A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-01 / 100. szám
löv. szára. XII. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizet«*) «Ifj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva rejlett essti kiadás együtt: 8 háznapra........................................6 frt — Er, 6 hónapra ........ 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizet és negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor « hó első napjától számíttatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Péntek, május 1. Szerkesztési iroda Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden kötlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kicsktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSRE szintúgy mint előfizetések a Wade-foivatalba (Baritok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás* 99 ON '66 XII -ik évi folyamára. FrofimiA! árak I Negyedévre....................6 frt JEgy hóra ...... S frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON-1 kiadóhivatala. mfrrfxz&z1***** "XTmii ■* Budapest, april 30. Zsidó — mint katholikus egyházvédur. □ Egy bécsi újságnak valamely magyarországi leveléből szivárgott hozzánk az a hir, hogy „a nyitrai kerületben egy zsidó birtokos (Podrágyi Popper), kinek földbirtokán négy katholikus plébánia van, kegyúri jogával élni akart, a püspök azonban visszautasitá a földbirtokos jelöltjeit s maga nevezett ki négy plébánost, kiknek aztán a földesür" vonakodott megadni a szokott segélyt. Három évig csak úgy tengődtek a nyomorúságos stólán, hanem végre egy lelkész sem akart vállalkozni a hálátlan munkára. Ekkor folyamodott Roskoványi püspök múlt októberben Rómában s onnan kapott is határozatot. Ebben Patrizzi bibornok a faluguizitorok nevében, sóhajok között a »sanyarú időre,« kijelenté, hogy egyes esetekben, mikor a kegyúri terhek s kötelességek másra át nem ruházhatók, eltűrhető, hogy a püspöknek a zsidó földesuraság (mely a patronátusi jogot magában foglalja) egy feddhetlen katholikust ajánljon, mely az ő ajánlatára a megüresült beneficiumra kineveztessék. Az sem akadályoztató, hogy a kerületi schematizmusban a zsidó kegyúr neve is megemlittessék. Ez engedmény aztán a végső, melyet túllépni semmi szín alatt nem engedtetik meg. Podrágyi- Popper, hir szerint, elfogadta e modus vivendit, mely a számos zsidó földbirtokos kegyuraságainál is alkalmaztatni fog.« A magyar lapok tudtunkkal egészen figyelmen kivül hagyták e tudósítást, csupán egy méltatta annyira, hogy ujdonsági rovatában egyszerűen registrálja. Pedig ez eset nevezetes kérdéseket érint s ha hallgatagon hagyatik s’a gyakorlat által szentesittetik, nem csak számos kánonjogi, eddig nálunk is érvényben levő szabályra leend alteráló hatással, de belejátszik magánjogunk rendszerébe is, sőt közjogunknak egyik legsarkalatosabb alaptörvényét is érzékenyen sértheti. És ennyiben azt hisszük, hogy a jelzett esetben involvált elvi kérdéseknek legalább előtérbe állítását a sajtónak elmulasztani nem szabad. Ami magát a patronátus kérdését illeti, azt valóban nehéz akként qualifikálni, hogy a modern jogrendszerek bármelyikébe is beilleszthető legyen. Az egyházi patronátust illetőleg, amennyiben az utát másnak joga nem sértetik s amennyiben az egyház és ennek egy tagja közötti jogviszonyt szabályoz, azt hiszszük, bátran meghagyható az egyház belügyének; a világi patronatusra nézve pedig, amíg szerződési természettel bír, mint rendesen a patronatus jogának eredeti szerzés módjainál, mint bármely más szerződésnél, a szerződő felek beleegyezése maradhat döntő — természetesen, az ország