A Hét, 2004 (2. új évfolyam, 5-52. szám)

2004-12-09 / 49-50. szám

18 a tézis ♦ ■ Kezdjük azzal, hogy mit is jelöl a glo­balizáció. Összefoglalóan ezzel a szóval jelölik azokat az új tendenciákat és jelen­ségeket, melyek az utóbbi két-három év­tizedben a kapitalizmust jellemzik Sőt, mondhatjuk úgy is, hogy a kapitalizmus új korszaka kezdődött, melyet elsősor­ban a globalizáció határoz meg. Miért lenne új tendencia a globali­záció, hiszen a kapitalizmus mindig is globális volt? Igaza van Karl Marxnak ab­ban, hogy globális feltétele volt már a ka­pitalizmus létrejöttének is. Az volt a fel­tétele, hogy Anglia uralja a világpiacot. S Polányi Károly is azt írjaz A nagy átalaku­lás című művében, hogy a 19. században az emberiség „materiális létének a nem­zetközi gazdasági rendszer a tengelye.”­ Azt kell tehát megnéznünk, hogy mennyiben különbözik a globalizáció fo­lyamata a 20. század végi kapitalizmus­ban a kapitalizmus korábbi korszakainak globalizációitól. A legfejlettebb tőkés országoknak meghatározó a szerepük van a világ egé­szére nézve. Ezért a legfejlettebb országok változásai alapján próbáljuk meg specifi­kálni korunk globalizációját. A felszíni változásokat a mélyebb vál­tozások tüneteinek tekintjük. A kapitalis­ta gazdaságban felszíni jelenségnek tekint­jük a jövedelem és a gazdagság megosz­lását, ezért az elmúlt negyedszázad kapi­talizmusának jellemzését kezdjük a jöve­delemmegoszlás változásainak bemuta­tásával. Az Egyesült Államokban a nagy vi­lágválság idején csökkentek a jövedelem­­különbségek. Az sem meglepő, hogy a 2. világháború alatt a kormányzat szán­dékosan csökkentette a kereseti különb­ségeket. Az viszont meglepő, hogy a 2. világháború után a gazdaság prosperálá­sa mellett sem tértek vissza a húszas évek nagyobb jövedelemkülönbségei. Miért nem változott meg a keresetek egyenlőbb megoszlása egészen a hatvanas évek vé­géig? 1968 után aztán hirtelen elkezdett növekedni az egyenlőtlenség. A férfiak körében a kereseti egyenlőtlenség két év­tized alatt megduplázódott. Az 1980-as években az összes keresetnövekedés a munkaerő felső 20 százalékának ment, sőt a növekedés 64 százaléka a munkaerő leg­felső 1 százalékának jutott. Ha pedig a jö­vedelmet és nem a keresetet nézzük, ak­kor a munkaerő legfelső 1 százaléka kap­ta meg a teljes jövedelemnövekedés 90 százalékát. Korábban sohasem fordult elő, hogy az amerikai dolgozók többségének reál­bére csökkent akkor, amikor az egy főre jutó GDP reálértékben nőtt. Valami na­gyon másként működik az utóbbi évti­zedekben az amerikai gazdaságban. John Kennedy elnök még arról beszélt, hogy „a dagály minden hajót megemel”, de ez a hagyományos igazság az 1970-es évei® eleje óta immár nem igaz. 1994 végére a reálbérek visszaestek oda, ahol az 1950- es évek végén voltak, félévszázad alatt nem nőtt a beosztott dolgozók reálbére. Ha most a jövedelemmegoszlásról áttérünk a munkaerőpiacra, akkor azt lát­juk, hogy a leépítések az USA-ban kez­dődtek, majd kiterjedtek a Európára és Japánra. Általában is igaz, hogy kiterjed a világra az, ami az Egyesült Államokban elkezdődik Az 1980-as évek elején Nagy- Britanniában is kezdték megtapasztalni az egyenlőtlenség növekedését, ami tíz évvel korábban kezdődött az USA-ban. Nagy-Britanniában a jövedelmek 1979 és 1993 között mintegy egyharmaddal nőttek, de a keresők alsó tizedének jöve­delme 17 százalékkal csökkent. Egy év­tizeddel később ugyanezeket a trende­ket kezdték tapasztalni a kontinentális Európában is. Az 1990-es években a 17 OECD ország közül 12-ben nőtt a fel­ső és alsó decilisek közötti bérkülönbség. Az európai szociális törvényhozás sokkal nehezebbé teszi persze a munká­sok elbocsátását, és a kontinentális Euró­pában a bérek és a juttatások is emelked­tek, míg az USA-ban csökkentek Hosszú távon mégis a munkaerő elbocsátásához folyamodtak Európában is, ráadásul az európai munkanélküliek hosszú ideig maradnak munka nélkül. 