A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-29 / 31. szám

Párt és állam (Folytatás az első oldalról é­pítés méreteinek kiszélesítése és üte­mének gyorsulása arányában erősödött. A Román Kommunista Párt szocia­lista társadalmunkban betöltött vezető szerepe a legkülönbözőbb formákban és módozatokban valósul meg: a társa­dalmi haladás nagy stratégiai tervei, a bel- és külpolitika kidolgozása és meg­fogalmazása, a szocialista építés általá­nos érvényű elveinek hazánk sajátos körülményeire való alkalmazása által. A párt vezető szerepének a megvalósí­tása nem korlátozódik a társadalmi fej­lődés hosszú vagy rövid távú terveinek kidolgozására, hanem átfogja a tervek megvalósításának egész folyamatát. A Román Kommunista Párt forradalmi munkásdemokráciánkban egyedülálló helyet foglal el, amelyet nem lehet azo­nosítani semmilyen más politikai szer­vezettel vagy a szocialista állammal Természetesen, mivel a kommunista párt kormánypárt, politikája egyben ál­lampolitika is, és az Alkotmány által szentesített politikai vezető szerepének megfelelően a politika gyakorlati meg­valósítását is irányítja a társadalmi é­­let minden területén. A kommunista párt szervezeti és működési elveiből, valamint gyakorlati politikai tevékeny­ségéből következik, hogy vezető szere­pét nem adminisztratív, hanem sajátos politikai módszerekkel valósítja meg Forradalmi munkásdemokráciánk po­litikai rendszerének másik lényeges összetevője a szocialista állam A szo­cialista építés mai intenzív szakaszában az állam hatásköre egyre bővül, jelen­tősebbé válik. Ilyen körülmények kö­zött, amint erre pártunk főtitkára rá­mutatott, szocialista államunk megőr­zi még a kommunista építés időszaká­ban is a társadalmi életben, annak szer­vezésében betöltött fontos­ szerepét. Ma különösen a nagy országos politikai döntések megvalósításának folyamatá­ban hangsúlyozódik az állam tevékeny szerepe és jelentősége. Nem egy eset­ben a politikai döntések eredményes megvalósításától függ a döntés sikere és létjogosultsága. Márpedig minden modern társadalomban, így szocialista társadalmunkban is, az állam tekinthe­tő a politikai rendszer olyan legfonto­sabb összetevőjének, amely a politikai döntések gyakorlati megvalósításához szükséges anyagi lehetőségekkel is ren­delkezik. A szocialista állam ma hazánk legát­fogóbb politikai szervezete, amelynek tagja minden állampolgár, így az ál­lam a legáltalánosabb érdekek kifeje­­zője­­és képviselője Mint hatalmi té­nyező, az állam rendelkezik minden politikai, jogi és anyagi eszközzel, a­­mely a társadalom vezetéséhez szüksé­ges. Az államapparátus mozgósítja a lakosságot és maga is tevékenyen részt vesz a társadalmi feladatok megoldásá­ban. A nemzeti és né­pi szuverenitás hordozójaként az állam” rendelkezik a törvényhozás és a törvényes erő mono­póliumával Szerteágazó és sokoldalú funkciói között rendkívül fontos a nem­zetgazdaságban betöltött szervező és irányító szerepe Az egész nép tulajdo­nának ügyvezetőjeként szocialista álla­munk biztosítja az ország tervszerű gazdasági fejlődését. Az államigazga­tás szervei felelősek a terv"-’­­példás megvalósításáért, a szocialista tu­lajdon védelméért és sokoldalú tévesz­téséért, a hatáskörükben működő egy­ségekben. Nyilvánvaló tehát, hogy" a szocialista állam állandó erősítése, te­vékenységének tökéletesítése objektív ,társadalmi szükséglet. Következésképpen a szocialista álla­mot és szerveit nem helyettesítheti