A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-11 / 7. szám

7. szám. XIV. évfolyam. Budapest, 1876. Kedd, január 11. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési­­Iij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... írt­a ki. 6 hónapra....................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, jan. 11. Budapest, jan. 11. A képviselőház folytatta ma a közigaz­gatási bizottságról szóló javaslat tárgyalását. Kemény Gábor b., Bujanovics Sándor, Be­­reczky Sándor, Gebbel Károly szóltak, fel­váltva a javaslat mellett és ellen. Tizenkettő után Kállay Béni kezdett szólni. Az ülés vé­gén történtekről »Legújabb« rovatunk értesít. Törökországnak európai gyámság alá helyezése, vagy a reformok biztosítására egy megfelelő nem­zetközi közeg alkotásának eszméje, melyről ezelőtt hetekkel sokat írtak, kezd ismét föl­elevenedni. Vasárnapi számunkban közöltük lord Stratfordnak a »Times«-hoz intézett levelét, melyben ez eszmét pártolása alá veszi, hangsúlyozva annak szükségét. Stratfordot épen nem lehet Törökország iránti ellenszenvvel vádolni. () Angliának az 50-es években nagy­követe volt a portánál s mint akkori kormányához intézett jelentéseiből is volt alkalmunk meggyőződni, Törökország iránt a legmelegebb rokonszenvet táplálja és ezt nem tagadta meg most sem. Még­is ez ál­lamférfi szükségesnek tartja egy ily közeg al­kotását. Azon lehető ellenvetésre, hogy ez in­tervened volna és ellenkeznék a párisi szer­ződéssel, melynek IX. czikkelye tiltja a hatal­maknak, hogy Törökország belügyeibe avat­kozzanak, azt jegyzi meg, hogy a porta ama párisi szerződésben kötelezettségeket vállalt magára, melyeket nem teljesített, igy tehát a hatalmaknak joguk van ama befolyásra, ki­vált midőn azzal egy átalános conflagratió elejét akarják venni. Nevezett lordnak említett levelét átveszi a »Journal de Szt.-Petersb. « és helyesli az abban kifejtett eszmét. S valóban a­mi azt a török ügyekbe való avatkozástóli látszóla­gos tartózkodást és ennek hangsúlyozását illeti, nagyon furcsának és az eddigi esemé­nyekkel ellentmondónak kell tartanunk. Hi­szen az a párisi szerződés úgy sem egyéb tényleg, mint számtalanszor összetépett rongy, papír. Törökország újabb története nem egyéb mint európai beavatkozások folytonos lánczolata. Vajjon mi volt egyéb beavatkozás­nál a consuli bizottság működése a fölkelő tartományokban és mi más beavatkozásnál az a tünemény is, hogy a török kormány fér­fiak, nevezetesen a nagyvezérek, külügyérek és a hadügyérek a szerint változnak, a sze­rint jönnek-mennek, a­mint a hatalmak kon­stantinápolyi (nevezetesen monarchiánk és Oroszországé követeinek befolyása a váltako­zó politikai fluctuatióknak megfelelőleg — érvényesül. A főbb tulajdonságok, miket egyik-má­sik nagyvezérről sat, tudunk,­­nem más, mint az, hogy ez »osztrák-magyar érzelmű,« a má­sik meg tetőtől talpig »orosz befolyás alatt éli.« E qualificatiók szerint mérlegeltetnek a török államférfiak. Jelenleg a nagyvezér, Mahmud basa, köztudomás szerint egészen Ignatieff tábornok befolyása alatt áll. Egy az előtti nagyvezér a mi intenziónknak hó­dolt. Mindez eléggé bizonyítja, hogy bizony befolynak a hatalmak a török belügyekbe és csak szójáték az, ha nagyon distinguálnak a befolyás, a beavatkozás különböző nemei és formái között. A hatás s­­a lényeg ugyan­az. A párisi szerződés IX. czikkelye igy hangzik : »Les puissances contractantes constatent la haute valeur de cette communication. (Alatti huma­­yun közzététele.) Il est bien entendu, qu'ell ne sau­­rait en aucun cas donner le droit aux dites puissan­ces de s'immiscer soit collectivement, soit séparément dans les rapport de S. M. le Sultan avec ses sujets ni dans l‘administration intérieure de son empire.