A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-29 / 225. szám
226. szám. X. évfolyamú Reggeli kiadás. Kiadó hiv.:Ferencziek tere 7. ti. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt: 1 hátlapra . • . • • • 1 írt 85 kr. 8 hónapra.............................hó ,1,0 ,6 hónapra.............................11» n Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Fest, 1872. Kedd, oct. 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-re e 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint lefizetése k a lia(ió-hivatallvB. (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 HP -ciik évi folyamára. &lSSs«térü 4r»ig! Et» ás* évre . . . 88 ft — kra! évre . . . I 8 ft — kr. Negyed évre . . . O ft 50 kr. Külön előfizetési iveket sem küldünk szét. Előfizetésre a postai atalvi.vjokat kérjük hasszálai, melyek bérmesteritése tis írtig OBsk 6, 10 írton felül pedig tis krbs kerül. Az előfizetései a 9E-511 kiadó-hivatala“ csim »lőtt Pest. (üzenetnek -taré 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, SEPTEMBER 30. Tisza Kálmán és a jobboldal. A Ki az a Tisza Kálmán? Férfi, ki 10 év óta áll egy nagy politikai párt élén, kinek nevéhez az ország majd minden részében egy nagy küzdelem van csatolva, kinek nevét a nép dalaiban emlegeti s magatartásától vesz irányt sok ezer ember politikai pályáján. Tehát tagadhatatlan tény, hogy befolyásos ember. Ezt el kell ismerni mindenkinek e hazában, mert ez tény. Lehet fejtegetni azt, hogy elvei tévesek, taktikája rész — de a tényt, politikai befolyását eltagadni nem lehet. Mi következik ebből? Az, hogy aki Tisza Kálmánt bántja, az sok ezer ember érzelmeit sérti meg , aki Tisza Kálmánt ingerli, keseríti, az sokakat ingerel, keserít. Tudjuk azt, hogy a politikai harcrokban a személyes sérelmeket csakis a személynek kell elviselnie, és azt sem másokkal megosztani, sem másoknak megosztani nem kell. De az életben ez nincs így. Sőt, ha egy pártvezér fel is emelkedik arra a magaslatra, hogy minden személyes sérelmet elfelejt, hogy a személye ellen intézett támadások politikai magatartására befolyással nincsenek, — szóval, ha bántalmait másokkal megosztani nem akarja is — de megosztják azt mások önkénytesen , természetszerűen — mert a politikai pártokban is megvan az a „Vesprit de corps,ami a katonaságnál teljes mérvben uralkodik és a vezér sérelmét érzi és osztja az egész párt. Ha tehát valaki azt akarja, hogy az országban a pártok küzdelme békés legyen, hogy az ne fajuljon társadalmi harcczá, annak főleg a pártvezérek iránt kímélettel kell viseltetnie, nem annyira azért, hogy a pártvezért megnyerje, mint inkább azért, hogy pártjában békülékeny érzelmeket keltsen fel. Hát még, ha arról van szó, hogy a pártállás merevségéből engedjen, hogy a pártok közeledjenek: mennyivel inkább kötelessége mindenkinek a kímélet, az előzékenység ! Mi ebben a helyzetben vagyunk — és mégis mit tapasztalunk? Azt, hogy a jobboldali lapok most kíméletlenebbek Tisza iránt, mint bármikor. Hogy csak egy példát mutassak fel, tessék elolvasni a „Pesti Napló“ tegnapi vezérczikkének következő szavait: „Senki sem hisz Tisza pathosában, mert a pathos csak ott valódi, ahol lelkesedés van. Tisza pedig nem tud lelkesedni, mert a lelkesedés forrása önzetlen szeretete egy Ügynek. Tisza azonban csak gyűlölni tud. Gyűlölni azokat, kik útjában állnak ambitiójának, gyűlölni mélyen és hatástalanul mindenkit, aki fölényét el