A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-27 / 222. szám

Reggeli kiadás: 222. szám. IX. évfolyam. Pest, 1871. Szerda, szeptember 27. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7.sz.földszint. Előfizetési d­i­j : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... 1 frt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 „ 50 „ 8 hónapra ........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik­­, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. 0*­ Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Folyó September hó végével az évnegyed eltelvén, évnegyedei­t. előfizetőink felkeret­nek megrendelésük mielőbbi megújítására. Előfizetési árak: Égés* évre . . 23 frt — ki Fél évre . . 11 frt — kr. Negyed évre . . 5 frt 50 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. PEST, SZEPTEMBER 26. A jobboldal baja. A A jobboldal nagy bajban van. A delegátiót félti és méltán. Az osztrák dol­gok újabb fejleményeiben sok veszély van arra nézve. Mert Hohenwart tervei vagy sikerülnek, vagy nem. Ha nem si­kerülnek, akkor ez a németség passivitása miatt történik, vagy­is azért, mert a né­met tartományok a birodalmi gyűlésbe követeket nem küldenek; de ha ez törté­nik, ha a birodalmi gyűlés létre nem jő, akkor nincs delegativ, mert nincs honnan válasszák. És ha később a németség lét­rehozza is a birodalmi gyűlést, akkor a csehek lépnek abból ki, és ekkor a dua­­lizmus azon elve lenne sértve, hogy a Lajthán túl minden tartománynak képvi­selve kell lennie a delegatiót választó biro­dalmi gyűlésen. Ha pedig sikerül Hohenwart terve, ha a németség magatartása daczára is létre­hozza ő a birodalmi gyűlést, keresztül viszi törvényjavaslatait és megválasztatja­ a delegatiót, akkor a delegatio nem a Laj­tán túli országok complexumát képviseli, a­mint ezt a dualizmus követeli, ha­nem képviselné a szláv elemet, és ennek külpolitikája, pénzügyi tervei valószínű­­leg olyanok lesznek, melyek a mi j­obb­­oldalunk által kiküldött delega­­tióéval merő ellentétben állanak,úgy, hogy akkor meglehet, a magyar jobboldal nem küld delegatiót, vagy ha küld, annak mű­ködése eredménytelen lesz, mert egyesség nem jöhet létre, leszavaztatni pedig egyik fél se engedi magát. Szóval a delegatio ez esélyek mellett nem jöhet létre. De ha létre nem jó, akkor nincs budget, ha nincs budget, nem tarthatjuk a közös kor­mányt, a közös hadserget és a közös diplomatiát, így az egész szerkezet meg­akad. A Pestre alkudozás végett lejött német alkotmányhívek valószínűleg a dolognak ezt az oldalát tüntették fel a mi jobboldali államférfiaink előtt, hogy rávegyék őket az udvarnál és országgyűlésen való oly határozott fellépésre, hogy ennek eredmé­nye Hohenwart minden működésének megbukása legyen. Mert kevesebbet és egyebet nem kívánhatnak. A jobboldal — legalább lapjai ezt állítják — nem ígért semmit. De nem is tagadott meg semmit — jövőre. Ez termé­szetes, mert, mint láttuk, a delegatio és az egész közös ügy veszélyben van és erre a jobboldal szemet nem hunyhat — ha­bár alkotmányos szempontból csak ro­­szallható minden oly tett és szó, mely akár udvari, akár más politikai pressió által egy más ország belügyeibe avat­kozik és azon erőszakos fordulatot tesz. Kárhozatos azért, mert, ha sikerül , akkor államcsíny, mely csak ellenségeket teremt és hazánk irányában is hasonlóra jogosítja fel a másik félt, mi reactio; ha pedig nem sikerül, a győztes félt ellenünk kihívja