A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-04 / 104. szám
104 szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1872. Szombat, május 4. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díj Postán küldve, vagy Budapesten hizhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................1 frt 85 kr. 8 hónapra.................................5 „ 50 „ 6 hónapra...............................11 „ — . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... .90 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyeglij minden beiktatásért . . 30 kr. Tertedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért ... 25 kr. grlg“ Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi rész illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vt-c Előfizetési felhívás: „il H 0 N“ Ji -dik évi folyamára. Előfizetési árrak: Egész évre . . . 39 ft — kr. Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 50 kr. gPy*' Külön előfizetési iveket nem küldünk ezét. Előfizetésre s postai utalványokat kérjük haessnálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tiz krbe kerül. Az előfizetőnoa a „fion kiadó-hivatala“ csim alatt Pest, felesesnek taró 7. sz. alá küldendőit. A BON kiadó-hivatala. PEST, MÁJUS 3. Adókönyv és választási jog. Hogy a kötelezettségnek jog, a jognak kötelezettség feleljen meg a rendezett társadalomban, ez olyan elv, melynek igazságos vezéreszméjét nincs az az óconservativ s nincs az a social-demokrata a ki tagadni merje. De viszont nincs is elv, mely nagyobb mértékben igazolná, hogy az önmagában egyszerű, mindenki által elfogadható alapigazságot mily különböző irányban értelmezhetik az ellentétes pártok saját czéljaik érdekében. Íme, a sociáldemokraták a fentebbi elv alapján mindenki számára követelik az államban a politikai jogokat, akik az állam fenállásához pénz vagy véradóval, vagy egyéb közszolgálattal járulnak. Ellenben az e-conservativek mindenkitől megtagadják a politikai jogok gyakorlatát, aki nem bírja kimutatni, hogy a közterheket viselni segített. Végelemzésben mind a két felfogás ugyanazon eredményre vezethetne in theoria, mert ha mindenki gyakorolna politikai jogot, aki az állam terheit viseli s mindenki viselné a közterheket, aki politikai jogokat gyakorol, — ezáltal a legradikálisabb és legkonservativebb igények egyaránt ki lennének elégítve. De a gyakorlat mást mutat. A túlzó liberális irány az általános szavazatjoggal ki fogná terjeszteni a politikai jogokat olyanokra is, kik a közterhek viselése alól mindenféle ürügyek alatt kimenekülnek ; míg a túlzó conservativek igen soktól, a legtöbbtől elvonnák a jogok gyakorlatát, akikről pedig kétségtelen hogy az állam közterhei azoknak a vállaira is súlyosan nehezülnek. Ha összehasonlítjuk azt a felfogást, melyből az országos képviselőválasztásokat szabályozó 1848. V. t. sz. alkotói kiindultak, azzal a felfogással, ahogy azt most értelmezik, lehetetlen abban a radicális, ebben a conservativ irány felé hajlást nagyon is észre nem vennünk. Az 1848. V. t. czikknek mindjárt első §-a igy szól: „Politikai jogélvezetet azoktól, kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a jelen országgyülés hivatásának nem érezhetvén, mind azok, kik az országgyűlési követek választásában eddig szavazattal bírtak, e jog gyakorlatában ezennel meghagyatnak.