A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)
1868-01-03 / 2. szám
máskép tudja. S mikor a miniszterelnök kérdé : váljon adhat-e a baloldal biztosítékot arról, hogy az ő számadását Bécsben el fogják-e fogadni ? az ellenkérdés az volt : hát a miniszter úr adhat-e collegáival s a majoritással biztosítékot, hogy mindenik miniszteri departementnek meglesz a kellő budgetje, népnevelésre, közvasutakra, csatornákra, honvédelemre, s hogy az ország fogja-e elszegényedés nélkül a roppant adósságot elviselhetni? Mert hogy Magyarország adósságfizetésben versenyezhessen, ezet elébb az ipar, közlekedési eszközök s vagyonosság azon helyzetébe kellett volna állítani, melyben Ausztria van. — Azon állapotban van-e ? Ludvigh. Eredeti külföldi levelezés. Brüssel, dec. 29. Az európai conferenţia s a néposkolák kérdése,melyről a brüsseli levelek már régebben szóltak, okai a krizisnek, melyhez az antwerpeni vár erődítésének újabb költségnehézségei járultak. Rogier a meghívást a conferentiára el akarta fogadni, de Frére-Orban ellenezte. Wanderpeereboom belügyminiszter az oskolai törvényt, melynélfogva a papnak az oskolákba befolyás engedtetik, fenn kívánta tartani, mit a többi miniszter végrehajtatni nem akar. Ennek következtében a külügyi belügyminiszter kilép , s amannak helyébe Debhounge gandi képviselő, a belügyi helyébe Bara az igazságügyminiszter jő, az igazságügyi tárczát pedig Van Humbeck brüsseli képviselő veszi át. Ez annyit jelent, hogy a minisztérium határozottabb politikát fog inaugurálni s a papi befolyást az oskolákból eltávolítani. A bécsi hivatalos lap újév napján meghozta a miniszteri kinevezéseket. Ugyanazon nevek, melyeket a lapok hetek óta minden nap emlegettek. Auersperg herczeg a lajthántuli felelős minisztérium elnöke , helyettese gr. Taaffe, az absolut minisztérium tagja, kire egyúttal a honvédelmi és rendőri minisztérium vezetése bízatott. Kereskedelmi miniszter Plener, Schmerling kollegája, kiről azt beszélik, hogy csak kénytelenségből vállalt tárczát, miután arra más alkalmas egyén a kiegyezkedés barátai között nem találkozott. A vallás- és közoktatásügyi miniszterré Hasner neveztetett ki. Földmivelési miniszter gróf Potocki, belügyminiszter Giskra , igazságügyminiszter Herbst , pénzügyi miniszter Brésil , s végre egy tárcza nélküli miniszter is van, dr. Berger. A miniszterek tegnapelőtt, miután letették esküjüket, Auersperg herczeg vezérlete alatt Beust kanczellárhoz mentek. A miniszterelnök beszédében előszámlálván a múlt év eredményeit, különösen hangsúlyozá azon érdemeket, miket Beust ur a legközelebb lefolyt idők alatt a kiegyezkedés körül szerzett. Beust ur illő szerénységgel vonult félre a miniszterelnök dicséretei elől s örömét fejezte ki azon előzékenység felett, melylyel mindenütt találkozott. Megjegyzi, hogy mostantól a külpolitikával szándékozik foglalkozni, mely azonban folyvást összhangzásban lesz, sőt szükség, hogy legyen a belpolitikájával. A tisztelgés után a belügyi minisztérium termeibe vonultak,hol egyszersmind miniszterelnöki iroda van s ott Taaffe gr. üdvözlő Auersperg hget. Ez biztosítá a jelenlevőket, hogy az alkotmány zászlaját folyton magasan fogja hordani, s felhívta minisztertársait az egyesülésre. Az osztrák állampolgárok alapjogai. 1. §. Minden, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országokba valók számára létezik egy általános ausztriai állampolgárjog. A törvény meghatározza, mily feltételek mellett szerezhetni, gyakorolhatni és veszthetni el az osztrák állampolgárjogot. 2. §. A törvény előtt minden állampolgár egyenlő. 