A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)

1875-02-02 / 26. szám

26. szám. XIII. évfolyam. Sziiid­ó-Sír v­il­la 1: Barátok­ tere, Athenaeum-ép’.i’et földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 3 hónapra reggeli és esti kiadás együtt: ......... 6 frt — kr. 6 hónapra..............................12»­— » Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás: A N­ O N“ XIII-dik­ évi folyamara. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 írt BV* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Berencziek­­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, febr. 1. Lónyay és Bartal beszéde. Ma a budgetvitában Lónyay és Bartal vettek részt. Lónyay részletesen, hosszasan beszélt, de kik hirlapczikkeit és legutóbb megjelent művét ismerik, azok előtt újat nem mondott, sőt terveiből sokat elhagyott. Leg­előbb egy visszapillantást vetett 1867 —1870 közti pénzügyminiszteri működésére, azt ál­lítván, hogy ez idő alatt deficit helyett, 20 és fél millióval növelte a magyar állampénz­tári készletet, tehát ez időszakot a 7 éves rész­gazdálkodásból ki kell venni. És azután ke­ményen rótta meg a kormányt, hogy a tár­ozók érdekeinek az egyensúlyt feláldozó,hogy a reformkérdéseket elhanyagoló , továbbá az országgyűlést, hogy a budgetet rontá részben az­által, hogy a bevételeket leszállító, rész­ben új vasútvonalakra vonatkozó határoza­tai által. Az okoskodásnak nagy hibája az, hogy Lónyay, a pénzkészlet látszólagos eredménye mellett, elfelejti, hogy tartozásokat és oly in­tézkedéseket hagyott hátra (drága kölcsöné­­ben, az alatta kezdeményezett vasútvonalak­ban), melyek a következő évek deficitjében nagy szerepet vittek. Továbbá a bőséges évek eredménye mellett, elfelejté az, épen e zavar­talan években, általa elkövetett nagy mulasz­­tásokat és hibákat: a bankkérdésben, a fo­gyasztási adókban, melyeknek általa okozott kárait most ő azzal akarja jóvá tenni, hogy másoktól sürgeti azoknak megol­dását. Lónyay az államháztartás rendezését miniszteri tárczarendszer megváltoztatásától, a normal- és netto budgettől, az országgyűlés hatáskörének a közigazgatással , illetőleg kormányzással szemben való korlátozásától némely jövedelemágak emelésétől, igazság­­ügyi, országgyűlési, felsőházi reformtól és rendkívüli rendszabályoktól, helyes vasút­po­litikától várja. E sokszor emlegetett refor­mok bonczolásába nem bocsátkozhatunk, csak Lónyay, úgy­nevezett, s­a­j­á­t­o­s ter­veire reflektálunk. Azt, hogy a minisztérium az előirányza­tot, ne a tárczák kedvéért, hanem tekintette az ország pénzügyi erejére, készítse el, hogy előbb megmérjük adóképességünket és pénz­erőnket és azután vegyük számba köte­lező kiadásainkat, hogy a megmaradó részhez szabjuk belkormányzati kiadásainkat — helye­seljük. De neki, valamint Somssichnak és mind azoknak, kik most normal budgetet kívánnak azt jegyezzük meg, hogy ez nem az, és az el sem érhető, mindaddig, míg intézményünk reformja keresztül vive nem lesz, mert például a do­mestika, a rendőrség, a felső- és alsóház szer­vezése, a napi díjak szabályozása és a köz­ponti kormányzati gépezet végleges megálla­pítása előtt, normal budget nem készíthető miután a megfelelő költségek összege és hová tartozása nagyon bizonytalan változó. Azon angol eszme, hogy a pénzügyi t­árcza uralkodjék a többi felett, kiegészítve azzal, hasonlóan angol eszmével, melyet Sennyey pendített meg, hogy