A Hon, 1871. március (9. évfolyam, 49-75. szám)

1871-03-01 / 49. szám

nézve határozottan ki van jelölve az út. (Helyes­lés jobbról.) Tisza László kijelenti, hogy a porosz had­seregről szólván, nem azt mondotta, hogy ott a tüzérség benne foglaltatik a honvédség kereté­be, hanem, hogy ott az első és második Aus­gebot is tökéletesen képesítve van önálló mű­ködésre, és ezen állítását kénytelen most is fen­tartani, kivévén, hogy ha Hollán kimutatja, hogy Poroszországban is megvan a közös hadsereg és a honvédség közt a nálunk divatozó különbség, és kimutatja azt, hogy a porosz honvédség gya­korlatainál is az ágyuk, póznák, fehér lovak és effélék által szoktak helyettesítetni, mint ez ná­lunk történik. (Tetszés , balfelöl.) Várady Gábor : A törvény azon szakaszai, melyeket az államtitkár felemlített, benne van­nak a kisebbségi javaslatban, és épen azért nem idézte azon szakaszokat, mert benne vannak. Azonban állítását a 40 ik t. ez. 4 ik §-ára és a 15. §-a és g. pontjaira, és a 40. t. ez. 25 ik sza­kaszára fektette, és miután az államtitkár ezek­re nem felelt, készséggel konstatálja, hogy eb­ből kivont következtetései teljesen érvényben maradnak. P. Tóth Vilmos, minthogy Ürményi és Cser­­nátony a szláv egységről beszéltek, kimondja erre vonatkozólag azon nézetét, miszerint azt nem lehet oly módon megakadályozni, mint ezt az osztrák birodalom az olasz egységgel szem­ben tette, t. i. absolutismussal. Ez ellen ál con- stitutionalizmussal vagy absolutismussal nem, hanem csak a közszabadsággal lehet küzdeni. Haladjon a kormány azon után, a szláv egy­ség ellen, melyen haladott és halad Schweier az olasz és német egység ellen, és szólónak erős meggyőződése, hogy ebbeli működése nem fog siker nélkül maradni. Kifejezést adván hazánk jövője iránti nézeteinek, a kormányhoz intézi azon római mondatot: Videant consuies ne quid respublika detrimenti capiat.“ Egyébiránt a Győrffy Gyula által beadott kü­lön­véleményt pártolja. (Helyeslés balfelől.) Dobsa Lajos tévesnek és veszedelmesnek tartja Kerkapolyi azon szándékát, mely szerint nem úgy akarja megalkotni a honvédséget, hogy önállólag működhessék. E tekintetben hivatkozik Francziaországra,a­hol a népi kebeléből rögtönzött sergek a rendes hadsereg leveretése után ha nem is az ország területi épségét, de mindenesetre megmentették az országnak már-már eljátszott becsületét. (Helyeslés balról). Ugyan­csak Kerkápoly azon megjegyzésére, hogy a honvédség szolgálati ideje igen rövid ar­ra, hogy ilyen fontos tudományt magukévá te­hessenek, felhozza, hogy 48—49-be­n az iskolá­kat alig végzett tanulók és a puszták fiaiból ala­kult a tüzérség s mégis az ellen­táborból azt mondták hogy : „Diese Kerl wissen gar nichts, aber treffen uns fürchterlich“. A p. n. miniszter ajánlotta, hogy az ellenző­ javítsa meg a hadse­reg szellemét, szónok azt szeretné tudni, miként lehetséges ez, miután a rendes katonától még azt is rész néven veszik ,­­ha civilistával társal­­kodik. A p. U. minister azt kérdi továbbá, hogy van az, hogy 42% magyar katona nem javítja meg a Borezredek szellemét? Erre szónok egy példá­val válaszol: Egy embernek egy száz akós hordóban volt egy kevés maradék megsavanyodott bora; gon­dolkozott tehát, miként javítsa meg, mert sajnál­ta az­ eczetágyra tölteni. Úgy okoskodott, hogy ha e finom jó borból beleönt azon száz akós hordóba 97 % t, csak meg fogja javítani azon 3%-t. Dictum factum, tele­öntötte a hordót. És mi lett a következése? Az, hogy nem az eczetes bor lett édessé, hanem a 97% édes bor megsa­­vanyodott, megdohosodott. És ez nem lehet más­kép, mert penészes a donga, penészes a keret, és inficiálva van decomponáló elemektől (Helyes­lés balfelöl.) A ministerelnöknek a népszerűségre tett meg­jegyzésére, mely szerint azt, mint a pénzt, hasz­nos czélok elérésére használja, figyelmezteti, hogy óvakodnunk kell attól, a­mire kiadjuk, nehogy has­znos helyett