A Hon, 1874. augusztus (12. évfolyam, 175-198. szám)

1874-08-04 / 177. szám

__177. szám. XII. évfolyam. Kiadói hivatal: Barátok­ tere. Athenaeum-épület földszint. Előfizetni d­íj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 Irt .­kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Kedd, augusztus 4. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-építtet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ss*«BN*rae»*r HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hi­vatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. K­ Előfizetési felhív­ás H­O N X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: SS Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetési postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krlt kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alat Pest, Terencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, augusztus 3- Államháztartásunk jellemzéséhez, ményhez képest; -­-már csakugyan szegé­nyedésre mutat. A doh­ányjövedék az az egyetlen ren­des jövedelmi ág, melyben ez évnegyedben tetemes jövedelmi emelkedés mutatkozik s úgy az első negyedhez, mint a tavaly év meg­felelő negyedéhez mérten. Bejött e czimen 4.625,214 forint, mi 804 ezer forinttal több, mint a tavali eredmény, 1.688,763 forinttal kedvezőbb az első negyedénél, sőt 753 ezer forinttal haladja meg még az előirány­zat negyedrészét, is. Ez nem csak pótolta az első negyed kedvezőtlen eredményét, de általában javítá az évi eredményt is , mert a félévi adatok aránya a következőleg fog ál­om: 1872. első felében dohányjövedékből bejött: 6.935,684 frt. 1873. első felében 5.583,784 frt. 1874. első felében 7.561,605 frt. Tehát az idén a dohányjövedékből csak­nem két millióval volt több félévi jövedel­münk mint tavai, de az e­g­é­s­z elő­irányzatnak (15.344 ezer) mégsem teszi felét, tehát az előirányzat túlsága miatt, a kedvező eredmény daczára, itt is deficitre lehet kilátásunk. A sójövedékből 1.836,639 frt bevétel volt , a­mi a tavali eredményhez képest 285,928 forinttal kevesebb, noha az első ne­gyed jövedelménél 12 ezer forinttal kedve­zőbb. Még kedvezőtlenebbül tűnik fel az ered­mény, ha meggondoljuk, hogy egy fél­év alatt csak 3.548.683 frt jött be, a­mi a 12 milliónyi évi előirányzatnak csak 30 százaléka. Különös, hogy a pénzügy­miniszter rend­kívüli jövedelmei közt az ingó államvagyon­eladás 1.131,215 forinttal szerepel többel, mint a múlt év második negyedében , mert az az 1.391,072 forint, mi e czímen bejött, a kivételes pénzügyi helyzetből származó kény­szer eladásokban leli magyarázatát, a­mi gyakran tőkeveszteséggel szokott járni. A­mi a kiadásokat illeti: ezek közül az összes közös kiadásokat kell első helyen em­líteni , mert ezek összege a 2-ik negyedben is 14.625.089 forintra ment. Noha most e czí­men 3 millióval adtunk ki kevesebbet, mint az első negyedben, de 1 millió 200 ezerrel többet, mint tavai ilyenkor. A félévi arányok igy állanak: Közös kiadásokra összesen kiadtunk 1872. első felében 29,364,522 frtot 1873. » » 29,187,720 frtot 1874. » » 33,244,296 frtot. Tehát az idén már eddig 4 millióval ad­tunk ki többet e czimeken, mint tavai. A köz-m­unkaü­gyminiszter a második negyedben 2­illió 736 ezerrel költött