“ Ezzel ki lett mondva, hogy a nemesek és városi polgárok, kik az 1848. V. t. sz. életbeléptéig választóképességgel bírtak, ezentúl is választásképesek, minden egyéb qualificatio nélkül. Azon felül állíttattak fel aztán a többi qualificatiok. Ha a jelenlegi felfogás a 48-diki törvényhozókéval csak egyenlő fokra birt volna is felemelkedni szabadelvűség tekintetében, a sokféle törvényhatósági magyarázatot megengedő 1848. V. t. czikket a törvényhatóságok így magyarázták volna: „Politikai jogélvezetet azoktól kik annak eddig gyakorlatában voltak, elvenni, a törvényhatóságok hivatásuknak nem érezhetvén, mind azok, kik a politikai jogok élvezetében eddig részesültek, abban ezután is meghagyatnak.“ Ez a felfogás felelt volna meg az 1848-as törvények szabadelvű szellemének, s azonfelül az állami rend elvének is, mely nem engedi, hogy a kisebb hatalmú törvényhatóság elvehessen valakitől olyasvalamit, amit tőle a nagyobb hatalmú országos törvényhozás sem akart elvenni. Mi lett volna egy ily értelmezés eredménye? Az, hogy az életükben először szavazó állampolgárokon kívül, kik ebbeli jogukat természetesen igazolni tartottak vala, a régibb szavazóknak joguk újabb gyakorlatára nem lett volna egyéb szükségük másnak kimutatására, mint csupán csak annak, hogy a választási jogot már a múlt alkalommal is gyakorolták. Akiknél a választási jog gyakorlata nem személyes, hanem dologi’qualificatión alapul , azok vagy beigazolták volna azt, hogy dologi körülményeik a múlt választás óta nem változtak, vagy felmentettek volna még ennek igazolása alól is ,föltételeztetvén, hogy az efféle változás a reclamátióknál úgy is beigazoltatik a felszólalást intézők által, mely esetben az, a ki a választási jogot illetéktelenül akarta igénybe venni, annak gyakorlatától elesik. Ez lett volna az 1848 . V. t.cz. szellemének megfelelő értelmezés. E helyett azonban úgy látszik, hogy a belügyminiszer országgyűlési fenyegetése beteljesül s a törvényhatóságok utasítva vannak a választási törvénynek oly magyarázatot adni, mely a legnagyobb mértékben illiberális szellemű. Előttünk fekszik Magyarország első törvényhatóságának, mely már felvilágosultabb, vagyonilag és értelmileg magasabb helyzeténél fogva is hivatva lenne a szabadelvűség zászlaját legmagasabban lobogtatni, a választások vezérletére rendelt központi választmány útján kiadott figyelmeztetése, mely azon hizelgő bevezetéssel tétetett közzé, hogy a polgárok választási jogát akarja biztosítani, s ez alatt a jelszó alatt kötelességévé teszi a többi közt a nemeseknek, nemességüket és azt, hogy 1848-ban éltük 20-ik évét betöltötték, igazolni. A ki tudja, hogy a nemesség igazolására mily rendkívül bonyodalmas ceremóniákat rendelnek hazai törvényeink, hogy a bizonyítás az armális vagy donationális levél elveszése esetében csaknem lehetetlen: be fogja látni, hogy az illető, ki csak nemesi jogon szavazhat, inkább nem szavaz, semhogy a bizonyítás roppant nehézségeinek magát alávesse. De nem ez a fő. Hanem az, hogy a vagyoni qualificatióval bírók választóképességüket megelőző évi adókönyvecskéjükkel tartoznak kimutatni. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az ember ily esetben vagyoni állását kimutatta részint hiteles telekkönyvi kivonatokkal, részint magán, részint pedig hatósági okmánynyal, amikhez kétség nem férhetett. Ez elegendő bizonyítéknak vétetett. Most már nem csak azt követelik, hogy a választópolgár kimutassa azt a vagyoni helyzetet, mely őt a törvény szerint választóképességgel ruházza fel, de követelik egyúttal annak bebizonyítását is, hogy a választani akaró ezen őt választási joggal felruházó vagyontól még az adót is megfizette. Engedelmet kérünk, de ez a törvényben megállapított qualifikációknak illetéktelen megnyirbálása, s az ott