A Hon, 1876. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-13 / 9. szám
99 Előfizetési felhívásA. . XIV-dik évi folyamára. Félévre.................. 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, jan. 12. Sennyey és Tisza. Ez a két ember, két közigazgatási reformirányt képvisel és ma a legkomolyabban, lehető behatón törtek lándzsát elveik mellett. Ha Sennyey a tárgyalás alatt lévő javaslatra a »korcs alkotás« kifejezését nem alkalmazza, miért méltán figyelmeztető Tisza az ő kormányzásának, valóban ilyen kísérletére : — a vita a magas elvek tárgyilagos színvonalán marad. Emelkedjünk fel erre. Sennyey bírálta Tisza javaslatát közigazgatási, politikai, pénzügyi, sőt társadalmi hatásában is, alapul véve a választási rendszert és ezzel szembe állítva, ugyanezen szempontokból, saját rendszerét, ezt fejti ki, nem elég határozottan, de az eddigieknél részletesebben, a kinevezés alapelve szerint. — Tisza lépten-nyomon követte argumentátiójában, behatóan czáfolva az éles bírálatot. E ttán harcz érdekes volt, mert csaknem egyenlő erővel volt folytatva, csak a tetszésből lehete ítélni, hogy ki a győztes. Sennyey a főispán kezében akarja összpontosítni, az egész közigazgatás végleges elintézését, teljhatalommal, esetenként a szakközegek meghallgatásával, a kinevezett tisztviselők felett; ezt a hatalmat, az össszes állami és önkormányzati közegekre nézve, a felelős kormány felebbezési fóruma mellett, a főispán elnöklete alatti bizottságra és megyegyűlésre bízza Tisza. Ez a dolog lényege. Mert az az eszme, hogy a tisztviselő bizonyos qualificatióval bírjon, hogy felelős legyen, és úgy nincs kizárva Tisza javaslatával, mint ahogy ezzel megfér, sőt szükséges a közigazgatási jogszolgáltatás és főleg a központban egy közigazgatási törvényszék felállítása »a contentieux« bíráskodása és a közigazgatási jogszolgáltatás legfőbb gyakorlására. Ezeket követelte Sennyey és vele, ezekben, egyetért Tisza is. De abban már nem értünk vele egyet, hogy nálunk, most igaz lenne az, hogy az önkormányzat lényege nem a választásban van. Mert igaz, hogy a »közigazgatásban való« részvételben áll ez, de midőn ezt Senynyey tisztán helyi ügyekre, idegen közegekkel való rendelkezésre redukálja, akkor noha akar félautonómiát (mert egész ez is csak akkor lenne, ha saját közegeivel rendelkeznék), de nem enged önkormányzatot, mely az állami ügyek decentralizált elintézésében nyilvánul. És, hogy a közigazgatásban való e részvételt, nálunk, hol sem 18 ezer angol békebirót, sem a »nobile officium« más hasonló nemét megteremteni nem lehet, csak a tisztviselők választásával lehet úgy elérni, hogy a közigazgatás és önkormányzat érdekei kiegyeztetve legyenek, az kétségtelen. Mert, amit Sennyey mond, hogy a kinevezett hivatalnok felett rendelkezzék az autonómia saját ügyeiben és gyakoroljon a felett ellenőrzést, de annak elmozduhatlansága mellett, ez valóban megteremtené a közigazgatási zavart, a ki nem egyeztetett két hatósági működésében, és minden közigazgatási befolyás nélkül hagyná az autonómiát. A felterjesztés, panaszjog egyeseknek is meg van, az nem önkormányzati, biztosíték, (csak sanctió által lehet azzá), az autonómiának. És, hogy maga az utóbbi mily hiányos lenne, oly közegek mellett, melyeknek más parancsot és az autonómia helyi ügyeit csak mellékesen végezhetik, elképzelheti mindenki. Azt mondja Sennyey: a parlamenti rendszer szerint kell az önkormányzatot is rendezni, legyen ebben is külön tanácskozó és külön felelős, végrehajtó közeg. Helyes , de hát akkor, miért nem engedi, hogy mint a kormány, a parlamentnek , úgy a tisztviselő az önkormányzatnak legyen kifolyása. Épen ő akar önkormányzatellenes módon, egy mindenható prefektet, e mellett egy szakközegekből