A Hon, 1872. június (10. évfolyam, 125-149. szám)

1872-06-11 / 133. szám

133 szám, X. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ég esti kiadás együtt: 1 h­­ónapra.................................1 írt 85 kr. 5 hónapra...................................6 „ 50 , 6 hónapra.................................11 Az esti kiadás postai küli­nküldéséért„ —• „ felüilezetés havonaint .... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napkin történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP.­ Pest, 1872., Kedd, jav. 11, Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden kda* remény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a k­iad­ó-h­iva­­talba. (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 N“ -dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész árra : 391 ft — kr Fél évre 11 ft — kr. Negyed évre 5 ft 80 kr. Külön előfizetőés iveket nem küldünk szét. Előszer­sre a poétai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmenteaitöee­tin Írtig csak 5, 10 frion felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetései a „Kcs- kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziel­ten­ 7. sz. alá küldendők. A HON kiadtf-hivatala, PEST, JUNIUS 10. Jókai Mór választói körében jan. 10-kén mondott beszéde. Tisztelt polgártársaim! Engedjék meg, hogy azon polgártár­saink iránti tekintetből, a­kik a magyar nyelvet nem bírják, németül adhassam elő beszédemet. E tekintetben ugyan fölöslegesnek is tartom a mentegetőzést, hisz a régi vi­szály német és magyar elem között, mely a múlt évtizedek szülötte volt, rég elmúlt már; — nem is abból keletkezett az, mintha e két nemes tulajdonú nemzet egy­mást nyelvéért gyűlölte volna; de oka volt ennek a rész kormányrendszer, mely törvényeink eltapodására, a polgárok gyötrésére, erőszakoskodásokra a Bach­­huszárok emlékében örökítette meg magát. Most tudjuk már, hogy a nagy német nemzetben legjobb szövetségesünket bír­juk, s idebenn hazánkban a német ajkú honfitársak azok, kik legjobban ragasz­kodnak hozzánk és alkotmányunkhoz. A­mi pedig a törvénytiprást, erősza­koskodást, s a polgárok szándékos bos­szantását illeti, ebben a mi saját hazai összeíró és központi bizottságaink oly nagyszerűséget fejtenek ki, a­mi túltesz minden Bach-rendszeren. A Bach-huszá­­rokban az erőszakos kormányzatnak csak a könnyű lovasságát ismertük meg , no most itt van annak a nehéz artilleriája. (Helyeslés.) Még el sem kezdődött a választási üt­közet s már százezer halottunk van. Ez nem tréfa, komolyan van mondva. Ha ily arányban alakul a reclamatiok statisticája, mint most, akkor a mostani összeírásnál százezer választó ültetett el szavazati jogától s­zétetett polgári ha­lottá. Ez nagyobbszerű razzia volt, mint a minőt Africában a kabulok, vagy Ameri­­kában a rézszinűek ellen valaha megindí­tottak. (Élénk helyeslés.) Ha gonosztevők lettek volna, ha láza­dók lettek volna is, minden kormány két­szer is meggondolta volna, hogy száz­ezer férfiból egyszerre „csendes embere­ket“ csináljon; — de becsületes derék honpolgárok voltak, kiknek telke, háza, birtoka van, kik adót fizetnek, kik észben s munkáskézben a hazának egy nagy ele­ven tőkéjét képezik, s ezer számra lettek kivégezve. A szám az, mely jogaikat bizonyítja. A­hol százezer ember ítéltetett el, ott nem lehet az elitért a bűnös, ott a bíró­nak kellett hibázni! (Zajos tetszés.) No de hogy helyre legyen ütve a hiba, másfelől megint beírtak százezer olyan embert törvénytelenül,ki idegen országból való s nincsen honosítva, s nincs képesítve a választási jogra, (ügy van.) De hát miért ez az uj Bertalanéji pusz­títás a baloldali hugenották ellen? S miért ez az uj muszka invasio a meg­ingatott kormány gyámolitására ? Hát ellenség vagyunk a mi saját ha­zánkban, kiket el kell tiporni ? „Igen is, azok vagytok! Kiált fel a jobboldal; — mert ti fel akarjátok for­gatni a 67-ki kiegyezési alapot erőszako­san, forradalomra izgattok, a békét meg­zavarjátok.