A Hon, 1874. június (12. évfolyam, 124-147. szám)

1874-06-11 / 132. szám

­­ m­­ M1aa 132. szám. XI­. évfolyam. Klíidú-hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: S hónapra................................... 6 írt — ki, fi hónapra ........12»—» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint « . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó^női napjától szám­ítatik. Előfizetési felhívás: A HON“ XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre....................6 frt ügy hóra.........................2 frt ÜT Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­­tesitve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, f­erencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „BON" kiadóhivatala. ! l/ Ő. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, junius 11. Szerkesztési Irod­sa. t Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető mindé.. 1 ín* * szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, június 10. Az összeférhetlenség a törvényhozás előtt. A A kormány programmja ez ülésszak­ban : a választási törvény és az inkompatibi­litás megszavaztatása. Az előbbit a pártok és osztályok, úgy­szólván egészen letárgyalták, az utóbbit a jobb és baloldal vette tanácsko­zás alá és fogadta el, csekély módosítással, azon alakban, melyben az inkompatibilitási bizottság kidolgozta. Tagadhatatlan, hogy nevezetes, jótékony hatású reform lesz ez, azon alakban is, melyben az országgyűlés elé kerül; mert a kormányhivatalnokokat, az ál­lamtitkári álláson kívül, továbbá a törvény­­hatósági és községi hivatalokat általában ki­zárja a képviselőházból és ezzel nyer a köz­­igazgatás ép úgy, mint az országgyűlés füg­getlensége; de valljuk meg az igazat: a ja­vaslat még alapeszméinek sem felel meg min­denben, nem csak logikai szempontból, mert ily kérdésben nem merünk feltétlenül eleget tenni a logika minden követelményének, de még a kitűzött czél tekintetében sem. A bizottság előterjesztésében két szem­pontból ítéli meg és kívánja megoldani a kér­dést : először, hogy a képviselő a végrehajtó­­hatalommal szemben legyen független, és má­sodszor, hogy törvényhozási tisztének teljesí­tésében a közszolgálat őt ne akadályoz­za. Az első szempontnak, a kormányhivatal­nokok tekintetében eleget tesz­­ a javaslat, de a kormán­nyal üzleti viszonyban állókra nézve ép úgy nincs kellő mérvben alkalmaz­va az első alapelv, a­mely kevéssé felel meg az összeférhetlenség követelményének a má­sodik elvnek kizárólag a >közszolgálatra« szorítása és ennek is csak fele részben alkal­mazása. A kormán­nyal szerződési viszonyban lévő vállalkozók kizáratnak a képviselőség­ből, ha a vállalat esetleg nyereséggel vagy veszteséggel van összekötve. Ez annyira ha­tározatlan kifejezés, hogy esetenként való al­kalmazására a javaslat egy külön országgyű­lési bizottságot kíván kiküldeni, de még csak arról sem gondoskodik, hogy e bizottság alkoti elemei a részrehajlatlan tárgyalást biztosít­sák ; tehát kilátásunk lehet arra, hogy a több­ség (és lehet, hogy épen annak: azér) elemrői fognak egyoldalúan dönteni e kérdésben. Már maga az alapeszme félszeg, mert a füg­gé­s­t a kormánytól nem a nyereség vagy veszteség állapítja meg, hanem maga­s a szerződés. Ennek eredménye a dolgon mit sem változtat, a függés megvan, a “col­­lisio officiorum« akármikor előfordulhat. Érzi ezt a bizottság, mert még egy óvszerről gondoskodik, azt mondja