A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)

1866-08-08 / 182. szám

182-ik sz. Szerda, au­gusztus 8. Előfizetési dij: listán küldve vagy Budapesten házhoz hordva így hón­apra ........................... 1 frt 75 kr. i hónapi a................................. 6 frt 25 lír. i hőnapi a................................. 10 frt 50 kr. \­z előfizetés az év folytán minden hónapban m­egkezdh­ető , s ennek bármely napján történik le, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Petencziek tere 7-ik szám 1-ia emelet. Szerkesztő lakása : Országus 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferenciek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1866 Beiktatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 k Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 k Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás me­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel.­­ Nyílt-téri 5 hasábos betű­-sorért . . 25 k §3­T Az előfizetési dij a lap kiadó hivatali­hoz küldendő. (Ferencziek tere 7. sa földszint. E lap szellemi részét illető minden köz­lem­ény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezekte fogadtatnak el. PEST, AUGUSZTUS 7 Politikai Szemle. (I). Az olasz és őszt­rák tábornokok e hé­t­kén gyűltek össze Cormonsba (vas-­ú­ti állomás Görz és Udine között), a f­egy­ver­szünetet illető alkudozásokra. Az é­rtekezlet alatt — mint távírják — né­­lmely nehézségek merültek föl, s ez az­­oka, hogy a fegyverszünet az­nap este meg nem köttetett. Az Olaszország és Ausztria közti fegy­verszünet kérdése e szerint még mai na­pig sincs tisztába hozva. Bécsből azt ír­ják, hogy Blome gróf, mint Ausztria föl­hatalmazottja, a franczia császári udvar­hoz megy Vichybe, s küldetésének czélja: az Olaszországgal kötendő fegyverszünet és béke érdekében III. Napóleon császár­hoz fordulni. Minthogy Nigra lovag, Olasz­ország követe, épen most Vichyben tar­tózkodik, Blome grófnak alkalma lesz ezen államférfiuval is személyes érintke­zésbe tenni magát. Bécsben azt vélik, hogy ezen érintkezés kezdete lehet az Ausztria és Olaszország közti egyenes viszonylatok megújításának is. Némelyek azon körülményből, hogy a félhivatalos olasz lapok kissé mérsékelteb­ben imák, azt következtetik, hogy az el­lenségeskedések nem fognak újra meg­kezdődni Olaszország és Ausztria között. Mennyiben lesz igazolt ezen föltevés ? majd meglátjuk. A félhivatalos „Opin.“ Így 55A kormány igen jól tette, hogy visszautasította azok tanácsát, kik a bé­két megakadályozni remélték, túlságos követ­elések fölállításával. Tovább is böl­csen fog cselekedni, ha buzgóságát tanú­sítja, a béke helyreállítása utáni átalános óhajtás támogatásában. Mi nem vizsgált­uk , váljon ezen béke tartós fog-e lenni. Fontos csak az, hogy ne tegyük magun­kat az átalános harag czéltáblájává, mi bizonnyal bekövetkeznék , ha egyedül bennünket találnának akadályul az átalá­nos óhajtás valósításában.“ A milánói fél­­hivatalos „Perzeveranza“ azt írja a fen­­forgó alkudozásokra vonatkozólag, miként kötelessége a becsületes sajtónak el­enyészteni a tévedéseket és illusiókat, hogy a valóság ne essék oly zokon, ha az előbb vagy később teljes szigorában fog mutatkozni. Az Ausztria és Olaszország közti alku­­dozásokról szólván, még egy fontos hírt említhetünk meg. Bécsből azt írják, mi­ként Poroszország mindaddig nem akarja aláírni a békét Ausztriával, míg Velen­­czének Olaszország részére átengedése teljes formasággal meg nem történt. E hít — mint a „P. L.