8 Órai Ujság, 1938. július (24. évfolyam, 141-167. szám)

1938-07-02 / 142. szám

10 1938 JÚLIUS 2. SZOMBAT H • I • R • E • K a RENDŐR FEGYVERE Hajtó rendőrt lelőtték Kispesten, Bekenye rendőrt a Nánási­ úton és hosszú lista készülhetne azokról a hős rendőrökről, akik vérükbe fagyva elterültek a betörőkkel vi­vott harcukban. Mert egyenlőtlen ez a harc. A rendőr nem látja a sö­tétben meglapuló gonosztevőt, ő vi­szont kitűnő célpontot mutat a méltatlan ellenfél fegyvere szá­mára. Egyenlőtlen feltételekkel és egyenlőtlen körülmények között indul és folytatódik minden harc, amelyet rendőreink folytatnak az üldözött gonosztevőkkel s nem csoda, hogy ennek ennyi véres ál­dozata van. Kérdezzük, nem le­hetne-e megjavítani a betörőkkel viaskodó rendőr sánszait? Azt hisz­­szük, igen. Az egy szál revolveré­vel hiába lövöldöz a rendőr bele a vaksötétbe, mikor csak körülbelül az irányt sejti, amerre a gonosz­tevő rejtőzködik. Egy szál golyó egyetlenegy célba fut,­­ rendsze­rint a betörő mellé, aki a legna­gyobb nyugalommal, pontosan cé­lozva adja le az álló helyzetben lévő és csillogó számtáblával ma­gát eláruló nagy célpont felé, biz­tos lövéseit. A rendőr előnytelen helyzetét kétségtelenül kikorrigálná egy kis sörétes puska, amely na­gyobb területet szór be, s valószí­nű, hogy ebben a nagyobb célterü­letben benne rejtőzködnék a betörő is. Azt ajánlanánk, hogy a kültel­ken éjszaka szolgálatot teljesítő rendőröket szereljék fel valami kisebbfajta sörétes fegyverrel, hogy a betörőkkel vívott harcuk ered­ményesebb s az ő véres kockázatu­k kisebb legyen. Nem kerülne sokba egy-kétszáz fegyver beszerzése, megérné az árát. Sokkal többe ke­rül egy olyan hajtóvadászat, ame­lyet a rendőrség most kénytelen folytatni Bekenye rendőr merény­lője után. (-)J­ r- Szerkesztőségünkből Nagy Samu, a 8 Órai Újság felelős szerkesztője nyári szabadságára elutazott.­­ Közel kétmilliárd liter vizet fogyasz­tott London egy nap alatt. London vízügyi tanácsa jelenti, hogy június 21-én, ami­kor rendkívüli forróság uralkodott, a fő­város új rekordot ér el a vízfogyasztás terén. Huszonnégy óra alatt 1.719.000.000 li­ter vizet fogyasztott London nyolcmillió lakosa, ami megfelel fejenként 216 liter­nek. A rendes átlagfogyasztás 121.5 liter. Az előző rekord 1.683.000.000 liter volt. — A bridzsvilágbajnokság. Osló­ból jelentik: A bridge-bajnokság döntőjében Norvégia az első félmér­kőzésen 74:43 arányban győzött Anglia ellen. Magyarország 45:30 arányban legyőzte Hollandiát. A második félmérkőzést ma játsszák. -­- Nem kell angol szövet. Ahhoz, hogy kifogástalan legyen a ruha, ma már nem kell angol szövetet vásárolni. A Trunk­­hahn Posztógyár gyártmányai felveszik a versenyt a világhírű angol szövetek­kel, hiszen a színgyapjúból készülnek. A Trunkhahn posztógyár közvetlen a fo­gyasztónak is ad el szövetboltjaiban, IV., Prohászka Ottokár­ utca 8 és VI., Teréz­­körút 8 szöveteket. Vidékre kérje a minta­­kollekció bérmentes beküldését. — A szentéletű buddhista szerzetes ópiumbarlangja. A rangooni rendőrség titkos ópiumszívóbarlangot fedezett fel, amelynek tulajdonosa a szent életéért köztiszteletben álló Ottara buddhista szer­zetes volt. A rendőrség súlyos pénzbír­ságra ítélte a szent férfiút, aki nem volt hajlandó a bírságot lefizetni, mire az íté­letet kéthavi fogházbüntetésre változtat­ták. — A Collegium