A Hon, 1871. június (9. évfolyam, 125-148. szám)
1871-06-03 / 127. szám
127. szám. EL évfolyam. Reggeli kiadás, Fest, 1871, Szombat, jumm 8. Kiadó-hivatsE: Ferencziek tere 7. u. Másztok e 1611 s«t««i a f jb Postán bti.jT«, v*£y Sítd.ananteB feáuhoz hor'jT« «■eRjLft'li ás tstoki*ii4.-gyütt: l hónftjb» ....................! ftfc 86 tii 3 hArmpi» .....................5 , fii) . 6 Jtóuu}¡r.i ... . . . M „ — „ Ab esti küldiU postai kii?ATiktfll›U.»"frf feliilfizetés navonkiit . . i!» ki. Ab. előfizetés sut ki föl v tón minden itfeapfca» msRkosfűtetö, » ennek bármely napján történik tg» i/.frjdenkor a hó «(»ft napjától ing szántottatni. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. trerfceaztéji iroda: Feranteefe fs*re 7. tz. Boigtatást «1 is 9 tissibus iJyfére bati!sor» . . . 9 te. j. Bélegdij minden baigtólásért . . 30 kr. ftsijadelnes aiirdatfeek többsafite wellet» kedvezőbb föltételek «iatt vetjuk föl. —«Nyiít-ták 6 hasábos pátit sorért. . .íré kr. ©©F* Az előfizetési és idrdetméityiiiij a l»p kiadó-hivatalába küld emle. E lap Ksaallemi részét illető mindojt köm* kim&ny » azerkesztüségbez intézendő. Bémonhttlen levatok csak ismert tesektffj Ssgrdtetürtk »L — B torotok nem »rtadtan vissza. ff Előfizetési felhívás A HON IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr Fél évre.......................... 11 frt — kr. Negyed évre .................... . frt 20 kr. A p esti kiadási postai különküldéseArt felifizetés havonkint. 3© kr. fy SCSI©« «WBtetM ?v*tMi nm küdzsá, wsrt geakl mv fiassaftíjá, » w»ft&«X eg/everSte?) X» * ■pésat gesatal ataiv togozással kálózul, ment rautek bAmenteelté^ mák § krsjesársa feerSi A „ECIJ UadéUTAtemn. pWMMglgM^ggpg^ ft PEST, JUNIUS 2. Az uj európai sulyegyen. A figyelmes politikus előtt még nagyobb érdekkel bir Francaiaország küszöbön álló szervezkedési procensusa, mint azon iszonyatosan érdekfeszítő dráma jelenetei, melyek csak most folytak le, s melyekben alig talált az emberi szellem egyetlen megállapodtatási pontot, mely Európa valódi haladására alapot képezzen, annál többet arra nézve, hogy a történelemben eddig vezérfonalul elfogadott haladás, szabad fejlés és emberiességre nézve kétségbe ne essék. A Machiavelli-féle alapeszme, az államok területnagyságára, népességére és hatalmára féketett súlyegyen eszméje kétségen kívül túlélte magát. Keletkezése idejében nemcsak jó volt az, hanem egyszersmind haladásnak volt tekinthető, ma már túlhaladott álláspont. Azóta, különösen a forradalmi korszak megnyílta s a közművelődés, közlekedés nagymérvű haladása után, nem tartható többé. Ma már, mint a divat kódját, a politikáét is föl kell fordítani, s vagy a régi formák közül valami a mai keretbe illőt forogni vagy az új eseményekhez uj forpát teremteni, hogy a serpenyő föl ne billenjen s a szabadság és közmivelődés haladására a garantiák előteremtessenek. Emlékezhetünk, hogy IV. Henriknek az az eszménye volt Európa végleges és állandó szervezésére, hogy megfelelőig az egyes nemzetek hajlamai és történeti fejlettségének, az államok akként állíttassanak össze, hogy részint respublikál, részint alkotmányos, végül absolut igazgatás alatt állandósulván meg, — a szabadság kivivőit előnyei biztosítva legyenek s a had és béke ügyét, egy az összes hatalmak képviselőiből összeállítandó congressus döntse el. Ezt a fájdalom — még most három század után is csak kegyes óhajtásnak