“ Azt felelem rá háromszor: „nem igaz!“ (Helyeslés.) Kimondta Ghyczy Kálmán, pártunk vezére, úgy­szintén Tisza Kálmán is vilá­gosan jelezé, hogy a 67-es alaptörvény nemzetközi szerződés, azt egy­oldalúlag megsemmisíteni nem lehet ; ugyanezt mondá el programmjában Iván­ka Imre, ugyanezt Csernátony, ugyanezt bizonyítá Horn Ede, legutóbbi időkben gróf Keglevich Béla. (Minden név után zajos éljenzés.) S elmondom én is szám­talanszor s nyomtatásban is kiadtam, hogy a 67-ki alaptörvényeket tisztelni és végrehajtani kell minden pártnak, a­mig az törvény, s ha megszűnik az lenni, csak jobb által, s csak minden fél beleegye­zésével fog felváltatni. Ez a vád tehát nem igaz. Mi közöttünk tehát a különbség ? A reformkérdések. A jobboldal erre azt mondja, hisz azo­kat mi is akarjuk. A jobboldali liberális jelöltek szőrül szóra azt mondják el prog­­rammjaikban, a­mit mi. Akár ők olvas­hatnák fel a mi programmjainkat, akár mi az övékét. (Derültség.) Mi hát a különbség közöttünk? Az, hogy mi tehetjük is azt, hogy ígé­reteinket a reformok dolgában beváltsuk, de a jobboldaliak nem tehetik, mert ott van nekik az ő szövetségesük, a főúri és főpapi liga, melynek nem kell reform. Valahányszor egy jobboldali jelöltet a reformokkal kaczérkodni hallok, mind­annyiszor az jut eszembe, mintha felesé­­ges ember udvarolna egy szép hajadon­­nak. (Helyeslés. Derültség.) Minden he­lyes eszű apa azt mondaná neki: „bará­tom, neked van oda haza házastársad, nem lehet komoly szándékod a leányommal.“ Azt mondja erre a jobboldali liberális ember , hogy „nem igazi házastársa ám neki ez a »liga“, hanem csak olyan — hogy is fejezzem ki, hogy illemet ne sért­sek ? — csak olyan „kormánybarát Ko­vács Sarolta-féle.“ (Zajos derültség.) — No hát barátom, elébb bocsásd útnak a te kormány barát barátnédat, azután je­lentsd magadat, mint tisztességes kérő az én­­ reformjaimnál. Hogy mik ezek a reformok, azt előad­tam hosszasabban a „baloldal agendája„ czímű röpiratomban. Most még vissza kell utasítanom azt a vádat, mintha a mi pártunk bármiféle forradalmi elementummal közösségben állna. Elutasítom nemcsak azért, mert bennem egy csepp vér sincs a forradal­márból , de még azért is, mert úgy ta­pasztaltam, hogy a legvéresebb szájú forradalmárok ülnek most épen a kor­mány tűzhelye körül, s szentül hiszem, hogy a forradalomra nálunk csak az agent provocateurök izgatnak. Nekünk semmiféle szövetség nem kell, mely Ma­gyarországon a törvényes rend és a trón megrendítésére vezethetne; S ha van ilyen elem komolyan, úgy annak még komo­lyabb­ ellenfelei leszünk, mint a mostani kormány­pártnak. (Élénk helyeslés.) Ha a baloldal többségre jut bármikor, mi nem fogjuk azt a hibát elkövetni, a­mit a mostani kormánypárt elkövet, hogy minden nem a ligánkhoz tartozó hazafit eltaszítunk magunktól; mi azon leszünk, hogy minden pártnak kapacitásait, becsü­letes embereit egyesítsük s így alakít­sunk egy igazi erős szövetséget, mely nem párt többé, hanem — a nemzet ma­ga. S ha többségre nem jutunk, de egy tekintélyes kisebbséget fogunk