kevesebbet mint lóival a megfelelő időszakban, de minthogy évi előirányzata összesen 15 millió és abból 10 és fél milliót az idei első félév alatt már elköltött, tartunk attól, hogy budgetjét át és a fél évi kiadást, e czímen 9 millióra redu­­kálja, de ez oly nagy összeg, hogy az össze­sen 12 millióra tett évi előirányzatból ma csak 3 milliót hagy a második félévre. czinek n­így szülym­arkának kell­ lennie, ezt egy félév alatt átlépni nem akarja. ■ szomorulóÍ®fiben t önteti fel­­államház­tartási viszonyainkat az is, hogy midőn a függő államadósság kamataira egész évre 100 ezer forint van előirányozva, akkor csak a most lefolyt második negyedben 516.159.. forintot adtunk ki e czímen, és ez évben nyár­­ eddig 691.438 frtot költünk, tehát csaknem­ h­é­t a­n­ny­i­t egy félév alatt, mennyi az is egész évre előirányozva volt. Ez a mi háztartásunk megölő betűje, mert ez jelenti azt, hogy mi „sem­ ren­des, sem rendkívüli segélyforrásainkat, sem drága kölcsöneinket nem tudjuk beosztani úgy, hogy időközben drága záloghoz és függő adóssághoz ne kelljen folyamodnunk és ez tartja örökös zavarban háztartásunkat, drá­­gítja meg minden költségünket és meríti ki e­l­ő­r­­e minden kölcsönünket.­­Ez­ egyenesen a kiadások­­ és bevétele rész beosztásából származik, tehát ezek helyes beosztásával is megtakaríthatnánk körülbelől egy milliót, mely most eredménytelenül vész el. H. S. — A vám és kereskedelmi szövetség tárgyában aug. 3-kán d. e. tartatott meg az első értekezlet a földmivelés, ipari és kereskedelmi minisz­tériumban. Az értekezleten jelen volt a kereskedelmi, közlekedési és pénzügyminisztérium képviselője. Mat­­lekovics osztálytanácsos terjedelmes jelentést olva­sott fel, mely a vámszövetségre vonatkozólag beter­jesztett vélemények kivonatát tartalmazta. Az érte­kezlet abban állapodott meg, hogy az ügyet fel fog­ja osztani a különböző minisztériumok között, s hogy mindenik minisztérium a maga részéről külön jelen­tést fog szerkeszteni. A kereskedő minisztérium a vámszövetség hatásáról általánosságban s a vámok kérdéséről külön, a pénzügyminisztérium az indirekt adókról, az illetékekről és jövedékekről, dohány, só, szesz és hús adóról, a közlekedési minisztérium pe­dig a vasutak díjtételeiről, a­mennyiben azok a vám­­szövetség keretébe esnek, fognak jelentést tenni. A há­rom minisztérium f. év sept végéig készíti el jelenté­sét, a­midőn aztán azok alapján az országgyűlés elé jelentés fog terjesztetni. — A horvát országgyűlés fel­adatairól, melyeket a közelebbi ülésszakban kell megoldania, az »Agramer Zig« következőket írja: »Mindenekelőtt a politikai közigazga­tás reformja lesz munkába véve. E tárgyról sokat beszélnek és írnak és a »ceterum censeo« mindig oda ment ki, hogy a mi jelenlegi politikai adminis­­tratívnk, a pénzügyi szempontoktól eltekintve, mely mégis első­sorban veendő tekintetbe, sem az ország szükségeinek, sem egy kultur­állam követelményei­nek a legkevésbbé sem felel meg. Abban is egyetérte­nek, hogy az igazságszolgáltatásnak a közigazgatás­tól való elválasztása és törvényszékeink reorganiza­­tiója sürgetően szükséges és tovább nem halasztható.