kell tartanunk; de, hogy a legújabb korszak és a szabadság igényei, valamely ezen szép terv alapeszméjének megfelelőt követel, azt józanan alig lehet elvitatni. Az egyéni és közszabadság, az általános mivelődés haladása garantiákat követel és épen ez az a szempont, melyből Francziaország jövője oly roppant fontossággal bír mind Európára, mind az egész emberiségre nézve. Fájdalom, ha e pillanatban Európa politikai helyzetét, intenzióit tekintjük, a fennebbi szempontot illetőleg kevés vigasztaló jelenség áll előttünk. A nagy német császárság, melynek irodalma és bulletinéi oly lenézőleg beszéltek egykor a még le nem vert „dicsőség nemzetéről“ : a győzelem után teljes mértékben örökölte a levertnek kigunyolt hibáját s míg amott a politikai és erkölcsi halállal vívódó összetöri eddigi isteneinek bálványait, Hamaz épen ezen új bálványok felállításán és megkoszorúzásán töri fejét. Nem példátlan eset a históriában, így fogadta el a győztes Makedón a meghódított persa elpuhító szokásait, így a Róma hamvain épült keresztyénség, a pogány Caesarok erkölcsrontó fényűzését. Nem példátlan, de nem is vigasztaló, mert határozott visszaesést jelez. A herczegesített, mindenható porosz miniszter egyenes és közvetített nyilatkozatai pedig e jelzést már mint határozott akaratot mutatják be Európának, amidőn a hatalmas úr a világ összes liberálisomjának fülébe dörgi: „lasciate ogni speranza.“ Ezért ugyan nem fogunk fölhagyni a haladás reményével, de fel kell hagynunk azzal, hogy talán pár évtizedig Németország a valódi szabadság ügyében — mint hivatva van — vezérszerepet játszik; sőt amit a legközelebbi időkben várhatunk tőle: az épen az ellenkező, a reactio. És ez könnyen megteremheti hatását közvetlen szomszédaira: Ausztriára, Olaszországra. E helyzet megfontolása kulcsot ád azon kérdés fontosságához, mely Francziaország jövőjének nyitja. Hiában, Francziaország sorsában meg szokták Európa liberálisabb nézetű emberei a szabadság ügyét is látni, s midőn a legközelebbi időkben mindent, de mindent koczkára vetve láttunk, nemcsak Francziaország sorsáért remegtünk. Most épen oly aggálylyal nézünk arra, hol áll meg a roppant lökést kapott szenvedélyek ingája, s meg kell vallanunk hogy a kilátás még eddig e tekintetben sem vigasztaló. Azoktól, kiknek semmi kockáztatni valójuk nem volt, nem csodáltuk — bár iszonyodtunk tőle — ez embertelenség és féktelenség tényeit, de hogy „a rend emberei“ ép úgy a brutalitás végletéig menjenek, — ezt nem hittük, ez kétszeresen szomorító és megdöbbentő. Hol és mikor fog tehát megállani az inga? Kiktől várjuk, hogy a mérsékletnek példáit mutassák és sárkányfogak elvetése és a boszu fölidézése helyett, siessenek a szív csendjét és úgy helyreállítani, mint ama külső békét, melyre e félig elvérzett nemzetnek oly nagy szüksége van? Remegünk azon gondolatra, hogy Francziaország belső halálos küzdelme még tovább tarthat; szervezkedése, megszilárdulása a szabadság alapján s haladása egy jobb út — a nemzet tömegének mivelődése — felé még évekig huzódhatik, holott Európa szabadabb alkotmányú országainak sorsa nagy részben függ attól, hogy e sírja széléről visszatérő nép egy szilárd és szabad köztársasági állammá tömörüljön. Egy ily állam, visszatérve a régen elhagyott egyszerűség tűzhelye mellé, visszanyerve nemzeti öntudatát, egykori rugékonyságát és pezsgő tetterejét; föltámasztva azon nagy