3. §. A közhivatalok minden állampolgárra nézve egyaránt hozzáférhetők. Külföldiekre nézve az azokba való beléphetés az osztrák állampolgári jog megszerzésétől tétezik függővé. 4. §. A személynek és vagyonnak szabad költözködési joga az állam határain belül semminemű megszorítás alá nem esik. Mindazon állampolgárokat, kik valamely községben laknak, s fekvő birtokuk, keresetük, vagy jövedelmük után ott adót fizetnek, megilleti a cselekvő és szenvedő választóképesség, a községi képviseletre vonatkozólag ugyanazon feltételek mellett, mint a községhez tartozókat. A kivándorlási szabadságot az állam csak a a hadkötelezettség által szorítja meg. Indulási költség csak a viszonosság alkalmazása mellett szedhető. 5. §. A tulajdon sérthetlen. A tulajdonos akarata elleni foglalásnak csak azon esetekben és azon módon lehet helye, ahogy a törvény rendeli. 6. §. Minden állampolgár az államterület bármely helyén választhatja tartózkodási és lakhelyét, szerezhet mindennemű fekvőséget, rendelkezhetik vele szabadon, valamint gyakorolhat a törvényes feltételek mellett mindennemű kereseti ágat. A holt kézre vonatkozó fekvőségszerzési és rendelkezési jog törvényes úton való megszorításának a közjó tekintetéből van helye. 7. §. Minden függetegségi és jobbágyi kötelék örökre megszűnt. Minden, a megosztott tulajdon czímen fekvőségeket terhelő kötelezettség vagy tartozás megváltható, s jövőben semmi fekvőség ilynemű meg nem váltható tartozással nem terhelhető. 8. §. A személy szabadsága biztosítva van. A személy szabadság biztosítására fennálló 1862. October 27-ki törvény ezennel jelen államalaptörvény részének nyilatkoztattatik ki. Minden törvényellenesen elrendelt vagy meghosszabbított elfogatás az államot a sértett kártalanítására kötelezi. 9. §. A házi jog sérthetetlen. A házi jog biztosítására fennálló 1862. oct. 27-diki törvény ezennel jelen államalaptörvény részének nyilatkoztattatik ki. 10. §. A levél titkát nem szabad megsérteni s a levelek lefoglalása, a törvényes elfogatás vagy a házmotozás esetét kivéve, csak háború esetén vagy birói rendelet alapján a fennálló törvények értelmében eszközölhető. 11. §. A kérvényezési jog mindenkit illet. Közös név alatt csak törvényesen elismert testületektől vagy egyletektől kerülhet ki kérvény. 12. §. Az osztrák állampolgároknak joga van, hogy összegyülekezzenek és egyleteket alapíthassanak. Ezen jogok gyakorlását külön törvények rendezik. 13. §. Mindenkinek van rá joga, hogy szó, írás, sajtó és képek által véleményét — a törvényes korlátokon belül — szabadon nyilváníthassa. A sajtót sem vizsgálat (censura) alá nem vonhatni, sem engedélyezési rendszer által nem korlátozhatni. Közigazgatási postai betiltások belföldi nyomtatványokra nem alkalmazhatók. 14. §: A teljes vallás- és lelkiismereti szabadság mindenki részére biztosítva van. A polgári és politikai jogok élvezete a hitvallástól független , de az állampolgári kötelmeknek sem szabad a hitvallás által rövidséget szenvedniük. Senki sem kényszeríthető egyházi cselekményre, sem arra, hogy egyházi ünnepélyben részt vegyen, amennyiben nincs más, a törvény által erre feljogosítottnak hatalma alatt. 15. §. Minden törvényesen elismert egyház és valláststület bírja a közös, nyilvános vallásgyakorlás jogát, önállóan kezeli és rendezi belügyeit, birtokában s élvezetében marad egyházi , iskolai és jótékonysági czélokra rendelt intézeteinek, alapítványainak és tőkéinek, de alája van vetve ez általános alaptörvényeknek, mint minden más társulat. 