A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)
1866-08-08 / 182. szám
182-ik sz. Szerda, augusztus 8. Előfizetési dij: listán küldve vagy Budapesten házhoz hordva így hónapra ........................... 1 frt 75 kr. i hónapi a................................. 6 frt 25 lír. i hőnapi a................................. 10 frt 50 kr. \z előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik le, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Petencziek tere 7-ik szám 1-ia emelet. Szerkesztő lakása : Országus 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferenciek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1866 Beiktatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 k Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 k Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás melett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Nyílt-téri 5 hasábos betű-sorért . . 25 k §3T Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalihoz küldendő. (Ferencziek tere 7. sa földszint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezekte fogadtatnak el. PEST, AUGUSZTUS 7 Politikai Szemle. (I). Az olasz és ősztrák tábornokok e hétkén gyűltek össze Cormonsba (vas-úti állomás Görz és Udine között), a fegyverszünetet illető alkudozásokra. Az értekezlet alatt — mint távírják — nélmely nehézségek merültek föl, s ez azoka, hogy a fegyverszünet aznap este meg nem köttetett. Az Olaszország és Ausztria közti fegyverszünet kérdése e szerint még mai napig sincs tisztába hozva. Bécsből azt írják, hogy Blome gróf, mint Ausztria fölhatalmazottja, a franczia császári udvarhoz megy Vichybe, s küldetésének czélja: az Olaszországgal kötendő fegyverszünet és béke érdekében III. Napóleon császárhoz fordulni. Minthogy Nigra lovag, Olaszország követe, épen most Vichyben tartózkodik, Blome grófnak alkalma lesz ezen államférfiuval is személyes érintkezésbe tenni magát. Bécsben azt vélik, hogy ezen érintkezés kezdete lehet az Ausztria és Olaszország közti egyenes viszonylatok megújításának is. Némelyek azon körülményből, hogy a félhivatalos olasz lapok kissé mérsékeltebben imák, azt következtetik, hogy az ellenségeskedések nem fognak újra megkezdődni Olaszország és Ausztria között. Mennyiben lesz igazolt ezen föltevés ? majd meglátjuk. A félhivatalos „Opin.“ Így 55A kormány igen jól tette, hogy visszautasította azok tanácsát, kik a békét megakadályozni remélték, túlságos követelések fölállításával. Tovább is bölcsen fog cselekedni, ha buzgóságát tanúsítja, a béke helyreállítása utáni átalános óhajtás támogatásában. Mi nem vizsgáltuk , váljon ezen béke tartós fog-e lenni. Fontos csak az, hogy ne tegyük magunkat az átalános harag czéltáblájává, mi bizonnyal bekövetkeznék , ha egyedül bennünket találnának akadályul az átalános óhajtás valósításában.“ A milánói félhivatalos „Perzeveranza“ azt írja a fenforgó alkudozásokra vonatkozólag, miként kötelessége a becsületes sajtónak elenyészteni a tévedéseket és illusiókat, hogy a valóság ne essék oly zokon, ha az előbb vagy később teljes szigorában fog mutatkozni. Az Ausztria és Olaszország közti alkudozásokról szólván, még egy fontos hírt említhetünk meg. Bécsből azt írják, miként Poroszország mindaddig nem akarja aláírni a békét Ausztriával, míg Velenczének Olaszország részére átengedése teljes formasággal meg nem történt. E hít — mint a „P. L.