Germanico-Hunga­­ricum növendékei a pápánál. A nem­régiben fogadta castelgandolfoi nya­ralójában a Szentatya a Collegium Germanico-Hungaricum 29 ösztön­díjas növendékét. A pápa barátságos beszédet intézett hozzájuk, amelynek során emlékeztetett arra, hogy­­Ró­mában a „vörösöknek" nevezik őket (mint ismeretes, ennek a kollégium­nak növendékei vörös reverendát hordanak), ezek a vörösök azonban nem veszedelmesek, hanem inkább a békének és szeretetnek szolgái. A pápa végül áldását adta a megje­lentekre. * Fürdött már Cinkotán? Hév,-ve! félóra! — Egy budapesti kereskedő holt­teste a Dunában. Hajós Dávid bu­dapesti gabonakereskedő hetekkel ezelőtt eltűnt budapesti lakásáról. Tegnap a bajai MFTR állomástól nem messze a halászok egy erősen oszlásnak indult férfiholttestet fog­tak ki a Dunából. Arca már felis­­merhetetlen volt, de találtak ruhája zsebében egy útlevelet, amelyet a budapesti főkapitányság állított ki Hajós Dávid személyi adataival. A nyomozás kétségtelenül megállapí­totta, hogy Hajós Dávid volt a Duna halottja. * Meleg ellen Pozsgay-kert Práter­ utca 26. Kitűnő szórakozóhely, nagyszerű ci­gányzenekar. Összejövetelekre külön he­lyiségek. — Strucctoll-konjunktura. A súlyos pan­gással küzdő délafrikai strucc-tenyésztő­­ipar váratlanul fellendült s a jobb te­nyészállatok ára 50—60 százalékkal emel­kedett, amellett számos új tenyésztelep alakult. A fordulatot annak tulajdonítják, hogy a kenti hercegnő, az angol női divat irányítója az ascoti lóversenyeken olyan kalapban jelent meg, amilyent néhai Alexandra királyné viselt a század elején és amelynek gazdag strucc­toll-dísze egy csapásra divatba hozta ismét a strucctoll­­viselést az angol divathölgyek körében. — Kerti ünnepély. A Légoltalmi Liga XIII. csoportja július 3-án délután 5 óra­kor az újpesti Népszigeten légoltalmi be­mutatóval kapcsolatos kerti ünnepélyt rendez.­­ Hamis vasúti jegyekkel csinált üzletet az Arany Sárkány. Nan­­kingban a japán hadműveletek folyamán „Arany Sárkány r.-t.“ cég alatt nagy menetjegyiroda nyílt. A japánok előnyomulásának hírére a menekülők százezrei ro­hanták meg az irodát a hirdetett leszállított áru menetjegyekért. A főváros ostromának izgalmai kö­zepette elkerülte a közönség figyel­mét, hogy az „Arany Sárkány“ kedvezményes jegyű utasait út­közben kivétel nélkül súlyos bír­ságokkal sújtották. Kiderült, hogy az előkelő iroda kizárólag hamisí­tot­t menetjegyeket adott el. Mire a japán hatóságok megindították a bűnvádi eljárást, az „Arany Sárkány“ nyomtalanul eltűnt és a rendőrség senkit sem talált az üres helyiségben. A Hajtórazzia a rendőrmerénylő után. Tegnap éjjel Budapesten nagy hajtórazziát rendezett a rendőrség és a csendőrség a Római parton, ahol Bekenye rendőr merénylőjét keresték. A hajnali órákban tizen­egy gyanúsítottat állította­k elő a főkapitányságra, közöttük sok ro­­vott múltú körözött egyént. A ki­hallgatások folynak. A „Dolgoztass, hogy dolgozhass"­­akció harmadik plakátja. A „Dolgoztass, hogy dolgozhass"­akció jegyében meg­jelent a hirdetőoszlopokon a Magyar­­országi Grafikai és Rokoniparosok Főnök­egyesülete harmadik plakátja. Az erő­teljes és művészi alkotás, mely kivitele­zésében is elismerésre méltó teljesítmé­nye a hazai sokszorosítóiparnak, Svéd István grafikus igen sikerült munkája.