A Hon, 1868. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1868-05-05 / 104. szám
104-ik sz. Kedd, május 5. Kiadóhivatal : Pest Ferencziek terén 7. sz. földszint. Előfizetési díj Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra............................................. írt 76 kr. 3 hónapra ..................................... 6 hónapra ..................................... Az Estilappal együtt egy hónapra Az Estilappal együtt negyedévre Az Estilappal együtt félévre Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pínzjárulék dírmentesilve kéretik beküzetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szem 1-ső emelet Szerkesztő lakása : Magyarutcza 8-dik szám 2-dik emelet. 1 frt 76 kr. 6 frt 26 kr. 10 frt 60 kr. 2 frt — kr. 6 frt — kr. 12 frt — kr. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik évfolyam 1868. Beigtatási díj: 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . 25 kr. gBgJ Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés Előfizetési május—júniusi 2 hóra május—júniusi 2 hóra Estilappal május—septemberi 5 hóra május—septemberi 5 hóra Estilappal . A „HON" szerkesztője kiadó hivatal». 3 ft 4» 10 . 50 kr 75 PEST , MÁJUS 4. „A költségvetésről, tekintettel az Unitáriusokra .“ II. Az 1850-ben eszközölt népszámlálás, melynek tendentiosus irányzatát ismerjük, a következő eredményeket tünteti föl az erdélyi részek lakóira nézi, hitvallási tekintetben : 1. görög katholicusok . 648,239 lélek. 2. „ keletiek . . 637,800 „ 3. ev. reformátusok . . 295,723 „ 4. romai katholikusok . 219,533 „ 5. ev. lutheránusok . . 198,774 „ 6. unitáriusok .... 46,008 „ 7. izraeliták . . . . 15,568 „ Az egyes hitvallásúak részletezett lélekszámát azonban a bevett hitfelekezetek „egyházi és tanodái“ szükségleteinek köz állami fedezése tekintetéből a segélyzési mérv és arány meghatározási alapjául elfogadni sem helyes, sem igazságos nem lenne ; mert nem is tekintve, hogy a lélekszámok évenként növekednek avagy apadnak, nem is tekintve továbbá, hogy az általános népnevelésnél a lélekszámok tekintetbe jönnek, és nem tekintve végre, hogy a jogegyenlőség és viszonosság a lelki számokra tekintet nélkül lett biztosítva — a helyes arány mindenek előtt abban keresendő ,hogy a bevett hitfelekezetek közül melyek minő dotatiókkal bírnak, és melyek nincsenek dotálva egyátalán“ ? Máskülönben azon anomál eset állana be, hogy egyik hitfelekezet túlsegélyezve, a másik aránylagosan nem eléggé segítve lenne és a harmadiknak még halaszthatatlan szükségei sem fedeztetnének. Az 1848-ki XX. t. sz. 3. §-ban azért irta elő,,a hitfelekezeteknek előzetes meghallgatását“, hogy a dotatiok és azokhoz képesti szükségletek constatáltathassanak, másként a hitfelekezeti meghallgatásnak értelme sem lévén, miután ha a törvényhozás előtt a lelkek száma lebegett volna, az a hitfelekezetek megkérdezése nélkül országos népszámlálás útján rendeltetett volna megállapítandónak. De igen jól tudta az 1848-as törvényhozás, hogy a felekezetek nincsenek egyenarány szerint dotálva, sőt van mely dotatioval sem bir ; azt is jól tudta, hogy az egyes bevett hitfeletkezetek jogegyenlőséggel bírtak már azelőtt, és szem előtt tartotta az 1847/8-ki VII. t. ez-et, mely az erdélyi részek szabadságait fentartandónak határozta. Innét magyarázható meg az unitária vallásnak bevett kinyilatkoztatása, ennek tulajdonítandó a hitfelekezetek jogegyenlőségének és viszonosságának megerősítése. De ahol jogszerű segélyezésről