veszedelmest vásároljunk rajta. Andrássy Gyula gr. miniszterelnök csak azért szólal fel, hogy válaszoljon azokra, mik interpellatioként intéztettek hozzá. Ennek kije­lentése után így folytatja: Jókai Már t. képviselő úr azt kérdezte tőlem: mit kívánok tenni a czélra, hogy a honvédség harczképes alakot öltsön ? Ő összesen három kérdést állított föl, melyek közül ez az első. S ez elsőre sajnálattal látom, hogy a 1. képviselő nincs jelent bátor vagyok felelni, hogy eszközölni kívánom azt, miszerint mindenek­előtt úgy a honvéd gyalogság, mint a lovasság elláttassék mindazzal, a­mi szükséges, hogy a rövid szolgá­lati idő mellett lehető legjobb legyen, hogy a lovasság és gyalogság száma felhetőleg szaporit­­tassék úgy, hogy mentül előbb elérje a 300 eze­rét, végül, hogy mind e haderő kellő és jó ke­rettel legyen ellátva. Óhajtom tehát, hogy a lo­vasság száma szaporittassék , ellenkezőleg azon 1. képviselő nézetével, ki ezt téves felfogásnak tartja, mert szerinte bizonyos országokban a lo­vasság használata már alig lehet gyakorlati. Mi nem szándékozunk elfoglalni Olaszországot, mi nem fogunk Angliába menni, h­a mi c­élunk­­ megvédeni a monarchiát.I hogy pedig itt lovasságra nagy szükségünk van, és hogy constatált tény, miszerint minden fegyvernemek közt ez van vi­szonylag leggyérebben képviselve úgy a közös hadseregben mint a honvédségben , ezt kifejte­nem nem szükséges. (Helyeslés) Kívánom tehát a lovasság szaporítását, le kívánom azon felül a honvédséget elegendő számú és jó tüzérséggel látni el a közös hadsereg részéről. Elmondván így, hogy mit kívánok, bátor va­gyok elmondani azt is, hogy mit nem kívánok elérni. Nem kívánom elérni azt, a­mit elért Francziaország, hogy a papíron volt nagy gya­logság, lovasság és tüzérség, de midőn elérke­zett a döntő perez, midőn bejött az ellenség, tényleg nem volt egyéb, mint h­aos, mely szét­bontott az első lövésre. (Igaz, jobbfelől.) De tovább megyek, és még azon esetre sem kívá­nom, hogy a honvédlovasság és gyalogság a honvédség részéről láttassék el tüzérséggel, ha ezt most már az ország ereje megengedné. Nem kívánom két okból. Először, mert azt hiszem — a­mit ki is fejtettem, — hogy a honvédségi törvény alapján a szolgálat­ idő nem elegendő arra, hogy mellette jó tüzérség alakulhasson ; ez esetben csakugyan kitehetnék honvéderőnket azon esélynek, hogy Kanonenfutter váljék be­lőle, épen azért, mert akkor a jó gyalogságot és a jó lovaszágot — ezek jóságában pedig perczig sem kétkedem — nem támogatná jó tüzérség, hanem olyan, mely a szolgálatidő rövidsége és a kellő tényezők hiánya miatt nem volna képes rendeltetésének megfelelni. (Helyeslés jobbról.) Nem óhajtom másodszor azért, mert kívánatos­nak tartom, hogy azon csapatok, melyek a csa­tatéren együtt vannak hivatva a monarchiát megvédeni, az együttműködést már otthon a bé­ke lábon szokják meg, s nem tartom kívánatos­nak azt, hogy egymást idegeneknek tekintsék. (Élénk helyeslés jobbfelöl) És meg vagyok győ­ződve, hogy ha mindez megtörténik, akkor a honvédség egy csataképes erőnek nemcsak kül­sejét fogja magára ölteni, hanem lírni fogja annak lényegét is, t. i. a valódi harczképességet. (Helyeslés jobbfelöl.) A t. képv. második kérdése az volt: „Mit kí­ván tenni a magyar kormány arra nézve, hogy Magyarország polgárai, kik a hadseregbe beosz­tatnak, alkalmat nyerjenek arra, hogy magukat a hadászat technikájában kiképezzék, mert azt, hogy a magyarországi tüzérezredekbe magyaro­kat is osztanak be, argumentumul egyátalán nem fogadhatja el, minthogy köztudomás szerint azok ett a szekerészetet tanulják ,csak, a kocsis­kodást, nem pedig az ágyukkal való technikai bánásmódot. Én a tényt tagadom, megengedem igenis, hogy ha a csikós vagy kocsis oda szegődik, ab­ból nem csinálnak tűzmestert, hanem arról meg vagyok győződve, hogy nagy örömmel fo­­gadtatik mindenki, a ki hivatkozva a törvény azon­j­ára, miszerint mindenki