A Hon, 1870. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1870-06-03 / 126. szám
kal bírnak az állam részéről, akár nem magánvállalatok, a kormány beavatkozása nem terjeszkedhetik belügyeinek vitelébe nagyobb mértékben mint 1-er az ellenőrködés a tekintetben, hogy a biztosított tőkéből a vasút az engedélyokmányban megállapított szabályok szerint elkészítessék és 2or hogy a kezelés takarékos és olyan legyen, hogy a társulat a kamatbiztosítást mentél rövidebb ideig és mentül kisebb mértékben vegye igénybe. A beavatkozás a társulat belügyeibe csak hátráltatná a szabad mozgást, mely minden üzlet életfeltétele, s teljes mértékben elegendő ha a kormány tudomást vesz a történtekről és csak akkor szól figyelmeztetőleg az ügyek vitelébe, ha egy vagy más társulat létének feltételeit t. i. az engedély okmányban és a helybenhagyott alapszabályokban önmagának szabott törvényeit megsértené. Ezt a magyar kormány igen helyesen fogta fel, és nem bikankrozza a társulatokat helytelen beavatkozással; megnyugszik abba, ha minden az állam által garantírozott vállalatnak az igazgató tanácsába, a közlekedésügy és a pénzügyminisztérium egy egy tanácsost nevez mindaddig, míg a társulat az állam segélyezésére szorul; ezentúl részt vesznek az ülésekben a kormánybiztosok, ellenőriztetik az építés a vasútépítészeti igazgatóság közegei, s a forgalom az országos forgalmi ellenőrség által, beterjesztettek tudomás végett a jegyzőkönyvek, a havi bevétel és kiadási kimutatások; a kormány közegei bármikor szemlét tarthatnak akár a könyvek és üzletvezetés felett, akár a pálya fentartását illetőleg, és megvizsgálják a mérleget. Még ennél is többet, nevezetesen azt követelni, hogy a magántársulatok választott és kinevezett tisztviselőit a kormány hagyja helybe, oly követelés, milyet még absolut államokban sem emelnek.“ Ez az egyik felfogás, mely a vasutakat egyszerűen részvénytársulatnak tekinti és ezeknél a közlekedés magasabb érdekeit a társulati érdeknek alárendeli. De van e mellett egy másik felfogás is és e szerint, a vasutak igazgatása, a felügyelet és állami befolyás egészen más szempont alá esik. E felfogás szerint ugyanis a vasút oly forgalmi intézetnek tekintetik, mely a közjó érdekében létesül s melynek létesítése végett az állam még saját eszközeiből áldozatot is hoz, midőn például kamatbiztosítékot ad. Az ily intézetre tehát az államnak oly befolyást kell engedni, mint az állam érdekei: a vagyon és személybiztonság, a lehető olcsó és gyors közlekedés stb. megkíván. Megvalljuk, hogy mi ezen felfogást helyesebbnek tartjuk mint előbbit melynél a részvénytársasági érdek felébe, helyeztetett az állami érdeknek. Nézetünk szerint egyenes ellenmondás foglaltatik abban, ha az állam kamatgarantiát ad és az állami érdeket a vasúti igazgatásnál mégis elejti. Az állami érdeket magasabbra kell helyezni mint a társulati érdeket. És hogy ennek minő következményei vannak az kiviláglik a következőkből. Ha a részvénytársulati érdek felébe helyeztetik az állami érdeknek, akkor a vasúton előforduló mindennemű szerencsétlenségek és visszaélések egyedül és kizárólag a társulatra hárulnak, és ha a vasúti szavatosságra vonatkozó törvények oly hiányosak mint nálunk, holy részben csak is a német általános kereskedelmi törvénykönyvnek s illetőleg az osztr. büntető törvénykönyvnek ide vonatkozó szabályai szolgálnak zsinór mértékül, akkor egy hatalmas vasúttársaság garázdálkodásaival szemben az egész ország tehetetlen s a közlekedési viszonyok a legnyomoruságosabb helyzetbe jutnak. Ha azonban a vasúti közigazgatást országos feladatnak elismerjük és a forgalmi érdeknek a társaság bevételi érdekét alárendeljük, akkor