A Hon, 1874. március (12. évfolyam, 50-74. szám)

1874-03-01 / 50. szám

50. szám. IIl. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874, Vasárnap, mart. 1. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épilet földszint Előfizetési díj: Pentán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 5 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapira............................ 12 » — » Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . I » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsj'napjától számittatik. Szerkesztétűi iroda * Barátok tere, Atthenaeum-épület I. emelet POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A lap szellemi részét illető minden közlemény • szerkesztőnéjyhez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.• Kéziratok nem adatnak vissza INKIIF/rEKEM szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. 99 Előfizetési felhívás: A HON XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre.....................6 frt Egy hóra..........................3 frt OtT" Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesitve tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krb- s tudós, kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt I Pest, Ferencziek-tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON" kiadóhivatala. Budapest, febr. 28. az egyházpolitikai kérdés újabb mozzanatai. Kevés időnk van ugyan azon nagy kérdéssel való foglalkozásra, melyet Deák Ferencz a múlt év június 28-iki beszédében programmal tűzött ki, de azóta több oly nyilatkozat és tény merült fel, melyekből a tanulságokat, migáris emlékezetben vannak, kell levonnunk, hogy reánk nézve kárba ne veszszenek. Ki jön tűzve programmal az »amerikai rendszer.« De azon tudományos könyvekből , melyek az amerikai egyházviszonyokkal tüzetesebben foglalkoznak, megtanulhatjuk, hogy ott épen nincs oly mereven elválasztva az egyház az államtól, mint Cavour jelszava kívánja. Főleg pedig három oly tényező van még Amerikában, melyek nálunk és Európában mindenütt hiányoznak : egyik az amerikai egyházak (felekezetkülönbség nélküli) világi alapja, amennyiben az egyházközségek önállóan kezelik ügyeiket, választják papjaikat és csakis saját czéljaikra adóztatják meg magukat. Másik az, hogy az államok az »incorporatio« által az egyházak vagyonszerzési és öröklési viszonyainak szigorú határt szabnak és az egyház vagyonkezelését világi törvények, a fegyelmi ügyet világi törvényszékek árral kivették a grapság vagy hierarchia kizárólagos befolyása alól. Harmadik tényezőt képezik a demokratikus, felvilágosodott erkölcsök, melyeknek alapját: a nevelésügy szabad fejlődése és az osztály különbségek teljes megszűnése képezi. Ezeket fejtik ki Thompson, Friedberg, Rüttiman, Laboulaye és mások. Amely európai állam e tényezők nélkül fog a »szabad egyház és szabad állam« megvalósításához vagy legalább párhuzamos törvényekkel és intézkedésekkel e tényezőket megteremteni, illetőleg pótolni nem igyekszik , az könnyen juthat, épen szabadelvű politikája következtében, az ultramonta- nismus karjaiba. Bizonyítja ezt Belgium, mely 43 év óta valósítá ez elvet és ez alatt 12 minisztériumából csak kettő volt szabadner nlni »Y1 OfO ff Arl *5 Q 1/” 1 ^11 11(y\7flTl , de gyalázatos pénzügyi visszaélések történtek, épen az egyház segítségével, bizonyítja » Lagrand Dumonceau ügy és a munkás izgalmak. A papság uralja a nevelésügyet, annak fejlődését visszatartja, vagyonát óriási mérvben nevelé és a községi hivataltól fel a miniszterségig mindenütt befolyást szerez jelöltjeinek. Minderről szomorúan tanúskodik Laurent, Lavergye és több szabadelvű belga tudós. Sőt, hogy még Amerikában is hozhat veszedelmet a »szabad egyház« — bizonyítja New-York állam legújabb