álló dikastériumot és egy erőtlen, kérelmező megyegyülést. A kinevezés mellett remél Sennyey jó hivatalkart nevelni és állandósítni, melynek hatása alatt megszűnjék társadalmunkban a dilettantizmus, a korteskedés, legyen jutalmazva az érdem. Igen szépen és hathatósan fejtegette ezzel szemben Tisza, hogy, míg a választás mellett a különböző protekciók nyilvánosan küzdenek és az érdemetlent elejtheti az új választás, addig az előszobák korrumpáló kérelmezőinek hatása a társadalomra, a kormánytól kizárólag függő korteseké, a politikai életre, sokkal roszabb, megmételyezőbb hatással lenne. És nagyon figyelemre méltó az is, mit Tisza, Sennyey azon követelésére mondott, hogy legyen minden hivatali pálya kenyérpálya. Igen, legyen ez a szoros értelemben vett szakpálya és, elösmerjük,hogy a felsőbb ágakban a kozáganyaiAo LOlljr c/tt l* svvll nikai és miniszteriális hivatalok, de ha nem is teljes »nobile officium «-képen, mégis oly elemekkel kell az alsó közigazgatást végezni, melyek anyagilag függetlenek anynyira, hogy állásuktól existenciájuk ne függjön, vagy életrevalók, képzettek annyira, hogy akár ügyvédi, jegyzői, akár gazdasági és más magánpályákon is megélnek, ha közigazgatási hivatalnokokká meg nem választatnak. Kell kualifikáczió, kell a politikai befolyással való visszaélés elleni biztosíték (így, hogy működési kerületében egy tisztviselő se legyen megválasztható) kell megyei nyugdíjpénztár és a mostaninál több, állandósított közeg, de az alispáni, jegyzői és szolgabirói állás, kellő képesség mellett, most is elég állandósággal bír. Sőt még azt is állítjuk, hogy a választási rendszer mellett megfér az állandó alkalmazás is, tehát a kinevezés emiatt sem lenne szükséges. Bizonyítja ezt, most is, a megyei szakközegek állandósága. Igaza van Sennyeynek, hogy szükséges lesz e közegeket szaporítni és épen azért tartjuk szükségesnek ezt, hogy a félig »nobile officium«-nak tekinthető, mindenesetre változás alá eső, tehát nem egészen kenyérpályát képező állások teendői ne legyenek úgy túlhalmozva, hogy nagy terhet képezzenek. Nem vagyunk barátai a dilettantismusnak, de a szakértelem megkövetelését se vigyük túlzásba. Bizonyos kualifikáczió mindenre kell és ezt meg is kell szabni, de hogy a közéletben való gyakorlat és az illetékesség ismerete, erély mellett, sok közigazgatási állásban többet ér, mint a sok vizsga és a szamárlétrán való bureaukratikus haladás, az bizonyos. És hogy így mégis jobb, sőt olcsóbb is lesz közigazgatásunk, mint a sok »szakközeggel,« arról meg vagyunk győződve. Visszautassa Sennyey a bureaukratismus vádját, pedig hol minden egy miniszter vagy egy főispán bureaujában intéztetik el, honnan ki van zárva az önkormányzati testület beleszólása (az utólagos panaszt kivéve) és intézése; hol csakis egy embertől függ minden egy megyében, és ez csak »szakközegeit« hallgatja meg, ott akár van nagy irodaszemélyzet, akármincs, báreaukratismus van , mert ennek lényege nem csak az írással való kormányzás, de átalában a nem hivatalos elem aktív közreműködésének kizárása. Sennyey terve idemegyt ki, és minthogy az önkormányzati közreműködést átalában kizárja, ugyanazon teendőkre, költségesebb is lenne az. — A kalocsai érsek, mint értesülünk, az érseki megyéjében létező felekezeti iskolák állapotáról, 1868 óta történt gyarapodásáról stb. kimerítő kimutatást terjesztett a közoktatási miniszter elébe, kisérve azt nem kevésbé terjedelmes és érdekes jelentéssel, melyben a hatósága alatti iskolák irányában követett elveit és eljárásait részletesen fejtegeti. A miniszter, az érsekhez intézett válaszában, míg egyfelől saját törvényes álláspontját a felekezeti és a községi iskolákra vonatkozólag fenntartja és hangsúlyozza, nagy elismeréssel