t. i. ne mindenik minisz­ternek legyen egész hivatalszervezete — az utolsó közegig: egészen elfogadható. Hasonlóan helyeseljük Lónyay azon esz­méjét, melyet előtte Somssich sürgetett : 1. hogy most 3 évre készítsünk egy átmenetes budgettervet, csak az ellen van kifogásunk, a­mint ő akarja ezt rendezni, ő nem csak a vám­jövedel­et akarja 11, és a fogyasztási adók jövedelmét (ebben is fenntartja a közösséget] >több­ millióval javunkra nevelni, mely ügy­ben a szerződés felmondási határideje jövő júliusban jár le , de a sókiváltságok meg­szüntetésével, a dohány és ha kell (a kilo­gramm mérték alkalmazásánál) a só árát 12 százalékkal emelni ; már­pedig ez a kö­zönséges dohánynál és a sónál csak a fogyasz­tást csökkentené, mi közgazdasági bajt államháztartási deficitet okozna. A földadó­kataszter költségeit megtakaríthatónak tartja, ha Francziaország 1821-diki eljárása szerint az adóarányosítást föld- és bérérték szerint, vis­szük keresztül. Mi sem vagyunk a költséges földadótör­vényjavaslat barátai, annak idején kifejtők hiá­nyait , de ha már el van fogadva és miután ná­lunk most is hozadéki kataster van, annak ada­­s­­aival össze nem férne, tehát zavaró vagy fölös­­eges munka lenne az általa ajánlott parifica­­tió, mely alkalmazható volt Francziaország­­ban, hol sok statistikai adat és repartitionális adórendszer van , de nem nálunk, hol quota­­rendszer uralkodik, és kellő vételári adataink sincsenek ; a kivétel piaczi árviszonyok miatt pedig most a felvétel sok tévedésre is ve­zetne. A földtehermentesítési kötvények sorso­­ási idejének meghosszabítása, nem képezne egyenlő terhet, sem adót , hanem egyszerűen azon földbirtokosokat fosztaná meg tőkéjük egy részének élvezetétől, a­kiket e­miatt ké­sőbb érne a sors. Ez nem teherviselés, ez egyesek vagyonának igazságtalan »arányta­­an, ideiglenes élvezése« és e mellett hite­­ünket is rontaná. Az egyes minisztériumokban eszközöl­hető megtakarításokra nézve többé-kevésbé problematikus számokat mondott Lónyay, melyeket részletesen bírálni nem lehet. Hogy ötévi országgyűlést, a honvédség szaporodásának megakadályozását és békebi­­rói intézményt kiván — nem csodálkozunk , mert benne túlságosan uralkodik az alkotmá­nyos érzék felett a »financier« ; de különben is a békebirói intézmény eszméje még na­gyon vitás kérdés nálunk, és most épen nem gyakorlati« ; a másik két eszme pedig egy­szerűen elvetendő. Ő is sürgeti a bankkérdést, szint vall a dunabal parti zimonyi vasút mellett ; szeretné a fekete tenger ke­reskedelmét hazánkban és a fővároson vezetni az Adriának ; de a messze jövőre­ szóló e sok jó kívánsághoz hiába csatlakozunk mi is. — Végre is az ember nem tudja meg, hogy Ló­nyay hová fog szavazni. Beszéde, bár voltak benne hasznos eszmék, nem tette meg a várt hatást. A kormány részéről Bartal beszélt. E beszéd czélja volt : a jobboldalt összeszorí­­tani, Sennyeyt kiszorítani. Az utóbbi valószí­nűleg sikerült , de aligha az előbbi. Érdekes jelenség az, hogy a két konser­vativ így szembeszállóit. Figyelmezteté Bar­tal Sennyeyt, hogy beszédéből reerimina­­natiót kovácsolhatnak a kormány ellen, figyelmeztette a jobboldalt, hogy annak éle ellene van irányozva, és hogy annak ha­tása a párt szétrobbantása lehet a­nélkül, hogy Sennyey vagy bárki más képes lenne utánna »homogén« többséget alakítani. Beszéde végén pedig kim­ondá, hogy ez a „gyenge“ (e szót kétszer ismétlő) kor­mány