A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-03 / 126. szám

kal bírnak az állam részéről, akár nem magán­­vállalatok, a kormány beavatkozása nem terjesz­­kedhetik­ belü­gyeinek vitelébe nagyobb mérték­ben mint 1-er az ellenőrködés a tekintetben, hogy a biztosított tőkéből a vasút az engedély­­okmányban megállapított szabályok szerint el­készítessék és 2­or hogy a kezelés takarékos és olyan legyen, hogy a társulat a kamatbiztosítást mentél rövidebb ideig és mentül kisebb mérték­ben vegye igénybe. A beavatkozás a társulat belügyeibe csak hát­ráltatná a szabad mozgást, mely minden üzlet életfeltétele, s teljes mértékben elegendő ha a kormány tudomást vesz a történtekről és csak akkor szól figyelmeztetőleg az ügyek vitelébe, ha egy vagy más társulat létének feltételeit t. i. az engedély okmányban és a helybenhagyott alapszabályokban önmagának szabott törvényeit megsértené. Ezt a magyar kormány igen helyesen fogta fel, és nem b­ikankrozza a társulatokat helyte­len beavatkozással; megnyugszik abba, ha minden az állam által garantírozott vállalatnak az igazgató tanácsába, a közlekedésügy és a pénzügyminisztérium egy egy tanácsost nevez mindaddig, míg a társulat az állam segélyezésére szorul; ezentúl részt vesznek az ülésekben a kor­mánybiztosok, ellenőriztetik az építés a vasút­­építészeti igazgatóság közegei, s a forgalom az országos forgalmi ellenőrség által, beterjesztet­tek tudomás végett a jegyzőkönyvek, a havi be­vétel és kiadási kimutatások; a kormány köze­gei bármikor szemlét tarthatnak akár a könyvek és üzletvezetés felett, akár a pálya fentartását illetőleg, és megvizsgálják a mérleget. Még ennél is többet, nevezetesen azt követelni, hogy a magántársulatok választott és kineve­zett tisztviselőit a kormány hagyja helybe, oly követelés, milyet még absolut államokban sem emelnek.“ Ez az egyik felfogás, mely a vasutakat egy­szerűen részvénytársulatnak tekinti és ezeknél a közlekedés magasabb érdekeit a társulati ér­deknek alárendeli. De van e mellett egy másik felfogás is és e szerint, a vasutak igazgatása, a felügyelet és állami befolyás egészen más szem­pont alá esik. E felfogás szerint ugyanis a vas­út oly forgalmi intézetnek tekintetik, mely a közjó érdekében létesül s melynek létesítése vé­gett az állam még saját eszközeiből áldozatot is hoz, midőn például kamatbiztosítékot ad. Az ily intézetre tehát az államnak oly befolyást kell engedni, min­t az állam érdekei: a vagyon és személy­biztonság, a lehető olcsó és gyors köz­lekedés stb. megkíván. Megvalljuk, hogy mi ezen felfogást helyesebb­nek tartjuk mint előbbit melynél a részvénytár­­sasági érdek felébe, helyeztetett az állami ér­deknek. Nézetünk szerint egyenes ellenmondás foglaltatik abban, ha az állam kamatgarantiát ad és az állami érdeket a vasúti igazgatásnál mégis elejti. Az állami érdeket magasabbra kell helyezni mint a társulati érdeket. És hogy ennek minő következményei vannak az kiviláglik a következőkből. Ha a részvény­társulati érdek felébe helyeztetik az állami ér­deknek, akkor a vasúton előforduló mindenne­mű szerencsétlenségek és visszaélések egyedül és kizárólag a társulatra hárulnak, és ha a vas­úti szavatosságra vonatkozó törvények oly hi­ányosak mint nálunk, hol­y részben csak is a német általános kereskedelmi törvénykönyvnek s illetőleg az osztr. büntető törvénykönyvnek ide vonatkozó szabályai szolgálnak zsinór mértékül, akkor egy hatalmas vasúttársaság garázdálko­dásaival szemben az egész ország tehetetlen s a közlekedési viszonyok a legnyomoruságosabb helyzetbe jutnak. Ha azonban a vasúti közigazgatást országos feladatnak elismerjük és a forgalmi érdeknek a társaság bevételi érdekét alárendeljük, akkor a forgalmi életnek minden kívánalmai a kormány felelőség folytán érvényre juthatnak. És hogy ennek horderejét mindenkinek méltányolni kell az bizonyítást nem igényel, kivándorlóit fajrokonok és csángók viszonyairól közvetlen tudomást és tapasztalást szerezvén, ezen irányban tehessen is valamit. Kétségkívül nemes és nagy czél, melyet itt ki­tűzött magának a Sz.