ugyanis, hogy a házszabályokban kell gondoskodni arról, hogy­­ korlátozva legyen az olyan képviselőnek­­ a­­ tárgyalásokban s szavazásban való részvétele, ki a kérdésben érdekelve van. Tehát lesz egy kis, ad hoc inkompatibilitás teremtve a­­ házszabályokban is; lesznek elnémuló képviselők, megsemmisülő szavazatok; hogy ezt ki határozza meg, kitől függ az ostracismus indítványozása és gyakorlá­sa, arról a bizottság hallgat; de már maga az alapeszme oly kevéssé respektálja a nép­­képviselő jogait és a parlament integritását, hogy­­ bátran félszegnek nevezhetjük azt. Különben is, az ily eshetőség és eljárás kilá­tásba helyezése nem csak elő nem fordul a többi parlamentekben , de az összeférhetlen­ség eszméjének sem felel meg, mert ebben nem egyes esetben kerestetik a képviselő füg­getlensége és nem esetleg van elhárítva a részrehajlás, hanem azon helyes eszme van kifejezve, hogy a­ki csak egy esetben is vár­hat valamit a kormánytól, az többi kérdé­sekben is részrehajló, hol számításból, hol hálából. Tehát ha egyes esetekben ki is lesz zárva az ügyben közvetlenül érdekelt képvi­selő , egész működésében tehet annyi szolgá­latot a kormánynak és más ügyekben érdek­társainak, hogy őt érdeklő kérdésben annak sikerére szavaznia vagy beszélnie ne kelljen. Ez áll a vasutak és csatornák hivatalno­kaira, igazgató és jogtanácsosaira nézve is. A bizottság kizárja ezeket­­ a hivatalnokokat nem, csak az elnököt és alelnököt, pedig azok sokkal kevésbé függetlenek, addig mí­g a vasút vagy csatorna a forgalomnak át nem adatott és leszámolásra vagy felülfizetésre kell várni. De nem tudjuk azt,hogy a kamat­­garancia kérdésében mit tartsunk, mert ezt segélyezésnek kell tartanunk és ha a forga­lomnak átadás és leszámítolás után, már he­lye lenne pl. «gy..»keleti« vasut embereinek az országgyűlésen, akkor hiába zárnék ki őket a másodprioritások kérdésénél — mert más kérdésekben kiérdemelnék a kormány támogatását. Sőt általában véve: a kamatbiz­­tosíték folyósítása mindig bekövetkezhetik az engedély egész tartama alatt és hogy men­­nyi legyen az, az az üzleti számadástól függ, ebben a kormánytól függnek a vasutak, te­hát függetlenségről az ily vasút emberei soha sem beszélhetnek. A bizottság annyira naiv, hogy azt mondja: >a­mit a társulat, kölcsönös köve­telések lebonyolítása után, a vállalat ér­dekében netalán még elérni óhajt, az már nem a kormány, de a törvényhozás aka­ratától függ.« De hisz a parlamenti kor­mánynak többsége van és keresztülviszi a­mit akar — főleg ha a parlamentben az ügyben érdekeltek vannak, tehát a tör­vényhozás független akaratát felhozni ak­kor, midőn éppen a törvényhozás »nem füg­getlen« tagjainak jogaikban hagyásáról van szó, egy kissé naiv okoskodás. T­ét ellenvetést lehet felhozni támadá­som ellen: egyik az, hogy a szakférfiaknak a képviselői állásban megtartása minden parlament érdekében áll; másik az, hogy a függetlenség nem az állásban, hanem a jellemben keresendő. De az első ellen­vetésre azt mondom, hogy a »Verwal­t­tungsrab­ok« szakértelmének még párlamen­­­­tünk mindig csak kárát vallá, mert csak oly kérdésekben foganatosítják azt,melyekben ér­dekelve vannak és szakértelmük ritkán tudo­­­­mányos jellegű, hanem inkább rendszernél­­­­küli, speculationális, mindennapi, egyoldalú­ tapasztalás. A másik ellenvetésre pedig azt le­­het mondani, hogy a­z közvetlenül érdekelvé nincs, az is megvesztegethető ugyan bármily ügy érdekében , de abból,hogy e baj törvény­­­hozási után el nem hárítható, nem követke­zik az, hogy legalább ott el ne hárítsuk az é­rdekcollisiot , hol már az állásnál fogva bekövetkezik. A­mi a »közszolgálat« és képviselői ál­lás közti collisiót illeti: e tekintetben nincs értelme a kö­z­s­égi és polgári iskolai tanítók kizárásának,ha a több állami tanintézet tanára kizárva nincs; sőt a közszolgálat alatt lehetne érteni a felekezetek tanárait és papjait is; mert a bizottság helyesen mondja azt, hogy gyakran az állással járó állandó tartózkodás és kötelmek is összeférhetlenek a képviselői állással és az állandó elfoglaltatás, a pa­poknál a hivatásszerű fogadás, felsőbbségtől való teljes lelki függés — valósággal összefér­­­hetlenné teszik ez állásokat a képviselőség­gel ; mert a tanítványaitól távollevő tanár, vagy a helyettes által működő pap, már kö­telességeinek eleget nem tehet. Egyébiránt e szigorú követelményeknek eleget fog tenni az élet,ha a törvényhozás nem mer e szigorral eljárni. — Bukarestből a magyar vasúti csat­lakozásra nézve a következőket írják a Lloydnak: Nem lehet az elismerést megtagadni a kamarától és ministeriumtól azért, hogy a vasúti csatlakozásokra vonatkozó egyezményt oly erélyesen és sürgetően elintézze. Tegnap 5-én terjesztette az előadó bejelen­tését s ma este a javaslat már 75 szóval 34 ellen ha­tározattá van emelve. A vita a javaslat körül rend­kívül heves volt, de itt kevés mondatott benne. A kormány egész erejével sorompóba lépett a javaslat mellett s nem kevesebb mint négy minister szólt mel­lette. Fő érv azonban a miniszerelnök által felállított kabinetkérdés volt. A javaslat ellen Blazemberg, Bratianu, Manu, Varesku, Cogolniceanu és Jonesku nagy szenvedéllyel szóltak. Epureanu támogatta a javaslatot, mely azután nagy többséggel keresztül is ment.­­ A képviselőház osztályai közül ma az I. II. III. VI. VII. és IX. osztály tar­tottak ülést, az I-őt kivéve valamennyi a választási törvényjavaslat tárgyalását folytatta és be is vé­gezte. Az I. osztály az incompatibilitási­­javas­­latot vette tárgyalás alá. Az általános tárgyalás al­kalmával Beöthy Algernon azon indítványt tette, hogy a­­ javaslatban elvül kimondassák, hogy a javaslatban foglalt incompatibilitás kiterjesztetik a főrendiház tagjaira nézve is. Ezen indítvány mellett szóltak Széll, Pulszky Ág. és Lipthay; minthogy többek által felhozatott, hogy ez által prae­­occupáltatnék a főrendiház rendezése ügyének, az in­dítványt a többség úgy fogadta el, hogy megbzassék az előadó, hogy ez iránt a központban határozati ja­vaslatnak­ a­­ házhoz való beterjesztését hozza javas­latba. A részletes tárgyalás alkalmával kimonda­tott, hogy az incompatibilitás kiterjesztetik a köz­munkatanác­csal szerződési viszonyban állókra is, továbbá a határőrvidéki katonai főparancsnoksággal szerződési viszonyban állókra, az által subventionált vállalatok összes hivatalnokaira. A 2. §. a) pontjához Lukács Béla indítványára a következő módosítvány fogadtatott el. Tekintve, hogy azon esetben, ha azon hadkö­telesek, kik egyszersmind képviselők, az ellenőrzési szemléken és a fegyvergyakorlatokon az 1868. XL. t. cz. 36. §-a értelmében megjelenni és részt venni kö­teleztelek, a képviselői állás függetlensége és a kép­viselői immunitás könnyen veszélyeztethetik, s ebből úgy a választók mint a ház jogainak megsértése ke­letkezhetik , utasittatik a ministerium, hogy az 1867. XII. t. sz. 13. §-a értelmében, egyetértve az örökös tartományok kormányával, az 1868. 