és í­g­y termi meg a reactiót. Ezt okozza a delegátió. Miatta vagy megakad az államgépezet, vagy beáll a reactio. Ha most ez intézmény nem lenne, ha létrejöttétől nem függne pénzügyünk és véderőnk , akkor másképen folynának le az ügyek. A mi külön magyar hadsergünket el­tartanék, fejlesztenek mi. Ha a szomszéd önmagának zavart csinál, majd kénysze­­rítendő a helyzet, hogy magán segítsen. De az ő bajától nem függne az, hogy lesz-e katonánk vagy nem ? védképesek vagyunk-e vagy nem? Nem fogódznék belénk, hanem igyekeznék önmagán segí­­teni, mert tudná, hogy nálunk semmi se függ az ő állapotainak rendes vagy ren­detlen voltától. Pénzügyünket, vámügyünket is csak ellátnók, sőt mi több, a diplomatánknak is megfizetnék a tőlünk jövő részét — az udvartartás is kikapná a portiót. Lenne katona, pénz, diplomata, mely utasításait a magyar királytól és magyar kormány­tól venné, szóval, az ügyek folynának de semmi fenakadás nem lenne. De most a német hibája vagy a cseh csökönyössége elég arra, hogy kezeink megkötve legyenek, hogy a diplomatát és katonaságot, pénz hiányában, elbocsá­tani legyünk kényszerülve, szóval, hogy kundázzunk — vagy ha ezt az absurdumot nem akarjuk — alkotmányellenes úton kormányoztassuk magunkat, a közös kor­mány által. Valóban nem tudjuk, mi tevő lesz a jobboldal, mert, ha Hohenwart tervével együtt meg is bukik, akkor még a régi állapotra se lehet visszamenni, mert ez annyi lenne, mint az uralkodót compro­­mittálni, ki Csehországnak alkotmányt és koronázást ígért, és­­ a nemzetiségeket a separatistikus tendentiák karjaiba vet­ni. És nagy kérdés: létre­jöhet-e így is a delegátió ? Még nagyobb kérdés : mi lesz a Lajtkán túl ezután ? Ha pedig Hohen­wart győz — ezt befolyásának fog­ja köszönni. Befolyásának a nemzetisé­geknél és az udvarnál — ez pedig azt je­lenti, hogy a mi kormányunk és jobbol­dalunk ellenségei hatalmasak. Hogy ha­talmasak, azt győzelmük bizonyítja, hogy ellenségeink, azt “a beavatkozásunk okozza. Ezt köszönhetjük annak a galváni ka­pocsnak, mely miatt a Lajtántúl minden rázkódására mi is mindig megrázkódunk ! — a delegatiónak. Ez elég argumentum — eltörlésére. a HON TÁRCZÁJA. Eppur ii iimove! (És még is mozog a föld!) Re­g­é­n­­y hat kötetben. Irta Jókai Mór. Ötödik kötet. (Folytatás.) A boldog szerelem. Zengett már az ország a hirhedett költő ne­vétől. Ország? Miféle ország? A közép­osztály, a­ki kabátban jár, abból is, a­mi városban lakik, abból is, a mi magyar, ez a költő közönsége. A faln népe nem tud még róla semmit, a sza­lonok népe épen annyit. Ott még hideg van. Nem kell tőle félni, hogy a magasztaló hír va­lami szemrehányást szórt volna azoknak arczá­­ba, kik őt elfeledték: nem hat az fel odáig. Olyan könynyen elfeledték, mint egy elrepült kanári madarat. Ő még tartogatta az arczképet, de az arczkép rég nem emlékezett már ő reá. A szép madonnaarcz Bök országot bejárt az­óta, s megtudta magáról azt, hogy szép. Öntuda­tára jött annak, hogy mindenütt hódít. A sors nagyon jót tett Kálmánnal, a­midőn nem adta neki e kincset. Oe az ilyen megmérhetlen értékű szépség leírása nem annak való, ki szerelme tár­gyát félve őrzi, ki a táncttermek szegleteibe hú­zódva, szemeivel kiséri istennőjét s a rezmozdu­­lataira figyel, ki gondolatait találgatja, ki lelkét oda adja neki, ki ruhája suhogására tűzbe jön, ki egy mosolyától boldog lesz, s azt a mosolyt irigyli mástól; ki annyit követel, a­menynyit maga oda ad; kinek ez a kincs az egész világ. Jobb volt neki őt elveszteni. Katinka azt mondta egykor neki: „én isme­rem a magam nemét!