­­ A 600 milliós egyszeri vagyonadóról dr. Szepesy Mihály ügyvéd és dr. Zádor I. Károly összeállításában megjelent könyv teljes szövegében közli a beruhá­zási törvényt, a végrehajtási rendeletet s a javaslat miniszteri indokolását, szá­mos magyarázó jegyzetet és egy teljesen részletes betűsoros tárgymutatót. A mű kiadóhivatalunk útján s Az Adózók Lap­jánál kapható. A 240 oldalas mű ára 3,50 pengő.­­ A csodák műsorának nevezhetjük majd el a Jardin de Paris, Pest békebeli szó­rakozóhelyének új, július elsején bemu­tatásra kerülő programját, amelyben a világ legnagyobb varieté-artistái mutat­ják be művészetüket a virágokkal sze­gett, gyönyörű parketten. Fellép a Sop­­ronyi-balett, ■ Esta & Nick akrobatikus táncospár, továbbá a 2 Ritschardin vi­lághírű komikusok, Spassowi Trió, akik páratlan szép bolgár nemzeti táncokkal is­mertetik majd meg a közönséget. Nagy érdeklődésre tarthat számot a 120 idomí­tott galamb produkciója, Mária Szánthó és Georgette szenzációs táncai a Jardin új, attrakciókkal teli júliusi műsorában. — Egy úrilány lovas szerencsétlen­sége. A Bajával szomszédos Pörböly községben súlyos szerencsétlenség érte Mayer Nándor földbirtokos 17 éves leányát. A leány, aki néhány héttel ezelőtt jött haza egy külföldi nevelőintézetből, tegnap vendégeket fogadott Budapestről és velük együtt sétalovaglásra indult. Köz­ben az úrileány lova megvadult, vágtatni kezdett, majd a magas út­ról ledobta a leányt, aki eszméletle­nül, véresen maradt a földön. Sú­lyos belső sérüléseket és csonttörést szenvedett. A bajai szanatóriumba szállították. — Sir Tiruvaiangudi Vijayaraghavacha­­rya. A cambridgei vallásügyi világérte­kezlet elnöke, Kochin állam divanja megnyitó beszédében kijelentette, hogy ő a világ leghosszabb nevének a viselője. A divan neve: Sir Tiruvarangudi Vijaya­­.­raghavacharya. — Boldog órák az újságírónapon. Július 9-én az Angolparkban rendezendő újság­­írónap úgy a gyermekeknek, mint a fel­nőtteknek egyaránt szórakozást nyújt. A délutáni órákban ma is gyermekelőadá­sokat tartanak, majd este 10 órakor meg­kezdődik a nagy hangverseny, amelyet a magyar rádió is közvetít. A hangverseny után káprázatos színpadi produkció, a „Csodarevü" kerül előadásra. Éjfél felé aztán felvonulnak a nagy színpadon a budapesti művészvilág leghíresebb és legnépszerűbb tagjai.­­ Megkezdődtek a beiratkozások a sop­roni nyári egyetemre. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az idén is, mint az elmúlt években, Sop­ronban nyári tanfolyamot rendez, amely augusztus 1-től 18-ig tart. Bárki beirat­­kozhatik szakképzettségre, nemre és korra való tekintet nélkül. Mindennemű felvilágosítást a Soproni Idegenforgalmi Rt. nyújt. — Bajtársi találkozó. A volt budapesti m. kir. 1. honvédhuszárezred Bajtársi Köre július 2-án, szombaton este 8 órai kezdettel bajtársi összejövetelt tart a ,,Makkhetesz-féle vendéglőben, Rotten­­biller­ utca 52. (—) A Magyar Vasúti Forgalmi Rész­vénytársaság június 30-án bessenyei Beöthy László ny. kereskedelemügyi mi­niszter elnöklete alatt megtartott 41-ik rendes évi közgyűlése az 1937. évre szóló osztalékot részvényenként 1,50 pengőben­ alapította meg. A közgyűlés megválasz­totta az igazgatóság új tagjává dr. Si­­monyi-Semadam Sándor ny. miniszterel­nököt és Gyömörey György ny. főispánt. A közgyűlést követkző igazgatósági ülés kinevezte igazgatóvá, dr. Ney Ákos ny. miniszteri tanácsost.