­László társulat. S ha e te­kintetben valamit tesz vala a társulat, úgy ma­radandó emléket állít magának, s kivívta volna még azok elismerését is, kik azon meggyőződés­ben élnek, hogy a Sz.-László társulat csak meg­­szeplősíti e valóban nagy király emlékét, nem lévén más czélja mint a bigottság s babona ter­jesztése s a valódi tudományoknak és felvilágoso­dásnak meghamisítása. Azonban — az eredmények megmutatták — hogy a Sz.-László társulat e czélra roszul vá­­lasztá meg embereit. A küldöttség feje Kubinsz­­ky Mihály kanonok volt, a kinek szép tulajdon­ságaihoz tartozott, hogy ki nem állhatta a do­hányfüstöt s a hova csak érkezett, misézett s mormogta a breviáriumot. Kiküldetési czéljának nagyságáról fogalma sem volt. Máj­er Károly ügy­véd a küldöttség második tagja hü­s­ztellese volt az ájtatos kanonoknak. Feladatának színvonalán egyedül Veszély Károly állt, m.-vásárhelyi espe­rest, kiben a pap el nem fojta a hazafit soha, s ki tevékeny elismerést érdemlő részt vett mindig Erdély politikai küzdelmeiben. Úgy is mint tör­ténetbuvár, úgy is mint valóban jó hazafi, kit szenvedések és hányattatások meg nem törtek s méltó komolysággal fogta fel ez expeditió czél­­ját, és csak is az ő jelentése melyet annak idején a sz.­László társulat elé terjesztett, tesz tanúsá­got arról hogy kiküldetését valóban megértette. E háromhoz csatlakozott I­m­e­c­s Fülöp Jákó gymn. igazgató-tanár és K­o­v­á­c­s Ferencz theol. tanár. Mind akettő székely születésű lévén legin­kább érdeklődtek e reájuk nézve közel két ügy miatt s mint volentierek csatlakoztak az expedi­­tióhoz. A küldöttség hivatalos három tagja annak ide­jén jelentést tett utazásuk eredményéről a sz.­­László társulatnak. A jelentések s a czélszerű indítványok, melyek a bajon egynémit segíthet­nének, elhangzottak: a sz.­László társulat azóta mit sem tett ez ügyben, a helyett folytatja bor­­nírt könyvek kiadását. Annál élénkebben kell tehát üdvözölnünk azt, hogy a volentieren, kik születésüknél fogva, mint megjegyzem leginkább­­érdeklődtek ez ügy iránt, közzétették útjük eredményét. Nevezetes adalé­kot szolgáltattak ők ez által a csángóügyhöz, valamint a székely kivándorláshoz. Általában, Moldva és Oláhország viszonyai va­lóságos terra incoqnitát képeznek előttünk. Pedig e két ország igen közelről érdekel. A fentebb idézett munka tehát annál is több becscsel bír, mert ha­­ kimerítő leírást nyújt a román fe­jedelemségek összes vi­zonyairól, kereskedelmé­ről , iparáról, műveltségi állapotáról stb. S ugyanezen rajzokból győződünk meg arról, hogy Moldva és Oláhországban oly hatalmas magyar elem létezik, mely felülmúlja a magyar birodalomban lakó oláh elemet; hogy az az elem ott fogékonyabb, imponálóbb s életképesebb mint ez itt hazánkban; s hogy mégis a magyar elem ott nemzetisége szempontjából nem lép föl követelőleg, holott hazánkban az oláhok nemzeti­ségi arogantiája már alig ismer féket; hogy az oláh kormány az ott levő magyar nemzetiség irányában, mely aránylag ott túlnyomóbb sú­lyú, mint az oláh nemzetiség Magyarország te­rületén — koránt­­sincs azon elismeréssel és figyelemmel, mint a melyben Magyarországon a nem magyar nemzetiségűek részesülnek; s hogy ott az oláh kormány következetesen törekszik a magyar elemek románosítására. De ezek olvasásakor önkénytelenül fölvetődik e kérdés, hogy nem lehetne e a romanizálást megakadályozni ? S miután a román kormány és törvényhozás nemzetiségi szabadel­vű­ségére egyáltalán nem lehet számítani, s nem lehet számítani másnemű politikai actióra sem — me­lyek volnának azon tényezők, melyek megmen­tenék a magyar elemet? Erre szenteltek különös figyelmet a küldöttség azon tagjai, kik megér­tették a czélt, s érdeklődtek az ügy iránt, a nemzetiség megóvásának két más hatalmas té­nyezőjére terjesztvén ki vizsgálódásukat, a vallásra és nev­elésre. Fájdalom sötét a rajz, melyet e tekintetben is nyújtanak. Nemzeti szellemű nevelésről egyál­talán szó nem lehet. Az oláh fejedelemségek kimondák az állami nevelést, s ez alapon a kor­mány minden községbe rendel egy tanítót. A tanító nem bir más nyelvet, mint az oláht; a csángó községek gyermekei ugyan nem értik meg e nyelvet, de bekövetkezik nemsokára ide­je annak, hogy érteni fogják, s ezt saját anya­nyelvük elfelejtésével vásárolják meg. Maguk a csángó községek sokkal indifferensebbek, de sokkal szegényebbek is, mintsem külön isko­lát, külön, nem oláh oktatással rendszeresít­senek. S e tekintetben nem támogathatnak papjaik­­ által sem, kiknek ez főhivatásuk volna. Nehány községben foly ugyan még magyar oktatás kán­torok által, de lassan lassan a régi emberek kidőltével elenyészik ez is. A hitoktatás, lelkipászt­orkodás olasz pa­pok kezében van. Ezek nem értik a nép nyel­vét, nem is tanulják meg, köztük, s a nép közt nincs meg legtávolabbról sem az a benső vi­szony, mely a vallás által összeköt népet és pa­pot. A római hittérítési missió küld ide papokat,­­ s ezek kész és alkalmas eszközei a csángók eloláhositásának. Semmi magasabb érdek nem vezeti e haszonleső papokat, mint a gazdag pa­­rochiák kizsákmányolása; az ők pásztorkodásuk alatt ép úgy veszti a csángó nép nemzetiségét, mint vallását. — Ezt a lelkiismeretlen sáfárko­dást adatokkal bizonyítja az említett könyvben az egyik önkénytes utazó, kinek egyik érdeme az, hogy maga is pap lévén, még­sem tagadja e szomoru eredményt. Hogy ez csak a katholikus vallás aégise alatt történhetik — fölösleges megjegyeznünk. Volná­nak csak protestánsok a csángók, vallásukban oly hatalmas támaszt, s oly hatalmas tényezőt találnának, mely megóvná az elkorcsosulást, s megóvná e nép nemzetiségét is. De a katholikus vallás világpolgári jelentőségénél fogva nem ké­pez „nemzeti vallást“, sőt egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy valamely nép kivetkőztessék nemzetiségéből. A ki katholikus is, magyar is — e tényekkel szemben — látván, miként szegődik a kath. vallás az elnyomási politika eszközévé — csak fájdalmat érezhet! Sok érdekes adatot, sok tanulságos rajzot, sok ismeretlen, s minket közelről érdeklő, figyel­münkre méltó dolgot tanulunk meg ama útleírá­sokból, é­s ez okból ajánlhatjuk a fentebb idé­zett munkát mindazoknak figyelmébe, kik nem­zetiségünk jövője és viszonyai iránt komolyan érdeklődnek. Lukács Béla. A jogi kérdést tehát a vasutakra gyakorlandó állami felügyeletet illetőleg merőben ezen for­galmi érdek szerint kell kimagyarázni. A sze­mély és vagyonbiztonság érdeke megköveteli azt, hogy a kormány a vasúti vezérigazgatókat csak akkor erősítse meg állásukban ha azok ez állás betöltésére alkalmasak, vagyis hogy csak oly személyek által engedje a társulat ügyeit vezettetni, kikről tudva van, hogy a szükséges szakismeretet bírják. A magyar keleti vasút vezérigazgatójáról ne­vezetesen világosan ki van mutatva, hogy ő azon roppant feladatok teljesítésére, melyek állásához kötvék, absolute képtelen. S így világos, hogy a kormány a fentartott jogot, az igazgatói vá­lasztást helyben hagyni, az itt fenforgó esetben negatíve kell hogy gyakorolja, mert csak így óvhatja meg az állam érdekeit. Ha e jogot jelen