A Hon, 1870. március (8. évfolyam, 48-73. szám)
1870-03-01 / 48. szám
PEST, FEBRUÁR 28. A honvédelmi minisztérium hibái. (6z.) E lapok. olvasói emlékezhetnek, hogy a magyar ellenzék igen tekintélyes része, mind magát a honvédelem eszméjét, melyben egy jobb jövő magvát kereste, mind azon törvényt, mely gyarlóságai mellett legalább egy jót : az általános hadkötelezettség eszméjét magában foglalta, örömmel üdvözölte, sőt magában a törvény alkotásában is tekintélyes részt vett. Ezt a közösen létrehozott intézményt a minisztérium ugyancsak megnépszerűtlenítette. Először is ügyetlen toborzási, az utczákról szedett honvédséggel igyekezett magában a fővárosban magát szerezni egy leendő honvédsereghez. E mód ellen demonstrált minden józan fő , nem egy, magában a honvédelmi minisztériumban is. Mi magunk akkor is javasoltuk a minisztériumnak, hogy kedvezmények által igyekezzék a nemzet fiatal intelligentiáját bevonni a kezdeményezésbe.Ez adta volt 1848-ban is a honvédseregnek szellemét, lelkét.De a minisztériumnak talán épen e szellem nem kellett. Aztán következtek a tiszti kinevezések. Itt is kitüntette a minisztérium, mennyire igyekszik az uj honvédséget népszerűtlenné tenni. A régi honvédség legkitűnőbb tábornokai, például a szervezésben is részt vett Vetter, Klapka stb. nem szólhattak fel s nem alkalmaztattak. Ellenben a honvédelem államtikára lett egy más téren jeleskedő de soha katonai dolgokkal nem foglalkozott egyén, s alkalmaztatott például Erdélyben oly osztrák főtiszt,ki 1848-ban nem annyira e honvédség, mint annak ellenei sorában küzdött. Ez aztán meg is hozta gyümölcsét ; az ügyetlenségek a kiállítás körül egymást érték. Kiállították a honvédséget, és nem volt lakhelye, magában a fővárosban nyomorult bivonatokban kellett küszködnie. Ezekhez is bajjal jutott, s talán innen is kiteszik, vagy kitették már szűrét. Midőn aztán laktanyája — olyan a milyen volt, — nem volt konyhája ! midőn az meg volt,nélkülöznie kellett a konyha-dényeket. Nagy bajjal végre ezekhez is hozzájutott, de kórházról,kellő szekerészetről nem gondoskodott senki, s nem volt kellő mennyiségű orvosa,és hadbirája talán máig sincs. Egy gyönyörű lánczsor ez, minőt egykor a legveszélyesebb körülmények sietségei között sem láttunk,s mely nem menthető semmivel soha. Aztán jött a fölszerelés. Az itt követett eljárásról eléggé fölvilágosította e lapok olvasóit tisztelt barátunk Ludvigh, kit ugyancsak gyarló ellenérvekkel akart a kormány megcáfolni. Pedig ez is egy módja lett volna a népszerűsítésnek: száz meg száz hazai kézműves lehetett volna ez által kellemesen érdekelve, míg a Harapat-féle vállalat ugyanannyit tett e vállalat ellenére, s a kiállítás kétségtelenül nyomorúan ütött ki. Azt, hogy a Ludoviceumot annyi sürgetés daczára máig sem tudta a kormány törvényes birtokosának, a nemzetnek visszaszerezni ; hogy a műszaki csapatok, és tüzérség, melyek iránt gróf Andrássy több ízben tett ígéretet, még csak eszmeileg léteznek; hogy egy netalán kitörhető háború esetére sem betegkocsikkal, sem egészségügyi csapatokkal nincs ellátva a honvédség; hogy a hadtani iskola csakis egy jeles tanár (Tóth Ág.) nyakába van vetve, csak futólag említjük. Ezekről úgy hisszük, lesz elég szó a honvédelmi költségvetés tárgyalásánál, hol ki fog tűnni, hogy az államtitkár urat csakugyan jobb lett volna egyenesen a financzministériumnál alkalmazni, hol e szép gazdálkodásirendszert előbb érvényesíthette volna. TÁRCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. MÁSODIK KÖTET. Az ördögülő. (Folytatás.) A könyvtárból négy lépcső vezetett le a kápolnába, a kápolna szentélyétől aztán ismét nyolcz lépcső le a sírboltba. A kápolna oltárán mind meg voltak gyújtva a gyertyák, ez világította meg a sirbolti jelenetet. De minő jelenetet! A sírbolt hosszában elnyúló