nyilatkozik az érseknek saját felekezeti iskolái érdekében kifejtett buzgalmáról, melynek eredménye, hogy alig van az egész érseki megyében népiskola, melyben 68 óta valami, és pedig sok helyi, lényeges és tetemes előmenetel ne történt volna, vagy a tantermek osztá-Allrt«v«A »,L xtq cif0 Q +Q« rendszer jobb beosztásában, vagy az épületek nagyobbítása és jobb karba hozása körül, vagy a felszerelésben. Különösen örvendetes, hogy nincs tanítói állomás, melynek javadalma a törvényes minimumot el ne érné, sok azt meghaladja sok 500—1000 írtra menő, sőt azon is felüli fizetéssel van ellátva stb. Óhajtandó volna, hogy akár a kalocsai érsek, akár a miniszter, úgy az érseki,kimutatást és jelentést, mint az arra adott miniszteri választ közre bocsátanák , példaadásul más felekezeti hatóságoknak is, főleg pedig az ügy érdekéért. Ugyancsak a közoktatási minisztérium köréből, értesülünk, hogy a miniszter az egyetemi tanácsot felhívta, gondolkozzék a bölcsészeti karban oly szükséges reformokról, netalán felesleges tanszékek megszüntetése, vagy hiányzó, de szükséges tanszékek felállítása felől s átalában az egyetem egyik karánál sem annyira — mint a bölcsészetinél — kívánatos új élet megindításáról, érdeklődéssel várjuk az eredményt. — Bécsből írják a következőket: »A képviselőház tegnapi ülésének végén Auersperg, Lasser, 9. szám, XIV. évfolyam. Reggeli Kiadás: Budapest, 1876. Csütörtök, január 13. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ..................................... 6 írt ki 6 hónapra......................................... ... . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. A „HON 44 TÁRCZÁJA. A »Nemzeti Hírlap« támadására. — A népszínházi vitában. — A »Hon« 181. reggeli 1875-ki aug. 10. számában »A népszínház és a mi azzal összefügg« ez alatt jelent meg egy czikkem, mely így kezdődik : »Csendben, a nélkül, hogy síp, dob és görög tűz előzte volna meg, mint valami jótékony tündér varázsvesszejére, ime előttünk áll a magyar beszélő és alakító művészet istenasszonyának második temploma : a népszínház. Meglett, mielőtt a tervek idejében még remélhettük volna, hogy ennyi idő alatt meglehet. Termett, mint a vadvirág, melyet az őstermészet, az anyaföld önkényt növel — így bizonyítván be, hogy szükségszerűleg kellett lennie. A magyarság küzdelmének a germanizáczió ellen itt a fővárosban egy új diadaloszlopa van. Megcsináltuk s nem csináltunk belőle előleges virtust.« Elmondom aztán, hogy ime a test meg van most azon kell lennünk, hogy hozzá méltó szellemet teremtsünk bele. Ezt is nyilvános discussió tárgyává, kell tenni, mert közérdekről, nemzeti jelentőségű kérdésről van szó. Rákosi Jenő egy,két nappal előbb kelt nyilatkozatában kijelentette ugyan, hogy az eszmecsere a népszínház ügyének ártana s animosus modorában odavágta, hogy akik e stádiumban hozzászólnak a dologhoz, azok »félnek, hogy ni bizony még sikerülni talál, s el akarjuk a sikert rontani; de ugyanakkor ő maga hozzászólt a dologhoz elég tüzetesen s ezzel élét vette tulajdon vádjának mások ellen s lehetővé tette, hogy hozzászólhasson más is, anélkül, hogy ez által hazaárulás gyanújába keveredjék. A Rákosi nyilatkozatában találtuk megerősítve azt a hírt , melyhez addig nem szóltunk, hogy a népszínházat átveszi, a szerződés kész, de még aláírva nincs, s hogy a nemzeti színháztól át fogja venni a népszínműveket, ha lehet a nemzeti színház népszínműénekeseivel együtt. Ehhez már hozzá lehetett volna szólani. De nem szóltunk sem ahhoz, miként történhetett, hogy nyíl- vános pályázat kizárásával juthatott annyira a dolog, sem ahhoz, hogy a nemzeti színház számos év alatt nagy fáradsággal gyűjtött s most már jövedelmezni kezdő tőkéjét egyszer csak elajándékozzák. Nem szóltunk azért, mert nem akartunk ártani, nem anynyira a népszínháznak, mint inkább a Rákosival kötendő szerződés létrejöttének. Minden jót vártunk tőle; kifejeztük, hogy bízunk Rákosiban, hiszszük, hogy szívén viseli az ügyet s hogy ha az ő kezébe kerül, haszna lesz belőle — saját szavai szerint »a nemzetnek, a fővárosnak, a színészetnek, az irodalomnak.