története, melyben a katholikus papság az ír kivándorlók segítségével „alkotmányos többséget“ szerzett magának, gazdagon dotáltatja az állammal az egyházat, megvásárolta vagy ajándék, hagyomány útján „megszerezte“ az államterület nagy részét , és borzasztó pénzügyi gazdálkodást folytat. Az is figyelemre méltó adat, hogy Észak-Amerikában a közelebbi 20 . év alatt a »katholika« egyház 9 millióról 1 milliárd dollárra emelte vagyonértékét — , a szabadság köpenye alatt. Ennek ellentétét tünteti fel Poroszország és Schweicz kantonainak küzdelme. Tagadhatatlan, hogy az ultramontanismus szolgáltatott itt is alkalmat a támadásra, de a támadó az állam volt. Poroszország követe Bunsen 1855-ben megjelent művének tanácsát és a papi nevelést egészen állami kézbe vette. Eseményét legújabban melegen ajánlá az angol egyházra nézve is Newman a „Fortnightly Review“ legutóbbi füzetében. Sőt Poroszország és Schweicz katonái a papi alkalmazást is egészen állami beleegyezéstől tették függősé, az ez elleni vétségeket állami külön törvényszék elé vonták. De míg Poroszország állami kézbe vette a papi helyettesítést, Schweicz kantonai, törvényes kellékek mellett, a községi választás szabadságára bízták azt. Poroszország a »szószéki vétségeket« is bünfenyítő vizsgálat alá veszi és pénzbírsággal, elmozdítással, javadalom lefoglalással bünteti a kihágásokat. Az ultramontan mozgalom ellenében U-*V.«U...Q mnztr,atr‘'a-t■ -Gzts állami ellenőrzés és püspöki kinevezés alakjában szervezvén. Schweicz idáig nem ment, szabad fejlődést engedett e mozgalomnak is, de nemzetközi szempontból tovább ment, mert a pápai nunius kiutasításával, szakított az egyházzal. E tények képezik a tudósok bírálatának tárgyát. Schulte, Friedberg, Döllinger helyeslik Poroszország eljárását, mert a kérdést részben saját felekezetjük, részben a hierarchia elleni küzdelem minél gyorsabb lefolyásának szempontjából fogják fel, sőt Friedsbergtől eredt a szerzet rendek, főleg a jezsuiták és rokon rendek elleni törvény eszméje is. Vilmos császár e mozgalmat uralkodói kötelességéből fogja fel csatának, melyet nem annyira jó lelkiismereti szabadság, mint az állami mindenhatóság és a protes-ttáns egyház érdekében kell kivivnia. Ez irányt képviselik az angol magas egyház hívei és igy Disraeli is Istenan a „Revue des deux Mondes “-ban e felfogás ellen kel síkra és elitéli az egész irányt. Ő csakis három rendszabályt tart az állam részéről szükségesnek: egyik a polgári házasság, másik a pápai székkel való concordatumok megszüntetése, harmadik az államsegélynek feltétlen megvonása az egyháztól. Mert neki a szabadságh ez él,amelyért az állam magát veszélynek is kiteheti és ép oly erőszakot lát a 8 millió német katholikus elleni porosz actioban, mint a svájczi kantonok demokratikus intézkedésében, hogy a többség választhasson papot és a kisebbség, mely a pápához bűz vagy pap nélkül legyen, vagy az ókatholikus papot kérje tanácsadóul lelki ügyeiben. Renan meg van győződve, hogy csak az állammal való kapocs és a pápai székkel való összeköttetés tartja fenn a hierarchia uralmát és a katholika egyház egységét, és hiszi, hogy mihelyt e kapocs megszűnik, egyik schisma a másikat fogja érni és az állami beavatkozás nélkül szabadul fel a papi uralom alól a lelkiismereti szabadság. íme: ezek a szempontok érvényesültek eddig tudományos és gyakorlati téren Európában az egyházpolitikai válságban , melyekből tanulságul levonhatjuk azt a következtetést, hogy a »szabad egyház és szabad állam« féle jelszót ez alül tűzhetjük ki; de ennek valósítására sok oly tényező kell, melyeket előbb megteremtenünk kell és e tényezők megteremtésénél is a »lelkiismereti szabadság« és »szabad állami fejlődés«, oly két egyenlően fontos tekintet, melyeket minden előleges és végleges intézkedésnél lehetőleg egyaránt kielégítenünk kell. De legfőbb tanulság mindebből az, hogy minden állam történelmi fejlődése és politikai körülményei különböző alapot és eszközöket, irányt és módokat nyújtanak a nagy czél elérésére. Tehát nem átalános sebablonok, hanem történelmi jogosultsággal bíró, részletes, fokozatos Törvényhosási és közigazgatási _____ csak biztosan «ezélva.