asztal mellett ültek és lakmároztak — de nem a grófnő ősapái és ősnénjei — hanem valamennyi cselédje. — A házába bezárt némber csoport mulatott a házából kizárt férfi haddal. Abban a perezben, amint az apát felnyitá az ajtót, a torzmise épen végződött, s az egész coetus egyszerre rákezdi a tivornya dalt utána. Most már látta a grófnő, hogy micsoda kísérteteket tart a kastélyában. Minden nő cselédjének volt egy férfi udvarlója : a szomszéd major írnokai, majorosai, vadászai. A félénk szobaleány, ki éjszaka ki nem merne menni a folyosóra, az urasági írnok poharát töltögette, az erényes komorna az ispán hajdújával ölelkezett; a kapusnő, az öreg matróna, ki mindig józan, az asztal tetején tánczolt, s egy I boros kancsót tartott két kézre fogva annak da- I tolt, valamennyi rikácsolt, kurjongott vihogott, s és verte az asztalt, mint az öreg dobot. A grófnő ősatyja, a kanczellár sírkövének tetején élt, lábait átvetve a kereszten, a juhász, és fújta a dudát. (Ez volt az, a mi az orgonát parodiázta a gúnyvesperae alatt). S a főpap sírlapjára volt felállítva a csapra ütött hordó. Valamennyi némber a grinc selyemruháiba volt öltözve, kivéve a kocsisnőt, ki férfi ruhát viselvén, symmetria kedvéért a szeretőjét, a majorkocsist öltöztette fel némbernek; a nagy, bajuszos ficzkó fején megismerte a grófnő hálófőkötőjét és termetén a csipkés frizkózó köpönyeget, amit naponkint használni szokott. És a mi legborzasztóbb volt! Ott látta az asztalfőn elnökölni Emerenczia kisasszonyt, egy fiatal diáknak kétségbevonhatlanul bizalmas közelségében. A kisasszony a grófnő lángszin selyem szalapjét viselte, (a grófnő sovány volt, a kisaszszonykövér.)És piros volt a bortól—és hallatlan ! — kegyetlenül pipázott egy öblös tajték pipából — Emerenczia kisasszony! A férfi nép részegen üvöltött, a némber had féktelenül sivalkodott, a duda nyekegte a nótáját, a vert asztal pufogott, s a kápolna oltára előtt kiterjesztett karokkal éneklé az álpap az istengunyoló végáldást: „Bacchus vobiscum!“ melyhez teljes erejéből kolompolt egy csengetyüvel a ministrans. Hát ezek kik voltak ? Az álpap senki sem volt más, mint maga a sekrestyés, felöltözve plébánosnak az ő gondja alá bízott diszöltözetébe, s fején egy improvisalt insulával. A ministransa volt maga a harangozó. A grófnőt hármas borzalom némitá meg e látványra. Ez a keserű hálátlanság elfacsarta szivét! Ő ezeket a leányokat úgy tartotta, mint saját gyermekeit, ártatlan angyaloknak hitte őket. Vasárnaponkint maga orgonázott előttük a vártemplomban s énekelt velük együtt. Abból az ételből ettek, a miből ő, soha egy pirongató szót nem hallottak tőle. És ők meggyalázzák érte ősei sírboltját, rémítik ideges asszonyukat kisértet-zajukkal érrül ésre, míg félőrült álomkórost csinálnak belőle, s a mi legnagyobb vétkük, viselik az orgiákon asszonyuk ruháit, hogy az a férfi érintéstől megszentségtelenített, borral leöntözött, dohányfüsttől átjárt öltönyöket viselje ismét sorban hajadon termetén! De nagyobb volt e keserűségnél a szentségtörés fölötti borzalom. Minő ördögi gondolat: a vallás kegyes szertartásiból fertelmes bacchanalt torzítani. Papi ruhát, oltárt, insulát, szentséget megfertőztetni, breviáriumot, litániát zsoltárt kocsmadalból szerkeszteni. Mekkora „JAJ“ ez a botránkozónak ! Ez a „jaj“ mit az írás említ, minden emberi fájdalom között a legnagyobb, mert írja nincsen. És végre a rémület. Egy csoport ittas férfi, és ugyanannyi készült magaéra ! A legszörnyűbb vétek forró tettén kapva ! Ha ezek észreveszik, hogy őket valaki megleste , azt izekre fogják tépni. Nász őrült, daemoniacus vétkezővel szemben egyetlen férfi és egyetlen asszony ! A grófnő látta az apátul szemében villámlani az apostoli haragot, s megijedt tőle. Megragadta mindkét kezével a pap kezét, hogy visszatartsa őt. Az apát azonban kiránta kezét, s egy szökéssel a négy lépcsőn leugorva odaszökött az álpaphoz s amint az épen parodiázó mozdulattal kiterjeszté karjait a tivornya gyülekezet fölé, e gúny szóval „Stramen !