“ egyik levelezője írja — jó forrásból származik. A porosz király trónbeszéde, melylyel az országgyűlést e hó 5-kén megnyitotta, nagy figyelmet gerjesztett. A „Presse“ és a „N. Fr. Presse“ ellenkezőleg vélekednek ezen trónbeszéd jelentőségéről. Az előbbi lap ezt írja: „A királyi kegy napja ismét a porosz országgyűlés felé fordult. A király személyesen nyitotta meg az országgyűlést, s a képviselőket „kedvesei“-nek mondotta. Különben is a trónbeszéd igen engesztelékeny és előzékeny, forma tekintetében. A dolgot illetőleg semmit sem változtat a kormány az előbbi országgyűlés ellentmondó alkotmány-magyarázatán. A király elismeri ugyan, hogy az előbbi években nem volt törvényes alapja az államháztartásnak, minthogy a költségvetésre nézve nem jött egyetértés létre ; azt is megígéri, hogy a kormány a költségvetéstelen évek állami kiadásaira nézve az országgyűlés jóváhagyását fogja keresni, mit tudomás szerint eddig megtagadott. A király azonban nem ismeri el az alkotmányosság alapelvét, mely szerint a kormány nincs feljogosítva, oly kiadásokat tenni, melyek nincsenek engedélyezve a nép képviselői által, sőt határozottan az ellenkezőt állítja. E szerint minden a régi állapotban marad. A költségvetés előterjesztetik , ha az országgyűlés megszavazza, akkor az állami kiadások törvényesen történnek, ha meg nem szavazza, akkor kormányilag intéztetnek el, mint eddig. Az eredmény ugyanaz , az országgyűlés szavazata nem döntő.“ Ellenkezőleg vélekedik az utóbbi lap. „A trónbeszéd,melylyel Vilmos király a porosz országgyűlést megnyitotta, igen nevezetes okmány. Minden ön dicsőítéstől menten, elenyészted hangja és tartalma által azon gyanút, mintha az utóbbi háború eredményei benn a reactiot erősítették volna. A király oly hangon szól az ország képviseletéhez, mely azon reményre jogosít, hogy a Bismarck-féle politika győzelme nem a képviseleti rendszer megsemmisítését jelenti.“ (1) A külföldi lapok hírei. A párisi „Memorial diplomatique“, mely mint osztrák érzelmű franczia lap ismeretes, a következő telegrammot közli Bécsből : „Mihelyt alá lesz írva a végleges béke, azonnal megszűnik a kivételes állapot is, melyet a háború kényszere idézett elő. Az alkotmányos élet új és átalános lendületet nyerend, s mindezt azon szabadelvű intézkedéseknek kell köszönni, miket a minisztérium foganatba vett. Uj választási törvények hirdettetnek ki (a nyugati tartóhiányok számára), s a Reichsrath tagjai ezután egyenes választásokból nyerik megbízásaikat. A minisztérium nem fog megváltozni,mielőtt a legközelebbi Reichsrathnak alkalma lesz a helyzetről nyilatkozni, s irányt adand a követendő politika fölött.“ Ezen közleményre a „N. fr. Presse“ megjegyzi: „Ezen újdonságok, s közöttük a direct reichsrath-választások híre, időközben már megcáfoltattak. Ami az Alsó-Ausztriában kihirdetett kivételes állapotot illeti, némi tekintélylyel bíró helyekről azzal vigasztalnak minket, hogy hamarabb vége lesz annak, mint sem vélnek. Ha e várt eseményt a béke végleges megkötése hozná elő, akkor annál inkább óhajtjuk, hogy azon okmány minél előbb aláírva legyen. Különben az idézett franczia lap híres optimista, s már sok embert rászedett, a ki hitt ígéreteiben.“ — A szláv pártvezetők értekezletéről. Lapjaink is közlötték, hogy Bécsben a cseh, lengyel és horvát pártvezetők értekezletet tartottak, s a fölött még legfelsőbb helyen leendő kihallgatásért is folyamodtak volna. E tárgyban a „Gratzer Zig“ írja : „Több lap újságolta, hogy a federalista párt vezetői Bécsben találkoztak volna. A bécsi lapok már tűzbe is jöttek ezen születendő államrendszer hírére. Tény az, hogy Bécsben több politikai cseh celebritás összejött, de csak véletlenből történt, hogy egy lengyel is közéjök került, a ki épen tagja volt egy küldöttségnek , mely Opluchowski gróf vezérlete alatt, a tartományi gyűléstől megbizatva, a telekkönyvi ügyben kihallgatást kért Ő Felségétől. A cseh és galicziai államférfiak, régibb időtől fogva ismervén egymást, közelebbi érintkezésbe léptek, s történhetett, hogy ez alkalommal Ausztria átalános állapota is szóba került. Az értekezletből csakhamar tanácskozások kerültek elő, miknek vége lett, hogy programm alapíttatott meg, mely a részvevők aláírásával nemsokára közzé fog tétetni.