és nem is helyettesíti semmi. Az állam feladatait nem veheti át politikai in­tézményrendszerünk már, összetevője mert nem rendelkezik az állami fela­datok elvégzéséhez szükséges, lehetősé­gekkel és eszközökkel. A kommunista párt és a szocialista állam rendkívüli jelentősége a két intézmény közötti kapcsoatok fontos társadalmi szerepé­re is utal. Ugyanis minden elhajlás vagy torzulás e viszony keretében káros el­méleti és gyakorlati következmények­kel jár, amit számos történelmi ese­mény is tanúsít. Nicolae Ceaușescu elv­társnak, pártunk főtitkárának a felfo­gásában a kommunista párt és a szocia­lista állam dialektikus viszonyának tar­talma és kerete pontosan körülhatárolt. E dialektikus viszony keretében a kom­munista párt, politikai vezető szerepé­nek megvalósításaként, fogalmazza meg és fejezi ki a nagy országos törekvé­seket, a szocialista állam pedig tör­vényerőre emeli és sajátos hatalmi esz­közeivel megvalósítja azokat. A párt tehát érdekelt az állam tevékenységé­nek tökéletesítésében, mivel rajta ke­resztül valósul meg a pártpolitika, más­részt a párt politikai szerepének mara­déktalan megvalósítása emeli az állami tevékenység eredményességét. A párt és az állam dialektikus kapcsolatában mindkét intézmény megőrzi sajátos szervezeti formáit és módszereit. U­­gyanakkor pedig a közös feladatok el­végzésében kialakul az a szoros együtt­működés, amely biztosítja az általános tevékenység hatékonyságát és egységét. E keretben lerövidül és áttekinthetővé válik a határozat meghozatalának és megvalósításának egységes folyamata. A párt és az állam szoros együttműkö­dését és kölcsönhatását a társadalom vezetésében az határozza meg, hogy mindkét intézmény a dolgozó nép egy­séges hatalmának kifejezője, az egysé­ges politikai intézményrendszer nélkü­lözhetetlen összetevői, s egyetlen cél, a sokoldalúan fejlett szocialista társada­lom megvalósításán munkálkodnak. A kommunista párt átfogó szerepe az állam tevékenységében sokoldalúan va­lósul meg A pártpolitika szabja meg az állampolitika fő irányvonalait, cél­kitűzéseit. A pártpolitika jelöli ki az állami szervezés és tevékenység for­máit, módszereit. A párt ellenőrzést gyakorolt az állami szervek tevékeny­sége fölött- javaslatára legjobb tagjait jelölik a különböző állami funkciók be­töltésére , nemegyszer a vezető párt- és állami szervek közös határozatainak kiadására is sor kerül. Hazánkban kö­zös párt- és állami szervek is tevé­kenykednek. A kommunista párt és a szocialista állam dialektikus kapcsolatában köl­csönhatás érvényesül, mert nemcsak a párt hat az államra, az állam is befo­lyásolja a párt tevékenységét. A kom­munista pártnak is be kell illeszkednie a szocialista törvényesség kereteibe, a törvény kötelező erejű minden párttag számára. A párt természetesen javasol­hatja bizonyos jogszabályok megváltoz­tatását vagy újak hozatalát, de a fenn­álló törvényeket szigorúan betartja. Társadalmi fejlődésünk alapvető fel­adata, hogy szocialista munkásdemok­ráciánk rendszerének minden összete­vője minél teljesebben töltse be hiva­tását. Erre vonatkozóan Nicolae Ceausescu elvtárs, pártunk főtitkára nagyon világosan körvonalazta a párt országos konferenciáján elhangzott je­lentésében az előttünk álló feladatokat: „A párt politikai vezetőszerepe állandó cselekvést követel meg az állami szer­vek és a társadalom demokratikus ve­zető organizmusai felelősségének növe­lésére. A pártra az a feladat hárul, hogy szüntelenül munkálkodjék az állam, valamint az összes tevékenységi szek­tori­ demokratikus organizmusai mun­kájénak tökéletesítésén, szerepük nö­velésén.