nem ismeri, gyűlölni dicsszomja vágy társait a jobboldalon és baloldalon egyaránt, nem azért amit tettek, hanem mivel egyáltalán léteznek.1* Ugyan kérem, mivel mozdítják elé az ország ügyét e sorok? Megnyer-e ez valakit a jobboldalnak — vagy valami üdvös eszmét vet valakinek agyába? Avagy talán Tisza Kálmán tisztelőit (és ezek sokan vannak) hívja fel, hogy nyújtsanak békejobbot a jobboldalnak? Nem, — e soroknak egyedüli és kizárólagos czélja a gyűlölet szítása, az ingerlés, az elkeseredés nevelése. Meglehet, hogy czikkiró egyebet akart fenebbi ve- L's eszmedus és arra emelkedett soraival elérni,de akkor mi nem bírjuk felfogni czélját, kérjük magyarázza meg. Mert mi úgy tudjuk, hogy az ember azért ír hírlapban, hogy a közönséghez szóljon és arra hasson, ha pedig valakit össze akar szidni, azt elvégzi négy szemközt vagy magánlevélben, arra elég a vér vagy tinta, ahol nem kell nyomdafesték. Egy jobboldali machiavellista azzal védelmezte előttem a jobboldali sajtó Tisza iránti menthetetlen magatartását, hogy Tisza befolyását akarják rontani a pártban és őt magát akarják a politikai térről leszorítani. Nem hiszem, hogy ily alattomos, sily „shirre“ fogásokhoz nyúljon a jobboldali sajtó, de ha így lenne , akkor még saját czélja szempontjából is nagyon téved, amellett, hogy nemtelen dolgot cselekszik. Mert Tisza — erről úgy debreczeni, mint legújabb nyilatkozata is meggyőzhette a jobboldalt — nem gyermek, hogy „kedvét“ veszítse a politikától, s ha visszalépni akarna, sem hagyná a párt — sőt ha visszalépne is, tisztelői, sok ezer elvtársa, kik személyéhez fűzték politikai maguk tartását, (mert az országban ez tényleg úgy van) mindig vezérükül fogják tekinteni, akár lesz az országházban, akár nem. A számítás tehát téves. A jobboldalnak Tisza Kálmánnal minden körülmények közt számolnia kell, és ha van komoly akarat és törekvés a pártok közelítésére nézve, akkor e törekvésnek Tisza Kálmánt számításából kifelejtenie nem szabad. Azoknak tehát, kik Tisza Kálmán ellen személyes támadásokat intéznek, kik őt kicsinyük és bántalmazzák, azoknak czélja nem csak az ő orozva sértegetése, hanem főczéljuk a pártok közti súrlódást nevelni, a mostani pártmerevséget még nagyobbitani — hogy ők tovább is grassálhassanak. Ily nemes indokokból Írnak mainap minálunk! ítéljetek! A „HONETARGIÁJA. „Az álom regénye.“ Regény egy kötetben. Irta gróf Zichy Géza. Kiadja Heckenast. Ára 2 ft. Ha a regényekre általában elfogadott rendes elmélet kaptafáját akarnék az előttünk fekvő műre alkalmazni, akkor vajmi könnyen elbánhatnánk e könyvvel, a Délhtdl, hogy magunkra vonnák a túl szigoru megítélés vádját. De ha mint költői alkotást tekintjük, mely nem arrogálja magának, hogy az elismert műfajok bármelyikéhez is soroltassák — amint a czímen kívül nem is nevezi magát regénynek sehol, itt is csak „álom“ regényének , akkor igaztalanság nélkül nem végezhetünk vele csak úgy futólag, s lehetetlen attól minden benső becset, költői felfogást, a gondolatok magas röptét , az érzelmek mélységét és igazságát egészen megtagadnunk. Nem akarunk abba a hibába esni, amelybe igen sok ítészünk oly gyakran nyakig leledzik, hogy a művet ritkán tudja elválasztani szerzőjétől. Mi abból, hogy e regényt mágnás irta, s hogy oly ritka tünemény főuraink között a magyar irodalom iránti bár passiv érdekeltség is, nem hogy az azzal való productiv foglalkozás, mi ebből a mü becsére nézve sem előnyös sem