« (A szerződ® hatalmak elismerik ezen közzététel nagy ér­tékét. Magától értetik, hogy az semmi esetben sem ad j­o­g­o­t a n­e­v­e­z­e­tt h­a­t­alm­akn­­ak akár együttesen, akár külön-külön be­leavatkozni ő felsége a sultánnak alatt­­valóival való viszonyaiba, sem biro­dalmának bel­igazgatásába.«) így a szerződés. De mit jegyez meg erre a »Journal des Débats« ? Azt mondja, hogy igaz, hogy a szerződés szövege­­a nemzet­közi gyakorlat és Törökország mellett szól, de váljon helyesen és okosan cselekszik -e, midőn ehhez mereven ragaszkodik, midőn szigorúan veszi igénybe ama jogot akkor, mikor csak a hatalmak támogatása mentheti meg a pusztulástól ? Francziaorsz­ágból kormány­­válsági híreket, hoz a táviró. A heterogén ele­mekből álló kormányban a nézeteltérések a helyzet, és a teendők iránt mind akutabbá kezdettek lenni s valószínűleg a két republi­kánus miniszter kilépésével fognak végződni. Ez nagy baj lesz a republikánusokra nézve épen most a választások alatt, mert senki sem lesz a kabinetben, ki Buffet választási manő­vereit ellenőrizze. Szakadásra a kormányban leginkább a hivatalos jelöltség kimondása adott okot és alkalmat. Belgium most nagyszerű strike-ok színhelye, melyek középpontja Charlerois, melyek katonai intézkedéseket tettek szüksé­gessé. A minisztertanács a király elnöklete alatt értekezleteket is tartott a strike ügyé­ben. Már régebben hire jár, hogy a munkások közt feltűnő sok fegyver adatik el; ennek folytán azt az aggályt fejezte ki a belga ka­­tholikus sajtó, hogy egy forradalmi mozgalom van készülőben , mely a katholikus egy­ház és papjai ellen irányulna. Ez aggodal­mak­­túlzottaknak látszanak. A »Journal de Charleroi,« mely a helyszínen a legalaposabb informatiókat merítheti, azt állítja, hogy a munkások tettlegességeket nem követtek el s azok elkövetésére nem gondolnak. Úgy lát­szik továbbá, hogy a munkásmozgalom tisz­tán strike­s politikai jelleggel nem bír. Nem tagadható azonban, hogy a munkások között igen sok franczia és német socialista emissarius j ár­ kel és izgat. — A közigazgatási bizottság feletti vitában fel vannak jegyezve. A javaslat ellen: Hedri Ernő, Kállay Ödön, Sembery István, gr. Zichy Nán­dor, Simonyi Ernő, Hegyesy Márton. A javaslat mellett: Móricz Pál, Szivák Imre, Pulszky Ágost, Szeniczey Ödön, Várady Gábor. — A fővárosi tanács a belügyminiszter­nek a fővárosi költségvetés tárgyában leküldött is­meretes leiratát vasárnapi ülésében tárgyalta. A ta­nács ez ülésén egy a közgyűlésnek benyújtandó elő­terjesztés szövege állapíttatott meg, melyből bizo­nyos lapokban már tegnap jelentek meg holmi nagy­hangú töredékek, melyek szerint a tanács a belügy­miniszter rászólását és visszatetszését »okadatolatlannak« véli és »sajnálatát fejezi ki« a fölött, hogy a miniszter a hatóságnak oly hangon fe­lel, melynek egy törvényhatósággal szemben a legro­­szabb esetben is »helye nincs.