“ egyik levelezője írja — jó forrásból származik. A porosz király trónbeszéde, melylyel az országgyűlést e hó 5-kén megnyitotta, nagy figyelmet gerjesztett. A „Presse“ és a „N. Fr. Presse“ ellenkezőleg véleked­nek ezen trónbeszéd jelentőségéről. Az előbbi lap ezt írja: „A királyi kegy napja ismét a porosz országgyűlés felé fordult. A király személyesen nyitotta meg az országgyűlést, s a képviselőket „kedvesei“-nek mondotta. Különben is a trónbeszéd igen engesztelékeny és előzé­keny, forma tekintetében. A dolgot illető­leg semmit sem változtat a kormány az előbbi országgyűlés ellentmondó al­kotmány-magyarázatán. A király elis­meri ugyan, hogy az előbbi években nem volt törvényes alapja az államháztartás­nak, minthogy a költségvetésre nézve nem jött egyetértés létre ; azt is megígéri, hogy a kormány a költségvetéstelen évek állami kiadásaira nézve az ország­gyűlés jóváhagyását fogja keresni, mit tudomás szerint eddig megtagadott. A ki­rály azonban nem ismeri el az alkotmá­nyosság alapelvét, mely szerint a kormány nincs feljogosítva, oly kiadásokat tenni, melyek nincsenek engedélyezve a nép képviselői által, sőt határozottan az el­lenkezőt állítja. E szerint minden a régi állapotban marad. A költségvetés előter­jesztetik , ha az országgyűlés megszavaz­za, akkor az állami kiadások törvényesen történnek, ha meg nem szavazza, akkor kormányilag intéztetnek el, mint eddig. Az eredmény ugyanaz , az országgyűlés szavazata nem döntő.“ Ellenkezőleg vélekedik az utóbbi lap. „A trónbeszéd,melylyel Vilmos király a po­rosz országgyűlést megnyitotta, igen neve­zetes okmány. Minden ön dicsőítéstől men­ten, elenyészted hangja és tartalma által azon gyanút, mintha az utóbbi háború eredményei benn a reactiot erősítették volna. A király oly hangon szól az or­szág képviseletéhez, mely azon reményre jogosít, hogy a Bismarck-féle politika győ­zelme nem a képviseleti rendszer meg­semmisítését jelenti.“ (1) A külföldi­ lapok hírei. A párisi „Me­morial diplomatique“, mely mint osztrák érzelmű franczia lap ismeretes, a követ­kező telegrammot közli Bécsből : „Mihelyt alá lesz írva a végleges béke, azonnal megszűnik a kivételes állapot is, melyet a háború kényszere idézett elő. Az alkotmányos élet új és átalános lendületet nyerend, s mindezt azon szabadelvű intéz­kedéseknek kell köszönni, miket a minisz­térium foganatba vett. Uj választási tör­vények hirdettetnek ki (a nyugati tartó­hiányok számára), s a Reichsrath tagjai ezután egyenes választásokból nyerik megbízásaikat. A minisztérium nem fog megváltozni,mielőtt a legközelebbi Reichs­­rathnak alkalma lesz a helyzetről nyi­latkozni, s irányt adand a követendő po­litika fölött.“ Ezen közleményre a „N. fr. Presse“ megjegyzi: „Ezen újdonságok, s közöt­tük a direct reichsrath-választások híre, időközben már megc­áfoltattak. A­mi az Alsó-Ausztriában kihirdetett kivételes ál­lapotot illeti, némi tekintélylyel bíró he­lyekről azzal vigasztalnak minket, hogy hamarabb vége lesz annak, mint sem vél­­nek. Ha e várt eseményt a béke végleges megkötése hozná elő, akkor annál inkább óhajtjuk, hogy azon okmány minél előbb aláírva legyen. Különben az idézett fran­czia lap híres optimista, s már sok em­bert rászedett, a ki hitt ígéreteiben.“ — A szláv pártvezetők értekezletéről. Lapjaink is közlötték, hogy Bécsben a cseh, lengyel és horvát pártvezetők érte­kezletet tartottak, s a fölött még legfel­sőbb helyen leendő kihallgatásért is folya­modtak volna. E tárgyban a „Gratzer Zig“ írja : „Több lap újságolta, hogy a f­ederalista párt vezetői Bécsben talál­koztak volna. A bécsi lapok már tűzbe is jöttek ezen születendő államrendszer hí­rére. Tény az, hogy Bécsben több politi­kai cseh celebritás összejött, de csak véletlenből történt, hogy egy lengyel is közéjök került, a ki épen tagja volt egy küldöttségnek , mely Opluchowski gróf vezérlete alatt, a tartományi gyűlés­től megbizatva, a telekkönyvi ügyben ki­hallgatást kért Ő Felségétől. A cseh és galicziai államférfiak, régibb időtől fogva ismervén egymást, közelebbi érintkezésbe léptek, s történhetett, hogy ez alkalommal Ausztria átalános állapota is szóba került. Az értekezletből csakhamar tanácskozá­sok kerültek elő, miknek vége lett, hogy programm alapíttatott meg, mely a rész­vevők aláírásával nemsokára közzé fog tétetni.