A Hét, 1987 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-11 / 24. szám

Marosvásárhelyi Zenei Napok Marosvásárhely zenei élete, né­hány napra — május 12. és 22. kö­zött —, újból az érdeklődés közép­pontjába került. Színvonalával, vál­tozatosságával, az évad során nem — vagy csak ritkán — műsoron sze­replő csemegéivel, e rendezvény ti­zenhét éve csábítja közönségét min­dennapos zenehallgatásra, megzó­­sítja a vásárhelyi zeneszerzőket és előadókat, hogy — a vendégművé­szekkel összemérve erejüket — bizo­nyítsák versenyképességüket az egész ország (és szűkebb pátriájuk) előtt. Tizenhét éve őrzi általános profilját, amit Csiky Boldizsár, az Állami Filharmónia művészeti titká­ra tömören így vázolt: az egyetemes és hazai (ezen belül: helyi) alkotá­sok, ugyanakkor a meghívott és Tekintsük át röviden a zenei napok műsorát és lássuk, miként valósultak meg ezek az alapelképzelések? • Május 12. A Filharmónia szimfo­nikus zenekarának és vegyeskarának hangversenye, vezényelt Szalmán Ló­ránt. Elhangzott: Alexandru Pașcanu Pro humanitate című, a hazai mezőny­ben kiemelkedő, nemesen fogalmazott, gazdag eszmei tartalmú szimfonikus poémája (karvezető Dumitru Buzoia­­nu); Csajkovszkij: B-moll zongoraver­senye, Arkagyij Szevidov szovjet zon­goraművész közreműködésével (Szevi­dov fantáziadús pianista, érdemeiről majd szólóestjével kapcsolatban szó­lunk bővebben); Debussy: A tenger — három zenekari vázlat, szép előadásban (bár néha érezhető volt a vonóskar lét­számhiánya). • Május 13. A szimfonikus zenekar román zene­estje. George Enescu neo­barokk II. zenekari szvitjét és Dan Constantinescu ritkán játszott, kitűnő Zongoraversenyét Gheorghe Costin ve­zényelte, a zongoraszólamot fiatal bu­karesti zeneszerzőnő, Ana-Maria Av­­ram nagy hozzáértéssel tolmácsolta. Serban Nichifor — a Zeneszerző Szö­vetség díjával kitüntetett — III. szim­fóniáját a Szalmán Lóránt vezette ze­nekar nagyon jól oldotta meg, a mű ősbemutatója egyébként néhány hónap­pal ezelőtt ugyancsak Vásárhelyen volt, azonos előadásban. • Május 14. Szevidov szólóestje. Az eredetileg kizárólag Rahmanyinov-mű­­veket ígérő műsor Chopin Cisz-moll nocturne-jével és Liszt Funérailles cí­mű kompozíciójával bővült, ezután kö­vetkezett az emelkedő tendenciát mu­tató Rahmanyinov-sorozat: három kép (tanulmányok), Elégia, Melódia, Prelú­dium, Hat zenei pillanat. Idézzük Tróz­­ner Sarolta sorait a Vörös Zászlóból (városunk köztiszteletnek örvendő ta­náregyénisége diákkorában többször helyi előadók, a vokális és hangsze­res zene, a nagy- és kisegyüttesek, végül a különböző műfajok megfe­lelő aránya; a különleges helyi adott­ság; a nagyszerű koncertorgona felhasználása; a vokálszimfonikus zárás. A hagyománytól eltérően ez­úttal hiányzott egy „elsőkoncertes“ előadó bemutatása, ezzel szemben a Filharmónia vezetősége nagy gondot fordított mind a zenei napok, mind az elmúlt évad során a fiatal, még ismeretlen muzsikusok pódiumhoz juttatására. Elvük: az egyre na­gyobb számban kibontakozó ifjú tehetségeknek meg kell adni a lehe­tőséget a bizonyításra, el kell oszlat­ni a befutott művészek bűvöletében felnőtt közönség bizalmatlanságát az új nevek iránt­ hallotta Rahmanyinovot zongorázni, így hát őt­­véljük legszakavatottabb­­nak Szevidov jellemzésére): „Játékának alapvető tényezője: a művek tökéletes birtoklása mind technikai, mind zenei értelemben. A bámulatosan tiszta és világos dallamrajz, a hang, a billentés végtelenül árnyalt szín- és dinamikai skálája, a kíméletlenül és mégis jól­­esően »tartott« tempók, a ritmus ha­misítatlanul »élő« karaktere, az agogi­­kával való bánni tudás — egy komoly muzsikus művészi fegyvertárának kel­lékei, melyek mind, mind előkerültek ezen a hangversenyen.