­­Az utóbbival összeköttetésben áll a büntető­jog és a vitás ügyekben való eljárás proponált re­formja, és ez jogi úgy, mint nemzetgazdasági szem­pontból nevezetes reform. A bagatell ügyekre és községi bíróságokra vonatkozó törvényjavaslatok, életbeléptetésük után rövid idő alatt, a legjobb ha­tással lesznek, valamint a fegyenczek feltételes szabadon bocsátására vonatkozó javaslat, — neveze­tes megtakarításokon kívül — főleg morális szem­pontból nevezhető ki­számíthatlan haladásnak, melyre büszkék lehetünk.« Az államügyészség intézménye is fontos és Pénzügyi állapotaink jellemzésére nem csak az ászjövedelmek és kiadások forgalmát kell összehasonlítanunk önmagukban és az előbbi évek forgalmával, hanem szükséges összehasonlításainkat az egyes főbb jövedelmi és kiadási ágakra is kiterjeszteni, hogy annál biztosabban megmérhessük adózási képessé­günket, ennek változását és államháztartá­sunk pénzügyi állását. A folyó év második negyedének bevételi viszonyaira az egyenes és fogyasztási adók, a dohány és sójövedék, valamint az ingó ál­­­lamvagyonból bejött rendkívüli jövedelem­­arányai voltak döntő befolyással. Az egyenes adók jövedelme, jövedelmeink kálforrása, a második negyedben az előirány­zat megett 7.286,655 forinttal maradott deficit­ben, sőt az első negyedhez képest is 700 ezer frttal jött be e czimen kevesebb, mert csak 10 millió 95 ezer frt jött be. Ha pedig ez eredményt az előbbi évek megfelelő időszakának jövedelméhez mérjük, úgy találjuk, hogy 1872-ben a második ne­gyedben 9,537,000 frt, 1873-ban 12,392,408 forint, jött be az egyenes adókból. — Tehát 1872-ben 15%, 1873-ban 186/1 és 1874-ben csak 14 százaléka jött be az­ évi]előirányzatnak. Vagyis a félévet véve fel összehasonlí­tási alapul, az egyenes adókból az első fél év­ben bejött: 1872- ben 20 millió, 32°/o 1873- ban 23 millió, 34°/. 1874- ben 20,907,725 frt, 29°/.. Ebből kitűnik, h­ogy~a~ta.vali .eredmény­hez képest több, mint két millió és 5°/a deficit van egy félév alatt az egyenesadókban és az idei előirányzath­oz képesti3 millió 152 ezer forintjjiány. mutatkozik. Ez mutatja úgy az előirányzat roszaságát, mint adóképességünk­­gyengülését.­­ A fogyasztási adókból 13 millió 100 ezer forint jött be a második negyedben, tehát 465 ezer forinttal kevesebb, mint a tavali má­sodik negyedben, ami az évi előirányzatnak csak 22 f­o­ka, holott ez idő alatt a megelőző évben 27 °/° és 1872-ben 25°/» folyt be. úgy, hogy a félévet révén összehasonlítási alapul, úgy találjuk, hogy a fogyasztási adókból be-­­fogja lépni, vagy azt kell hinnünk,­hogy ak­­folyt, a­kkor költött legtöbbet, mikor legkevesebb 1872. első felében 6,729,065 frt pénzünk és legkedvezőtlenebb munka­idő volt. 1873. » „ 6,873,077 frt A pénzügyministerium a 2-ik negyed­ 1874. » „ 5,980,039 frt. Itten rendkívüli kiadások czimén 2,980,372 Tehát egy félév alatt csaknem 800 ezer­­forintot adott ki, a mi az első negyedhez ké­torint csökkenés mutatkozik a tavali ered­/ pest 3,262,035 forint megtakarításra mutat A „HON“ TÁRCZÁJA. A művészet, vallás és a természet Olaszországban. Irta : Castel ar Emil. Megérkezés Rómába. (Folytatás.) Virág­vasárnap van. Szt. Péter nagy székes­egyháza tanúja a pálmák meg­áldásának. A nép a templom hátterébe van szorítva, mintha a keresztség által nem kapta volna meg a keresztény egyenlőség pecsétjét. A nagy