“ az apától olyat húzott neki kettőt a hátán végig a rhinoczeros korbácscsal, hogy szétrepedt a czifra szála, a ministráló harangozót pedig egy rúgással úgy lelökte a kriptába, hogy az a hosszú asztal alá gurult valamennyi lépcsőn végig. S amit azután most látott a grófnő, az valóban álomszerű vizio volt. Mint rohan egyetlen egy férfi, egy korbácscsal kezében egy egész pokoltábor közepébe; megkapja félkézzel a hosszú asztalt, s egy lökéssel felforditja azt kancsostul, lakomástul együtt, s azzal neki vág ostorával az egész csoportnak. Azok,mintha az ítélet napja következett volna be, s az apocalypsis csodái zuhannának alá a felhőkből, rémülten, őrülten ugráltak fel helyeikből, s ordítva, sikoltva tódultak a kriptaajtó felé. Ez egyetlen bátor alak úgy dúlt közöttük, mint egy Szent György a sárkányok között. A korbács pufogott a hátakon, a jajszó, az üvöltés szaporodott; férfi, leány egymást legázolva törte magát a lépcsőkön fel, mik a kripta folyosóhoz vezettek, aki hátul maradt,ordított, azt hitte őt viszik a pokolba; a dudás négykézláb menekült, veszedelmére a rajta keresztül bukdosóknak. A pap nem ismert irgalmat: emléktlenül el nem bocsátott senkit. A rémült csőcselék között senki sem mert védelemre gondolni. A tetten kapott bűn gyáva: a meglepetés rögtöni volt és váratlan ; aztán a papnak irtóztató öklei voltak; egyetlen vadásztak jutott eszébe, szegletbe szorultat), az a kétségbeesett gondolat, hogy megkapja a pap kezében a korbácsot, S nem kapott azután annak a balkezétől egy olyan pofont, hogy jobbnak találta a hátával fedezni a visszavonulást. „Vágjad! vágjad!“ suttogá a grófnő, amint lát,a kényeztetett cselédeit egymás hegyin hátán bukdácsolva egy gomolyba rekedni az ajtónál. Emerenczia csak a fejét dugta, hogy az arcza ne kapjon a korbácsból. Leghátul maradt a sekrestyés, ki hosszú stólájától nem tudott szaladni, annak a hátát addig paskolta a pap,mig rongyokban hullott le róla a papi palást. (Folytatjuk.) Miniszteri bakugrások. Aki a politikai eseményeket némileg figyelemmel kísérte, rögtön ki fogja találni, hogy a fentebbi czím nem a mi minisztériumunkra, hanem a lajthántúli minisztériumra vonatkozik. A mi magas kormányunkkal kapcsolatban legfeljebb „politikai baklövésekről“ lehet szó, ugrásig még nem igen vitte, hacsak nem hátrafelé. Valóban felette változatos egy tragikompedia az, amit a bécsi doktor urak most a világ előtt produkálnak. Nem oly nagy ideje, hogy a pápai csalhatatlanság büszke önérzetével dörgék el az anathémát három kollegájuk programmjára, melynek alapelve a lajthántúli nemzetiségek kibékítése volt. „Non possumus“ — mondák ők — nem alkuszunk olyanokkal, akik az alkotmányon kívül állanak! Majd kibékülnek ők a magok kenyerén, — mi várhatunk! E fennhéjázó beszédnek az lett a következése, hogy a minisztérium minoritása leköszönt s az „öt bátor férfi“ megtartá a Platzot. „Das sind Männer vom Herz! “ mondá egy magas állású egyéniség. Azt várta volna a világ e beszéd után, hogy majd megmutatják már most, ezek, hogyan kell a két farkú szilaj cseh oroszlánt s az oppositiónak nevezett többi csökönyös bestiát erős marokkal megszelídíteni. S ime mire virradunk egy zajos karneváli reggelen ? A vitéz minister urak először elkezdenek alantabb hangon beszélni, azután csendesen cserben hagyják saját programmjukat, végre szépen elfogadják azt a programmot, melynek szerkesztőit a kabinetből kilépni kényszeriték, s melyet a monarchia megrontására irányzottnak deklaráltak. Udvarolni, minden önérzet nélkül hízelegni kezdenek azoknak a nemzetiségeknek, melyeknek minap még azt ígérték, hogy