40. t. sz. 36. § ának oly módon való megváltoztatására terjesszen be javaslatot, mely szerint azon hadkötelesek, kik egyszersmind képviselők is, addig míg képviselői megbízatásuk tart, sem az ellenőrzési szemléken, sem a fegyver­gyakorlatok­on megjelenni nem köte­­leztetnek. A 9. §, mely az állam szolgálatában álló és lak­bért hozó képviselőktől a képviselői lakbért meg­vonja, töröltetett. Előadó Bittó Kálmán. Tárgyalta még a nők nagykorusításáról szóló tjavaslatot, melyben a 24 éves kor mondatott ki, mint a nagykorúság időpontja. Erre nézve Beöthy Alg. választatott előadóvá. A választási tjavaslatra vonatkozólag, mint fent említők, ma az osztályokban teljesen befejezte­tett ; a központba előadókut választottak: a II. osz­tályban Nagy György; III. o. E­ö­t­v­ö­s Ká­roly ; IV. o. Szeniczey Ödön, esetleg K­v­a­s­­s­a­y László; VI. o. az 50 §-ig B­é­s­á­n Mihály; azon túl végig Molnár Antal; VII. o. Bones Döme; IX. o. Dániel Ernő és M­a­t­o­r­a­y Etele. — A bányajogi bizottság már bevé­gezte a bánya­­javaslat tárgyalását. Részletesebben közelebbről. — Az osztályok csütörtökön d.e. 10 óra­kor ülést tartanak az incompatibilitási tjavaslat tár­gyában. — A központi bizottság csütörtökön d. e. 9 órakor kezdi meg a választási­­javaslat tár­gyalását.­­ A pénzügyi bizottság utóbbi ülésében tárgyalás alá vette az inségügyi (500,000 frtos) póthitelről szóló törvényja­vaslatot A bizottság e törvényjavaslatban a ház már hozott határozatának beczikkelyezését látván, miután a budgetben a hitel úgy is engedélyeztetett, a tvjavaslatot elfogadásra ajánlja. Azután tárgyalta a budapesti tudomány-egye­tem számára tervezett sebészeti clinica építéséről szóló tjavaslatot s annak elfogadását a háznak javasolni fogja. — Az állam és egyház közti vi­szony rendezése tárgyában kiküldött bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülést az albizottságnak a polgári házasság behozatala iránt tett jelentése tárgyában. Az általános tárgyalásnál Z­s­e­d­é­n­y­i Ede szólt a polg. házasság behozatala ellen ; felhozta töb­bek közt, hogy még idő előtti e kérdés; a közvéle­­­­mény nem kívánja oly sürgetőleg s azután bántja is a felekezetek vallási érzületét. Átalában nézete sze­rint előbb az általános házassági törvény hozandó be. Ennek ellenében az albizottsági jelentést első­­­sorban Szentimrey Elek, Molnár Aladár, Tisza K., Csengery védelmezték. Mada­rász szintén szerette volna, ha a házassági jogvi­szony szabályozása iránti javaslat a polgári házasság kérdésével egyidejűleg tárgyaltathatnéhk­i, de miután azt hiszi, hogy a bizottság különös tekintettel a pol­gári házasságra küldetvén ki, s miután az egyiket a másikért veszélyeztetni nem akarja, örömmel üdvözli és elfogadja a jelentést. Ezután az albizottsági jelen­tést általánosságban elfogadta a bizottság. A részletes tárgyalás alkalmával az a) pont oda módosíttatott, hogy a házasságok polgárilag ki­zárólag polgári hatóságok, rendszerint községi elöl­járóságok előtt köttessenek és pedig oly módon, stb. a többi marad a szöveg szerint. A e) ponthoz hozzá­­toldatott, hogy a fő feladat lesz a házassági akadá­lyok megítélése és általában a házasság kétes nehéz­ségeire nézve módozatokról gondoskodni. A jelentés egyéb része változatlanul elfogadtatott. — A Deákpárt, mai értekezletén foly­tatta az incompatibilitási­­javaslat tárgyalását. A 