« Ezért tartózkodtunk még az aggodalom előleges kifejezésétől is. Önmagamat kell vádolnom e hallgatás miatt, melyet, megvallom, ama személyes körülmények parancsoltak reám, melyeket most a »Nemzeti Hírlap« a vitába vonni ízléses dolognak tart. Tartottam attól, hogy felszólalásom félre fog magyaráztatni, s ami az én véleményem, az másoknak fog tulajdoníttatni, s azoknak okozok vele kellemetlenséget. Hallgattam tehát erről, sőt elkövettem azt, hogy a »Hon« is hallgasson, s beszéltem arról, mit tartanék a népszínház feladatának művészeti irányban a Rákosi vezetése alatt ? A 182. számban elmondtam, hogy ha a népszínház vezetése a B. kezébe jut, nem lehet senkinek oka az aggodalomra. Nagy része volt benne, hogy a népszínház létesüljön; bizonyos, hogy szeretni is fogja. Drámaírói működése is qualifikálja rá, ámbár még ez nem bizonyíték arra, hogy színházigazgatáshoz is ért. De ezt megtanulhatja; jó akaratában sem kétkedünk; fő, hogy megértse feladatát. És itt előre óvtuk az operettek és látványosságok túlkaparása ellen, s felhívtuk figyelmét ama szomorú emlékű vállalatokra, melyeket épen ez irány túlságos ápolása tett tönkre művészetileg és anyagilag. Az operettek elrontják a színészt s képtelenné teszik jellemzetesen játszani, a látványosságok, a helyett, hogy a kedélyre hatnának, csak a szemre hatnak, de azt se elégítik ki, hanem csak vágyat keltenek benne, még több, még káprázatosabb látványosság iránt. — Művészi czél, melytől a népszínház magát el nem zárhatja, ezek által elérve nincs, sőt a selejtességnek, ürességnek képezik forrását s maguk után vonják a megromlott ízlést, az irodalmi és színművészeti hanyatlást. Ezt igyekeztem kifejteni bőven és indokolva második czikkemben. A harmadikban (183. aug. 12.) az Operette és látványosság depraváló hatását mutattam ki a vidéki színészetre, melynek egyik merítő forrását bizonynyal a népszínház repertoirja fogja képezni. Végre előadtam, mi a népszínmű irodalmunknak, mi volt a nemzeti színháznak s mivé szeretném fejlesztve látni a népszínházban Rákosi keze alatt. Csupa tiszta művészeti és irodalmi tekintet vezette tollamat e három terjedelmes czikkben. Sem a szerződés kérdését egyátalán, sem annak módozatait tollamra nem vettem. Rész akaratot abban a népszínház vagy Rákosi ellen csak rész akarat fedezhet fel. Amennyiben ez utóbbinak személyéről megemlékezem, lojalitással teszem azt s érdemeiből nem vonok le semmit, sőt igyekszem el nem hallgatni belőlük semmit. Így írtam akkor, mikor a népszínház még meg nem nyílt, de már bizonyos volt, hogy igazgatója Rákosi lesz. Erről a kérdésről aztán nem szóltam sem én, sem a »Hon«-ban senki egészen addig, míg a nemzeti színházban meg nem történt az utolsó népszínműi előadás. A hírlapok nem reflectáltak czikkeimre, csalódván abban a jóakaratú előleges föltevésben, hogy amit én írok, hogy is lehetne egyéb, mint személyeskedő támadás Rákosi, illetőleg a népszínház ellen. Lett volna csak igaza föltevéseiknek csak egy árva betűmben is, — dehogy maradt volna figyelmen kívül felszólalásom A hány hírlapíró baráti viszonyban állott a népszínház igazgatójával, a hány drámaírónak visszautasíttatott a darabja, vagy nem adatott annyiszor, amennyiszer ő jogosultnak hitte előadatását, ahány tollforgató ember összeköttetésben áll hite szerint nem eléggé méltányolt színésztehetségekkel, kik az igazgatóra haragusznak, az mind