­ ­ — Aranydiplomás orvos. Dr. Bokor Gyula egészségügyi főtanácsost or­vosdoktori avatásának ötvenedik év­fordulóján aranydiplomával tüntette ki a budapesti Pázmány Péter Tu­dományegyetem. A kitűnő és köztisz­teletben álló jubilánst Budapest egyik legnépszerűbb orvosát, számo­san keresték fel ,szerencsekívánataik­­kal. * Kánikula ellen — Csillaghegyi Strand- és Hullámfürdő. — Ha nincs étvágya, úgy igyák néhány napon át reggel éhgyomorra félpohár termé­szetéé .,Ferenc József44 keserűvizet, mert ez­által bélműködése szabályozódik és így egész emésztése rendbe jöhet. Kérdezze meg orvosát. FÜRÖDJÜNK A CSEPELI STIÍNK­JIK­ KELLEMES VIZÉBEN .TEL. 147763 ZENE • TÁNC • HALÁSZLÉ Göörömböly • Tapolca Hungária Szálló,telefon 21.Kitűnő könyvva Hit hozott Apuka? megérkezik .... I Nyári játékok strandra, nyaralóba:­­M­imé 22 m a papírhoz 0 Bfin K IW W­om Kossuth Lajos­ utca 20. tíd­ Má! Budapest Július 1. BUDAPEST I.: 1.15: A rádió diák félórája. — 4.45: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 5.1­ő: „Képzőművészetünk és a közönség.“ írta Farkas Zoltán. — 5.39: Rauchwerger Lívia Liszt-műveket zongorázik. — 6.00: Sportközlemények. — 6.15: Cigányzene. — 7.15: A rádió külügyi negyedórája. — 7.30: Basilides Mária, az Operaház örökös tagja énekel, zongorán kíséri Schwalb Miklós. — 8.00: „Schönnbrunni orgonák.“ Zenés hangjáték egy felvonásban. — Utána kb. 9.60: Hírek. — 9.20: Laczkovich János or­gonái. Közvetítés a Zeneművészeti Fő­iskola nagyterméből. — 9.50: Időjárás­jelentés. — 9.55: A József nádor 2. honvéd­gyalogezred zenekara. — 11.00: Hírek an­gol­us francia nyelven. — 11.10: Cigány­zene, Szalay László énekszámaival. — 10.05: Hírek külföldi magyarok számára. BUDAPEST II.: 6.45: Závodszky Zoltán,­­ az Operaház tagja énekel, zongorán kíséri Pongrácz László. — 7.15: Cigányzene. — 7.30: „Vásár Makón.“ Szabó István előadása. — 8.00: Tánclemezek. Július 2. BUDAPEST I.: 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — Kb. 7.20: Étrend, közlemények. — 10.00: Hírek. — 10.20 és 10.45: Felolvasás. — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 12.00: Déli harangszó, időjárásjelentés. — 12.05: A rádió szalonzenekara. — Közben kb. 12.30: Hírek. — 1.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 1.39: Hanglemezek. — 2.35: Hírek. — 2.50: A rádió műsorának ismertetése. — 3.00: Ár­folyamhírek, piaci árak,­ élelmiszerárak. — 4.15: Móra Panka meséi. — 4.45: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 5.00: „Hogyan érez a növény.“ Bérei Soó Rezső dr. egyetemi tanár előadása. — 5.30: I. számú regöscsoport. — 6.00: „Mit üzen a rádió.“ — 6.30: Melles Béla zene­kara játszik — 7.40: „A sznobizmus ré­gen és ma.‘‘ Fedák Ágota dr. csevegése. — 8.10: Részletek a régi Népszínház mű­sorából. Közreműködik Utry Anna és Hámory Imre (ének) és a Budapesti Hangverseny Zenekar. — 9.35: Hírek, időjárásjelentés. — 10.00: Buttola Ede és jazz-zenekara játszik, Buttola Ede énekel. — 11.00: Hírek német és olasz nyelven. — 11.10: Cigányzene. — 00.05: Hírek kül­földi magyarok számára. BUDAPEST II.: 5.00: Missziós­­ üzenetek. — 6.35: Kiss Ferenc, Kiss Jenő és Sinka István ver­seikből adnak elő. — 7.10: A földművelés­­ügyi minisztérium mezőgazdasági fél­órája. — 7.45: Dobos Imre klarinétozik, zongorán kíséri Ketter Ernő. — 8.10: Hí­rek, lóversenyeredmények. — 8.35: Hang­lemezek.

Next