2 §. f) pontjából P­a­u 1­e­r minister indítványára ki­hagyatván e szavak: »vagy az állam« így állapítta­tott meg: »az állam kegydíjasai« (országos képvise­lők nem lehetnek.) A 3 és 4 §. változatlan marad, mellőztetvén H­e­d­ry Ernő által e két § közé java­solt új §, mely szerint a képviselő mandátumának le­járta után két évig nem nyerhet. Az 5. §-ba beszuvatott, hogy azon képviselő, kinek állása incompatibilis, igazolása után 48 óra alatt köteles lemondani és azt az elnöknek írásban beje­lenteni tartozik. A 7. §-ból kihagyatott a 3. bek­z­­dés, mely szerint a képviselő (hivatalnok) ha előlép­­tettetik, köteles lemondani. A többi §. változatlan maradt. T­a­v­a­s­z­y azon indítványa, hogy e­­javas­lat életbeléptetése előtt, tehát még ezen országgyű­lés tartama alatt befejeztessék a főrendi ház szerve­zése, hogy az incompatibilitás ott is érvényesíttet­hessék, ezúttal mint nem ide tartozó mellőztetett. A franczia választási törvény. Budapest, jun. 9. (V.) Még nagyobb hévvel mint nálunk, folyt a közelebbi napok alatt a versaillesi parlamentben a küzdelem a váliaztási tör­vény körül. Ott sem annyira nyíltan az elvi kérdések, mint inkább azok gyakorlati alkal­mazása kelti a küzdelmet, s ha Barbie heve­sen állítja, hogy az előadói javaslata által tá­mogatott törvény nem sérti a suffrage uni­versellet, csak szabályozza: ez erősen emlé­keztet az itthoni állapotokra, a­hol szintén megkisértetik ily szabályozás leple alatt nem egy jogmegszorítás. Mert a franczia javaslat tagadhatlanul az. Fölebb emeli az évet, melytől a szavazás kezdetét veszi — négy egész évvel, s két évig egy helyütt lakást követel. Ez által száz­ezeren esnek el szavazási joguktól. Mennyiben helyesek e változtatások, azt absolut szempontból alig lehet megítélni. A suffrage universelle elméleti imádóji nem vagyunk. Az újkor történetében nem egy helyütt látjuk pusztító nyomait s csak azért, mert eszmeileg nagy és nemes, czélravezető­ A „HON“ TÁRCZÁJA. A Magyar dráma története a kerepesi színház megnyitásáig. (Mutatvány Szigligeti Edének a »Dráma és válfajai« czi­­mü dramaturgiai munkájától.) (Második közlemény.) A vándorlás e hosszú korszaka, bármily érde­kes és tanulságos magában, az eredeti drámairoda­lom fejlesztésére, de még a drámai nyelv csinosbu­­lására is nagyon keveset ten. Bebizonyult, hogy az eredeti drámairodalom emelkedése, de még csak megindulása is képtelenség állandó, központi szín­ház nélkül. A vándor­színészet műsorozata élődött ama többnyire silány német vagy francziából né­metre fordított darabok, elhamarkodott, minden gond és csín nélküli kiforgatásából, melyekre a juta­lomjátékok kényszerítették a színészeket. Rendesen a jutalmazandó meghozatta egy hét alatt, lefordítot­ta vagy fordíttatta két nap és egy éjszaka, s elő­adatta egy nap alatt. Hisz a vándorszínészetnél ez a régi praxis még most sem ment ki a divatból. 1833 — 34-ben a budai színtársulat könyvtára legtöbbnyire ily darabokból állott, pedig ezek a sok pelyva kö­zül az idő rostáján áthullatott jobb magvaknak tart­hatók. Milyenek lehettek, melyekkel szokás szerint az igazgatónő besutött! ? Néhány németből fordított ShakspCre­mü és Schiller művei — de a legborzasz­tóbb fordítással — tesznek kivételt. Itt már az a törekvés is megszűnik, mely az 1790-es évek fordítóit vezette. Eredeti darabok hiá­nyában azok legalább megmagyarosították a dara­bokat, s néha nagyon szerencsésen, ugyannyira, hogy