kívánja »a lét és nem lét« kincs álla­potának minél előbbi végét, késznek nyilat­kozván követni zászlóját, bárki kezé­ben legyen az, és e zászlóról hazánk állam­háztartásának rendezését olvasta le. Mi ezt nem látjuk. Ez a beszéd stratégiai alapterve, koczkavetés, semmi más. Most a jobboldalon van a sor, e felhívásra »vakra, hátra« felelni. Emlegetve jön neki eddigi soliditása minden kormányához, meg lön fenyegetve Sennyeyveh sőt a parlamenti anarchiával is. Meglátjuk mit válaszol. De abból a vissza­utasításból, a haza érdekének a pártszempont felé helyezéséből, melyet Sennyey »személyes kérdés czimén« Bartalnak oda vetett, mi azt következtetjük, hogy ő legalább, e kormány­ra nézve el van veszve és vele többen. Talál­kozunk Philippinel! Bartal beszédének még csak két mozza­natára reflektálok. Ő elmondá, mint kereske­delmi miniszter, hogy a kereskedelmi szerző­désben az alkudozás Ausztriával még csak meg sem kezdetett, holott a tör­vény által 1873. eleje óta utasítva volt erre a kormány. De hát miért e késedelem ? Mert a szakért­ő jelentések későn érkeztek be és mert a budgetvita igénybe veszi most a miniszte­rek idejét. De hisz ha ez a kormány csak ak­kor tesz ily életbe vágó ügyben va­lamit, mikor a vidéki szakértőknek be tet­szik küldeni véleményüket (mintha egy év alatt nem lehetett volna a záros határidő leteltével, hozzá­fogni a munkához), akkor szépen eltelik az idő, és ha meggondoljuk, hogy csak a közelebbi év alatt fogyasztási adóban legalább 10 — 12 milliót fizettünk i­l­­letéktelenül az osztrák pénztárba, láthatjuk, hogy a kormány e mulasztása ne­künk mibe kerül. Hisz egy kormánynak az ilyen ügyben már a­b o­v­o­programmal kell bírnia és az elkésett szakértői vélemények mellőzésével, gyorsan kellett volna intézked­nie, mert minden hóban egy milliót vesztünk. Nem ! 0 várja — dum defluat amnis. Az áldozatképességre nézve hivatkozott Bartal arra, hogy őseink 1816 és 1849 csa­pásai alatt mennyit elbírtak. Igaz. Mi sem mondjuk, hogy többet nem tehetnénk, de a mint czéltalan csapás volt ránk nézve 68 millió Kossuth-bankó megsemmisítése és nem czélirányos áldozat; úgy most is csak azt akarjuk, hogy áldozatunk meg ne semmisül­­jön oly eredménytelenül, mint vagyonunk a dévalvatio és 1849-ki vagyon pusztítás által, mihez Bartal — igen találóan — hasonlitá mostani budgetünfeet. Hegedűs Sándor. és Budapest, 1875. Kedd, február 2. Szerke­­ztő­i k­oc­s* 2 Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIBDü­­ ..»EH szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Apróságok. Mikor egy volt minisztert hallok szónokolni, mindig szemem előtt látom azt a japáni jongleurt, a ki hegyivel fölfelé állított éles kések közt tánczolt. Azért nem mondom, hogy tojások közt, mert azok közt akkor tánczolt, mikor miniszter volt. Az ember mindig félti, hogy valamelyik sza­vával megszurja magát, mikor azt fejtegeti, hogy nyakig úszunk a bajban s a bajok egy részének a parlament, másikának a kormányok az oka, még azt se véve ki, melynek ő maga is tagja volt, — csak hogy épen e veszedelmes pirouettenél oly ügyességet fejt ki a részletezésben, hogy a collegák mindegyike a páczban marad, csak maga a tánczos ugrik ki be­lőle grácziával és sértetlenül. Ezt az ügyességet ma szép alkalmunk volt bá­mulni Lónyay szónoklata alatt. Eláztatott az ma mindenkit a múlt hibáiért és mulasztásáért s elég sze­rény volt a maga osztalékát érintetlen