van szó, ott a már vett adományok megfigyelendők, s a több adományokkal bírók adományai a kevésbbé adományozottakkal szemben és a nem adományozottak irányában egyeztetendők ; ezt hozza magával a józan és természetszerű igazság. A helyes és igazságos arány továbbá az egyes hitfelekezetek „egyházi községei és tanodái számba vétele mellett megállapítandó, s ezeknek anyagi helyzetük kiderítendő,“s csak is e módon lehetvén eldönteni, hogy hány egyházi község és tanoda, s minő mérvben segélyzendő. A fennidézett 1848. XX. t. sz. 3-ikban foglalt, s a hitfelekezetek meghallgatására vonatkozó rendelkezése e nézetet támogatja, mert ami lön az egyházi és anodai szükségletekben a segélyezést határozza meg, az egyházközségek és tanodák számát s azoknak anyagi helyzetét kellett hogy szem előtt tartsa, máskülönben az egyházi és tanodai segélyezést nem emelte, hanem ezt hitfelekezeti segélyezésnek mondotta volna ki. Azonban az államnak nincsen meg azon joga, és meg sem engedhető, hogy a hitfelekezeteket mint ilyeneket segélyezze : ez status-vallás-alapításra vezetne, mi homlokegyenest ellenkezik a hitfelekezeti jogegyenlőséggel és viszonossággal. Ellenben az egyház s tanodák körüli főfelügyeleti joga meglevén, miután jog és kötelezettség egymással szoros összeköttetésben s igy viszonosságban állanak, e jog épen a segélyezési kötelezettséggel elvárhatlan kapcsolatban kell hogy legyen. Mindennek megfontolása vezetett azon nézetünk kinyilatkoztatására, miszerint az „egyházi és iskolai“ szükségletek közállami fedezési aránya törvényileg és nem a költségvetés ötletéből határozatilag döntessék el, nehogy a törvényhozásnak az arány megállapítására nézzi működési tere már a priori megszoríttassék, nehogy jövőre nézve precedens állíttassák meg magára az arányra nézve a költségvetési tételöszlemek meghatározása által ; nehogy a végrehajtó hatalom a reá határozatilag átruházott segélyezési hatáskör által az önkormányzati jogkörbe vágó intézkedéseket tehessen, hanem elismertetvén, miszerint a hitfelekezeteknek jogai épségben fentartatnak és a segélyezésből e jogokra mi hátránysem következhetik, mondassák ki: „hogy ez vagy amazogfelekezet minő részesedési arány szerint tarthat jogos igényt az évenkénti költségvetésnél, s így az azt előterjesztő felelős kormány minő arányban kell hogy az eszimekeni segélyalapot az egyes hitfelekezetek között kiosztva felvegye a költségvetési tételeket A törvényjavaslatnak e képeni előterjesztése igaz huzamos időt igényelne, s további idő szükségeltetnék arra, mig a törvény maga meghozatnék; de ez az egyházak és iskolák már ez évbeni segélyezésének elhalasztási okául nem szolgálhat, mert az aránynak törvényileg leendő megállapításáig a hitfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei „előlegképen“ fedezhetők és fedezendők is, a folyósítandó előlegnek a megállapítandó arányöszletbe betudása fentartásával esetleg kiegyenlítésével. A pénzügyminiszter által javasolt határozathozatal tehát egy „arány törvény“ hozatalának fentartása és az ez évi segélynek mint „előlegnek“ a nézeteltük módoni megszavazása mellett részünkről sem talál ellenmondásra, és nézetünk szerint egyedül helyes és igazságos a közállami segélyezés ez iránybani törvényhozataláig sem lévén a halaszthatlan szükségletek miatt halogatható. Ha a hitfelekezetek meghallgatása, adozatiok számba, s az anyagi helyzetek figyelembe vétele és az arány előzetes eldöntése nélkül határoztalak meg az