16. §. A törvényesen el nem ismert hitvallások követőinek meg van engedve a házi vallásgyakorlás, a mennyiben az sem nem jogellenes, sem nem erkölcssértő. 17. §. A tudomány és tanitása szabad. Oktatási és nevelési intézetek alapítására s azokban való tanításra fel van jogosítva minden állampolgár, ki erre való képességét törvényes módon kimutatta. A házi oktatás nem esik semmi ilynemű megszorítás alá. A vallás tanításról az iskolákban az illető egyház vagy vallástestület tartozik gondoskodni. Az államot illeti az összes oktatásra és nevelésre vonatkozólag a legfőbb felügyelés és vezetés. 18. §. Mindenki szabadon választhatja hivatását és szabadon képezheti magát arra, a hogy és a hol akarja. 19. §. Az állam minden néptörzse egyenjogú, s minden néptörzsnek sérthetlen joga van nemzetiségének és nyelvének megóvására s ápolására. Az országokban kelendő minden nyelveknek egyenjogúságát az iskolákban, hivatalban és közéletben az állam elismeri. Azon országokban, melyekben több néptörzs lakik, úgy rendezendők a nyilvános tanintézetek, hogy valamely második országos nyelv megtanulására irányzott minden kényszer alkalmazása nélkül e néptörzsek mindegyike megnyerje a szükséges eszközöket arra, hogy saját nyelvén képeztethessék ki. 20. §. A 8., 9., 10., 12. és 13. §§-okban foglalt jogok alól ideiglenes és helyi felmentések iránt, a felelős kormányhatalom által, külön törvény fog határozni. Bécsben, dec. 20-án 1867. Ferencz József m. k. stb. KÜLFÖLD, Franczia- Orosz- és Poroszország kölcsönös viszonylatára vonatkozólag érdekes dolgokat közöl a „Spectator“ azon megjegyzéssel,hogy közleményeinek valódiságáért jót állhatni vél. Ezen közlemények terjedelmesebb kivonatban így hangzanak : „Tökéletesen igaz, mond a „Spectator“ hogy történt kísérlet egy orosz-franczia szövetség kötése iránt,azonban Napóleon felhagyott a további sürgetésekkel, miután az orosz császár nem akart Poroszországgal a jó egyetértésétől megválni. Ezen hallgatag szövetség legtermészetesebb eredménye ama helyzetnek, melyben Poroszország volt Ausztria és Francziaország között, melyek elsőbbikével háborút vala kénytelen viselni, az utóbbika ellen pedig harczra készen kelle állnia. Hogy Oroszország panslavisticus törekvései oly neműek, miszerint Németország törekvéseivel különféle pontoknál mintegy összeütközésre számítvak, azt érzi minden német, és senki jobban, mint maga Bismark, s itt keresendő az oka annak, hogy miért igyekezett Bismark a jó viszony útját egyengetni Ausztriával, mint Németország legtermészetesebb szövetségesével, feltéve azt, hogy kész belenyugodni új helyzetébe, mint oly hatalom, amely bírja Németország rokonszenvét, noha kívül esik a német szervezeten. Azonban előzékeny közeledése mindenkor visszautasíttatott Beust b. által, akinek nyugtalan sanguinicus szelleme a Németországban nem lehetséges autonómia pislogóeszkét folyvást szítani törekszik, hogy anyagot halmozhasson össze, a múlt évi események felforgatásához. Bismark tehát kinek mindenkor készen kelle lennie ellenségei megtámadására, a körülmények nyomasztó sürgőssége által kényszerítve volt Oroszországhoz szorosan tartani, mint azon egyetlen hatalomhoz, amely háború esetében anyagi segítségben részesítené, a két állam között köztudomás szerint fenforgó antagonistikus elemek daczára. Ezen jó egyetértést Porosz és Oroszország között lényegesen elősegítő a két uralkodó személyes viszonya. Midőn a múlt tavaszszal Napóleon valamenyi uralkodót meghivá a párisi világtárlat meglátogatására, kétség kívül fel akará használni ez alkalmat az orosz császárrali