hagyni. A pars leonina még keresi gazdáját. Mikor még nem volt deficzit, akkor a pénzügyi tárcza uralkodott a többi tárczák fölött, s akkor ő volt a pénzügyminiszter. Később a többi tárczák kü­lön érdeke dominálta a pénzügyi tárczát, melynek minisztere nem volt egyéb, kas­szirja a többinek. Akkor ő elnökminiszter volt, a pénzügyér pedig Ker­­kápolyi. Ő a bajok bajának a forrása. Czinye mintsem mondá Lónyay a kiugratási affaire alkalmával sarkadinai műnyelven. S ma meg­érkezett a recompensatio napja. És Kerkápolyinak tartani kellett a házát.* Gróf Lónyay ma annyi anomáliát constatált, hogy csak úgy zúgott bele a tisztelt ház. A képviselőház — úgymond — saját iniciati­­vájából, a kormány megkérdezése nélkül, gyakran beleegyezése­, ellenére, emelte a kiadásokat (pl. a közoktatásügyi budgetnél) s apasztotta a jövedelmi forrásokat (pl. a birlapbélyeg eltörlésénél), egyes képviselők álltak elő indítványokkal, azokat a ház el­fogadta, anélkül, hogy megtudakolta volna, helyesli-e a kormány ? Egy szóval hallatlanul botrányos dol­gokat művelt a parlament. Tessék csak elképzelni: élt az iniciatíva jogával! Hát van erre példa más parlamentek történetében ? Nem­­hogy a­ parlament egyszer-máskor a maga fejével is gondolkozhassék : ez csak minálunk fordulhat elő. Hát hiszen ez mind lehet igaz, de’hát szolgál­hat ez mentségére a kormánynak ? Hát mért nem akadályozta meg e szörnyű visszaéléseket a rendelke­­zésére álló többség­gel , h ha ez nem vett módjában, mért nem mondott le ? Hí » A belügyminiszteri tárczánál — mint azt Pri­­lesky barátom szépen és részletesen kiszámította, egy millió lenne megtakarítható.« E szavakra csak csóválja a fejét Wahrmann. Egyszer aztán kitör belőle a buzgóság: — Meg nem foghatom, hogy Lónyay, aki pe­dig különben élesszemű és óvatos pénzember, hogy tud egy millió forint ára váltót Prileszkyre húzni. * Kedves jelenség volt Lónyay, mikor elmeren­gett a múltakon. »Előre láttam én ezt is, azt is,« »megmondtam én előre, hogy ez lesz belőle«,— »tud­tam én s ki is fejeztem, hogy ez amaz mire vezet,« »kijelentettem még 1867-ben, aztán 1868-ban, aztán 1870 ben stb.« — Szóval előrelátott, előre megjósolt és megjövendölt mindent. Most látja csak az ország, hány prófétának a lelke szorult bele! Valami roszakaratu ember ráfogta, hogy ezt az ő nagy előrelátását egyedül csak azért leplezte ma le, mert meg akarta mutatni az országnak, hogy nem Andrássy Gyula, hanem ő volt a­­ providentiá­­lis férfiú.* Annyit meg kell neki adni, hogy a mily rette­netes rósz szónok, ép oly ügyes vigasztaló. Mikor miniszter volt, mindig a legragyogóbb kilátásokkal kápráztatott bennünket, felmutatván azok képét a közel­jövőben. Most aztán, hogy a ragyogó jövőből ilyen csú­nya feketeségü jelen vált, visszamutat a gyönyörű múltra, mikor még olyan szép ragyogó kilátásokat lehetett mutogatni.* Bartalnak harsogóbb hangja van még tán a Pulszkyénál is. Vivő stellungba tette magát, s hada­kozott, mint egy gladiátor. Rendkívüli hatást csinált beszédének az a része, melyben Francziaország példájára hivatkozott. Lám ott valamennyi párt alárendelte a párt szempontokat a haza megmentésének, s megszavazta gyorsan és határozottan a fegyveres occupatio megszüntetésére kívánt roppant áldozatot. — Hát mi nem szeretjük úgy a hazánkat, mint a francziák ? Szeretjük bizony mi, miniszter úr, s az önök occupatiójának megszüntetésére mi is megszavaznék a terheket. — De önök azok elvállalását az occu­patio fenntartására és tovább­terjesztésére kívánják tőlünk, — ilyen czélra pedig még a francziák se sza­vazták volna meg azokat.