a forgalmi életnek minden kívánalmai a kormány felelőség folytán érvényre juthatnak. És hogy ennek horderejét mindenkinek méltányolni kell az bizonyítást nem igényel, kivándorlóit fajrokonok és csángók viszonyairól közvetlen tudomást és tapasztalást szerezvén, ezen irányban tehessen is valamit. Kétségkívül nemes és nagy czél, melyet itt kitűzött magának a Sz.László társulat. S ha e tekintetben valamit tesz vala a társulat, úgy maradandó emléket állít magának, s kivívta volna még azok elismerését is, kik azon meggyőződésben élnek, hogy a Sz.-László társulat csak megszeplősíti e valóban nagy király emlékét, nem lévén más czélja mint a bigottság s babona terjesztése s a valódi tudományoknak és felvilágosodásnak meghamisítása. Azonban — az eredmények megmutatták — hogy a Sz.-László társulat e czélra roszul választá meg embereit. A küldöttség feje Kubinszky Mihály kanonok volt, a kinek szép tulajdonságaihoz tartozott, hogy ki nem állhatta a dohányfüstöt s a hova csak érkezett, misézett s mormogta a breviáriumot. Kiküldetési czéljának nagyságáról fogalma sem volt. Májer Károly ügyvéd a küldöttség második tagja hüsztellese volt az ájtatos kanonoknak. Feladatának színvonalán egyedül Veszély Károly állt, m.-vásárhelyi esperest, kiben a pap el nem fojta a hazafit soha, s ki tevékeny elismerést érdemlő részt vett mindig Erdély politikai küzdelmeiben. Úgy is mint történetbuvár, úgy is mint valóban jó hazafi, kit szenvedések és hányattatások meg nem törtek s méltó komolysággal fogta fel ez expeditió czélját, és csak is az ő jelentése melyet annak idején a sz.László társulat elé terjesztett, tesz tanúságot arról hogy kiküldetését valóban megértette. E háromhoz csatlakozott Imecs Fülöp Jákó gymn. igazgató-tanár és Kovács Ferencz theol. tanár. Mind akettő székely születésű lévén leginkább érdeklődtek e reájuk nézve közel két ügy miatt s mint volentierek csatlakoztak az expeditióhoz. A küldöttség hivatalos három tagja annak idején jelentést tett utazásuk eredményéről a sz.László társulatnak. A jelentések s a czélszerű indítványok, melyek a bajon egynémit segíthetnének, elhangzottak: a sz.László társulat azóta mit sem tett ez ügyben, a helyett folytatja bornírt könyvek kiadását. Annál élénkebben kell tehát üdvözölnünk azt, hogy a volentieren, kik születésüknél fogva, mint megjegyzem leginkábbérdeklődtek ez ügy iránt, közzétették útjük eredményét. Nevezetes adalékot szolgáltattak ők ez által a csángóügyhöz, valamint a székely kivándorláshoz. Általában, Moldva és Oláhország viszonyai valóságos terra incoqnitát képeznek előttünk. Pedig e két ország igen közelről érdekel. A fentebb idézett munka tehát annál is több becscsel bír, mert ha kimerítő leírást nyújt a román fejedelemségek összes vizonyairól, kereskedelméről , iparáról, műveltségi állapotáról stb. S ugyanezen rajzokból győződünk meg arról, hogy Moldva és Oláhországban oly hatalmas magyar elem létezik, mely felülmúlja a magyar birodalomban lakó oláh elemet; hogy az az elem ott fogékonyabb, imponálóbb s életképesebb mint ez itt hazánkban; s hogy mégis a magyar elem ott nemzetisége szempontjából nem lép föl követelőleg, holott hazánkban az oláhok nemzetiségi arogantiája már alig ismer féket; hogy az oláh kormány az ott levő magyar nemzetiség irányában, mely aránylag ott túlnyomóbb súlyú, mint az oláh nemzetiség Magyarország területén — korántsincs azon elismeréssel és figyelemmel, mint a melyben Magyarországon a nem magyar nemzetiségűek részesülnek; s hogy ott az oláh kormány következetesen törekszik a magyar elemek románosítására. De ezek olvasásakor önkénytelenül fölvetődik e kérdés, hogy nem lehetne e a romanizálást