köztörvényeinek határain belül, — de midőn a patronátus jog a dologi jog természetét ölti fel s talán valamely földbirtok tartozékát képezi, vagyis inkább terhét, mint pl. az úrbéri tartozások , akkor már kétségtelenül előtérbe kell lépni az állam intéző jogának s ha a patronatusi jogviszony szabályozása törvény erejével akar bírni, határozottan a törvényhozás körébe vonatnia. Volenti non fit injuria s ez elvből kiindulva, a patronatust tarthatja jognak, aki akarja, hiszen az állam nem tiltja, hogy akár preetium affectionist tulajdonítsunk valaminek, aminek forgalmi értéke alig van, vagy legalább nem oly magas. De absolut szempontból ítélve meg, a patronatussal járó terhek viselése mégis praeponderans, s messze túlhaladja az azzal járó jogokat. A kánonjog szabályai szerint ugyanis a patronatussal járó jogok nagyon röviden foglalhatók össze. A kegyúr felfüggesztheti czimerét a patronatusa alá tartozó egyházban, megilleti a »sedes in choro,« s kiváló osztályrésza szentelt kenyérből, gyertyából, s ha meghal, az engesztelő mise. Hogy ily jogokért mi volna a mai fogalmak szerint a megfelelő csereérték ? azt bajos volna meghatározni. De jár a patronátussal nemcsak képzeleti, hanem valóságos jog is. Az egyházjavadalom betöltésénél ő jelöli ki a személyt, köteles lévén szem előtt tartani, hogy jelöltje ne csak az egyházjogilag elészabott képességekkel bírjon, hanem azokkal, melyek az alapítványban kiköttettek. Ezekkel a clausulákkal a kijelölés jogát nagyon könnyen teheti illustriussá a püspök, ha akarja. — S még egy joga van a patronusnak, az, hogy a javadalom fölöslegéből ápoltathatik, ha nyomorba esik. E jogokkal szemben áll a kötelezettség, hogy az egyházat és hozzá tartozó épületeket jó karban tartsa, azokat kijavíttassa, ha elpusztulnak, újra fölépitse s hogy a leolvadt dotatiót újra kiegészítse. Az 1723. 71. tcz. alapján kelt helytartótanácsi rendeletek szerint e kötelmeinek teljesítésére kényszeríthető is. Hogy a jogok és kötelességek közötti e viszony néha szembeötlő aránytalanságokat mutathat, fel • Az a kérdés, kit illet meg a patronátus joga? számos polémiának képezte tárgyát, midőn fölvettetett: birhatnak-e a protestánsok ilyennel? A kik e jogot a westphaliai békekötésből akarták a protestánsokra is kiterjeszteni, kénytelenek voltak meghátrálni az ellenök felhozott érvek elől. De az egyháznak jó gyomra van s egyszer csak láttunk egy oly egyezményt jönni létre, mely a würtem-bergi fejedelemnek 329, a bádeni nagyher-czegnek 304 kath. javadalom felett ismerted kegyúri jogát. Magyarországon pedig a protestánsok századok óta gyakorolják a patronatus jogát, még pedig hogy nem a kath. egyház sérelmével, legjobban kitűnik a Pázmány alatt tartott nagyszombati zsinat 5-ik rendeletéből. Kétséget sem szenved, hogy a patronálus jogának kiterjesztése által a protestánsokra is, meg lett törve merevségében az a szabály, mely eredetileg mindenesetre érvényben volt, hogy azt csak katholikusok gyakorolhatják. De még ezzel korántsem lett kimondva az, hogy ergo nem keresztyének is gyakorolhatják, hanem csak az, hogy a katholikus keresztyének is. Sőt a birtokkal járó kegyúri jognak megszűnési esetei között, épen első helyen van fölemlítve azon eset, hogy »ha a birtok nem keresztyén birtokosra száll.« Speciális magyar törvény erre nézve nem idézhető, de fenn van egy 1860. február 18-dikáról kelt császári rendelet, mely nem bír ugyan törvényerővel, de jellemzi azt a felfogást, melylyel e kérdés megitéltetett. E rendelet szerint, »ha izraelita kézre oly jószág megy át, melyhez egyház-kegyúri jog van kötve, akkor az ideig, a mig a jószág e kézen van, a kegyúri jog nyugszik, de a terheket a zsidó birtokos viselni tartozik. A kegyúri jogok izraelitákra teljességgel át nem ruházhatók.