lehetőleg azon hadtestbe osztassék, amelybe beosztatni kíván, s melyre a szükséges készültséget bírja, a tü­zérségbe felvétetni óhajt. Azonban annak elérésére, hogy a magyarok minél inkább tanulmányozzák mindazt a­mi a tüzérséghez és más tudományos fegy­vernemekhez szükséges , szükséges az, hogy ne vonják meg magukat a művelt osztályok a hadseregben való szolgálattól;­ szükséges továbbá, hogy ha vala­kinek több gyermeke van, ne nevelje mindnyá­jukat ügyvédeknek, hanem gondoljon arra is, hogy a hazának és az államnak különböző sza­kokra van szüksége, és adja meg nekik egy­szersmind az előképzettséget, a­mely mindezekre szükséges. A kormány is fog gondoskodni czél­­irányos katonai intézetekről és­­ részben külö­nösen arról, hogy a Ludoviceum minél előbb új­ból felállitassék (Helyeslés) és így mindenki a katonai képeztetésben részesülhessen. (He­lyeslés.) A t. képviselő úr harmadik kérdése az, hogy miként fog gondoskodni a kormány, hogy szük­ség esetében Magyarországon egy tartalék-f­gy­­vergyárs általában hadikészlet gyár legyen. Erre bátor vagyok válaszolni — a­mit egyéb­iránt­­. barátom a pénzügyminiszter úr is meg­említett — hogy a kormány erejéhez képest már gondoskodott bizonyos mértékben ezen irány­ban is­­ áll már egy gyár Pesten, és méltóztas­­sanak megengedni, hogy azon nehéz viszonyok között, melyek itt a gyártásra nézve általánosan léteznek, ennek felállítása és életbe léptetése nem épen könnyű feladat volt. Most hetenként — szükség esetében — 1000 puska gyártható; gondoskodott a kormány tölténygyárról; gon­doskodik a kormány posztó gyárról, egy szóval gondoskodik mindarról, ami hatáskörébe tarto­zik. Azonban ha a t. képviselő úr ezen tartalék gyárak alatt azt érti, hogy egyszersmind arse­nálok és egyéb oly gyárak legyenek, melyek a sereg szükségletének többi oldalait is fedezzék, én is őszintén megvallom, hogy ezeknek hiányát mi is érezzük, de hogy ezek fölállítassanak, és hogy a monarchia ennek folytán azon szívóssá­got fejthesse ki,mely csak úgy érhető el,ha a mo­narchia különböző helyein vannak elhelyezve az ily tartalék gyárak, annak alapja épen a kö­zös védelem szüksége felőli meggyőződés s csak, ha ez minden irányban gyökeret vert s ha nincs többé senki, a ki ezt kétségbe vonhatja,akkor áll elő természetesen azon eset, hogy nem egy he­lyen, nem centráliséivá — mint azelőtt, — ha­nem a helyes stratégia elveihez, a védelem igé­nyeihez képest úgy osztatnak el ezen tartalék­­gyárak, mint azt a monarchia védelme megkí­vánja. (Helyeslés jobb felől: mozgás.) És erre nézve egy igen egyszerű­ tény az, a­mely sokakat, a t. képv. urak közül meggyőz­hetne arról, hogy e monarchia védelmének kö­zösségét nem csak a törvény, de a természet is megállapítja. Ha Európa ezen része a keletről támadtatik meg, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy azt nem a Lajtha mellől, hanem Erdélyből, Bukovi­nából lehet és kell megvédelmezni ; ha észak­ról támadtatik meg a monarchia, kétségtelen, hogy azt nem a Kárpátokon innen, hanem a Kár­pátokon túlról, vagy a Kárpátok tetejéről lehet csak czélirányosan megvédeni, ha pedig nyu­gatról támadtatik meg, senki sem fogja kétség­be vonni, ki a hadi tudományokkal legke­vésbé is foglalkozott, hogy nem a magyar sikán hanem a cseh szorosokon lehet csak kellőleg megvédeni a monarchiát. (Helyeslés jobbfelől, mozgás). Tehát már a természet alkotta azt a védelmi közösséget, a­melyet némelyek kétségbe vonnak, és épen e védelmi közösség, s ennek elismerése azon alap melyen egyedül lehet a monarchia véderejét és az ahhoz szükséges gyárak elhelye­zését czélirányosan eszközölni. Egy másik­­. képviselő is Horváth János úr ily kérdést intézett hozzám: (Halljuk!) Szán­dékozom-e még ezen év folyamában arról gon­doskodni, hogy a magyar honvédség vagy saját keretéből felállítandó, vagy a közös hadseregből és ugyanannak magyar legénységéből összeállí­tott, a magyar­ honvéd főparancsnokság rendel­kezése alá bocsátandó kellő számú tüzérséggel láttassék el“ ? Azon általános megjegyzésem van erre, hogy nagyon bajos oly kérdésekre vá­laszolni, a­melyekben bizonyos tény végrehajtá­sa bizonyos időhöz van kötve, mert nehéz sok­szor arra nézve, a­ki ígér, ha valamely körül­mény nem engedi a végrehajtást, sokszor hamis reményt abban, ki ígéretében netalán bizakodik. Alig lesz a házban valaki, ki ezt nem tapasztalta volna kicsiben vagy nagyban,­­ ha másutt nem, talán saját szabójával szemben , a­ki mikor pl. hétfőre ígéri az öltönyt, mindig szerencse ha szombatig már elhozta. (Derültség.) Én tehát általában véve nem szeretek felelni a kormány nevében felelősség terhe alatt oly kérdésekre, melyek egy praecis határnapot tűz­nek ki. Itt azonban azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy bátran felelhetek, mert a­mit a t. képv. ur kérdezett, azt nem kell majd még ezen­túl megtenni, mivel már is megtörtént. Már a múlt évben adatott ki, és fenáll jelenleg is azon rendelet, hogy az őszi gyakorlatoknál a honvéd­ség kellő számú tüzérséggel láttassék el. Mi fog történni a honvédséggel a háború esetében a harctbeosztásra vonatkozólag, azt az államtitkár úr megmondotta. A t. képv. ur ezen óhajának teljesítését tehát már­is biztosítottnak merem ki­jelenteni. A­mi azt illeti, hogy kinek parancsnok­sága alatt áll a tüzérség, az önmagától követ­kezik. A tüzérség kiegészítő része az illető zász­lóaljnak, brigadenek vagy hadtestnek, és min­­dig azon parancsnokság alatt áll, a­mely alatt az illető hadcsapat. A tüzérség a gyakorlatok­nál is azok alatt áll, kik az illető hadtesteket parancsnokolják, valamint más részről a hon­védcsapatok, ha beosztatnak a hadsereg vala­mely részéhez — kisebb vagy nagyobb mérték­ben azon parancsnokság alatt állanak, mely alatt azon rész áll. Ezzel tehát a parancsnokság kérdése is tisztában van. Ezek után te­hát, nem volna szükség többet szólanom, ha egy pár dolog nem mondatott volna itt, a­melyeket egészen észrevétel nélkül nem hagyhatok. Hallottuk a­z. ellenzék részéről azt, hogy igen­is óhajtja a külön álló magyar hadsereget, óhajt­ja ma, óhajtja holnap, és fogja óhajtani mind­addig, míg az nem létesül. Én te­hát, sokkal magasabb fogalommal bírok a­z. ellenzék haza­fiasságáról és belátásáról, semhogy higgyem, hogy ezen kijelentését a szó teljes értelmében komolyan kelljen vennem. (Felkiáltások balfe­löl : De igen komolyan! Hosszantartó mozgás.) Igen is meg vagyok győződve, hogy óhajtja ma, és óhajtja holnap, de nem fogná óhajtani akkor, ha saját felelőssége alatt meg kellene bontania oly törvényt, melynek fennállásától függ nem­csak Magyarországnak, hanem a monarchiának és Európa ezen részének biztonsága, nem fogná óhajtani akkor, ha egy fennálló és mindennel ellátott szerves hadseregből saját felelősségére kellene kisebb és mindezekkel el nem látott, majdnem tehetetlen és könnyen ellenséges sere­geket teremteni. (Mozgás.) Némelyek a túloldalról azt is mondták, hogy nem érzenek bizalmat a közös hadsereg irányá­ban. Erre engedjék azzal felelnem, hogy a kiin­dulási pont, melyből ezt megítélik, nem helyes, mert, ha valamely sereg a múltban nem volt szerencsés, ebből még nem következik, hogy jö­vőre sem legyen az. A porosz hadsereg Nagy Fri­gyes idejében Európa legnagyobb seregei közé tartozott, később pedig mostani ellenfele által tel­jesen megsem­misíttetett. Ma ismét látjuk azon hallatlan katonai tényeket, melyeket ezen sereg véghez visz , és ebből egyszersmind ta­nulságul jegyezhetjük meg azt, hogy mind­ez nem egy perc­ múlva történt, hanem lassú gon­dolkodás, kitartó működés, szorgalom, tudomány és műveltség által vitetett véghez. Mondattak itt olyanok is, a­mik talán a hon­védség és hadsereg közti viszonyt lazíthatnák, de azokra sem kívánok bővebben válaszolni, mert meg vagyok győződve, hogy e szándék azok részéről sem létezett, a­kik