esetben positíve gyakorolná, akkor csak azt eszközölné, hogy ő is segédkezet nyújtana arra, hogy a keleti vasúton a személy és vagyon­biztonság lehetőleg veszélyeztetve legyen a szakismeret nélküli vezérigazgatással. Azt hiszem iyesmit a kormány hivatásává tenni, még a magántársulati érdekek védői sem akarhatnak. Országgyűlés. A főrendiház ülése jún. 2-dikán. A nyíregyház-unghvári vasútra vonatkozó irományok felolvasása után, Cziráky J. elnök fölkéri a főrendeket, hogy előbb az iránt nyilatkozzanak : kivánják-e a­­javaslatban foglalt kamatbiztosítást akként megszavazni, mint az a képv.­házban elfogadtatott ? Andrássy Manó gr. óvatosságra inti a há­zat a kamatbiztosítások megajánlásában, mert ezek oly terheket rónak az országra, melyek elviselésére egy-két év múlva képtelenné lehet. Ennélfogva arra szólítja fel a házat, mondja ki határozatull, „hogy ezentúl semmiféle állambiztosítékot nem nyújt a vas­útaknak, ha a kormány pontos számítások alap­ján előbb ki nem mutatja, hogy a biztosított összeg kétharmada azon vasutak remélhető for­galma által fedeztetik.“ A főrendiház hivatása e téren kezdeményezni, mert azon viszony,mely­ben a megyék s városok követeikkel, ezek a mi­niszterekkel s a miniszterek ismét a képviselő­­házzal vannak, sokkal nehezebbé teszik e do­log kezdeményezését az alsóházban. Zichy Ferencz gr. pártolja az előterjesztett­­javaslatot, mivel azonban néhány héttel ezelőtt az uralkodó kamatbiztosítást megtámadta, szük­ségesnek tartja szavazatát indokolni. A szőnye­gen levő­­javaslat t. i. az országgyűlés korábban hozott határozatain alapul­ és így nem lehet mást tennie mint hozzájárulni. Egyszersmind felhasz­nálja az alkalmat, hogy ismét kiemelje a ka­matbiztosítás fogyatkozásainak egynémelyikét. Nevezetesen felhozza, hogy mily félszegség rej­lik abban, midőn az állam oly vasútnak, mely nagy forgalmi vidéken megy keresztül, melynek előállítása könnyebb, befektetési tőkéje kisebb, nagyobb jövedelmet biztosít, míg a kedvezőtle­nebbnek a kisebbet juttatja. Ez eszmezavar, melyből tévedések erednek, mind a financziális, mind az államgazdászati téren. Áttérve az enge­dély­okmányra, nem helyesli, hogy az engedé­lyesek a vasanyagok és gyári készítmények be­szerzésénél a belföldre utaltatnak,­ vagy ha az meg nem történhetnék, hogy a beszerzési hely iránt egyesség kötésére köteleztetnek a kor­­mánynyal.Ez külföldön rész magyarázatokra fog alkalmat szolgáltatni. Vécsey Sándor ír. tapasztalataira hivatko­zik, melyeket mint Szabolcs megye főispánja szerzett és ezek arról győzték meg, hogy a léte­ző helyi viszonyok közt ott más eszközt szerez­ni a közlekedésnek, mint vasutat, alig lehet. Eszközlött számításai kiderítették, hogy egy mértföldnyi kőút kiépítése átlag 110.000 ftba kerülne, fentartása pedig mintegy 9300 ftba évenként. Ajánlja a­­javaslat elfogadását. Waldstein János gr. szintén elfogadja az ja­­vaslatot, mert a ház egy hozott"határozata által kötve van, ámbár nem tartja szükségesnek, hogy Nyíregyháza e vidéken, mely vad, sivatag, nagy népesedéssel nem bír és ipara nincs, hozassák összeköttetésbe Ungvárral. Felszólalásra egyébiránt nem ennek kijelen­tése, hanem azon tény indít­, mely különös fényt vet azon módra, melyet nálunk vállalko­zási szabadságnak neveznek. A vállalkozók közt megjelent a tiszai vasút­társulat is s noha kész­nek nyilatkozott minden más beadható ajánlat­tal szembe szállni s magát lekötelezte azon mo­dalitások elvállalására, melyek alatt bárki más ajánlkozik, nem az nyerte el. Ez ajánlatra máig sem nyert a társulat feleletet, noha ajánlatában csakis 100,000 ftnyi segélyről volt szó s nem 20 ezer frtnyi garantiáról. Kerkápolyi Károly pénzügyminiszer beszé­dét a gyorsirodából lapunk