« Ez minden esetre eredeti felfogás s csak örülnünk lehet a római curiának, ha mindjárt a sanyarú idők nyomása alatt keletkezett is, ama modernebb felfogásán, mely szerint megengedte, hogy az a zsidó földesuraság, kinek a pénzén nem érzi meg az egyház a zsidó szagot, az általa viselt terhek némi recompensatiója fejében legalább az ajánlási jogot gyakorolhassa, habár külön emelvényt nem is vehet igénybe az egyház biórusában, sem czimerét a falra kinem akaszthatja. Ez mindenesetre jobban megfelel a jogegyenlőség fogalmának s azon elvnek, hogy a kötelezettségnek jog feleljen meg. S a kérdés ilynemű megoldása ellen valóban nem is lenne kifogásunk, ha e megoldás az illetékes fórumtól származik vala. Azonban minden tiszteletünk mellett a római curia iránt, őt ilyetén fórumul el nem ismerhetjük, s ha határozottan kárhoztatnunk kell, hogy valamely püspök az állam illetékes hatóságainak megkerülésével a római szentszéktől várja az állampolgárok jogviszonyainak szabályozását, annál fokozottabb mértékben vagyunk kötelesek tiltakozásunkat kijelentenünk, ha ez Magyarországon történik — ahol az állam alaptörvényei szerint nem csak hiányos törvény pótlására, de a homályosnak jogérvényes magyarázatára is egyes egyedül az ország törvényhozása az illetékes fórum. Hivatkozhatnánk ugyan pozitív törvényekre is, melyek szigorú büntetéssel sújtják az ilynemű visszaéléseket , azonban beérjük vele ez alkalommal, hogy figyelmeztetjük a , , ,, , ,.ft.Maidur3ihsí reenlíitv.v kormányt, őrködik . jogai feioit s ne engedje azokat olykép vesztegetni, hogy a római curiának az állam meghallgatása és beleegyezése nélkül kiadott határozata kötelező normativumut állittathassék fel s törvényes jogerőre emeltethessék, mert ezáltal csak vérszemre kapatja az állam ellenségeit s elterjesztené a már igy is elég veszedelmessé vált ama föltevést, hogy a magyar állam fenyegetett jogainak és érdekeinek megoltalmazására talán már nem is képes. A pesti egyleti bank liquidáló bizottsága ápril 28-kan a közgyűlés alkalmával magának meghatalmazást adatott, hogy az egylet egész vagyonát, részvényenként 36 frtjával egy pesti pénzintézetnek eladhassa; ez ellen egy jelentékeny kisebbség óvást emelt, mert a bank vagyona, ha azonnal történnék is a lebonyolítás, 60 frtot érne részvényenként. Ezen óvást azonban a közgyűlésen el nem fogadták, minek folytán a kisebbség ma tiltakozását a kereskedelmi miniszternek nyújtotta át, ki azt ígérte, hogy a legerélyesebb vizsgálat által fog magának a tényállásáról biztos tudomást szerezni és a szerint eljárni. úgy látszik, hogy itt is a liquidáló bizottság számított az önkényes »gazdálkodásra!« . Az osztrák birodalmi tanács képviselőháza, tegnap, ápril 29-én fejezte be a kolostor-t a javaslat részletes tárgyalását. A képviselők ez alkalommal is —úgy szólva — túllicitáltak egymáson a szerzetesrendek megszorítását czélzó módosítványok és indítványok beterjesztésében, melyek egy része el is fogadtatott. Stremayr kultusminiszternek ez alkalommal is rész napja volt; az egész tárgyalás alatt »mürrisch, kalt u, stumm« ült karos székében, nem szólalt meg; hagyta a házat szavazni borúra derűre, gondolva magában, hogy hiszen úgy sem ér az semmit,majd tábulázását csináltató az urak háza által a képviselő kamara határozataiból. Az elfogadott módosítványok közül megemlítjük a következőket. Fux képviselő indítványára elfogadtatott a javaslat 18. §-ának azon kiegészítése, hogy »kolostorokban a fegyelmi hatalmat soha sem lehet az államtörvények és az állampolgári jogok gyakorlatának meggátlására felhasználni.