--------- |—----H. S. I A „HON“ TÁRCZÁJA. az olasz fővárosból. VI. Róma, febr. 25. Alig van a világon hely, melynek szépségeit toll és ecset annyiszor megkísértette volna visszaadni, mint a római Campagnáéit, s alig van hely, melyet e két hatalmas eszköz oly kevéssé lett volna képes kimeríteni, mint ez. Elkezdve a német touristák sentimentális ömlengéseitől s végezve Poussin mesteralkotásain, be kell vallani, hogy a természet és világtörténelem emez együttes alkotása nagyszerű originálisát el egy sem érte, a legnagyobb rész meg épen meg sem közelitette. Mintha láthatlan szellemek őriznék azt a varázst, mely e lélekhez szóló pusztaságon elömlik, s mely azon aranyban, ar az ember előtt, ahogy ez belé mélyed. Én azt hiszem, bele lehetne őrülni hosszabb megszakítás nélküli szemlélés által. A Campagnának szelíd halmokkal átszőtt rónája mintegy háromnegyed részben öleli körül az örök várost és festői részletekben mindenütt gazdag, de koronáját mégis a IX. Pius által dicséretes áldozatkészséggel felfedött Via Appia képezi. Egy sétakocsizás ezen az úton, ahol az ember még a kétezer éves lávakövezeten gurul végig, oly megmondhatlan szépségeket tár föl a szemlélő előtt, melyek emléke annak kevéssé fogékony kebelben is örök marad. Ezen útvonalhoz, melyet, mint a hatalmas egykori római úthálózat legelsejét a »regina viarum« büszke elnevezésével ruházott föl a római történetire, a kegyelet egy nemével közeledik a vándor. Az elmúlt dicsőségnek még romjaiban is lebilincselő maradványai közt indul ez ki a Celius aljáról. Jobbfelől Caracalla fürdőinek colossalis maradványai, balról a gyönyörű Egeria völgye, odább a Scipiók sírja, azon túli Crusus diadalive, majd maga a középkori toldalékok által kiválóan festői mezbe öltöztetett Ponta S. Sebastiano következnek egymásra oly gyorsan, hogy a szem szinte beléfárad. Most már kívül vagyunk Rómán, melynek magas, tornyocskákkal és törésekkel ellátott komor falai a maguk teljes nagyszerűségében állanak előttünk. Ha beszélni tudnának azon történelmi mozzanatokról, melyekben tényezők voltak! Hiszen e falak látták Brennust, látták a vandal bordákat, s azt a sokféle invasionális sereget, melyet a pápák uralkodásvágya a középkor folyamán a szerencsétlen város lakóinak nyakára hozott s melyek Rómának egykori paradicsomát, a tiszta levegőjű, e gyönyörűen cultivált, diszépületektől, palotáktól s monumentális mausoleumoktól ragyogó Campagnát sivár pusztasággá változtatták, mely fölött az évnek egy harmadrészében a vészt hozó malária tanyáz. A tájkép innen kezdve teljesen megváltozik. Szerény gazdasági épületek, piszkos osterfák, és rozzant kápolnák szegélyzik az utat, mely szelíd emelkedésű magaslatra vezet, honnan már a Campagnát keresztülszelő, repkénynyel és capribokrokkal majdnem átdatlanul befutott vízvezeték óriási íveire, majd távolabb a csipkéshátú Soradére, a Sabini és Albanói hegyekre, Tivolira, Frascatira nyílik kilátás. A szem még isten tudja, meddig úsznék a kétgyönyörben, de kocsink megállt egy igen szerény kapu előtt,mely felül cyprusok sötétzöld erdeje tekint ki. A kereszténységnek legnevezetesebb, történelmi szempontból is legérdekesebb, de máskülönben is legjobb karban tartott sírkertjei, a Calixt katakombák előtt vagyunk. Annyit olvastam életemben e földalatti üregek titokteljes borzalmasságáról, e mérföldeken terjedő sikátorok