A Hon, 1875. május (13. évfolyam, 99-121. szám)
1875-05-05 / 102. szám
ifiyf if ■ */■ Z] 102. szám. XIII. évfolyam, Reggeli kiadás. Budapest, 1875. szerda, május 5. LA ' C47" fTr'"C. •■•$' N*&C’A *N •-'•• •••• i & Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írta ki: 6 hónapra......................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első papjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: A HON’ 99 Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: IV--r 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek-tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, május 4. Az országháziból. Ma az arriére-garde rohant a csatába, gróf Apponyi Albert személyében, korához méltó hévvel és bátorsággal. Többnyire oda duplázott ugyan, ahová már tegnap az ősz hadvezér lett, b. Sennyey Pál, — de azért az nem akadályozta a jelen ifjú parlamenti erőt, hogy beszéde végén ki ne fejezze sajnálkozását a felett, hogy ilyen hosszúra nyúlt. (Hat láb egy hüvelyk.) Előadta beszédében, hogy ő ebben az egész országos pártegyesülésben egyátalában sehol nem talál eszmét. Mert a fúzió maga tény, de nem eszme. A fúzió csak eszköz lehet egy eszme elérésére, de nem maga a czél. Ez az eszme pedig, mely a fúzió által elérendő volna — szerinte legalább — nincs sehol. Ez képezte hosszú beszédének rövid velejét. A többi rész csak ornamentum volt az ékes rhetorikai alapépítményhez,s azokra megtessszük észrevételeinket az illetékes helyen. Tisza Kálmán, kinek mai beszéde saját kifejezése szerint is inkább rapsodistikus észrevételek sorozata volt, mint szónoklat, nagyon könnyű szerrel bánt el az egész hosszúra nyúlt szónokkal. De erre az egy vádjára válaszolt komolyan és férfiasan, mint azt az ily vád visszautasítása meg is követeli. Abban igaza van Apponyinak, hogy a pártok egyesülése nem lehetett önczél. Nem is volt az. De midőn nem képes fölfedezni azt az eszmét, melynek létesüléséért a pártok országos egyesülése történt, és midőn jobbrabalra tapogat az eszmék után, ahelyett, hogy egyszerűen felnyitná a szemét s látná, hogy amit egy egész ország (kivéve Sárosmegyét) tesz, és pedig mint maga is bevallja: lelkesedés közt és végtelen bizalommal tesz, — az nem lehet ok nélkül megtéve, ott mégis csak kell lenni valamelyes eszmének — bocsásson meg, de ha ezt nem látja, akkor vajmi nagyon sajnálnunk kell azokat, akik az ifjú gróf politikai éleslátására, úgy látszik,sokat épitenek. Ha nem restélt volna utána nézni kissé s megtekintette volna a történelem lapjait, megláthatta volna, hogy a magyarországi két szemben álló nagy párt egyesülésének szinte az volt oka, h ami minden történelmi jelentőségű egyesülésnek. A vér, faj, közös múlt, jellem, érdek, czél és aspirációk szerint együvé tartozó, de egymással szemben, talán épen ellenséges lábon álló pártok és táborok egyesülését a történelem tanúsága szerint soha nem eredményezte egyéb, mint az a tudat, hogy egy kivülök álló erő, hatalomvagy körülmény oly valamijüket fenyegeti, a mi mindkettejük előtt egyenlőn drága s a minek fenntartása mindkettejük törekvéseinek czélját képezi. Számtalan példát lehetne idézni a történelemből, ahol halálos gyűlölségben élő ellenfelek is egyesültek ebben a tudatban s egy táborrá olvadva, nem ismertek többé más versenyt, mint a fenyegetett közös érdek védelmében kifejtendő vetélkedést. Az a czél, az az érdek, mely az ország két nagy pártjának az