« Továbbá elfogadtatott Kopp következő módosítványa: »A politikai hatóságnak kötelessége koronként minden kolostort megvizsgáltatni és teljes meggyőződést szerezni magának a törvények teljesítéséről.« Az így módosított és átalakított javaslat a képviselőház egyik legközelebbi ülésében harmadszor fog felolvastatni. A magyar delegátió hadügyi bizottsága ma délután öt órakor ülést tartott, melyen jelen voltak: Kuhn báró közös hadügyminiszter, Benedek altábornagy, Früth osztályfőnök, Neuhaus tábornokügyelő, Steiner és Alker ezredesek. A közös hadsereg 1875. évi rendes szükségletének tárgyalása folytattatván, a következő határozatok hozattak:: X-ik czim : Élelmezési raktárak, az élelmezési legénység létszámának 220 legénynyel és 9 hivatalnokkal való felemelését az albizottság tekintettel a kenyér készítésének nagyobb mértékben való alkalmazását, miáltal a kenyérnél megtakarítás éretik, elfogadtatott, megszavaztatott e czim szükségletére 559,996 frt, a törlés 9,780 frt.A XI—XV. czimek a múlt évi előirányzattal egyenlő összegben szavaztattak meg és pedig a XI. czim ágyraktárak 34,453 írttal, a XII. czim, ruházati intézetek 119,569 forinttal, a XIII. czim, műszaki tüzérség 2,843,236 forinttal, a XIV. czim, szekerészeti szerraktárak 106.541 írttal, a XV. czim, műszaki hadszerügy 32,000 forinttal, a XVI. czim tárgyalása az építkezési ügyben kiküldött bizottság jelentésének beadásáig elhalasztatott; a XVII. czimnél katonai földrajzi intézet, az előirányzott 348,479 ftból 4502 forint töröltetett; a XVIII-dik czimmel, katonai egészségügy, 3.098,242 frt szavaztatott meg, a törlés 28.001 f@h, *" Alkik czimnél, nyugdijak, kerek 10 millió szavaztatott meg, 65,696 frt töröltetett; a XX. czim katonai intézetek 61,435, a XXI. sz. különféle kiadások 303.000 és a XXII. czim altiszti szolgálati jutalmak 1.900.000 frttal törlés nélkül szavaztattak meg az előirányzat szerint. A „HON“ TÁRCZAJA. WALDFRIED. Regény. Irta Auerbach Berthold. Első kötet. — Második könyv. (23. Folytatás.) TIZEDIK FEJEZET. A harcz megszűnt,, a béke meg volt kötve. Ausztria el volt válva Németországtól, de még nem volt valódi Németország. A franczia a főszakaszok szerkesztésekor a szerződő feleknek kezéből kivette a tollat és egy nagy húzást vont, s neve ennek a Majna vonala. Az őrnagy megjött, Berta és a gyermekek öröme kimondhatlan. Az őrnagy azonban egy keservét nem tudta elhallgatni. Kemény katona volt. Fölebbvaló elöljárói és azok intézkedései ellen nem tűrt ellenmondást még a maga részéről sem, de most e hadviselés fölötti megbotránkozását nem fojthatta el. Ha már egyszer háborúba kiálltak, máskép kellett volna komoly vékét megfogni. Keserű bizalmatlanság uralkodott a vezérek letökélése és indító okaik ellen. Az őrnagyban a kaona lázongott, a hazafi természetesen még másképpondolt, melyet nem engedett azonban szóvá tenni. Beszélte, hogy Annetta a tetemért jőve, egyáltalában mértékletes magatartást követett. Most azonban már kitetszik, hogy nagyon sokra tartá magát képesnek; ő most beteg és őszkor tengeri fürdőbe kell mennie. Anyósa fogja elkísérni. Mikor az őrnagy megemlíté, hogy e háborúban okozott csekélyebb sebzések is halálos kimenetelűek, s mint beszélik, mert a kedélyekben rejlő fájdalom ezen a szó szoros értelmében vett átkos harcz felett, minden sebet elmérgesít, felkiáltott nem: »Igen, igen! ügy van. Vannak sebek, melyek a sebzett gondolatai által halálosak lesznek.