­ A tanácsnak e határozatáról mi mindeddig nem vettünk tudomást, mivel valószínűtlennek tar­tottuk, hogy az a testület, mely arra van hivatva, hogy a kérdéses ügyhöz hasonló tárgyakat teljesen objectív előterjesztés mellett nyújtsa be a közgyűlés­nek, hogy mondjuk ez a testület, mintegy provokálni kívánja a közgyűlést, súrlódásba jönni az ország leg­főbb közigazgatási hatóságával. Mint értesülünk, a fővárosi közigazgatás élén álló férfiak nézete ez ügy­ben szintén ellentétben áll a tanács többségének nézetével s épen ebből kifolyólag a főváros néhány előkelő tisztviselője több tanácstaggal együtt a teg­napi napon egy magántermészetű értekezleten meg­beszélték a tanácsnak említett határozatát. Az érte­kezlet azt czélozta, hogy a tegnap este tartott ta­nácsülésben indítvány tétessék arra, hogy a tanács minden megjegyzés nélkül terjeszsze be a holnapi közgyűlésnek a belügyminiszteri leiratot. A tegnap este tartott tanácsülésben azonban, mint ma reggel több oldalról értesülünk, e tárgy többé szóba sem került. A tanács bevégzett ténynek tekinti a közgyűlésnek benyújtandó előterjesztvény ügyét, s így a holnapi közgyűlésen ő fogja megadni az initiatívát a nagy feszültséggel várt s nem épen simának ígérkező vitára. Feljegyzésre méltónak tartjuk, hogy a fővárosi körökben, mint bizonyosan beszélik azt a hírt, hogy a fővárosba kormánybiztosul D­o­m­a­h­i­d­y Ferencz szathmármegyei főispán fog rövid időn kiküldetni. A „HON“ TÁRCZÁJA. Utballa. Orosz beszély. I. (2. Folytatás.) Szeptember vége felé járt az idő. Az éjjeli könnyű derék itt-ott már biborszinre, másutt arany­ra festették az öreg fák lombjait, melyek közt, a kert közepén levő magaslaton az urasági kastély állt, kö­rülölelve a kertet átszegő folyótól, mely félkörben kerülte meg a dombot, úgy hogy az félszigetet képe­zett. A folyó partján virágágyaktól és diszbokroktól pompázó terraszok nyúltak el. Azoknak a falusi lakásoknak volt ez egyike, melyeknek láttára az em­ber felsóhajt: mi boldog, a ki itt lakhatik! Meg se gondoljuk, hogy hátha a rezgő nyárfa leveleit sóhaj­tás lengeti, hátha az a gyöngyvirág a siró szemből reá ejtett másik gyöngytől lett olyan fehér.. . . Akkor még persze öröm és boldogság lako­zott Sznesin asszony tündéri parkjában. Zsófia, sze­relmi mámorában újra víg lett és gyermeteg, mint azelőtt. Boris, a pályakezdő, a szép kastélynál képzeletében ezerszerte szebb légvárakat épített. Szomszédok és ismerősök jöttek gratulálni és ott maradtak napokig. A tábornok is gyakran megjelent s minthogy ilyenkor mindig különös figyelme­tt forditott Utballára, már nem is tekintettek másnak, mint generálisné asz­­szonyomnak. Most már nem volt »isten tudja ki lá­nya«, emberségesebbek lettek hozzá az emberek, sőt, ha nem lett volna annyira ártatlan, még azt is elhi­tethette volna magával, hogy kegyét vadászszák. Barátnője eljegyzése s a menyegzői készületek sokkal inkább elfoglalták, sem hogy észrevehette vol­na az emberekben történt változást. Az a nász saját­ságos érzetet keltett benne. Nem volt az irigység — hisz arra képes se volt az ő testvéri szive — sőt is örült Zsófia boldogságának; azonban mégis mintha valami bánatos lehellet borult volna lelkére. Hányszor megtörtént, hogy mikor Zsófia, — Hiedelemből, — a vendégekkel társalgott, míg je­gyese ott állt a szomszéd szobában a tekeasztal mel­lett, egyszer csak egy pillanatra találkozott tekinte­­tük, s ez egy pillanat elég volt elmondani a szemek­kel mind­azt, amit a nyelv egy életen keresztül se tud elmondani. Utballa látta, hallotta és­­ megértette ezt a beszédet! Ebben a tekintetben ott volt az élet, a szerelem, a boldogság reménye — ez a tekintet a lélekből lövelt ki és lelket talált. Mások észre se vet­ték. Sem Zsófia barátnői, sem a szomszéd földes ur, aki Borissal tekézett, nem látták az elektrikus szik­rát, — csak Urballa ismerte fel és fogta fel azt. Át­járatta vele szivét, lelkét és megrendült bele. Fiatal lányokat mi se hangol oly könnyen ellágyulásra, könyre, mint egy boldog márka pár látása. Ilyen­kor a menyasszony nővérei ott sírnak versenyt a zárt szobában, beleszeretnek, akit előtalálnak, akárkibe. Hát velem mi lesz ? gondolja a leány boldog arát látva. »Hát velem mi lesz ?