széjjel zúzzák őket, mint valami hitvány göröngyöt. De a bölcs centralista urak, mint már annyiszor, most is roszul számítottak. Elővették a már közel másfél év óta heverő, mereven visszautasított galicziai resolutiót, s próbálgatják, hogyan lehetne a kecskét is jóllakatni, a káposztát is megtartani. Hajlandók már a közoktatásügyet is átengedni a lengyel országgyűlésnek , sőt tán többet is. De a lengyel képviselőknek keze meg van kötve, nem alkudhatnak máskép, mint „aut Caesar aut nihil“ , vagy mindent, ami a resolutióban foglaltatik, — vagy semmit. Itt tehát felsültek a doktor urak az experimentummal. Akkor elővették a cseh vezéreket s felkérték őket barátságos értekezletre,melynek tárgya a kiegyezkedés utjának egyengetése lenne. De a cseh nemzeti párt vezérférfiainak, úgy látszik önérzetük van, s szépen, udvariasan visszautasították a meghívást. A visszautasítás nagy zavart okozott a bécsi kabinetben,s felterjesztetett a császárnak is. Hogyan szól e visszautasítás ? azt, fájdalom, nem tudjuk, mert a bécsi lapok még nem közüik, állítólag a betűszedők munkaszünetelése miatt. De tartalmából mégis kiszivárgott valami a közönség közé. A „Presse“ tegnapi száma a következőket közli Rieger válaszának tartalmából: „a pártvezér hivatkozik — úgymond — arra, hogy neki azok után, amit az öt minister ünnepélyesen kijelentett, lehetetlen föltennie, hogy nekik becsületes szándékuk lehetne áthidalni azon űrt, melyet néhány nap előtt még betölthetetlennek nyilatkoztattak. E munkához mindenekelőtt kiválóan nyugodt, pártatlan, türelmes és kitartó emberek kellenek, azonkívül a korona tettleges közreműködése is. Ehhez járul, hogy e munkához minden nevezetesebb tényező meghívandó, névszerint Morvaország képviselői. Egyébiránt — így végzi — óhajtja az eredményes kiegyezést.“ E kosár elég udvariasan van ugyan átnyújtva, de mégis csak kosár. S még itt nincs vége a változó súlypontú, tehát labilis ministérium zavarának. Most olyan helyről érkezik a támadás, ahonnan legkevésbé várták volna. A 60 alkotmánybű reichsráthi képviselő, az osztrák mamelukok, akik eddig föltétlen hívei és kész támogatói voltak a decemberi kormánynak, most komolyan megapprehendáltak a ministerekre, hogy a csehekkel és lengyelekkel kokettíroznak, őket pedig, a hű hadat, számba sem veszik, mintha nem is volnának a világon. Méltó haragjukban megmutatták, hogy de bizony ők is léteznek: elfordultak a kormánytól, s a kereseti adó feletti tárgyalásokban — leszavazták. Ez az első intráda, mely után könnyen arra eszmélhet a minisztérium, hogy ime nincsen — pártja. A parlamentáris tanoknak azonban talphája az, hogy a felelős kormány azon pártnak legyen kifolyása,mely azon idő szerint többségben van. Ha tehát a párt, melynek e minisztérium emanációját képezi, nem csak hogy marjoritásban nincs, de egyátalában nem is existál : természetes, hogy a minisztériumnak bukni kell. Egy lap már össze is állította az in petto minisztérium listáját, melyen a következő nevek olvashatók : dr. Fischhof, dr. Wieser, gr. Spiegel, b. Mayreau, Mende, gr. Potoczky (lengyel, volt mezőgazd. miniszter) és Bielszky (cseh.) — E nevekből láthatjuk, hogy az uj minisztérium jelszava a foederalismus lenne. Természetes, hogy e combinatio még Regi anas. 48 szám. VIII. évfolyam. Kiadóhivatal, Ferencziek fém 7.*7. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten hixhet hordva reggeli is esti kiadás együtt: 1 hónapra.........................1 frt. »6 kr. 3 hónapra . . . . . 5 , 60 „ ^ hónapra • • . . . 11 „ ~ g A* esti kiadás pr^tai különküldéseért felülűaetis havonkint .........