8 Órai Ujság, 1939. augusztus (25. évfolyam, 147-172. szám)
1939-08-01 / 147. szám
1939 AUGUSZTUS 1. KEDD (WLIG Válasz a paptanár úrnak A nyilas demagógia délutáni nyomtatványának múlt keddi számában Porsich Vince r. k. paptanár aláírásával egy olyan, a hírhedt Vörös Újság elveire és hanghordozására emlékeztető írásmű látott napvilágot, amelyet kénytelenek voltunk érdeme szerint kommentálni. A kívül zöld, belül vörös cikket tartalma miatt sem rekeszthettük kívül észrevevésünk határán, de egyenesen szemet szúrt az, hogy a demagógia nyilas versenypályáján egy paptanár állt starthoz. Az elképesztő megállapításoknak veszélyességét éppen az adta meg, hogy a katolikus hierarchia tagjának kijáró tekintély nyomatékolta. A politizáló papnak különösen erkölcsi és bölcseleti álláspontját az olvasó mindig hajlandó az Egyháznak legalábbis megengedett álláspontjával azonosítani, annál is inkább, mert a katolikus papi fegyelemnek felületes ismerője is tud annyit, hogy az Egyház papjai a tanító Egyház nyilatkozataival ellentétes tanokat olyan lényegbevágó és sarkalatos elvi kérdésekben nem hirdethetnek, aminek például a magántulajdon szerzésének jogcímei, amelyekről Porsich paptanár úr olyan alaposan elnyilatkozta magát. A paptanár úr a maga dilettáns elmecsavargását mint a hierarchia tagja fémjelezte, nem gondolván meg, hogy vásárra viszi az Egyház tekintélyét is. Ebben a tekintetben nálunknál hivatottabbak nyilatkozni azok a sajtóorgánumok, amelyeket a közvélemény a magyar katolicizmus politikai szócsöveinek tekint, s amelyek természetesen maguk döntik el, hogy hallgatásukkal kötelességmulasztásba nem esnek-e! _ . A paptanár úr első jóindulatú megintésünk után sem igazította helyre szerencsétlen eltévelyedéseit, ehelyett a nyilaslap múlt keddi számában valótlanságokat dobál felénk. Viszontválaszában magabiztos fölénnyel oktat ki bennünket a pápai körlevelek tanításairól, s ugyanakkor a tényeknek katolikus papnál eddig nem tapasztalt hetykeséggel fittyet hányva, valótlanságokat állít rólunk. „Ha rövid az érved, toldd meg egy valótlansággal!“ jegyében megtesz bennünket „zsidóliberális“ lapnak, cikkírónkat pedig, szintén igazság hijján, nyilas ténytisztelettel lezsidózza és azzal vádolja, hogy a Herum Novarumot és Quadragesima Annát csak kívülről látta, de nem olvasta, mert ha olvasta volna, cikkét nem vörösnek, hanem katolikusnak látta volna. Holott éppen a két pápai körlevél tanítása bélyegzi meg a paptanár úr jogbölcseleti rögtönzését. A paptanár úr abból indul ki elmefuttatásában, hogy „a feudális-liberális... sajtó is... elismeri a földreform szükségességét , de annak megvalósítását úgy gondolja, hogy abból a mostani tulajdonosoknak káruk ne legyen, máshol meg azt hangsúlyozza, hogy a szélsőjobboldal a máséból akar osztogatni.“ A paptanár úr a „feudális-liberális“ és „zsidó-liberális“ sajtóval szemben persze tagadja azt, mintha a nyilasok a „máséból“ akarnának földet osztogatni- Szerinte ugyanis a mai nagybirtokosok birtokaiknak nem jogos tulajdonosai. A föld tulajdonképpen azoké, akiké a kiosztás után lesz. Ehhez a meglepő következtetéshez persze a természetjog nyakatekert értelmezésére van szükség, amitől a cikkíró nem is riad vissza. Csinál magának egy csonka természetjogi elméletet, amely szerint a tulajdonszerzés jogcímei a munka és az adományozás. Persze, az adományozás csak akkor tulajdonszerzési jogcím, ha az adományozó munkával szerzett vagyonából adományoz! A mai nagybirtokok azonban legnagyobbrészt királyi adományozás útján kerültek a mostani tulajdonosok kezébe, mégpedig hadi érdemekért, stb.