egyesülés előtti állásban s éveken át tartó keserű küzdelmében fenyegetve volt, a legmagasztosabb czél, a legnagyobb érdek, mely egy nemzet igaz fiainak szemében fenyegetve lehet. S ami végveszéllyel fenyegette, nem az volt elsősorban, ami felett a két párt küzdelmet vívott egymással, hanem egészen más körülmény, habár annak előidézésében kétségkívül volt része a vitás kérdésnek is. A financziális romlás, ez lett legközelebbi ellenfelünk, romlás, mely lassúbb talán, de mindenesetre legdicstelenebb azok között, amelyek valaha egy nemzet enyésztét vonták maguk után. Ez ellen kellett tehát állást foglalnunk, ez ellen kellett egyesülnünk, akik a veszély nagyságát és komolyságát megdöbbenve láttuk, s nem szabad volt haboznunk, váljon a békejobbot odanyújtsuk-e eddigi ellenfeleinknek, nehogy a habozás ideje alatt szívünkig elhasson a halálos betegség, amelyet aztán igen is béke követ, de örök béke, melyből nincs feltámadás : az enyészet békéje. Ezzel a legközelebbről fenyegető veszedelemmel szemben, melyről nyolcz esztendei küzdelem után meggyőződtünk, hogy külön szakadva mindnyájan áldozatai leszünk s áldozatává lesz az ország, nem volt más szabadulás, mint megkísérlem, váljon közös erővel nem tudnánk-e sikeresen szembeszállni vele ? S megtörtént a pártegyesülésre az első lépés a volt balközép részéről. Az ifjabb Apponyi gróf meg is sokalta azt a lelkesedést, melylyel e kedvezményezés mindenfelől találkozott. Mindenfelől, mondjuk, mert nem volt e hazának oly tábora, melynek legalább egy része örömmel ne üdvözölte vona. Maga Sennyey Pál, Apponyi pártjának vezére, üdvözölte azt elsősorban s az ő hazafias föllépésének és leyális önmegtagadásának köszönhető mindenekfölött, hogy az egyesülés nagy ténye mellett még azt is lehetővé sikerült tenni, hogy az egyesülés elvi alapon történhessék. Megeshetett-e egy ily, engedjük meg, hogy tán a benső cohaesiót is nélkülöző, de mégis történeti jelentőségű egyesülés a nélkül, hogy az abban résztvett elemeket valamely nagy czél szemmel tartása, vagy hogy Apponyi gróf szavaival éljünk, valamely eszme közössége egyesítette volna?. Nem! Meg volt a czél, meg volt az eszme. S e czél nem volt egyéb, mint a legközelebbi, legnagyobb is ismételjük, legdicstelenebb enyészettel fenyegető veszély elhárítása hazánkról, vagy hogy Tisza mai szavaival éljünk, az az eszme, hogy fenntarthassuk Magyarországot a jövőnek. Azt hiszszük, hogy ez eléggé eszme. Oly eszme, melynek mindent szokás alárendelni. A mi helyzetünkben pedig nemcsak eszme, de egyúttal elkerülhetetlen kényszerűség is, a mi pedig ugyancsak erős összetartó kapocs. Amit Tisza Kálmán mai beszédében K. Sennyey Pálnak válaszolt, azt illetőleg egyszerűen országgyűlési tudósításunkra utalunk. A később szóló jobb- és baloldali ellenzéki szónokok megütközésüknek adtak kifejezést e beszéd hangja és modora fölött. Ha ráutalunk azon részükről is elismert igazságra, hogy a budgettörvény tárgyalása nem egyéb, mint a ház határozatainak összefoglalása s hogy midőn a ház a budgettörvényt elfogadja, nem tesz egyebet, minthogy saját határozatait affirmálja, s mindenki előtt világos lehet, hogy a kormány, tekintettel a már nagyon kimért időre is, kerülni szándékozott a nagyobb szabású elvi vitát. S midőn az az ellenzék részéről mégis provokáltatott, a kormány nem tehetett egyebet, minthogy annak árjait, a mennyire teheti, szük mederbe szorítsa, s erre Tiszának