bezártáig nem kap­hattuk meg, mert a minister úr a kéziratot ma­gával vitte haza javítani. Perczel Miklós főispán a­­javaslatot pártoló, ámbár maga is elismeri, hogy óvatosan kell eljárni az engedélyezésben. Lipthay Béla dr. azt véli, hogy a vicinális vasutakat legolcsóbban lehet építeni felülgaran­­tia mellett, azaz, hogy azok, kiknek személyes érdekeikben áll valamely vasút létesülése biztosí­tást nyújtanak a vasút költségeire, és e tekin­tetben magukra vállalják a felelősséget, miután azonban ily biztosítás által még nem nyerhetné­nek külföldről pénzt, az állam felül garantírozná azt, hogy az illetők képesek megfelelni köteles­ségüknek. Az unghvári vasútnál volna erre a legjobb alkalom, mert e vasút az indokolás sze­rint is, leginkább az unghvári korona uradalom érdekében építtetnék. Andrássy Manó gr. fentartja hat­ javaslatát. A szőnyegen levő pályának nagy hibája, hogy parallel megy egy már garantirozott pályával. Azt mondják, hogy e vidéket emelni kell. úgy tudja hogy az ország most is 600 ezer frtot ad a tiszai gátak emelésére e vidék érdekében, hogy az árvíztől mentve legyen, de azt tudja, hogy ott az aplicatio nem jól történik, és hogy a sza­bályozásnak nem fog megfelelni. Azt kérdi tehát, ha e gátak keresztül szakadnak, mit fog ezen pálya érni: semmit. Hollán Ernő államtitkár Waldsteinak azt válaszolja, hogy a kormány nem hirdetett con­­cursust, hanem egyenesen alkudozásba lépett Strousberggel. Ez alatt igaz jelenkezett a tiszai társulat is, de ennek adni nem lehetett azon okból, mert ha e társulat kezére jut, akkor el­vonná az éjszakkeleti vaspálya forgalmát.Ezután Zichy F. gr. állításait kiséri némi észrevéte­lekkel. Ezután a tjavaslatot és engedélyokmányt változtatás nélkül elfogadták. Andrássy M. kat. javaslata elbukott. A g­ö­m­ö­r­i iparvasutról szóló tjavaslat és engedélyokmány, továbbá a bánrév­e-n­á­­d­a­s­d­i iparvasut, végül a magyar ke­leti vasút egyik mellékágán tett módosításról szóló­­javaslat ezután minden szó nélkül elfogad­tatott. Elnök felkéri a főrendeket, hogy a legkö­zelebbi ülésre, mely f. hó 17-kén fog tartatni, minél számosabban jelenjenek meg, mert ismét több tárgy lesz napirendre kitűzve. Miután a jegyzőkönyv hitelesíttetett, az ülés 3­1 órakor eloszlott­ Napóleon viszonya a törvényhozó testekhez. A franczia hivatalos lapban megjelent a sena­­tus és törvényhozó test egymáshoz és a császár­hoz való viszonyát szabályozó rendelet, a­mi az alkotmány 11 és az 1869. September 8-ki sena­­tus consultum 11. czikke 2. §-a értelmében a csá­szárra volt bízva. I. c­í­­­m a törvényjavas­lat készítéséről szól. Készíti a javasla­tot a a szakminiszter és intézi a császár rende­lete folytán az állami tanács elnökéhez, de sür­gős esetben a miniszterek egyenesen terjeszthet­nek javaslatot a senatus vagy törvényhozó test elé. 2. Ha az államtanács dolgozza a javaslatot, azt az illető miniszternek nyújtja át az állami tanács elnöke, ki kijelöli azon kormánybiztoso­kat, kik azt a senatusban vagy törvényhozó test­ben védik. 3. A javaslat előterjesztését és a kor­­­mánybiztosok kinevezését császári rendelet ren­deli el,­­ de a miniszter ellenjegyzi, valamint az indokolást is. 4. Ezeket a rendeleteket és a javaslatot az illető miniszter felolvassa a sena­tusban vagy törvényhozó testben, vagy a ház elnökének adja azt át felolvasás végett. 5. A senatus és a törvényhozótest minden tanácskozá­sában a kormányt képviseli a miniszter vagy a kinevezett biztosok. 6. A császár szeneteit is a miniszterek vagy biztosok hozzák meg a sena­­tusnak vagy törvényhozó testnek és ez­­­z­e­n­e­­tek sem vita sem szavazás tárgyai nem lehetnek. A 2-ik czim a kormány és senatus viszonyáról szól. 7. A javaslat és kor­mánybiztosok kinevezését elrendelő császári ira­tot a senatus elnökének a szakminiszter adja elő. Ezt aláírják a senatus elnöke és titkárai. Egyik példány a levéltárba, másik a császárhoz vitetik. 