« gondolá magában Ur­balla, s egyedülisége érzetében elmenekült a zajos, a vidám körből a magányba s átadta magát bánatának könyeinek, — maga se tudva miért ? Közte és Boris közt lassan kint oly viszony fej­lődött, mely nem veszélytelennek mondható ! Boris elbeszélte csinjeit, kalandjait a hadapród iskolában, — ő pedig csendes ábrándjait és helyzetéből szár­mazó bánatát. Zsófia, kinek most kisebb dolga is na­gyobb volt ennél, egészen átruházta a barátnői bizal­mas viszonyt bátyjára, ami pedig különnemű fiatalok közt ép oly veszedelmes állomás, a mily ártatlan egyneműek között. Már nem is hivatal, hanem mél­tóság. Minden apró titkunk, mások iránti minden hajlamunk, minden idegengedésünk letéteményezése. N­em maradt előtte rejtekben semmi, csak egy , amig idő­s alkalom ezt az egyet is földeríti előtte. Gyakran, mikor a vendégek visszavonultak szobáikba, Sznesin asszony jószágigazgatójával érte­kezett, a jegyesek pedig egy ablakszögletben suttog­­tak más fülek által meg nem hallható édes dolgokat: addig egy másik zugban Boris kötekedett Urballával s nem akarta elhinni, hogy a természet neki nem is adott szivet, s hogy benső, igaz érzésre képtelen. Szerette a leány eleven, sajátságos beszédmodorát, a nyugati ábránd és keleti rajongás különös keverékét s minthogy megszokta volt őt testvérének tekinteni, i­konokul küzdött a hidegség ellen, melyet a leány magára ráfogott s nem is sejté, minő tűz lappang a külső közöny hamva alatt. Sznesin asszony egy este magához hivato­ttbal­­lát. Beszélni akart vele, titokban. A leány megijedt, nem tudta elképzelni, mit mondhatnak ő neki, a mi titok benne ? De a mit hallott, az meghaladta az ő sejtelemkörét. Szncsin asszony, rövid bevezetés után, előadta neki, hogy mily szerencse gyermeke ő, a sors minő váratlan ajándékkal készül őt meglepni, hogy a legfényesebb állás, a legnagyobb földi kitün­tetés várja; egy szóval: a tábornok­­ megkérte ke­zét. Ily végtelen szerencsét soha, még legmesésebb álmaiban se mert remélni fogadott leánya számá­ra, nos ? A jó úrnő azt hitte, hogy beszéde legalább is a hetedik egekbe ragadja Utballát. Azonban elhalvá­nyult arczára tekintve, meglátta azon a legnagyobb ijedtség kifejezését. A leányka összekulcsolta kezeit, úgy nézett nagy, könyörgő szemeivel nevelő anyjára. Sznesin asszony ismételte az ajánlatot s hozzá­téve, hogy késznek ígérkezett kieszközölni az atya beleegyezését is. Utballa azonban fuldokló zokogás­ban tört ki, átkulcsolá anyai barátnője nyakát s úgy kérte csengve, ne szóljon atyjának, ne szóljon ő neki se többé ő szörnyű, szörnyű szerencséről. — Utballa, elment az eszed ? — kérdé az úrnő egész elképedve. — Nem szeretem őt. — De egy tábornok! — A ki hatvan éves. ... — Annyi érdemrenddel mellén. .. — És ránczczal homlokán. ... — Egy oly kitűnő, derék, szeretetre méltó.. .. — Tiszteletre.... — Kinek nagy érdemeit mindenki elismerni kénytelen. .. . — De szeretni nem. — Gondold meg, te is velünk jösz Pétervárra. — Hogy ott én is szaporítsam a