és sírüregekkel kitöltött folyosók rejtelmeiről, hogy most, midőn fölöttük álltam és pedig azon szándékkal, hogy beléjük lebocsátkozzam, könnyű rángás futott végig idegeimen. Egy becsületes képű, de inkább tehenész, mint cicerone kinézésű olasz fogadott bennünket, oda se nézve a kezünkben tartott »permesso«-nak, melyet pedig bizonyos fontossággal szoktak a pápa titkári hivatalában kiszolgáltatni. Kétségenkívül kinézek belőlünk egy pár frankot, s ezért teljes nyugalommal vont elő nadrágzsebéből egy nagy kulcsot, recitálni kezdvén a ciceronék sületlen mondókáit, melyekre épen nem volt semmi szükségünk, minthogy igen jó térképekkel és könyvekkel felfegyverkezve indultunk el hazulról. A hely, mely alatt a nevezetes és roppant kiterjedésű katakombák elterülnek, igen szerény kinézésű. Egy darab szőlőskert, tuban nagy táblákban árucsóka, egynéhány fiatal Cyprus, a középen egy kápolnaszerű épületecske, messze körben helyenkint fölemelkedő kürtőszerű nyílások, a katakombák ama lélekző szervei — ez minden. Az üregekbe több lejárás vezet, mindannyi újabb keletű s lépcsői római rendes szokás szerint a katakombák szájairól leszedett olyan márványlapokból és capiteltöredékekből vannak összerakva, melyeket nálunk a kegyelet, egy nemével helyeznének el a múzeumokba. Végre a nagy ajtó mögött vagyunk, melyet az őr gondosan bezár utánunk. Kiki meggyujtja a maga viaszgyertyácskáját, s igy megyünk a vezető után, ki nem épen irigylendő hivatalának kellemetlenségét az által igyekszik alászállítani, hogy szalad, mintha kergetnék, alig győzi az ember visszatartani. A jég eléggé száraz, de én a mélységet tekintve, melyben jártunk, egy kissé hidegnek találtam. A katakombák alkotásáról fogalmat adni igen könnyű s igen nehéz, a szerint, ahogy az ember veszi. A homoknál keményebb, de építkezésre nem alkalmas tuffe grandlarebe keskeny, alig négy lábnyi szélességű és körülbelül másfélölnyi magasságú folyosókat vájtak, melyeknek kétfelöli oldalába vízszintesen helyezték el halottaikat. Ez üregek nyílását márvány vagy terracotta lapokkal zárták el, melyek, mint ezt a római régiségyűjteményekben tömegesen láthatni, az illető nevét viselték és pedig szokás szerint e hozzátétellel: in pace. Ez volt a katakombák kezdete, s ennyit lát belőlük az ember ma is azon a kis területen, melyet gyertyácskája bevilágít, azon lényeges különbséggel, hogy ma e sirok jobbára mind kinyitva, itt-ott egymásra szakadva, márvány és terracotta ékeiktől megfosztva tátongnak jobbra balra. Kiváló fontosságot nyertek azonban e katakombák a keresztényüldözés korszakában. Azáltal, hogy az új hitért halált szenvedett martyrok hulláit is e földalatti folyosók hideg karjai fogadták be, a katakombák a hivő keresztények előtt ajkegyelet góczpontjaivá lettek, melyet a martyrok halálának évfordulati napjain tömegesen látogattak ; e látogatás az illető sír körüli térségnek kiszélesítését tette szükségessé, s így keletkeztek a kápolnaszerü nagyobb üregek, melyek közül a legnevezetesebbeket, Calixtusét, Priscilláét és Dominikáét én is meglátogattam. Földi maradványaikat persze rég széthordták azon templomokba, melyek későbbi századokban, midőn a kereszténység a római birodalomban már polgárjogit nyert, külön ezek tiszteletére emelkedtek föl, s itt ma csak új üres helyeket látni — de hát ki tudna érzéketlenül megállani ez üres sirok előtt is? Hiszen e sirok szomorú története még oly időből szól, midőn a kereszténység a barbarismussal szemben egy fenséges eszmét képviselt, nem Úgy mint ma. E kápolnákban láni még az első keresztény művészet romjait,Hresko és faragványmaradványokban. Mindez persze a művészet akkori mély hanyatlásáról tanúskodik. Ezekhez képest műkincseknek nevezhetők még a S. Clemente basilika földalatti