hátrányos előítéletet nem akarunk vonni, s a mű taglalásánál egészen el akarjuk felejteni a szerzőt. Nem akarjuk őt rokonszenvesebbé tenni az által, hogy szakítani tudott osztálya hagyományos elzárkózottságával s kitéve magát a magas körök megítélésének, föllépett mint előadó művész jótékony czélu hangversenyeken, s midőn egy kis vígjátéka előadása után kihitták, nem tekintő magára megalázónak megjelenni a közönség előtt a színpad előterén. Ez becsületére válik tisztult gondolkozásának, emelheti őt, mint egyént a közvélemény szemében , de művét jobbá bizonyára nem teszi. Egy van mégis, amit a szerző egyéniségéből figyelmen kívül nem hagyhatunk, midőn művének megbírálásához fogunk Ez fiatal kora. Erre tartozunk tekintettel lenni, valamint arra is, hogy az „Álom regénye” első kísérlete e nemben. Eddigi irodalmi munkásságáról annyit tudunk, hogy a nemzeti színház drámabíráló bizottsága s egy munkáját visszautasító, meglehetős kimélet- I lenül. Más hasonló sorsú ember, a reménysért első siker meghiúsultán, alig birt volna annyi lelkierővel, hogy tovább haladjon a rész auspiciumunk alatt megkezdett pályán,s ki tudja,vajon Széchenyi, Eötvös s más főuraink váltak volna-e azokká, a mikké váltak, ha a nyilvánosság előtti első debüt-jök hasonló sorsban részesült volna? Zichy Géza nem riadt vissza s „Phrenology”-jával már oly sikert is aratott, a minővel egy első kísérlet mindig beérheti. Azonfelül néhány csinos költeménye jelent meg a szépirodalmi sajtóban, amikben ugyan nincs se eget verő phantásia, se rendkívül művészi alkotás, de van gondolat és érzés annyi, hogy e szépirodalmilag meddő időben számot tehet. úgy értesülünk, hogy az előtt németül irt s van egy hosszabb költeménye, tele humorral és sarkasmussal, úgy hogy a kik olvasták, a Blurnauer „Aeneis“-ével egy sorba teszik. Az „Álom regénye“ nem regény, inkább regényes álom. Meséje a jövő században játszik s indító okot bizonynyal a politikai körökben és a hírlapokban közelebb annyit emlegetett corruptió szolgáltató. Mindjárt a mű elején egy könnyűvérű öreg mágnással találkozunk, abból a fajtából, melyet megszokott szilaj életmódjától, a tivornyától, lakmározástól, szeretőtartástól, kártyától s mindennemű kicsapongástól még az előre haladott életkor és a vagyoni végromlás kisértete sem bir visszatartani. Boródfalvi Eörs Kálmán gróf hamis kártyajátékon elveszti mindenét s ott a kártyaasztalnál éri a szélhűdés és a vagyoni végromlás egyszerre. Fiának Sándornak, a nagy vagyonból nem marad egyebe, mint egy hütebe,mely vele megy, mikor az ősi Láz rostély kapuja utána bezárni, s oda benn megperdül a kótya-vetye dobja. Ez rövid tartalma az első fejezetnek, mely valamennyi közt a legélénkebben s az elbeszélői modor szabályainak legnagyobb szemmel tartásával van írva. Az őre, gróf alakja néhány vonással mesterileg van rajzolva s a kártyajelenet élénk benyomást tesz az olvasóra. Ugyanekkor ismerkedünk meg a regény hőse Sándor alakjával, s a hamis kártyás Kaidos főispánnal és czinkosával Werbern-nel. A kifosztott örökös álnév alatt megy a fővárosba, remélve, hogy tehetsége után megél. Ő zeneköltő és művész. De műveit vissza- utasítják a kiadók s e ében halállal küzd,melytől csak egy barátja megjelenése menti meg. Ez alatt egy kárhozatos társaság megkezdi aljas szérjátékát a haza ellen.A pénztözsérek hada, élén Goldfi bankárral, nagy mérvű agitatiót kezdenek az országban pénzükkel. Az erkölcsök annyira