« Mindnyájan észrevettük, hogy Ernőre gondolt és hallgattunk. Az őrnagy nem említé Ernő nevét és nem kérdé, vannak-e híreink róla. Hallotta, hogy a Fonóné fia elesett, és épen készült a szomorkodó anyát meglátogatni, mikor Veresláb lelkendezve betoppant és jelenté, a Fonó Károly lenn van az istálóban és kér engem, menjek anyjához s jelentsem neki, hogy ő él. Károlyt felhivattuk és ő elbeszélő, hogy előőrsi szemlén elvágták, elfogták és igy hibásan vették be a holtak lajstromába. Az őrnagy káromkodott a rendetlenség fölött, mely minden dologban uralkodott. Elmentem a Fonónéhoz. Rokkája mellett ült és font, s azt hittem, csoda előtt állok, mikor az anyóka elém azt kiáltá: »Jön-e már ő?« Elbeszélő, hogy az éjjel felébredt, bizonyosan tudja, nem álmodta, ekkor fia szavát hallotta, ki egész érthetően mondá : »Anyám, én nem haltam meg. Nem sokára nálad leszek. Jövök, jövök,« és aztán hallotta lépteit. »A papnál voltam« mondá az anyóka, egy orsót elvetve és újba kezdve, »a pap a lélekharangot akarta Károlyért huzatni, de nem engedtem, mert Károly nem halt meg, nem harangozhatom őt ki.« Azt mondom neki, hogy a háborúban zűrzavarosan megy minden, s hogy hiszem, hogy Károly él és ismét eljő, és mikor épen mondani akarom, már láttam őt, előállt a rőzsekötegek mellől és kiáltá : »anyám !« A Fonóné ülve maradt, csak orsóját vett el messzire magától. Károly térdre borult előtte, körülfogta térdeit és sírt. »Ne sirj te eleget sírtam én,« mondá az anyóka. »De tudtam én, te jó gyermek vagy, nem teszed te azt meg, hogy előttem halj meg. Kelj föladd ide az orsómat. Ettél már valamit Károly ? éhes vagy tudom.« Midőn Károly kijelenté, hogy neki nem kell semmi, mondá ő : »Nekem sincs egyebem, hideg, főtt burgonyánál. Most mondd el, hogy volt az, mikor halott voltál ? Az utolsó perczben bizonyosan rám gondoltál ? És most mondd meg nekem, ma éjjel három órakor, már a hol voltál, nem azt mondod-e magadban : Anyám, nem haltam meg. Nem sokára nálad leszek. Nem sokára eljövök ?« Károly igennel felelt, hogy valóban akkor mondta azt. »Már most jól van« mondá az anyóka. Fölegyenesedett, kezénél fogta fiát és folytatá : »Most jár a faluba ! Tudom hová. Az urakkal megyünk. Őrnagy úr, köszönöm önnek, nagy tisztelet az nekünk. Csak szabad velük mennem ? Valami jóm van.« Hazafelé mentünk. Az egész faluban hire ment, hogy a kit oly szivből megsajnáltak, megjött. Minden házból kisiettek és az ablakokból kikiálták: »Isten hozott Károly !« A Rétöntő Mari,aki épen egy csomó lóherét vitt fején hazafelé, eldobta a csomót, Károly felé sietett, de előtte ijedten megállt. »Jó napot Mari ! örülök, hogy te is istenhozzottat mondasz nekem« szólt Károly. Mindkét kezét odanyujta neki és az megragadta. De nem szólt egyet sem. Tovább mentünk és mikor hátra néztem, láttam Marit a hogy a lóherecsomón ül és arczát mindkét kezével eltakarja. Legiigabb volt Veresláb. »Most látni való, mily hazudozó a világ« kiáltá. »Mindenki azt mondá: mit adnék, ha a Fonó Károly még élne ! Most itt van, életben van. Mit adnak érte ? Semmit ! Nem kell az emberek kedvéért meghalni. Mindent a világon, csak nem meghalni.« Elértünk házamhoz. A Fonóné odaállt nőm elé s mondá: Waldfried asszonyom ! Itt van ő, fiam, Károly. Amily bizonyos hogy megjött, oly bizonyosan megjön Ernője is. Hisz’ egy napon születtek. Tudja-e még ? Zord zivatar volt ép azon órában, akkor jött a bába öntől hozzám, és akkor zúzta szét a villám a házikom mögötti fát, és akkor mondá a bába : ez a gyermek háborúba kerül. Ön nem hitt benne ? De mégis igaz lett. És itt lenn van egy kút, s az anyai szív olyan mint a kút, éjjel-nappal folyik. Ernőd, az én Ernőm elé fog kerülni.