személyes értekezésre, hogy kitapogathassa, váljon nem lehetne-e a Poroszországgal szoros viszonyt megrendíteni s felettébb jellemző az a modor, melyet Napóleon ezen eljárásánál követett. Emlékezhetünk méná , hogy a luxemburgi kérdés váratlan közbeszevetele egyszerre fnyegetőzött, hogy a világfárdat is, meg az azzal szoros összefüggésben levő uralkodók látogatása is el fog maradni. Az orosz császár a Lengyelországra vonatkozó franczia jegyzékek kellemetlen benyomása által visszatartóztatva, legnehezebben volt rábírható valamennyi uralkodó között, hogy megígérje a Párisba utazást, s a porosz királyisal összebeszéli, hogy együtt utaznak Francziaország fővárosába. Hanem ez az együtt látogatási szándék Napóleon császárnak teljességgel nem volt ínyére, mert hiszen épen az volt óhajtása, hogy egyedül legyen nála az orosz császár. Miután tehát a luxemburgi viszályos kérdés el lett útból hárítva, Napóleon császár a legelső alkalommal kijelente Goltz gróf (a porosz nagykövet) előtt a feletti sajnálkozását, hogy királya az orosz császárral együtt akar Párisba jönni, mert a czárnak meg kell adni az elsőséget, másfelől pedig ő (Napóleon cs.) szerette volna külön kitüntetésekben részesíteni Poroszország királyát. Ez oknál fogva tehát felszólítá Goltz grófot, hogy igyekezzék királyát rábírni, miszerint az orosz császár eltávozása után tegye látogatását Párisban. Amint a porosz király értesült ezen ajánlatról, tüstént közzé azt az orosz császárral, amire az párisi követe Budberg gr. által azon nyilatkozatot tétette Napoleon császárnak — a Tuilleriák nem kis rémületére, — hogy inkább egészen felhagy a Párisba utazással. Erre aztán Napóleon császár sietett felvilágosító nyilatkozatokat tenni , melyek szerint neki egyedüli óhajtása az, hogy vendégeit kiváló megtiszteltetésekben részesítse ; hogy nekik legkedvesebb módon óhajtja őket fogadni , s az lett belőle, hogy az orosz császár és porosz király abban állapodtak meg egymás közt, miszerint előbb a czár megy Párisba, s eltávozta után két nappal teendi párisi látogatását Vilmos király. A czár Párisban tartózkodása idejét arra fordította Napóleon császár, hogy Poroszországtól elidegenítésére célzó ajánlatokat tett neki. Azonban ahelyett, hogy az óhajtott hatást gyakorolták volna Napóleon ajánlatai Sándor czárra, ez utóbbik rögtön tudatta azokat Vilmos királylyal s miniszterével. Ezek tehát tisztán tudták, hogy miben törte a fejét az ő császári vendéglátó gazdájuk, aki őket oly udvarias vendégszeretetben részesíttetésében ezen titokban forralt tervek tökéletes ismerésének tulajdonítandó az a parancsoló modor, amelyen fogalmazva van Bismarck válaszoló jegyzéke arra a franczia jegyzékre, mely a párisi látogatás után mintegy három hét múlva küldetett a berlini udvarhoz, bizonyos dán területi részek kiadatása érdekében . A „Spectator“ megjegyzi, hogy ezen előadás nincsen ellenmondásban a „Ruski Invalid“-ben rövid idő előtt megjelent idevonatkozó czikkel, s hogy a porosz-orosz szövetség csak szilárdult az orosz császár lejális eljárása következtében. Olaszország A „Presse“ florenczi levelezője dec. 29-ről írja : Az új kabinet még most sincs kiegészítve, azonban remélhető, hogy a közelebbi két nap alatt meg lesz. A kabinet alakításának, mint szintén megalakulása halasztásának egyik legfőbb oka Mari volt igazságügyminiszter magatartása. Menabrea ugyanis nagyon óhajtja Mari maradását vagyis belépését az új kabinetbe, s szeretné a belügyi tárczát rábízni . Mari azonban már az első alkalommal is azon föntartással vállalt el tárczát, hogy