sírokat. . .. Hiába volt minden rábeszélés, Utballa szilárd volt. Szncsin asszony pár napot engedett, hogy az alatt fontolja meg jól a dolgot s figyelmeztette, ne rontsa meg szép jövőjét egy elhirtelenkedett »nem«-mel. Zsófia is segítségére sietett anyjának, ő is na­gyon hízelgőnek találta a tábornok ajánlatát. Utballa szelíden megfogta barátnője kezét. — Mondd meg igaz lelkedre, elfogadnád-e fér­jül tet , — Én­ én mást szeretek. — És, felelj őszintén, rá tudnád-e magadat szánni, ha mást nem szeretnél, hogy neje légy ? S le­mondanál e minden álmaidról, melyeket jövődben valósulni reméltél ? Mért tegyem meg én ? Mért aka­rod előlem elzárni azt az utat, mely téged a boldog­sághoz vezet ? — Engem­ tudod. . . — Tudom, mit akarsz mondani. Neked már a születés biztosított előkelő állást a társadalomban, míg én egy szegény, megvetett teremtés vagyok. De éppen azért csüggök annyira szabadságomon, s ép­pen azért nem akarok olyané lenni, aki nem engem szeret, de az apám pénzét. Zsófia nem volt elkészülve e túlerős ellentál­­lásra, abba­hagyta tehát az ostromot. Sznesin asz­­szony azonban még nem kísérte meg utolsó ostrom­szerét. Most aztán elővette. Borisra bízta, térítse eszére azt a leányt, akit csak ifjúsága és tapasztalat­lansága ment, hogy ily vakmerően dönti romba jö­vőjét. Boris vállalkozott. De alig szólt egy két szót e tárgyról, midőn Urballa mélyen a szemébe nézett s hol elpirult, hol elhaloványodott. — Te is, Boris! — mondá kétségbeesett han­gon, hát te is azt akarod . . . — Szeretlek, Utballa, mintha testvérem volnál, s azt akarom, hogy boldog és szerencsés légy. Nos, mit vár az olvasó ? Utballa férjhez megy a tábornokhoz, fény és pompa alá rejti fájdalmát, bájol és hódit, mig egyszer, kárpótolja magát szenve­déseiért s ő is meghódol valakinek, talán épen Bo­risnak, aztán egymásnak, a miért Boris főbe lövi magát, mig Urballa kikaczagja ; — aztán lesz be­lőle egy nő, a ki a társadalmon megboszulja ma­gát stb. Egy jó nevelésű, czivilizált európai leány bizo­nyára igy tesz,vala s a czivilizált Európa azt mondja, hogy jól tette, nem is tehetett máskép. De Urballa »vad leány« volt, s a miveit tár­salkodó minden szabályai ellenére felelni tudott Bo­ris összezúzó szavaira. — Azt mondod: szeretsz s még is azt akarod, hogy más — egy aggastyánhoz menjek nőül. Hagyj el! Bocsássa meg neked isten, a mit most ve­lem tévéig — Én? az istenért, Utballa, — mi ez? De Utballa eltávozott és Borist most szállta meg először a való sejtelme. De még azt hitte, hogy talán csak hiúsága hitegeti ezzel. A leány azonban e párbeszéd után nem volt többé ura érzelmeinek. Szerette Borist, daczára a közönynek, melyet részéről tapasztalt. Nem kecseg­­tette magát hiú reményekkel. Tudta jól, mennyire felette áll Boris a társadalomban; félénk imádattal tekintett reá, — de viszontszeretetet remélni tőle nem mert soha. Mint a rab madarat rejtegető szivé­ben szerelmét s őrizte gondosan, mint egykor a Vesta tüzét őrizhették, titkolta, hogy észre ne vegyék. De e szerelem megváltoztatá őt is. Mintha valami súlyos álomból ébredt volna fel, leveté magáról a lánczokat, melyeket a társaság erőszakolt reá, é­s megint vad lett, tüzes és csapongó, minőnek a természet alkotó. Az európai nevelés megfékező hajlamait, de ki nem ölé. A­mily félénk és­ tartózkodó volt előbb idegenek­kel szemben, oly elfogulatlan, sőt fesztelen kezdett lenni most. Még a nagyobb társaság se volt rá nyo­masztó hatású. Nem gondolt a világgal, minden gon­dolata csak egy pontra irányult. Csak ezt látta, csak ehhez beszélt, d­e volt szerelme tárgya, minden tettének, szavának, gondolatának kútfeje, rugója. § (Folytatása következik.) Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése január 11-kén. Elnök: Ghyczy; jegyzők: Beöthy, Orbán. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza, Széll, Trefort, Szende, Perczel, Pécsy,­­Wenckheim. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Gölniczbánya kérvényét a közigazgatási bizottság ellen, s Arad város, a béké­si választó­kerület, s a magyar országos nemzetgaz­­dasági tanácskozmány kérvényét nemzeti bank s ön­álló vámterület tárgyában. Gölniczbánya kérvénye a ház irodájába tétetik le, a többiek a kérv. bizottság­hoz utasíttatnak. Bemutatja elnök még a természet­vizsgálók központi választmányának kérvényét a köz­egészségügyi hivatal tárgyában. A közigazgatási bizottsághoz utasíttatik. Következik a napirend, a közigazgatási bizott­ságról szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Első szólal fel Bujanovics Sándor, utal a két áramlatra, mely a javaslatot két oldalról támadja meg, de a ja­vaslatra magára nincs azon véleményben, mintha az a helyes közép­utat fogadná el. Határozottan fel­szólal a tisztviselők kinevezése mellett, mert a közigaz­gatási bizottság egész hatáskörét egy kinevezett hi­vatalnok sokkal czélszerűbben intézné el. Nem ért egyet Plachyval, kivel szemben ő igen is a szabad királyi városoknak adna előjogokat, míg másrészt — bár a múlt alkotásai közül sokat nem helyesel — az igazságszolgáltatásnak a közigazga­tástól elválasztatását oly vívmánynak tartja, melyen legkevésbé szeretne rést levetni. Gakorlati szempont­ból sem tartja előhaladásnak e javaslatot s azért nem fogadja azt el. (Helyeslés a két szélen.) B. Kemény Gábor: E törvényjavaslat egyike azoknak, melyeknek czélja a közigazgatást gyor­sabbá, egyöntetűbbé, olcsóbbá s megbizhatóbbá tenni. Nem fogadhatja el azt, mintha ez elkülönítve a többi­től s előttök nem lenne tárgyalható. — Fölemlíti, hogy e javaslat egyike a legnagyobb alakításoknak, melyek 67 óta kezdeményeztettek. Ezt mutatja azon különböző felfogás, melybe e javaslat ütközik. Egyik helyteleníti, mert c­entralizál; másik, mert nem czen­tralizál ; a harmadik útnak látja a czentralizáczióra, a másik a városok különleges szempontjából. Alkalmat vesz magának előadni saját szem­pontjait e javaslat körül s e közben megemlékezik a felhozottakról is. Mindenekelőtt Mocsárynak kije­lenti, hogy beszédével sokat nem foglalkozhatik, mert kiindulási pontjuk merőben ellentétes. Mocsáry azt tartja, hogy a megye nagygyűlése adminisztrál­hat. Ő tagadja, mintha bármely több száz tagból álló testület adminisztrálhatna. Ellenkezik e felfogás a parlamentarizmussal, mert mire volna akkor a vég­rehajtó hatalom, a kormány, ha maga a parlament adminisztrálhatna. (Úgy van!) A javaslat czélja a közigazgatás javítása, de a megyei autonómia fenntartása mellett. Azt mondják, hogy ez elvonja a megyétől összes jogkörét. Fontos vád ez, de igaztalan. Várjon eddig a megyei gyűlé­sek kezelték-e a közigazgatást ? Ezt föltételezni is lehetetlenség. Végezte az alispán, önhatalmúlag. A közigazgatási bizottság ily értelemben visszanyeri az autonómiának, a­mi eddig hiányzott neki. (Úgy van!) De azt mondják: a közigazgatási bizottságban a megye közönsége nem fog részt venni. Ő igenis azt vallja, hogy részt fog venni. Tiz ember csak akad