egyházi és iskolai segélyöszletek minden jog fennhagyás, s módosítás nélkül, úgy egyes hitfelekezeteknek mellőztetését, károsodását megóvni s igy a jogegyenlőség és viszonosság magasztos elvének gyakorlati alkalmazását helyesen és igazságosan keresztül vinni lehetetlenség ,mert honnan lehet ezek nélkül kulcsot találni a segély őszi etekre ? Sehonnan. Igazolja ezt, fájdalom! az előterjesztett költségvetés, legalább az unitáriusokat tekintve, kik a fővárosi lapok közleményei szerint hitfelekezetileg megemlítve sincsenek, s ön nevezetek alatt egyházközségeik és tanodáik elő sem fordulnak. E mellőzés oly sérelem, melyet országgyűlésünknek orvosolnia kell nem csak a törvény nyilt rendeleteinek érvényesítése , de azon tekintetből is, mert az unitáriusok kizárólag magyar és székelyek, s többségüket utóbbiak képezvén máskülönben a már is nagy mérvben fokozódó kivándorlások s ezáltal nemzetünk egyik főtényező erejének apadása előmozdittatnék egyfelől ; de másfelől, mert az unitáriusok szükségük leginkább a segélyt — miután dotálva nincsenek s kizárólag saját hiveik kegyalapitványaira és saját hiveik segélyezésére vannak utalva. Aztán a más hitfelekezetbeliekben sem helyes az aránybani kétkedést ébreszteni és táplálni. Következő czikkünkben a közállami segélyezésnek egyházközségek és tanodák szerinti arányát tárgyalandjuk. Kolozsvárt, april hó 24. 1868. Váradi György. A baloldali kör kedden f. hó 5 én esti 7 órakor értekezletet tart saját helyiségében. Turin, ápr. 30. Az államköltségvetésből s a számok csoportosításából legelsőbben nem a formát melybe a számok öntették, hanem a politikai, közgazdászati s államháztartási elveket kell kiolvasni. Itt a számokban van az érvény s a valóság. És e számok egy igen szomorú, mondhatom rémséges képet adnak hazai állapotainknak s a kormánypolitikának. A számok bírálják meg a közösügyi kormányzatot, mely az országot az államháztartás ugyanazon expedienseire kényszeríti, melyekhez az osztrák absolut kormány folyamodni szokott. A finanszminiszter úr érzi, hogy nem közgazdasági elvek mikénti alkalmazása, hanem a közös ügyek elhamarkodás mutatkozó következései készítették vele a budgetet. Az államköltségvetés nem egyéb mint a jelen kormánypolitika osztrák expediense. Megengedjük, hogy a kezelési átvétel nehézségei roppantak voltak, mert mi lehetne az, miben az osztrák bureaucratismus nehézségeket nem támasztana. Könynyű elképzelhetni, mily nehézségeket gördített a bécsi részakarat a magyar pénzügyi kormányzat szerveztetének útjába, s mly herkulesi munkába kerülhetett Lónyai úrnak azokat leküzdeni. A feligazgatási kiadásoknál követett takarékos eljárásról sem kételkedhetiksenki, valamint a becsületes szándékról s lankadatlan szorgalomról sem, mely a pénzügyi vezetésben jó rendet s üdvös szervezeti eredményt eszközölt. Kinek szerencséje van Lónyay urat e tekintetben közelebbről ismerni, a méltó elismerést tőle megvonni nem fogja ; de itt nem az a kérdés , menynyiben érdemtette ki a financz miniszter úr pénzügyi szervezet és mechanikai kormányzata vagy egyéni becsületes s hazafias szándéka az ország bizodalmát , hanem mik a pénzügyi kormányzatnak alapelvei. Midőn a pénzügyminiszter úr ügyes szerkezetű beszédjében elmondá, hogy államköltségvetési munkáját az összes minisztérium nevében terjeszti elő , micsoda érzéssel, sőt a lelkiismeret mily hangulatában hallgathatta a jelen volt összes minisztérium a bevéti s kiadási tételek megállapításában irányul vett s az előterjesztő miniszter által fejtegetett államháztartási eredményeket ? Ott van a közösügyi politikának világhírűvé válandó eredménye. Büszkélkedjék benne a kormány s a majoritás. „Katonai ménesek és csődördepots államszükséglete 432,600 forint. „Népnevelés 200,000 forint; nemzeti intézetek segélyezése és tudományos czésok előmozdítása 50,000 forint!