8. Ha egy senator javaslatot tesz, —­ ezt azonnal átadják a szakminiszternek és a pecsét­őrnek, igazság és cultusminiszternek. 9. A javas­latot, melyet a senatus kezdeményezett, és a törv­­hozótest elfogadott, a császár elé viszik, és úgy, mint a kormány javaslatát. 10. Interpellátiót mindig közölni kell előbb a miniszterrel. Ha ké­relem utasíttatik a miniszterhez, ez és a tanács­kozás kivonata a senatus elnöke által küldetik át hozzá. 3- ik czim a kormány és törvényho­­zó test viszonyáról. 11. A császártól ki­induló törvényjavaslatokat, a miniszter adja át a testület elnökének, valamint a védelmére ki­nevezett biztosokra vonatkozó császári rendele­tet is. 12. Ha követ valamit javasol, azt az el­nök a miniszternek adja át azonnal. 13. A tör­vényhozó test kezdeményezéséből származó ja­vaslat, ha a senatus elfogadá, a miniszter által vitetik a császárhoz. 14. A tervhozótest által elfogadott okmányt, elnöke és titkárai írják alá. 15. Az elnök a belügyérnek adja át azt a hatá­rozatot, mely szerint valamely választás nem érvényes, valamint a követek lemondását. 16. Interpellátióval és kérvénynyel úgy járnak el, mint a senatusnál. 4- ik czím a senatus és törvényho­zó test viszonyáról szól. 17. A két tes­tület, elnökei által közlekedik egymással. Ha valamelyik javaslatot indítványoz, azt egyene­sen küldi át a másikhoz, a módosítást az elnök a miniszterhez küldi, melynek szakmájába vág,­ és a pecsétőrhöz. 18. Az 1869. november 8 iki ren­delet eltöröltetik. Kelt a Tuillerákban. Május 29 én 1870. Napoleon. Külföldi hírek.­ ­ A brazíliai császár május 6-án nyitá meg a 4-ik törvényhozó test 2-ik üléssza­kát. Trónbeszédében örömmel említi fel a para­­guai háború győzelmes bevégzését, nem csalat­kozott a brazíliaiak bátorságában; az egész nemzet háláját fej­ezi ki a katonaság és tengeré­szet áldozatkészségéért. A szövetségesek első és hű közreműködése is sokat tett a győzelemre. Igyekszik a kormány Paraguayval az 1865. máju - én kelt szerződés és az ahoz kötött jegyző­könyvek alapján szerződni. A bevételek any­­nyira szaporodtak, hogy a rendes budget elég lesz a költségek fedezésére. Hanem az ország anyagi és erkölcsi fejlődése a nevelésnek a tár­sadalom minden részében való terjesztésétől, a közlekedés gyorsításától, a földmivelésnek, mely gazdagságunk főforrása, a szabad kéz­ biz­tosításától függ. Most választási reformra, igaz­ságügyi, municipalis és nemzetőrségi szervezet javítására vonatkozó javaslatokra és a népszám­lálásra szükséges eszközök megadására,­az ujon­­czozási törvényre, büntető códexre és katonai perrendtartásra hívja fel a nemzet képviselőinek munkásságát. — A Comonál felmerült bandáról következő részleteket tudunk: 50 főből állott, bizonyos Nathan József vezérelte véres zászlót vitt, mely­re ez volt irva: „Isten és a nép.“ Cutinoba érve, a vámőrök kaszárnyájában némi muníciót fog­laltak le. Egy vámőr, ki egyedül volt a kaszár­nyában némileg ellentállt de elfogták, mig végre újra szabadon bocsáták. A bandát erre a vám­őrök és karabélyosok üldözőbe vették, az Monte felé tért be és Ceránál futásnak eredt, mert e helység csapatokkal volt megszállva. Collico felé indult hol a csapatokkal össze is ütközött, és a banda szétveretett, egy foglyot hagyva hátra, ki constatálta, hogy­ a bandánál a paviai események után desertált néhány altiszt volt. A lakosság egészen nyugodtan maradt. — K as a n g e­ á­n atya, a római antonianus barátok Rómából megszökött abbása, a pápához Az alföldi rablók kiirtásának tör­ténete. Töredék. — Mutatvány