a legelső adandó alkalommal visszaléphessen, mert családi viszonyai szilált egészségi állapota nem engedik huzamos időre terjedő hivatalkodását, s állhatatosan annál marad, hogy a most felmerült alkalommal visszalép. Minthogy azonban a volt kamaraelnök képezi azon ragaszt, mely a jobboldal töredékeit összetartja ; igen fontosnak tartja Menabrea, hogy Marit új kabinet számára megnyerje, s minden utat módot elkövet rábeszélésére, hogy fogadja el a belügyminiszterséget, melyre kiváló administratív ismereteinél s személyes politikai befolyásánál fogva kiváltképen alkalmas. Ha sikerül Marit megnyerni, akkor az új minisztérium megalakultnak tekinthető, mert ez esetben Menabrea az elnökség mellett a külügyet, Mari a belügyet, Cordova a pénzügyet, Bertoli-Viale a hadügyet, Brocchetti altengernagy a hajóhadügyet vállalnák el, s a másodrendű tárczákra volna elég jelölt, akik közül csak választani kell. Ha pedig Marit nem sikerül megnyerni, akkor az egész combinatio dugába dúl s újat kellene kiokoskodni. Hogy azonban sikerülni fog Menabreanak új kabinetet alakítani, az nem igen szenvedhet kétséget, miután a legkitűnőbb politikai szermélyiségek ígéretét bírja, hogy támogatni fogják. Az olasz kormány azon elhatározása, mely szerint felfüggesztette a pápai államadósságokból Olaszország által átvállalt quoták részletei fizetőoilis ixiíiiit. ItíOttiáhíin nyírott PAviebail ilyeis kellemetlen feltűnést okozott, s a franczia kabinet indíttatva érze magát jegyzéket küldeni a florenczi kormányhoz, melyben szerződési jogi kötelezettségének teljesítésére figyelmeztetik. Ezen jegyzékre Menabrea nem soká maradt adós a felelettel, s körülbelül ezt válaszolta a franczia kabinetnek : Igaz, hogy a septemberi szerződés kötelezi Olaszországot a pápai államadósságok egy részének fizetésére, a kormány teljesíté is pontosan mindeddig ezen kötelezettségét. De más részről ezen teher elvállalása egyéb előnyök által egyensúlyoztatott, melyek a septemberi szerződésből Olaszországra háramlottak, mint például a franczia csapatoknak az Egyházi államból eltávolítása által. Az új franczia beavatkozás által azonban ezen Olaszország részére engedélyezett előnyök visszavonattak, tehát a septemberi egyezmény tényleg meg lön változtatva, — hogy többet ne mondjunk — meg lön szüntetve ; minélfogva az olasz kormány teljes jogában van, midőn a septemberi szerződésben részére megállapított előnyök megsemmisíttetvén, elhárítja magától az ugyanott reá mért terheket, melyeket csak az említett előnyökre való tekintettel vállalt el. Egyébiránt teljes készségét fejezi ki a kormány, a megszakított fizetések teljesítésére, mihelyt a franczia interventió megszűnik, s a septemberi szerződés vagy tökéletesen helyreállíttatik, vagy más közösen megállapítandó új egyezség által visszaadatnak Olaszországnak előbbi előnyei. Olaszország mindenkor kész kötelezettségeit s a kötött szerződéseket, szorosan tiszteletben tartani, azon föltevéssel természetesen, hogy azokat a másik szerződő fél is tiszteli és szem előtt tartja. Francziaország. Nem foglaljuk el a helyet azon hoozzáértések közlésével, hogy minő újévi köszöntővel fogja a pápa párisi nunciusa újév napján Napóleon császárt üdvözölni, s milyen lesz a császár válasza , miután bizonyosnak tartjuk, hogy az éji távirati sürgöny meghozza a valót. A lefolyt év utosó napján fogadta a császár Goltz grófot az eddigi porosz nagykövetet, mint az Észak Német szövetség hivatalos képviselőjét. A „La Presse“ írja, hogy ez alkalommal meglehetősen hosszú beszédet olvasott fel Goltz gr.mely