mai, inkább polemikus és attikai sóval bőven fűszerezett beszéde csakugyan sikeresebbnek bizonyult, mintha annyira föl akarta volna tárni argumentumainak összes arsenalját, mint Azt például Sennyey báró tévé. Tors Kálmán. — Paritás a nyelvkérdésben. A »Pester Lloyd«-ban olvassuk: »A nyelvkérdés a nemzetközi forgalomban a magyar törvényszékek által idegen törvényszékekhez intézett megkeresések tárgyában eddigelé nagy nehézségeket okozott, melyek legyőzése nem állt a magyar kormány hatalmában, minthogy a jogi igazság külföldön elismertetett ugyan, csak a teljes paritásnak megfelelő megoldás praktikus nehézségei emeltettek ki. Legújabban a magyar igazságügy ér fáradozásai által módos találtatott, mely e részben is helyreállítja a teljes paritást. Egy kölcsönös miniszteri nyilatkozatban az olasz kormány ugyanis kijelenté, hogy a magyar nyelven kelt okmányok az olasz tvszékek által elfogadandók, s a fordítás olasz hatóságok által az olasz kormány költségeire eszközlendő, mig az olasz tvszékek a magyarokhoz küldendő megkereséseiket szintén olasz nyelven küldhetik s a fordítás magyar nyelven Budapesten a magyar kormány költségére eszközlendő. — A ki tudja, évek hosszú során mily sok ügygyel-bajjal járt e kérdés elintézése Ausztriával s a ki látja, hogy most egy idegen állammal mily tisztességes módon oldható az meg, tudni fogja, hogy a nehézségeket e részben Ausztriával épen nem okozhatta más, mint »lajtántuli testvéreink« elbizakodottságszülte malicziája.« A magy. kir. földmiv.-, ipar- és kereskedelmi miniszter a következő körrendeletét intézte a hatóságokhoz. »A földmivelés, ipar és kereskedelem érdekében alakuló mindazon társulatok, társaságok vagy egyesületekről, melyek törvényszerű megalakításához kívántatik, az illető alapszabályok záradékolása a vezetésemre bízott minisztérium által jövőben a szükséges felügyelet gyakorolhatása végett, a m. kir. belügyminiszter úr is értesítendő lévén, felhívom a törvényhatóságot, hogy az ily természtű társulatok, társaságok vagy egyesületek alakulása esetében az illető ideiglenes képviselőségeket utasítsa, hogy az eddig szokásban volt 3 példány alapszabálytervezet mellett, jövőben még egy negyedik alapszabálytervezeti példányt is mutassanak be, ez utóbbit bélyegtelenül, s ezen alapszabályok felterjesztése alkalmával legyen gondja arra, hogy a fentebbi meghagyás az illetők részéről mindig pontosan megtartassák.« Apróságok. Budapest, május 4. Bizony nincs annál kellemetlenebb állapot, mint ha elhíresztelik az emberről, hogy sphynx. Minden szavában oráculumot keresnek. S ha nem találják meg, amit keresnek, no hisz van akkor zugás, meg elégedetlenség. »Ilyen sphynx én is vagyok« — mondja Kármán Lajos. Aztán akármit tegyen is, mindig sokan vannak akik nincsenek vele megelégedve. Ha felveszi is sir, ha leteszi is sir. Mindenféleképen galibát csinál. Hogy szidtuk azt a báró Sennyeyi a pártegyesülés előtt, hogy hát mért nem beszél ? Emlékszünk minő tűzzel rontott neki Pulszky Ferencz hogy lássuk hát a medvét, rukkoljon vele hát elő, ha tud valamit, aminek hasznát vehetjük, hadd legyen vele tisztában az ország, de ne tartsa véka alá dugva a gyertyát, melyet olykor-olykor az ördögnek is meg szokás gyújtani és ne hallgasson örökké azzal a boszántó titokszerűséggel, mintha Rómába vándorolt volna a nyelve, mint a nagypénteki harang. Nos hát aztán beszélt. És erre olyan elégületlenség támadt a volt jobboldal soraiban, hogy azt mondta a legnagyobb része : »de ész akkor már csak inkább menjünk Tiszával.