felállított megszorításoknak egy igen nagy megszorítással szaporítása. A törvény nem köti ki, hogy a választási jog attól tétessék függővé, vajon az adó a megelőző évben megfizettetett-e ? Hát aki megelőzőleg a választások idejét, mely tegyük fel, esetleg az év végére esik, csak néhány hónappal jutott abba a vagyoni állapotba, hogy most már a törvény szerint szavaznia lehetne? A törvény felruházza őt a szavazási joggal. Igen de a megelőző évben még nem volt ily állapotban s igy nem is fizethetett annyi adót , amennyit megkívántatik, hogy választhasson. Ez elessék a választási jogától? Hát a kit véletlen csapások, saját hibáján kívül bekövetkezett szerencsétlenség abba a szomorú helyzetbe sodort, hogy — ámbár vagyoni helyzete nem változott — múlt évi adóját ki nem fizethette?Ez elessék a választási jogától? Hiszen kérem, ha a megelőző évi rendes adókönyvecskét a többi törvényhatóságok is elfogadnák oly föltételnek, melytől a választási jog függővé tétethetik, akkor ez esetben egész vidékek, melyeket rendkívüli elemi csapások értek amelyeknek adóját tisztességes államban el szokás engedni, tömegesen elvesztenék választóképességüket! Az alföld, melynek negyvenezer hold területe víz alatt áll, nem választana képviselőt. Nem elég az a szerencsétlenség, amelylyel az ily nyomorultakat a természet sújtja: kell, hogy csapást mérjen rájuk az állam, a társadalom is, melynek ily esetben nem elnyomásokra, de segítségükre lenni a humanitás parancsolná? Valóban kezdi már magát minálunk a reacionátius irány ad absurdum kinőni. Szeretném tudni, hol állunk meg? Pest város központi bizottmánya az adókönyvecskére alapított qualificatión felül megállapított még egy más osztályzatot is, amiről a törvény semmit se tud. A szellemi tőkétől 840 ft évi jövedelmet követel. Ez határozottan barbár határozat. Magyarország nem helyezte még azon állapotba szellemi foglalkozást űző fiait,hogy itt a szellemi tőke valami fényesen jövedelmezzen. Tudósaink, íróink (nem akadémiai) művészeink stb. valóságos nobilis proletárok, kik szégyenük vásárra vinni szegénységüket. Ez pedig nem nekik szégyen, de a társadalomnak, amely munkájukat elfogadja, de illendőn megjutalmazni nem tudja. Ez nyílt dolog, bizonyításra nem szorul. Hogy tehát ily ismert körülmények között a főváros központi bizottmánya ily magas censust állított föl a szellemi munkásokra nézve, az dicsőségére válni bizony nem fog. Földbirtok pénz-tőke után, amit írni olvasni nem tudó tökfilkó is örökölhet, 105 ft elég; de szellemi tőke után, mit minden egyesnek tömérdek költség és évek árán kell megszerezni, 840 ft követeltetik. Vigyázzanak, uraim, hogy ezt az önök figyelmeztetését külföldi lapok valahogy le ne fordítsák, mert akkor újra be leszünk vádolva, és elmarasztalva a szabadelvű Európa előtt. Jobb lett volna bizony, hogy ha a fővárosi központi választmány nem törvénymagyarázatra, hanem a helyi körülmények által követelt speciális szabályok felállítására adta volna fejét, amikből így, szabályzatlanul, tömérdek zavar, secatura és visszaélés származhatik : pl. a ki egyik városrészből a másikba május havában költözik, hol szavaz? mivel igazolja, hogy hol, mennyi idő óta lakik ? a ki 1872-ben nyert iparengedélyt s lett önálló mester, mit kell tennie, hogy szavazhasson?s több tömérdek ily eset, amik tömegesen merülnek föl, anélkül, hogy szabályozva volnának. Egyelőre csak ennyit akartunk megjegyezni. Törs Kálmán, a Pest-Terézváros választópolgárai felkéretnek, szíveskedjenek a május 9-én i. e. 10 órakor a lövöldében tartandó pártértekezletre megjelenni. Ez alkalommal Jókai Mór képviselőjelöltünk programos beszédét fogja megtartani. — A Jókai-párt elnöksége. — Fölhivás a vagya tádi kerzet. választóihoz. E hó 10-én, reggeli 9 órakor Rinyai Sz.