uralkodójának személyes érzelmeit és kívánatait fejezé ki, melyeknél fogva remélhető, hogy Goltz gr. a dolgok új állásában képes leend előmozdítani a két állam közötti jó egyetértést, amely Európa békéjének hathatós záloga. A „France“ szerint „Viktória“ királynő ma fogadta el mint az Észak német szövetség képviselőjét Bernstorff grófot, s ugyanily minőségben tegnap fogadtatott a czár által Reuszig. Az „Etendard“ azt a megjegyzést teszi, hogy Goltz gr. szavai a mérsékeltség figyelemre méltó szellemétől valának áthatva. A „Hon“ magánsürgönyei. Berlin, jan. 2. A „Provizial Correspondent“ mai számában a következőleg nyilatkozik : A néphangulat, úgyszintén a kormány erős elhatározódása, biztosítják a béke áldásainak tartós élvezetét. — Az összes tábornoki karnak új év első napjáni tisztelgése alkalmával, az ősz Wrangel tábornok a királyt, az összes szövetségi hadsereg főparancsnoka gyanánt üdvözlé. A király válaszában a hadseregbe vetett bizalmának s azon erős meggyőződésének adott szavakat, hogy a békés fejlődést mi sem fogja gátolni. Hang a, jan. 2. A németalföldi kormány elfogadta a conferentiára való meghívást. Páris, jan. 2. A „Moniteur“ mai estilapja a császár válaszát hozza, melylyel az a pápai internuntiusnak az újévi fogadtatás alkalmával mondott üdvözlő szavaira felelt, e válasz a következőleg hangzik : Szerencsésnek érzem magam, hogy az új évbe, mint eddig mindég, úgy most is a hatalmasságok követei által környezetten léphetek be, s hogy ez alkalommal megint egygyel többször adhatom tanújelét azon óhajtásomnak, miként a hatalmasságokkal mindig a legjobb viszonytanunk, egyedüli vágyam , egyúttal köszönöm azon szerencsekivánatokat, amelyekkel önök a hatalmasságok nevében Francziaországot, a császári családot s saját személyemet üdvözölték. — A párisi érsek üdvözlő szavaira a következőleg felelt a császár A császárnét, a koronaherczeget s engenet illető kifejezett óhajok, mélyen neghatják keblemet ; tudom, hogy ön vallás érdekeit nem tekinti különválaszthatóknak » Laxe», s a közművelődés érdekétől. Táviratik. Páris, jan. 2. A „Moniteur” tegnapi számában jelenti ; Goltz gróf beszédire melyet ez azon alkalomból tartott, hogy az öt mint az északnémet szövetség követét hiteleslő iratot átnyujtó — a császár következőleg vánszolt : örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a két kormány közt fenálló jó egyetértést constatálja ; kéri továbbá Goltz grófot, lenne a porosz királynál érzelmeinek tolmácsolója. Florencz, jan. 1. A király igy válaszolt a kamara elnökének szerencsekivánására : Az TÁRCZA. A szerelem bolondjai.*) Regény Jókai Mórtól. (Folytatás.) I. Magyar klubbok. Nálunk is van klubbélet, nemcsak Angliában ■ a mit kérek nem zavartatni össze a politikai gyüldék üzelmeivel, a mik más légkörbe tartoznak ; sem pedig azon jótékony és közhasznú egyletek életével, mik emberek és agarak nevelésére, ügyefogyottak gyámolitására, hazafius dalok betanulására s egyéb magasztos közczélokra alakulnak s naponkint meleg elismerésünkkel találkoznak. Társadalmi csoportokról akarok csupán beszélni, miket közös eszmék körül közös együttérzés kényszerít egy közös asztal körül ülni, miknek tagjai keresik egymást, anélkül, hogy jó barátok volnának, küzdenek egymással, anélkül, hogy ellenségek lennének, s a vonzódás és küzdelem közös tárgya rájuk nézve a mindennapi élet alapja, a rajtuk kívül állókra nézve pedig tiszta hiábavalóság. Egész niebelungi mondakör, amit az úri néphagyomány megörökíte a legrégibb hazai klubb felöl, melynek most már stereotippé vált