A Hét, 2004 (2. új évfolyam, 5-52. szám)
2004-12-09 / 49-50. szám
18 a tézis ♦ ■ Kezdjük azzal, hogy mit is jelöl a globalizáció. Összefoglalóan ezzel a szóval jelölik azokat az új tendenciákat és jelenségeket, melyek az utóbbi két-három évtizedben a kapitalizmust jellemzik Sőt, mondhatjuk úgy is, hogy a kapitalizmus új korszaka kezdődött, melyet elsősorban a globalizáció határoz meg. Miért lenne új tendencia a globalizáció, hiszen a kapitalizmus mindig is globális volt? Igaza van Karl Marxnak abban, hogy globális feltétele volt már a kapitalizmus létrejöttének is. Az volt a feltétele, hogy Anglia uralja a világpiacot. S Polányi Károly is azt írjaz A nagy átalakulás című művében, hogy a 19. században az emberiség „materiális létének a nemzetközi gazdasági rendszer a tengelye.” Azt kell tehát megnéznünk, hogy mennyiben különbözik a globalizáció folyamata a 20. század végi kapitalizmusban a kapitalizmus korábbi korszakainak globalizációitól. A legfejlettebb tőkés országoknak meghatározó a szerepük van a világ egészére nézve. Ezért a legfejlettebb országok változásai alapján próbáljuk meg specifikálni korunk globalizációját. A felszíni változásokat a mélyebb változások tüneteinek tekintjük. A kapitalista gazdaságban felszíni jelenségnek tekintjük a jövedelem és a gazdagság megoszlását, ezért az elmúlt negyedszázad kapitalizmusának jellemzését kezdjük a jövedelemmegoszlás változásainak bemutatásával. Az Egyesült Államokban a nagy világválság idején csökkentek a jövedelemkülönbségek. Az sem meglepő, hogy a 2. világháború alatt a kormányzat szándékosan csökkentette a kereseti különbségeket. Az viszont meglepő, hogy a 2. világháború után a gazdaság prosperálása mellett sem tértek vissza a húszas évek nagyobb jövedelemkülönbségei. Miért nem változott meg a keresetek egyenlőbb megoszlása egészen a hatvanas évek végéig? 1968 után aztán hirtelen elkezdett növekedni az egyenlőtlenség. A férfiak körében a kereseti egyenlőtlenség két évtized alatt megduplázódott. Az 1980-as években az összes keresetnövekedés a munkaerő felső 20 százalékának ment, sőt a növekedés 64 százaléka a munkaerő legfelső 1 százalékának jutott. Ha pedig a jövedelmet és nem a keresetet nézzük, akkor a munkaerő legfelső 1 százaléka kapta meg a teljes jövedelemnövekedés 90 százalékát. Korábban sohasem fordult elő, hogy az amerikai dolgozók többségének reálbére csökkent akkor, amikor az egy főre jutó GDP reálértékben nőtt. Valami nagyon másként működik az utóbbi évtizedekben az amerikai gazdaságban. John Kennedy elnök még arról beszélt, hogy „a dagály minden hajót megemel”, de ez a hagyományos igazság az 1970-es évei® eleje óta immár nem igaz. 1994 végére a reálbérek visszaestek oda, ahol az 1950- es évek végén voltak, félévszázad alatt nem nőtt a beosztott dolgozók reálbére. Ha most a jövedelemmegoszlásról áttérünk a munkaerőpiacra, akkor azt látjuk, hogy a leépítések az USA-ban kezdődtek, majd kiterjedtek a Európára és Japánra. Általában is igaz, hogy kiterjed a világra az, ami az Egyesült Államokban elkezdődik Az 1980-as évek elején Nagy- Britanniában is kezdték megtapasztalni az egyenlőtlenség növekedését, ami tíz évvel korábban kezdődött az USA-ban. Nagy-Britanniában a jövedelmek 1979 és 1993 között mintegy egyharmaddal nőttek, de a keresők alsó tizedének jövedelme 17 százalékkal csökkent. Egy évtizeddel később ugyanezeket a trendeket kezdték tapasztalni a kontinentális Európában is. Az 1990-es években a 17 OECD ország közül 12-ben nőtt a felső és alsó decilisek közötti bérkülönbség. Az európai szociális törvényhozás sokkal nehezebbé teszi persze a munkások elbocsátását, és a kontinentális Európában a bérek és a juttatások is emelkedtek, míg az USA-ban csökkentek Hosszú távon mégis a munkaerő elbocsátásához folyamodtak Európában is, ráadásul az európai munkanélküliek hosszú ideig maradnak munka nélkül. 