-Kályon képviselői jelentésemet kívánván megtenni , tisztelettel kérem a nagyatádi kerület válastóit, szíveskedjenek, ennek meghallgatására a fennirt napon és helyen megjelenni. Pest, május 3-án. — P. Szathmáry Károly. — A Gömörmegye jolsvai választó kerület ellenzéki választóit szerencsém van Jolsva városában i. é. május 11 én délelőtti 10 órakor tartandó pártgyűlésre öszehivni. Gyűlési tárgy: a követjelölés feletti tanácskozás s esettig más pár-kérdések elintézése. — Kuntiploczán, máj. 1. Czékus Mihály, pártelnök. — Meghívás. Május 18-dikán (pünköst szombatján) Barótkon, ugyan eze 21 én (ünnep utolsó napján) Sepsi-Szent-Györgyön szándékozom programmomat előadni, mire Három- és Miklósvár szék választó polgárait tisztelettel meghívom. — Pest, 1812. május 3 án. Bakcsi Ferencz — Meghivás. Köztudomású tény lévén az, hogy Gödöllő választókerületének azon halpárti elveket valló polgárai, kik az 1848-dk év óta eddig vallott elveikhez ezúttal is híven megmaradtak, az ő volt elvhit és jellemszilárd képviselőjüket, Beniczky Ödön urat számos község nevében a jövő országgyűlési képviseőjelöltségre is felkérték: tbbek kívánságára ezen jelöltség egyöntetűsége és a választásra vonatkozó intézkedések megbeszélése végett f. é. máj. 8-án reggel 10 órakor Fóton a nagy vendéglő termében tadandó pártértekezletre tisztelettel oly módon hívom meg a gödöllői kerületben lakó halpárti elvtársaimat, hogy minden község legalább egy küldött által képviseltetve legyen. Péczel, máj. elsején. Idősbáy Béla (péczeli). — A kormány pártfogásából fennálló román lap: „Patria“ vakmerően azt állítja, hogy a baloldal veszteget. Többek közt ezt írja: „Tényleges tudósításaink vana a leginkább románlakta vidékekről, hogy az ellenzék nem csak az országgyűlés által soha el nem fogadható ígéretekkel áronja a népet, hanem pénzzel, gabona al s itallal igyekszik a választók megvesztegetni. Románaik némely vidéken , egész bőviben várunk a bornak és pálinkának; a szegényebbek kisebb összegeket kapnak vőségkép, a betoasosabbak már nagyobb esegekor, de mindazon föltét alatt, hogy bizonyos ellenzéki jelöltre savazzanak. A magtárak kinyitvák a vetési kölcsönre az erdői fel vannak szabadítva s rendkívüli potom áron adatnak el a választóknak. Hiteles adatokkal fogjuk mindezt bebizonyitni, ha valaki kétségbe vonná.“ E vakmerő állításokat határozottan kétségbe vonjuk és rágalomnak nyilvánítjuk. Tessék elvállani azokkal a „hiteles adatokkal.“ A „BON“ TÁRCZÁSA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Harmadik kötet: A senki szigete. Tropicus capricorni. (66. Folytatás.) Attól a naptól fogva mintha kicserélték volna Timárt, alig lehetett ráismerni. A máskor oly higgadt kedélyű ember minden tettében elárult valami nem szokott nyugtalanságot, egymással ellenkező rendeleteket adott ki; s elfeledte egy óra múlva, amit rendelt; ha valahova elindult, fele útról visszatért; majd megkerülni kezdte az üzletét s úgy tett, mint a ki nem törődik semmi nagy dologgal; máskor megint oly ingerült volt, hogy mindenkibe beleveszett a legcsekélyebb mulasztásért. Sokszor látták őt a Dunaparton fél napon át, fejét lecsüggesztve sétálni, mint mikor valaki az örüléshez közelit s azon kezdi, hogy házától elfut. Máskor meg egész nap bezárkózott szobájába, s nem eresztett magához senkit. Levelei pedig, amiket az ország minden részéből