szellemeket, melyek az alsó Európát egykor fölrázták, —helyreállítaná azt az uj egyensúlyt, melyet Európa és az emberiség haladása követel; és épen oly megbecsülhetetlen szolgálatot tenne a dolgok új rendjében magának és Európa szabadságának, mint a minő kárt okozott azon iszonyú jelenetek által, melyek a szabadság valódi barátainak szivét is megdöbbentették, a míg a reactió ujjongott „erkölcsi“ diadala mámorában. TÁRCZA: Eppur ii maoveX (És mégis mozog a föld !) Hegény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Negyedik kötet. (Folytatás.) Mi van a fenyők mögött ? Ez órától fogva Katinka nem szólt többet Kálmánhoz. Gyűlölte őt. Érezte a megaláztatást a két vadászkaland moráljában. Ugyanazon férfi az egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett eszeveszett hős. Ő akarta Kálmánt megszégyeníteni Decséry Dorothea előtt, s mennyire megalázta Kálmánt . Oh azért nem dobta el magától. Ne higyje azt sola a kegyetlen ifjú, hogy egy asszonyt, aki csak szerelmének élt, úgy el lehet magától szakítania, azzal a szóval: „most már mást szeretek“. Még sokszor keresztül fog botlani abban a fényes pókszövetben, amit egy megbántott asszony haragja ujjain átkötöz. Még most csak főzi magában, hogy mit tegyen? * » • ♦ ♦ A vadászat után az egész vendégsereg ki volt fáradva, s mindenki meg volt elégedve azzal a rendezéssel, hogy kiki hazamehetett a maga paraszt házához, s ott fesztelen kényelembe tehette magát. Az urfiak még este sorba vették a hölgyes házakat, Bunkó bandájával serenádot adtak az ünnepelteknek, azután hagyták őket aludni, reggelig egy kocsizörgésnek sem volt szabad megháborítani a pihenők nyugalmát. A statutio ünnepélyes végrehajtása a szabadban történt meg. A derült idő kedvezett a szertartásnak. A zöld pázsiton hosszú asztal volt felállítva, annál elnökölt a beiktató alispán, székeken, lóczákon körülülték az asztalt a meghívott vendégek, elsősorban a hölgyek és urak, másodikban a parasztok. Katinka is megjelent. Kissé későre is készült el a reggeli toilettjével; fekete lovag köntöst viselt, piros hajtókával, lóháton jött ide ; Idején prémes négyszögű lengyel kucsma volt, fehér tollal, öv helyett aranynyal áttört schawl szokta karcsú derekát. Abból, hogy legkésőbb jött, az a jó támadt, hogy mindenkit fölkeltett maga előtt, a ki az ő számára fentartott hely előtt telepedett le s legalább mindannyinak jutott valami selyem ruhája suhanásából, ragyogó szeme pillantásából és parfümje futó illatából, amíg végig feszengett az egész soron, miután az ácsorgó paraszttömegen nem akart keresztül furakodni. A szertartás szokott hivatalos komolyságával ment végbe; a birtokbavételt igazoló okiratokat felolvasta a megyei főjegyző, mire következett volna a birtokot jelképező hant ünnepélyes átadása. Előre el volt az készítve egy fatálban,egy ökölnyi pázsitdarab, közepéből kinőtt fiatal fenyővel, a lágy földbe benyomkodva fényes óloméret, czinober és malachit darabok, s ragyogó marmarosi gyémántok. Mind a kordiczai uradalom terményei. Ezt kellett a beiktatottnak majdan kezébe adni. Előbb azonban hangos felszóval felnivattak a jelenlevők a főjegyző által, hogyha netalán valakinek kifogása volna e birtokbahelyezés ellen, óvástételít most itt a helyszínen végezni el ne mulassza. Mindenki el volt rá készítve, hogy az az előrenyúló nyakú ember ott az asztal végén azért furakodik olyan keményen az asztalhoz, mert