A Hét, 1987 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-11 / 24. szám
Marosvásárhelyi Zenei Napok Marosvásárhely zenei élete, néhány napra — május 12. és 22. között —, újból az érdeklődés középpontjába került. Színvonalával, változatosságával, az évad során nem — vagy csak ritkán — műsoron szereplő csemegéivel, e rendezvény tizenhét éve csábítja közönségét mindennapos zenehallgatásra, megzósítja a vásárhelyi zeneszerzőket és előadókat, hogy — a vendégművészekkel összemérve erejüket — bizonyítsák versenyképességüket az egész ország (és szűkebb pátriájuk) előtt. Tizenhét éve őrzi általános profilját, amit Csiky Boldizsár, az Állami Filharmónia művészeti titkára tömören így vázolt: az egyetemes és hazai (ezen belül: helyi) alkotások, ugyanakkor a meghívott és Tekintsük át röviden a zenei napok műsorát és lássuk, miként valósultak meg ezek az alapelképzelések? • Május 12. A Filharmónia szimfonikus zenekarának és vegyeskarának hangversenye, vezényelt Szalmán Lóránt. Elhangzott: Alexandru Pașcanu Pro humanitate című, a hazai mezőnyben kiemelkedő, nemesen fogalmazott, gazdag eszmei tartalmú szimfonikus poémája (karvezető Dumitru Buzoianu); Csajkovszkij: B-moll zongoraversenye, Arkagyij Szevidov szovjet zongoraművész közreműködésével (Szevidov fantáziadús pianista, érdemeiről majd szólóestjével kapcsolatban szólunk bővebben); Debussy: A tenger — három zenekari vázlat, szép előadásban (bár néha érezhető volt a vonóskar létszámhiánya). • Május 13. A szimfonikus zenekar román zeneestje. George Enescu neobarokk II. zenekari szvitjét és Dan Constantinescu ritkán játszott, kitűnő Zongoraversenyét Gheorghe Costin vezényelte, a zongoraszólamot fiatal bukaresti zeneszerzőnő, Ana-Maria Avram nagy hozzáértéssel tolmácsolta. Serban Nichifor — a Zeneszerző Szövetség díjával kitüntetett — III. szimfóniáját a Szalmán Lóránt vezette zenekar nagyon jól oldotta meg, a mű ősbemutatója egyébként néhány hónappal ezelőtt ugyancsak Vásárhelyen volt, azonos előadásban. • Május 14. Szevidov szólóestje. Az eredetileg kizárólag Rahmanyinov-műveket ígérő műsor Chopin Cisz-moll nocturne-jével és Liszt Funérailles című kompozíciójával bővült, ezután következett az emelkedő tendenciát mutató Rahmanyinov-sorozat: három kép (tanulmányok), Elégia, Melódia, Prelúdium, Hat zenei pillanat. Idézzük Trózner Sarolta sorait a Vörös Zászlóból (városunk köztiszteletnek örvendő tanáregyénisége diákkorában többször helyi előadók, a vokális és hangszeres zene, a nagy- és kisegyüttesek, végül a különböző műfajok megfelelő aránya; a különleges helyi adottság; a nagyszerű koncertorgona felhasználása; a vokálszimfonikus zárás. A hagyománytól eltérően ezúttal hiányzott egy „elsőkoncertes“ előadó bemutatása, ezzel szemben a Filharmónia vezetősége nagy gondot fordított mind a zenei napok, mind az elmúlt évad során a fiatal, még ismeretlen muzsikusok pódiumhoz juttatására. Elvük: az egyre nagyobb számban kibontakozó ifjú tehetségeknek meg kell adni a lehetőséget a bizonyításra, el kell oszlatni a befutott művészek bűvöletében felnőtt közönség bizalmatlanságát az új nevek iránt hallotta Rahmanyinovot zongorázni, így hát őtvéljük legszakavatottabbnak Szevidov jellemzésére): „Játékának alapvető tényezője: a művek tökéletes birtoklása mind technikai, mind zenei értelemben. A bámulatosan tiszta és világos dallamrajz, a hang, a billentés végtelenül árnyalt szín- és dinamikai skálája, a kíméletlenül és mégis jólesően »tartott« tempók, a ritmus hamisítatlanul »élő« karaktere, az agogikával való bánni tudás — egy komoly muzsikus művészi fegyvertárának kellékei, melyek mind, mind előkerültek ezen a hangversenyen.