alakja, Józsa Gyuri mintázza azon rokonkeblek szövetségét, kiknek társulási eszméjük volt a zöld és fehér asztalok komolyságaiból mentül több tréfát csikarni ki, egymás rovására, néha a hatalom boszszújára, és igen sokszor nagyon is megfizetve a tréfának az árát. A klubb tagjai régen elhaltak, s helyeiket nem pótolta senki. Az utolsó tag, mint tudjuk, tréfából megölette magát egy falusi kovács fogházóval öt garasért ; abban halt meg. Azután volt egy klubbunk, melyet „timárlegények“nek hittak ; czélja volt a democratikus erények megkedveltetése a társas életben. Tagjai közül, aki 49-ben el nem hullott, az bizonyosan számos élményekről tud beszélni, miket az állambörtönök nyújtottak a következő években társas életre kényszerített hazafiaknak. Volt az írók között is egy klubb, mely a „tizek egyleté“nek nevezte magát. Köztük voltam én is. Annyira szerettük egymást, hogy noha írók voltunk, soha semmiféle munkánkat egymásnak fel nem olvastuk. Most már csak négyen vagyunk tizek, de ez a négy is tíz felé elszórva, néha a sorstól egymás mellé, másszor egymáshoz csapva, de azért a klubbatyafiság még most is tart közöttünk. Volt egy másik klubbunk, melyet a magyar humor Nestora alakított, s mely e büszke czímet választá magának : „szamarak társulata“. Voltak fő- és al-szamarak, rendes és tiszteletbeli szamarak, s minden pénteken össze kellett jönniük kedélyes szamárkodásra. Az alakító meghalt, s a klubb tagjai most már mind igen okos emberek, s diplomájukat nem veszik elő többé. A harminczas évekből maradt fenn egy szövetség, mely a „tizenhárom“ klubbjának nevezte el magát. Tizenhárman ültek egy asztalnál, s minthogy tizenhárom közül abban az évben egynek okvetlenül meg kell halni, tehát minden évben sorsot húztak, hogy a jövő évben ki legyen a halott közülök és ki legyen a prédikátor ? Az évforduló napján azután ismét összejöttek, s a halotti delegáltnak végig kelle hallgatni saját halotti búcsúztatóját, érdemeinek hol helyes, hol visszás előszámlálásával. Mind a tizenhárman meghallgatták szerencsésen saját temetési beszédeiket, s most már öreg emberek lehetek. Van ismét egy teljes virágzásban és pipafüstben levő klubbunk, melyet szkupcsinának nevezünk, a hol politikai pártszínezet nélkül régi jó emberek összetalálkoznak, czél terén egymásnak mentül több gorombaságot mondani en famille, és vesztett fogadások után mentül több büntetés-kávét elfogyasztani. Most azonban egy kevésbbé ismert klubbot akarok bemutatni, melynek tagjai a high lifehez tartoznak, s annálfogva bdéletük változatos mozzanatai nem is foglalkoztatják annyira a közbeszédet. Honnan tudom e klub létezését ? annak titkát ne feszegessük. Én magam tagja nem vagyok. Isten őrizz. A klubbnak az a neve, hogy „a szerelem bolondjai.“ Valóságos rendszabályokkal bíró, életképes és kifejlődésre méltó klubb. Tagjai csak azok lehenek, kik be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan és kevésbbé szokott bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmánytél titkos szavazás útján a fölött, hogy a belépni kvánó, előadott érdemei után, miket akár maga, akár mások sorolhatnak elő, érdemes e e társulat tagjai közé fölvétetni ; vagy pedig udvariasan elitasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szeretmes is bolond is, de nem együtt ; vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságára ne száműzethessék. Vannak e klubbnak küföldi és tiszteletbeli tagjai is, a kik e minőségűiről semmit sem tudnak ; de a kiknek neveit és vitelt dolgait a klubb emlékkönyve hiven örökíti s emlékezetes