oltártól a főkapuig két sor katona van felállítva, kik meggátolják a tömeget abban, hogy a pápához közelítsen. A jelenlevőket, jóllehet igen nagy számuak, alig lehet észrevenni e rengeteg épületben, mely hatvan­ezer embert fogadhat magá­ba. A katonai parancsnok vezényszavai erősen hang­zanak a templomban, pedig itt nem kellene egyebet hallani az imádság hangjainál. A fegyverek koppa­­nása a márvány kövezeten nagy zajt üt. A jelen le­vők idegenek. A római polgár csaknem egészen el­tűnt az idegenek tolongásában, kiket a pápa segít­ségül hívott. Az előre meghatározott órában kezdő­dik a körmenet, mely elővezeti IX. Piust. Lehetetlen fogalmat adni a személyekről, kik őt kisérik s a különböző jelmezekről, melyeket ezek viselnek. E czélra a byzancziakhoz hasonló pogány nomenclaturára volna szükség. Végre egy sereg ud­­varon ez után megjelen a pápa gyaloghintón vitetve, mint a mi spanyol körmeneteink szentjei, ülve egy aranyos széken, karmazsin szinü bársony köpenybe takarva, fehér süveggel fején, bal kezében az arany pálczával és jobb kezével áldásokat osztogatva azok­nak, kik térdelve kérik. A pápai templom színház­­hoz hasonlít. A lépcsőzetes emelvényeket a nagy övezetek alatt, melyek Michael Angelo bámulatos kupoláját tartják fenn, nők foglalják el. E templomi ülő­helyek szerkezete hasonlónak tűnt fel nekem a párisi nagy operaszinház páholyaihoz. A szertartási ruhába öltözött urak az emelvények alsó részén fog­lalnak helyet. Mise alatt némelyek beszélnek, mások sétálnak s szinházi látcsövet kiki vagy a nőkre, vagy a karzat kör alaku részét elfoglaló bibornokokra irányozza. Az udvari nemesség, mely úgy van öltözve, mint voltak nálunk IV. Fülöp udvarának lovagjai, és pedig: rö­vid nadrág, selyem harisnya, bársony mellény, a vál­­lakon leeresztett csuklya, a kézben aczél kard, — a fekete sapkát hónalj alatt tartva, nyak körül fehér fodros gallér, — szintén társalgásba s az általános sétába vegyül. Csak a svájcziak nem mozdulnak. Szá­nalmat gerjesztenek bennem, midőn látom, hogy oly gyengék voltak, miszerint elhagyták hegyeiket s fel­áldozták szabadságukat, szegény zsoldosok­ egy ide­gen uralkodónak. A jelmezt, melyet viselnek, Raphael festette. A nagy festő ebben nem mutatta magát nagy színezőnek. Vegyüléke az a sárga, vörös és fekete posz­tódaraboknak. Fejüket fehér tollbokrétával díszített sisak fedi, fegyvereket egy díszes alabárd képezi: bo­­hóczoknak öltözött báboknak lehetne őket nevezni. A szertartás végeztével Sz. Péter terét kell megtekintenünk. Roppant néptömeg tolong s fényes fogatok robognak végig rajta keresztül-kasul; a lát­vány nagyszerű; középen egy obeliszk áll, mint a ró­mai nép Egyptom feletti győzelmének néma jelvé­nye ; oldalvást két szökőkút lövelli vízsugarait a le­vegőbe ; jobbra és balra colossalis félkörben nyílt oszlop­közök, melyek kilátást engedtek a szobrok nagyszerű diadémjével koszorúzott szomszédos ker­tek kellemes déli tenyészetére; egy magaslaton a Vaticán látszik, ama palota, melyben a világ leg­első művészei hagyták hátra láng eszök lenyomatát. E nagyszerű amphitheatrum felett emelkedik Sz. Pé­ter egyháza Michael Angelo kupolájával, mely bá­mulatot gerjesztőleg úgy tűnik fel mint egy a végte­lenségbe emelkedő régi