üregeinek falfestményei is. A többi, a képek, feliratok, saroophagok már jobbára mind a lateráni régiséggyűjteménybe vándorolt át, hol teljes kényelemmel tanulmányozhatók. Körülbelől három negyedórát szaladgáltunk, hol le, hol föl, hol jobbra, hol balra ez üregekben, mígnem vezetőnk nyomán haladva eljutottunk a kijáráshoz. Az ajtó, melyen át az üde tavaszi jéget mohón szívtuk be, egészen más volt, mint a melyen beléptünk s csak most láttuk, minő nagy darabot jártunk be a sirüregekből. De mi volt ez ahoz a hihetetlen terjedelemhez képest, melyen e folyosók, sokszor három, négy egymás alatt az anyaföld nyugalmas belsejében befutnak. Hiszen a via Salana, Nomentana, Latina, Appia és Ostiensis közti roppant térség egészen át meg át van hálózva ezektől s az elkülönített nagyobbszerű catacombáknak száma a legutóbbi tudományos megállapítás szerint nem kevesebb, mint huszonhat. Kocsink tovább haladt a via Appián, mely itt már teljesen kibontakozik azon unalmas kőfalak közül, melyek az utakat Róma körül mindenütt szegélyezik, megfosztván az utast a kilátás gyönyöreitől. A magaslatról alig egy miglia távolságban birólag intett felénk a római republicánok egyik legérdekesebb építészeti maradványa, Cecilia Metella síremléke,mely nagyszerűségében méltán sorakozik Hadrián s Augustus mausoleumai mellé. Körötte egy óriási négyszög alakjában állanak még azon erődítmény falai, melyek segélyével a síremléket jelentékeny erősséggé alakították a középkorban a hires Caetaniak uralkodva belőlük nem egyszer Róma jó része fölött s kétségbeesetten daczolva a pápák által ellenük indított invasionális seregekkel, s biztosítva magukat a meg-megújult polgárháború esélyei ellenében. Az a panoráma, mely e pontról föltárul, érdekességében fölülmúlja mindazt, ami hasonlót életemben láttam. Előttünk a Campagna,a maga teljességében, behintve ő és középkori épületmaradványok romjaival, melyek közt a sötét arczu juhász legelteti nyáját itt-ott a Marcia, Claudia és Felice vízvezetékének hosszan elnyúló, majd helyenkintegy óriási kérdőjel gyanánt megszakított ivei, odább a kétezer éves sírkövek megtörött maradványaival szabályozott via Appia, mely a Campagna halmainak zöldjéből kiemelkedve mint egy fehér vonal nyúlik a hegyoldalról barátságosan letekintő Albanó felé, lábainknál maga a csodás Róma a tiszta ragyogásu olasz nap fényétől megaranyozva, közöttünk némaság, fejünk fölött egy méltóságosan elszálló saskeselyű .... ah, ha a poétaságot úgy lehetne megtanulni, soha nem igyekezném más iskolába, mint ide. Persze, hogy mindez három nap elött volt így, mert azóta igen csekély pihenővel folyton esik, ámbár a légmérsék kilenc fokon alul este sem száll le, ez a nedves hidegség minden festői kilátásnál festőibb alakban rajzol a képzelem elé egy olyan jó kis meleg kályhát, amilyen mellett mi szoktuk kinevetni a hideg telek erőlködéseit. Aki teheti, megy Nápolyba, hol azonban szintén nincs különben. Ez időjárás okozza jó részt, hogy a munkás nyomor hydra feje a carnevál óta annyiszor mutatkozik Rómában, miszerint már feléje fordult a közfigyelem is. A csavargók, tolvajok és szemtelenül tolakodó koldusok száma (a pápaság intézményének, és az egyházi gazdálkodásnak e gyönyörűséges gyermekeié) újabban hihetetlenül felnövekedett ismét, és hacsak a municipium valamely gyökeres orvosszert ellenük ki nem talál, a baj könnyen elmérgesedhetik. Egyelőre egypár levesosztó intézet fölállítása is sokat segíthetne, de ki gondol ilyesmire most Rómában, ahol a nagy tervek erdejétől senki sem látja a fát. Az igények nettön nőnek, a pénzügyi calamitás pedig itt is oly hívatlan vendég mint nálunk. Nem igen alkalmas időben jött tehát Bresciamorra képviselőnek azon tegnapi indítványa, mely az olasz parlament tagjait minden