“ Ismerte ő Dorotheát is. Olyan kedély befolyása alatt, a­minő Kálmáné volt, nem maradhatott az tizenhét éves korán túl, a következő évek még arczkifejezését is át­változtatták : a szende, megnyúlt vonások, tün­döklő test idomokká alakultak. Ez nem volt töb­bé az ő ideálja. A Decséry család nem is sokat időzött olyan közel Kálmánhoz, hogy véletlenül hintájával az utczán elgázol­tathass­a, többnyire Bécsben laktak. Vége volt már a rövid ideig tartott szenvel­gésnek ; az idyllel együtt feledve lett a magyar beszéd és költői zsengék. A gróf kisasszony nem írt több verseket, s a főispán minden generális­­gyűlésen, melyre Bécsből lerándult, egymás hírét elhomályosító nevezetes nyelvtani bukfen­­czekkel örvendeztető meg a tekintetes karokat és rendeket. Bálvándy volt az az ember, ki Kálmán helyét betölté. Az a férfi, a­ki a nőknek tetszik. Mert tud előttük ragyogni és meg nem hódol nekik, ő az ideál. Szép, délczeg alak, a testi ügyesség, edzett egészség, életkedv mellett örökké derült kedély, büszke és bátor, bőkezű és szerencsés. A szivében ugyan olyan üresség van, mint a Sa­harában, de ez — férfi erény! Ezt szeretik a nők. Aztán — prózai indokok is vannak. A Decséry főispán családja nagybirtoka, de birtokaik egy része majorátus, legnagyobb része csak fiágat illet: a leány maga szerény nász­tárgy volna, ha az öreg apa kegye nem biztosí­taná a felől, hogy roppant szerzeményéből egy millió készpénzt fog neki hagyományozni, ha , kedve szerint megy férhez ■ még pedig százezret­­ azonnal a menyegző napján leszámlál a boldog­­ vőlegény kezébe. És erre a százezer forintra, és később az egész millióra igen nagy szüksége volt Bálvándynak. Roppant birtokaihoz, mik három megyében fe­küdtek, igen sok adóssága is volt: azok között szorongató adósságok is, a­miket csak nagy uzsorával lehetett rábírni, hogy aludjanak tovább. Ez volt az ő érdeke Dorothea körül, nem a szép arcz. Viszont a Decséryeknek is volt érdekük a bárót megnyer­ni. Először is az a német uralkodó herczeg, ki három év előtt Dorotheaért őrjöngött s a ki nem lett volna rosz vőlegény, hirtelen beleszeretett egy énekesnőbe, s azt elvette. Azután Bálvándy igen nagy úr volt; — tudták ugyan hogy adós­sága is sok van, de egy millió mindent helyre­hozhat. És végül még egy körülmény volt, mely mellette szólt. A politikai combinatió. Kanczellár változás volt: a bécsi kormány erősebbre akarta fogni a zablát a duzzogó vár­megyék szájában, s a főispánoknak kiadatott a rendelet, hogy minden lehetőt és lehetetlent el­kövessenek az ellenzéki szellem korlátolására. Bálvándynak három megyében volt birtoka, s a szerint, a mint azon megyének szelleme irány­adó volt, alkalmazkodott ő is. Ha például Po­zsonyban volt, ott olyan jó kormánypárti ó-con­­servativ űrként viselte magát, mint akárki más. A megyében és városban akkor ez volt az áram­lat. „Csak nem fogok valamenynyi mágnás ba­rátommal végig duellálni, hogy ellenük beszél­jek !“ — Ha pedig azon megyében jelent meg, a­hol Decséry volt a főispán, ott meg olyan vé­res szájú kurusznak mutatta be magát, a­milyen­nel csak valaha főispánokat ijesztgettek. „Csak nem fogok valamenynyi jó pajtásommal össze­pofozkodni, hogy ellenük lépjek fel!