megakadályozni ? S miután a román kormány és törvényhozás nemzetiségi szabadelvűségére egyáltalán nem lehet számítani, s nem lehet számítani másnemű politikai actióra sem — melyek volnának azon tényezők, melyek megmentenék a magyar elemet? Erre szenteltek különös figyelmet a küldöttség azon tagjai, kik megértették a czélt, s érdeklődtek az ügy iránt, a nemzetiség megóvásának két más hatalmas tényezőjére terjesztvén ki vizsgálódásukat, a vallásra és nevelésre. Fájdalom sötét a rajz, melyet e tekintetben is nyújtanak. Nemzeti szellemű nevelésről egyáltalán szó nem lehet. Az oláh fejedelemségek kimondák az állami nevelést, s ez alapon a kormány minden községbe rendel egy tanítót. A tanító nem bir más nyelvet, mint az oláht; a csángó községek gyermekei ugyan nem értik meg e nyelvet, de bekövetkezik nemsokára ideje annak, hogy érteni fogják, s ezt saját anyanyelvük elfelejtésével vásárolják meg. Maguk a csángó községek sokkal indifferensebbek, de sokkal szegényebbek is, mintsem külön iskolát, külön, nem oláh oktatással rendszeresítsenek. S e tekintetben nem támogathatnak papjaik által sem, kiknek ez főhivatásuk volna. Nehány községben foly ugyan még magyar oktatás kántorok által, de lassan lassan a régi emberek kidőltével elenyészik ez is. A hitoktatás, lelkipásztorkodás olasz papok kezében van. Ezek nem értik a nép nyelvét, nem is tanulják meg, köztük, s a nép közt nincs meg legtávolabbról sem az a benső viszony, mely a vallás által összeköt népet és papot. A római hittérítési missió küld ide papokat, s ezek kész és alkalmas eszközei a csángók eloláhositásának. Semmi magasabb érdek nem vezeti e haszonleső papokat, mint a gazdag parochiák kizsákmányolása; az ők pásztorkodásuk alatt ép úgy veszti a csángó nép nemzetiségét, mint vallását. — Ezt a lelkiismeretlen sáfárkodást adatokkal bizonyítja az említett könyvben az egyik önkénytes utazó, kinek egyik érdeme az, hogy maga is pap lévén, mégsem tagadja e szomoru eredményt. Hogy ez csak a katholikus vallás aégise alatt történhetik — fölösleges megjegyeznünk. Volnának csak protestánsok a csángók, vallásukban oly hatalmas támaszt, s oly hatalmas tényezőt találnának, mely megóvná az elkorcsosulást, s megóvná e nép nemzetiségét is. De a katholikus vallás világpolgári jelentőségénél fogva nem képez „nemzeti vallást“, sőt egyik leghatékonyabb eszköz arra, hogy valamely nép kivetkőztessék nemzetiségéből. A ki katholikus is, magyar is — e tényekkel szemben — látván, miként szegődik a kath. vallás az elnyomási politika eszközévé — csak fájdalmat érezhet! Sok érdekes adatot, sok tanulságos rajzot, sok ismeretlen, s minket közelről érdeklő, figyelmünkre méltó dolgot tanulunk meg ama útleírásokból, és ez okból ajánlhatjuk a fentebb idézett munkát mindazoknak figyelmébe, kik nemzetiségünk jövője és viszonyai iránt komolyan érdeklődnek. Lukács Béla. A jogi kérdést tehát a vasutakra gyakorlandó állami felügyeletet illetőleg merőben ezen forgalmi érdek szerint kell kimagyarázni. A személy és vagyonbiztonság érdeke megköveteli azt, hogy a kormány a vasúti vezérigazgatókat csak akkor erősítse meg állásukban ha azok ez állás betöltésére alkalmasak, vagyis hogy csak oly személyek által engedje a társulat ügyeit vezettetni, kikről tudva van, hogy a szükséges szakismeretet bírják. A magyar keleti vasút vezérigazgatójáról nevezetesen világosan ki van mutatva, hogy ő azon roppant feladatok teljesítésére, melyek állásához kötvék, absolute képtelen. S így világos, hogy a kormány a fentartott jogot, az igazgatói választást helyben hagyni, az itt fenforgó esetben negatíve kell hogy gyakorolja, mert csak így óvhatja meg az állam érdekeit. Ha e