ő protestálni jött ide. Aszályinak hívják. Tegnap óta semmivel sem lett kellemesebb, a medve elöl menekülés a vadrózsa bozóton keresztül az arczából caldeai ábécze lapot csinált. — Én protestálok ! — kiálta hosszú kezét az asztal közepéig benyújtva, hogy mutató ujja hegyével a zöld posztót megbökhesse. — Kérem ezt jegyzőkönyvbe vétetni. A főjegyző komoly képet csinált hozzá sem nyúlt a tollá'uois, hanem tréfás hidegvérrel mondá rá : — Már be van írva. A társaság nevetett. Aszályi pedig folytatá : — Protestálok és óvást teszek, mint tekintetes nemes, nemzetes és vitézlö Gődénylaki Csollán Bertalan urnak, úgy is mint nagyságos és tekintetes sátorallyaujhelyi Sátory Katharina asszonyság törvényes férjének és így gondnokának meghatalmazottja. — Hazugság! hazugság! hazugság ! Kiálta fel indulatosan Katinka, korbácsa gombos végével ütve ugyanannyit az asztalra. — Kérem szavaimat protokollumba vétetni! Recsegett Aszályi hangja. — Már be vannak írva — előre! monda gonosz nyugalommal a főjegyző. — És az én szavaimat is utánuk ! kiálta Katinka, korbácsnyelével ütögetve azt az f,kozott protocollumot. — Majd azokat a margóra. A közönség nagyon mulatott ezen a tréfán. Rozályinak még egy dolgot kellett elmondani: — A tiltakozás okai elő fognak adatni egy esztendő lefolyása alatt a tekintetes királyi tábla előtt. — Ez is be van már írva. Monda a főjegyző. : Tessék megnézni a jegyzőkönyvet. A hallgatóság nevetett a tréfás ötletnek, mint a mikor valakinek az adomája végét előre kitalálja a másik, a kinek mondja. Hanem Aszályi nem ment oda megnézni, mi van a protocollumban ? Dehogy nézze ! ő megtette, a miért ide volt küldve, s azzal igyekezett kikeveredni a sokaság közül s eltűnni akármerre , ráhagyva a többiekre, hogy vivátozzák majd meg a földesúrit, midőn a jelvényes hant átadatik neki a birtok képében. Pedig az a tréfa, amit Csollán Berti ezzel a pajkossággal rögtönzött az ő kedves barátjának, Bálvándynak, nem volt olyan csekélység. Ez a játék nem megy tökmagba. Csollán Berti ugyan nem fog a törvényes egy év alatt semmiféle indokokat bejelenteni a királyi táblán, hanem Bálvándynak ez mégis egy évi kordiczai jövedelmébe kerül. Mert a kordiczai uradalom Az egynéhány négyszög mértföldnyi erdőből, melyből ha a birtokos egy fogpiszkálót magának lemetszett, hát azzal annak az egész évi haszonvételét kimerítette. Fa van, de itt nincs, sem vevő hozzá. Ami főjövedelmét képezi, az a huszonkét falu jobbágya által fizetett dézsma, robot, füstpénz és kocsmáltatási jog. Ez sokra megy. De most az a huszonkét falu egy esztendeig egy árva garast sem fog fizetni Bálvándynak, mert mindenki azt mondja: hát ha nem te vagy az igazi földesur ? holnap jön utánad a másik s az újra megveszi rajtam. - - Hátralékokat behajtani pedig — hogy mit jelent? azt tudják, akik próbálták. Tehát ezzel a tréfával egy év jövedelme a kútba van ejtve. De futott is a tett színhelyéről Aszályi, ahogy csak négy mokányló vihette a szekerét, melyet jó közelbe rendelt, hogy rögtön menekülhessen, amint idejét látja. Puskát nem vitt ő magával védelemre, de a gyorsaságban bízott. Jól tudta, hogy kétszáz forint a bírsága egy olyan „actus majoris potentiae“ elkövetésének, mint mikor például egy nemes embert keményen eldöngetnek, s kétszáz forint Bálvándy úr előtt nem nagy pénz. Igaz ugyan, hogy ez azzal a másik kétszázzal, amit Csollán Berti ígért