« Azok, akik a jobboldalon nagyon megszerették volt az eddigi állapotokat, nekiestek Pulszkynak, hogy mért provokálta szólásra Sennyeyt, nem lett volna jobb, ha hallgat? Akkor aztán az volt a baj, hogy minek beszélt. A budgetvita elején Sennyei Pál, már akkor a jobboldali ellenzék vezére beszédében csupán arra szorítkozott, hogy »álláspontját jelezze.« Beszélt, de nem szólt. Gondolta, hogy ezzel most már eleget tesz azoknak is, akik azt kívánják, hogy beszéljen, azoknak is, akik azt akarják, hogy hallgasson. Bőszül ütött ki a számítás, mind a két rész megapprehendált. Ha már az ember beszél, hát mondjon is valamit, a volt az általános vélemény. Most aztán Sennyey Pál ráakadt a dolog nyitjára. »Ha hallgatok, interpellálnak, ha beszélek, interpretálnak. Egyik ép oly kellemetlen, mint a másik. Mit tűrtem ? Hisz nem szorultam reá. No hisz fordítok én a dolgon mindjárt.« Szépen összeszedte a hozzá intézett kérdéseket kissé föleresztette conservativ mártással, — és feltálalta a kormánynak. A kérdésekkel zaklatott sphinx kérdező lett, s most ő hívta fel tisztelt barátját a pénzügyminiszteri széken, hogy mondjon oráculumot. Lássák, uraim, ez a taktika. * Hanem van a beszédében egy sajátságos passus, mely fölötte alkalmas súlyos helyzetbe sodorni az ellenzék vezérét. Mi a feladata az ellenzéknek? A kormány szavait és intézkedéseit bírálat alá venni, azokból a kormány ellen fegyvert faragni, e fegyverrel megtámadni, állását megingatni, adott alkalommal meg is dönteni, — aztán elfoglalni s igy a kormány perkorrestált iránya helyett a magáét inaugurálni. Szóval saját elveit érvényesíteni. E végczélhez mindenesetre szükséges az előbbi kormány megbuktatása. De ez másként népképviseleti országban nem képzelhető, mint a kormányt támogató pártnak kisebbségre szállítása által, akár a választások útján, akár parlamenti actióval. Már most hogyan nyilatkozott K. Sennyey Pál a jelenlegi kormányt támogató pártról mai beszédében ? Olvasóink meg fogják találni az erre vonatkozó passust a ma közölt beszédben, itt elég, ha — amenynyire emlékszünk — velejét adjuk. Ez a párt, mely nem annyira benső cohaesiója, mint külterje által nagy hatalmat gyakorol, a lelkesedéssel határos bizalom, a szabadelvű zászló varázsereje által csaknem felöleli az egész országot. Ha az a párt bukik, akkor nem egy államférfi, nem egy kormány bukik, nemcsak egy párt bukik — ami pedig szintén nagy rázkódásokkal jár, — hanem bukik vele az egész óriási párt körül felhalmozott államépület szerkezete, mely ma minden számbavehető politikai tényezőt magában foglal. Ilyet mondott körülbelül. No ha ez áll, akkor báró Sennyey Pál ő excellencziája ugyancsak kényes valutra jutott. Ellenzéki állása azt követeli tőle, hogy a kormány megbuktatására törekedjék. De állása, mint honfié, nem engedi, hogy oly kormányt buktasson meg, mely után az egész államépület összedülne. Már most a callidáló két officium közül melyiket fogja teljesíteni, s melyiket ejti el ? Erre szeretnénk választ, de olyat, amely ne lenne — oraculum.