« Senki sem tudott mit válaszolni. Hiszen Ernővel egész máskép álltak a dolgok. A Fonóné erre kért minket, adjunk a nagyaszszonynak — Így nevezte mindig Annettát — hirt Károly hazaérkezéséről. Az őrnagy megigérte, és mikor vele magára maradtam, először említé Ernőt s elmondá, hogy hadosztályának parancsnoka az egybegyült tiszti testület előtt fejezte ki neki részvétét, hogy sógora megszökött. Szégyent és fájdalmat hozott Ernő minden egyesre külön-külön. De még egy másikat is meg kelle érnünk. Jankától levél érkezett, melyben röviden fanyar sorokban közli, hogy fia Márton a kapott sebben meghalt, és férje, ki úgyis még betegeskedik, fia halálát nem soká éli túl. A hírt mindnyája előtt elhallgattam, csak az őrnagygyal közlöm. Az őrnagy elutazása előtti napon Lajostól levél érkezett Amerikából. A szövetségtanács szétrobbanása felett telve volt örömmel és a hazára nézve nagy idő kezdetét látta. Az amerikaiak már is tisztelettel beszélnek Németországról, s Poroszország egészséges erejéről és vezérférfiairól. Keserű hang vegyült az őrnagy szavaiba, mikor mondá: »Igen, a távolban hírlapi jelentésekből így mutatkozik a dolog. Ha tudnám, amit tanultam, mikép értékesítsem az új világban, elbocsáttatásomat kérném és kivándorolnék Amerikába.« E férfiú, ki viszályról sohasem tudott semmit, kedélyében most meg volt hasonulva, és még mennyi ezren vele együtt ! A gyermekek elutaztak, a ház ismét elcsendesült, és a tél beköszöntött. Martella örült, hogy ismét magunkra leszünk itthonn. Újból föléledt és élénkké lett, hogy ismét az anyával lehet. Mikor Annetta írá, hogy a telet vagy legalább egy részét nálunk a faluban készül tölteni, mondá Martella: »Ez is jó lesz, egészen jó. Az anyának mulatságot szerez.« (Folytatása következik.) A Deákkörből. A Deákpárt ma este 6 órakor tartott értekezletén mindenekelőtt a 15 tagú bányabizottság kijelölése történt; megválasztottak: Dulovics Ernő, Juszth Imre, Forgách Antal gr., esetleg Lukács Béla, Horn Ede, Jendrassik Miksa, Kemény Gábor b., Korizmics László, Lükő Géza, Paczolay János, Tuszth Dragutin, Solymossy Bálint, Stoll Károly, Szlávy József, Vécsey Tamás és Zsedényi Ede. Ezután Ghyczy pénzügyminiszter előterjesztő Solymossynak a bankügyben hozzá intézett interpellációra adandó válaszát. Ami egy magyar önálló bank felállítását illeti, ő részéről helyesli és méltányolja ezen kívánságot; de tekintetbe kell venni azon akadályokat is, melyek ezen kívánság valósításának útjában állanak. Azzal —gs hiszi — mindenki tisztában van, hogy a bankkérdés sikeres megoldása a valuta rendezésével szoros összefüggésben van, mely rendezésnek a bank felállítását okvetlen meg kell előznie. Ami pedig a kérdést illeti, azon tárgyalások, melyek ez iránt az osztrák kormánynyal már előbb megindíttattak, jelenleg is folytattatnak. Különben a jelenlegi pénzügyi helyzet a legkedvezőtlenebb, hogy a kérdés megoldására kecsegtető remény lehessen s ne áltassa magát senki azzal, hogy a bank felállítása a mai viszonyok rögtöni megváltoztatását vonná maga után, példa erre Ausztria, hol a nemzeti bank létezése mellett a pénzválság a legnagyobb mérvben kitört. Beszédét azzal végzi, hogy részéről minden lehetőt meg fog tenni egy magyar önálló bank mielőbbi felállítása érdekében. Az ügy jelenlegi stádiumáról bővebb jelentést nem tehet mindaddig, míg a tárgyalások teljesen befejezve nem lesznek, melynek eredményét annak idejében a háznak elé fogja terjeszteni. Az értekezlet helyesléssel tudomásul vette a a miniszter válaszát. Tre for t közoktatási miniszter először is