* »Gyenge kormányának nevezte Bartal a je­lenlegit. Többi collegái csendes megnyugvással néz­tek maguk elé, sőt Ghyczy még fájdalmasan bólintott is hozzá, mintha erősítené. Csak egy ember akadt az egész kormányban, aki büszkén fölveté fejét, tiltakozólag dülleszté ki mellét s egész arczán meglátszott a megbotrányko­­zott és kihívó kérdés : »micsoda? ki meri azt mon­dani?« Ez az egy a — velin-papir-miniszter­elnök volt. * Általános feltűnést keltett, hogy Sennyey be­szédének ellensúlyozására épen az a Bartal vállal­kozott, akit annak előtte Sennyeyvel nagyon is egy táborbelinek ismert a világ. — Hogy eshetett e nagy változás ? — kérdi va­laki Sennyeytől. Sennyey csendes mosol­lyal válaszolt:­­Hja, honores mutant mores. _ .. .ü­n... Bartal, beszédének végszavainál akkora paro­lát csapott a Ghyczy tenyerébe, hogy belecsendü­lt a terem. De a végzet úgy akarta, hogy ennek az ülés­nek még ennél is csattanósabb vége legyen. Felállt Sennyey s kezdett beszélni azzal a ki­­állhatatlanul előkelő modorával, mely kétségbe ejt. Olyanokat mondott Bartalnak, hogy az összetett kéz­zel könyörgött neki, hogy hiszen ő nem úgy értette a dolgot. Nem használt az imádság. Sennyey — mint mondani szokás — leteremtette irgalmatlanul. Rámordul erre Patay Están bátyánk : — Én is beszéltem már így az inasommal. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése február 1. Az esti lapunkban közlött tudósítás Lónyay M. beszéde folyamán szakad meg. E beszédben öt percznyi szünet állván be, az ülés újra megnyittatott. Ekkor Nyári Gyula b., a főrendiház jegyzője áthozta a Budapesten építendő házak adómentességéről szóló javaslatot. Szentesítés alá fog terjesztetni. Lónyay Menyhért áttért beszéde utolsó tár­gyára, azon rendkívüli intézkedésekre, melyeket a helyzet igényel. Mindenekelőtt a parlamenten kezdi s arra nézve csatlakozik sok, Sennyey által is emlí­tett teendőhöz. Ilyen, hogy a képviselőház nyerjen stabilitást, behozandó az öt évi országgyűlés. Újjá­­szerkesztendők a házszabályok, úgy, hogy a vitáknak kellő időben berekesztése iránt legyen intézkedés. Leszállítandó a képviselők száma is. Másrészt rendezni kell a közigazgatást, a kor kívánalmaihoz képest. Ezután így szól: Nekem a törvényhozási tényezők jelen rendsze­re mellett csak egy esetben lehet reménységem, hogy mindaz, mi pénzügyeink és állami életünk rendezésé­re elkerülhetlenül szükséges, a törvényhozás által kellő időben minden részleteiben meg fog állapíttatni, ha tekintve a rendkívüli viszonyokat, és azon ve­szélyt, melybe hazánk tagadhatlanul jutott, az egy­mással a házban ellentétben álló két nagy párt, félre­téve minden személyes indokot, rokon- és ellenszen­vet, különböző álláspontot, őszintén és határozottan lemondva a közjogi kérdésnek vitatásáról. (Ellen­mondás a szélsőbaloldalon. Helyeslés jobbfelől) és ha kell módosítva az egymással ellentétben álló nézete­ket, vállvetve és kezet fogva segítené ki az államot a jelen súlyos helyzetből. (Helyeslések jobbfelől) Nyolcz év múlt el, hogy ő felsége a magyar miniszterumot kinevezte: pár hó múlva 8 év lesz, hogy e nemzet osztatlan örömére az ünnepélyes ko­ronázás véghezment; Két éve múlt, hogy a monarchia másik felének népeivel a kiegyezés megköttetett