* Ama kérdésekben, melyeket a kormányhoz intézni jónak látott, mi nem kérdést látunk, hanem feleletet. Hiszen már más sphynxxel is megtörtént, hogy kérdés alakjában adta meg a feleletet. Azt mondta, hogy ő e kérdéseket nem is mint képviselő, hanem mint honpolgár teszi. A honpolgárnak, ha valamikor, a választások előtt joga van tájékozni magát, minő állást foglal el a kormány bizonyos, előreláthatólag napirendre kerülendő kérdések iránt ? Mert a szerint határozza el aztán, miért szavaz erre, vagy amarra ? Ebben igaza van. Mindenkinek óhajtani kell, hogy semmi egyéb, csak a meggyőződés vezérelje a választókat. Az pedig máskép nem képzelhető, mint ha a választók a felmerülő kérdések iránt a lehető világos tájékozással bírnak. De mikor aztán, Sennyey Pál, a jobboldali ellenzék vezére nem éri be ez általános igazság hangoztatásával, sem pedig másfelől fel nem öleli mindazon kérdések összegét, melyek a legnagyobb valószínűség szerint napirendjére fognak kerülni a jövő országgyűlésnek, hanem exemplificative kiválogat belőlök némelyeket, másokat pedig mellőz : e kiválogatás által sokkal erősebben »jelzi álláspontját,« mint maga is szerette volna, s mint azt eddigi nagyszabású programbeszédeiben téve. Szerény véleményünk szerint a jobboldali ellenzék vezére a kormányhoz ma intézett kérdésekkel megfelelt arra a kérdésre, hogy minő programmal készül elindulni a jövő választásokra. Midőn egyes pontozatokat kiemelt, nem hiszszük, hogy azt véletlenül, czélzat nélkül tette volna, — eddig legalább még minden szavának meg volt a maga oka. Ha tehát kiválasztott bizonyos kérdéseket, tette azt alkalmasint azért, mert épen e kérdéseket tartotta olyanoknak, amelyek közül ő a kormánynál a magáéval ellenkező álláspontot föltételez. Miután pedig jóformán mindenki tudhatja az eddigi nyilatkozatokból is, hogy e kérdésekkel szemben a kormányt minő nézetek vezérlik, nem szükség egyéb, mint sorra venni e kérdéseket, megállapítani, mik a kormány nézeteivel ellentétes nézetek, s ez inductív bizonyítási módszer föltárja előttünk — dr. S Sennyey Pál és pártja programmját. Ennyire kibontva az a bizonyos zászló még nem volt. Csak azt sajnáljuk, hogy ily kerülgető után kellett hozzáférnünk.* Érdekes volt a mai országgyűlésen látni azt az entente cordialet, mely Sennyey beszéde alatt a szélső jobb és a szélső bal közt kifejlett. Alig volt Sennyeynek oly mondata, melyre az egész szélső bal s még Csanádi Sándor is rá nem mondta volna, hogy »heles«. Csak arra ijedt meg, mikor rajta kapta magát, hogy a képviselők számának apasztását is helyesléssel approbálta. Nézett is a hírlapírói karzatra, vajon nem vette-e észre valami indiskrét firkász, hogy ő nagysága most a nép jogait confiskálja? Még ki találja írni ! A Sennyey beszéde után pedig egymást érték a Sennyeysta gallopinek a szólásra följegyzett Simonyi Ernőnél. Hol Apponyi Albert, hol Ürményi Miksa conferálgatott vele nagy bizalmasan, gomblyukában valami pirossal, amitől Simonyi eleinte megijedt, hogy ordó, hát akkor látta, hogy szegfű. Uram Isten! ha ez így tart, ez a két szélsőség egy szép reggelen bizony nom fuzionál. * Május 4. Az is baj, ha az ember nagyra nő. Először nem mondhatja, hogy »rövid leszek,« másodszor meg oly magasra nyúlik fel a pad fölött, hogy a jegyzeteiből alig tudja kiolvasni a leczkét. Ma Apponyi Albert érezte ezt a »nagysé" átkát.«* Apponyi beszédéből ma meggyőzük, minő goromba ember az a — Sennyey. A mi Apponyi beszédében jó volt, azt ő mind elmondta előle tegnap. De hát, nem tudom, Cicero mondta-e vagy Terentius, vagy tán Juvenál, hogy »bis repetita piacent.