képezni, akkor úgy hiszem, maga a Deákpárt lesz kényszerítve hasonlóul cselekedni. — Mert, hogy ez a mostani állapot sokáig igy maradjon, hogy ez a veszett hangulat ha­zánkban, mely mellett minden polgár a má­sik polgár ellen fel­dühittessék, egy­mást folyton tépje, marja, boszontsa, sokáig tarthasson, azt nem hiszem és nem óhaj­tom. (Helyeslés.) Én nem jöttem ide a gyülölséget hir­detni, nem jöttem azt a tüzet szítani, mely a nélkül is eléggé dühöng hazánkban s a­mit szívesen eloltanék véremmel is. Sokszor meglep az a gondolat, hogy az itteni ingerültségnek talán egyedül én va­gyok az oka? (Nem, nem!) talán ha én eltűnném e helyről, a béke helyreállana e városban ? talán nem is szükséges az,hogy én ott üljek az országgyűlésben ? Hanem azután egy ilyen jelenet, mint ez a mos­tani, mindezen gyöngeségeket elűzi lel­­kemből. (Zajos éljenzés.) Ha a polgárok ezerei ily hévvel csügg­­nek a közügyön, nekem nem lehet ott kétségbeesnem. Voltak nekem ajánlva oly választó­ke­rületek, a­mikben békén, ellenjelölt nél­kül választanának meg, a­hol nem kelle­ne mindennap tízszer széttépetnem, gya­láztatnom, szidatnom, gyanúsíthatnom; de én ezt a helyet, mely „igy“ van meg­támadva, s »igy“ van megvédelmezve, se a könnyebb győzelemért, se az édesebb nyugalomért el nem hagyom. (Zajos he­lyeslés.) S bármi legyen a csata eredménye; (a h­adverés Isten dolga) ha az országgyű­lésben nem fogok is ülni, de azon a téren, melyet Isten segítségével m­­agam foglal­tam el, melyet tőlem se el nem szavaz­hatnak, se el nem confiscálhatnak, az iro­dalom terén, azon ügynek, melyet elvba­rátaim rámbiztak, mind végig buzgó har­­czosa maradok. (Szűnni nem akaró él­jenzés.) — Lónyay és Szláv­y, mint ka­­tholikus párti jelöltek. Pozsony­ból távirják a „Magyar Államinak ! Az itteni katholikus politikai kaszinó tegnapi nagygyű­lésén elhatározta gr. Lónyay és Szlávy miniszter urakat, mint itteni deák-párti képviselő­jelölte­ket, a kathol. programm ismeretes e pontja iránt távirdailag interpellálni és ki ve­m elégítő válasz esetében nem szavazni. — Újabb választási határna­pok. Trencsén m­­egyében jun. 19, Nyitram. jun. 22, Zemplénm. jun.­ 24. Aranyozzék jun. 26, Csongrádm. jun. 27, Csongrád város jun. 29, Gyulán jun. 24, Gyomán jun. 27, Orosházán jun. 27, Szarvason jun. 18, Újbányán jun. 20, Sel­­meczbányán jun. 24, Veszprém megye jun. 26 Debreczenben júl. 1-jén. Sokat tud a muszka. A szentpéter­­vári „Viedomosti“ ezt írja: „Hire jár már, hogy gróf Lónyay készül a választások után a­ deskis­­tákból és a középbal némely tagjaiból egy uj ministeriumot alakítani.“ A pest-belvárosi nagy­bizottmány kedden f. hó 11-én esti 8 órakor a baloldali kör termében (váczi-utcza 1. sz. első emelet jobbra) ülést tart, melyre a tagokat tisztelettel m­eghivja. Pest, junius 7-dikén 1872. Irányi Dániel elnök. — A választások megkezdése al­kalmával ismételve ajánlja az alnli­i bizottság a párt érdekében irt s kiadott politikai röpira­­tokat, mint a leghathatósabb fegyvert, a mely­­lyel pártunk rendelkezik. Különösen ajánljuk Csávolszky Lajos „Komoly szó a választókhoz“ czimü röpiratát, mely magyar, német, tót, román és szerb nyelven darabja a 10 kr, a végrehajtó bizottságnál (váczi utcza 1. sz ) utánvétel mellett is megrendelhető. A baloldali végrehajtó bi­zottság. A Jókai-párt gyűlést tartott ma d. u. 3 órakor a lövölde nagy­­termében, hová több mint kétezer választó polgár jelent meg, mind olyan, ki választó je­gyét előmutathatta. Volt pedig[a gyűlés oly népes ma, hétköznapon, míg