az ilyent mond­ták, de nem válaszolok azért sem, mert habár a honvédség és hadsereg még nem küzdöttek is együtt ellenség előtt, de igen­is érzi mindkettő a hivatás közösségét, és már­is megtanulták egymást becsülni. Nem látok tehát e tekintet­ben sem veszélyt. (Élénk helyeslés.) Szóló ezután Keglevich Bélának beszédére tesz észrevételeket. Elismeri, hogy maga is azon nézeten volt, hogy Olaszország és Németország egyesülni, tömörülni fognak. Ez előrelátható volt, de ezen tömörülésben a monarchiára és ránk nézve veszélyt nem látott, sőt ma sem lát. (Álta­lános helyeslés.) Hanem azt, mit Keglevich a tömörülésből következtet, azt nem osztja, mert ő (szóló) ellenkezőleg meg van győződve, hogy e helyen, hol a monarchia és a mi országunk áll, csak közös védelem alapján állhatnak fenn ki­sebb államok. Egész Európa osztja szóló szerint azon nézetet, hogy most inkább, mint valaha szükséges az osztrák-magyar monarchia fenál­­lása európai tekintetekből is. (Élénk tetszés jobbról.) Várjon — kérdi — ha a századokon át fenállott osztrák-magyar birodalmat bizonyos decomponáló eszmék következtében fentartani nem lehetne, mutatkoznék-e sok kilátás arra, hogy Magyarország egymaga annak helyébe újat alkotni képes legyen? (Élénk helyeslés jobb felől.) Képes-e akkor, midőn hiányzik azon egységes nemzeti öntudat, mely Keglevich sze­­rint ma egyedül képes államokat alkotni s fen­tartani ? De bármi legyen valaki nézete, szóló nézete az, hogy feladata s mindnyájunk feladata nem oly politikát csinálni, mely akkor jó, ha a monarchia feloszlik, hanem olyat, mely arra jó, hogy azt fentartsa. (Élénk helyeslés jobbról.) Ha azonban bekövetkeznék az, mit Keglevich a fel­oszlásról mondott, s mitől isten mentsen, akkor Magyarország — s ezt daczára azon szemrehá­nyásnak, hogy a kormány a nemzet önérzetét le szokta hangolni — (úgy van! balfelöl) őszintén kimondja, — mert a legújabb kor nem a mellett tanúskodik , hogy a nyugodt, biztos alapon haladó államok jövője compromittál­­tatik , hanem , hogy az elbizakodottság idé­zi elő a rögtöni és súlyos megpróbáltatások­kal járó veszélyeket, őszintén kijelenti azt, hogy ha azon hit teljesülne, akkor szomorú helyzetbe fogna jönni az ország; azon helyzetbe, melybe nem egy-egy örökös jut, a­ki kapzsi örömmel várja a rokonától reá jövendő örökséget és el­feledi megtapogatni saját éterét, a­miből pedig meggyőződhetnék, hogy a kór, mely a rokont megölte, a közös elődről az ő vérébe is átment s hogy közös sors fogja őt érni azzal, kinek örökségét várja. (Úgy van­ jobb felöl.) De ne tekintsük oly sötétnek a jövendőt és szóló nem is tekinti annak. Szóló ezután ismételve kijelenti, hogy a mi fenforog, az nem közjogi, hanem csupán czélsze­­rűségi kérdés, hogy itt a kormányt egyéb nem vezeti, mint az, hogy az ország erejét nem akar­ja czélszerűtlen irányban igénybe venni. Csak egyet kíván még hozzá adni. (Halljuk.) Ha elő­­állana azon eset, hogy az összes véderő bármely oknál fogva nem volna elegendő tüzérséggel el­látva, akkor az következnék be, hogy a kor­mány kötelességének tartaná a ház elé lépni és azt mondani: „íme nincsen elegendő tüzérsé­günk, gondoskodni kell róla s akkor jobb hiá­nyában, a roszabb is jobb lévén semminél, any­­nyit amennyi szükséges volna pótolni kellene a tüzérséghez. De míg a dolgok ellenkezőleg álla­nak, csak azért, mert azok előtt, kik a dolgot nem értik, népszerű volna, a kormánytól lehe­tetlen azt követelni, hogy a módosítványt elfo­gadja. (Hosszas élénk helyeslés a jobbon.) Győrffy Gyula párhuzamot von az ellenzék és a kormánypártnak e kérdésben elfoglalt ál­láspontja között. Az ellenzék ugyanis Magyaror­■ szágot a szó teljes értelmében állammá akarja emelni s minden kellékkel ellátni a honvédsé­get ; a kormánypárt a birodalmi egység kapcsá­nak alárendeli az országos honvédéről. — Az ellenzék a múltból merít erőt és reményt; a kor­mánypárt azt állítja,hogy