meg vannak már romolva, hogy az önző,ezudar clique a választásoknál pénzzel többségre tud szert tenni az országban,a hazafias kormányt megbuktatja , megkezdi rendszeres fosztogatását. Akinek kebléből a hazaszeretet szikrája ki nem halt meg egészen, megdöbben a haza romlásán s fegyveres fölkelést készít, melynek elnyomására a kormány idegen hadakat vezet az országra. De a hazafiak utáni erőt fejtenek ki, ott van Sándor köztük az első sorban s küzdenek mind, mint a félistenek. Az ország megrázza testét, a hősök ellentállásán megtörik a zsarolók hada, az ország kincsein osztozkodó kormány tagjait meglepi a nép, s lámpákra aggatja valamennyit. Szép, magasztos eszmék vannak itt hirdetve. Egy vérig zaklatott, porig alázott, bőrig kifosztott nemzet, mely az ultima ratióhoz, a forradalomhoz nyúl! A mérsékelt elvekkel szemben, miket szerző könyvében hirdet, szinte meglep, mikor néhány lapot elolvasva, a forradalom jogosultságát látjuk konkrét körülményekkel bebizonyítva, s kimutatva, hogy lehetnek viszonyok, amikor a legcsökönyösebb conservativnek is csak kettő között van választása; forradalmár legyen-e vagy, — gazember? A diadal, melyet a „rebellisek“ ülnek a tettleges hatalom felett s végül a lyukdrusticia védelme, indokolása, megállapítása, midőn a nép maga veszi kezébe a törvényhozó, az Ítélő biró és a végrehajtó hóhér szerepét egyszerre; nem vakmerő eszmék ezek ? s mily meleg, mily lelkes védelemre találnak az ifjú író kebelében, ki mindennek inkább látszik, mint forradalmárnak, s ki ez általa bizonyára kárhoztatott eszmékért rajongani bír, mikor rákényszeríti a legmagasabb, legfenségesebb törvény: a hazaszeretet s a haza veszedelmének aggodalma. Ez óriási mozgalom nagyszabású keretével, — s itt van a főhiba — semmi arányban nem áll sem a mű meséje, sem a kidolgozás. Ez nem bír a feladat nagyságával megküzdeni, amaz pedig egészen eltörpül mellette, elvész benne, úgy hogy az olvasóra nézve csaknem közönyössé válik a regény alakjainak sorsa, melyek különben is kissé halavány színezetben részesültek. Alig veszszük észre Goldfi leányának, Ilmának a szülei háztól Sándorhoz szökését, Árpádnak a Sándor mérnök barátjának szerelmi viszonyát a gazdag gróf Bokodi Mariskával, kikből boldog pár lesz stb. A mű egyáltalában túl van tömve politikai és philosophiai fejtegetésekkel, melyek önmagukban véve igen szépek s a szerző mélyreható gondolkozásáról, philantropikus és kinézetéről, rajongó hazaszeretetéről s minden szépért és nemesért lángoló lelkesedéséről tesz tanúbizonyságot,de inkább volnának helyükön önálló munkában vagy irányczikkekben , mint egy elbeszélő költeményben. A túl nagy háttér ily alkotásnál kettős okból hátrányos: először kisebb arányúnak mutatja fel a cselekvényt, mint a minő valóban, másodszor e kicsinyítő üvegen keresztül mutatott cselekvény fejlődését, benső motivátióját sem engedi eléggé feltüntetni s folytonosságát szakadozottág teszi és összefüggő kerekdedségének igen árt. E mű ez állítás igazságát nagyban igazolja. A mesében sok hézagot látunk és sokat találunk olyat, amit szükséges lett volna jobban indokolni s a mi költői kidolgozás szempontjából egyúttal hálás tárgy is lett volna. Ilma pl. a nélkül szökik meg a szülei háztól, hogy a költő egy pillantást engedett volna belevetni lelkeletébe elébb, pedig a benső küzdelem, mely ily lépés megtétele előtt olyan természetes, megérdemelte volna, hogy az olvasó előtt