“ Ugyane tárgyról a prágai „Narodni Listy“ írja: „A bécsi lapok szerint a szláv érdekeket képviselő hazafiak értekezletet tartottak Bécsben, s mint mondják, czéljuk egy szláv miniszter kineveztetése lett volna. Részünkről, nem hiszszük, hogy ha szláv patrióták gyűltek egybe, csak ily szerény kívánatot fejeztek volna ki, miután tudhatták, hogy ily csekélységgel a szlávokat kielégíteni nem lehet. De bármi volt a szláv pártvezetők czélja Bécsben, azt az egyet nem tagadhatjuk, hogy kívánságunk szerint nem elég a szláv pártok értekezlete, hanem egyátalában szükséges volna, hogy Bécsben egy minden politikai pártot képviselő értekezlet jöne össze, s ott manifestatiokat tenne“. (Mint tudva van, a kivételes állapotba helyezett Bécs alig lehet ez idő szerint azon hely, ahova kedvük volna az összes politikai pártoknak manifestatiók csinálása végett összejönt,) a külföldre terelte, akadályozta ugyan az alkotmányegység kivitelét, de Magyarország törvényes önállóságának tettlegesítését ugyanazon mértékben hátráltatta; nem teremtett semmit, rontott sokat.“ Ezek után azt hinné az ember, hogy azt fogja következtetni a „M. V.“: „ments meg uram minket a gonosztól, mely annyi bajnak volt eddig okozója ,“— nem, épen nem. A „M.V.“ a Németország, és Ausztria közti kapocs teljes megszakadását még most is nagy veszedelemnek tartja az előbocsátottak daczára! Valóban különös útjai vannak annak a hivatalos és félhivatalos észjárásnak ; más jámbor ember mit rosznak, veszélyesnek tart, attól iparkodik menekülni, a M. V. ellenkezőleg látja jónak. Igaz, a M. V. egy szóval se tartotta szükségesnek indokolni azt, hogy azok a fentírt bajok és viszásságok, melyek létezését tagadni épen nincs szándékunkban — csakugyan az Ausztria és Németország közti viszonynak volnának elmaradhatlan következményei, és ezt mi egyátalán nem is vagyunk hajlandók megengedni, mert ugyan mivel akadályozta ezen viszony az osztrák kormányférfiakat abban , hogy e költséges, semmi hasznot nem hozó, legfeljebb az Ausztriát Frankfurtban képviselő államhivatalnokok hiúsága és erszényére előnyös viszonynak a monarchia népei boldogságát elébe tegyék?! hogy ezeknek legméltányosabb óhajtásaikat hallatlanná ne tegyék ? mivel kényszeritette őket arra, hogy még akkor is mindig és mindenütt csak egyedül a Machtsellung czifra szójárást hangoztassák szemben a legtörvényesebb kivánalmaknak, mikor már Ausztria maga az insolventia, népei pedig a végelszegényedés irtóztató ösvénye felé óriási léptekkel rohantak. Az pedig legszembeszökőbb, hogy ezen viszonynak káros voltát csak most látják be hivatalos helyeken, mikor már Ausztria a német Bundból teljesen ki van szorítva, mert ugyanis : ki hallott az előtt hivatalos ajkakról ily hangot csak ellebbenni is ? pedig ha csakugyan oly káros volt e viszony, mint a „M. V.“ mondja, azzal régen szakítani kell vala, és nem mostig a monarchia népei jólétének romjain a kliscsillám zászlóját minden reális haszon nélkül csak egyedül magáért a csillámért, vagyis Ausztriának a német túlsúly után kapkodó becsvágya kielégítéséért lobogtatni? Azonban itt említetten nem hagyhatjuk , hogy Ausztria 48 előtt is tagja volt a német szövetségnek, azelőtt is vérében volt neki a germanizálás, de a jelen zilált állapot leginkább csak 17 év óta datálódik, s így a bajok főforrását nem a német ártatlan szövetségben, hanem másutt kell keresni : a sok octrog és a provisoriumok genialis hőseiben. A német viszonyról szólva folytatja tovább a „M. V.