a Radocza párt tegnap vasárnap alig tudott 300 embert összehozni. Elnöknek kikiáltatván K­a­n­i­t­z Mór, megkö­szönte a bizalmat és tartott egy igen talpra esett beszédet, melyben alapos birálat alá vette a kor­mány működését anyagi és szellemi téren, me­lyeket tapasztalva a Terézváros nem tehet mást, minthogy oly képviselőt válasszon meg, ki a va­lódi haladás embere és az Jókai Mór. Beszédét úgy közben közben,mint a végén, lel­kes éljenzések fogadták. Utána dr. Weiss beszélt, kiemelve Jókai érdemeit s hangsúlyozva hogy a föld nem hordott még a hátán összeíró bizottágot, mely annyi visszaélést és törvényel­lenességet követett volna el mint a terézvárosi, hogy ez által juttassa győzelemre kétségbe esett és már előre bukott ügyét. Egy jobboldali ember­nek azon állítására, hogy a zsidóságnak a kor­mánypártra kell szavazni hálából az emancipa­­tioért, megjegyzi, hogy a zsidóságnak mindenek előtt szent meggyőződését kell lövetnie. (Zajos tetszés és éljenzés.) Utána a közkivánságnak en­gedve, Hegedűs Sándor lépett a szószékre,aki a közp. bizottság részrehajló igazságtalan és tör­vényellenes eljárását rótta meg, mely bizottság mig egy­felöl félremagyarázta a 48-ki törvényt, másfelöl megsértette a saját pártja — a jobbol­dal által alkotott törvényt is, midőn az pártczél­­jainak előmozdítására nem volt előnyös, de da­czára ezen visszaéléseknek, az ellenzék győzelme annál dicsőbb, annál fényesebb leend. (Zajos helyeslés) mert nem arról van szó, hogy egyik vagy másik név nyerjen szótöbbséget, hanem ar­ról, hogy jövőre is megmaradjon e a jogfoszto­gatás, a virilismus, stb. vagy pedig legyen sza­badság, egyenlőség minden emberre, minden fe­­lekezetre. (Zajos éljenzés.) Hegedűs beszéde végeztével megjelent Jókai Mór, ki után a gyűlésből 7 tagú küldöttség me­nesztetett, s oly kitörő, oly leírhatatlan lelkese­déssel fogadtatott, hogy csak úgy harsogott bele a terem s mintegy 10 peresig nem volt képes szóhoz jutni. A férfiak kalapjaikat, a nők ken­dőiket lobogtatták és lelkesen éljenezték őt.E lel­kesedés valóban oly nagyszerű és elragadó volt, min­t csak igen keveset lehet tapasztalni. Nem egy arczon láttuk a meghatottság és az öröm könyeit leperegni. Lecsendesülvén a zaj, Jókai német nyelven tartott beszédet, melyet az olvasó lapunk élén talál, s melyet a nagyszámú hall­gatóság a legnagyobb figyelemmel, de egyszer­smind köztetszéssel és lelkesedéssel fogadott. A kitörő, harsogó lelkesedés és öröm a beszédnek főleg azon passusánál emelkedett főfokra, a­hol Jókai kijelenté, hogy habár más kerületekben is fel van léptetve, hol minden küzdelem, sőt ellen­jelölt nélkül fogna megválasztatni, mégis e ke­rület jelöltségéhez ragaszkodik. Ezután P­o­l­ó­n­y­i Géza ügyvéd és Ludwig üdvözlő beszédei mellett a terézvárosi hölgyek nevében egy szép ezüst serleg nyujtatott át Jókainak, ki e megtisz­teltetésre következők­g válaszolt: „ Uraim! A kinek nevében önök e rám nézve megbecsülhetlen emléket átadják, a legszentebbb név Isten és a haza után. Ez a név a „nő!“ „Tiszteljétek a nőket!“ mondja a leg­­nagyobb költője Németországnak , és Ma­gyarország leghirhedettebb költője, Eöt­vös József ezt mondá: „a nők nem csak a szebbik fele, de a jobbik fele is az emberiségnek.