Magyarország még csak kezdetén van állami életének, s midőn az ellen­zék a haza érdekében a honvédségnek tüzérség és műszaki csapatokkal leendő ellátása iránt mó­dosítványt nyújt be, a miniszterelnök azzal vá­dolja, hogy ez népszerűség hajhászásából eredt. Erre megjegyzi a szónok, hogy ez mégis ritkán szokott oly hiba lenni, mint aminő azon bizonyos hegyvadászat, mely a népszerűség feláldozásá­val jár, figyelmezteti egyszersmind a minisz­terelnököt, nehogy úgy járjon, mint a merész vállalkozók igen gyakran, hogy nagy kamat kedvéért elvesztik tőkéjüket. A miniszterelnök azt m­ondotja, hogy a közp.­bizottság kisebbsége megfontolás és előzetes ta­nulmány nélkül terjesztett be külön véleményt; erre szónok elismeri, hogy azon szempontok, me­lyeket Andrássy financziális és czélszerűségi te­kintetből felsorolt,hosszabb megfontolás szülemé­nyei, miután a közp. bizottság jelentése szerint azon alapon fogadta el a tvjavaslatot, hogy a honv. miniszter képviselője kijelentette, misze­rint a honvédség minden fegyvernemekkel el lesz látva s igy ágyukkal is; a közp. bizottság többsége tehát ezen nyilatkozatban nyugodott meg, most pedig egészen ellenkezőleg beszél s ez által megdönti a közp. bizottság jelentésének egyetlen argumentumát. Kerkapolynak azon megjegyzésére, hogy ne űzzünk fináncz politikát sympathiából, azt válaszolja, hogy ne űzzön finn politikát antipathiából. A p. U. minister azt mondta, hogy az 1870 ki háborús eshetőségek alkalmából a közös sereg­nél tett költekezésekből esik reánk 6 millió frt­­s a honvédségre adjunk 5 millió forintot, mit aránylag kevésnek bizonyosan senki sem talál­hat. A f. évre a közös hadsereg harczképességé­­nek emelésére meg lön szavazva vagy 25 millió frt, miből reánk ismét 7 112 millió frt esik, a hon­védségre hason czélból a miniszter pótelőirány­zata közel 3 millió frtot mutat, tehát aránylag ismét nem keveset. Midőn a pénzügyminiszter ezen arányt kimu­tató, nagy bölcsen elhallgatta azt, hogy azon összegek, melyek a közös hadsereg számára van­nak felhozva, csak pótlékai azon roppant hadü­gyi költségnek, azon 90 milliónak, melynek mi 30%-át fizetjük, ellenkezőleg azon tételek, me­lyek a honvédségre vonatkozólag lettek előso­rolva, magukban foglalják az egész kiadást. Midőn a tudomány is elismeri a sereg felszere­lésénél a decentralisatio elvét, a legfonákabb eljárásnak tartja, honvédségünknek tüzérsé­get való ellátását idegen kezekben centralizálni, mert háború esetén a honvédséget tüzérséggel gyorsan és kellőleg egy központból ellátni, tel­jes lehetetlen. A miniszerelnöknek azon állítá­sára vonatkozólag, hogy a tüzérség felállítása 12—15 millióba fogna kerülni, a közös had­­ügyér előterjesztését olvassa fel, mely azt mond­ja, hogy a honvédcsapatokat a szükség eseté­ben mint nagyobb hadegységeket fel lehessen használni, és e végre lövegekkel elegendő szám­ban ellátni, szükséges a táborkari tüzéranyagot szaporítani, mely szaporítás 200 négy- és 200 nyolczfontos löveggel és a hozzátartozó lőszer­rel, lőszzerkocsikkal és kellékekkel irányozta­­tik elő, ha a birodalom mindkét részének hon­védsége összesen 220,000 emberrel és 1000 em­berre közel 2 löveg vétetik számba. Az említett 400 teljesen felszerelt löveg, lő­szer és lőszerkocsik, továbbá a szükséges tarta­­léklőszer (600 lövés lövegenként) és ez utóbbiak számára való járművek beszerzésére 2.835.000 frtnyi összeget igényel, ha az anyagárak és munkabéreknél egy rendkívüli növekedés nem áll elő.A Szónok kimutatja, hogy ha áll a közös had­ügyminiszter úr ezen számítása, akkor semmi esetre sem állhat azon számítás, melynek ered­ményét a miniszterelnök 12—15 millióban em­líti fel, mert a közös hadügyminiszternek szá­mításai szerint 1000 honvédre körülbelül 2 lö­­veget tesz kilátásba, és így 220 ezerre esnék 400 löveg. Ezen 400 löveg árának kiszámításá­nál figyelembe venni ezeknek lőszerrel, kocsikkal és más kellékekkel ellátását is és ilyen számítás szerint teszi az igénylett összeget 2835.000 fo­rintra, a­melyből ugyan a delegátió csak 2 mil­liót szavazott meg, de szóló számítása alapjául mégis a miniszter által kért egész összeget ve­szi fel és pedig azért, hogy azt mindenekben a közös pénzügyminiszter tételeire alapíthassa. Az első felszerelés költségét e szerint a következő­leg lehet kiszámítani. A kimutatás szerint 400 lövegnek 220.000 honvéd számára leendő fel­szerelése 2835000 frtba kerül, ezen kulcs­ szerint tehát 1400 ezer magyar honvédre esnek 1,804. 