jogot jelen esetben positíve gyakorolná, akkor csak azt eszközölné, hogy ő is segédkezet nyújtana arra, hogy a keleti vasúton a személy és vagyonbiztonság lehetőleg veszélyeztetve legyen a szakismeret nélküli vezérigazgatással. Azt hiszem iyesmit a kormány hivatásává tenni, még a magántársulati érdekek védői sem akarhatnak. Országgyűlés. A főrendiház ülése jún. 2-dikán. A nyíregyház-unghvári vasútra vonatkozó irományok felolvasása után, Cziráky J. elnök fölkéri a főrendeket, hogy előbb az iránt nyilatkozzanak : kivánják-e ajavaslatban foglalt kamatbiztosítást akként megszavazni, mint az a képv.házban elfogadtatott ? Andrássy Manó gr. óvatosságra inti a házat a kamatbiztosítások megajánlásában, mert ezek oly terheket rónak az országra, melyek elviselésére egy-két év múlva képtelenné lehet. Ennélfogva arra szólítja fel a házat, mondja ki határozatull, „hogy ezentúl semmiféle állambiztosítékot nem nyújt a vasútaknak, ha a kormány pontos számítások alapján előbb ki nem mutatja, hogy a biztosított összeg kétharmada azon vasutak remélhető forgalma által fedeztetik.“ A főrendiház hivatása e téren kezdeményezni, mert azon viszony,melyben a megyék s városok követeikkel, ezek a miniszterekkel s a miniszterek ismét a képviselőházzal vannak, sokkal nehezebbé teszik e dolog kezdeményezését az alsóházban. Zichy Ferencz gr. pártolja az előterjesztettjavaslatot, mivel azonban néhány héttel ezelőtt az uralkodó kamatbiztosítást megtámadta, szükségesnek tartja szavazatát indokolni. A szőnyegen levőjavaslat t. i. az országgyűlés korábban hozott határozatain alapul és így nem lehet mást tennie mint hozzájárulni. Egyszersmind felhasználja az alkalmat, hogy ismét kiemelje a kamatbiztosítás fogyatkozásainak egynémelyikét. Nevezetesen felhozza, hogy mily félszegség rejlik abban, midőn az állam oly vasútnak, mely nagy forgalmi vidéken megy keresztül, melynek előállítása könnyebb, befektetési tőkéje kisebb, nagyobb jövedelmet biztosít, míg a kedvezőtlenebbnek a kisebbet juttatja. Ez eszmezavar, melyből tévedések erednek, mind a financziális, mind az államgazdászati téren. Áttérve az engedélyokmányra, nem helyesli, hogy az engedélyesek a vasanyagok és gyári készítmények beszerzésénél a belföldre utaltatnak, vagy ha az meg nem történhetnék, hogy a beszerzési hely iránt egyesség kötésére köteleztetnek a kormánynyal.Ez külföldön rész magyarázatokra fog alkalmat szolgáltatni. Vécsey Sándor ír. tapasztalataira hivatkozik, melyeket mint Szabolcs megye főispánja szerzett és ezek arról győzték meg, hogy a létező helyi viszonyok közt ott más eszközt szerezni a közlekedésnek, mint vasutat, alig lehet. Eszközlött számításai kiderítették, hogy egy mértföldnyi kőút kiépítése átlag 110.000 ftba kerülne, fentartása pedig mintegy 9300 ftba évenként. Ajánlja ajavaslat elfogadását. Waldstein János gr. szintén elfogadja az javaslatot, mert a ház egy hozott"határozata által kötve van, ámbár nem tartja szükségesnek, hogy Nyíregyháza e vidéken, mely vad, sivatag, nagy népesedéssel nem bír és ipara nincs, hozassák összeköttetésbe Ungvárral. Felszólalásra egyébiránt nem ennek kijelentése, hanem azon tény indít, mely különös fényt vet azon módra, melyet nálunk vállalkozási szabadságnak neveznek. A vállalkozók közt megjelent a tiszai vasúttársulat is s noha késznek nyilatkozott minden más beadható ajánlattal szembe szállni s magát lekötelezte azon modalitások elvállalására, melyek alatt bárki más ajánlkozik, nem az nyerte el. Ez ajánlatra máig sem nyert a társulat feleletet, noha ajánlatában csakis 100,000 ftnyi segélyről volt szó s nem 20 ezer frtnyi garantiáról. Kerkápolyi Károly pénzügyminiszer beszédét a