“­­ Ugyane tárgyról a prágai „Narodni Listy“ írja: „A bécsi lapok szerint a szláv érdekeket képviselő hazafiak érte­kezletet tartottak Bécsben, s mint mond­ják, czéljuk egy szláv miniszter kinevez­­tetése lett volna. Részünkről, nem hisz­­szü­k, hogy ha szláv patrióták gyűltek egybe, csak ily szerény kívánatot fejeztek volna ki, miután tudhatták, hogy ily cse­kélységgel a szlávokat kielégíteni nem lehet. De bármi volt a szláv pártvezetők czélja Bécsben, azt az egyet nem tagad­hatjuk, hogy kívánságunk szerint nem elég a szláv pártok értekezlete, hanem egyátalában szükséges volna, hogy Bécs­ben egy minden politikai pártot képviselő értekezlet jöne össze, s ott manifestatiokat tenne“.­­ (Mint tudva van, a kivételes állapotba helyezett Bécs alig lehet ez idő szerint azon hely, a­hova kedvük volna az összes politikai pártoknak manifesta­­tiók csinálása végett összejönt,) a külföldre terelte,­­ akadályozta ugyan az alkotmányegység kivitelét, de Magyar­­ország törvényes önállóságának tettlege­­sítését ugyanazon mértékben hátráltatta; nem teremtett semmit, rontott sokat.“ Ezek után azt hinné az ember, hogy azt fogja következtetni a „M. V.“: „ments meg uram minket a gonosztól, mely annyi bajnak volt eddig okozója ,“— nem, épen nem. A „M.V.“ a Németország, és Ausztria közti kapocs teljes megszakadását még most is nagy veszedelemnek tartja az elő­­bocsátottak daczára! Valóban különös út­jai vannak annak a hivatalos és félhiva­talos észjárásnak ; más jámbor ember mit rosznak, veszélyesnek tart, attól iparkodik menekülni, a M. V. ellenkezőleg látja jónak. Igaz, a M. V. egy szóval se tartotta szükségesnek indokolni azt, hogy azok a fentírt bajok és viszásságok, melyek lé­tezését tagadni épen nincs szándékunk­ban — csakugyan az Ausztria és Német­ország közti viszonynak volnának elma­­radhatlan következményei, és ezt mi egy­­átalán nem is vagyunk hajlandók megen­gedni, mert ugyan mivel akadályozta ezen viszony az osztrák kormányférfiakat ab­ban , hogy e költséges, semmi hasznot nem hozó, legfeljebb az Ausztriát Frank­furtban képviselő államhivatalnokok hiú­sága és erszényére előnyös viszonynak a monarchia népei boldogságát elébe te­gyék?! hogy ezeknek legméltányosabb óhajtásaikat hallatlanná ne tegyék ? mi­vel kényszeritette őket arra, hogy még akkor is mindig és mindenütt csak egye­dül a Machtsellung czifra szójárást hangoz­tassák szemben a legtörvényesebb kivánal­maknak, mikor már Ausztria maga az in­­solventia, népei pedig a végelszegényedés irtóztató ösvénye felé óriási léptekkel ro­hantak. Az pedig legszembeszökőbb, hogy ezen viszonynak káros voltát csak most látják be hivatalos helyeken, mikor már Ausz­tria a német Bundból teljesen ki van szo­rítva, mert ugyanis : ki hallott az előtt hi­vatalos ajkakról ily hangot csak elleb­benni is ? pedig ha csakugyan oly káros volt e viszony, mint a „M. V.“ mondja, azzal régen szakítani kell vala, és nem mostig a monarchia népei jólétének rom­jain a kliscsillám zászlóját minden reális haszon nélkül csak egyedül magáért a csillámért, vagyis Ausztriának a német túlsúly után kapkodó becsvágya kielégíté­séért lobogtatni? Azonban itt említetten nem hagyhat­juk , hogy Ausztria 48 előtt is tagja volt a német szövetségnek, azelőtt is vérében volt neki a germanizálás, de a jelen zilált állapot leginkább csak 17 év óta datáló­dik, s így a bajok főforrását nem a német ártatlan szövetségben, hanem másutt kell keresni : a sok octrog és a provisoriumok genialis hőseiben. A német viszonyról szólva folytatja to­vább a „M. V.