“ És minden nép, melynél a miveltség meghonosult, tisztelte a nőket. A hajdani héber nép hölgyeinek meg­gyaláz­tatásáért a meggyalázók egész tör­zsének kiirtásával állt boszut. A hajdani Róma elűzte királyait a gya­lázatért, mely egy római nőn elkövet­­teték. És örökké át fognak ragyogni a törté­nelem félhomályán azok a nagynevű höl­gyek, kik nemzeteik előtt magas eszmék­kel,honszere­te­ttel és önfeláldozással tűntek ki, sőt azon nőknek emléke is örök ma­rad, kiknek neveit a történelem nem jegy­­zé föl, mert számuk oly nagy volt, csak tetteiket; azon spártai nőké, kik hősökké nevelt fiaikat e mondattal küldték a csatá­ba: »vagy e paizszsal térj meg, vagy e paizson!“ (vagy győzve, vagy halva­) azon római nőké, kik a pártviszály idején a polgárháborúba ke­veredett férjek és apák közé veték ma­gukat, s a polgárharczot csókjaikkal foj­tották el; s azon római nőké, kik a láza­dó rokon által hozott lángot kön­nyeikkel tudták eloltani; a Carthagoi nőké, kik haj­fonadékaikat a haza védelmére szánt kéz­ijak számára levágták; s a kikhez mél­tókat Magyarország története is tud fel­mutatni, hol most is dicsőség, ha valaki­ről azt mondják: „kivívta az e­g­ri ne­vet.“ Ez egri név fényét a magyar hős­nők örökítették meg. (Éljenzés.) De még nagyobbak ezeknél azon hölgy­alakok, kik hazájuk szellemi kifejlődésé­nek, az emberiség boldogításának szentel­ték életüket s hazánk ily nők emlékében is gazdag Ezért tisztelve is voltak mindig a nők Magyarországon. A törvényhozás is mél­tányos volt irántuk, a midőn a magyar törvények szerint a nemes özvegye azon jogban részesült, hogy a választásoknál férfi sorban szavazhatott. A nemesi szabadalom megszűntével ez előjoguk is megszűnt a magyar asszo­nyoknak, de azért most is megvan az ő votumuk a családi tűzhely mellett, s ügyeink elintézésében súlyosabban nyom e szavazat, mint sokan hinnék. Hisz a magyar úgy hríja a maga nejét, hogy „feleség.“ Magát tiszteli meg vele. Hisz a haza nem csupán a férfiaké; az a nőknek is hazája; boldogságát, balsor­sát azok is csak úgy érzik, mint mi. Sőt jobban érzik. Mert ők erősebbek nálunknál a szeretetben. A honszeretet­­ben is. Ők kitartással, ők önfeláldozással tud­nak szeretni. És mégis találkozott egy pár magyar író, kik e szent, önzéstelen szeretetet nevet­ségessé tenni törekedtek. Azt mondák, az asszonyok azért haj­lanak a mi pártunkhoz, mert a nők épen olyan állhatatlanok,­mint a baloldal; a nők ép oly hűtlenek, mint a baloldal, s ép oly könnyen hivők, mint a baloldal. Isten bocsássa meg nekik a szidalmat! Csak ez a pártviszályok dögvészes lég­köre menti őket, mely mindent elfojt, még az oltár-lángot is. Ha e fiatal írók nem tekintettek a törté­nelemre, ha volt bátorságuk ellentmondani a világ mindazon nagy szellemeinek, kik a nők iránti tiszteletet a kultusz magasla­tára emelték; legalább egyre gondoltak volna, arra, hogy a szidalmazott nőnem tömege közt kinek-kinek van egy anyja s hogy az ifjú nem gúnyolhatja a nőne­met, a nélkül, hogy tulajdon édes any­jának szelid arczát is meg ne pirítsa evvel, melynek tekintete őt még a túlvilágról is szereteteljesen kiséri. Igen is, a baloldalhoz szítanak a mi hölgyeink, mert ők is ép oly önzetlenek, mint a baloldal, s oly képesek a szeretetre minden magas eszme iránt, mint a balol­dal. (Zajos éljenzés.) Ezen szeretetet, a legönzéstelenebbikét minden emberi érzelemnek, kiérdemel­hetni, volt munkálkodásom feladata. Egy negyedszázadi munkálkodásé. Huszonöt év óta vagyok magyar író. Azon szeretet­ adományt, melyet önök a hölgyek nevében adtak át nekem, olyan áhítattal fogadom, mintha anyámtól, mint ha nővéreimtől jöne az. (Éljenzés.) Ha e szeretetet ki tudtam érdemelni,úgy egy negyedszázad munkájáért meg va­gyok jutalmazva. Szokás a költőknek emlékoszlopokat emelni haláluk után, a­mikre ez van írva: „itt nyugszik.