191 frt sőt bátran lehet állítani, hogy még en­nél is kevesebb, miután ha a honvédek is bírná­nak tüzérséggel, akkor le kellene az ezen vélt pótló 2 millióból vonni azon 30% -t, melyet most a közös hadügyminiszter számára fizetünk, miu­tán ezen összeg feleslegessé válnék.Tészen pedig ez körülbelül 600.000 forintot,mely összeget az 1.800.000 ftból levonva, marad kerek számban 1.200.000 ft és így körülbelől ennyibe kerülne a jelenlegi magyar honvéd létszámnak megfelelő tüzérségi felszerelés a közös miniszternek szá­mítása szerint,és nem 12 millió illetőleg 15 mil­lió írtba, a­mint azt a honvédelmi miniszter számította. Szónok ugyancsak a közös hadügyér költség­­vetése alapján kiszámítja, hogy a fentartási költ­ségekkel együtt a honvédségnek tüzérség és műszaki csapatokkal ellátása évenként legfölebb 1729439 írtba kerülne, a­mi korántsem akkora összeg, mint a kormány részéről állíttatott. Azon ellenvetésre, hogy nincs tüzér tisztnek való ember, s hogy szerfelett sok ilyenre volna szükség, ha felállíttatnék a tüzérség, következő számítást tesz: Az összes hadsereg tüzérségének száma áll : 16,932 közlegényből, melyből a fennebbi számí­tási kulcs szerint honvédségünk mostani létszá­mának megfelelőleg esnek 2963 közlegény. Van továbbá a hadseregnél 816 tüzér tiszt, s így a honvéd tüzérség most 142 tisztet igényelne, 142 tisztnek kiképzése pedig nem oly nagy dolog, hogy az lehetetlenségnek volna mondható. Szaló tehát azt hiszi, nem áll, hogy Magyarország nem bírná el ezen kisebbségi indítvány telje­sítését. Éber N. azon állítására, hogy mindig hiba volt, hogy a katonai szempontok helyett politi­kai szempontok szerepeltek, megjegyzi, hogy e hibában épen a jobboldal szenved. Végül Ürmé­nyi és Hollán beszédeire egyes megjegyzést téve, ajánlja a kisebbség módosítványát elfoga­dás végett. (Élénk helyeslés balról.) Elnök: Holnap a központi előadó úr fog szólani. Azután következik a szavazás. Ülés vége 2 óra 15 perc­. A főrendiház ülése febr. 28-kán. Elnök : C­z­i­r­á­k­y János úr. déli 12 órakor megnyitván az ülést, Bujanovics Sándor átnyújtja a képviselőházban kihirdetett szente­sített indemnity törvényt, mire az kihirdettetett. Nyáry Gyula dr. erre a következő interpel­­látiót terjeszti elő : Jóllehet a vízveszély Budapestre nézve meg­szűntnek tekinthető, de mivel a Duna mentén l­évő községek az árvíz veszélyétől még nem mentesítvék, sőt állítólag Tolna környéke már­is víz alatt áll : bátor vagyok a magas kormányt sürgőleg kérdeni, várjon minő előintézkedések mentő és segélyező rendszabályokról jön felsőbb­­ségileg gondoskodva. Az interpellate kiadatik a belügyminisz­ternek. Egyéb tárgy nem lévén az ülés eloszlik. A Lajthán túl.­ ­• Tegnap este a bécsi munkásegylet nagy népgyülést tartott, melyen mintegy 5000 ember vett élénk részt, s melyen lelkes éljenzé­sekkel fogadták az élveivé vált, s az amnestia folytán szabadon bocsátott munkásokat. A népgyű­lés a következő határozatot fogadta el néhány többé-kevésbé heves szónoklat után : „Az osztrák állami szövetség csak úgy erő­södhetik meg , népei közt csak úgy lehet béke, ha az eddigi, egyes kiváltságos osztályokon ala­puló képviselet az összes nép képviseletévé ala­­kíttatik át. „Csak az általános egyenes választások beho­zatala, a teljesen szabad egyleti és gyülekezési jog engedélyezése és tökéletes sajtószabadság által lehetséges a népben felébreszteni a szere­­tetet az állam iránt, csak így lehet szembeszáll­ni a fenyegető külveszélyekkel. „Ausztria social­demokratái, kik a valódi ha­ladás pártját s az egyedüli valódi néppártot kép­viselik, a kormány iránti maguk tartását ezen kifejezett elvek figyelembe vételétől teszik füg­gővé.