“ egész naivsággal „hogy annak — t. i. a német viszonynak — a monarchia nem német nemzeteinek szemében legnagyobb árnyoldala abban állt, hogy az austriai birodalom annálfogva, mivel néhány tartománya a német szövetség tagja volt, magát officiosus téren kiválólag német hatalom, német állam gyanánt viselte, s kormányférfiai a dynastiát német hatalomnak akarták tekintetni, mely körülményből a német nemzetnek, recitus német nyelvnek, a monarchia többi nemzeti nyelvei fölött oly suprematiája magyaráztatott ki, s tettlegesitetett, mely a többi népek jogtudatát, s nemzeti érzelmeit legmélyebben sérté, sőt azoknak némelyikét csaknem az állam kiengesztelhetlen, habár többé kevésbé titkos elleneivé tette.“ Eddig a M. V. Hanem most már igazán meg merne esküdni mindenki , hogy az előbocsátottakkal csakugyan a halálitéletet mondja ki a német nyelv suprematiája felett a M. V.--pedig dehogy! hozamot kiált neki ismét, és a német nyelvnek jövőbeni nullificálásától való félelmében egyedül azt tartja a monarchiában alkalmasnak a kormányzásra, mivel mint mondja: a szláv nyelv, annak különféle faja, sajátsága miatt, mint ruthén, horvát, sat. nem használható, különben numericus többségüknél fogva a szlávoknak, azok nyelvét illetné meg a kormányzása Valóban furcsa , hogy a nevezett lap, nem német, hanem „M. V. “ létére a magyar nyelv jogosságának azt az igazságot nem szolgáltatja, melyet a szláv nyelvnek hajlandó volt szolgáltatni, holott azt a legnagyobb igazságérzet mellett fölemelt fővel megtehette volna, mert az csak ugyan tagadhatlan, hogy az egy nyelvet beszélő nemzetiségek közt a magyar elem képezi a többséget a monarchiában; miért tehát ismét a németet, és nem azok nyelvét tenni kormányzási közvetítővé ? mert hogy a kormányzásra nem volna alkalmas, azt a M. V. legalább nem tagadta, sőt egészen váratlanul a magyarnak ezer éves történetére hivatkozva elismeri „hogy a magyar a monarchia legszívósabb, legerőteljesebb népeleme“ ; hozzátehette volna még okadatképen, hogy míg a magyar nyelv s nemzetiség a bécsi kormány gyámolító kezét soha nem érezte, hanem az ellen minden más nemzetiségek törekvései nem csak eltürettek, de szítogattattak, addig a német nyelv a „M. V.“ szerint is „erőszakoltatott“, és mégis kevés foglalást, hanem csak ellenszenvet volt képes eszközölni ; ellenben a magyar nyelv nem csak az állam minden segélye nélkül, de a folytonos elnyomatás daczára is mindinkább erősödött, és művelődött, 80 év alatt többet mint a német nyelv egy század alatt, s ma már akár tudományra, akár kormányzásra közegül legalább is oly alkalmas mint a német, mit a „M. V.“ azért vél megtagadhatónak, mivel a magyar nyelv állítólag nehéz, mert alkata egészen elüt az indogermán nyelv törzstül ; de hát azelőtt a latin nyelv nem volt nehéz ? és hasonlított az említett nyelvtörzshöz? —• ha már ehez a kormányzási nyelvnek hasonlítni kell a „M. V.“ szerint — és mégis sok századokig azzal kormányoztak, és pedig a jelennél roszabbul semmi esetre nem, — és egykor attól ép oly nehezen akartak megválni, mint most a némettől, pedig a mellett csakugyan nem lehetett felhozni, mint most a német nyelv mellett a „M. V.