“ Én is ily emlékoszlopnak veszem sze­­retetadománytokát, Pest hölgyei. De erről e szókat olvassa le mindenki: „nem nyugszik! Küzd ti értetek, és a ti hazá­tokért?“ (Szűnni nem akaró hosszas él­jenzés.) Éljenek Pest magaslelkü hölgyei! (Lel­kes éljenzés.) Végül Hegedűs Sándor és K­a­n­i­t­z kitartásra és öszetartásra buzdítván a polgáro­kat, a gyűlés eloszlott; azaz Jókait a­­­irály-ut­­czán és ország-uton végig a kerepesi útig ki­sérték gyalog a választók ezrei, kikhez még be­­láthatlan embertömeg csatlakozott. Az utczákon végig s az ablakokból férfiak úgy, mint nők ke­zekkel s kendőikkel intettek üdvözletét a Jókai nevét lelkesen éljenző menetnek, melynek élén 7 lobogó s ezek után közvetlenül Jókai ment A kerepesi ut végén Jókai kocsiba ült s búcsút intvén választóinak, kik őt lelkesen itt is megél­­jenzék, lakására távozott.. A gyűlés az ellenzék valódi ünnepének nevezhető, s ha ebből követ­keztetni lehet és kell, az ellenzék győzelme a Terézvárosban tökéletesen biztos. Mohácsi vésznapok. Mohácsról ma szomorú táviratot vettünk. Ha­tósági rendeletre hat pandúr utonállólag, szuro­­nyos fegyverrel rohanta meg a baloldal jelöltjét és kísérőit. Számtalant összeszurkáltak. Két em­ber halva maradt. Özvegyek és árvák jajkiál­tása hangzik fel. A vér párolog az utczákon. A hatóság polgárháborúra kényszeríti a népet. Ez volt a megbízható kezekből vett távirat­ban. És ez a távirat nincs­­ túlozva, mert ha csak egy csepp vér folyt el, akkor­ már nagyítani nem lehet. Ha csak egy csepp vér volna az,mely tegnap Mohács gyászos­ emlékű, véráztatta föld­jére hullt — már ez is elég volna, hogy teljes iszonyatosságában varázsolja elénk ama gyász­emlékeket, melyekre­­ csak könnyek közt emlé­kezhetik vissza minden magyar. Akkor közös ellenséggé­ álltunk szemben, most egymásnak vagyunk ellenségei. Akkor győzők vagy legyőzőttek lehettünk, most akár­melyikünk marad a győztes, önmagunkat győz­tük le. Akkor külellenség ásta meg számunkra a sírt, most önmagunk ássuk azt, de akkor föl­keltünk a sírból, mert a magyar nemzet élni akart, most — ha amúgy is nagy számú sírásóin­kat magunk is segítjük munkájukban — félő, hogy nem kelhetünk föl, mert a sír mélyen lesz megásva, s ha ellenségei leszünk egymásnak, a magyar nemzet nem fogja akarhatni a föltáma­dást, mert nem lesz magyar nemzet. s A mohácsi szomorú események szomorú emlé­keket idéztek föl bennünk. Ne mondja senki, hogy túlozunk. A túlzók azok, kik önös érde­keiket annyira azonosítják a haza érdekeivel, hogy azok megvédéséért nem riadnak vissza e hazát a polgárháborúba sodorni s az országot a belmozgalmak következményének, a külső véd­­telenségnek adni át. Ki volt ez esetben a támadó ? Azok a válasz­tók, kik jelöltjüket békésen akarták meghallgat­ni, bizonyára nem. Itt csak a szuronyoknak pa­rancsotok támadhatták meg a védtelen népet, mely csak a hazaszeretet és lelkesedés fegyve­rét hozta magával. Ez csak folytatása lehetett a mohácsi összeká­oknál elkövetett erőszakosko­dásoknak, szomorú drámának megrendítő, véres folytatása! Adja isten, hogy ez legyen a vége is. De ne keresssük, ki volt a támadó ? Akárme­lyik fél volt, meg nem gondolta, hogy a hazát támadta meg. Az alkotmányos harcz az elvek harcza. Amely fél itt a durva erőszakra hivatko­zik, amellett az igazság nem állhat; a­mely párt vérrel akar argumentálni, az kifogyhatott érvei­ből ! Nekünk a testvéreink véren szerzett több­ség nem kell; ne iparkodjék hát a kormány se

Next