1995-re az európai munkanélküliségi ráta az USA rátájának kétszeresére emelkedett (10,8 százalékra illetve 5,4 százalékra). A kontinentális Európa sokkal merevebb munkaerőpiacán lényegében megpróbálják megvédeni azoknak a bérét, akik foglalkoztatottak maradtak, de azon az áron, hogy magasabb lesz a munkanélküliség, és elvesznek az állások. Az európaiak aztán megosztják a jövedelmüket a munkanélküliekkel a magasabb adók fizetésének formájában. Ha azonban az amerikai és az európai bérfizetéseket átlagoljuk a foglalkoztatottakra és a munkanélküliekre egyaránt, akkor azt látjuk, hogy a reálbér-csökkentések körülbelül ugyanolyan mértékűek- ugyanazon mélybeli erőknek más-más felszíni manifesztációi. A felszínen tehát az európai és az amerikai változások nagyjából ugyanolyan mértékűek. Ha a jövedelemmegoszlásnál és a munkaerőpiacnál mélyebbre tekintünk, akkor azt látjuk, hogy a klasszikus komparatív előnyök eltűntek. A 19. és a 20. században a világ egyes országainak és térségeinek komparatív előnyei egyrészt a természeti erőforrásokon múltak, másrészt a tőke és a munka relatív bőségétől függtek Ez utóbbi azt jelenti, hogy a tőkében gazdag országok tőkeigényes termékeket állítottak elő, míg a munkában bővelkedők munkaigényes termékeket. A 20. század utolsó negyedére viszont azt látjuk, hogy a természeti erőforrások nem játszanak szerepet a versenyben. A modern termékekhez egyszerűen kevesebb nyersanyagot használnak, illetve a szállítási költségek alacsony volta miatt nincs kompetitív szerepük. Fontosabb az a változás, hogy az ún. mesterséges intelligencia iparok (mikroelektronika, biotechnológia, új materiális tudományiparok, telekommunikációk, polgári repülőgépipar, gépi eszközök és robotok, komputerek) lettek a gazdaság húzóágazatai A technológia elmozdult a mesterséges intelligencia iparok felé. A 19-20. századi ipari társadalmakban a legtöbb iparágnak természetes, földrajzi otthona volt. A munkaerő-igényes termékeket a szegény országokban, a tőkeigényes termékeket a gazdag országokban állították elő. Ezzel szemben a mesterséges intelligencia iparok földrajzi értelemben szabadok, a Föld bármely részén megtelepedhetnek. A mesterséges intelligencia iparokban a tőke és a munka arányszáma immár nem értelmes változó, mivel a tőke és a munka közötti megkülönböztetés összeomlott. A fizikai munka még létezik, de sokkal kevésbé jelentős. Ma a tudás és a szakértelem a komparatív előny kizárólagos forrása. A mai globalizációnak tehát az a megkülönböztető jegye, hogy az emberiség történetében először fordul elő, hogy egy dolgot bárhol a világon elő lehet állítani és azt a dolgot mindenhol el lehet adni. Ez a technológia megváltozásának köszönhető. A kapitalizmus lényegi mozgatása viszont nem változott. A költségek minimalizálása és a bevételek maximalizálása - ez a profit maximálásának elve, ami a kapitalizmus lényegi mozgatója. Ebben a rendszerben nincs helye semmiféle szentimentális kötődésnek a világ valamely részéhez. A szállítási és a kommunikációs költségek drasztikusan lecsökkentek, a szállítás és a kommunikáció sebessége viszont óriási mértékben megnőtt. A mesterséges intelligencia iparokban (és a drogiparban) hosszú időn keresztül fenn tudják tartani az átlag feletti béreket és az átlag feletti profitot, az átlag feletti megtérülést. Ezt úgy érik el, hogy