« Azért ma Apponyi gróf is méltóztatott sajnálkozásának kifejezést adni a felett, hogy milyen borzasztó ellentétes elemekből van összehabarva az egész szabadelvű párt. Chaosz az egész, nem lesz abból soha tömör egység. Persze, ami a bibliában benne nincs, az Apponyinak nem is existál. Ennélfogva ő nem akar arról tudni semmit, hogy a chaoszból lett a világ. De hát ha annyira veszedelmes dolog ez a chaosz, mint a minőnek ő mondja, h ugyan gyónja meg nekünk: mért tartatott egy időben mégis csaknem bizonyosnak, hogy a szabadelvű cháosz ellentétes elemeinek számát, talán még a Sennyeypárt is nevelheti ?* Az ifjú Kreuzzügler ma fényesen csillogtatta elméje röppentyű- szüleményeit. Életelni is kegyeskedett. Szójátékot is méltóztatott gyártani. Azt mondta ugyanis, hogy a kormánynak minden felől megszavazott bizalom egyszer »teljes«, aztán »határtalan«, aztán meg »végtelen.« »Talán nem is annyira végtelen, mint féktelen« — jegyző meg szellemdúsan. Kár, hogy később maga rontotta el a sikerült életet. Azt mondta ugyanis, hogy a kormány »fogja« a bizalmi szavazatokat. Talán éppen kötőfékkel. De ez esetben, hogy hogy lehet féktelen. * Széll Kálmán, mint ma reggeli számunkból akárki meggyőződhetik, négy hasábra terjedő válaszszal felelt le. Sennyeynek. Ma Apponyi Albert mégis azt állította, hogy Széll Kálmán Sennyeynek a választ — megtagadta. Jaj de telhetetlen egy ember! Hát mennyire kell terjedni egy beszédnek, hogy azt Apponyi válasznak acceptálja ? Tizenhat hasábnak talán ? * Ma Tisza Kálmán azt is felemlíti, hogy a szabadelvű párt miatt ugyan 24 órás üléseket is lehetne tartani. — De hisz akkor fogjatok magatoknak más harangozót — mondá nevetve Ghyczy Kálmán az elnöki székben. A vasuti törvényjavaslatok tárgyalása a vasúti és pénzügyi bizottságban. A pénzügyi bizottság tegnap d. u. 5 órakor tartott ülésében Csengery elnök jelenti, hogy a vasutak építéséből felmerült kártalanítási követelések kiegyenlítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalás végett ide utasíttatott, miután azonban egyszersmind a vasúti bizottság bízatott meg ezen javaslat megbízálásával, azon kérdést intézi a bizottsághoz, váljon nem lenne-e czélszerűbb azt mindjárt együttes ülésben tanácskozás alá venni; ezen módozathoz a vasúti bizottság is hozzájárulván, az együttes ülésben folytattatott a tanácskozás. A magyar északkeleti és nyíregyház-ungvári vasutak függő ügyeinek rendezéséről szóló törvényjavaslat s az illető szerződés felolvasása után szót emelt Zsedényi, arra figyelmeztetvén a bizottságot, hogy miután a kormány ezen törvényjavaslat indokolásában az előfordult kormánykésedelmekre szerződésen felől követelt több munkáira hivatkozik, ő már most abbeli észrevételét el nem hallgathatja, melyet tulajdonkép csak az átalános felhatalmazásról szólójavaslatnál kívánt előhozni. Ugyanis, hogy a minisztérium az országot fel sem világosítja azon könnyelmű eljárás iránt, melynek nyomán azon kényszerhelyzetbe jutott, hogy a kérdéses felhatalmazást követelje ; az ország jól tudja, hogy a vasutak építési alapja a törvényhozás által oly mennyiségben állapíttatott meg, hogy nemcsak az építési költségek bőven fedeztettek,de az engedélyesek és vállalkozók tetemes nyereményre tettek szert, és pedig az állam rovására, mely oly elérhetlen nagy jövedelmet biztosított, hogy azon reményt sem táplálhatja, miszerint az 1868. év óta a vasutaknak előlegezett pénzeket valaha vissza is kaphassa. Midőn tehát most újabb áldozatok követeltetnek az államtól, a