1995-re az eu­rópai munkanélküliségi ráta az USA rá­tájának kétszeresére emelkedett (10,8 százalékra illetve 5,4 százalékra). A kontinentális Európa sokkal mere­vebb munkaerőpiacán lényegében meg­próbálják megvédeni azoknak a bérét, akik foglalkoztatottak maradtak, de azon az áron, hogy magasabb lesz a munka­­nélküliség, és elvesznek az állások. Az európaiak aztán megosztják a jö­vedelmüket a munkanélküliekkel a ma­gasabb adók fizetésének formájában. Ha azonban az amerikai és az európai bérfi­zetéseket átlagoljuk a foglalkoztatottak­ra és a munkanélküliekre egyaránt, akkor azt látjuk, hogy a reálbér-csökkentések körülbelül ugyanolyan mértékűek- ugyan­azon mélybeli erőknek más-más felszíni manifesztációi. A felszínen tehát az eu­rópai és az amerikai változások nagyjából ugyanolyan mértékűek. Ha a jövedelemmegoszlásnál és a munkaerőpiacnál mélyebbre tekintünk, akkor azt látjuk, hogy a klasszikus kom­paratív előnyök eltűntek. A 19. és a 20. században a világ egyes országainak és térségeinek komparatív előnyei egyrészt a természeti erőforrásokon múltak, másrészt a tőke és a munka relatív bőségé­től függtek Ez utóbbi azt jelenti, hogy a tőkében gazdag országok tőkeigényes ter­mékeket állítottak elő, míg a munkában bővelkedők munkaigényes termékeket. A 20. század utolsó negyedére vi­szont azt látjuk, hogy a természeti erőfor­rások nem játszanak szerepet a verseny­ben. A modern termékekhez egyszerűen kevesebb nyersanyagot használnak, illet­ve a szállítási költségek alacsony volta mi­att nincs kompetitív szerepük. Fontosabb az a változás, hogy az ún. mesterséges intelligencia iparok (mikro­elektronika, biotechnológia, új materiá­lis tudományiparok, telekommunikációk, polgári repülőgépipar, gépi eszközök és robotok, komputerek) lettek a gazdaság húzóágazatai A technológia elmozdult a mesterséges intelligencia iparok felé. A 19-20. századi ipari társadalmakban a legtöbb iparágnak természetes, földrajzi otthona volt. A munkaerő-igényes ter­mékeket a szegény országokban, a tőke­igényes termékeket a gazdag országok­ban állították elő. Ezzel szemben a mes­terséges intelligencia iparok földrajzi ér­telemben szabadok, a Föld bármely ré­szén megtelepedhetnek. A mesterséges intelligencia iparok­ban a tőke és a munka arányszáma im­már nem értelmes változó, mivel a tőke és a munka közötti megkülönböztetés össze­omlott. A fizikai munka még létezik, de sokkal kevésbé jelentős. Ma a tudás és a szakértelem a komparatív előny kizáró­lagos forrása. A mai globalizációnak tehát az a meg­különböztető jegye, hogy az emberiség történetében először fordul elő, hogy egy dolgot bárhol a világon elő lehet állítani és azt a dolgot mindenhol el lehet adni. Ez a technológia megváltozásának köszön­hető. A kapitalizmus lényegi mozgatása viszont nem változott. A költségek mini­malizálása és a bevételek maximalizálása - ez a profit maximálásának elve, ami a kapitalizmus lényegi mozgatója. Ebben a rendszerben nincs helye semmiféle szen­timentális kötődésnek a világ valamely ré­széhez. A szállítási és a kommunikációs költségek drasztikusan lecsökkentek, a szállítás és a kommunikáció sebessége vi­szont óriási mértékben megnőtt. A mesterséges intelligencia iparok­ban (és a drogiparban) hosszú időn ke­resztül fenn tudják tartani az átlag feletti béreket és az átlag feletti profitot, az átlag feletti megtérülést. Ezt úgy érik el, hogy