gyorsirodából lapunk bezártáig nem kaphattuk meg, mert a minister úr a kéziratot magával vitte haza javítani. Perczel Miklós főispán ajavaslatot pártoló, ámbár maga is elismeri, hogy óvatosan kell eljárni az engedélyezésben. Lipthay Béla dr. azt véli, hogy a vicinális vasutakat legolcsóbban lehet építeni felülgarantia mellett, azaz, hogy azok, kiknek személyes érdekeikben áll valamely vasút létesülése biztosítást nyújtanak a vasút költségeire, és e tekintetben magukra vállalják a felelősséget, miután azonban ily biztosítás által még nem nyerhetnének külföldről pénzt, az állam felül garantírozná azt, hogy az illetők képesek megfelelni kötelességüknek. Az unghvári vasútnál volna erre a legjobb alkalom, mert e vasút az indokolás szerint is, leginkább az unghvári korona uradalom érdekében építtetnék. Andrássy Manó gr. fentartja hat javaslatát. A szőnyegen levő pályának nagy hibája, hogy parallel megy egy már garantirozott pályával. Azt mondják, hogy e vidéket emelni kell. úgy tudja hogy az ország most is 600 ezer frtot ad a tiszai gátak emelésére e vidék érdekében, hogy az árvíztől mentve legyen, de azt tudja, hogy ott az aplicatio nem jól történik, és hogy a szabályozásnak nem fog megfelelni. Azt kérdi tehát, ha e gátak keresztül szakadnak, mit fog ezen pálya érni: semmit. Hollán Ernő államtitkár Waldsteinak azt válaszolja, hogy a kormány nem hirdetett concursust, hanem egyenesen alkudozásba lépett Strousberggel. Ez alatt igaz jelenkezett a tiszai társulat is, de ennek adni nem lehetett azon okból, mert ha e társulat kezére jut, akkor elvonná az éjszakkeleti vaspálya forgalmát.Ezután Zichy F. gr. állításait kiséri némi észrevételekkel. Ezután a tjavaslatot és engedélyokmányt változtatás nélkül elfogadták. Andrássy M. kat. javaslata elbukott. A gömöri iparvasutról szóló tjavaslat és engedélyokmány, továbbá a bánréve-nádasdi iparvasut, végül a magyar keleti vasút egyik mellékágán tett módosításról szólójavaslat ezután minden szó nélkül elfogadtatott. Elnök felkéri a főrendeket, hogy a legközelebbi ülésre, mely f. hó 17-kén fog tartatni, minél számosabban jelenjenek meg, mert ismét több tárgy lesz napirendre kitűzve. Miután a jegyzőkönyv hitelesíttetett, az ülés 31 órakor eloszlott Napóleon viszonya a törvényhozó testekhez. A franczia hivatalos lapban megjelent a senatus és törvényhozó test egymáshoz és a császárhoz való viszonyát szabályozó rendelet, ami az alkotmány 11 és az 1869. September 8-ki senatus consultum 11. czikke 2. §-a értelmében a császárra volt bízva. I. cím a törvényjavaslat készítéséről szól. Készíti a javaslatot a a szakminiszter és intézi a császár rendelete folytán az állami tanács elnökéhez, de sürgős esetben a miniszterek egyenesen terjeszthetnek javaslatot a senatus vagy törvényhozó test elé. 2. Ha az államtanács dolgozza a javaslatot, azt az illető miniszternek nyújtja át az állami tanács elnöke, ki kijelöli azon kormánybiztosokat, kik azt a senatusban vagy törvényhozó testben védik. 3. A javaslat előterjesztését és a kormánybiztosok kinevezését császári rendelet rendeli el, de a miniszter ellenjegyzi, valamint az indokolást is. 4. Ezeket a rendeleteket és a javaslatot az illető miniszter felolvassa a senatusban vagy törvényhozó testben, vagy a ház elnökének adja azt át felolvasás végett. 5. A senatus és a törvényhozótest minden tanácskozásában a kormányt képviseli a miniszter vagy a kinevezett biztosok. 6. A császár szeneteit is a miniszterek vagy biztosok hozzák meg a senatusnak vagy törvényhozó testnek és ezzenetek sem vita sem szavazás tárgyai nem lehetnek. A 2-ik czim a kormány és senatus viszonyáról szól. 7. A javaslat és kormánybiztosok kinevezését elrendelő császári iratot a senatus elnökének a szakminiszter adja elő. Ezt aláírják a senatus elnöke és titkárai. Egyik példány a levéltárba, másik a császárhoz vitetik. 