“ • Május 15. A Filharmónia vegyes­karának hangversenye, karvezető Du­mitru Buzoianu. A mai román és rene­szánsz szerzők műveiből összeállított műsorban Vásárhely „színeit“ Fátyol Tibor, Csiky Boldizsár, Zoltán Aladár és Gheorghe Costin művei képvisel­ték. Figyelemreméltó volt, súlyával és időtartamával kitűnt Fátyol Cavalerii hiperboreeni (Északon túli lovagok) cí­mű, a szövegprozódia szempontjából újszerű műve. A librettó alapjául Ion Gheorghe Călăreţii danubieni (Dunai lovasok) című kötetének sorai szolgál­ták. A jelentős erőfeszítést igénylő művet a kórus sikerrel szólaltatta meg. • Május 16. A hagyományos orgona­est. Nicolae Licăreţ bukaresti orgona­művész Bach műveiből összeállított szép műsorában az előadó számára szokatlan, romantikus regiszter-többsé­gű orgona okozta technikai nehézségek miatt a barokk méltóság néhol csorbát szenvedett. • Május 17. A marosvásárhelyi ze­neszerzők és előadók kamaraestje, mű­sorvezető Iosif Sava muzikológus. Koz­ma Géza és Szabó Csaba darabjai ki­vételével a többi mű először hangzott el: Kozma Mátyás jó zongoratechniká­val megírt három darabja, Csiky Bol­dizsár két síkon megvalósuló (XVII. századi virágéneket XX. századi kommentárral ötvöző) dalai, Hencz József szoprán hangon, brácsán és zongorán előadott, Domokos Eszter ver­seire írt szép dalai, Dumitru Buzoianu Blaga­ madrigálja. Minden mű jellegze­tesen magán viseli alkotója egyénisé­gének jegyeit, így a műsor a helyi ze­neszerzői stílusok hű keresztmetszete volt. Nem sorolhatjuk fel a mintegy húsz főnyi előadógárdát, csak szeret­nénk felhívni a figyelmet arra, hogy míg a két vásárhelyi zeneiskola egyre több versenyképes szólistát nevel, a a zeneszerzők az elmúlt tíz évben sem­mit (vagy szinte semmit) sem írtak a gyermekeknek — pedig saját közönsé­güket formálnák általuk ... Ugyanezen az estén láthattuk a Ma­rosvásárhelyi Zenei Napok új színfolt­ját jelentő balettelőadást. A konstancai Fantasio együttes Csajkovszkij A haty­­tyúk tava című táncjátékával szerepelt. (Rendező és koreográfus: Oleg Danov­­schi, színpadkép: Valentin Codoiu). Kár, hogy a szépséges romantikus mu­zsika magnószalagról szólt. • Május 18. A kamarazenekar estje, koncertmester George Dudea. Biztos stílusérzék, ízléses hangvétel jellemez­te (Corelli: Concerto grosso op. 6. nr. 2., Händel: Concerto grosso nr. 12.), ugyanakkor megbocsáthatatlanul imp­rovizált hozzáállás, elsősorban a kísé­retben (J.Cr. Bach: Sinfonia concertan­te hegedűre és csellóra, Haydn: Hege­dűverseny), de sajnos a láthatóan fá­radt Ruha István érdemes művész szó­lójában is. Az est nagy sikere Terényi Ede Barokk rapszódiája volt, Szabó Péter igényes, szép szólójával. A ba­rokk stílusjegyeket folklór-elemekkel ötvöző ötletes mű felsorakozik a régi értékeink felmutatására törekvő ko­rábbi alkotások mellé (Csiky Boldizsár Vitézi énekek, Mihai Moldovan Pát­ra emlékezete, Szabó Csaba Passacaglia Kájoni-témára). • Május 19. A kolozsvár-napocai