oly ülés után melyben részt vettek, 20.franknyi díjjal kívánja jutalmaztatni. Alig lehet azonban kétség, hogy az a demokratikus eszme különösen a legutóbbi németországi példa után hajótörést szenvedne az olasz parlamentben. Tegnap reggeli 8 órakor egy kis földrengés ijesztette meg a rómaiakat, szégyenkezve vallom be, hogy engem nem, és pedig azon egyszerű okból, mert ez érdekes természeti tüneményt gyönyörűen elaludtam. P. Leecki, az itteni Observatorium főnöke, azon egyetlen jezsuita, aki belépett az olasz államszolgálatba, a ma reggeli lapokban teljesen kimerítő részleteket ad a lökések erejéről, tartamáról és irányáról. E szerint a rázkódás mintegy 8 másodperczig tartott és iránya éjszakkeleti volt. Nagyobb baj nem történt, mint hogy a poharak itt-ott összezörrentek, a csengetyük pedig helyenkint maguktól megszólaltak. Nagyobb veszteség érte ennél ugyancsak tegnap a pápai udvart, különösen magát IX. Piust. Alessandro Bernabó bibornok, a pápa régi kedves barátja, legmeghittebb embereinek egyike ugyanis tegnap délutáni fél öt órakor meghalt. Még Tarquini helye alig halt meg s már megy utána a második, aki pedig, mint a »keresztény gyűjtések« megpendítője és vezetője a szó szoros értelmében jobb keze volt a pápaságnak, mióta ez a garantia törvényben neki fölajánlott 3.225.000 franknyi évi javadalmazást oly büszkén visszautasította. Lesz-e a ki nyomába lép ? Aztán Antonelli is beteges, Pius is fulladozik már, ha hosszasabban akar beszélni, Schmitt Nast et Companie sem tud valami örvendetes jelentést adni a péterfillérek cassájáról . . . Bizony rosz időket élünk, rosz cullagok járnak! Hollós László. , A baloldali kör vasárnap márt. 1-jén d. u. 5 órakor értekezletet tart. — »Visszapillantás hét évi önkormányzatunkra« czím alatt egy név és megjelenési hely nélküli röpiratot küldtek be hozzánk, melynek avatatlan szerzője felemlíti ugyan, hogy sok bajunk van önkormányzatunkban, pénzügyeinkben, sok a szédelgés az üzleti, társadalmi tudományos és politikai téren, de reformjavaslatai csak oda mennek ki, hogy legyen békehíre, ez képezze a vármegyei intézményt, intézze a bagatell ügyeket és úgy mint a közigazgatást; kívánja, hogy szakértelem legyen mindenütt, de fél a magyar demokráczia üvöltő szavától, és a nép ordításaitól. Sőt sajnálja a nemesi jogokat is és haragszik az alacsony censusra! Ezekből kitűnik, hogy valami jó akaratú, kevés dohány, hazafi lehet a reformer úr. Budapest, febr. 28. (V ) Minél tovább lesz a napi elmélkedések folytonos tárgya a coalitió, s minél többet hallunk beszélni személyes oldalairól , annál inkább megerősítve látjuk magunkat régi meggyőződésünkben, mely a fenforgó válság ilyetén megoldásától nem vár ■*— még csekély mérvben is alig — javulást. Már hónapok teltek el azóta, mióta a coalitió híre először öltött oly alakot, hogy valóságos bekövetkezése komoly eshetőségek közé soroltathatott. Azóta is elmúlt egy pár hét, hogy a »Lloyd« neves szerkesztője újból fölmelegítés befolyásos nevének s lapjának egész erejével támogatni kezdé. Készséggel ismerjük el, hogy az eljárás igen jól volt scenirozva arra, hogy a közvéleményt — szerintünk — téveszmének megnyeressék. Az ellenzéki sajtó egyik szellemes munkása, a hírlapírói jó értelemben vett fogásokban s a közvetlen meggyőzés megannyi eszközében dúskálódó Csernátony volt az eszme hirlapirodalmi megpenditője; életre-halálra istápoltatott az; a nyár heve nem volt elég nagy, átél nem volt elég fagyasztó, hogy bolygatásától, ismételgetésétől, vitatásától más térre vonja; nem volt érv elég távol, példa elég csekély, analógia elég mindennapi, hogy ne alkalmazta volna, hogy eszméje mellett föl ne használta volna, hogy működésében tényezőül ne szerepeltette volna. Castelarnak a spanyol viszonyok