és a frigy alkotmányos uton szentesíttetett,­­ azóta őszinte egyetértésben él a két szerződő fél egymás­sal, kölcsönösen tisztelve egymás jogait. Ez egyetér­tés megszilárdította az alkotmányosságot, emelte a monarchia erejét és tekintélyét. Szabad legyen re­­méllenünk, hogy ez eltagadhatatlan tények enyhítik a hazafiúi érzésből támadt aggodalmaikat a velünk eddig ellentétben állóknak. Lehet-e ezt remélni, a fe­lett ítéletet mondani képes nem vagyok. Mindannak kivitelére, mi a jelen súlyos viszo­nyokból kimenthető, mindenek előtt szükséges egy erélyes és elhatározott, a csekvésre elszánt és ennek feleletterhét elvállaló kormány támogatva egy tömör és biztos, a kormány által jól vezetett párt bizalma által. A múlt tapasztalataiból ítélve, nem hiszem, hogy ha a pártközi viszonyaink nem változnak, bár­mely kormány képes legyen állami viszonyainkat a gyakorlatban levő módok szerint gyorsan és sikere­sen rendezni. Az alkotmányos fogalmak szerint csak­is a népképviselet többsége és egy általa támogatott kormány lehet hivatva a rendkívüli viszonyoknak megfelelő rendszabályokat keresztülvinni. Ha ily kormány a törvényhozás elé lépve, mon­daná, hogy a beterjesztett költségvetés a régi rendszer alapján terveztetett; hogy még azon levonások mel­lett is, melyeket a p. ü. bizottmány tett, az egyensúlyt nem állítja helyre, s e helyett előterjesztene több évre egy normal budgetet, mely szerint, ha nem is egyszerre, de pár év alatt az államháztartást ren­dezni szándékozik, s kérne fölhatalmazást a szüksé­ges intézkedések keresztülvitelére, s a ház által már elfogadott alapon a három évi költségvetést beter­jesztve, fölvetné az appropriate kérdését. Ha továbbá proponálná a kormány, hogy mi­után az egyensúly helyreállítására vállalkozott, és ez újabb áldozatok nélkül az adózók részéről nem vi­hető keresztül, szavazzon meg neki a ház egy tör­vényt, mely kijelöli a külforrásokat és azok mérveit, és pedig azért, mert a részletes javaslatok megsza­vazása az idő rövidsége és a parlamenti vitatkozások természete folytán a sikert biztosítani nem képes ; hatalmazza tehát föl a törvényhozás a minisztériumot arra, hogy rendelet útján létesítse a kivitel egyes részleteit, a minisztérium kötelességének ismervén utólagosan a kivitel részleteire vonatkozó intézke­déseket a törvényhozás elé terjeszteni. És végre, ha előállana a kormány oly törvény­­javaslattal, melyben kijelölve a kivitel elveit és mód­ját, felhatalmazást kérne arra is, hogy a rend meg­szilárdítására, a nép anyagi jólétének emelésére és a takarékos kormányzati rendszer kivitelére a köz­­igazgatás és igazságszolgáltatás terén rendeleti úton az alkotmány sérelme nélkül és a törvényhozás utó­lagos jóváhagyása mellett saját felelősségére megte­hesse mindazon intézkedéseket, melyeket­ nélkülözhet­lenül szükségeseknek tart. Jm­­ részemről az ily felhatalmazásokat — te­kintve a rendkívüli viszonyokat — az arra vállal­kozó erélyes kormánynak készséggel fognám meg­szavazni. Beszédét így fejezi be : Én hosszú politikai életen át mindig a szabad­ság, az alkotmányosság és a magyar államiság érde­kében fáradtam , ahhoz soha még csak gondolatban is hűtlen nem voltam, annak érdekeit védtem a trón zsámolyánál, a törvényhozás termeiben ép úgy, mint a csendes, de ernyedetlen munkában, a társadalom, a tudomány terén. Én, mondom, nemzetem válasz­tottjainak, kik nemsokára számolni fognak most kül­dőik