“ • Május 15. A Filharmónia vegyeskarának hangversenye, karvezető Dumitru Buzoianu. A mai román és reneszánsz szerzők műveiből összeállított műsorban Vásárhely „színeit“ Fátyol Tibor, Csiky Boldizsár, Zoltán Aladár és Gheorghe Costin művei képviselték. Figyelemreméltó volt, súlyával és időtartamával kitűnt Fátyol Cavalerii hiperboreeni (Északon túli lovagok) című, a szövegprozódia szempontjából újszerű műve. A librettó alapjául Ion Gheorghe Călăreţii danubieni (Dunai lovasok) című kötetének sorai szolgálták. A jelentős erőfeszítést igénylő művet a kórus sikerrel szólaltatta meg. • Május 16. A hagyományos orgonaest. Nicolae Licăreţ bukaresti orgonaművész Bach műveiből összeállított szép műsorában az előadó számára szokatlan, romantikus regiszter-többségű orgona okozta technikai nehézségek miatt a barokk méltóság néhol csorbát szenvedett. • Május 17. A marosvásárhelyi zeneszerzők és előadók kamaraestje, műsorvezető Iosif Sava muzikológus. Kozma Géza és Szabó Csaba darabjai kivételével a többi mű először hangzott el: Kozma Mátyás jó zongoratechnikával megírt három darabja, Csiky Boldizsár két síkon megvalósuló (XVII. századi virágéneket XX. századi kommentárral ötvöző) dalai, Hencz József szoprán hangon, brácsán és zongorán előadott, Domokos Eszter verseire írt szép dalai, Dumitru Buzoianu Blaga madrigálja. Minden mű jellegzetesen magán viseli alkotója egyéniségének jegyeit, így a műsor a helyi zeneszerzői stílusok hű keresztmetszete volt. Nem sorolhatjuk fel a mintegy húsz főnyi előadógárdát, csak szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy míg a két vásárhelyi zeneiskola egyre több versenyképes szólistát nevel, a a zeneszerzők az elmúlt tíz évben semmit (vagy szinte semmit) sem írtak a gyermekeknek — pedig saját közönségüket formálnák általuk ... Ugyanezen az estén láthattuk a Marosvásárhelyi Zenei Napok új színfoltját jelentő balettelőadást. A konstancai Fantasio együttes Csajkovszkij A hatytyúk tava című táncjátékával szerepelt. (Rendező és koreográfus: Oleg Danovschi, színpadkép: Valentin Codoiu). Kár, hogy a szépséges romantikus muzsika magnószalagról szólt. • Május 18. A kamarazenekar estje, koncertmester George Dudea. Biztos stílusérzék, ízléses hangvétel jellemezte (Corelli: Concerto grosso op. 6. nr. 2., Händel: Concerto grosso nr. 12.), ugyanakkor megbocsáthatatlanul improvizált hozzáállás, elsősorban a kíséretben (J.Cr. Bach: Sinfonia concertante hegedűre és csellóra, Haydn: Hegedűverseny), de sajnos a láthatóan fáradt Ruha István érdemes művész szólójában is. Az est nagy sikere Terényi Ede Barokk rapszódiája volt, Szabó Péter igényes, szép szólójával. A barokk stílusjegyeket folklór-elemekkel ötvöző ötletes mű felsorakozik a régi értékeink felmutatására törekvő korábbi alkotások mellé (Csiky Boldizsár Vitézi énekek, Mihai Moldovan Pátra emlékezete, Szabó Csaba Passacaglia Kájoni-témára). • Május 19. A kolozsvár-napocai