Rill József volt tanár elbocsátására nézve elmondá, hogy Rill ellenszegült intézkedésének s midőn áttette Szabadkára,ezen állomást elfoglalni nem akarta ; erre három havi szabadság időt engedvén neki, ő ezen időt izgatásra használta, s lefolyta után sem foglalta el a kijelölt állomást, minek következtében Rill Józsefet mint megsérhetlen embert kénytelen volt végleg elmozdítani. Ezután nyilatkozott a kérvényi bizottságnak a zsidó hadisarci alap hová fordítása illetőleg a rabbi képezde felállítása tárgyában hozott véleménye tárgyában, kérvén annak elfogadását. A kérdés igen hosszú vitára adott alkalmat, melyben részt vettek Steiger, Szilágyi Zsedényi, Wahrmann, Tavaszy és Vizsolyi, mire Trefort miniszter kijelenti, hogy szombaton a házban kinyilatkoztatja, hogy e tárgyban a legrövidebb idő alatt előterjesztését be fogja adni, s hogy addig a képviselőház semminemű határozatot ne hozzon. Ezzel az értekezlet véget ért. A lutheránusok hazafiúsága. Az egyházi élet alapos tanulmányozója nem ritkán jut napjainkban azon meglepő felfedezésre, hogy a conservativ vagy épen államellenes irányok az utolsó asylum, a még mindig sértetlennek tekintett vallás köpenye alá menekülnek. A csalhatatlan pápa jezsuita főnökének, Belixnek hódoló főpapok a »dogma« s vallásos meggyőződés« zászlói alatt folytatnak hadat a közös iskolák, polgári házasság s általában minden szabadelvű intézkedés ellenében; az orthodox zsidók hitök megsértését látják a művelődést terjesztő rabbi képezde felállításában; Calvin vastag nyakú követői, a »gondolatszabadság őrei« autonómiájuk sérthetőenségére hivatkoznak a kormány bármely jóakarata s művelődésre célzó intézménye ellenében. Az egyház, mely rég megszűnt azonos lenni a hívők testületével, nem ritkán bűnös egyének csatahelye lett s a polgárok testületével, az állammal ---------- veszteség vagy győzelem esetére egyaránt a nemzeti művelődés kárára folytattatik. S a legrettenetesebb, legelszomoritóbb esetek egyikének jutottunk ezen napokban tudomására. Egyike a hatalmasabb s műveltség tekintetében talán legelső helyet elfoglaló felekezetnek, a lutheránusok használták fel a felekezeti autonómia köpönyegét, hogy nemzetellenes működésöket a haza törvényeivel szemben megóvhassák. Az eset tudva van. A thurócz-szent-mártoni evangélikus gymnasium patronátusa, hogy magát a panszlavismus vádja ellen megmenthesse, nem nyilt vizsgálatot követel, hanem a vádló Zólyom megye beavatkozását utasítja vissza. »Zólyom megye határozata — úgymond e tiltakozás — hallatlan merénylet a magyarországi evang. egyház törvény által biztosított autonómiája ellen, melynek védelmére kelni elsősorban a thuróczi senioratus, második sorban a dunáninneni kerület,végre pedig az egész evangélikus egyház szent kötelessége. Hiszi is, hogy az egyházi elöljáróságok részéről oly lépések fognak történni (?) melyek által az ily merényletek ismétlése a jövőben megakadályoztassék.« S valóban merénylet volt-e ez? Jósaneszü s valóban hazafias gondolkozásu egyén nem képes ily álmodott merényletnek nyomát sem fedezni fel. Zólyom megye bizottmánya akár gyanúból, akár valóságos okból indulva ki, feljelentette ezen irányt a közoktatásügyi miniszterhez s képviselőházhoz s ehez nemcsak egy hatalmas testületnek, de egyeseknek is joga van. S a miniszter mit tett ? Sokkal legálisabban járt el, mint kellett volna is. Nem írt le pirongató levelet, nem intette meg az intézetek fentartó hatóságát, mihez teljes joga lett volna, hanem egyszerűen hivatalosan felszólította az illető superintendenseket, hogy a kérdésben forgó tanintézetek szellemét, hatását és