gyorsan váltanak termékről termékre a technológiai családon belül, így vannak m ala nincs az adott iparban, szinte nincs esélye arra, hogy be tudjon oda lépni. A tudás ugyanis nem csak a feltalálást jelenti, harem az egész technológiai folyamat organizációját, a feltaláláson túl a tervezés, kivitelezés, az eladás, a logisztika és a szervizek integrációját. Hogyan vált a tudás a hosszú távon megmaradó versenyelőny forrásává? Hiszen a tudás évszázadokon át kívül maradt a tőkefolyamaton. Pontosabban, a tudást a tőke mindig felhasználta, a tudományból a tőke mindig profitált, de a maga lényegi mozgatóját nem igazán tudta érvényesíteni a tudás világában. Megváltozott a tudás természete. A technológiai változások megváltoztatták a tudás természetét, a tudás merkantilizálódott. Immár egyre inkább azt tekintik ismeretnek, ami informatikai mennyiséggé átalakítható. A tudás előállítóinak és felhasználóinak a viszonya az árutermelők és a fogyasztók viszonya lett, a tudás értékformát öltött. „A tudást eladásra termelik ma is, a jövőben is, és azért használják fel, hogy új temetésben értékesüljön: mindkét esetben a csereacé.A tudás célja immár nem önmaga, a tudás elvesztette használati értékét” - írta Lyotard a Posztmodern állapot című művében.„ Manapság a tudás a tét. Ma ugyanúgy harcolnak az információ feletti hatalomért, mint egykoron egy nyersanyagokban és olcsó munkaerőben gazdag területért. A merkantilizálódott tudás azonban nem tartható az államok keretében. Ez a tudás nemzetközi. A tudást immár nem tudják uralni a nemzetállamok A multinacionális tőkeáramlási folyamatokban a tőke oldaláról nézve a nemzetállamok zavaró tényezők, míg a másik oldalról nézve a multinacionális tőkeáramlási folyamatok az államok stabilitását veszélyeztetik Hogyan tud a multinacionális tőke egy-egy tudásterületet uralni? A válasz a hierarchikus organizáció. A lefelé irányuló koordináció a szabályokon és a parancsokon keresztül, és a tapasztalat kommunikálása felfelé a haladásról készült beszámolókkal A rendszert annak megfelelően optimalizálják hogy a parancsok lefelé jól haladjanak a hierarchián keresztül. Ez sokkal fontosabb, mint az információ felfelé áramlása. (Az eljárás nem új. A vasútnál dolgozták ki a 20. század elején, mert ott már korábban meg kellett oldani azt a problémát, hogy miként lehet uralni és koordinálni a leggyorsabb kommunikációt, mely akkoriban a vasúti hálózat volt.) Az is igaz, hogy az új technológia az emberi kultúrát is minden korábbinál jobban kommercializálta., A tőkés kultúra és a tv kultúra összeillik mert mindkettőt a pénzcsinálás érdekli” - írja Thurow.„ Szerinte egy elektronikusan összekapcsolt globális faluban élünk Faluban, mert az írott kommunikációk világából (melyet az írásbeliség és a lineáris logikai érvelés jellemzett) visszaléptünk egy vizuális verbális média világába, egy írástudatlan, pontosabban írásnélküli világba, amilyen a falu világa volt. Ezt a verbális és emotív környezetet azonban nem a falu öregjei és családjai ellenőrzik hanem azok irányítják akik pénzt csinálnak - s ez egészen más. A tv- és a mozikultúra termelése igen jövedelmező, hiszen például az Egyesült Államok legnagyobb exportterméke nem az autó vagy a repülőgép, hanem a mozi, azaz „Hollywood”. Nemcsak a tudásra terjed ki tehát a kommercializálódás, hanem a kultúrára is. Összefoglalóan azt mondhatjuk hogy a földrajzi helytől való függetlenség mellett a mai globalizáció másik lényegi vonásának a tudás természetének a megváltozását, a tudás merkantilizálódását tekinthetjük Ez tette lehetővé a kultúra kommercializálódását