megyeszerte, ki az ország legvitálisabb érdekében hajlandó időt s munkát díjtalanul áldozni s ő legszo­­morubb napjai közé számítaná azt, melyen kénytelen lenne meggyőződni arról, hogy tiz ily ember nem akad. (Helyeslés.) Hivatkozik a társulati életre, utal, hogy a nő­egyesületi mozgalmakban hány ember áldoz díjtala­nul időt, s reményét fejezi ki, hogy e fontos érdekek szintén találnak szóvivőket. (Helyeslés.) Ám, így folytatja, föltéve, hogy akad tíz ily ember, örökös kisebbségre lesz az a hivatalnok elemmel szemben kárhoztatva. Szóló ezt is tagadja. Hat állami hiva­talnok veend részt e bizottságban; e hat hivatalnok is annyira nem bürokratikus, hogy mind a hat kü­lönböző szolgálati ágakat képvisel. (Úgy van!) Ezekhez járul öt megyei tisztviselő, s így ké­peznek tizenegy szóval egy szavazati többséget. Alig föltételezhető, hogy mind­ez elemek minden kérdés­ben együres frontot képezzenek a választott tago­kal szemben, de ha arra lennének kényszerítve, hogy ily frontot képezzenek, szóló helyeselné, azt mert bizonyára igazuk is volna. (Élénk helyeslés) Mindezeknél fogva szóló tagadja, hogy e ja­vaslat a megyét megsemmisítné. Igaz, hogy nem a 48 előtti megyét tartja fenn, de hisz annak fenntar­tása egyszerű lehetetlenség. Utal arra, hogy a me­gyerendszer kezdetétől fogva mennyi szükségszerű átalakításon ment keresztül. Elmondja a megyei szervezet kifejlődését, mint honvédelmi tényezőit és helyeslőleg emlékszik meg azok 1848-ig tartott politikai szerepléséről, de kije­lenti, hogy e szerep ma már szükségszerűleg véget ért, s egész más teendők várnak rá. E teendőket adja meg neki a jelen javaslat, mely így sem nem c­entralizál, sem nem haboz a két irányzat közt, s melyet azért szóló készséggel fogad­­el átalánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk tetszés.) Gebbel Károly lehetetlennek tartja, hogy oly különböző elemek helyesen hathassanak közre egy czélra. Fél a bizottságban kifejlődhető sok beszédtől s az ebből folyó kevés cselekvéstől s mindezek foly­tán nem fogadja el a javaslatot. Beretzky Sándor : E javaslatot oly porten­­tumnak hirlelték, hogy szinte jól esett neki, mikor megismerkedvén vele, egy régi ismerősének utódjára ismert benne. E régi ismerőse az Erdélyben 48 előtt érvényben volt közigazgatási forma. Kötelességének tartja védelmezni e régi ismerősét, a­mi nem is ne­héz feladat, mert a javaslat maga voltakép megtá­madva nem is volt, csak az emlegettetett, hogy a tör­vény végrehajtása közben annak intencziói ellenére az autonómia veszélyeztetve lesz. Nem tartja félelmesnek az államhivatalnokok befolyását, mert azok­ is hazafiak, kiknek megsértését nem tartja helyes dolognak. De ha ez bekövetkeznék is, a ház kezében vannak az orvoslás esközei. Azt sem hiszi, hogy a közigazgatási bizottság független tagjai nem lennének szorgalmasak. Azért lett népte­­len a megye, mert a pártküzdelem foglalt első helyet ügyei közt, s ez megszűnvén, a megye újra füg­ A VIDÉK. Deés városa legközelebbi bizottsága egyhan­gúlag s lelkesedéssel elhatározta, hogy a magyar jegybank s külön vámterület felállítása s a kamatláb megállapítása iránt feliratot küld a képviselőházhoz, a Romániával kötött szerződés ellen Udvarhelyszék által pártolás végett küldött felirat azonban egysze­rűen tudomásul vétetett. Az évi költségvetés észrevé­tel nélkül elfogadtatott. Csk­kszéken f. hó 31-én újólag alakult meg a tanító-egyesület. Az egyházi hatóság által támasz­tott vihar következtében