“ És ily népnevelési budget előtervezőét a vallás és közoktatásügyi minisztérium akkor mutatja be, mikor a magyar tudós társaság elnöke, a népnevelés ügyében létesített egyletek megindítója, a magyar közművelődés egyik előmozdítója báró Eötvös József úr a közoktatási tárczájával rendelkezik. Ez összehasonlítás oly borzasztó s szomorú adat, melylyel a civilizált világ előtt a minisztérium nem fog dicsekedhetni. S midőn a vallási közoktatási minisztérium a nevelésügyi szükségletre csak 200.000 forintot előtervez, valóban nem tudjuk, közigazgatási s vallási budgetje hogy közelítheti meg a milliót? Egy igen költséges árnyoldala ez az államköltségvetésnek, de még szomorúbb, hogy a költséges vallásügyi gazdálkodás mellett még az egyházi tanulmányi és egyetemi alapok vagyona és jövedelme kimutatva nincsenek. Nagyon óhajtható, hogy az illető szakminiszter úr az államnak a közművelődésre szánt ezen vagyonáról teendő jelentésében a nemzetet megörvendeztesse, nehogy a világ Magyarországról elmondhassa, hogy még egyszer annyi költséget fordít csődör tartásra mint népnevelésre. A honvédelmi minisztériumban a régi commissariaticumot véltük feltalálni, de most e minisztériumra szóló költségvetésből látjuk,hogy az újonczozáson kívül csak a katonai ménesek igazgatásával foglalkozik sehogy ily központi igazgatásra 59000 ftot költ. Mit érnek a pénzügyminiszter úrnak azon bölcs szavai , hogy az első lépés mint kiindulási pont az elhatározó, s hogy a nemzeteknél minden az iránytól függ, melyet az a válasz útnál vesz, ha épen a kiindulási pont téves előzményeken alapszik ? A pénzügyi kormányzatra , a bevételek s kiadások közti egyensúlyra , a megtakarítások s hasznos beruházásokra vonatkozólag nyilvánított nézetek ugyanannyi igazságokat foglalnak magukban ; a miniszter úrnak ama szavai pedig, hogy fonák az oly pénzügyi rendszer, mely a rendes kiadásokon felül gyűjt pénzalapot, mivel a vagyonilag gyarapodó honpolgárok kezeiben gyűjtött érték a legjobb biztosíték, a nemzeti gazdaság egyik legszebb elvét kifejezik. Nézzük azonban, miképen alkalmazza miniszter úr ezen közgazdasági elvett ? Emlékezzünk meg Becke közösügyi miniszter úr szavaira, hogy az adó már a vagyontőkét megtámadja, s most mégis a telekadóban az évi tiszta jövedelemnek harmincz százaléka vezetik Magyarországban adózási kulcsul, Erdélyben pedig huszonkét százaléka. A felemelés csekély, de ha az adó már ezen bár igen csekély felemelés előtt elviselhetlen volt, hogy váljék az most egyszerre elviselhetővé. Midőn a pénzügyminiszter úr az államköltségvetést az országgyűlésnek azzal mutatta be, hogy megszavazásának jogát most legelőször gyakorolja, maga sem hitte azt, mit állított, mert törvényjavaslataiban maga megkülönbözteti az „állanadót“ az „országos“ adótól, következőleg az ő államköltségvetése „nem is államköltségvetés“,mert az államköltséget, vagyis helyesebben a közigazgatási úgynevezett közösügyi költséget megszavazták Bécsben, Pesten pedig a beiigazgatási költségnek csak „egyharmadát“ fogják megszavazhatni. Tényleg az országgyűlés csak a kivetésről s behajtásról