előállott volna ellenem s azok ellen, akikkel engem identificálni megszoktak. A magam ellen intézett támadásokat nem bánom, azokra megfelelek, ha tudok s amint tudok, a hozzámtartozók elleni támadások fájnak ugyan, de elvégre az sem tartott volna vissza véleményem őszinte kijelentésétől, amennyiben azzal valamely közügynek némi hasznot vélek tehetni. De hogy előlegesen palctát törjek valami felett, amitől a legjobbat várni kötelesség, mindaddig, mig a várakozás hiú illúziónak nem bizonyul, — arra nem visz rá a lelkiismeret. E szerint, ha egyszer-másszor merült is fel bennem kétely vagy aggodalom, — elfojtottam azt, mint pesssimizmusra hajló érzetet s nem beszéltem — mint fentebb mondám — a népszínház és népszínmű dolgáról addig, mig a népszínmű a nemzeti színpadról letűnt. Ez volt oct. 10 én. (232. sz. esti.) Elbucsuztattam, hirlapírói tisztemhez képest. S ekkor újra ajánltam a népszínháznak, vegye át a népszínművet azzal a szeretettel, melylyel az anyaintézetben ápolták s miután, mint kimutatni igyekeztem, a népszínművet nem egyedül az írók, de egyúttal a legjobb színművészek kölcsönös cserehatása tette azzá, amivé vált: ajánlottam Rákosinak, igyekezzék személyzetét, amelynek névsorát akkor már ismertük — oly erőkkel gyarapítani, kik garancziát nyújtanak az iránt, hogy a népszínművet a népszínházban élvezhető előadásban láthatjuk. A népszínház megnyitásáig a többi lapokban is regisztrált híreken kívül megint nem volt a népszínházról említés nálunk. A megnyitás megtörtént. Én megvallom, ezt egy emlékezetes nemzeti ünnepnek reméltem. Annak várta minden ember. A »Nemzeti Hírlap« szerkesztője maga is, mint hallom, előre megírta a nagyszerű eseményt. S mi történt az előadás után? az, hogy a »N. H.« szerkesztője a nyomdába futott s összevissza törülgette,korrigálgatta czikkét, s egészen kivetkőztette eredeti formájából. Nem merte úgy adni, a mint írva volt. De még igy is ez a czikk volt a legkegyelmesebb az egész hírlapirodalomban a népszinház megnyitási ünnepének méltatása körül. A király ott hagyta az előadást s a remélt subvenczió füstbe ment (reméljük, nem örökre.) A közönség boszankodott, a színházi bizottság tagjai szintén. Égre-földre kérték Rákosit, hogy legalább a »Jeremiás siralmait« hagyja ki. A szerkesztőségekben nem találtak más kapaszkodót, mint a »kezdet nehézségeit.« S ez az első előadás, melyet elitéltünk épugy (»Hon« oct. 16.), mint az egész sajtó, aztán ismételve lett változatlanul egész az »Ördög párnájának« előadásáig s azután is. Időközben lapunk is a mellett szólalt fel, hogy Soldosné asszony, kiről az volt a hír, hogy távozni, vagy áprilisig a nemzeti színháznál maradni akar, a népszínházhoz szerződjék. (»Hon«, oct. 17.) Oct. 23-án esti lapunkban írtam az »Ördög párnájáról.« Aki összehasonlítja a bírálatot a legtöbb lapéval, be fogja ismerni, hogy az a legenyhébbek közé tartozik. Gratuláltam hozzá a népszínháznak, mint amelylyel tulajdonképi feladata terére lépett. Ettől kezdve én nem írtam többet a népszínházról és előadásairól s biztosítok mindenkit, hogy befolyást sem igyekeztem gyakorolni arra, mit és micsoda szellemben írjanak társaim. A »Dunanan«-t nem is láttam, a »Falu roszszá«-nak színre hozatalát a »Hon« örvendetes tüneményként üdvözölte, a »Föld körüli utazás«-nak megdicsérte a kiállítását s művészi becséről szólt minél kevesebbet, miután dicséretest sokat nem írhatott; a »Két huszár egy baka« czímű darabot több lap mondta silányságnak, nem csak a »Hon«. Én részemről ezt a darabot se láttam. Akkor jött amaz interpelláció, a népszínházi választmányhoz, melyről a »N. H.