“ egész naivsággal „hogy annak — t. i. a német viszonynak — a monarchia nem német nemzeteinek sze­mében legnagyobb árnyoldala abban állt, hogy az austriai birodalom annálfogva, mivel néhány tartománya a német szövetség tagja volt, magát officiosus téren kiváló­­lag német hatalom, német állam gyanánt viselte, s kormányférfiai a dynastiát né­met hatalomnak akarták tekintetni, mely körülményből a német nemzetnek, recitus német nyelvnek, a monarchia többi nem­zeti nyelvei fölött oly suprematiája ma­gyaráztatott ki, s tettlegesitetett, mely a többi népek jogtudatát, s nemzeti érzel­meit legmélyebben sérté, sőt azoknak né­melyikét csaknem az állam kiengesztel­­hetlen, habár többé kevésbé titkos ellenei­vé tette.“ Eddig a M. V. Hanem most már igazán meg merne esküdni mindenki , hogy az előbocsátot­­takkal csakugyan a halálitéletet mondja ki a német nyelv suprematiája felett a M. V.--pedig dehogy! hozam­ot kiált neki ismét, és a német nyelvnek jövőbeni nullificálásától való félelmében egyedül azt tartja a monarchiában alkalmasnak a kormányzásra, mivel mint mondja: a szláv nyelv, annak különféle faja, saját­sága miatt, mint ruthén, horvát, sat. nem használható, különben numericus többsé­güknél fogva a szlávoknak, azok nyelvét illetné meg a kormányzása Valóban furcsa , hogy a nevezett lap, nem német, hanem „M. V. “ létére a ma­gyar nyelv jogosságának azt az igazságot nem szolgáltatja, melyet a szláv nyelvnek hajlandó volt szolgáltatni, holott azt a­­ legnagyobb igazságérzet mellett fölemelt­­ fővel megtehette volna, mert az csak­­­ ugyan tagadhatlan, hogy az egy nyelvet­­ beszélő nemzetiségek közt a magyar elem képezi a többséget a monarchiában; miért tehát ismét a németet, és nem azok nyel­vét tenni kormányzási közvetítővé ? mert hogy a kormányzásra nem volna alkal­mas, azt a M. V. legalább nem tagadta, sőt egészen váratlanul a magyarnak ezer éves történetére hivatkozva elismeri „hogy a magyar a monarchia legszívósabb, leg­erőteljesebb nép­eleme“ ; hozzá­tehette volna még okadatképen, hogy míg a ma­gyar nyelv s nemzetiség a bécsi kormány gyámolító kezét soha nem érezte, hanem az ellen minden más nemzetiségek törek­vései nem csak eltürettek, de szítogattat­­tak, addig a német nyelv a „M. V.“ sze­rint is „erőszakoltatott“, és mégis kevés foglalást, hanem csak ellenszenvet volt ké­pes eszközölni ; ellenben a magyar nyelv nem csak az állam minden segélye nélkül, de a folytonos elnyomatás daczára is mind­inkább erősödött, és művelődött, 80 év alatt többet mint a német nyelv egy század alatt, s ma már akár tudományra, akár kormányzásra közegül legalább is oly al­kalmas mint a német, mit a „M. V.“ azért vél megtagadhatónak, mivel a magyar nyelv állítólag nehéz, mert alkata egé­szen elüt az indogermán nyelv törzstül ; de hát azelőtt a latin nyelv nem volt ne­héz ? és hasonlított az említett nyelvtörzs­höz? —• ha már ehez a kormányzási nyelvnek hasonlítni kell a „M. V.“ szerint — és mégis sok századokig azzal kor­mányoztak, és pedig a jelennél roszab­­bul semmi esetre nem, — és egykor attól ép oly nehezen akartak megválni, mint most a némettől, pedig a mellett csak­ugyan nem lehetett felhozni, mint most a német nyelv mellett a „M. V.