csaknem eredetieknek látszanak. Dugonics Báthory Máriája a történetben járatlan s azzal nem sokat tö­rődő nagy közönség előtt történeti hitelességre is vergődött, s a harminczas években még Budán is nagy hatással és többször adatott. Erdély fővárosában, Kolozsvárott kezdetben a színészet ugyanazon phásisokon ment keresztül mint a budapesti, de nem azzal végződött mint ez, végle­ges feloszlással. Kolozsvár nem oly nagy mint Bu­dapest, de magyar, s az erdélyi főnemesség sokkal magyarabb volt, mint a miénk, s ez a körülmény az eredményben is különböző volt. Felesleges volna ismétlésünk, mit a kolozsvári nemzeti színház félszázados örömünnepe alkalmával az »Emléklapok«-at ismertetve elmondtunk. A tény az, hogy Erdély Kolozsvárott állandó magyar szín­házat épített, Pesten pedig a közben épült egy nagy német színház, melyben a mi főnemeseink, honoráti­­oraink oly jól érezték magukat, mintha csak otthon lettek volna; de hogy is ne , hisz néha még magyar főúr igazgatója is volt, s annyit vesztett rajta, hogy azt a szinház tőkéjéhez csatolván, belőle magyar színházat is lehetett volna építeni. No, de akkor ez volt a tónus, mint például most a német színház­ba menni, ha benne olasz operát vagy Gallmeyert adnak. De a kolozsvári színháznak még valami mara­dandóbbat is köszönhetünk mint minden szinház­épü­let : Katona »Bánk­ bán«-ját. A kolozsvári szinház építői nem okai, hogy drámabiráló bizottmánya ész­re sem vette. Pályadijt hirdettek, Katona megirta »Bánk bán«-ját, s később átdolgozta, s a szinirodal­­mat egy kitűnő tragédiával ajándékozta meg. A magyarországi kritikusok sem vették ugyan észr­e a Trattner­ Károlyi padlásán, de az idő gyen­gébb volt az egereknél. Az egerek elvághatták ugyan az összes kiadást de az idő nem birta megemészteni, mihelyt újra ál­landó színészet lett a fővárosban, föltámadt halottai­ból, s folyvást él. A­ki csak egy kicsit gondolkozni tud és akar, ez egy adatból is megértheti, mi a színi irodalom állandó szinház nélkül. Még egy harmadik érdeme is van a kolozsvári színháznak, de ez a színészet történetébe tartozik : a kis testvér nem vett, hanem adott a nagyobbiknak szint­rsulatokat. Helyesen hasonlitják anyaképühöz, mely hozzánk szinészrajokat bocsátott. S tán egyet­len tünemény a színművészet történetében, hogy nagy főváros, s állandó színház nélkül is — mert ilyennek Kolozsvárott is csak az épület volt mondható — a vándorlásból oly nagy művészekből álló színtársulat kerüljön vissza, milyen a nemzeti színházat megnyi­totta. Tán ez lesz az oka, hogy nagy ritkán, vagy épen nem látván idegen színészetet, nem váltak után­zó majmokká, s nem sajátították el a lényeg nélkül a külső modort, mint ezt azóta többször láttuk, ha­nem saját erejükből, saját geniusokat követve a gya­korlat által saját eredeti tehetségöket fejlesztették ki, s oly tisztán eredeti alkotásokat mutattak fel, milyenekkel most ritkábban találkozunk. A negyven évi vándorlásnak ez volt a legörven­­­­detesebb eredménye: volt kitűnő színészetünk, kitű­nő eredeti irodalom, s a­mi több, kifejlett s csinos drámai nyelv nélkül. E korszakból Katonán kívül az eredeti sziniro­­dalom még egy pár valódi tehetséges drámaírót mu­tathat fel. Mint fentebb mondottuk, a Budapestről szám­űzött szintá­sulat csakhamar szétkallódott, de a ko­lozsvári, mely csaknem ugyanazon időben, csaknem ugyanazon phasisok közt, önállólag keletkezett, Wes­selényi Miklós pártfogása és