“ felhozza, „hogy legtöbben tanuljak, és beszélik, hanem pártoltatott az akkor is csak a kormányzásra alkalmazandó magyar nyelvvel szemben — mert hát az időben is volt olyan magyar világ. Hogy pedig a magyart a szerint lehet olvasni mint írva van , egyáltalán nem hagy következtetni a nyelv nehézségére, hiszen angolul, franczia nyelven is kományoznak, pedig ezen nyelveken csak az olvasást majdnem nehezebb megtanulni mint az egész magyar nyelvtant. Mi a magyar nyelv ellen a M. V. által felhozott ellenszenvet illeti, az eddig a kormánynál volt leginkább észlelhető, s a népeknél csak ott mutatkozott mindig, ahol azt a kormány megbízottai titkon vagy nyilván felszították többnyire a megbízottak önző érdekében , mert nem a népek, hanem egyedül a bécsi német bureaucratico-absolutismus viseltetett féltékeny ellenszenvvel minden iránt a mi magyar, vagy legalább nem német, ez okozta a M. V.-ként az erőszakos germanizálást, nem pedig a jámbor német Bund. Hogy a „Magyar Világ“ „a magyart igen sajátságos, különváló és exclusív elemnek“ mondja, bővebb magyarázatot igényel, s még bizonyításra vár, hogy az állításnak nagyobb fontosságot tulajdonítsunk; de hogy a német bureaucratico-centralistákat — mert magával a német néppel semmi bajunk — csak a túlságosan elkényeztető, részrehajló, s más nemzetiségek feletti pártfogás tette oly loyálissá, mint eddig mutatták, bizonyítja az is , hogy még a birodalomban eddig jogtalanul bitorolt suprematiájuk magas paripájáról le sem szólitattak, csak azon magasabb positio, a hatalom pártfogása, és nem önerejök általi elfoglalásának illetéktelenségére lettek az idők intő jele által figyelmeztetve, s a „N. fr. Presse“ szerint már a nagy német hon felé gravitálnak, mely Ausztriának hála fejében a jelen háború alkalmával oly roppant és hatalmas szolgálatokat tön ! — Alighanem az ily emberek gondolkodás módját fejezi ki ama latin közmondás : ubi bene ibi patria. Nehogy tehát köztünk jövőben a 7—8 millió német egy második Olaszország szerepét játsza, hanem kedvük legyen velünk továbbra is megmaradni; azért is szükségesnek találja a bécsi híradó, vagy akarom mondani a M. V., a németek nyelvét, — hihető, embereit is? a kormányon meghagyni. A magyar mérnökegylet közgyűlése. A magyar mérnökök és építészek először gyülekeztek össze vasárnap d. e. 10 órakor a köztelken, s most már elmondhatjuk, hogy a magyar mérnökök egyesülete megalakult. Mintegy harmadfélszázan voltak, s már 62 első nap mintegy 200-an írták magukat alá kitett íveken. A gyűlést Hollán Ernő, ki az egyesület megalakulása körül nagy érdemeket szerzett, a következő beszéddel nyitotta meg: „Tisztelt gyülekezet ! „Alapító társaim megbízásából állok e helyre, hogy Önöknek, Uraim, hazafias üdvözletet mondjak. „Dicső nap ez reánk nézve, melyen történik először, hogy a magyar technikai szakértelmiség összegyűl az ország fővárosában a végre, hogy tehetségeit számba vegye, s felajánlja a haza szolgálatában oly kötelességek teljesítésére, melyekre erőink szilárdítása által már régóta törekszünk. „E törekvésnek fényes tanúsága a szép szám, melylyel találkozónk, mert él mindnyájunk kebelében az erős meggyőződés, hogy továbbra halasztanunk nem szabad az ünnepélyes, sőt ha az ég remélnünk engedi, korszakot képző lépést, melyet a mai napon megteendők vagyunk. „Érzi és tudja ezt minden magyar mérnök, s habár nem dicsekedhetünk is azon szerencsével, hogy e helyütt egybegyűlve láthatnók hazánknak minden mérnökeit, építészeit és technikusait, mindamellett kételkednünk nem lehet, hogy akik az eljövetelben akadályozva voltak, szívben és lélekben velünk vannak. „Fogadja azért e diszes gyülekezet, magam és alapító társaim nevében, forró köszönetünk mellett, őszinte hazafias örömünk kifejezését, de ne várja senki tőlem, hogy a közönségesen ismert előzmények után, mai összejövetelünk tüzetesebb indokolására vállalkozzam, vagy czéljainak magyarázgatásába bocsátkozzam. Inkább azon kérdés volna helyén, vajjon mikép történhetett az, hogy a magyar cultúra, mely a modern társadalom tendentiáitól áthatva, a haladás pályáján oly