Állami Filharmónia hangversenye, vezényelt Emil Simon. Fenomenális szovjet hegedűst hallottunk Grigorij Zsiszlin személyében (Paganini: D-dúr hegedűverseny és két Capriccio, ráadásnak), remek kíséretet és végre kiegyensúlyozott, tökéletes zenekari hangzást Sztravinszkij Tűzmadár című szimfonikus szvitjében. • Május 20. Végtelen sajnálatunkra (ünneprontóként) elmaradt a Madrigálkórus fellépése. • Május 21. A hazai hangszeres kamarazenélésünk legmagasabb szintjét képviselő, ízig-vérig professzionista vonósnégyes, a iași-i Voces műsorán Haydn, Verdi, Paladi művei. A kiváló együttes tagjai: Bujor Prelipcean, Anton Diaconu, Constantin Stanciu, Dan Prelipcean. • Május 22. A hagyományos zárókoncert, vokálszimfonikus remekművel (Haydn: Évszakok) csúcsformáját mutató kórussal, jó énekesekkel (Georgeta Stoleriu és Mircea Stoica Bukarestből és az utolsó pillanatban beugró sepsiszentgyörgyi Szilágyi Zsolt), osztrák vendégkarmesterrel, Wolfgang Gröhlszel. A koncertsorozat kiegészítéseképpen szakmai beszélgetésekre, audíciókra, kerekasztal-értekezletekre is sor került. Fontos volt a dr. Vasile Tomescu által vezetett beszélgetés a hazai zeneszerzés fő problémáiról, amelynek konklúziójaként bebizonyosodott, hogy Marosvásárhely zeneszerzőit és zenei életét számon tartják, elismerik a fővárosban és országszerte. KOVÁCS ZSUZSA DEÁK FERENC Orgona CONST. PILLUŢA Koncert Mindig a csúcsokon járt George Georgescu emlékezete # George Georgescu születésének századik évfordulóját ünnepeljük. Egy nagy művészre emlékezünk, akinek karmesteri pályája a bukaresti filharmonikus zenekar nagyszerű felfutását jelzi, a román zeneművészet nemzetközi elismertetését az első világháború utáni évektől kezdve, általában zenei műveltségünk felvirágzását. A nép művésze megtisztelő kitüntetését senki sem érdemelte meg nála jobban, aki egész munkásságával azon volt, hogy a zenekedvelők és a zenével ismerkedők nagy táborának mindig igazi szellemi táplálékot, zenei élményt nyújtson. Nagy művész, volt, aki a magasságokat kedvelte, a tiszta, éles, friss levegőt, s a művészi megalkuvást nem ismerte. Pályája csúcsán érte a halál, 1964 őszén, amikor a Román Athenaeum ünnepi díszbe öltözött, hogy megkezdődjék egy újabb nemzetközi George Enescu fesztivál, amelyet szokás szerint George Georgescunak kellett volna megnyitnia. Halála ragyogó fejezetet zárt le egy százéves zenei intézmény történetében, amelynek a mester negyven éven át volt igazgatója. 1887-ben született Sulinán. Tanulmányait a bukaresti zenekonzervatóriumban végezte a cselló szakon. A berlini Hochschule für Musik elvégzése után (ragyogó eredménnyel!) egy szerencsés-szerencsétlen baleset véget vetett hangszeres előadói pályájának, nem sokkal azután, hogy a Marteau vonósnégyes tagja lett. Arthur Nikisch tanítványaként ekkor tért át a karmesteri pályára, és 1918-ban fényes sikerrel mutatkozott be a berlini zenekar élén, így hát egy teljes zenekar lett a hangszere, amellyel egész életében a legmagasabb csúcsokat ostromolta. 