főigazgatása alatt an­­­nyira megnépesedett, hogy Magyarországra is rajo­kat küldhetett ki. Egy ily szintársulatnak, Ernyei Mihály igazgatása alatt, kitünőbb tagjai valának: az igazgató neje, Andrád, Kemény, Murányi, Lefev­­re Terézia, utóbb Murányiné, Kántor és Németh. Debreczenben négy hónapig működtek; onnan Sze­gedre­ mentek át, s ott mind erkölcsi maguk viselete, mind kitűnő előadásaik által a legnagyobb mérték­ben megnyerték a közönséget. Mint a színi krónika följegyzi:­­­»fél éven át folytonosan nagy jövedelmet húztak, e mellett szabad szállása, asztala volt minde­­niknek, úgy hogy némely tag szinte megfeledkezett rendes dija felvételéről,« mi a színészi élet króni­kájában szinte hallatlan dolog. E társulat e lelkes fogadtatás által neki bátorodva, 1807-dik év tavaszán Budapestre jött, az azelőtt 12 évvel elvesztett tért újra elfoglalni. Sikerült is kieszközölniők, hogy a budapesti német színpadokon hetenkint kétszer zsellérként fölléphessenek. »A virtus próbaköve a szerencsétlenség* színmüvei kezdték s tökéletesen kielégiték a közönséget. Kivéve az 1790-diki lelkesedést, színészetünk története arról tanúskodik hogy a szinügyet itt ná­lunk a magyar ember valami alkalmi dolognak te­kintette. Oly országos köz szél­én nem tömörült, mely állandót és maradandót hozott volna létre. A­hová egy-egy vándor társulat vetődött, a régi jó megye neki buzdult, felkarolta, pártfogolta; de kitartás nem volt, a pártfogolás megernyedett, s mikor a társulat felszedte a sátorfát s tovább ment, eszékbe sem ju­tott többé. Többnyire ezt látjuk ismétlődni. A nagy közönségben hiányzott a kellő miveltség, a műélve­zet nem válhatott életszükséggé. Pest megye — fáj­dalom, nem a város — ekkor is föllelkesedett, pártol­ta, anyagilag és szellemileg segítette a társulatot, sőt a másik évben pénzt is kezdett gyűjteni egy ál­landó színház építésére, de az országos köz­szellem hiánya bebizonyult: semmi sem lett belőle. S ez annál inkább bizonyos, mert volt rá elég idő: a szín­társulat egy­folytában nyolcz évet töltött a főváros­ban. Buzdítók sem hiányzottak; elég Kulcsár Istvánt fölemlítenünk. Ekkor épült fel a nagy német szinház A jó Kulcsár még akkor sem akarta hinni, hogy lesz belőle valami, mikor már alapját lerakták, falai emel­kedtek, befedték és fölszerelték; mikor végre megnyitották, magát vigasztalva ezt mondta a színé­szeknek : »Meglássátok, összedül.« A német színé­szet pompás új palotájába költözvén, a rondellában (a görög templom melletti utcza szegletén egy régi vártorony volt ez) a magyar színtársulat önállólag működött, de ezt is megirigyelte tőle a sors, és a Verschönerungs-Comissio: lebontották, pedig még ott állhatott volna a dunaparti többi dísztelen épü­letek mellett, felkiáltó jel gyanánt a nemzethez, hogy ne csak beszéljen, hanem tegyen is már valamit. Egyébiránt, ha nyolcz év sem volt elég a gon­dolkodásra, azt his­szük, a színügy a rondellában mint egy száraz malomban még ötven évig is elforog­hatott volna, a­nélkül hogy előbbre ment volna, mint a­honnan kiindult, hiszen láttuk, hogy a mostani nemzeti szinház fölépülése is tulajdonkép csak oly alkalomszerű dolog volt, s egyátalában nem országos köz­szellem művelete. Mint a színi krónika feljegyzi: 1815-ben a fő­városi magyarság részvéte mindinkább csökkent. Pest megye kényszerítve érzé magát a több megyé­vel együtt 8 évig pártolt színtársulatot elbocsátani; könyv-, ruha-, zeneműtára