rendelkezik, s alig bír több hatósággal, mint birt a megye, illetőleg a falu. Eddig magunk is hittük, hogy ha az országgyűlési majoritás parlamenthatósági körének legfőbb lényegéről le is mondott, az országnak „államhatalmi“ czímét legalább papiroson fentartotta, de a financzminiszter úr épen akkor, mikor az államköltségvetésről teszi előterjesztését s parlamenti jogteljességről szól, még pedig olyanról, melyet a nemzet „először“ gyakorol, „a közösügyi adót“, mely az összes adónak — a megyei, helységi s másféle adón kívül — kétharmadát teszi, s melyet a delegatio Bécsben megszavazott, „államadónak“ elkeresztelt, minek értelme nem lehet más, minthogy Magyarország megszűnt „állami* lenni. Megvan tehát a ,,Kronland“ viszonya a „Reichhoz“, az „országos“ adónak az ,,államadó“-hoz való arányában kifejezve. A közös ügy ekként a „Reich államügyévé“ van átváltoztatva. Lónyay Menyhért úr volt az 1848-dik évi államköltségvetésről a központi bizottmány előadója, tudja tehát, hogy az országgyűlés nem 1868-ban, hanem 1848- ban gyakorolta parlamenti jogteljességét. Megszavazta akkor nem csak az „országos,“ hanem az összes „államadót, mert még akkor fel nem fedezték az állam s országos adó közti különbséget. — Az egész költségvetés kiadási rovatai 62.222.368 frtot tettek. Akkor pedig volt háborúnk, s nem csak nemzetőrségünk, hanem honvédhadnak is ; a közmunkára előtervezett nyolcz millió sem jött a rendkívüli szükséglet rovatába s rendkivüli fedezetére sem kerestek a párisi börzén kölcsönt. Nem kínáltak 215 frankért 300 frankos obligatiót, melyet aztán kétszáz frankért sem lehet eladni. Szerencsének tarthatná Lónyay úr, ha a háromszáz frankos kötvényektől tiszta bevételül a számadásba kétszáz frankot felvehetne. Most az összes szükséglet 135,916,800 forint, tehát maga a „közös ügyi“ terhek összege absorbeálja azon summát, mely 1848-ban az egész ország szükségleteinek fedezésére elégségesnek találtatott. De lássuk Kossuth Lajos akkori pénzügyminiszter adórendszerének philosophiáját. Ő az elveket nem csak felállította, hanem alkalmazta is. Nem voltak még akkor semmi más adatok kezei alatt, mint azok, melyeket a portális kivetésekből csak tökéletlenül lehetett kideríteni, s mégis ellenkezőleg a jelen „kajtárkodó“ rendszerrel, elvül felállította, hogy a kutatások kikerültessenek Kossuth rendszere következő elveket állított fel : 1. Hogy a kivetésben azt közelittessék. 2. Hogy senki másért igazságtalanul ne terheltessék. 3. Hogy az adórendszer a közvagyonosságra nyomasztólag ne hasson. Az alkalmazás részleteire nézve pedig Kossuth szinte vezérelveket tartott szem előtt. „1. Hogy az adórendszer egyszerűttessék s a kutatások kikerültessenek. „2. Hogy az illetőség meghatározása körül a kénynek minél szűkebb játéka legyen. „3. Hogy csak valóságos vagyon legyen az adó alapja, s a családatya, mert semmi vagyona, de sok éhező gyermeke van, annál több adót ne fizessen. „4. Hogy az ipar ne nyomassák, miért terhes marhaadót egészen eltöröltetni indítványozta. „5. Hogy az adókulcs ne legyen oly magas, miszerint a vagyon tőkeértékét vegye igénybe, de oly alacsony sem,hogy az absolut valószínű jövedelemnek egy csekély része által lerovathassék.