küldöttek utána, ott hevertek halommal az asztalán felbontatlanul. Az okos ember nem tudott egyébről gondolkozni, mint arról az aranyhaju leányról, a kit ott látott a szigetparton utoljára ; karját egy fatörzsre támasztva s fejét karjára csüggesztve. Egyik nap azt határozta el, hogy visszamegy hozzá, a másik nap megint azt, hogy el fogja őt felejteni örökre. Babonás kezdett lenni. Jeleket várt ,az égtől, az álomlátástól, amik elhatározzák,mit tegyen ? — Ők az álomlátások mindig azt az alakot hozták eléje, bidogan és szenvedve , átadva és elveszitve, azoktól még csak őrültebb lett. Az égből pedig nem jött semmi jel számára. Egy napon aztán rávette magát, hogy megtér okos embernek, dolgai, üzletei után lát, majd azok lecsillapítják lelke háborgását. Odaült levelei halmazához s elkezdte azokat egyenkint felbontogatni. Az lett belőle, hogy mire végig olvasott egyet, elfelejtette hogy mi volt az elején ? Mindig csak azokból a kék szemekből akarta olvasni, hogy mi van azokba írva ? Egyszer aztán nagyot dobbant a szive, mikor egy levél akadt a kezébe, mely súlyosabb volt a többinél. Annak a czimbatán megismerte a kéz írását. Az Timéa írása volt. . . Valami józan hidegség futott át erein. Ez az égből jött jeladás ! Ez a levél eldönti lelke harczát. Timéa ír: az angyali jóságú teremtés, a tiszta hit nő. Egyetlen gyöngéd szava úgy fog hatni a férfi kedélyére, mint az ébresztő szózat a mámorálomban alvóra. Ez ismerős vonások eléje fogják idézni a tündöklő martyrarezet, s megtérítik őt újra. Valami súlyos van a levélben.Az valami gyöngéd meglepetés lesz, valami emlék ? Igen, igen ! Holnap lesz a férj születésnapja ! Dk ez kedves levél, kedves emlék fog lenni. Mihály gyöngéden nyitá fel a borítékot, felvágva a pecsétet rajta. Legelőször is az lepte meg, hogy íróasztala kulcsa hullott ki belőle. Ez volt az a súlyos tárgy benne. A levélben pedig ez volt: „Kedves uram.“ „Ön Íróasztala fiókjában feledte a kulcsot. Nehogy nyugtalankodjék miatta, utána küldöm. Isten áldja önt.“ „Tímea.“ Semmi egyéb. Timár ezt a kulcsot akkor feledte íróasztala fiókjában, mikor éjjel titokban hazatért s Athalie szavai úgy megzavarták agyát. Tehát semmi egyéb, csak ez a kulcs! Semmi más hozzá csak e néhány hideg szó ! Timár lehangoltan tette maga elé a levelet. Most egyszerre valami rémületes eszme villant az agyán keresztül. Ha Timéa ott találta só asztala fiókjában ezt a kulcsot, akkor meglehet, hogy kutatott is a fiókban. A nők kiváncsiak s szokták ezt tenni!.... És ha kutatott, akkor talált ott valamit, amit ismernie kell. . . . Mikor Timár Ali Csorbadzsi kincseit értékesíté, oly előre vigyázó volt, hogy egyes műremekeket nem bocsátott áruba, amik csak a piaczra kerülnek nyomra vezethetnek. Leginkább a gyémántokat adta el foglalat nélkül. Volt a kincsek közt egy gyémántokkal kivokott medaillon, ami egy miniatűr képet rejtett magában. E kép egy fiatal hölgy arcza volt, kinek vonásai feltűnően hasonlítottak a Timéa vonásaihoz. Ez bizonyosan az anyja, ki görög nő volt. Ha Timéa a medaillont megtalálta férje fiókjában, akkor megtudott mindent. Megismerte anyja arczképét; abból megtudta, hogy az ékszer az anyjáé volt, arról rájött,hogy anyja kincsei Timár kezébe kerültek, s arról aztán az egész történetet legombolyíthatá, hogy lett Timár gazdag emberré, s hogy vette meg Timéát a saját kincsei árán. Ha kiváncsi volt Timéa, akkor mindent tud, és akkor megveti férjét. S nem azt bizonyítják-e a levél szavai ? Nem azt mutatja-e maga a kulcs elküldése ? Nem azt akarta-e a nő ez által tudatni férjével ? Ez a gondolat határozott Mihálynál: fölfelé induljon-e vagy lefelé a lejtőn! — Lefelé ? Mindegy már. Azt hitte. A nő előtt már le van álcrázva. Ott többé az „arany embert“ játszani nem lehet. A nagylelkűt ! a bőkezűt! a jóltevőt! Ott már el van árulva, hogy kicsoda? — Már most lehet rohanni Efelé. Most már el volt határozva, hogy vissza fog menni a szigetre. De mégsem úgy akart elvonulni, mint a vert fél. Levelet írt Timeának, melyben felkérte őt, hogy minden levelét, mely hoszszas távollétében komáromi házához lesz utasítva ezentúl, vegye át, bontsa fel, közölje ügyvédével, vagy biztosával, ha szükségét látja, s ahol intézkedni kell, rendelkezzék teljhatalommal férje nevében; utalványozzon, vegyen át, és adjon ki pénzeket saját belátása szerint; egyúttal visszaküldte neki íróasztala kulcsát, hogy ha okmányokat kell kikeresni, kéznél legyen az. Ez volt a tromf. Mikor azt érezte, hogy titkához közel járnak, sietett még egészen rávezetni a titokra, így talán nem fog az kiderülni. A gyanú szemének homály kell, és sötétség, mint a bagoly szemének , az a világosságban nem jól lát. Azzal kiadta utasításait terepbiztosainak, mindegyiknek megmondta, hogy hosszú időre el fog utazni, de azt nem hogy hová? Minden őt érdeklő levelet intézzenek Komáromba a nejéhez. Levetinczről későn délután indult el egy fogadott paraszt szekéren. Azt akarta, hogy nyomát veszítsék, azért nem utazott a maga lovain. Még néhány nap előtt babonás volt; az égtől, az elemektől várt titkos jeleket, amik megtérítsék. Most már azokra sem ügyelt: el volt határozva, hogy a szigetre átmegy. Pedig az égi jelek, az elementumok nagyon is siettek őt baljóslataikkal visszariasztani, sőt erőhatalommal megakadályozni. Este felé, amim a Dunapart hosszú jegenye csalitja már látható volt, egyszerre valami fakóveres felhőfolt támad az égen s jön sebisen gomolyogva erre felé. — A fuvaros bunyevácz eleinte csak imádkozik, nagyokat sóhajtva, de amint közeledik a füstfellegforma, káromkodásra fordítja az áhitatos szót: „A galambóczi szúnyogok jőnek!“ Azok az ördög teremtményei, a miknek száma trillió, a mik ott laknak a galambóczi siklák odúiban, egyszer fölkerekednek,felhő számra lecsapnak a síkságra, a jaj akkor minden baromnak, melyet a szabadban találnak. A szúnyog felhő elbobta a síkságot, melyen Tímárnak átkellett volna utazni, az apró, falánkos szörnyek meglepték mindkét lovat, füleikbe, szemeikbe, orrlyukaikba tódulva. A megriadt állatok nem voltak fékezhetők többé, bőszülten től dúltak vissza a szekérrel s vágtattak feltartóztathatlanul északnyugat felé. Timár kockáztatta a szekérből kiugrást; ügyes is volt és szerencsés; nem törött sem keze, sem láb-1 ; a lovak a szekérrel elfutottak a világba. Ha adott volna valamit az előjelekre, ez már elég ok lett volna arra, hogy visszaforduljon maga is. De most már makacs volt. Hiszen olyan utón járt, amelyre az ember nem kéri többé az Ltu segítségét. Most már akart menni. Noémi arra vonta, Tímea arra taszította előre. Az indulat éjsarka is délsarka s az akarat vitte most már előre. (Folytatása következik.) Választási mozgalmak. N.Szal után a múlt hó 28-án b. Simonyi Lajos, a volt képviselő megjelenvén, az egybegyült választók nagy és lelkesült serege előtt jelentést tett az országgyűlés működése és s .út eljárásáról. Beszédének befejezése uár, tö is elutazott a jelöltség elvállalására, mig ezen ígérettel válunkt el, hogy utolsó tehenetéig a Lap függetlenségéért fog küzdeni Molnár Györgyöt csakugyan képviselőjelöltül választá a b.nánási választókerületbe a