“ — Ung megyében pedig megtette, hogy fellépett, mint nemzetiségi izgató. Ha Pozsonyban volt, eljárt a jezsuiták prédikáczióira a pietista grófnőkkel, ha Decséry székvárosában volt, ott papkergető protestáns volt; ha pedig Ungba került, ott ke­zet csókolt az utczán az orosz pópának s járta a­­ búcsút levett kalappal a szűrös emberekkel együtt. S miután mindez olyan könynyen ment nála, igen természetes volt az okoskodás Decséry fő­ispán részéről, hogy ha ez az ember családi kö­telékekkel az ő érdekeihez lesz fűzve, hát akkor ennek legkisebb maga megerőtetése nélkül si­­kerteleni azt a szerepet,a­mit Pozsonyban játszik, az ő vármegyéjébe is áthozni. Sőt még talán az országgyűlésen is lehet majd számítani a sza­vazatára. Mert az országgyűlésen úgy szokott eleget ten­ni minden kötelezettségének a báró, hogy egy­szer tartott liberális szónoklatot conservativ be­fejezéssel, máskor conservativ szónoklatot libe­rális befejezéssel, szavazás alkalmával pedig mindig az „absentium ablegatus“ ült a helyén. Akkorra talált valami ürügyet elutazhatni vala­merre. Ha tehát ezt az embert meg lehetne állandósí­tani, az egy lépés volna a Decséry grófoknak a herczegi czim elnyerésére. Csak a főszemély nem volt még meghódítva : — az öreg Decséry. Mert ő itt a főszemély, miu­tán az övé a pénz. Az öreg urnak pedig mindig van pénze, és sok pénze. Százezer forint nélkül az ő háza soha sincs. És az a pénz mind az unokáinak van szán­va. Csakhogy az öreg urnak sokkal több kedve van, a százezrein és millióin jószágot venni az unokája számára, mint férjet. Az az, hogy attól függ, hogy milyen lesz a férj ? És e tekintetben az öreg úr makacs volt. Neki Jenei Kálmán na­gyon megnyerte a tetszését. Nagy hibának tar­totta, hogy ez kiesett családja kegyéből. Azt ugyan ő sem helyeselte, hogy Kálmán ilyen ex­­centrikus pályát választott s magas összekötte­téseit oly egyszerre félbeszakította, hanem azt hitte, hogy nem tart ez sokáig. Minden fiatal embernek el kell járni a maga bolondját, hát­­ ennek ez a bolondja. Hadd poétázza ki magát, nem kell útjába állni, majd megunja rövid időn '­t s aztán megint rendes ember lesz belőle. Milyen ritka erény ennél a fiatal embernél a takarék­os­­ság, a munkásság s az otthon maradási ösztön. Az ilyen embernek ha egy leányt oda adnak egy millióval, a fiaira tíz milliót fog hagyni. Ilyen szemekkel látta ő Kálmánt maga előtt, s hallani sem akart másról. Ő azt állította, hogy eszére fog az még térni. Ő nem tesz le róla, hogy az ajándékba adott két garasáért visszaadhassa neki a milliót. De ha a leány nem szereti már? Ejh, csak még egyszer meglássa őt magyar magánytánczát eljárni, ismét belebolondul. Kál­mánnak csak még egyszer szét kell rúgni sar­­kantyus lábaival vágy társai között s azok úgy fognak jobbra balra hullani, mint a hogy elhul­lottak az ő vetélytársai, mikor a herczegnőnek udvarolt. Nem hiába adta ő neki ajándékba em­lékezetes aranyóráját. Az az óra még Utui fog ! Hanem egyszer aztán hírül hozták az öreg urnák, hogy az öreg Jeneyné megharagudott az unokájára a csavargó életpályáért, kitagadta a keresményéből, majorátust csinált belőle Béni fia számára. Kálmánra nem hat egyéb, mint a csekély nagyapai birtok, az­ is csak nagyanyja halála után. Ez nagyon leszállította az érdemeit, így bajos dolog őt tovább is szeretni. Az öreg úr nem restett e tárgyban személye­sen elmenni Korcza úrhoz és tudakozódni a tör­téntek után. Pedig nem igen szokott különben falusi kastélyából kimozdulni. A herczegek és unokái jártak tetszés szerint a világban, a merre dolguk volt­, ő nem kisérte őket sehova. A­mit aztán Korcza úrtól megtudott, az egé­szen elrontotta a kedvét. „Pedig olyan derék fiatal ember volt!