előtt, később a történet ítélőszéke előtt, hogy ma már nem félrendszabályok és tapogatódzás, de bátor, öntudatos cselekvés, nem­­ személyes hűség vagy pártérdek, de önzetlen, egységes hazafiui igye­kezet, nem szűkkeblűség, de áldozatkészség bizto­síthatja a szabadságot, az alkotmányosságot és a ma­gyar álllamiságot és végzem beszédemet a régi ró­maiaktól hasonló súlyos viszonyok közt hangoztatott jelszóval: Videant consules, nequid ’republica detri­­menti capiat! (Élénk tetszésnyilvánítások jobbfelől.) Bartal György kereskedelmi miniszter. ,Ama nagy hatású szónoklat, melyben a Deákpártnak egyik kiváló, és szellemének államférfiul genialitásról, a gya­korlat terén megedzett kormányzati erélyéről, jelle­mének önállóságáról ismert kapacitása oly remek vonásokban állítá elénk a jelen helyzetnek éles bírá­latát, s az annak javítására vezetendő törvényhozási és adminisztratív politikát, adott oly programmot, melynek átalános kiindulása, elvei, felhozott részletei e ház minden töredékeinél majdnem osztatlan tet­szésre találtak, (Igaz! Igaz) kötelességét teszi szó­lónak, hogy mindenek előtt azon vádra feleljen, hogy mért nem lépett ki a jelen kormány hasonló nyílt­sággal, határozottsággal az általa követetendő kor­mányzási politikának részletezésével ? miért tanú­sít tartózkodást az elannyira szükséges nagy ad­­ó megindításában, miért túl merész a nemzet áldozat­készségének oly nagy mérvű igénybevételében. Az ily alakban a kormányhoz intézett kérdésre adandó feleletet ép azon általános hatásból meríti, melyet ama felszólalása keltett. Ha egy kormányzati ac­iónak sikerét gondosan formulázott nagy elvek kimondása már egymagában biztosítaná, akkor hi­bázott­­, hogy e nagy elvek hangoztatásával oly so­káig késlekedett; hibázott akkor midőn a jelen kor­mány megalakulása előtt tárczavállalása, vagy épen kabinet alakítására felszólíítva, e felszólítást magától elutasítá, és hibázik most, midőn kijelenti, hogy a jelen parliamenti constellációk közt az általa ragyo­góan bár, de mindenesetre vázlatosan oda vetett kormányzati elvek valósítására az időt elérkezettnek nem véli, mert szónoklatának hatása, és majdnem minden mondatának zajos helyeslése méltán igazol­hatta a feltevést, hogy az általa képviselt elvek azok, melyek körül e háznak minden pártszínezete többé kevésbé csoportosul. Nagy­vonású programmok hijjával ez ideig sem voltunk, és Sennyey a remek összeállításon túl, mely csakis az ő sajátja, egyetlen átalános elvet sem mondott, mely a 21-es és 9-es bizottságok emlékeze­tes tanácskozásaiban mindaddig, mig részletezve nem volt, általános helyeslésre nem talált. (Igaz! Igaz!) és viszont a mint részleteztetett, a felfogások legnagyobb szétágazására ne vezetett volna. (He­lyeslés.) De nem csak e tekintet volt az, mely a jelen kormányt ily átalános hangzatos programm felállítá­sától visszatartoztatá, hanem főleg azon meggyőző­dés, hogy közvetlen feladatunk, a mire minden mű­ködésünket kell, hogy összepontositsuk csakis az le­het, hogy a helyzetet domináló financziális erisist eltávolitsuk (Helyeslés.) s ez által az államot a min­dennapi megélhetés gondjaitól felszabadítsuk. (He­lyeslés jobbfelől.) Politikánk azon részére nézve, mely az állam­háztartás egyensúlyának oly égető helyreállításával csak legtávolabbról is összefügg, elmondotta a pénz­ügyminiszter mindazt, mit nem csupán azonnal szük­ségesnek, hanem a legközelebbi