vivassék. Szerelme is oly indokolatlanul támad, mintegy a coulissák mögött, a költő még csak össze se hozza őt szerelme tárgyával az első találkozás után, mely pedig elutasító volt, egészen addig, míg és idején hozzá menekül. E fejlemény így nem valószínű, s ahelyett , hogy meglepne, hihetetlenséget támaszt. Recsi, a rajongó hazafi, bármennyire szépek és magasztosak is elvei, csaknem nevetségessé válik, midőn azokat sokszor minden ápropos nélkül, sőt malápropos is hirdeti, pl. az üres fejű Goldfinénak, a kinek férjéhez tisztán üzleti őzésből jön s a kiről rögtön láthatja, hogy az őt meg nem értheti. Sok ilyen fokolatlanság van a műben, a mit csak az menthet, hogy első kisérlet. A mennyire egy ily első munkából a későbbiekre következtetni szabad , nem tartózkodnak kimondani, hogy a fiatal szerző e művével erős várakozást támasztott bennünk maga iránt. Az ítélő tehetség a korral tisztul s élesebbé válik s ez az, a mire neki leginkább van szüksége. A költői év el nem vitatható tőle s ha vissza nem retten a netán kedvezőtlen, vagy épen túlszigorú ítélettől, s kitartó erővel halad a megkezdett pályán, még kiváló helyet foglalhat el idővel irodalmunkban. Mintaképül, úgy látszik, Eötvöst választotta, a mi mindenesetre szerencsés választás, de ügyelnie kell, nehogy a jeles írónk fényoldalai helyett épen fogyatkozásait és térfogalmait sajátítsa el, a mire, e művéből ítélve, már is hajlandóságot mutat. — Albrecht főherczeg, mint Zárából távirják, sept. 29 én szemlélte meg a határerőtöket Lastya és Budua között. Kozmáéban megjelent a főherczeg üdvözlésére Mik-lós montenegrói fejedelem fényes kíséretével együtt Cetinjébe. Két órai együttlét után a főherczeg Buduába, a fejedelem pedig Cetinjébe utazott vissza. Az osztrák delegatió budgetbizottsága ma ülést tartott, melyben tárgyalás alá kerlik a hadügyminiszter által a végre kért 47,000 frtnyi póthitel, hogy a Bécsben élő kül- s pénzügyminiszteri és a közös jőszámszéki hivatalnokok és szolgák drágasági pótlékban részesíttessenek. Az előadó ajánlja a póthitel megszavazását. Megszavaztatik. Ppitz előadó jelentést tesz a pénzügyminisztérium előterjesztéséről, melyben a pénzügyminiszter az arciere-tentőrség kincstári pótlékait és ő fölsége fenállott főhadi szárnysegéde nyugdijait 1868-tól egész 1872-dik évig fedező póthitelnek engedélyezését kéri. E póthitel 41,129 frt 20 krral megszavaztatik. Ziblikiewitz a közös legfelső számszék előirányzatáról tett jelentést. Eczimen 104,095 frt szavazta ott meg s az ülés véget ért. — A baloldali kör ma (szept. 30-án) este 5 órakor ülést tartott. Tárgyaltattak a holnapi ülés napirendjére kitűzött törvényjavaslatok, melyek közül különösen a Lloyd-társulattal kötött szerződés felett fejlett ki hosszabb eszmecsere. Országgyűlési tudósítás, Pest, szept. 30. A képviselőház mai ülésében a felirati vitát folytatta és túljutott az indítványozókon, szólván az őt indítványtevőn kivnl Iványi Dániel és Lukács Béla. Svarcz Gyula saját felirati javaslata mellett szólt, azzal a hévvel,amely nála megszokott, a következetesség és politikai tapintat mindazon hiányával, amely nála szintén megszokott. E besédről alább talál az olvasó bő kivonatot. Svarcz Gyula, mint minden álláspontját változtató gondolkodó ember, érzi örökös nyomásként e párthagyás súlyát s azért kitelthetően igyekszik minduntalan emlegetni azt. Ez okozza azután, hogy míg a reformpárt létalapja az, hogy a közjogi vita minél