tetteik különböző phasisai folytos evidentiában tartatnak. E klubb jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbnek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek. Az it év ily pályázatnál nem sokallható, miután tudva van, hogy egy jól kidolgozott szerelmi bolondsághoz huzamos idő kívántatik. Sőt az is megtörténik, hogy aki öt éven át csaknem bizonyosra dolgozott már, hogy legnagyobb bolondnak elismertesse magát,az utolsó nap tizenkettedik órájában egy véletlenül közbetoppanó új phoenomenon által a pályadíjtól elüttetik. Egy ilyen esetet tárgyal épen mostani értekezésem. A szerelem bolondjainak érdemes társulata a legutóbbi öt évben egy Thorwaldseni Venust tűzött ki pályadíjul. A mű csak utánzat volt ugyan, de azért művészi munka, s carrarai márványból. Lehetett volna eredeti művet is kapni párisi művészektől, kik egemeben sokat dolgoznak , hanem ezt ajánlotta a classicitás. A klubb helyiségét, tagjainak mivoltát nem igen írom le , hiszen a klubb maga csak r ma, melybe regényemet tenni akarom. Elég azt tudni, hogy a ráma aranyos, hogy a faragványait képező alakok elegánsak, különben a rámának azután mentül kevesebb köze van a képhez. Tehát a pályázatra kitűzött öt év már végére járt, a pályaművek a bírálók kezei közt voltak, szépen idegen kézzel letisztázva , s a vélemények kezdtek csere alá jutni. A pályabírálók, négy választott szerelem bolondja, a szerelembolond elnökkel estenkint gyűléseket tartottak, melyen a concurrens művek közül a legpályaképesebbek versenyre lőnek bocsátva. Mind valamennyit in pleno felolvasni nem lett volna ezélravezető. Azok közül a közönséges maiserieket, az unalmas boutadeokat, a kézzel fogható lelaguirozásokat, a mindennapi hóbortokat, az izetlen béziseket, a sentimentális fadesseket, a brutális dupíroztatásokat, az ügyetlen marotteokat, s ahogy még franczia műnyelven a különféle nemeit a szerelmi balgaságoknak nevezik , ad acta csomagolták s csupán a legválogatottabb őrültségeket teríték föl a társulat asztalára, hogy azok közül ítéltessék oda a legérdemesebbnek a pályadij. Legyünk kiváncsiak a pályázat eredményére. (Folyt. köv.) *) Lásd 1868. 1. sz. „Camors gróf.“ (Feuillet legújabb regénye. 2 kötet, forditá Huszár Imre, kiadta Ráth Mór). (n.) A Kisfaludy-Társaságban nem rég egyik veterán írónk felszólalt a regényfordítók ízléstelensége ellen. Igaza volt. Fordítóink igen gyakran minden mélyebb bírálat nélkül válogatják ki a műveket, s nem annyira a belértékre néznek, mint üzleti érdekekre. Angolországból a „sensation“ regényeket fordítgatják Thakeray vagy Dickens mesterművei helyett ; a franczia irodalomból az üres és csillogó pikantériákat ; a német irodalomból pedig egymás után ültetik át a Mühlbach-cég felületes gyártmányait, míg például Spielhagenről tudomást sem vesznek. Innen van, hogy a „regény“ nimbusza egyre vesz, s ma már alig tekintik egyébnek, mint szórakozási tárgynak, melyben az olvasó nem mélyebb, költői hatásokat, hanem csupa merő időtöltést keres. Ráth Mór szolid czége azonban a fordított regényekre nézve is fenn kívánja tartani hitelét. Közelebb is két olyan franczia regényt adott ki, melyek a múlt év jobb költői termékei közé tartoznak. Egyik a „Camors gróf,a másik Cherbulier-nek „Egy becsületes asszony története“. Feuillet nálunk főképen az „Egy szegény ifjú története“ után ismeretes. Akik nem olvastak tőle egyebet, mint e mondhatlanul bájos idyllt, mely kertekben és regényes romok közt játszik , azok „Camors grófijától meg lesznek lepetve, mert ez a könnyű idyll helyett a társadalom egy