időben kivihetőnek is tartunk. Nem emlékszik, hogy a sójövedéknél fe­n­­álló kiváltságok eltörlésén, a dohánylicentiák meg­szüntetésén kívül hallottunk volna a tisztelt szónok részéről oly jövedelmi forrást felemlíttetni, mely a pénzügyminiszter ex*posé-jában számításba ne véte­tett volna. De hallottunk sokat, felette sokat, miknek el­takart éle nem a jelen kormány, hanem az azt meg­­­­előzött kabinetek lánczolatos politikája, kormányzása, s ennek eredményei, de ép ezért közvetve azon párt iránya ellen is volt intézve, mely elődének politikájá­ért legalább a solidaritást vissza nem utasíthatja. (Mozgás) hallottunk­ e tekintetben sokat, a­mi ép azért, mert oly tárgyilagosan, és a legnemesebb in­dokok forrásából felbuzogva mondatott el e házban, örömmel felszedegetett tápanyagul fog szolgálni a reeriminatiók ama tüzére, melynek lángjai nem e ház vitatkozásaiban, de annál élénkebben lobognak a hír­lapok hasábjain, egyes feltűnést okozott brochure-ek­­ben és vidéki pártértekezletekben, s a melyeknek destructriv hatása legelső sorban ép azon többségnek szétrobbantására irányul, melynek padjairól tartot­ta s ennek sújtó philippikáját (Mozgás) a­nélkül,hogy biztos volna az iránt, váljon e pártnak szétforgácsolt elemeit újból egyesíteni, s e kép az általa oly nyíltan felkarolt parliamentarismus fő alapját: egy homogén majoritást megteremteni önmaga képes leend­ő. (Igaz! jobbfelől.) Hangsúlyozza ezután, hogy ő nem régen tagja a kormánynak, sőt a Deákpártnak sem, s hogy nem régen küzd Sennyeivel együtt s így nem szemé­lyes vagy pártérdek készteti szólni a haza jövőjének biztosításáért, s a pártszempontokból eltekintve. Mert a jelen helyzet okai spártszempontból meg nem ítélhetők, az orvoslás rekriminácziókkal nem eszközölhető. A külföldi pénztekintélyek nem egy enunfiatió­­ja, s a­mi még kézzel foghatóbb, a magyar értékpa­pírok árfolyamának nem egy ízbeni jelentékeny csök­kenése figyelmeztet arra, hogy a mellékes okok leg­­elseje, melyek országos hitelünk csorbítására befoly­tak, és ama támadások élességében és félszegségében keresendő, (Mozgás balfelől,) melyek legutóbbi párt­küzdelmeinkben oly kétélű fegyverekül bizonyultak, melyeknek részleteit megbírálni a külföld se nem képes, se nem hajlandó, de a melyeknek általános behatása azt tőkéinek nálunk leendő állandó elhe­lyezésére bizonyosan fel nem bátorítja. Attól tart, hogy ha bajaink diagnosizában az eddigi utat követjük, és figyelmünket a nemzet testén észlelhető sérvek mélységének sebészi vizsgálgatása mellett főleg annak kiderítésére fordítjuk, hogy mely pártnak, mely államférfimnak kell hogy eme sebet, melyiknek amazt rójuk fel bűnéül ? nemcsak egymás politikai hitelét ássuk alá, hanem végkép elfojtjuk azon kutforrást, melynek további használatára uta­sítva vagyunk, s melynek létalapját nem a pártok bármi heves, bármi fényes összeütközése, hanem a közveszél­lyel szemben tanúsított érettsége, higgadt­­­sága, áldozatkészsége képezi, az összes nemzet finan­­cziális hitelét! (Helyeslés jobbfelől.) Utal Francziaországra, a­hol a pártokat sok­kal nagyobb elvi ellentétek választják el egymástól, s mégis a hitel megmentése körül minden párt egye­sült. (Helyeslés jobbról. Erre van minden késedelem nélkül, nekünk is szükségünk. S megtalálhatjuk a pártszenvedélyek elhall­gatását közös tévedéseinkben egyrészt, másrészt a súlyos terhekben, melyeket bona fide már eleve visel«

Next