félrevezetett ország méltán azon kérdést intézi kormányához, hogy történhetett az, hogy a már hozott roppant áldozatok daczára a vasutak megint az állam pénzeit veszik igénybe. Erre a minisztérium saját átalános indokolásában világosan nem válaszol, egyedül azt mondja, hogy tisztában volt magával, hogy a múlt korszak alatt rohamosan eszközölt vasúti építkezésekből folyólag az állam által elvállalt rendkívüli terheken kívül még több függő terhek várnak elintézésre, de az ország, sőt maga a képviselőház nincs tisztában, vajon a volt minisztériumnak rohamos fellépése idézte-e elő a napirenden levő kártalanítási követeléseket, mert a tények oda mutatnak, hogy a közlekedési minisztérium illető közegei éveken át mindig helytelenül készült, nem részletes, de csak átalános tervezetek alapján ajánlották a vasutak engedélyezését és ezáltal idézték elő a gyakori építkezési változásokat, ezek folytán a kártérítési követeléseket, sőt ezen hanyag eljárás annyira terjedett, hogy a vasúti társulatoknak előterjesztései hónapokig nem nyertek a minisztériumban elintézést. A minisztérium egy lelkiismeretes megvizsgálásra hivatkozik, melynek nyomán a vasúti biztosításokat még körülbelül 20 millióval szaporítani kell. De ezen egyszeri hivatkozás a vizsgálat eredményére nem elegendő, ezen kényszerűség okait az ország előtt őszintén ki kell mondani és az országot az iránt biztosítani, hogy ilynemű eljárás többé nem fog ismételtetni, hogy az illető közegek már el is mozdítottak és a jelen egyezkedési tárgyalásokra be nem folytak. Az államkincstár érvelésére hallgatni lehetlen, és hogy ha a minisztérium fusionális tekintetekből hallgat, kötelessége a p. n. bizottságnak, hogy az említett tényeket jelentésében felemlítse és a képviselőházat szólítsa fel, miszerint a minisztériumot odautasítsa, hogy az ilynemű eljárást jövőben lehetetlenné tegye. Erre a közlekedési miniszter Péchy arról biztosította az előtte szólót, hogy a jelen minisztérium elhatározása szerint jövőben csak részletes, tökéletesen megállapított tervek alapján történhettek a vasúti engedélyezések, az érintett múlt hibás eljárást nem említheti fel az indokolásban, mert ezáltal mintegy jogot adott volna a vasúti társulatnak, hogy azon esetben, ha a képviselőház ezt a javaslatot el nem fogadná, még több követelésekkel álljon elő. Erre Zsedényi azon válaszára, hogy ő észrevételét az átalános felhatalmazásra nem ezen törvényjavaslatra vonatkozólag tette a miniszter oda nyilatkozott, hogy majd a felhatalmazásijavaslat tárgyalásánál a többi észrevételekre felelni fog. B. Lipthaynak épen ezen tvjavaslat indokolása iránt azon kifogása van, hogy az abban említett kormánykésedelmek és építési változásokból eredt kártalanítási követelésekről egyátalában felvilágosítva nincsen, mire Széll pénzügyminiszter felhivá a jelenlévő osztálytanácsost Záborszkyt, ki pontról pontra adta a szükséges felvilágosításokat, melyekre Bánó némi észrevételeket tevén, Nikolics oda nyilatkozott, hogy az illető társulatnak, illetőleg »Union«banknak számításai azon részhiszemre mutatnak, melyek oly roppant követelésekkel fellépni merész lettek; egyébiránt ő is azt hiszi, hogy a közlekedési minisztérium azon közegei, kik hanyag eljárásuk által a kérdéses követeléseket előidézték, felelősségre vonassanak. Molnár György nem járul ezen felfogáshoz, mert attól tart, ha mi magunk vétkesnek mondanók az illető eljárást, akkor