“ felhozza, „hogy legtöbben tanuljak, és beszélik,­ hanem pártoltatott az akkor is csak a kor­mányzásra alkalmazandó magyar nyelv­vel szemben — mert hát az időben is volt olyan magyar világ. Hogy pedig a magyart a szerint lehet olvasni mint írva van , egyáltalán nem hagy következtetni a nyelv nehézségére, hiszen angolul, franczia nyelven is kom­á­­nyoznak, pedig ezen nyelveken csak az ol­vasást majdnem nehezebb megtanulni mint az egész magyar nyelvtant. Mi a magyar nyelv ellen a M. V. által felhozott ellenszenvet illeti, az eddig a kormánynál volt leginkább észlelhető, s a népeknél csak ott mutatkozott mindig, a­hol azt a kormány megbízottai titkon vagy nyilván felszították többnyire a megbí­zottak önző érdekében , mert nem a né­pek, hanem egyedül a bécsi német bureau­­cratico-absolutismus viseltetett féltékeny ellenszenvvel minden iránt a mi magyar, vagy legalább nem német, ez okozta a M. V.-ként az erőszakos germanizálást, nem pedig a jámbor német Bund. Hogy a „Magyar Világ“ „a magyart igen sajátságos, különváló és exclusív elemnek“ mondja, bővebb magyarázatot igényel, s még bizonyításra vár, hogy az állításnak nagyobb fontosságot tulajdonít­sunk; de hogy a német bureaucratico-cen­tralistákat — mert magával a német nép­pel semmi bajunk — csak a túlságosan elkényeztető, részrehajló, s más nemzeti­ségek feletti pártfogás tette oly lo­­yálissá, mint eddig mutatták, bizonyítja az is , hogy még a birodalomban eddig jogtalanul bitorolt suprematiájuk magas paripájáról le sem szólitattak, csak azon magasabb positio, a hatalom pártfogása, és nem önerejök általi elfoglalásának ille­­téktelenségére lettek az idők intő jele által figyelmeztetve, s a „N. fr. Presse“ szerint már a nagy német hon felé gravitálnak, mely Ausztriának hála fejében a jelen há­ború alkalmával oly roppant és hatalmas szolgálatokat tön ! — Aligha­nem az ily emberek gondolkodás módját fejezi ki ama latin közmondás : ubi bene ibi pa­tria. Nehogy tehát köztünk jövőben a 7—8 millió német egy második Olaszország szerepét játsza, hanem kedvük legyen ve­lünk továbbra is megmaradni; azért is szükségesnek találja a bécsi híradó, vagy akarom mondani a M. V., a németek nyel­vét, — hihető, embereit is? a kormányon meghagyni. A magyar mérnökegylet közgyűlése. A magyar mérnökök és építészek először gyülekeztek össze vasárnap d. e. 10 órakor a köztelken, s most már elmondhatjuk, hogy a magyar mérnökök egyesülete megalakult. Mintegy harmadfél­százan voltak, s már 62 első nap mintegy 200-an írták magukat alá­­ kitett íveken. A gyűlést Hollán Ernő, ki az egyesület megalakulása körül nagy érdemeket szerzett, a következő beszéddel nyitotta meg: „Tisztelt gyülekezet ! „Alapító társaim megbízásából állok e helyre, hogy Önöknek, Uraim, hazafias üdvözletet mondjak. „Dicső nap ez reánk nézve, melyen történik először, hogy a magyar technikai szakértelmiség összegyűl az ország fővárosában a végre, hogy tehetségeit számba vegye, s felajánlja a haza szolgálatában oly kötelességek teljesítésére, me­lyekre erőink szilárdítása által már régóta tö­rekszünk. „E törekvésnek fényes tanúsága a szép szám, melylyel találkozónk, mert él mindnyájunk ke­belében az erős meggyőződés, hogy továbbra halasztanunk nem szabad az ünnepélyes, sőt ha az ég remélnünk engedi, korszakot képző lépést, melyet a mai napon megteendők vagyunk. „Érzi és tudja ezt minden magyar mérnök, s habár nem dicsekedhetünk is azon szerencsé­vel, hogy e helyütt egybegyűlve láthatnók ha­zánknak minden mérnökeit, építészeit és tech­nikusait, mindamellett kételkednünk nem lehet, hogy a­kik az eljövetelben akadályozva voltak, szívben és lélekben velünk vannak. „Fogadja azért e diszes gyülekezet, magam és alapító társaim nevében, forró köszönetünk mel­lett, őszinte hazafias örömünk kifejezését, de ne várja senki tőlem, hogy a közönségesen ismert előzmények után, mai összejövetelünk tüzetesebb indokolására vállalkozzam, vagy czéljainak ma­­gyarázgatásába bocsátkozzam. Inkább azon kér­dés volna helyén, vajjon mikép történhetett az, hogy a magyar cultúra, mely a modern társa­dalom tendentiáitól áthatva, a haladás pályáján