8. Ha egy senator javaslatot tesz, — ezt azonnal átadják a szakminiszternek és a pecsétőrnek, igazság és cultusminiszternek. 9. A javaslatot, melyet a senatus kezdeményezett, és a törvhozótest elfogadott, a császár elé viszik, és úgy, mint a kormány javaslatát. 10. Interpellátiót mindig közölni kell előbb a miniszterrel. Ha kérelem utasíttatik a miniszterhez, ez és a tanácskozás kivonata a senatus elnöke által küldetik át hozzá. 3- ik czim a kormány és törvényhozó test viszonyáról. 11. A császártól kiinduló törvényjavaslatokat, a miniszter adja át a testület elnökének, valamint a védelmére kinevezett biztosokra vonatkozó császári rendeletet is. 12. Ha követ valamit javasol, azt az elnök a miniszternek adja át azonnal. 13. A törvényhozó test kezdeményezéséből származó javaslat, ha a senatus elfogadá, a miniszter által vitetik a császárhoz. 14. A tervhozótest által elfogadott okmányt, elnöke és titkárai írják alá. 15. Az elnök a belügyérnek adja át azt a határozatot, mely szerint valamely választás nem érvényes, valamint a követek lemondását. 16. Interpellátióval és kérvénynyel úgy járnak el, mint a senatusnál. 4- ik czím a senatus és törvényhozó test viszonyáról szól. 17. A két testület, elnökei által közlekedik egymással. Ha valamelyik javaslatot indítványoz, azt egyenesen küldi át a másikhoz, a módosítást az elnök a miniszterhez küldi, melynek szakmájába vág, és a pecsétőrhöz. 18. Az 1869. november 8 iki rendelet eltöröltetik. Kelt a Tuillerákban. Május 29 én 1870. Napoleon. Külföldi hírek. A brazíliai császár május 6-án nyitá meg a 4-ik törvényhozó test 2-ik ülésszakát. Trónbeszédében örömmel említi fel a paraguai háború győzelmes bevégzését, nem csalatkozott a brazíliaiak bátorságában; az egész nemzet háláját fejezi ki a katonaság és tengerészet áldozatkészségéért. A szövetségesek első és hű közreműködése is sokat tett a győzelemre. Igyekszik a kormány Paraguayval az 1865. máju - én kelt szerződés és az ahoz kötött jegyzőkönyvek alapján szerződni. A bevételek anynyira szaporodtak, hogy a rendes budget elég lesz a költségek fedezésére. Hanem az ország anyagi és erkölcsi fejlődése a nevelésnek a társadalom minden részében való terjesztésétől, a közlekedés gyorsításától, a földmivelésnek, mely gazdagságunk főforrása, a szabad kéz biztosításától függ. Most választási reformra, igazságügyi, municipalis és nemzetőrségi szervezet javítására vonatkozó javaslatokra és a népszámlálásra szükséges eszközök megadására,az ujonczozási törvényre, büntető códexre és katonai perrendtartásra hívja fel a nemzet képviselőinek munkásságát. — A Comonál felmerült bandáról következő részleteket tudunk: 50 főből állott, bizonyos Nathan József vezérelte véres zászlót vitt, melyre ez volt irva: „Isten és a nép.“ Cutinoba érve, a vámőrök kaszárnyájában némi muníciót foglaltak le. Egy vámőr, ki egyedül volt a kaszárnyában némileg ellentállt de elfogták, mig végre újra szabadon bocsáták. A bandát erre a vámőrök és karabélyosok üldözőbe vették, az Monte felé tért be és Ceránál futásnak eredt, mert e helység csapatokkal volt megszállva. Collico felé indult hol a csapatokkal össze is ütközött, és a banda szétveretett, egy foglyot hagyva hátra, ki constatálta, hogy a bandánál a paviai események után desertált néhány altiszt volt. A lakosság egészen nyugodtan maradt. — K as a n g e án atya, a római antonianus barátok Rómából megszökött abbása, a pápához Az alföldi rablók kiirtásának története. Töredék. — Mutatvány