is. A globalizáció új jelenségeinek megjelenése azonban nem jelenti azt, hogy a mai világgazdaságban, s különösen az egyes nemzetgazdaságokban már nem a hagyományos tőkeáramlási formák és nem a tradicionális profitmaximálási eljárások volnának túlsúlyban. De az új technológia egyre inkább terjed, és egyre meghatározóbbá válik. Mi köze van mármost a neoliberalizmusnak a kapitalista világ mai globalizációjához? Van, aki a neoliberalizmust gazdaságpolitikának gazdasági rendszernek vagy a kapitalizmus egy szakaszának tekinti.4 Ferge Zsuzsa neoliberális forgatókönyvről beszél, mellyel a jóléti államtól igyekeznek megszabadulni a nyugati országokban.5 Én a neoliberalizmust ideológiának tartom, mely a mai kapitalista struktúrának jelentést ad, és megfogalmazza a mai növekedés célját. Az ideológia hiteket és meggyőződéseket fogalmaz meg, és a társadalmak akkor virágzanak ha a hitek és technolgiák összeillenek s akkor hanyatlanak ha a hitek és a technológiák össze nem illően változnak. A következőkben azt nézem meg, hogy milyen kölcsönhatás volt a neoliberalizmus és a mai globalizáció között, s vajon a neoliberális hitek és a mai technológiák összeillőek-e. A neoliberalizmus a második világháború előttre nyúlik vissza. F. A Hayek a harmincas évek végén fogalmazza meg a neoliberális gazdaságfilozófiáját. Ebben Keynes filozófiájától eltérő megoldást javasol a válságok megoldására. A második világháború után Hayek a gazdaságfilozófiájából adódóan a szocialista eszmék ádáz kritikáját fogalmazza meg a politika területén. Ekkortól kezdve az amerikai konzervativizmus, mely majd Reagannel jut hatalomra harminc évvel később, egyre inkább összekapcsolódik a neoliberalizmussal A neoliberalizmus igazi kezdete azonban 1960-ra tehető, amikor megjelent Hayeknek A szabadság alkotmánya című könyve. Ebben a műben ugyanis Hayek már nem elsősorban a szocialista országokat kritizálja, hanem a nyugati országokban egyre inkább burjánzó jóléti intézményeket és az egyre inkább fejlődő jóléti államot. A jóléti állam nem más, mint lopakodó szocializmus, mely az egyenlőség és az elosztási igazságosság nevében rombolja a piac rendjét és hatékonyságát, és feleszi a jövőt. Válságot fog eredményezni - jósolja Hayek, s a jóslata valóra válik a hetvenes évektől kezdve. A szocializmussal és a jóléti gazdaságfilozófiákkal szemben Hayek nem elsősorban morális kritikát fogalmaz meg, hanem azt hangsúlyozza, hogy az individuális szabadság nagymértékű korlátozása a hatékonyságot csökkenti. A neoliberalizmus visszatér a 18. századi klasszikus brit liberalizmushoz, David Hume, Adam Smith vagy Thomas Jefferson felfogásához. A klasszikus liberalizmus nem más, mint a 17-18. századi angliai fejlődés történetfilozófiai és gazdaságfilozófiai magyarázata. Tehát nem e gondolkodók elméjéből kipattant elmélet, nem ezeknek a filozófusoknak az elméleti konstrukciója vagy utópiája. Legalábbis Hayek szerint. Hayek azt magyarázza meg, hogy az ember helyes magatartását szabályozó univerzális szabályok, vagy másképpen, a Törvény uralmának megfelelő individuális szabadság miért eredményez minden korábbi társadaloménál átfogóbb rendet és nagyobb fejlődést. A válasz lényege az, hogy ez a rend nem akarja egyesíteni az egyesíthetetlent, az emberek között szétszórt tudást Minden szereplő megjelenik a piacon a maga tudásának és képességeinek a termékeivel A piac méri fel a tudást, a piacon hatékonyan cserélődnek az emberi ismeretek. A piac hatékony működésének feltétele az állam korlátozása. Korlátozni BUJALOS ISTVÁN Neoliberalizmus és globalizáció a hét 11/49-50 2004. december 9.