“ A határozat kimondása után az ezerekből álló tömeg az általános választási jogot éltetve és szabadságról szóló dalokat énekelve vonult vé­gig Bécs legnépesebb utczáin mindaddig, mig egy rendőrfelügyelő rendszerezetekre appellálva fel nem szólította, hogy oszoljanak szét, mire a zaj elnémult, s a tömeg lassanként eloszlott. A magyarországi kath. egyház ön­kormányzatának szervezete. (A husz­on­hetes bizottsági szövegezése szerint.) Második fejezet. B) A­z igazgató tanács. 29. §. Az igazgató tanács élén az ország her­­czegprimása áll. Akkor, mikor az esztergomi ér­seki szék betöltve nincs, az elnökség a hivatalra nézve legidősebb érsekit illeti. 30. §. Az igazgató tanács tagjai: a) kilencz igazgató tanácsos, és pedig 3 egy­házi, 6 világi állású tag, — továbbá b) három igazgató osztályfőnök. 31 §. Az igazgató tanácsosokat az országos hatd.­gyűlés saját kebeléből három évre választ­ja. Ezen igazgató tanácsosok egyharmada a megválasztatás rende szerint évenként kilép, de újra megválasztható. A kilépés sorrendje fölött az első két évben sorshúzást határoz. 32. §. Az igazgató tanács saját világi alelnö­­két, az igazgató tanácsosok sorából egy évre maga választja. 33. §. Az országos katholikus gyűlés határo­zatainak pontos végrehajtása fölött őrködik; s ennélfogva: a) Felügyel az igazgató osztályfőnökök által saját felelősségök mellett kezelendő kormányzat minden ágazatára. b) Az igazgató osztályfőnökök minden oly rendeletét, melyet az országos kath. gyűlés ha­tározataival, vagy határozat nem létében az ügy érdekével összeütközőnek tart, felfüggesztheti, és ily alkalommal a halasztást nem szenvedő ügyekben saját felelősségére intézkedik. c) Felmerülő mulasztások esetében azokra az osztályfőnökük figyelmét felhívja, s őket a kellő intézkedések megtételére utasitólag is kötelezi. d) Őrködik az országos katholikus közpénztár szigorú kezeltetése fölött. 34. §. Mindazon javaslatokat, melyek az egyes osztályfőnökök által az országos kath. gyűlés elé terjesztés s ez utáni eldöntés végett előké­szíttetnek, — a mennyiben azok előleges beje­lentés folytán az országos gyűlés részéről külön bizottságokhoz nem utasíttattak — tárgyalja, s véleményes jelentésével kiséri. Hasonló előterjesztéseket önállóan is kezde­ményezhet, de ily esetben az illető osztályfőnök véleményét mindenkor bekivánja s mellékli. 35. §. A magasabb egyházi javadalmak betöl­tését akkép eszközli,­­­hogy minden megürült helyre három egyént, ezek közöl leendő kine­vezés végett, az apostoli királyhoz felterjeszt, úgy azonban hogy: a) az érseki s püspöki székek betöltésénél, valamint a javadalmas apátságok és prépostsá­­gok adományozásánál a püspöki kart és az il­lető egyházmegyei tanácsot meghallgatja; b) a szerzetes­rendek apátságaira és prépost­­ságaira nézve azok kijelölését veszi a felterjesz­tés alapjául; c) a káptalani javadalmakra nézve a hármas kijelölést az illető egyházmegyei tanács meg­hallgatása mellett az illető megyés püspökkel, széküresedés esetében a káptalannal egyetértő­­leg állapítja meg. 36. §. Összeállítja az igazgató osztályfőnökök által előkészített költségvetést s ezt saját véle­­ményes jelentésével, valamint a megelőzött évre szóló számadásokat, megállapítás, illetőleg meg­vizsgálás végett az orsz. kath. gyűlés elé ter­jeszti. 37. §. A kegyúri viszonyból felmerülő kérdé­sek esetében, azoknak a fennálló törvények és gyakorlat értelmében­ elintéztetéséről gondos­kodik. Oly esetekben pedig, midőn akár vala­mely kegyúr, akár valamely község részéről a kegyúri terhek megváltása, vagy a kegyúri tér-

Next