szép eredményeket bír felmutatni, a műipariak körét hasonlóan hatalmába nem vette ? „Mi lehet oka annak, hogy a mai napig hazánkon még nem létezett magyar mérnöki egyesület, holott a mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a műtan vívmányai a társadalmi viszonyok alakulására, s e tudomány képviselői a nemzetek mivelődésére mily nagy befolyással vannak, a társasulás eredményei pedig bámulatra ragadó példákban állnak előttünk ? „Sajnos hátramaradásunk valódi okainak kutatásában, a történelem fonalán kellene kimutatnom azon akadályokat, melyek sok ideig egyhelyben maradó, s a szellemi emelkedést gátoló kormányrendszernek uralma alatt a korszerű haladást megnehezíték, melyeket utóbb egy felvilágosultabb kormány sem bírt elhárítni, minthogy ferde törekvéseinél fogva inkább nyűgbe verte, mint felemelte a nemzeti szellem kifejlését. „De mire való volna e szánandó gyarlóság nyomozása, mely meddő elmélkedéseknél egyébre nem vezethet ? — Foglalkozzunk tehát inkább a jelennel és annak szükségleteivel, mert a jövő tőlünk fog számot kérni, ha ennyi mulasztások után mi sem határoznék el magunkat , megtenni az első lépést, egy nagy nemzeti haladásnak kezdeményezésében. (Tetszés. Éljen !) „Azt mondják az angolok , „e század az ingenieurök százada,ha én azt hszem , hogy sok tekintetben igazuk van. Az európai társadalom nem kis részben a műtan roppant fejlődésének s a természettudományok felfedezéseinek köszöni nagy előhaladását. Míg régebben a természettudományok mivelése felületes kísérletekre, majdan játékszerű próbálgatásokra szorítkozott , — korunkban a miért és honnan ? ismétlésével feszegetik a természeti erők jelenségeit, és tudományos kértelmetlenséggel taglalják a felmerülő problémákat. „Egyik felfedezés a másikat követi. Gőzerő és villamdelejesség mintegy nagyszerű lökéssel egyszerre mozdította ki lassú menetéből az emberiség fejlődését, s e roppant változás, a szellemi élet minden mozzanatait szabályozza nemcsak, de az anyagi viszonyok minden ágazataira is kiterjed, sőt folytonos haladásra ösztönöz. „Minden körforgalom a népéletben tükröződik vissza leghívebben. Nagy elégtételére észlelheti annálfogva az elfogulatlan szemlélő, hogy napjainkban a tömeg oly igazsághoz kapaszkodik, melyet ritkán emlegetnek ugyan, de annál gyakrabban gyanusítgatnak. „Minden körökben őszintén és nagy odaadással keresik a munkát, melynek értékesítésében a születési és szellemi aristocraţia nemes buzgósággal versenyez. „Herczegi családtagok vasutakat építenek, gyárakat, bankokat s egyéb iparvállalatokat alapítanak. Kizárólagosan gondolkozó fők a nagyközönség irányához mérik buvárlataikat, minek elismerése nem kevésbé elégíti ki nemes dicsvágyukat, mint néhol az akadémiának legfényesebb kitüntetései. S akik a keresetnek legalsó fokán napszámból élnek, szintén belátják, hogy igenis becses dolog egy pár jó markos kéz, de azért még nem elég az üdvösségre. Furcsa következtetései. Azt mondja a „Magyar Világ“ jul. 27-i 172 számú vezérczikkében : „Ausztriának viszonya a német birodalomhoz hajdan, s a német szövetséghez az új korban — igen sok kárt ten a monarchia népeinek, akadályozta a monarchia belviszonyainak eligazítását, gátolta alkotmányozását, — törekvéseinek fő súlyát, ahelyett, hogy saját népeinek fejlesztésére fektette volna, .■ ■ . ' •: N Ez elég őszintén van mondva.*) — S.-Vásárhely, julius 29. 1866. Auerhamer Ferencz. *) Czikkirónk, természetes, a magyar nyelvet, mint kormányzati közeget, csak Magyarországra érli, ezt világosan ki kell mondanunk, mert még valami félhivatalos Spaszmacher ránk foghatná, hogy mi Bécsben is magyarul akarunk Verorduungoztatni, quod Deus avertat. Szerk.