8 Órai Ujság, 1938. október (24. évfolyam, 217-242. szám)
1938-10-15 / 229. szám
1938 OKT. 15. SZOMBAT eMmisí 67 A felszabadult lengyelek tisztelegnek Smigly-Rydz marsall előtt a cieszyni díszfelvonuláson Két perc vizsgálat, diagnózis, műtét, honorárium : 26 fillér Megdöbbentő adatok közegészségügyi viszonyainkról az Orvosi Kamara jelentésében — A 8 Órai Újság tudósítása — A Budapesti Orvosi Kamara most adta ki jelentését 1937. évi működéséről. Ebből a jelentésből a magyar orvostársadalom számos érdekes, sőt megdöbbentő problémája derül ki, így a kamara feldolgozta azokat az íveket, amelyeket tagjai részére kibocsátott s ezekből hű kép tárul fel a főváros orvosainak kereseti viszonyairól. A statisztikai adatok megdöbbentően tárják elénk az orvosok súlyos anyagi helyzetét. Kiderül, hogy a kamara 4756 tagja közül 650 orvos egyáltalán semmit sem keres , vagy hozzátartozói támogatásából él, vagy a legnagyobb nyomorban sínylődik. Nem sokkal különbözik ezeknek az orvosoknak a sorsától 600 másik orvosé sem, akiknek évi keresete 1000 pengőn alul van, tehát még a napszámbért sem éri el. További orvos életnívója évi 1000 - 2000 pengő között mozog. Nyolcszáz orvos jövedelme 2000—3000 pengő között és 600 tagé 3000—1000 pengő körül alakul. Mindezekből az derül ki, hogy Budapest orvosai közül 3350, tehát a Pesten működő orvosok 71 százaléka orvosi működésével nem keres annyit, hogy magas képzettségéhez és hivatásához csak megközelítően méltó életet élhessen. A kamarai jelentés érdekes részleteket tartalmaz a betegbiztosítási orvosi munkáról is. Közismertek azok a súlyos kifogások, amelyek a társadalombiztosító intézetek tömegrendeléseivel összefüggésben merülnek fel. teget gyógykezelnek óránként, egy beteg ellátására tehát csupán 4—5 perc idejük jut. Ebbe a 4—5 perben azonban nemcsak a vizsgálat és gyógykezelés ideje tartozik, hanem ezalatt az idő alatt az orvosnak az is kötelessége, hogy a beteg igény jogosultságát megállapítsa, személyi adatait naplóba vegye, kikérdezze, panaszait feljegyezze és emellett még statisztikát is készítsen. A rendelkezésre álló idő felerészében az orvos tehát adminisztrációs teendőket végez és így a beteg vizsgálatára és gyógykezelésére 2 perc ideje marad. Ezalatt a 2 perc alatt kell megállapítani a diagnózist, kell gyógyszert írnia, táppénzutalványt kitöltenie, illetve kórházi rendelvényt, vagy röntgenre, laboratóriumi vizsgálatra utalást kell kiállítania. Nem ritka azonban az sem, hogy ezalatt a 2 perc alatt esetleg műtéti beavatkozást is el kell végeznie. De még ez a 2 perc sem jelent a tömegrendelésben valódi 2 percet, mert az orvos közben igen gyakran indulatos és türelmetlen beteggel áll szemben, munkaképessége tehát az ilyen idegesítő körülmények miatt csökken. Mindezekért a munkákért az OTI orvos egy beteg után átlagban 26 fillért kap. Idáig tart az orvosi kamara jelentésének két érdekes fejezete, de ebből a két fejezetből is kiderül, hogy milyen megdöbbentő közegészségügyi viszonyok uralkodnak Magyarországon. A tiszai hajlójáratok jövőjelés fenntartása. A Magyar Kir. Folyam- és Tengerhajózási Rt. közli, hogy az utazóközönség köréből megnyilvánult kívánalomnak megfelelően, a személyhajójáratokat Szolnok, Csongrádés Szeged között további intézkedésig október 