és diszitményeinek hasz­nálatát átengedve, Benke és Murányi vezér­tagok igazgatása alatt, Miskolczra küldeni s Borsod megye pártfogásába ajánlani. Jó utat! Szegény bolygó zsi­dó, vándorolj, csak vándorolj, és soha egy helyütt ne maradhass ! E korszakból fölemlítjük Dérinét, Kán­toráét, Szentpéterit, kik itt fejlődtek, annak bebizo­nyítására, hogy a német szomszédság rájuk nézve nem volt előnyös. Mindhárman kitűnő alkotó tehet­ségek voltak, de a pathetikus szerepekben a német éneklő szavalat s az érzelgős német drámák hatását folyvást észre lehetett rajtuk venni, mint ezt a Kán­­torné és Szentpéteri életrajzában bővebben ki­fejtettük. Nyolcz év hosszú idő, a­mennyiben azelőtt egy , magyar szintársulat sem maradhatott egy helyütt ily hosszas ideig. Ha lett volna drámaírói tehetség, ez idő alatt kétségkívül feltűnt s kifejlett volna. De nem volt, vagy legalább nem tudta még magát érvé­nyesíteni. Például Katona mint tanuló többször föl­lépett a rondellában, itt is egy pár darabot, de azok nagyon emlékeztet­nek a német ritterdarabokra, s a­melyik hosszabb ideig fentartotta magát a színpadon, mint »Lucza széke,« Hamletre. Még akkor egészen kezdő volt, szerencsétlen szomszédságban, s még né­hány év kellett volna, hogy megérvén, a rész­benyo­mások hatása alól kibontakozzák, s »Bánk bán« ját megteremtse; s azontúl állandó szinház közönségé­nek buzdítására lett volna szüksége, hogy ahhoz ha­sonló darabokat írjon, milyeneknek alapeszméje, mint tudjuk, bőven fogamzott agyában, de a központi szin­ügy bukása után, a kedvvel együtt, mint köd, azok is szétfoszlottak. Tehát itt is bebizonyult, hogy a színészet ál­landósága még nem elég arra, hogy drámaírókat te­remtsen , de igen­is szükséges arra, hogy a drámaírói tehetség kifejlődjék, s folytonos, meg nem osztott munkásság által nagyokat teremtsen. Shakspere nél­kül mi volna szinirodalom történetében az Erzsé­bet kora, de egy más kedvezőtlen korszakban hihető­leg Shakspere sem irt volna drámákat. lyal is.Ugyanazt látjuk ismétlődni Kisfaludy Károly* A Fehér megye által pártfogolt szintársulat 1819-ben a fővárosba jött szerencsét próbálni. Ez volt a harmadik kísérlet. (Az akkori pesti burgerek bizonyosan azt mondták: invasió.) A rondellába nem utasíthatták, mert megszűnt lenni, tehát megenged­ték, hogy »vendégül« a nagy német színházban lép­jen fel. Adott is összesen 18 előadást, hogy aztán vándoroljon, megint vándoroljon, mindig vándorol­jon ! De a próbatét azért nevezetes, mert mint drá­maíró ekkor tűnt fel Kisfaludy Károly. 1807-től nyolcz évig a fővárosban állandóan magyar színészet volt, de egy valamire való dráma­írói tehetség sem merült fel, vagy fejlődött ki; el­lenben 1819, 20­ és 21-ben csak vendégül jelent meg, s időnkint csak nehány előadást adott, mégis alkalmul szolgált Kisfaludy Károlynak, hogy drá­mairól tehetségét kitüntesse, de színműveit rögtö­nözve, hamarjában írván, remek­műveket nem al­kothatott. Állandó színházra lett volna szüksége, nem ily fel- és eltűnő színészetre. Nagyon is érezteti velünk, hogy ily mostoha viszonyok közt benne egy klassi­­kai színköltőt vesztettünk el. Mind­ebből a tanulság önként következik, hogy állandó színészet mellett is lehet a drámairoda­lom meddő, ellenben, hogy állandó színház nél­kül a drámai tehetség egész teljességében nem fej­lődhetik ki. Minden nemzet szintörténete ezt bizonyítjai Hogy Kisfaludy eredeti tehetség volt( azt bizonyít-

Next