templom — szinpompájában a ragyogó égnek, mely gazdag fénytakarójával, mint elragadóan szép, bűvös fátyol szövettel borítja be a mindenséget. Nem mulaszthatom el, hogy ne tegyek egy ész­revételt, melyre ez ünnep adott alkalmat. Daczara az oly nagy fénynek és pompának, e várost nem lehet a mysticismus bájitalával szüntelen varázslatban, sem pedig a művészet hálóiban mindig fogva tartani. Ak­kor, midőn a vallás kezeiben volt a tudomány, mű­vészet és politika, volt értelme a papi kasztok által vezetett oly társadalomnak, mint minő a mai. De mi­után minden társadalmi functio világivá lett, a the­­okratikus kormányzat lehetetlenné vált. Megjegyez­tem azt is, hogy a sixtini kápolna karénekei jelenté­keny mérvben hanyatlottak. Palestrina magasztos ih­lete csak nagynehezen talál méltó tolmácsokra. E hanyatlást azon nehézségből lehet kimagyarázni, melylyel az énekesek szerződtetése jár napjainkban — oly feltételek alatt, minőket a római curia kíván. Tud­va van, hogy az egyházi szertartás-könyv által tiltva lévén Sz. Péter templomában a női énekkar, ennek he­lyettesítésére a sopron énekesek gyermekségüktől fog­va ama szerencsétlenek osztályába tartoznak, kik kele­ten a serailokat őrzik. Dumas Sándor igen szellemdú­­san beszéli el útleírásaiban, hogy egy borbélynak ajta­ján a következő feliratot olvasta: »Itt fiúk tökéletesit­­tetnek.« Én ilyesmit nem láttam, de tudom, hogy a soprán énekesek kara hanyatlik, mert nincsenek töb­bé annyira kegyetlen családok, melyek gyermekeiket pénzért feláldozzák. És oly kevésbé lehet azt kíván­ni, hogy egy vallási és erkölcsi hatóságnak a földön fenállhatása kedvéért egy város meg legyen fosztva a sajtótól, a szószéktől s a népek férfiasságát alkotó elsőrendű jogoktól. Sehol sem érzi az ember annyira lételének sú­lyát, mint Rómában ; a kivándorlottak száma három­ezerre megy — egy kétszáz­ezer lakossal biró város­ban. A politikai foglyok száma ez idő szerint négy­száz. És egy igen értelmes pap, a pápa jó barátja, ki lelkesedik ennek világi hatalmáért is, bizonyítgatá nekem, hogy Rómában hatvanezer garibaldianus van. Minden a rémuralomra mutat. Még a város ka­pui is el vannak torlaszolva. Esti kilencz órakor már falak közé vagy zárva, holott a városok mai napság lerontják kapuikat, hogy bebocsássák a levegővel és világossággal minden tudomány eszméit, minden ég­hajlat terményeit, minden faj képviselőit. Szürkület után minden utczaszögleten fegyve­res őrökkel fogsz találkozni, mint ha valami ostrom­lott városban lennél. Az útlevelek kimondhatlan ki­csinyeskedéssel jegyeztetnek fel. Az alig háromszáz­ezer lelket számláló állam húsz ezer főnyi h­a­d­s­er­­g­e­t tart fenn. E húsz ezer ember különböző nemze­tiségű és különböző nyelvet beszél. A legnagyobb rész nem ért olaszul, így tehát a vér és nyelv kettős köteléke hiányzik, jóllehet megvan a vallás és a po­litikai eszmék közössége. Nem kis feladat igazgatni a katonai szolgálatot. A katonák mit sem tudnak francziául, de azért a nyelv, általános elterjedése mi­att, mégis behozatott a hadseregnél. Hogy az idegenek élvezetesen tölthessék idejü­ket Rómában, szellemi fenköltségre van szükségük s képeseknek kell lenniök arra, hogy megértsék, mit beszélnek e város emlékei, művészete és