inkább mellőztessék, Svarcz Gyula e párt lelke, minden felszólalása és csak arra használható, hogy belőle a közjogi vita újabb kiadásban kerüljön a világ elé. Beszédének, valamint feliratának legszebb része az, mely re- s farmjairól szól, igen rövid volt; az, amit az elején válaszol, hogy a képviselői mandátum tartamának meghosszabbítása nem reactionárius lépés, sokkal kicsinyesebb érv, semhogy Svarcz maga hihetné, hogy valakit meggyőz vele. Különben az, hogy az amerikai congressus a parlamenttel hasonlítja egybe, az egyenesen fogalomzavarra mutat. Beszélt azonfelül, hogy e nap csekély kivétellel a politikai zászlócserélők szereplő napja legyen, Lukács Béla, ki hosszan s unalmasan bizonyította be, hogy Deák Ferencz sem csalhatatlan. A jobboldal vezére ugyanis abban a hitben volt, hogy a párt feliratának javaslatát meg fogják védelmezni a párt „fiatalai.“ A fiatalk mai szónoka épen nem igazolta e várakozást. Az esti lapunkban közlött tudósítás további folyamán szót emelt Schwarz Gyula. Mindenekelőtt — kijelentvén, hogy nem fogadja el sem a ház bizottságának, sem Tiszának, sem Simonyinak, annál kevésbé Trifunácznak teljesen különleges érdekekben gyökerező felirati javaslatát— kinyilatkoztatja azt is, hogy a franczia-porosz háború óta a közjogi küzdelem folytatását valóságos szerencsétlenségnek tartja. (Éljenzés jobbról). De nem helyesli a kormány belpolitikáját, nem legalább fővonásaiban. Érti és némileg megfoghatnak tartja azt, hogy a ház többsége a kormány pártja, feleslegesnek tartja tüzetesen hozzászólni a követendő irányhoz, de viszont kötelességek kifejteni ily tüzetesen nézeteiket, azoknak, kik a kormány jelenleg követett politikájával nincsenek megelégedve. E programm kifejtése előtt azonban el kell mondania, miért nem fogadhatja el a ház bizottságinak, valamint más oldalról ismét Tisza K. és Simonyi E. feliratait. Tisza felirata szerinte nem felel meg annak, amit ő Magyarországban egy ellenzéki felirattól vár; nem látja, hogy az korszerű eszmékre támaszkodnék, melyek a tényleges helyzet helyett biztos javulást ígérjenek, de amelyek másrészt ne követeljenek a nép jólétét fenyegető áldozatokat. Tisza felirata, bármennyire dicsérje is szerkezeti és irálytani kitűnőségét, nem felel meg e várakozásnak. A közjogi oppositióra nézve irályfordulatokkal e fölirat arra tör ugyan, hogy eltitkolja a mit gondol, de ő mégis megkövetelné az ellenzéktől, hogy legyen erkölcsi bátorsága a közjogi oppositiót elhagyni s ezt kimondani. Ő a franczia-porosz háború által úgy látja megváltoztatva ez iránt a helyzetet, hogy ami eddig jogosult volt hazafias szempontból, ma már egyenesen szerencsétlenséggé vált, s tovább folytatva két ellenséges táborra osztja az országot, amelyben a törvények tisztelete úgyis meg van ingatva, a polgári kötelesség érzete úgy is meg van lazulva, az emberek elszoktak a munkától, megszokták a tétlen gyűlölködést, a közművelődés pang, az irodalom, a sajtó hihetlen fokig sülyedt. (Igaz a jobboldalról.) Mi lesz belőlünk — kérdi — ha ez tovább is így fog tartani ? Ezért szerette volna, ha a baloldal férfias nyíltsággal lép föl, ami egyedül alkalmas arra, hogy a békét a népnek visszaadja. (Helyeslés jobbról.) Azt hiszi, hogy a béke helyreállítása, a pártok hazafias becsülésének kölcsönös érvényesítése csak használhatna a baloldalnak, ha egy coalitió útján kormányra jut. Tisza azt mondta, hogy elveiből mit sem áldozhat föl. Igaz