jutalmul, épen négy. De mégis úgy hozta magával az ízlése, hogy jobbnak találjon kétszáz forintot veretlenül, mint négyet bevert fejjel. Annál fogva ugyan örült, mikor látta, hogy senki sem nyargal a szekere után , hogy nem üldözik. Hiszen neveltek rajta. Tréfának vették. Azonban mikor legjobban örülne a szerencsés megmenekülésnek, egyszer csak rákiáltanak a mély útból: „megállj !” A kiáltás asszonyi hang volt és szemközt jövőtől eredt. P. Szathmáry Károly. — A baloldali kör tegnap esti (jun. 2.) értekezletén a pestvárosi kölcsön bélyegmentességéről szóló törvényjavaslat és az amerikai államokkal (Egyesült státusok, Chili, Peru stb.) kötött szerződések tárgyaltattak. Az első ellenvetés nélkül elfogadlatott, az Egyes, államokkal kötött szerződésben az „osztrák-magyar állampolgárok“ — kifejezés, valamint Heust gr. közös kanczellársága ellen létetett kifogás. — Az új igazságügyminiszer megvan Bibó István személyében. A Budán tegnapelőtt tartott ministertanács e javaslata felterjesztetett ő felségéhez, kitől a megerősítést mára várják. Biztó, kinek ez ajánlat még pünkösd előtt létetett, a ministerséget akkor visszautasitá és vidékre rándult. Visszaérkezvén a fővárosba, már hajlandóbb volt annak elfogadására. E változás a „P. L.” szerint különösen Deák Ferencznek tulajdonítandó. Bittó a tartott reiniszertanácsban jelen volt és végül késznek nyilatkozott a tárcza elvállalására, de csak ad hoc, t. i. az első folyamodású bíróságokról szóló törvény végrehajtásának idejére, tehát körülbelül a jövő országgyűlési választásokig. Másnemű reformmunkálatokba nem akar avatkozni. — A m. kir. állam vasutépitészeti igazgatóság főnökévé, Prangen leköszönt igazgató helyébe Tolnay Lajos, a zákány-dombovári vasút voltigazgatója neveztetett ki, aki is e fontos állomást már el is foglalta. E változás folytán nevezett igazgatóság főbb állomásai most már csaknem kivétel nélkül jeles hazai szakerők által vannak betöltve. Értesülésünk szerint az igazgatóságban már (!) magyar az ügykezelési nyelv. Néhány szó a tanfelügyelői intézményről. Ha valaki azt állítaná, hogy jelenleg ezen ügyet feszegetni épen nem időszerű, mivel a tanfelügyelőségek kérdése nincs napirenden, annak tévedését teljes szívből megbocsátva, bátorkodunk azt hangsúlyozni, miszerint az általünk jelenleg tárgyalás vagyis inkább szellőztetés alá vett ügy mind időszerű, mind napirenden levő országszerte. Minden intézménynek, mihelyt az áthaladta a tervezgetés, eszmeiség körét, s életbe lépett, kétségtelenül főpróbaköve az idő. Az idő mutatja ki a legkézzelfoghatóbban minden előzetesen elméletileg megállapított intézmény kirívó gyakorlati hiányait. Miután pedig a tanfelügyelők kineveztetéséről a most lefolyt május hóban épen két év telt el, önkényt előtérbe tolakodik azon jogos kérdés, vajon ezen az ország, a szegény nép pénzéből meglehetősen jutalmazott intézmény, két év után megfelelt-e azon remények ésvárakozásoknak, melyeket hozzá kötöttünk ? Immár elérkezettnek látjuk azon időt,midőn a tanfelügyelők elé ezen felszólítással léphetünk: adj számot sáfárkodásodról ! Azonban körülményeink, viszonyaink s mondjuk ki: összes intézményeink sajátszerű viszonyai gátolnak abban, hogy ezen különben egészen jogos felhívást azokhoz intézzük, kiket közvetlenül illet, ti. a tanfelügyelőkhöz, s igy mé’ felé kell fordulnunk, — azon közeghez, mely első volt életrehívásukban, s ezen