romjai. A­kik nem értik ez ékesen szóló beszédet, mely ihle­tet ébreszt, azokat csak fárasztja ez akadémiai és kolostori város. Ezt tapasztalásból mondom. A pápai hadseregben annyi elegancziát, oly választékos mo­dort vettem észre, minőt hiában keresnénk Európa más hadseregeinél. Lehet látni, hogy ha a sereg na­gyobb része zsoldosokból áll is, kiket katonai eskü­jükön kívül a zsold fűz a sereghez, a másik rész exáltált, regényes hajlamu fiatal emberekből áll, kik lovagias tisztelettel viseltetnek a régi intézmények iránt s a fegyverviseléstől és a harczi hírektől várják mysticismusoknak ama táplálékát, melyet egy vallá­sosabb és nyugodtabb nemzedék a kolostor magá­nyában s a poenitentia sanyargatásaiban keresne. E katonák a szélrózsa minden irányából gyűl­tek itt össze, mert minden keresztény nemzetet kép­viselnek s beszélnek minden nyelvet, ez által azt ta­­nusitván, hogy Róma megtartotta a pápák alatt az egyetemesség azon jellegét, melyet a császárok köl­csönöztek neki. Hanem ez erkölcsi előny anyagilag árt a pápai seregnek. Miután az egyediség eszméje, melyet a szászok hoztak felszínre a történelemben, erős gyökeret vert, a faji, nemzetiségi és jellemi kü­lönbségek minden lehető alakban felmerülnek s szám­talan viszályt idéznek elő. Minthogy a tisztek egy, a katonák más nyelvet beszélnek, a fegyelmi viszo­nyoknál szükségesebb szívélyes viszonylatok nehezen létesülhetnek közöttük a veszély pillanatában. Mint­hogy a katonák nem értik meg egymást, a testületben hiányzik az egység. E nehézségek legszembeszökítb­­­bek akkor, midőn látjuk az akadályokat, melyekk­el a csapatfőnököknek a hadiszolgálat vezérletében m­eg kell küzdeni. A katholikus Róma átvette a pogányságtól a latin nyelvet, hogy híveit ugyanazon egy szellem és egy nyelv kösse össze. Habár mindnyájan beszéltek is a latin nyelven, a kiejtések kü­lönfélesége azt ered­ményezte, hogy a különböző nemzetiségű szerzetesek nem értették meg egymást, mi a természet törvé­nyének bármely törvény feletti hatalmát mutatja. Századunk politikai Rómája szorongattatásai köze­pett a hadsereg számára Voltaire szép és hajlékony nyelvét választá, mely halálos ellensége minden bál­ványnak és bálványozásnak. A sereg aristokratikja érti, a sokaság nem. Maguk a katonák is le vannak hangolva részint a hosszú fegyvergyakorlatok miatt, melyekre a hadiszolgálat nehézsége kényszeríti, ré­szint a sokszorosított őrködések által, melyekre a curia mostani ijedelme szorítja. Azon nemzetek, melyeknek legtöbb katonát kellett volna ide küldeni, multjuknál fogva, a legm­­­­vesebbet szolgáltattak. Spanyolország öngyilkossá lett, hogy megmentse a catholicismust. Fiain­k csontjai a XV-ik századtól fogva minden csatatért boritnak, melyeken a vallást védelmezni kellett. Vé­rünket ontottuk értte és szolgálatába adtuk szelle­münk egész hatalmát. És ime a pápai hadse­regben csak tizennyolcz spanyol katona van. Hollandia ellenben, mely az orá­­niai herczegekkel megmentette a reformatiót s a gondolatszabadsággal megnyitotta az uj kort, nagy­számú önkényteseket küldött. Ez azt bizonyítja, hogy mig a vallásszabadság élén­ken tartotta fenn a katholiku­­sok hitét a protestáns államok­ban, a türelmetlenség elfojtotta, azt oly országokban, melyekben