mondás, de a közjogi oppositio szerint nem elv, csak hazafias vágy. Nem elv, mert még a párt legelőbbkelő emberei sem értik e pártállás kifejezései alatt ugyanazt. Kétségbe vonja, hogy elv lehetne a hadsereg kérdése, hacsak a tiszta personal unióval nincs kapcsolatban, amit ismét a baloldal soha nem tett magáévá, legalább nyíltan nem. Más Gnyczy, más Vukovics Sebő, más ismét a baloldal felfogása a magyar hadsereg iránt.Ebből még egyszer azt a következtetést vonja,hogy a közjogi ellenzék vezéreszméi nem elvek, hanem vágyak. Mondjanak le uraim — így szól — e hazafias vágyakról most. (Nagy derültség.) Ha nem mondanak le, jelentsék azt ki férfias nyíltsággal ; a kétértelműségnek nincs helye. Ha nem fogadja el Tiszáét, annak közjogi színezete miatt, annál kevésbé fogadhatja el Simonyiét, mely a közjogi kérdéseket a keserűségig potenczírozott mérvben tartalmazza. Saját javaslatára térve át, azt mondja, hogy az ellen két ellenvetés van : egyik, hogy ábrándos; másik, hogy reactionárius. Ő nem tartja ábrándosnak e javaslatot, mert minden pontja szükséget pótol. A törvényhatóságok esetenkénti egyesítése, a közegészségügy rendezése,a szegényügy szabályozása: ábránd-e ez? Vagy a népnevelés nagyobb mérvben támogatása ábránd? Ha az, akkor, igen is ábrándszerű javaslatunk. Más oldalról meg az mondatik,hogy reactionarius javaslatunk, s hogy különösen a fölirat azon pontja, mely a megbízatás tartamának huzamos időre terjesztéséről, s a képviselők számának lejebbszállításáról szól, ő nem ismeri el, hogy ez reactionarius. Amerika nem reactionaries , ott a congressus tagjainak száma 200 és egynéhány. Anglia sem reactionarius, mégis ott 7 évi időtartamra szól a mandátum, Olaszországban 5, Holland és Belgiumban 3 évre. Az izgalmak kerülése szempontjából, a közigazgatás lehetősége , az erkölcstelenedés elhárítása szempontjából czélszerűe lehet ez, s nem ellenkezik a szabadelvűséggel sem, mely mindig viszonyokhoz mért, nem absolut. Ezután még egyszer — ajánlva felirati pontozatait a részletes tárgyalásnál figyelembe vétetni, — még egyszer a közjogi oppositióra tér át. A válság, mely előttünk áll, így szól: sokkal komolyabb, sem hogy szavaimat nem igazolná. Nem értek én diplomatiai válságokat,melyektől a magyar ember hazájára nézve remél jobb jövőt. Én más válságot értek, én kulturai válságot értek. Tekintsenek önök körül! Iszonyú hátramaradásunk az értelmi polgáriasodás tekintetében, mely míg a szomszéd országokban, Németországban commnikáltatott, nem fenyegeti eltemetéssel összes polgárzatunkat, hogy ha nem bírjuk betölteni azon helyet, melyet nekünk a teremtés, a gondviselés kiszabott. (Élénk helyeslés jobbról.) A szomszéd civilisatiók terjednek s ma holnap elérjük azon időt, midőn Nyugat-Európa útja keresztül fog rajtunk menni Ázsia felé. Ha nem ragadjuk meg a tért kellő erélylyel,rövid idő múlva Magyarország városait valósággal levantimi városokká fogják sülyeszteni. Ebből kifolyólag ajánlja a pártok együttes munkálását, s a közjogi pártbar et megszüntetését. (Éljenzés jobbról.) Lukács Béla: A válaszfelirati bizottság javaslatán kivlíló felirati javaslat fekszik a t. ház asztalán, mindenik külön álláspontot hangsúlyoz és ennek megfelelőleg más-más választ hoz a legmagasabb trónbeszédre vonatkozólag javaslatba. Schwarcz Gyula feliratát, bár részletes, mégsem tartja elég részletesnek ; a Trifunácz- féle javaslathoz nem is szól, mert politikai hitvallá