Állami Filharmónia hangversenye, ve­zényelt Emil Simon. Fenomenális szov­jet hegedűst hallottunk Grigorij Zsisz­­lin személyében (Paganini: D-dúr hegedűverseny és két Capriccio, rá­adásnak), remek kíséretet és végre ki­egyensúlyozott, tökéletes zenekari hangzást Sztravinszkij Tűzmadár cí­mű szimfonikus szvitjében. • Május 20. Végtelen sajnálatunkra (ünneprontóként) elmaradt a Madrigál­kórus fellépése. • Május 21. A hazai hangszeres ka­marazenélésünk legmagasabb szintjét képviselő, ízig-vérig professzionista vonósnégyes, a iași-i Voces műsorán Haydn, Verdi, Paladi művei. A kiváló együttes tagjai: Bujor Prelipcean, An­ton Diaconu, Constantin Stanciu, Dan Prelipcean. • Május 22. A hagyományos záró­­koncert, vokálszimfonikus remekmű­vel (Haydn: Évszakok) csúcsformáját mutató kórussal, jó énekesekkel (Geor­­geta Stoleriu és Mircea Stoica Buka­restből és az utolsó pillanatban beugró sepsiszentgyörgyi Szilágyi Zsolt), oszt­rák vendégkarmesterrel, Wolf­gang Gröhlszel. A koncertsorozat kiegészítéseképpen szakmai beszélgetésekre, audíciókra, kerekasztal-értekezletekre is sor ke­rült. Fontos volt a dr. Vasile Tomescu által vezetett beszélgetés a hazai zene­szerzés fő problémáiról, amelynek konklúziójaként bebizonyosodott, hogy Marosvásárhely zeneszerzőit és zenei életét számon tartják, elismerik a fővá­rosban és országszerte. KOVÁCS ZSUZSA DEÁK FERENC Orgona CONST. PILLUŢA Koncert Mindig a csúcsokon járt George Georgescu emlékezete # George Georgescu születésének századik évfordulóját ünnepeljük. Egy nagy művészre emlékezünk, akinek karmesteri pályája a bukaresti filhar­monikus zenekar nagyszerű felfutását jelzi, a román zeneművészet nemzetkö­zi elismertetését az első világháború utáni évektől kezdve, általában zenei műveltségünk felvirágzását. A nép mű­vésze megtisztelő kitüntetését senki sem érdemelte meg nála jobban, aki egész munkásságával azon volt, hogy a zenekedvelők és a zenével ismerke­dők nagy táborának mindig igazi szel­lemi táplálékot, zenei élményt nyújt­son. Nagy művész, volt, aki a magas­ságokat kedvelte, a tiszta, éles, friss levegőt, s a művészi megalkuvást nem ismerte. Pályája csúcsán érte a halál, 1964 őszén, amikor a Román Athe­naeum ünnepi díszbe öltözött, hogy megkezdődjék egy újabb nemzetközi George Enescu fesztivál, amelyet szo­kás szerint George Georgescunak kel­lett volna megnyitnia. Halála ragyogó fejezetet zárt le egy százéves zenei in­tézmény történetében, amelynek a mester negyven éven át volt igazgató­ja. 1887-ben született Sulinán. Tanul­mányait a bukaresti zenekonzervató­riumban végezte a cselló szakon. A berlini Hochschule für Musik elvégzése után (ragyogó eredménnyel!) egy sze­rencsés-szerencsétlen baleset véget ve­tett hangszeres­ előadói pályájának, nem sokkal azután, hogy a Marteau vonósnégyes tagja lett. Arthur Nikisch tanítványaként ekkor tért át a karmes­teri pályára, és 1918-ban fényes siker­rel mutatkozott be a berlini zenekar élén, így hát egy teljes zenekar lett a hangszere, amellyel egész életében a legmagasabb csúcsokat ostromolta. 