gyorsan váltanak termékről termékre a technológiai családon belül, így v­annak m ala nincs az adott iparban, szinte nincs esélye arra, hogy be tudjon oda lépni. A tudás ugyanis nem csak a feltalálást jelenti, ha­r­em az egész technológiai folyamat or­ganizációját, a feltaláláson túl a tervezés, kivitelezés, az eladás, a logisztika és a szer­vizek integrációját. Hogyan vált a tudás a hosszú távon megmaradó versenyelőny forrásává? Hi­szen a tudás évszázadokon át kívül maradt a tőkefolyamaton. Pontosabban, a tudást a tőke mindig felhasználta, a tudomány­ból a tőke mindig profitált, de a maga lé­nyegi mozgatóját nem igazán tudta érvé­nyesíteni a tudás világában. Megváltozott a tudás természete. A technológiai változások megváltoztatták a tudás természetét, a tudás merkantilizá­­lódott. Immár egyre inkább azt tekintik ismeretnek, ami informatikai mennyi­séggé átalakítható. A tudás előállítóinak és felhasználóinak a viszonya az áruter­melők és a fogyasztók viszonya lett, a tu­dás értékformát öltött. „A tudást eladás­ra termelik ma is, a jövőben is, és azért használják fel, hogy új tem­etésben ért­é­kesüljön: mindkét esetben a csereacé.A tudás célja immár nem önmaga, a tudás elvesztette használati értékét” - írta Lyotard a Posztmodern állapot című művében.„ Manapság a tudás a tét. Ma ugyan­úgy harcolnak az információ feletti hata­lomért, mint egykoron egy nyersanyag­okban és olcsó munkaerőben gazdag te­rületért. A merkantilizálódott tudás azonban nem tartható az államok keretében. Ez a tudás nemzetközi. A tudást immár nem tudják uralni a nemzetállamok A multi­­nacionális tőkeáramlási folyamatokban a tőke oldaláról nézve a nemzetállamok za­varó tényezők, míg a másik oldalról néz­ve a multinacionális tőkeáramlási folya­matok az államok stabilitását veszélyez­tetik Hogyan tud a multinacionális tőke egy-egy tudásterületet uralni? A válasz a hierarchikus organizáció. A lefelé irányu­ló koordináció a szabályokon és a paran­csokon keresztül, és a tapasztalat kom­munikálása felfelé a haladásról készült be­számolókkal A rendszert annak megfe­lelően optimalizálják hogy a parancsok lefelé jól haladjanak a hierarchián keresz­tül. Ez sokkal fontosabb, mint az infor­máció felfelé áramlása. (Az eljárás nem új. A vasútnál dolgozták ki a 20. század ele­jén, mert ott már korábban meg kellett oldani azt a problémát, hogy miként lehet uralni és koordinálni a leggyorsabb kom­munikációt, mely akkoriban a vasúti há­lózat volt.) Az is igaz, hogy az új technológia az emberi kultúrát is minden korábbinál job­ban kommercializálta., A tőkés kultúra és a tv kultúra összeillik mert mindket­tőt a pénzcsinálás érdekli” - írja Thurow.„ Szerinte egy elektronikusan összekapcsolt globális faluban élünk Faluban, mert az írott kommunikációk világából (melyet az írásbeliség és a lineáris logikai érvelés jel­lemzett) visszaléptünk egy­ vizuális verbá­lis média világába, egy írástudatlan, pon­tosabban írásnélküli világba, amilyen a fa­lu világa volt. Ezt a verbális és emotív kör­nyezetet azonban nem a falu öregjei és családjai ellenőrzik hanem azok irányít­ják akik pénzt csinálnak - s ez egészen más. A tv- és a mozikultúra termelése igen jövedelmező, hiszen például az Egyesült Államok legnagyobb exportterméke nem az autó vagy a repülőgép, hanem a mo­zi, azaz „Hollywood”. Nemcsak a tudás­ra terjed ki tehát a kommercializálódás, hanem a kultúrára is. Összefoglalóan azt mondhatjuk hogy a földrajzi helytől való független­ség mellett a mai globalizáció másik lé­nyegi vonásának a tudás természetének a megváltozását, a tudás merkantilizáló­­dását tekinthetjük Ez tette lehetővé a kultúra kommercializálódását