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkerdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest 1870. Kedd, mart. 1. Mjuiwiiimui- -i miJt.iiiJimmjMwmumiirn—nijBnLMjjjumiaMMUm.au .iaai wniiwMTMrfr*1''*-^ Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beigtatási díj: 9 hasábos ilyfile betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatása mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. jpgr* As előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza. ■SW távol áll a valósulástól , de az ily hírek mindig azt bizonyítják, hogy rothad valami Ausztriában. Törs Kálmán, Hoffmann szombati derék beszédére, Eötvös miniszer egyebek között azt is mondá, hogy nem annyira az intézmények mint inkább a jó tanárok tesznek egyetemet híressé. A jobboldal e frázist csótányos érv gyanánt fogadta, s kaczagó megelégedésén látszott, hogy a miniszer igazságtalan célzását igen szellemdúsnak találja. De hát kérdjük, nyújt-e elég alkalmat a minister úr arra, hogy jó tanárok lehessenek? Csak egy példát hozunk föl e kérdés megvilágítására. Egy ismerősünket a közokt. minisztérium az állam költségén kiküldötte ezelőtt pár évvel a külföldi egyetemekre, hogy ott a nemzetgazdaság észocialismusban kiképezve magát, ismereteit itthon mint tanár érvényesítse. S mi történt? Midőn hazajött, doktori diplomával a nemzetgazdaságból, Eötvös báró alkalmazta őt a győri akadémiánál, mint az osztrák jog és perrendtartás tanárát. Ily tény mellett beszélhet-e a miniszer úr jó tanárokról oly intézetekben, hol a kinevezések tőle függnek ? És ily kinevezések után lehet-e remény arra, hogy Eötvös ministersége alatt a tanerők az őket megillető helyekre alkalmaztassanak? Nemzetgazdát a perrendtartás tanárává tenni ! Hiszen e két tudomány annyira különbözik egymástól, mint az Eötvös virányos völgyben csörgedező beszédei, saját ministeriális tényeitől. Kiváncsiak vagyünk, várjon a felállítandó homeopathiai tanszékre nem fog-e a közoktatási ministerium egy lingvistát, vagy tán egy archaeologot kinevezni ? Még megtörténhetik ezek után. — M. (axb) A műegyetem kérdése a febr. 26-kai országos ülésben örvendetes lendületet nyert. Lelkes felszólalások történtek ez eddig oly mostohán kezelt intézet érdekében, melyek — reméljük — nem fognak minden eredmény nélkül elhangzani.Kissé szűkkeblű természetűnek találtuk azonban azon javaslatot, mely a rögtöni segítség jótéteményét csak a mérnöki és gépészmérnöki osztályokra kívánja kiterjesztetni, holott az építészeti szakmakör közérdek és közszükség szempontjából nem kevésbbé igényli a rögtöni segélyt. Művészakadémiánk ugyanis— nincs, s ilyennek felállítása — mint Keleti, becses könyvében oly alaposan fejtegetik még korai, időelőtti volna, mivel a műtermékek utáni kereslet ma nálunk még sokkal csekélyebb, mint az e téren való productivitás. Ez kétségen kívül áll a szobrászatot és festészetet illetőleg. De egészen más viszony létezik az építészetre nézve. Az építkezés oly — mondhatni — rohamos lendületet vett, s az építéskedv, legjobb kilátások szerint, annyira fog folyvást növekedni, hogy képzett építészekre valóban égető szükségünk leend. Művész-akadémia híján ez építészeket a műegyetemtől várjuk, mert hogy az építészet fogalmai mostani viszonyaink közt így maradjanak, azt hiszszük, senki sem fogja kívánni, ez valóban kétségbeejtő gondolat lenne. E várakozásunknak teljesen csak akkor felelhet meg a műegyetem, ha szakiskolává alakíttatik, mint amilyen például a zürichi politechnikum. Nem tudjuk mit tartalmaz ez irányban a vallás és közokt minister úr részéről már késznek jelentett törvényjavaslat, reméljük azonban, hogy az e felfogásból indult ki. Addig is azonban, míg a kellő átalakítás ama törvényjavaslat alapján megtörténhetnék, elkerülhetlenül szükségesnek tartanák a műegyetem építészeti osztályát, mely eddig — tudtunkkal — csak mint „melléktárgy“ szerepel, kiszélesíteni, s ha kell, a tanerők szaporításával is, a dolog fontosságát megillető magaslatra emelni. Ez nézetünk szerint oly