1920. január 4-én vette át a karmesteri pálcát az idős Dimitrie Dinicutól, s a bemutatkozás az Athenaeum koncert­termében valóságos diadal volt. Karmesteri munkáját hosszú ideig megosztotta az Opera és a Filharmó­nia között, Európa és Amerika sok nagyvárosában vezényelt. Született ze­nekari vezető volt, és ezt a tehetségét a legteljesebben meg is valósította. Több mint két évtized alatt (1920— 1944) európai rangú zenekarrá fejlesz­tette a bukaresti zenekart, és a Filhar­mónia heti hangversenyeit minden al­kalommal ünneppé avatta kivételesen magas színvonalú vezénylése. A ro­mán karmester neve, tekintélye a világ legnagyobb zeneművészeit vonzotta a fővárosba. De a legnagyobb szolgála­tot azzal tette a román zeneművészet­nek, hogy az ő karmesteri működése alatt szólaltak meg hangversenyen olyan zeneszerzők művei, mint George Enescu, Mihail Jóra, Mihail Andricu, Paul Constantinescu, Gheorghe Du­­mitrescu, Mircea Basarab és olyan elő­adóművészek, mint Dinu Lipatti, Silvia Serbescu, Madeleine Cocorascu, Va­lentin Gheorghiu, Ion Voicu, Aurelian Octav Popa. Felejthetetlenül George Georgescu nevéhez fűződik az új ro­mán zeneirodalom olyan korszakos ze­neműveinek első megszólaltatása, mint a Zűrzavaros éjszaka, Paul Constanti­nescu operája vagy Gheorghe Dumit­­rescu hősi oratóriuma, a Tudor Vladi­­mirescu. A centenáriumi évben még sok meg­emlékezés lát majd napvilágot a kivá­ló karmesterről. Itt az alkalom most arra is, hogy a még fel nem tárt je­lentős forrásanyagot közzétegyük. Ilyen például az a mindeddig nem kö­zölt levél, amelyről a zenei világnak régóta tudomása van, utalás történt rá szóban és emlékezésekben, de pontos forrását nem ismerjük. George Enescu­­nak a párizsi Bernard Gavoty kiadásá­ban megjelent Emlékezéseiben (1955) a következőket olvassuk: „Van ebben a szvitben (I. zenekari szvit — szerző megj.) egy egyszólamú Prelúdium, amelynek a hangja eléggé szokatlan, és amelyre Kodály gyakran hivatkozott tanítványai előtt mint az egyszólamú­ság példájára.” Az I. zenekari szvit (C-dúr, op. 9.) szerzője ezt nyilván ma­gától Kodály Zoltántól tudta, de írásos nyomát egy George Georgescuhoz írt Kodály-levélben találjuk meg. 1962- ben, amikor a magyar zeneszerző nyolcvanadik, a román karmester het­venedik születésnapját ünnepelte, a két művész bensőséges hangulatú ta­lálkozására került sor Budapesten: a bukaresti Filharmónia 1962. október 10-i hangversenyén a Háry János-szvit csárdása is megszólalt. Kodály és Georgescu megölelte egymást a hang­versenydobogón, a közönség felállva, sokáig ünnepelte a két kiváló művészt. 1962. december 9-én Kodály Zoltán a következő német nyelvű levelet írta Georgescunak: „Kedves barátom, szívesen közlöm írásban is, ami­re annak idején röviden utaltam. Tanítványaimnak, akik szívesen töl­tik meg a zenekart sok szólam­mal, remek példaként mutattam be azóta eltávozott igen tisztelt kollégám­nak, Enescunak azt a szvitjét, amely­nek első tétele végig egyszólamú. Gyö­nyörűen hangzik, és egy »túletetett« zenekar (biennourri, mondják a fran­ciák) gyakran éppen olyan beteges dolog, mint egy túltáplált ember. Meg­elégedéssel láthattam, hogy a legjob­baknak sem árt, ha felhívjuk rájuk a figyelmet. A legjobb kívánsággal és üdvözlettel híved, Kodály Z.”. A magyar zeneszerző tehát írásban is kifejezte csodálatát Enescu zenéje és a C-dúr szvit nagyszerű megszólal­­tatója iránt. Ebben a kis levélben pe­dig a huszadik század három nagy muzsikusa fog kezet Kivételes szelle­mek voltak, és odaadással szolgálták a népek testvériségének nemes eszmé­jét VIOREL COSMA 5 A HÉT 1987. június 11 ZENE

Next