közt tartott beszéde az intransigensek ellen érv lett a coalitió mellett, s bizonyára, ha az ashantik megadják magukat — addig a meddig — az angoloknak : ez is analóg leend a közjogi kérdés aludni hagyásának szándékával. S mikor mind e mellett is a coalitió eszméje nem tudott diadalra vergődni, mikor, miért ne mondanák ki, a közvéleményben, a pártolubbokban s a sajtóban fokról fokra növekedett, ellene a reszenzus ; mikor a jobboldalban a elvi irányzat fentartását kezdi hangoztatni, a baloldalban pedig a szélső elemek felé gravitálás kezdett nem óhajtott mérveket ölteni, akkor egyszerre más oldalról elevenítetett, föl a kérdés, hogy azóta ne pihenjen egy perezre sem, hogy legyen töméntelen combinátió, fejtegetés, támogatás, elemzés stb. tárgya, megvalósulása bírálat tárgyává nem teendő. De még ennyire nem vagyunk. Most még csak előkészületeit látjuk, még csak a mellette szóló érveket ismerjük. Tények nem beszélnek sem mellette, sem ellene, s így csak is azzal lehet dolgunk, ami az eszme támogatása mellett mondatott. S mi mondatott? Érdemlegesen alig valami. Hogy erős kormány, erős majoritás kell, hogy viszonyaink tisztáztassanak : igaz. De hát hol van az a naiv optimizmus, mely attól várja az erős kormányt, hogy az ellentétes elemekből alakuljon ? Igaz az is, hogy a jelen kormány élhetlennek mutatkozott. De ez csak féligazság. Az igazság az, hogy a jelen rendszer mutatkozott élhetlennek, s a dolgok állapotán lehető legkevésbé segít az, ki e rendszer tovább éltetésére — mi más lenne a coalitio a számban túl erős Deákpárttal ? — kezet nyújt. Azt sem tagadjuk, hogy a financziális mizériák legégetőbb bajaink. Nem megyünk addig, hogy ezek orvoslását — természetesen nem teljes mérvei szerint — lehetlennek mondjuk a közjogi egyezmények rögtöni revisiója nélkül. Nem megyünk eddig, mert tudjuk, hogy az eddigi kormányzat követett el sok bűnt, amit kikerülhetett volna, a közjogi alap dédelgetésén kívül is, s csak azért, hogy a közjogi alap teljes tarthatlanságát kimutassuk, nincs kedvünk menteni hét év közigazgatási, nemzetgazdasági s pénzügyi bűneit: nincs kedvünk fehérre mosni az egész eddigi rendszert csak azért, hogy egy folt rajt annál feketébb legyen. De nem látjuk át e bajok orvoslásán mit segítene a coalitio. Nem értjük s megmondani sem hallottuk: micsoda oly megtakarításokat kellene szükségkép hogy tegyen egy coalitionális (szintén a jelen közjogi alapon álló) kormány, melyeket meg nem tehetne egy tisztán jobboldali elemekből alakult, de az eddigi rendszerrel szakító uralom. Megfoghatónak tartjuk azt a fölfogást is, mely a coalitiót a többség biztosíthatásáért tartja szükségesnek. A Deákpárt nem többség többé, másutt kell tehát fölkeresni e többség elemeit. Értjük ez okoskodást, de nem osztjuk. A parlamentáris élet nem kártyajáték s az ország sorsa nem egy partié. Pedig tagadjuk, hogy ma egy koalitionális kormány többsége iránt biztosabb számításban lehetne valaki, mint a kártyában osztás közben az, ki bízik szerencséjében, s ellenfelei szerent aZ+1 kr.líízius argumentum, semmi tényleges szempont nem szól a coalitió mellett. Ha látnánk egy programmot, nem részleteset, csak főbb vonalaiban kirajzoltat, mely valósítása esetén hazánk sorsának jobbra fordulását biztosítaná, s ha látnók, hogy ennek keresztülvitele csak úgy lehetséges, ha mi, egy más, magasztos czélért küzdők, elállunnk attól, hogy ennek elérésén munkálkodjunk , szíves készséggel mondanók, ám legyen. De mi nem látjuk a programmot, még kevésbé azt, hogy annak megvalósítására mért lenne szükséges az eddig Magyarország függetlenségét, s a demokrat haladást zászlaján viselt párt feloszlása, vagy ami azzal egyértelmű, oly elemek közé olvadása, melyek eddig direkt az ellenkező irányt képviselték.