a leglángolóbbnak látszott. (Folytatása következik.) első­sorban a főállamü­gyész lesz hivatva, a büntető­­törvényeknek általában gyakorlati érvényt szerezni. Az államügyészség hatáskörére nézve az illető tör­vények által nemcsak javíttatni, de széleskittetni is fog, mert az országos kincstár képviselése is rá lesz bízva polgári ügyekben. A polgári perrend­tartásban fontos módosítás lesz a végrehaj­tási fokozat és pedig a végrehajtási becslés elhagyása által, a­mi a végrehajtási eljárás költségeinek apasz­­tására fog hatni és azt egyszerűsíteni fogja. Hite­lünk rész, külföldi tőkepénzesek és kereskedők nem találnak az országban biztonságot. Hogy ezt meg­akadályozzuk, egy csődtörvény dolgoztatott ki, mely az említett bajokon segíteni fog és a tör­vény teljes szigorát ott fogja alkamazni, hol idegen tulajdonról lesz szó. Egy kultúrát szükségeinknek megfelelő népok­tatási­, sajtó-, egészségügyi és rendőri törvénynek szükségességére szót sem kell vesztegetnünk.« — A f­ő f­ejgnház jo­g­­üg­y­i bizottsága ma d. e. 11 órakor ülést tartott,—melynek tárgyát a választási és az összeférketlenségi törvényjavaslat képezte. Az ülés elnöke id. Szögyény László volt. A választási törvényjavaslatra vonatkozólag Keglevich Béla gr. azon indítványt tette, és in­dokolta, hogy a tvjavaslat tárgyalása az őszi ülés­szakra halasztassék. Az indítványt támogatták Z­i­­c­h­y Feró Viktor gr. és többen. A többség azonban azt határozta, hogy a választási törvényjavaslat tár­gyalásába a bizottság is beleavatkozik. A kormány részéről Bittó miniszterelnök és S­z­a­p­á­r­y Gyula ■gr. belügyminiszter voltak jelen, kiknek felszólalásá­ra a többség a fentebbi értelemben határozott. Ezután azon kérdés került szőnyegre, melyik törvényjavaslat tárgyaltassék először, az összeférhet­­lenségi-e, vagy a választási ? A többség megállapo­dása már csak az átküldés természete szerint is az volt, hogy az összeférh­etlenségi vetessék fel előbb. E törvényjavaslat felvétetvén, hosszabb vita után az első­­ végéig haladt a bizottság, s holnap a tárgyalás tovább folytattatik. A bizottság mindkét törvényjavaslaton jelen­tékeny módosításokat szándékszik tenni. Az ülés d. u. 2 óra után ért véget. «Faji abszolutizmus. Budapest, aug. 3. »El lehet képzelni, mind természetű a magyarok absolutizmusa, ha már a különben annyira körültekintő s béketű­rő szászok is hallatják jajszavukat.“ E tetszetős frázissal kezdi az ágostai hires magyarfaló lap legkö­zelebbi czikkét hazánk s nemzetünk ellen s szemmel láthatólag azt hiszi, hogy sokat mondott vele. Pedig, ha ama czikk írója erőnek erejé­vel azon törekedett volna, hogy már kiindulá­si pontjában saját összes érvelése ad absurdum vitessék, ellenmondásban praegnansabb állí­tást nem kereshet vala­ki a föntebbinél. Minő „természetű“ zsarnokság az, mely ellen a jajkiáltás oly üvöltő mérveit az „el­nyomottak“ koczkáztatni merik. S minő el­nyomottak! Azok, kik minden valódi zsarnok­ságnak, nyilatkozott légyen az a kardlapban, ágyuszóban vagy pátensben, készséggel haj­­ták meg derekukat, kik egy rövid év leforgá­sa alatt hűséget esküdtek orosznak, osztrák­nak, s magyarnak egyaránt s nem hallattak „jajkiáltást” egyet is, mikor erőszak diktálta a törvényt, val a jogot. A