azonban a »hithű« tanítók legnagyobb része nem csatlakozott az uj egyesület­hez, úgy hogy annak csak 29 tagja lesz s fennmara­dása még nincs biztosítva. A megmaradtak elnökké Éltes Eleket, titkárrá Nagy Imrét választották. Sajnos, hogy a papok az ily ügyekbe is befurják ma­gukat. A »Nagyvárad« czimü lap a kir. tábla de­centralisatiójáról értekezvén azt átalában helyeslés­sel fogadja s fejtegetései közben azon fontos s gyakorlati érdekű megjegyzést teszi, hogy a vidéki főtörvényszékek elhelyezésénél különös tekintettel legyenek oly helyekre, hol a jogi főtanodák jogka­rokká alakíttattak át, hol tehát a joghallgatók nem­csak gyakorlati képzettséget nyerhetnek, hanem a tudori szigorlat is eszközölhető lesz. Ezen eszmét mi is melegen pártoljuk! Heves és K.-Szolnok megyék népoktatás ügyének állapotát a múlt évről Montedegoi Albert Ferencz terjedelmesen ismertette a megyei iskolata­nács előtt. Ezen évi jelentésből átveszszük a következő főbb adatokat. A 37,409 mind­két nembeli 6—12 éves tanköteles közül 27,926, vagyis 75... százalék járt tényleg iskolába, míg a 14,388 mindkét nembeli 13—15 éves tanköteles közül 6,292, vagyis 43.66 szá­­zalék látogatta tényleg az ismétlő iskolákat, úgy, hogy a tankötelesek 51,797-re menő összes számából 34,218, vagyis 66.06 százalék részesült iskolai okta­tásban, s csak 33.9­4 százalék maradt el az iskolából. Összehasonlítván e számokat az elmúlt éveknek ha­sonló adataival, örvendetes haladás derült ki miután a tanulók száma 1869 óta 21,81 százalékkal szaporo­dott. Az iskolák száma 306, az osztályoké 418 — ezek közt van 17 községi iskola. 1869. óta 75-tel sza­porodott az iskolák száma. Óvoda a megyében 4 van, középtanoda 4, továbbá 1 tanító s tanítónőképezde. Faiskola van 140, tornahelyiség 20 helyen. Tanító van 345, ezek közt 295 képesített. Tankönyve a ta­nulók 79,37 százalékának volt. A megye területén levő iskolák összes jövedelme 106,484 frt 78 kr, mely­ből 11,387 frt, tandíjból jött be. Új iskolaépület 7 nyittatott meg, 28 helyütt javítások történtek. Még 29 helyen volna szükség iskolára s felsőbb népiskola a törvény rendelete ellenére sehol sem létezik. Bizony sok hiány van még! Váczon a népiskolai tanügy meglehetős szomorú, elhagyatott állapotban van. Az érdem oroszlánrésze Pest megye tanfelügyelőit illeti, kik több egy événél nem is méltóztattak bepillantani e közel 1500 lakót számláló városba. Az érdemnek ki­váló jutaléka illeti e mellett Réthy Ignácz, városi polgármestert, ki valamint a közigazgatás minden terén, úgy kiválóan a tanügy irányában kimutatta a tadás iránti megrögzött csökönyösségét. Vácz város képviselete például még a múlt év nyarán elhatároz­ta, hogy a többször sürgetett polgári iskolát októ­berben megnyitja. Helyiséget jelölt ki számára, és meghagyta, hogy a tanácsi állásokra pályázat hirdet­­tessék. Ez iskolának még októberben meg kellett volna nyílnia. A polgármester úr azonban nem haj­totta végre a közgyűlés határozatát. Igen természetes, hogy érdemei folytán még ma, a tanév megkezdése után közel negyedfél hóval, sincs Vácznak polgári is­kolája. A polgármester úr nem érkezik a tanügy ér­dekeivel vesződni, miután polgármesteri hivatala mellett egy privátbanknak is igazgatója, melyet ép úgy mint Vácz városát, szerencsésen vezet — hátrafelé. Ajánljuk Pest megye új tanfelügye­getlen tettkész elemekre teend szert. Elfogadja a ja­vaslatot. Ezután Kállay Béni szólal fel. Az ülés e részéről reggel értesítünk.

Next