fontos s annyira az életbe vágó, összes — eddig oly szomorú — műviszonyainkat illető kérdés, melynek kielégítő megoldását a nemzet a kormány élén álló fótiaktól joggal megköveteli. Országgyűlési tudósítás. A képviselőtér 13- ik ülése febr. 28 áv. Miután a ház a kolozsvári jogakadémiára 14,600 frt, a kolozsvári orvos-sebészeti tanintézetre 21,360 frt s a nagyszebeni szülészeti tanfolyamra 621 frtot megszavazott, a közép tanodák czímű tétel vitatására tért át. Papp Zsigmond a miniszter nyilatkozata után, miszerint a középtanodákra vonatkozó törvényjavaslatot fog előterjeszteni, múltkor beadott indítványát oda módosítja, hogy a Kővár- Somlyón felállítandó államgymnasiumra kérjen a miniszter póthitelt. Popovits Zsigmond a középtanodákról szóló címhez utasított múltkori hat javaslatát indokolván, felhívja a minisztert, hogy hívjon össze vidékenként enqueteket, melyeknek véleményét figyelembe vévék, tegyen javaslatot a különböző nemzetiségek részére felállítandó középtanodák iránt, s kérjen ezek költségeinek fedezésére még ez. évben póthitelt. Eötvös J. dr. miniszter ez indítványnak tárgyalását akkorra kéri halasztatni, midőn a középtanodákról szóló törvjavaslat tárgyalás alá kerül. Ekkor fogja a ház elhatározni, mily helyen szükséges új gymnasiumokat és reáltanodákat felállítani. A ház kétségkívül tekintettel lesz a nemzetiségi ügyben hozott törvényre, s az abban foglalt ígéretet teljesíteni fogja. (Helyeslés.) Ivánka Imre kérdi, mikor fogja előterjeszteni e javaslatot? .Eötvös J. dr.: még ez ülésszak alatt. Többen kívánnak Popovics indítványához szólani, de Mocsonyi L. és Joaneska D. mint az indítvány aláíróinak kijelentése után, hogy megnyugszanak a miniszer nyilakozataiban, a ház kimondja, hogy az indítványt a törv.javaslattal együtt fogja tárgyalni. Az újvidéki szerbi gymnáziumra föl van véve 6. 200 frt. Halász Boldizsár ellenzi, hogy az állam által segélyzett tanoda, szerbnek neveztessék. Nyáry Pál a nemzetiségi kérdésnek megoldási kulcsát épen a törvény azon rendeletében találja, mely meghagyja a ministernek, hogy ott iskolák felállításáról gondoskodjék, hol más nemzetiségek tömegesen laknak. Helyesli a minister ezen eljárását. A ház a tételt változatlanul elfogadja. A n. szebeni államgymnáziumra elő van irányozva 20.051 frt. Papp Zsigmond indítványozza, hogy e gymnasiumban ne csak németül, hanem románul is tanítsanak. Elnök kijelenti, hogy a ház az ily indítványok iránt már határozott, kimondván, hogy ezeket a középtanodákról szóló törvjavaslattal együtt fogja tárgyalni. Schwarcz Gyula a hazai közművelődés kellő fokozhatásának czéljából minden gymnasium és reáltanodában eltöröltetni kívánja a tandíjakat. A ház elfogadja a n. szebeni gymnasiumra fölvett összeget. A brassói gymnasiumra föl van véve 4000 főt Várady Gábor kérdi, eleget tett e a minister a ház azon határozatának, melyet 1869-ben hozott, hogy az ottani tanárok egy része a segélyezési összegnek megfelelőleg a kormány részéről neveztessék ki ? Eötvös J. dr. miniszter azt válaszolja, hogy miután nem fordult elő üresedés, nem is volt rá alkalma, hogy a határozatot érvényesítse. Hodossn József úgy van értesülve, hogy ily feltétel alatt a brassói gymnasium a segélyezést el nem fogadja. Egyszersmind kérdi, melyik gymnasium értetik itt, mert Brassóban van egy katholikus, egy szász, és egy román gymnasium. Tanárky Gedeon államtitkár kijelenti, hogy a gör. keleti román gymnasium részesül segélyezésben. A volt kormány politikai okokból jónak látta a segélyezést, minden beavatkozási jogának fentartása nélkül. Különben e gymnasiumot két állam segélyzi, amennyiben ezer db. aranyat kap a román kormánytól is. Ez indítja a jelen kormányt is a segélyezésre. A viszszautasításról magán után ő is hallott, de hivatalos tudomása nincs, miután még nem fordult