az Athenaeum „Szegedi letmn­­krónika“ czimü füzetes vállalatából, melynek első fü­zete legközelebb megjelen.) Szegeden már javában folyt a vizsgálat, s a kiderített bűntények számával s jelentékenysé­gével a foglyok száma is mindegyre szaporodott, — de Tiszántúli részt még mindig folytonos ret­­tegtetésben tartó futóbetyárok még szabadon voltak, sőt egyes vakmerő rablásokat is követ­tek el. E tekintetből a kir. biztos több czélszerű ren­delkezést tartalmazó rendeleteket bocsátott ki a hatósága alá helyezett municipiumokhoz, melye­ket azok teljesítettek ugyan, de melyek a kivi­tellel megbízott közegek lanyha eljárása miatt sikerre nem igen vezettek. Belátta ebből a kir. biztos, hogy a futóbetyá­­rok elfogatása a nagyszámú betyár pártolók, számtalan orgazdák, s a mindennél roszabb pásztor­emberek ellenműködése, a lakosság szen­vedőleges magatartása, de különösen némely megyei közbiztonsági közegeknek nyíltan kiabált és számos példákkal bizonyított megveszteget­hetősége miatt ez után nem fog sikerülni, s miu­tán a közbiztonsági közegek egypár jobb egyé­néből a rablók üldözésére alakított repülő csa­pat sem juthatott eredményre a kényelmes eljá­rás miatt, elhatározta, a hosszas, de legbiztosabb módhoz nyúlni. Ez nem volt más, minthogy a rablóknak isme­retes rejtegetőit, elősegítőit stb. összefogatván, Szegedre vitette, meg lévén győződve, hogy ha a rablók legbiztosabb emberei fogva vannak, azok más egyénekhez kénytelenek fordulni, kik mi­előtt őket befogadnák, kétszer is megfontolják a dolgot, s a többieket ért sorstól való félelmekben sokkal hajlandóbbak lesznek a rablókat feljelen­teni, vagy máskép ártalmatlanná tenni. Hogy még némi ingert is nyújtson nekik, egyúttal a banda tagjainak fejére jelentékeny jutalmat tű­zött ki. E szer használt. Rövid idő alatt Vajda Bandi Makón feljelentetvén, egy házban körülfogták, s hosszas­­ védelem után magát agyonlőtte, Rinkó Kálmán Szerbiába való menekülése al­kalmával Temerinben elfogatott. Tóth Jánost saját czimborái a tordai felelős őrök, kiknek elődei szintén Szegeden voltak, csalák tőrbe, s mi­után magát megadni nem akarta, de talán attól is félve, hogy boszújában majd reájok vall, agyonverték. Társát Törköly Lajost, a Babaj banda utolsó tagját pedig egy ismerőse szintén feljelentvén, az álmában egy árokban elfoga­tott, így most már a futó betyárok is ki lévén irtva, garázdálkodásaik ilyképen megszűntek,s miután még a nagy befogatások által a bűnösök száma is nagyon megcsökkent­, a kint maradtak is na­gyon elbátortalanodtak. A büntények csaknem egészen megszűntek, úgy­hogy ott hol az előtt, daczára a legnagyobb elővigyázatnak, minden­nap it meg új bűntényekről lehetett hallani, most e hírek egészen elnémultak, s valóban oly jó állapot állott be, minőről közbiztonság tekin­tetében a most ott élő nemzedéknek, saját vallo­mása szerint, még fogalma sem volt. Ily állapotban tehát a kir. biztosság minden működése a vizsgálatokra terjedt ki, s az általa saját belátásukra hagyott vizsgáló bírák, mintegy viszonzásául a bennök helyezett bizalomnak, megfeszített erővel, kettőztetek szorgalommal, sokszor jókor reggeltől késő éjjelekig, egymás­sal versenyezve dolgoztak. Nyáron a forró hő­ség, télen a szoba romlott levegője, a folytonosan tisztátalan rabokkal való érintkezés, s a folyto­nos lankasztó munka egészségüket nem bírta tönkre tenni, mert erőt adott nekik fe­ladatuk nagysága s fontossága. Szeged és környéke, nem különben Kecskemét, a Kis­kunság s több tiszántúli megye már egész háboríthatlanul élvezte közbiztonságát, midőn az eddig még a kir. biztos által nem igen érintett Bácsmegye területe új veszélyeknek lett kitéve. (Folytatjuk.) egy levelet intézett, a­melyben kijelenti, hogy a római egyházhoz és a szentszékhez mindig hű marad, de ő magát és barátja­it, az inquisitio ha­ragja és hatalma alól ki kell, hogy vonja, mely azzal fenyegetőőt és övéit hogy élve égeti meg(!)a szent officium titkos kemen­­ezeiben szép csendesen. —A­z egyptomi alkirály Párisban kér­dést tett, hogy szívesen fognák-e őt ott látni. Azt nyerte válaszul a „Bank u. Hand. Ztg.