kik meghajoltak s paradicsomi boldogságot élveztek Bach zsan­­dáruralma alatt, s Schmerlingtől megtanulták­­s mily lelki élvezetek közt tanulták meg, hogy hatalomszóra nem csak adót fizetni, de alkotmányosdit játszani is lehet. Minő termé­szetű „zsarnokság“ az, mely alatte szelib ter­mészetű hazafiak is hangot mernek, hangot tudnak adni „jajkiáltásaik“-nak, nem a nem­zeti elnyomottság rejtőző, sötétet kereső, ha­­talomburó összeesküvéseiben, hanem nyíltan, alkotmányos képviseletben, nyűgeitől telje­sen megfosztott sajtóban, meetingekben, tör­vényhatóságokban, községekben. Bizony fur­csa »természete« van ennek a mi zsarnoksá­gunknak, s ha annak találja az »Allgemeine“ mi egy csöppet se csodáljuk. Arra ő feléjök ilyen zsarnokságot nem ismernek, ott ennek a neve az alkotmányos szabadsággal való visz­­szaélés, az államhatalommal való paczkázás lenne, mely megtorlatlanul egy perczig sem maradna. Hanem nálunk zsarnokság a neve. Hadd legyen. Fájdalmasan esik ugyan, hogy a kul­­turnivelláló törekvéseiről híres németség leg­­szemenszedettebb közlönye nép és nép közt a terminológiában ily éles határvonalat húz s itt feketének nevezi el az amott fehéret, de hát, ezt a szegény nemzetet nagyobb csapások is érték már. Nem először van czivilisatófius működé­sében, a nyugat eszméinek előbbrevitelében — a mi itt egységes állam léte nélkül fikció­nak is absurdum — magára hagyva, kigu­­nyolva. Elhagyottság s gúny daczára kiküzd­­te mégis harczait. Ki akkor is, midőn azon részről, a honnét ma e fenyegetésszerü hang üvölt felénk, nem csak egy többé-kevésbé ke­mény fejű­ újságíró, de önös uralkodók csor­dái lettek az e nemzetet élő és sanyargató keleti barbárság szövetségeseivé. S ha ettől ma nem kell félnünk, ha oda­át nagy Németországban is a kormányzati bölcseség már régen átlátta, hogy Európa keletét a megrázkódtatások legiszonyúbbjai­­tól és egy önálló, egységes, erős magyar birodalom szervezése mentheti csak meg, ak­kor az elyszerű­ fenyegetésekre, mint az ágos­tai német lapé, elégséges lenne arra utalni, hogy e hangot legkevésbé ott figyelik meg, a­hova szánva van, s legkevésbé veszik szám­ba ott. S erre magára utalhatnánk akkor, ha mindaz, amit a német lap beszél, betűig igaz, lenne is. Mert — s e tekintetben egy csöppet, sem rejtem egyéni meggyőződésemet — ha Magyarország egység­e, magyar állam gya­nánt való tétele nem lenne elérhető más után, mint a zsarnokság azon útjain, melyekre nyílt utalás van, mint már is létezőkre a né­met lap czikkében, egy perczig sem lehetne habozni a magyarországi s európai politika intézőinek a követendő útra nézve. Ha úgy lenne felállítva a kérdés: egységes, erős ál­lam­faji absolutizmus mellett, vagy a ko­n­­stituczionalizmus üres formái a fejetlenkedés államzavaró öszh­anghiánya mellett: nem na­gyon mély politikai belátás kellene hozzá, hogy az előbbi választassák, a népek momen­tán szenvedésére — lehet, de békés fejlődé­sének biztosítására csalhatatlanul. S ezt cso­­dálom, hogy még Németország felé kell han­goztatnia magyar lapnak, Németország felé, a­hol az államegység kedvéért megtanultad lemondani mindenről, elszívelni sokat, elkö­vetni még többet, sokszor a nemzetközi jog, sőt néha-néha tán a humanizmus rovásai­ra is.

Next