“ Ezek az elvek, ezek a feladatok irá­nyítják szocialista intézményrendsze­rünk, a kommunisták, hazánk összes dolgozói tevékenységét a szocialista Ro­mánia felvirágzásáért. LŐRINCZ LÁSZLÓ FÓRUM Miért írjuk olaszul egy brazil város portugál nevét ? Senki emberfiától nem várható el, hogy a világ valamennyi nyelvét — de még az sem, hogy legalább a tíz legnagyobb nyel­vet — ismerje. Úgyszintén az sem köve­telhető, hogy valamennyi földrajzi név helyes kiejtését mindenki ismerje. Ezt a hatalmas anyagot nyilvánvalóan nem te­kinthetjük az úgynevezett általános, de még a magasabb szintű műveltség részé­nek sem. Csupán elenyésző mértékben. Beleértve azt is, hogy tudjuk, miképp ír­ják helyesen a világ legnagyobb városai­nak a nevét. Még a milliós városokból is annyi van már, hogy a jó ég tudja észben tartani. Az sem baj, ha az ilyen nagyságú városok nevét sem ismerjük pontosan. Hiszen vannak térképek, atlaszok, van helyesírási tanácsadó szótárunk, s ezek bármelyike pontos fölvilágosítást ad. A Hét 1983. 24. számában közölt Mitől érde­kes című jegyzet szerzője nem nézett u­­tána, hogy s mint írják az itt fölhozott város nevét. Így történhetett, hogy a leg­népesebb brazil város neve három alka­lommal háromféleképpen szerepel: 1. sao­­paelo(lakat); 2. Sao­ Paolóban; 3. Sao Pao­lo. Nem túl sok ez egy kicsit? Mit higy­­gyen végső soron az olvasó, melyik kö­zülük a helyes? Sajnos, meg kell mondanunk, egyik sem. Ha nem A Hétben jelenik meg ez az el­írás, szóvá se tenném. Tudnunk kell leg­először is, hogy a portugál nyelvben e­­gyetlen ékezetes mássalhangzó sincs. Bár van benne megközelítőleg magyar kiej­tésű s is, ezt nem jelölik, még cseh, hor­­vát vagy szlovén ékezettel sem. Így az s a portugálban ismeretlen. Valószínűleg ar­ról van szó, hogy az ékezet, úgymond, egy betűvel ,,előbbre csúszott“! Néhány ma­gánhangzót ugyanis valóban ékezettel je­lölnek a portugál nyelvben (elsősorban a hangsúlyos magánhangzót). A hullámvo­nal vagy másképpen tilde lehetett az, ami a névkezdé s fölé csúszott. Ez, a til­de azonban azt jelenti, hogy — jelen e­­setben az a — után orrhangú n követke­zik. Ezt a betűt viszont így írják: a. Mi­vel ezt nálunk nemigen ismerik, innen ered a Sáo helytelen szap olvasata is. He­lyesen tehát Sáo-nak írjuk és megközelí­tőleg szánnak ejtjük. Ennyi elég is, tel­jesen fölösleges ugyanis arra törekednünk, hogy a portugálos kiejtést utánozzuk. Ez úgy sem sikerül, ezért elégedjünk meg a magyar nyelv lehetőségeivel. Nyugodtan elhagyhatjuk tehát a portugál kiejtésben az a és az orrhangú n közé becsúsztatott rövid u-t, az orrhangú n-t pedig ejtsük nyugodtan n-nek. Tehát Sáo és szán. A város nevének második fele helye­sen Paulo. Ez portugálul megközelítőleg paulónak hangzik, de mi tekintsünk el ettől és ejtsük nyugodtan paulónak. De se ne írjuk, se ne ejtsük Paulónak, mert ez olaszul van, és akárhogy is, nem he­lyes egy brazil város portugál nevét ola­szul írni és ejteni. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ebben a városban és kör­nyékén sok olasz bevándorló telepedett le. Még akkor sem, ha a televízió bemondói, nem tudni, milyen meggondolásból kiin­dulva, következetesen és természetesen helytelenül, mindig így ejtik ki. A város teljes neve helyesen Sao Paulo, így, kötő­jel nélkül. S ezt magyarul szán paulónak ejtjük! A. L. Kolozsvár-Napoca • A tankönyvekben szereplő élő írókkal és költőkkel évek óta levelezési viszony­ban van iskolánk irodalmi köre. Nagyon tanulságos és hasznos ez a levelezés, ez­úttal is köszönetet mondunk az illető íróknak és költőknek Levelezésünk egyik közérdekű tapasztalata, hogy a tankönyv­szerkesztők gyakran viszonylag gyen­gébb, tartalmilag és formailag túlhaladott alkotásokat vesznek be a tankönyvekbe. Olyan eset is előfordult, hogy nyomda­hibás szöveg okozott elemzési, értelme­zési nehézséget. Mi, pedagógusok sajnál­juk, hogy nem szorosabb az együttmű­ködés a tankönyvszerkesztők és az írók között — pedagógiai és irodalomesztétikai szempontból egyaránt jobb válogatást lehetne előállítani. NAPIRENDEN MEGÉNEKLÜNK, ROMANIA­I fesztivál Több mint áhítat A Petőfi Sándor Művelődési Ház gazdag nyáreleji műsorában különleges helyet foglalt el az aradi Periszkóp Népszínház fellépése. Már a neve is arra vall, hogy egy urbánus kultúra modern hagyományait akarják követni: Szántó György avantgarde programú kitűnő folyóiratát hívták Periszkópnak a húszas években. A bemutatott műsor a mai romániai magyar költészet egy fontos vonulatát, a szülőföldhöz, sor­sunk adottságaihoz való kötöttséget és hűséget hirdető, erőteljesen népi gyöke­rű költők műveit foglalta egybe, mint­egy drámai szerkezetben. A műsor cí­me: Egy zarándok naplójából (Lírai oratórium) a népi gyökerekhez való hűségnek a magas kultúrába és az eu­rópai látókörbe emelkedő pillanatát kívánja tudatosítani, programszerűen ötvözve egybe népiséget és modern tu­datosságot. A műsor szerkesztője, Zno­­rovszky Attila jó színpadi és drámai érzékkel, a mondandó imperatívusza szerint foglalt össze nagy neveket és kisebbeket, közismert, ezerszer szavalt és az élő szó nyilvánosságával most először élő verseket, régebbi és mai költőket Kányáditól Áprilyig és vissza. S az egésznek valahogy az volt a ki­csengése, hogy a gyökerekhez való hű­ség első és legfontosabb jegye a művelt továbblépés, a széles látókör, a tudás. A mintegy keretszövegnek alkalmazott Kányádi-vers, a Halottak napja Bécs­ben refrénszerűen vissza-visszatérő pár sora : „De imádkozni csak itthon / gyermekkorom öreg / templomában tudnék / ha tudnék“ — épp ezt jelzi: a modern ember kilépett az archaikus zárt közösség gyermeki áhítatából, de az ismeretek s a józan illúziótlanság teljes súlyával hű ahhoz, ami abból megtartó erő. A népszínházi műkedvelés egy sajá­tos és értékes útját választották az aradiak, amikor nem a nagyszínházak­kal próbálnak reménytelenül konkur­­rálni, hanem az irodalmi színpad üze­nethordozó erejéhez és hatóképességé­hez fordulnak. Kováts Nagy Borbála tiszta, szép szövegmondással, értelme­sen, átgondoltan és melegen, kulturál­tan és technikailag is felszabadultan mondta végig műsorát. Bár nehéz hely­zetbe hozta önmagát olyan versek mér­téktartó és szerény előadásmódjával, amelyek Illyés Kinga legviharosabb, legkihívóbb hangvételével jutottak először a közönség fülébe-tudatába, mégis igaza volt, hogy vállalta, mert az egész oratórium felépítésében funkcio­nális az is, amit elmond, az is, ahogyan mondja: ízlésesen, mértéktartóan. Fi­gyelemreméltó például, hogy a beik­tatott népdalokat, még ha Bartók­ gyűj­­téséből származnak is, úgy énekli Ko­váts Nagy Borbála és partnere, a gitá­ros Kozma Nagy Ildikó, mint a nem­zetközi műdalt, nem a nótafa, hanem a hangversenyénekes modorában és hangján. És