“ sze­rint, hogy igen, ha uralkodójával szembe véglege­sen békés viszonyba jő. A m. ttd. akadémia új jutalomtételei. Az I. osztályból 1. A gróf Teleki József-féle drámai jutalomért 1871-re vígjátékok pályáznak. Csupán tiszta víg­játékok fogadtatnak el, tehát a bohózatok mel­­lőztével. A verses forma előnyéül tekintetik a műnek, hason vagy közel hason becsű társak felett. Jutalma száz arany. Határnap 1870. december 31-re. A jutalom 1871. márt. 19-én adatik ki. A jutalmazott mű előadásra, a nemzeti színház sa­játja leszen; kiadásra a szerzőé marad. 2. A gróf Karácsonyi-féle jutalomért 1872 re komoly drámai művek versenyeznek, a­hová nemcsak szomorujátékok, hanem másnemű, tör­téneti, regényes, polgári színművek, drámai er­kölcsrajzok stb. is értetnek. A jutalom a vi­szonylag legjobb műnek úgy adatik ki, ha az egyszersmind drámai, színi és nyelvi tekintet­ben is becsesnek, s igy kitüntetésre méltónak ta­­­­láltatik. Jutalma kétszáz arany. Határnap 1871. de­cember 31 -e. A jutalom 1852. márcz. 31-én adatik ki. A jutalmat nyerő mű a szerző tulaj­dona. Ha azonban, a sajtó viszonyok oly vál­­toztával, hogy az írói tulajdon a színházak elle­nében védve lenne, szerző 3 hónap alatt ki nem nyomtatná művét: a kiadás joga 10 évre az akadémiáé. 3. Kívántatik elbeszélő költemény, mely a magyar történetből vagy mondából vett valamely tárgyat úgy kezel, hogy abban történeti vagy mondai személyek cselekvénydús mesében je­lenjenek meg, a­mit forrástanulmányokra mutas­son, s a korfestésre, érdekes feltalálásra, correct compositióra, költői tárgyalásra, választékos nyelvezetre, és a versbeli technika szigorú, tiszta és szabályos megalkotására nézve, költészetünk díszére szolgáljon. Jutalma az ifj. gróf Nádasdy Ferencz ur által néhai gr. Nád­asdy Tamás nevére tett alapít­ványból kétszáz arany. Határnap 1871. május utolsó vasárnapja. A jutalmat nyerő mű a szerző tulajdona marad, ki tartozik azt esztendő alatt közrebocsátni. 4. (Negyedszer.) A mindennapi tapasztalás bizonyítván, hogy mióta a nyelvújítás jogosult­sága kérdésbe többé nem vétetik és irodal­munk, főleg pedig az időszaki sőt a napi saj­tó is folytonos gyarapodást részén, nyelvünk szükség nélkül más nyelvek phrasisai után képzett számtalan — a törzsökös magyar szólásmódoknál sem szebb, sem hatályosb, sem világosb, sem szabatosb — uj szólásokkal árasz­­tatik el, mi által a nyelv saját eredeti színezeté­ből kivétetik, a nélkül hogy egyéb tekintetben nyerne. Fejtessenek ki tehát azon elvek, melyek uj szólásmódok alkotásánál szem előtt tartandók s mutattassák ki számos példákban mily káros befolyással volt és van, ez elvek mellőzése miatt, nyelvbeli előadásunkra az idegen nyelvek hanyag vagy szolgai utánzása a nyelvújítás dia­dala óta. Jutalma a Marczibány­i-alapítványból nyolczvan arany. Határnap 1871. mártius 31- dike. A jutalmat nyerő mű az akadémia tulaj­dona. (Folytatása következik.) A történelmi társulat, jan. 2-iki gyűlé­sén Ipolyi Arnold tartott felolvasást „Az érdi szihalmokró­l.“ Rövid bevezetés után a leletekről emlékezik. Föltényi J. — ifjú egyleti tag — figyelmessé lett a Szihalmon mind­inkább fölmerülő bronz-leletekre. Közölte ezt a fölolvasóval, a­kinek eszébe jutott azonnal Béla névtelen jegyzőjének azon irata, melyben meg­jegyzi, hogy e helyen Árpád táborozott. E­lele­

Next