« azt írja, hogy először egy vidéki lapban jelent meg. Midőn az én kezembe került, az volt szándékom, hogy közlésével várni fogok. Azonban megjelent az »Egyetértés és Magyar Ujság«-ban s akkor aztán hiába lett volna tovább halasztani. Erre következett a Rákosi epés felelete, melyben objectiv védelem helyett támad és pedig gyanúsításokkal támad. Erre aztán válaszoltam, az igaz, hogy szenvedélyesebben, mint most tenném, — de szolgáljon mentségemül az, hogy hangom csak viszhangja volt a Rákosi úrénak. Oly nyilatkozat, minő az övé volt, rögtöni választ kíván s ilyenkor ritka ember van azzal a szerencsés temperamentummal megáldva, hogy hév nélkül védelmezze a megtámadott igazságot. Ez utolsó válaszomon kívül (melynek tartalmát azonban most is magamévá teszem és csak hangját választanám meg máskép) bátran elő merem teljesíteni bármely elfogulatlan bírónak minden soromat, a Depretis és Chlumeczky miniszterek a képviselőházi elnök, Rechbauer hivatalos helyiségében a három alkotmányhű klubb elnökeivel megbeszélték a Magyarországgal folytatandó tárgyalásokat. Herbst hangsúlyozta annak szükségét, hogy a kormány a parlamenttel való folytonos contactusban járjon el és felvilágosításokat kért a Budapesten folytatott tárgyalásokra nézve. Auersperg herczeg miniszterelnök kijelente, hogy kész a törvényhozással állandó contactusban maradni , arra is késznek nyilatkozott, hogy jövőre minden lehető felvilágosítást adjon, de az eddig folytatott tárgyalásokról nem mondhat semmit, mert discretiót fogadott. Anynyit azonban mondhat, hogy a kormány elleneszegülend mindannak, ami az állam érdekeivel valamiképen ellenkeznék. Egyszersmind azon kívánságának adott kifejezést a miniszter, hogy az interpellálni akarók álljanak el szándékuktól, mert a kormány adott szava által kötve lévőn, a házban sem tehetne semmi idő előtti nyilatkozatot. Lasser miniszter kijelenti, hogy a képviselőház nem lesz kényszerhelyzetben s a kormány kész különben meghallgatni még most is az alkotmánypárt kívánságait a klubbokban. Ezek után azt hiszik, hogy a tervezett interpelláló el fog maradni.« A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében részletes tárgyalás alá vette a végrendeletek alakszerűségéről szóló törvényjavaslatot, illetőleg folytatta az e részben a tegnapi ülésen megkezdett részletes tárgyalást. Az 1. §. azon intézkedése, mely szerint az önkezűleg írt és aláírt végrendelet érvényességéhez két tanú kivántatik, — és illetőleg az ennek ellenében előterjesztett azon indítvány, mely szerint az ily végrendeletek tanuk nélkül is érvényesek legyenek, igen élénk és beható vitát idézett elő. A vita berekesztése után az 1. §. a következő szövegezéssel fogadtatott el : »Az írásbeli magánvégrendelet érvényességéhez a) ha a végrendet az örökhagyó által egész terjedelemben íratott és aláíratott, két tanú; b) minden más esetben négy tanú kívántatik.« A 2—12. §§-ok részint változatlanul, részint kevésbé lényeges változtatásokkal fogadtattak el. Az ülésen jelen volt Perczel Béla igazságügyminiszter. Holnap d. u. 5 órakor a tárgyalás folytattatik. Országgyűlési tudósítás, Budapest, jan. 12. A képviselőház üléseinek, melyeken úgynevezett nagy beszédek tartatnak, hagyományos szokás szerint az az adaléka szokott ----,h„*k ezónoklatok elő- vagy utójátékát képező egyéb ülési részletek teljesen jelentéktelenek. Mily hasznos ez, csak a ház tagjai és rendes látogatói tudják. A kifáradt figyelem nem kényszerül túlfeszülni ismételt lebilincselés által, sőt alkalmat talál szórakozni folyosói megjegyzések hallgatása, buffetbeli harapnivalók nyeldesése, nem túlságos figyelmet érdemlő újságczikkek olvasótermi átfutása révén. Emlékezem, hány momentuózus beszéd után vette a ház tiszta áldásnak Lázár Ádám két órás fejtegetéseit, melyek alatt a beszédét előtte bevégzett »nagy« szónok bizvást időt nyert nem csak oráczióját korrigálni ki