talán ez is lehet a ma­gas kultúrába való beépülés egyik formája. Bár ha tüntetően óvakodik az egész produkció a hatásvadászattól, a kulturáltan kifejezett gondolat erejé­vel kelt hatást. A rendező Lelkes Gábor volt, az előadás vizuális háttereként M. Sághi Annamária szép faliszőnyeg-ki­­állítása szolgált. HALÁSZ ANNA Új népszínház ébresztése Több mint egy év telt el a Kézdivásár­­helyi Népszínház látványos avatóünnep­ségétől, a bemutatkozás azonban még mindig késik. — Végül is mikorra várható Méhes György Harminchárom névtelen levelének a bemutatója? — kérdeztük Kuti Krausz István színművésztől, a darab rendező­jétől. — A darabbal úgy-ahogy meglennénk, s a tulajdonképpeni bemutatót pár héttel ezelőtt Lemhényben megtartottuk. A kö­zönség lelkesen fogadta, jómagam még mindig nem vagyok megelégedve, főleg a szövegtudással. Ha a szövegmondás ki­fogástalan lesz, rászánok még egy hetet a finomításra . .. — Milyen nehézségekkel találkozott? — Egyesek nem értik meg a népszínház és a színjátszó csoport közötti minőségi különbséget. A próbák során nehézséget okozott a szereplők két-három váltásbani dolgozása. Tisztában vagyok azzal is, hogy ki kellett volna cserélnem pár sze­replőt — de kivel? A díszlettel is problé­mák adódtak, Vetró András hiába terve­zett modern, a darabhoz illő díszletet, ha kivitelezésére nem a mi elképzelésünk szerint került sor. További gond, hogy nincs állandó­ságónk, ügyelőnk, világí­tónk ... — A városban szóbeszéd tárgya a „szí­nész-felvételi“. — Egyesek az általunk meghirdetett felvételit sértőnek tekintették, nem értem, hogy miért. Jómagam — tizenhat évig hivatásos színész voltam — és Seprődi Kiss Attila meg Völgyesi András felvéte­­liztettünk volna. Célunk az, hogy tehet­séges, színházszerető embereket toboroz­zunk, akikkel komolyabb produkciókat is ki lehet(ne) hozni. Nagy szükségünk lenne értelmiségiekre, főleg magyar szakos ta­nárokra, de ők még mindig távol ma­radnak ... — Mégis, hogyan? — Pár évvel ezelőtt dramatizáltam a Bögölyt — ifjúsági előadásként menne. Ezt javasoltam is a Népszínház vezetősé­gének. A Svejk is szóba került, csakhogy ehhez legalább harminc szereplőre lenne szükség. — Hogy látja a Kézdivásárhelyi Nép­színház jövőjét? — Csak akkor lesz jövője, ha megvál­tozik a szervezőmunka, valahol itt kere­sendő a huzavona oka. Hiába meszelték ki a termet, tették rendbe a színpadot, ha nem áll mindenki szívvel-lélekkel az ügy mellé. Beke Dénes, az i­j igazgató nagyon aktív, minden próbánkon jelen van, de a szervezőmunkán javítanunk kell. SOCHOM ISTVÁN TÓTH MÁRTON Fenyőkút • Átutazóban Kolozsvárott feltűnt, hogy az előző évekhez képest az idén rosszab­bodott a könyvellátás. Feltételezem, hogy az elosztással van baj. Tapasztaltam, hogy kisebb helységekben évekkel ezelőtt megjelent és keresett könyvek hevernek. Például Kányádi Sándor Fától fáig című kötetét egy kis mezőségi faluban talál­tam meg. Kolozsvár esetében a könyvel­osztásnál figyelembe kellene venni az ott tanuló diákok tízezreit is. De Kolozs megye más helységeiben sem találtam jobb helyzetet. Bánffyhunyadon gyéren álltak a könyvek a polcokon, Kalotaszent­­királyon pedig megvettem az utolsó ma­gyar nyelvű könyvet (Mélius Péter Herbáriumát) , és kérdésemre, hogy mikor kap új könyveket, az eladó váll­­vonogatással válaszolt. Szervezettebb és átgondoltabb könyvelosztással segíteni lehetne a helyzeten. PETHŐ LÁSZLÓ Marosvásárhely 1983. július 29 A HÉT 2

Next