-ért. Az uralkodó az „állam vagyonából, tehát a máséból“ ajándékozta meg a „felfogása szerint“ csatanyerőket. Vagyis a mai nagybirtoktulajdon forrása az „uralkodó kegye“. A birtok fenntartása és fejlesztése a munkások érdeme, a birtokosok „tehát ezt is másoktól kapják“. A vétel útján szerzett földbirtok tulajdonosa is pórul jár a paptanár lír tulajdonjogi elmélete szerint. „A vételhez szükséges pénz“ forrása ugyanis ,,a legtöbb esetben vagy az adomány útján szerzett vagyon“ vagy „lelkiismeretlen spekuláció, vagy a munkások bérének erőszakos leszorítása“. „Egyiket se lehet komoly munkának nevezni. Vagyis ezek is csak a máséból lettek nagygyár. A szélsőjobboldal tehát a főtisztelendő úr szerint „visszaveszi arzt, ami a másé volt, vagyis megőrzi az igazi tulajdonjog szentségét". A Vörös Újság ideje óta ilyen magántulajdoni elméletet csak, ugyan nem olvastunk. .. A paptanár úr nem mond se többet, se kevesebbet, csak annyit, hogy a mai nagybirtokok tulajdonosai tulajdonképpen nem jogos tulajdonosok, a „másét“ bitorolják, tehát kártérítés őket nem illeti, birtokaik felosztása azt jelenti, hogy „visszaveszik“ tőlük azt, ami jogosan eddig is a „másé volt". Ezek után igazán nagylelkűségre vall, hogy a mai birtokosokat a főtisztelendő úr nem sújtja heted- vagy huszadizigleni kártérítési kötelezettséggel. A paptanár úrban bizonyára megvan a bátorság arra, hogy végiggondolja a maga gondolatát. Ez esetben nyilván a szekularizációnak is lelkes híve, mert az Egyház is „az uralkodótól“, „a máséból“ kapta törzsvagyonát, nem kis részét szintén „a máséból“ szerezte hozzá, hiszen az egyházi birtok sem volt kivétel a korszakok általános munkabérpolitikája alól?! A paptanár úr szerint nyilván a vitézi telek is jogtalan tulajdonosok és haszonélvezők kezén van, hiszen 1. a legtöbb vitézi telket a nagyibirtokosok olyan birtoktestekből adományozták, amelyek a porsichi elmélet szerint a „máséi“ voltak, márpedig az adományozás érvényességéhez hozzátartozik, hogy a sajátból adjon az adományozó, 2. a vitézi telkeket is harci érdemekért kapták, túlnyomórészt élő hadviseltek, míg a hősi halottak nagy tömeg jóformán semmit sem kapott?! Ilyen, képtelen következmények származnak a paptanár úr műkedvelő bölcselkedéséből, amely a nemző eredeti tulajdonszerzési jogcímekről, mint például az öröklés, nem is vesz tudomást. A főtisztelendő úr elmélete az egész mai társadalmi rendnek gyökeres fölforgatását eredményezné. Úgy látjuk, éppen a paptanár úr az, aki a Herum Novarumot és a Quadragesimo Annot vagy nem olvasta, vagy ha olvasta, nem értette meg, mert a Quadragesimo Annoból például a következő útbaigazítást kaphatta volna: „A természetes magántulajdonjognak és az öröklési jognak mindig sértetlenül fönn kell maradnia, mert az államnak nincs joga azt elvenni“. Egyenesen szembeszáll a cikkíró a Quadragesimo Anno kijelentésével, amikor azt mondja, hogy az igazságtalan munkabérviszonyok folytán történő birtokgyarapodás tulajdonképpen a munkásé. A Quadragesimo Anno szerint „A munkának csak anynyiban van tulajdonszerző hatálya, amennyiben az ember saját nevében végzi s a munka tárgyát átalakítja vagy értékesebbé teszi“ De a bérmunkás, bármilyen bérért vállalja a munkát, ezt nem a saját, hanem munkaadója nevében végzi, miért is „más természetű az a munka, amelyet bérért, idegen vagyontárgyon végeznek“. A nyilas lap cikkírója a munkának olyan, csaknem kizárólagos tulajdonszerzési jogot és hatást tulajdonít, hogy a természetjog mérlegén az uralkodó adományozását is azért