is. A globalizáció új jelenségeinek meg­jelenése azonban nem jelenti azt, hogy a mai világgazdaságban, s különösen az egyes nemzetgazdaságokban már nem a hagyományos tőkeáramlási formák és nem a tradicionális profitmaximálási eljá­rások volnának túlsúlyban. De az új tech­nológia egyre inkább terjed, és egyre meg­határozóbbá válik. Mi köze van mármost a neoliberaliz­musnak a kapitalista világ mai globalizá­ciójához? Van, aki a neoliberalizmust gazda­ságpolitikának gazdasági rendszernek vagy a kapitalizmus egy szakaszának tekinti.4 Ferge Zsuzsa neoliberális forga­tókönyvről beszél, mellyel a jóléti állam­tól igyekeznek megszabadulni a nyugati országokban.5 Én a neoliberalizmust ideológiának tartom, mely a mai kapitalista struktúrá­nak jelentést ad, és megfogalmazza a mai növekedés célját. Az ideológia hiteket és meggyőződéseket fogalmaz meg, és a tár­sadalmak akkor virágzanak ha a hitek és technolgiák összeillenek s akkor hanyat­­lanak ha a hitek és a technológiák össze nem illően változnak. A következőkben azt nézem meg, hogy milyen kölcsönhatás volt a neoli­beralizmus és a mai globalizáció között, s vajon a neoliberális hitek és a mai tech­nológiák összeillőek-e. A neoliberalizmus a második világ­háború előttre nyúlik vissza. F. A Hayek a harmincas évek végén fogalmazza meg a neoliberális gazdaságfilozófiáját. Ebben Keynes filozófiájától eltérő megoldá­st ja­vasol a válságok megoldására. A második világháború után Hayek a gazdaságfilo­zófiájából adódóan a szocialista eszmék ádáz kritikáját fogalmazza meg a politika területén. Ekkortól kezdve az amerikai konzervativizmus, mely majd Reagannel jut hatalomra harminc évvel később, egy­re inkább összekapcsolódik a neolibera­lizmussal A neoliberalizmus igazi kezdete azonban 1960-ra tehető, amikor megje­lent Hayeknek A szabadság alkotmánya című könyve. Ebben a műben ugyanis Hayek már nem elsősorban a szocialista országokat kritizálja, hanem a nyugati országokban egyre inkább burjánzó jólé­ti intézményeket és az egyre inkább fejlő­dő jóléti államot. A jóléti állam nem más, mint lopakodó szocializmus, mely az egyenlőség és az elosztási igazságosság nevében rombolja a piac rendjét és haté­konyságát, és feleszi a jövőt. Válságot fog eredményezni - jósolja Hayek, s a jóslata valóra válik a hetvenes évektől kezdve. A szocializmussal és a jóléti gazda­ságfilozófiákkal szemben Hayek nem el­sősorban morális kritikát fogalmaz meg, hanem azt hangsúlyozza, hogy az indi­viduális szabadság nagymértékű korláto­zása a hatékonyságot csökkenti. A neoliberalizmus visszatér a 18. szá­zadi klasszikus brit liberalizmushoz, David Hume, Adam Smith vagy Thomas Jefferson felfogásához. A klasszikus li­beralizmus nem más, mint a 17-18. szá­zadi angliai fejlődés történetfilozófiai és gazdaságfilozófiai magyarázata. Tehát nem e gondolkodók elméjéből kipattant elmé­let, nem ezeknek a filozófusoknak az el­méleti konstrukciója vagy utópiája. Leg­alábbis Hayek szerint. Hayek azt magyarázza meg, hogy az ember helyes magatartását szabályo­zó univerzális szabályok, vagy máskép­pen, a Törvény uralmának megfelelő in­dividuális szabadság miért eredményez minden korábbi társadaloménál átfogóbb rendet és nagyobb fejlődést. A válasz lényege az, hogy ez a rend nem akarja egyesíteni az egyesíthetetlent, az emberek között szétszórt tudást Min­den szereplő megjelenik a piacon a maga tudásának és képességeinek a termékeivel A piac méri fel a tudást, a piacon hatéko­nyan cserélődnek az emberi ismeretek. A piac hatékony működésének fel­tétele az állam korlátozása. Korlátozni BUJALOS ISTVÁN Neoliberalizmus és globalizáció a hét 11/49-50 2004. december 9.

Next