közeg a kormány. Kimondhatjuk bátran, hogy mindazon hibákért, mulasztásokért, botrányokért, melyek ezen intézmény sarkába tapadtak, elsősorban a kormány felelős, az illető tanfelügyelők pedig csak második helyen vonhatók felelősségre. Helyes-e vagy nem,a tanfelügyelői intézmény? erről most nem célunk szólni. Mindenesetre szükséges, hogy legyenek jó kormánynak az elemi iskolák körében felügyelő s jelentésttevő közegei, s ezek csakis az elemi iskolai felügyelők lehetnek. Más kérdés az, mely itt megvitatás alá kerülhet. Vajon országos viszonyaink tekintetbe vételével léptették-e életbe nálunk ezen különben sok tekintetben szükséges intézményt? Váljon nem csináltak-e némely uraknak, kik egy és más ok miatt komoly munkára nem alkalmasak, pompás sine criákat az ország különböző vidékein ? Váljon nem akartak-e egyrészt tanfelügyelőséggel jutalmazni derék kormánypárti kortesvezéreket? Vagy magukat sokféleképen compromittál egyéneket tisztességes pensióba helyezni? Mindezen kérdések föl-fölmerülnek vidékenként, mégpedig , hogy a dolog tragikumából a komikum se hiányozzék — épen nem ellenzéki, hanem igen tisztességes jóravaló, még eddigelé úgynevezett deákpárti gondolkodó, s a maguk lábán járni tudó s akaró egyének részéről. Jogosultak-e ezen kérdések, ezen aggodalmak, ime lássuk. Midőn, két éve múlt már, az első kinevezések megtörténtek, tanférfiak és egyéb gondolkodó emberek körében jön átalános megbotránkozás, csodálkozás, majd derültség, mely utóbbi szerény véleményünk szerint a legveszedelmesebb. Itt egy földbirtokos, ki derék törzsjuhászatáról, amott egy tönkrejutott úriember, ki tömeges adósságairól, másutt egy törvényszéki ülnök ki szakavatatlanságáról, majd egy sokféle lében úszó egyéniség, ki igen bizonytalan múltjáról, ismét egy olyan, ki pánszláv irányzatáról, s némely miniszteri hivatalnok ki semmiről sem ismeretes — lőnek a legszentebb ügy élére állítva vezérekül. A szakkészültség, tanítói buzgalom s több efféle mellékes apróságok, a lehető legcsekélyebb mérvben lőnek figyelemre méltatva; s ekként már a kinevezéseknél, az egyének megválasztásánál elvetette a kormány a sulykot, s megalapította a közönség fejébe magát bevett azon felfogást, hogy nincs is a kormánynak komoly törekvése elemi iskoláink sanyarú, szégyenítő dolgain valamit lendíteni, s hogy a tanfelügyelőség nagyon előnyös sine cura. Hogy azonban ezen épület czifra tetőzete se hiányozzék, ha már szerencsétlenek voltak az egyének megválasztásában, s hogy legyen is mit jóízűen megnevezni a t.er. közönségnek, a legdemokratikusabb ügy szolgálatába állott s legtöbbnyire szaktudomány szűkében szenvedő tanfelügyelőket, mielőtt még tettek, vagy tehettek volna valami jót vagy roszat, megtették nagyságos uraknak, királyi tanácsosoknak. ■ — Ez igen derék dolog, valószínűleg azért történt, hogy az illetők készinletlenségi ellensúlyoztassák azon tekintélylyel, melyet emntett czim biztosit, s a szegény nép, az elhagyatott állapotban tengődő falusi tanító, természetesen azt tartozik hinni, hogy a ki a királynak tanácsosa, eo ipso o os ember s annak engedelmeskedni, az előtt térdet fejet hajtani elmulaszthatóan kötelessége. Mi azt hisszük, hogy sokkal inkább a dolog természetéből folyó, sokkal méltányosak!) lett volna, ha mind ezen lucus a non lucendo czim elmarad, s a koldus aristokracia nem szaporittatik, mind pedig főkép ha jegy-két derék, becsületes