“ E szempontból isdúlva Kossuth számvetése vezérelvéül azt vette fel, hogy azon adót nem lehet tehernek mondani, mely a valószínű tiszta jövedelemnek 6 percentje által fedezhető. Miből azonban nem következett, mintha a pénzügyminiszter a jövedelmek után kutató vadászatot intézni akart volna, hanem a kivetési kulcs megállapításában a valószínű jövedelem használtatott mérlegül, így példa a legtermékenyebb megyében a legjobb szántóföld holdja 17 krt, az utolsó osztályban legrosszabb 4 krt fizetett, mi az elsőben 4 ft 43 kr, az utóbbiban 1 ft 6 kr. tiszta jövedelemnek 6 perczentje. Amott tehát a hold értéke 94, itt 22 ftban vétetett. Miután most a telekadó a tiszta évi jövedelemnek harmincz százalékát teszi, tehát ötször annyit tesz, mint tett Kossuth adózási kulcsa szerint, ötször annyi tiszta jövedelmet is kellene behozni, de nem hoz be, mivel az adókivetésre és behajtásra vonatkozó osztrák szabályok most is érvényben maradnak. 1848-ban az országgyűlés szinte azt rendelte volt, hogy a közadónk községenkénti kivetése és behajtása „törvényhatóságok közbejöttével s ellenőrsége mellett „álladalmi tisztviselők által történjék, de minden adókerület számára csak egy adótárnok s csak egy irónok rendeltetett ki, egyszersmind amannak számvevőjéül jön kijelölve. (Vége követk.) Ludvigh, meg-A merre tekintünk, mindenütt a magya kormány szegénységi bizonyítványával találkozunk. Ily szegénységi bizonyítványt kell kiszolgáltatnunk számára ma is. Az 1867. XV. tvényczikkely 5. paragrafusánál határozata szerint az állam váltópénz- és zálogjegyekből álló függő adósságért, mely ez időszerüleg 402,008,094 ft és 80 krra rúg, Magyarország is magára vállalta a jótállást. Ezen roppant összegre menő adósságért nem csak Ausztria, de Magyarország is felelős lett fentebbi törvénycikk értelmében. Mi volna tehát ennek a legtermészetesebb , egyszersmind elutasíthatlan következménye? Hogy a függő adósság mibenlétéről a haver kinti rendes kimutatás velünk is közöttessék. De a kormánynak, úgy látszik, elég volt jótállást elvállaltatni az országgal; számolni felöl nem tartja szükségesnek. Lónyay úr, tudjuk, mennyire gondoskodott száz millióra menő zálogjegyeket becsúsztatni közös jótállás alá, és most, midőn a közös jótállás már törvénybe iktattatott, annál keveseb a gondja rá. Mert mint lehetne máskép, hogy mi a függ adósság állásáról nem látunk kimutatást ? Vag hol van hát a kimutatás ? Múlt szombaton az államadósság ellenőrző bizottsága és a „Reichs“-pénzügyminiszter közzé tettek ily kimutatást a német hivatalos „Wiener Zeitungéban. De ezen kimutatás nem tartozik hozzánk, ez nem illet minket. Nekünk magyar hivatalos újságunk van, mi ott akkartul látni a kimutatást , mi nem ismerünk „reichs minisztert, nekünk a törvények szerint mai napság közös pénzügyminiszterünk van. Igaz, nekünk ez sem kell, de ha már egyszer megvan fönlétezésének rövid idejére sem engedhetjük meg, hogy czimezésével visszaélve Magyarországot a „reichs“ köpenyébe burkolja. Bizony szégyenteljes állapot ! a közös miniszter közös jótállás alá helyezett függőadóaagról a kimutatást kiadja németül,német lapban.Magyarország szóba sem jő. — Magyarországra csak akkor hajtottak, mikor a fizetést el kellett vállalni, most már neki is épen úgy mint a többi provincziának a „Wiener Zigból“ kell kiolvasn a reichminiszterium rendeleteit. — A közö minisztérium minden okirata , minden kibocsátványa egyedül németül, egyedül a néme hivatalos újságban jelenik meg. S a gyámoltató magyar kormány még gyámoltalanabb hivatalos újságának ott Budán, tudomása sincs , közös minisztérium kibocsátványairól. És még önállóságról beszél ez a mostani kormány. És még tetteti magát, mintha valamely fontosabb ügyben beleszólása is volna.