az Athenaeum „Szegedi letmnkrónika“ czimü füzetes vállalatából, melynek első füzete legközelebb megjelen.) Szegeden már javában folyt a vizsgálat, s a kiderített bűntények számával s jelentékenységével a foglyok száma is mindegyre szaporodott, — de Tiszántúli részt még mindig folytonos rettegtetésben tartó futóbetyárok még szabadon voltak, sőt egyes vakmerő rablásokat is követtek el. E tekintetből a kir. biztos több czélszerű rendelkezést tartalmazó rendeleteket bocsátott ki a hatósága alá helyezett municipiumokhoz, melyeket azok teljesítettek ugyan, de melyek a kivitellel megbízott közegek lanyha eljárása miatt sikerre nem igen vezettek. Belátta ebből a kir. biztos, hogy a futóbetyárok elfogatása a nagyszámú betyár pártolók, számtalan orgazdák, s a mindennél roszabb pásztoremberek ellenműködése, a lakosság szenvedőleges magatartása, de különösen némely megyei közbiztonsági közegeknek nyíltan kiabált és számos példákkal bizonyított megvesztegethetősége miatt ez után nem fog sikerülni, s miután a közbiztonsági közegek egypár jobb egyénéből a rablók üldözésére alakított repülő csapat sem juthatott eredményre a kényelmes eljárás miatt, elhatározta, a hosszas, de legbiztosabb módhoz nyúlni. Ez nem volt más, minthogy a rablóknak ismeretes rejtegetőit, elősegítőit stb. összefogatván, Szegedre vitette, meg lévén győződve, hogy ha a rablók legbiztosabb emberei fogva vannak, azok más egyénekhez kénytelenek fordulni, kik mielőtt őket befogadnák, kétszer is megfontolják a dolgot, s a többieket ért sorstól való félelmekben sokkal hajlandóbbak lesznek a rablókat feljelenteni, vagy máskép ártalmatlanná tenni. Hogy még némi ingert is nyújtson nekik, egyúttal a banda tagjainak fejére jelentékeny jutalmat tűzött ki. E szer használt. Rövid idő alatt Vajda Bandi Makón feljelentetvén, egy házban körülfogták, s hosszas védelem után magát agyonlőtte, Rinkó Kálmán Szerbiába való menekülése alkalmával Temerinben elfogatott. Tóth Jánost saját czimborái a tordai felelős őrök, kiknek elődei szintén Szegeden voltak, csalák tőrbe, s miután magát megadni nem akarta, de talán attól is félve, hogy boszújában majd reájok vall, agyonverték. Társát Törköly Lajost, a Babaj banda utolsó tagját pedig egy ismerőse szintén feljelentvén, az álmában egy árokban elfogatott, így most már a futó betyárok is ki lévén irtva, garázdálkodásaik ilyképen megszűntek,s miután még a nagy befogatások által a bűnösök száma is nagyon megcsökkent, a kint maradtak is nagyon elbátortalanodtak. A büntények csaknem egészen megszűntek, úgyhogy ott hol az előtt, daczára a legnagyobb elővigyázatnak, mindennap it meg új bűntényekről lehetett hallani, most e hírek egészen elnémultak, s valóban oly jó állapot állott be, minőről közbiztonság tekintetében a most ott élő nemzedéknek, saját vallomása szerint, még fogalma sem volt. Ily állapotban tehát a kir. biztosság minden működése a vizsgálatokra terjedt ki, s az általa saját belátásukra hagyott vizsgáló bírák, mintegy viszonzásául a bennök helyezett bizalomnak, megfeszített erővel, kettőztetek szorgalommal, sokszor jókor reggeltől késő éjjelekig, egymással versenyezve dolgoztak. Nyáron a forró hőség, télen a szoba romlott levegője, a folytonosan tisztátalan rabokkal való érintkezés, s a folytonos lankasztó munka egészségüket nem bírta tönkre tenni, mert erőt adott nekik feladatuk nagysága s fontossága. Szeged és környéke, nem különben Kecskemét, a Kiskunság s több tiszántúli megye már egész háboríthatlanul élvezte közbiztonságát, midőn az eddig még a kir. biztos által nem igen érintett Bácsmegye területe új veszélyeknek lett kitéve. (Folytatjuk.) egy levelet intézett, amelyben kijelenti, hogy a római egyházhoz és a szentszékhez mindig hű marad, de ő magát és barátjait, az inquisitio haragja és hatalma alól ki kell, hogy vonja, mely azzal fenyegetőőt és övéit hogy élve égeti meg(!)a szent officium titkos kemenezeiben szép csendesen. —Az egyptomi alkirály Párisban kérdést tett, hogy szívesen fognák-e őt ott látni. Azt nyerte válaszul a „Bank u. Hand. Ztg.