15-én túl továbbra is fenntartja. Mint egy ember!... Tegnap este 6 órakor megszakadtak a magyar—csehszlovák tárgyalások, miután a magyar kormány minden jószándékú hajótörést szenvedett a csehszlovák delegáció makacs és megrögzött magatartásán. A súlyosra fordult helyzetért Európa színe előtt azoknak kell a felelősséget vállalni, akik konokul és mereven elzárkóztak a magyar nemzet vitathatatlanul jogos követelései elől és a müncheni négyhatalmi megegyezés kihívó semmibevételével megtagadták a magyarlakta területek visszacsatolását az anyaországhoz. A magyar kormány előterjesztése egyetlen hajszállal nem lépte át a müncheni egyezményben megszabott kereteket, egyetlen négyzetméternyi területtel nem követel többet, mint amennyi hiteles statisztikai és néprajzi adatok alapján megillet bennünket. De ennél kevesebbet nem is fogadhatott el, ha saját maga nem akarta megsérteni a népi önrendelkezés elvét, melyből a csehszlovák állam újjárendezése kiindult. Tegnap este 6 órakor kiderült, hogy a jóakarat és megegyezési készség, melyet Csehszlovákia a tárgyalás első óráiban mutatott, nem volt egyéb vakmerő komédiázásnál, nem volt más, csak megtévesztő és szemérmetlen taktika. Most már nyilvánvaló, hogy Csehszlovákia csak az időt akarta húzni, ezért állt elő újabb és újabb kiküldöttekkel, előbb az önálló Szlovákia, majd néhány nap múlva az önálló Ruténföld megbízott képviselőivel, ezért hivatkozott újabb és újabb, önkényesen összeállított statisztikai adatokra és végül, mikor már minden érve kimerült, minden adatáról bebizonyult, hogy tudatosan meghamisítja a tényeket, ezért állt elő olyan gazdasági és stratégiai természetű ellenkövetelésekkel, amelyeknek jogcímén igazolni akarta színmagyar városok megtartását a csehszlovák állam határain belül. A felháborító és további tárgyalási alapul teljességgel elfogadhatatlan csehszlovák javaslatot a magyar kormány képviselői a leghatározottabban visszautasították és nyomban elhagyták Komáromot. Ezek után számunkra nem marad más hátra, mint közvetlenül a négyhatalmi egyezmény aláíróihoz fordulni és tőlük követelni igazságunkat, amelynek teljesítésére kötelezettséget vállaltak. E követelés mögött győzhetetlen akarattal sorakozik fel a magyar állam egész tekintélye és ereje, de ugyanakkor egy emberként az egész magyar nemzet is. Sokáig vártunk, a rendíthetetlen meggyőződés hitével reméltük, hogy igaz ügyünk győzni fog és elszakított testvéreink szenvedései véget érnek. Türelmünk elfogyott és nincs erő, mely többé megakadályozhatna bennünket, hogy minden poklokon keresztül is kiharcoljuk jogainkat és igazságunkat! Óriás-razzia Szófiában Szófia, október 14. A Szófiában csütörtökön megtartott nagyarányú razzia során több mint háromezer embert letartóztattak, akik közül később kétezret ismét csabádon bocsátottak. Több mint ezer embert internáltak. A razzia minden bizonnyal kapcsolatban volt Peer tábornok, vezérkari főnök és segédtisztje meggyilkolásával, mert a merénylet hátterét még mindig nem derítették fel(MTI). HETROPOLI JAZZ____________TÁNC CIGÁNYZENE Uruguayba tilos a bevándorlás Az Uruguay köztársaság budapesti főkonzulátusa közli: Uruguay köztársaság területére legújabb rendelet értelmében annak visszavonásáig a bevándorlást felfüggesztették. (MTI)