“ Ezen hangulatban kereste őt fel aztán Bál­vándy decséri kastélyában, hová kedvetlenül hazautazott. Az idő jól volt választva a látoga- t táshoz.­­ (­Folytatása következik.) Országgyűlés. A képviselőház 368. ülése sept. 26-án. Somsich Pál elnök déli 12 órakor megnyitja az ülést. Jegyzők Széll Kálmán, Mihályi Péter. A kormány részéről jelen vannak Tóth Vilmos, Bittó István, Szlávy József, Pauler Tivadar. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bemutatja Torda város és vidékének feliratát a törvénykezési államsegély felemelé­se iránt; továbbá Kenéz község kérvényét, mely­ben egy elmebeteget az állami téboly intézetbe kér felvétetni­ — Mindkét kérvény, a kérvény, bizottsághoz utasittatott. Ranicher Jakab benyújtja az erdélyi szász nemzeti egyetem kérvényét, melyben az erdélyrészi nemes birtokokra elfo­gadott úrbéri törvényjavaslat alól a szász nemzet és Brassó birtokait kirekeszteni kérik.— A kérvényi bi­zottsághoz utasíttatik. Vukatinovits Lajos a horvát ügyeket ke­zelő ministert interpellálja. Kérdései ezek: 1. Volt-e a ministernek befolyása azon elha­tározásra, melynél fogva a horvát-slavon ország­gyűlés elnapoltatik ? 2. Igenlés esetében, me­lyek azon okok, melyek őt arra indították ? 3. Hogyan igazolhatja miniszer ezen indokokat és ezen rendszabályait a kormánynak? Közöltetni fog a ministerrel. Csernátony Lajos a vallás és közoktatási ministerhez következő interpellate intéz: Van-e tudomása a minister úrnak a tényről, miszerint Schwarcz Gyula és Simonyi Ernő kép­viselő urak kérdést intéztek hozzá azon eljárást illetőleg, melyet a törvényszegő püspökök irá­nyában követett ? S ha van tudomása az ismételve is hozzá in­tézett kérdésekről: nem helyesli-e a miniszter úr azon parlamentáris­ és minden alkotmányos országban érvényesült szokást, miszerint a nem­zeti törvényhozás tagjainak közérdekű kérdé­sekre mindig válaszolnak valamit a felelős kormány tagjai ? S ha a tett kérdésekről tudomással bír, a vá­laszolás parlamentáris szokását pedig illendőnek tartja ő is : szándékozik e tudomása és az általa is illendőnek elismert szokás folytán — feleletet adni az előbb megnevezett képviselő­ urak által hozzá intézett interpellátiókra ? s ha igen, mikor ? s ha nem , miért nem ? Pauler Tivadar miniszter bár mindeddig a ház nem közölte vele hivatalosan az interpella­tiót (balról: Hogyne közlötte volna.) mégis bir arról tudomással és arra válaszolni szándékozik ezúttal. Schwarcz Gyulának a kir. tetszvényjogon ej­tett sérelem tárgyában tett kérdésére válaszolja, hogy a kormány az eddigi gyakorlatot és az ál­lamhatalom jogkörének megfelelő intézkedése­ket alkalmazni szándékozik. Ő felsége az ő (Pauler) előterjesztésére rendelte el, hogy leg­felsőbb rosszulása, megfeddése és visszatetszése nyilvánitassék a székesfehérvári püspöknek. Mi sept. 11-kén meg is történt. Azon kérdésre, valjon van-e tudomása, hogy az ó-aradi és karánsebesi gör. keleti püspökök a tanítókat a póttanfolyamtól eltiltották ? feleli, hogy már Eötvös miniszter rendelte el ország­szerte a póttanfolyamokat, melyben minden fele­kezeti­ tanító részt vehet. E póttanfolyamok az idén is megtartottak és pedig 39 helyen a kívánt sikerrel, mennyiben majdnem mindenütt nagy számú tanító vett részt, és azokra száztizen­­nyolczezer forintot költött eddig ez idén.