az udvarias Kónyi segédkezése mellett, de még arra is, hogy a folyosón »tisztelői és barátai« szellemdús gratuláczióit fogadja. Ilyenkor szoktak teremni a buffet-i aperquek, a bon mot-k, s a folyosói életek megannyi válfaja. A mai ülés — melyet szintén egy jeles »nagy« A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlött tudósítás Sennyey Pál b. beszéde folyamán szakadt meg. Itt közöljük a a beszéd hátralevő részét a következőkben: De, t. hát, kérem a törvényjavaslat pártolóit, ne szóljanak a költségek szaporításáról. Azt hiszik-e, hogy ha e törvény életbe lép, ha a járási tisztviselő kénytelen lesz mindazt teljesíteni, ami tőle e törvény alapján kivántathatik, el fog kerültethetni először az, hogy a fizetések emeltessenek, másodszor az — ami már megpendíttetett — hogy a járási hiva-talok busásan megszaporíttassanak, és hogy ha az állam közegei valóságos ambulatorius rendszer mellett hónaponként nem egyszer, mert méltóztassanak vaffv lesz a közigazgatási bizottságbol semmi, vagy netenkint kodd napig fog együtt ülni ; — mondom — ha az állam közegei ekként hosszabban ülésezni fognak, nem fog-e okvetlenül beállani a kényszerűség, hogy azon közegek mellé póttisztviselőket nevezzenek ki a szakszerű és folyó tárgyak ellátására ? (Helyeslés a szélsőjobbon.) Nem mi szaporítjuk a költségeket, kik az adminisztratió egyszerűsítése által azt javítani is akarjuk, mert — közbevetőleg legyen mondva — a rosz adminisztratió mindig drága, míg a jó adminisztratió nem mindig drága. Magánviszonyainkból is tudjuk azt, hogy a szakszerű tisztviselő a talán kissé magasabb bért is igen tisztességesen kiérdemli. De önök vessenek magukkal számot, hogy váljon azon apparátus, melyet ma alkotnak, a jövő budgetekben miként fog szerepelni ? Elvárjuk. Meglássuk. Egy igen komoly ellenvetés létezett ma és tegnap, hogy t. i. a kormány befolyása, a kinevezett tisztviselők által szerzendő hatalma az országgyűlési választásokra oly erőt adhatna a kormánynak, melyet, mint azon t. képviselő mondotta, holott ő a kormánypárthoz tartozik, ő maga sem kíván. Már, tehát, hogy a jelen kormány e joggal azokkal szemben, akik nem tartoznak a kormánypárthoz, hogyan fognak élni, arra nézve azt hiszem, beszéd nyitott meg — nem részesült a »szabad idő« ez áldásában. Nemcsak Sennyeyvel történt meg, hogy alig vonult el a gyorsiroda »főnöki« odújába egy kissé »kerekebbé« tenni a szokottnál ma némileg nehezebben gördült oráczióját, nem csak vele történt meg, hogy rögtön utána jöttek szárnysegédei: a röpke Kállay Benő, s a légtépő Zichy Nándor, hogy jöjjön az ülésbe rögtön, Tisza foglalkozik vele, legyen legalább ott, ahol neki felelgetnek, de még az oly képviselő uraknak is, kik »szőnyegen nem forogtak«, volt úgy szólva folyton hallgatni valójuk a házban. Előrebocsátva Móricz Pál s Szeniczey beszédének méltatását, kik a javaslat védelmének mindketten derekasan megfeleltek, még a szélsőbalról is jegyezhetünk föl egy parlamentárisan élvezhető beszédet, a Kállay Ödönét, ki a javaslat ellen szólt ugyan, de a megyei nagy bizottmány újjászervezésére vonatkozólag mondott sok oly dolgot, mely, ha politikai helyessége kérdéses is lehet, azon radikális álláspontnak, melyet a szélsőbal elfoglal, legalább logicze megfelel s mint ilyen első nyújt fogható képet arról, mikép tartaná a szélsőbal a megyei bizottmány által végezhetőnek a közigazgatást. — Kállay leszállítaná a minimumra a bizottmányi tagok számát, eltörölné a virilizmust, de a választhatóságot a középiskola elvégzéséhez kötné, s az így alakított, kis számú gyakrabban ülésező bizottság kezébe adná a végrehajtást. Ez, nem tudjuk ugyan, hogy tetszik-e az »a nép «-re esküvő elvtársainak, de Mocsáry theóriáihoz képest mindenesetre nagy haladás.