1920. január 4-én vette át a karmesteri pálcát az idős Dimitrie Dinicutól, s a bemutatkozás az Athenaeum koncerttermében valóságos diadal volt. Karmesteri munkáját hosszú ideig megosztotta az Opera és a Filharmónia között, Európa és Amerika sok nagyvárosában vezényelt. Született zenekari vezető volt, és ezt a tehetségét a legteljesebben meg is valósította. Több mint két évtized alatt (1920— 1944) európai rangú zenekarrá fejlesztette a bukaresti zenekart, és a Filharmónia heti hangversenyeit minden alkalommal ünneppé avatta kivételesen magas színvonalú vezénylése. A román karmester neve, tekintélye a világ legnagyobb zeneművészeit vonzotta a fővárosba. De a legnagyobb szolgálatot azzal tette a román zeneművészetnek, hogy az ő karmesteri működése alatt szólaltak meg hangversenyen olyan zeneszerzők művei, mint George Enescu, Mihail Jóra, Mihail Andricu, Paul Constantinescu, Gheorghe Dumitrescu, Mircea Basarab és olyan előadóművészek, mint Dinu Lipatti, Silvia Serbescu, Madeleine Cocorascu, Valentin Gheorghiu, Ion Voicu, Aurelian Octav Popa. Felejthetetlenül George Georgescu nevéhez fűződik az új román zeneirodalom olyan korszakos zeneműveinek első megszólaltatása, mint a Zűrzavaros éjszaka, Paul Constantinescu operája vagy Gheorghe Dumitrescu hősi oratóriuma, a Tudor Vladimirescu. A centenáriumi évben még sok megemlékezés lát majd napvilágot a kiváló karmesterről. Itt az alkalom most arra is, hogy a még fel nem tárt jelentős forrásanyagot közzétegyük. Ilyen például az a mindeddig nem közölt levél, amelyről a zenei világnak régóta tudomása van, utalás történt rá szóban és emlékezésekben, de pontos forrását nem ismerjük. George Enescunak a párizsi Bernard Gavoty kiadásában megjelent Emlékezéseiben (1955) a következőket olvassuk: „Van ebben a szvitben (I. zenekari szvit — szerző megj.) egy egyszólamú Prelúdium, amelynek a hangja eléggé szokatlan, és amelyre Kodály gyakran hivatkozott tanítványai előtt mint az egyszólamúság példájára.” Az I. zenekari szvit (C-dúr, op. 9.) szerzője ezt nyilván magától Kodály Zoltántól tudta, de írásos nyomát egy George Georgescuhoz írt Kodály-levélben találjuk meg. 1962- ben, amikor a magyar zeneszerző nyolcvanadik, a román karmester hetvenedik születésnapját ünnepelte, a két művész bensőséges hangulatú találkozására került sor Budapesten: a bukaresti Filharmónia 1962. október 10-i hangversenyén a Háry János-szvit csárdása is megszólalt. Kodály és Georgescu megölelte egymást a hangversenydobogón, a közönség felállva, sokáig ünnepelte a két kiváló művészt. 1962. december 9-én Kodály Zoltán a következő német nyelvű levelet írta Georgescunak: „Kedves barátom, szívesen közlöm írásban is, amire annak idején röviden utaltam. Tanítványaimnak, akik szívesen töltik meg a zenekart sok szólammal, remek példaként mutattam be azóta eltávozott igen tisztelt kollégámnak, Enescunak azt a szvitjét, amelynek első tétele végig egyszólamú. Gyönyörűen hangzik, és egy »túletetett« zenekar (biennourri, mondják a franciák) gyakran éppen olyan beteges dolog, mint egy túltáplált ember. Megelégedéssel láthattam, hogy a legjobbaknak sem árt, ha felhívjuk rájuk a figyelmet. A legjobb kívánsággal és üdvözlettel híved, Kodály Z.”. A magyar zeneszerző tehát írásban is kifejezte csodálatát Enescu zenéje és a C-dúr szvit nagyszerű megszólaltatója iránt. Ebben a kis levélben pedig a huszadik század három nagy muzsikusa fog kezet Kivételes szellemek voltak, és odaadással szolgálták a népek testvériségének nemes eszméjét VIOREL COSMA 5 A HÉT 1987. június 11 ZENE