­ Ezen tanfolyamra hívták fel a tanfelügyelők a görög keleti tanítókat is, miben nemcsak tör­vényszegés nincs, hanem tökéletesen helyesli a tanfelügyelők eljárását, kik a püspökkel tu­datták, hogy az állam alkalmat akar nyújtani azon tanítóknak, a­kik hiányos képzettségűek, ismereteik öregbítésére, ha­bár ezen tanfolyamra nem volnának is kötelezve. És miután a karán­­sebesi püspök ezt autonomicus hatásköre meg­­sértésének veszi, csak is sajnálatát fejezhette ki, és a felelősséget mindazon káros következmé­nyekért, melyek abból, hogy nem használták a kínálkozó alkalmat, közvetlenül a tanítókra, közvetve pedig saját híveire háromolni fognak, reá hárítja. (Élénk helyeslés.) Schwarcz azon kérdésére, miként indokolja azon intézkedését, melynél fogva a községeknek megtiltja, hogy a tanítók fizetésének minimumát feljebb ne emeljék ? — válaszolja, ha ezt tette volna, semmikép sem tudná indokolni (derült­ség). Ellenkezőleg örvend, ha a tanítók fizetését felebb emelik. Egészen más van a dologban. Az államsegély miképi kiszolgáltatása iránt a pénz­ügyi bizottság már tavaly külön törvényt látott szükségesnek és ilyennek beterjesztésére szólí­tották fel elődét. E­­javaslat már készülőben van. Addig is azonban bizonyos elveket kellett meg­állapítani, hogy némely községek magasabb igé­nyei mellett mások, melyek a segélyre rászorul­nak , attól el ne essenek, meg ne fosztas­sanak. A­mi a felvételi díjt illeti, arra figyelmezteti interpellálót, hogy ezt csak „kívánja“ rendele­tében, de nem parancsolja. Kívánja pedig azért, hogy e 25 illetőleg 50 kron iskolai vagy köz­ségi könyvtár létesíttessék.­­ Ezzel a törvény szellemének akart eleget tenni. Azon vádra, hogy intézkedései a felekezeti iskoláknak kedveznek , válaszolja, hogy neki mint miniszternek sem joga, sem hivatása a fe­lekezeti és községi iskolák irányában pártállást foglalni; kötelessége csak azt odahatni, hogy az iskolák mindenütt jók legyenek és a nép műve­lésére hassanak. Mért nem hívta egybe az egyetemes néptanító gyűlést? e kérdésre az a válasza, hogy erre nincs semmi befolyása, ezt a pesti népnevelő egy­let kezdeményezte, hívta egybe. Hogy mért nem hívták össze az idén, nem tudja, de úgy hiszi, hogy ez egylet e gyűléseket csak időről időre kívánja tartani. A­mi a tanítók testületének szer­vezését illeti, annyit mondhat, hogy e szervezést az tételezi föl, hogy a községi iskolák oly szám­mal legyenek valamely megyében, hogy külön tanítói testületi szervezetet alkothassanak. Az erre vonatkozó alapszabályok munkálatban vannak. Azon kérdésre­: szándékozik-e a kormány az egyetem, műegyetem, jogakadémiák, gymnasiu­­mok, reáltanodák reformját foganatba venni, az a felelete, hogy még boldogult elődje által a ház asztalára letett törvényjavaslatokat elveikre nézve elfogadta, kivévén a közép­tanodai rend­szerről szóló törvényjavaslatot, mert sem a 9 évi cursust, sem az úgynevezett trifurcatiót részéről nem pártolja. (Jobbfelől helyeslés.) Fog-e a ház elég idővel rendelkezni, hogy e törvényjavasla­tokat már ez idén tárgyalja, nem tudja, de te­kintve a viszonyokat úgy hiszi, hogy alig lesz az lehetséges. Csak egyre kéri a házat, t. i. hogy a kolozsvári egyetem iránti törvényt még ez év­ben tárgyalás alá vegye, hogy így az ez iránti tör­­í­vényc­ikk alkotása által Erdély már a jövő esztendőben saját egyetemmel bírjon (helyeslés.) Időközben a mi tőle telik, meg fogja tenni, hogy a legszükségesebb reform intézkedések