azok folytán mintegy elismernénk a társulatok követeléseit. Simonyi nem hiszi, hogy a mostani országgyűlés még hátralevő napjai alatt az előterjesztési számításokat alaposan meg lehessen bírálni. Ha a felelősség nem üres szó, akkor azt csak további kutatás útján lehet érvényesíteni, és így e jelentésben hangsúlyoztassék, hogy a felelősség továbbra is a minisztériumot illeti. Péchy miniszter : A minisztérium ezen követelések megbírálásánál azon irányadó szempontból indult ki, hogy csak azt fogadja el, minek jogos alapja van, így tehát per útján az állam ellen valószínűleg elodázhatlan, és a hanyag eljárásnak több okai is lehettek és itt-ott voltak is több felvilágosítások teljesítendők, melyek több időt kívántak. A mint átalában az állam érdekében előnyösnek tartja a tvjavaslatot. Horváth Gyula nem hiszi, hogy bővebb tudósítást kaphatna a bizottság. Liphay oda nyilatkozik, hogy a törvényben javasolt kártalanítás mennyisége iránt a felelősséget a bizottság magára nem veheti. Zsedényi azt kérdi, hogy miután a közlekedési minisztérium közegei legújabban is a követelő vasúttársulatok követelését aránylag kisebb levonásokkal pótolták, nem voltak-e azok között olyan közegek is, kik az illető engedélyezésnél befolyást gyakoroltak ? Mire Széli pénzügyminiszter azon észrevételt téve, hogy igaz ugyan, miszerint a p. v. biztosok mindig kevesebbet ajánlottak, mint amenynyit a közlekedési minisztérium közegei, de ezt természetesnek találja, mert az utóbbiak mint szakférfiak egyezkedtek. Pécsy miniszter meg azt téve hozzá, hogy az egyezkedő biztosok a múlt engedélyezéseknél semmi befolyást nem gyakoroltak. Elnök Csengeri kimondja a bizottság egyhangú határozatát, hogy a törvényjavaslatot átalános tárgyalás alapjául elfogadja, mire részletei ellenvetés nélkül helybenhagyattak. Ezután az átalános felhatalmazásról szóló törvényjavaslat került tárgyalás alá. Hefy az átalános felhatalmazásról szóló felvétele ellen nyilatkozik, azt egy oly imparlamentáris követelésnek nyilatkoztatá, melynek tárgyalását is ellenzi, a többség azonban a felvételt elhatározta. Zsedényi hivatkozván előbbi nyilatkozatára, az 1. §-ban kért felhatalmazás ellen nincs kifogása, arra nézve sem ellenezheti azt, hogy oly kártalanítási követelések, melyek megfogható alapok után az állam ellen formáltattak, méltányos egyezkedés utján ki ne eléghessenek és igy a vasutak ügyében több, évek óta felhalmozódott szemét elhordatván, a közlekedési minisztérium helyzetét valahára tisztázhassa, de ez ellen van kifogása, hogy a kormány az országot azon kényszerhelyzet okai iránt fel nem világosítja, melyben most a felhatalmazást követelni kénytelen, ismétli tehát előbbi nézeteihez képest a további felvilágosítás szükségét. Pécsy miniszter a bizottságot figyelmezteti, hogy a jelen kormány könnyen magyarázható indokoknál fogva azon szükséget, mely a kérdéses felhatalmazás kérésére indította az előtte szóló által érintett panaszokkal, vagy inkább vádakkal nem igazolhatja , hogy a késedelmi kártérítéseket indokolásában érintvén, azok közt olyanok is merültek fel, melyek nem az illető miniszteri közegek mulasztásai vagy hibáinak, de hatáskörökön kívül álló körülményeknek tulajdoníthatók. Dr. Lipthay a törvényjavaslathoz csatolt összeállításban foglalt minden vasutat olyannak nem ismerheti el, melynek kártalanítási követelése szükségkép már most a kért felhatalmazás útján kiegyen-