oly szép eredményeket bír felmutatni, a műipar­­iak körét hasonlóan hatalmába nem vette ? „Mi lehet oka annak, hogy a mai napig ha­zánkon még nem létezett magyar mérnöki egye­sület, holott a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a mű­tan vívmányai a társadalmi viszo­nyok alakulására, s e tudomány képviselői a nemzetek mivelődésére mily nagy befolyással vannak, a társasulás eredményei pedig bámu­latra ragadó példákban állnak előttünk ? „Sajnos hátramaradásunk valódi okainak kutatásában, a történelem fonalán kellene ki­mutatnom azon akadályokat, melyek sok ideig egyhelyben maradó, s a szellemi emelkedést gá­toló kormányrendszernek uralma alatt a kor­szerű haladást megnehezíték, melyeket utóbb egy felvilágosultabb korm­ány sem bírt elhárítni, minthogy ferde törekvéseinél fogva inkább nyűg­be verte, mint felemelte a nemzeti szellem ki­­fejlését. „De mire való volna e szánandó gyarlóság nyomozása, mely meddő elmélkedéseknél egyéb­re nem vezethet ? — Foglalkozzunk tehát inkább a jelennel és annak szükségleteivel, mert a jövő tőlünk fog számot kérni, ha ennyi mulasztások után mi sem határoznék el magunkat , meg­tenni az első lépést, egy nagy nemzeti haladásnak kezdemé­nyezésében. (Tetszés. Éljen !) „Azt mondják az angolok , „e század az ingenieurök százada,h­a én azt h­szem , hogy sok tekintetben igazuk van. Az európai társadalom nem kis részben a műtan rop­pant fejlődésének s a természettudományok felfedezéseinek köszöni nagy előhaladását. Míg régebben a természettudományok mivelése felületes kísérletekre, majdan játékszerű pró­bálgatásokra szorítkozott ,­ — korunkban a miért és honnan ? ismétlésével feszegetik a ter­mészeti erők jelenségeit, és tudományos kértel­­metlenséggel taglalják a felmerülő problémákat. „Egyik felfedezés a másikat követi. Gőzerő és villamdelejesség mintegy nagyszerű lökéssel egyszerre mozdította ki lassú menetéből az em­beriség fejlődését, s e roppant változás, a szel­lemi élet minden mozzanatait szabályozza nem­csak, de az anyagi viszonyok minden ágazatai­ra is kiterjed, sőt folytonos haladásra ösztönöz. „Minden körforgalom a népéletben tükröző­dik vissza leghívebben. Nagy elégtételére ész­lelheti annálfogva az elfogulatlan szemlélő, hogy napjainkban a tömeg oly igazsághoz kapaszko­dik, melyet ritkán emlegetnek ugyan, de annál gyakrabban gyanusítgatnak. „Minden körökben őszintén és nagy odaadással keresik a munkát, melynek értékesítésében a születési és szellemi aristocraţia nemes buzgó­­sággal versenyez. „Herczegi családtagok vasutakat építenek, gyárakat, bankokat s egyéb iparvállalatokat alapítanak. Kizárólagosan gondolkozó fők a nagy­közönség irányához mérik buvárlataikat, minek elismerése nem kevésbé elégíti ki nemes dicsvágyukat, mint néhol az akadémiának leg­fényesebb kitüntetései. S a­kik a keresetnek legalsó fokán napszámból élnek, szintén belát­ják, hogy igenis becses dolog egy pár jó mar­kos kéz, de azért még nem elég az üdvösségre. Furcsa következtetései. Azt mondja a „Magyar Világ“ jul. 27-i 172 számú vezérczikkében : „Ausztriának viszonya a német birodalomhoz hajdan, s a német szövetséghez az új korban — igen sok kárt ten a monarchia népeinek, aka­dályozta a monarchia belviszonyainak el­igazítását, gátolta alkotmányozását, — törekvéseinek fő súlyát, a­helyett, hogy saját népeinek fejlesztésére fektette volna, .­■ ■ . ' •: N Ez elég őszintén van mondva.*) — S.-Vásárhely, julius 29. 1866. Auerhamer Ferencz. *) Czikkirónk, természetes, a magyar nyelvet, mint kormányzati közeget, csak Magyarországra érli, ezt világosan ki kell mondanunk, mert még valami félhi­vatalos Spaszmacher ránk foghatná, hogy mi Bécs­­­­ben is magyarul akarunk Verorduungoztatni, quod Deus avertat. Szerk.

Next