s elismert tanító is kineveztetett volna. Ez emelte volna fel a tanitói kart azon porból, melybe hosszú századok bűnös mulasztása taszította. Ez tette volna lehetővé azt, hogy öntudatra ébredjen minden a tanügy terén buzgólkodó ember, kiben akarat, képesség, buzgalom szunynyahoz. Ha természetesen, a szegény tanítót bajos lett volna bevinni a nagyságos kompániába, valószínűleg nem jól érezte volna magát azon körben, melynek férfiai, a sport nemes művészetében, vagy nimródi nagyúri passiókban gyönyörködnek. A másik hiba a népoktatási törvényben gyökeredzik, s erről is megemlékezünk pár szóval. Tudjuk,hogy létezik úgynevezett megyei iskolatanács, ez azon fórum, mely előtt a tanfelügyelő viselt dolgairól jelentést tesz, s ez azon fórum, mely ő nagyságát elsősorban kérdőre vonhatná. Mondjuk,csak vonhatná, de miután ő nagysága ezen fórumnak törvény szerinti örökös elnöke, azon felelősség, melytől itt félhetne, illustrius. A Lajtán túl, mely ország pedig nem sokkal demokratikusabb a mienknél, a következő intézkedések vannak : először a ki tanfelügyelő akar lenni, bizonyos képesítési vizsgát tartozik tenni, s ha kinevezték, nem lesz “"'szerve c». tanácsos, hanem lehet azzá évek után, midőn már működésének története átalában ismeretes. Monarchikus államokban az ilyenféle jutalmazás szokásos és jogosult, a huzamos fáradozás, működés után, ha egyéb jutalmat nem tudunk adni, eléggé méltányos is. Továbbá, másodszor, a Lajthán ton is van megyei kerületi iskolatanács , azon tarcsa különbséggel, hogy ott az iskolafelügyelő nem elnöke a tanácsnak, sőt tagja is csak az esetre, ha szavazattöbbséggel beválasztatik, s ekképen említett, közeg által felelősségre is vonható, stb. Nem soroljuk fel a népoktatási törvény minden egyes hiányait, azokról külön kell majd alkalmilag megemlékeznünk; csak arra figyelmeztetjük azokat akiket illet, hogy a tanfelügyelőknek a népoktatási törvény hiányai igen sok kibúvó ajtót hagynak, s jelenleg úgy áll a dolog hogy ha tetszik a tanfelügyelőnek, tesz valamit, ha nem tetszik, a törvénynyel mindenkor kényelmesen takarózhat. Azt sem lehet helyeselni, miszerint két kategória van bureaukratice megállapítva, egyik az első osztálya nagyságos, másik a másodosztályú tekintet;?? tanfelügyelői kategória, melyben az a nevezetes, hogy míg ugyanannyi, sokszor nehezebb dologgal terheli a másodtanfelügyelőt, addig tetemes különbözeted mutat fel anyagi jutalmazás tekintetében. Ezt nem tartjuk sem helyesnek, sem jogosnak. Miért? azt majd elmondjuk más alkalommal. Ilyenféle botlásokat s hiányokat látván, várható-e, hogy kívánt eredménye legyen ezen intézménynek? Remélhető , az, hogy emeltessék a tanügy, midőn egy csomó ember, minden komoly felelősség nélkül országszerte saját kezére működik. Tegye a miniszter úr kezét szívére, hallgasson sajátbirájára, s ezt fogja felelni: nem ! Óhajtjuk, hogy segítsen a kormány említett hiányokon, mégpedig segítsen mielőbb, addig míg ezen intézmény miatt panaszok, zúgolódások hallatszanak, mivel ha átlép a gondolkodó közönség a boszankodás határain, s kineveti az egész tanfelügyelői sületlen humbugot, akkor már bajos lesz segíteni is. Reméljük, hogy a minister úr, ki évek hosszú során át tanár volt, aki tehát ex professo szakember, tapintatosan s haladéktalanul segíteni fog a tanfelügyelőségek hitelvesztett állapotán, azokat felemeli, s becsültekké teszi. Kun Pál.