“ szerint, hogy igen, ha uralkodójával szembe véglegesen békés viszonyba jő. A m. ttd. akadémia új jutalomtételei. Az I. osztályból 1. A gróf Teleki József-féle drámai jutalomért 1871-re vígjátékok pályáznak. Csupán tiszta vígjátékok fogadtatnak el, tehát a bohózatok mellőztével. A verses forma előnyéül tekintetik a műnek, hason vagy közel hason becsű társak felett. Jutalma száz arany. Határnap 1870. december 31-re. A jutalom 1871. márt. 19-én adatik ki. A jutalmazott mű előadásra, a nemzeti színház sajátja leszen; kiadásra a szerzőé marad. 2. A gróf Karácsonyi-féle jutalomért 1872 re komoly drámai művek versenyeznek, ahová nemcsak szomorujátékok, hanem másnemű, történeti, regényes, polgári színművek, drámai erkölcsrajzok stb. is értetnek. A jutalom a viszonylag legjobb műnek úgy adatik ki, ha az egyszersmind drámai, színi és nyelvi tekintetben is becsesnek, s igy kitüntetésre méltónak találtatik. Jutalma kétszáz arany. Határnap 1871. december 31 -e. A jutalom 1852. márcz. 31-én adatik ki. A jutalmat nyerő mű a szerző tulajdona. Ha azonban, a sajtó viszonyok oly változtával, hogy az írói tulajdon a színházak ellenében védve lenne, szerző 3 hónap alatt ki nem nyomtatná művét: a kiadás joga 10 évre az akadémiáé. 3. Kívántatik elbeszélő költemény, mely a magyar történetből vagy mondából vett valamely tárgyat úgy kezel, hogy abban történeti vagy mondai személyek cselekvénydús mesében jelenjenek meg, amit forrástanulmányokra mutasson, s a korfestésre, érdekes feltalálásra, correct compositióra, költői tárgyalásra, választékos nyelvezetre, és a versbeli technika szigorú, tiszta és szabályos megalkotására nézve, költészetünk díszére szolgáljon. Jutalma az ifj. gróf Nádasdy Ferencz ur által néhai gr. Nádasdy Tamás nevére tett alapítványból kétszáz arany. Határnap 1871. május utolsó vasárnapja. A jutalmat nyerő mű a szerző tulajdona marad, ki tartozik azt esztendő alatt közrebocsátni. 4. (Negyedszer.) A mindennapi tapasztalás bizonyítván, hogy mióta a nyelvújítás jogosultsága kérdésbe többé nem vétetik és irodalmunk, főleg pedig az időszaki sőt a napi sajtó is folytonos gyarapodást részén, nyelvünk szükség nélkül más nyelvek phrasisai után képzett számtalan — a törzsökös magyar szólásmódoknál sem szebb, sem hatályosb, sem világosb, sem szabatosb — uj szólásokkal árasztatik el, mi által a nyelv saját eredeti színezetéből kivétetik, a nélkül hogy egyéb tekintetben nyerne. Fejtessenek ki tehát azon elvek, melyek uj szólásmódok alkotásánál szem előtt tartandók s mutattassák ki számos példákban mily káros befolyással volt és van, ez elvek mellőzése miatt, nyelvbeli előadásunkra az idegen nyelvek hanyag vagy szolgai utánzása a nyelvújítás diadala óta. Jutalma a Marczibányi-alapítványból nyolczvan arany. Határnap 1871. mártius 31- dike. A jutalmat nyerő mű az akadémia tulajdona. (Folytatása következik.) A történelmi társulat, jan. 2-iki gyűlésén Ipolyi Arnold tartott felolvasást „Az érdi szihalmokról.“ Rövid bevezetés után a leletekről emlékezik. Föltényi J. — ifjú egyleti tag — figyelmessé lett a Szihalmon mindinkább fölmerülő bronz-leletekre. Közölte ezt a fölolvasóval, akinek eszébe jutott azonnal Béla névtelen jegyzőjének azon irata, melyben megjegyzi, hogy e helyen Árpád táborozott. Elele