életbe léptethessenek. Megtette azt már a mű­egyetem szervezésére s megtette részben a gym­­násiumokra nézve. Váljon képes lesz-e úgy in­tézkedni, hogy Magyarország közerkölcsiségi, közművelődési és állami érdekeinek kellő bá­­tosítékokat szerezzen, nem csak egyedül tőle, de a közreműködő erőktől is függ. E czélra a közoktatási tanács felállítását szükségesnek tartván, arról külön szabályzatot készített , s azt szakférfiakkal pártkülönbség nélkül köz­lötte, mint azt az interpelláló legjobban tudhatja, és az által legalább azon szándékát bizonyí­totta be, hogy a reform terén úgy kíván haladni, mint azt az ország közmű­velődése, közerkölcsi­­sége és állami viszonyai kivárnák (Élénk he­lyeslés jobbról.) Schwartz Gyula csak akkor lesz megelé­gedve a kormánynak a püspökökkel szemben követett eljárásával, ha látja, hogy az alkalma­zott módozat csakugyan elérte azon gyümölcsöt, melyet a kormány elérni törekedett., Figyelmez­teti azonban a kormányt, hogy ha netalán már a legközelebbi napok más bizonyítványt szol­gáltatnának, ezen esetben remény­ei be f­ogja látni maga a kormány, hogy ezen a közép­kor­ból előrántott módozattal nemcsak nem használt az ügynek, hanem szemben a renitens főpapok­kal, magát a korona, az alkotmányos király te­kintélyét compromittálta. (Élénk helyeslés ) Többi kérdéseire nyert válaszokkal többé-ke­­vésbbé meg van elégedve, a kolosvári egyetemre vonatkozólag tett kijelentésnek pedig egyenesen örvend. A ház a minister válaszát tudomásul veszi. Miután a főrendek déli 12 órára összegyűltek, a ház kivételesen megszakítja az interpellátiókra adandó további válaszokat és harmadszori felol­vasásban elfogadja az igazságügyminiszer­ium­nak megszavazandó póthitelt, melyet Mihályi P. jegyző azonnal átvitt a főrendiházba. Pauler Tivadar minister Simonyi Ernőnek a püspökök renitenskedése ügyében tett inter­­pellációjára kíván válaszolni, nevezetesen arra : mily eredményt vár a kormány tett intézkedései­től ? Erre nézve mondja: közvetlenül azt az ered­ményt várja, hogy a nevezett püspök úr a tör­vények és törvényes rendeletek iránt ezentúl tartozó tisztelettel fog viseltetni, közvetve pedig, hogy a törvények tekintélye fentartassék és meg­­óvassék. Andr­lívgji Litáo urolsmívron­gi pü­op­lák a sz.-fehérvári püspök után a csalatkozhatatlan­­sági dogmát híveiknek kihirdették volna, arról eddigelé tudomása nincsen. Egyáltalában sajná­lattal tapasztalja, hogy ezen fontos és más hason természetű kérdésekben igen gyakran téves hí­rek terjesztetnek, p. o. azon hír, hogy a ma­gyarországi püspökök conferencziára készülné­nek a többi püspökökkel, majd Welsben, majd Linzben, majd Salzburgban, az oktatás iránt történt általános intézkedésekről, utasításokról, stb., a­melyek az izgatottságot nevelik, a bizal­matlanságnak magvait elhintik, és ez által tár­gyidő, pártatlan felfogásnak lehetőségét nehezí­tik. A királyi tetszvényjognak az a czélja, hogy a korona jogaival, az ország törvényeivel ellen­kező rendeletek, vagy azok ily természetű zára­dékainak kötelező erejű kihirdetése, illetőleg végrehajtása megakadályoztassék.­­ A korona ezen jogát fentartani, azt a haza és a magyar egyház érdekében gyakorolni, Ő felsége kormá­nyának hivatása, azontúl a hitbeli meggyőző­désnek korlátot szabni szándékába nincsen, te­kintettel az államhatalomnak jogkörére és a lelkiismereti szabadságra, szándékába­­ nem le­­­het. Ha azonban valaki által oly tettek követtet-

Next