tekinti jogtalannak, mert az adományozott birtokot az uralkodó „nem munkájával“ szerezte. Eltekintve a Szentkorona-tan tulajdonjogi vonatkozásaitól, amelyekben a cikkíró — úgy látszik — épp annyira jártas, mint a pápai enciklikákban, eltekintve az ősi foglalás, az öröklés, az elévülés, stb. tulajdonszerzési jogcímeitől, a porsichi elmélet az enciklikák kifejezett tételeivel is szembenáll, mert például XI. Pius elítéli azt a munkást, aki „mindent, mint állítólag kezeinek munkáját magának igényel és kivétel nélkül minden nem munkával szerzett vagyont vagy jövedelmet... támad“. „Alaptalanul idézik“ sokan Szent Pál mondását: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.“ Ezzel még „nem tanítja az apostol, hogy a munka az egyedüli jogcím az élelemhez és jövedelemhez“. Mintha a katasztrofális tévedésekben leledző cikkírónak szólna XI. Pius intelme: „... az egész és teljes keresztény igazságot nyíltan és becsületesen kell vallaniok és feles igazságokkal nem szabad kacérkodniok“. A bölcs pápa előrelátta, hogy lesznek, akik a pápai körleveleket nemcsak forgatják, hanem tudatlanságuk vagy elrugaszkodott szenvedélyességük okán ki is forgatják. . Nem csekély számmal vannak, akik téves nézetekkel eltelve s újítási viszketeg által izgattatvi, mindenáron zavart akarnak előidézni... Itt lépjen föl tehát az állam tekintélye s ... távoztassa el... a jogos birtokosoktól a megraboltatás veszedelmét“, — mondja a Rerum Novarumban a halhatatlan szociális apostol, XIII. Leó. A pápák sohasem hirdettek olyan elméleteket, amelyek a társadalom felforgatásához vezethetnek. S nincs jogában senki fiának az Egyház nyakába varrni kölcselmi időtlenségeit. A pápák az egész igazságot hirdették, a részigazságokkal való élés veszélyét pedig mindig elítélték. XIII. Leó, az Egyház modern szociális arcának világtörténelmi jelentőségű szobrásza, aki igazán égett a szegények javáért, éppen az egész igazság nevében és érdekében hirdette a munkások felé, amit mi most a nyilas paptanár úrra értve idézünk: „Ne szövetkezzék rosszindulatú emberekkel, akik rászedik, vérmes reményeket kellenek fölhonni, beválthatatlan ígéreteket tesznek, holott a velük való szövetkezésnek eredménye nem lehet más, mint földúlt jólét és késő bánat...“ Angol kölcsönt kap Délszlávia és Bulgária London, júl. 31. (A 8 Órai Újság tudósítása) A Sunday Dispatch diplomáciai szerkesztője szerint Anglia a jövőben az eddiginél is nagyobb befolyást igyekszik majd gyakorolni a Balkánon. A lap úgy véli, hogy ez lenne az eredménye Pál jugoszláv kormányzóherceg londoni tárgyalásainak. A diplomáciai szerkesztő három pontban foglalja össze a kormányzóherceg londoni tárgyalásainak eredményeit: 1. Jugoszálvia angol kölcsönt kap. 2. Anglia fokozza a jugoszláv termelvények, főképpen a fa vásárlását. 3. Bulgária számára is folyósítanak angol kölcsönt. 3 MM«««««««»«««»««««««««»«««««««««« A „hajtotthátu embert" és öt ír társát kiutasították Londonból London, júl. 31. (A Mórai Újság tudósítása) Vasárnap éjszaka a londoni rendőrség ismét hat ír állampolgárt utasított ki az angol fővárosból. Köztük van állítólag az a „hajlotthátu ember is, akit a King Cross-pályaudvaron elkövetett bombamerénylettel kapcsolatban letartóztattak. Úgy látszik tehát, hogy a merényletet nem sikerült rábizonyítani. A kiutasítottak csoportját tizenkét detektív őrizte. Dublini jelentés szerint az ír rendőrség nem tudja, mit csináljon az Angliából kiutasított írekkel, az írek önként is tömegesen hagyják el Angliát, ahol számukra egyre elviselhetetlenebbé válik a légkör.