A Hon, 1876. október (14. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-19 / 251. szám

251. szám, XIV. évfolyam. Situló-ravatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfiltetési díj : Postán kilíve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 6 frt — ki 12 » — 1 3 hónapra ....... 6 hónapra................................. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető«, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsői napjától számittatik. 99 Előfizető felhívás sít 30 O XIV-dik évi polgarhátra. 12 frt 6 frt 2 frt ElöMÍSi tó ! : . . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként...................................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig caak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. 99 Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, oct. 18. A katastropha közéig. Mint eddigi tudósításokból is következtetni lehetett s mint most a »P. Lt.« jól értesült forrásból jelenti, Andrássy gróf úgy Pétervárott, mint Berlinben kijelentette, hogy a porta propozitióit teljesen elfogadhatóknak tartja s monarchiánk diplomatiai képviselői Belgrádban és Cetinjében ily értelmű utasításokat kaptak. Megelégedésünkre szolgál constatálni azt, hogy külügyérünk ezen lépésével igazat adott annak, mit mi a porta által ajánlott hat havi fegyverszünetről s annak ehhez kötött kívánságairól írtunk. Nem is lehet ez máskép ott, hol őszintén óhajtják a béke helyreállítását. Az összes magyar sajtó is e véleményben volt s Andrássy gróf a közvéleménynyel teljes egyetértésben járt el. És constatálnunk kell másfelől azt is, hogy a hármas szövetség fenállása óta ez az első eset, hogy monarchiánk a pétervári kabinet álláspontjától eltérő nézetet nyilvánít egy flagráns esetben. Lehettek, bizonyára voltak is nézeteltérések ezelőtt is, de azok egy és más esetben compromissumra vezettek, vagy nyilvánosságra nem kerültek. Midőn az eltérő felfogás és álláspont a két hatalom között most már, mikor a keleti kérdés egy oly döntő stádiumba lépett, nyilvánvaló, tán mégis csak nagy anachronismust követnek el azok, kik még most is azt híresztelik, hogy a »hármas-szövetség most szilárdabb mint volt valaha.« Az persze más kérdés, hogy Andrássy gróf e lépésének lesz-e valami sikere — nevezetesen azon értelemben, hogy Oroszországot is rábírja a hat havi fegyverszünet, elfogadására. Mi ilyesmivel nem kecsegtetjük magunkat. Gorzsakoff, hír szerint, azt is kijelentette volna, hogy a hat heti fegyverszünet sürgetése orosz részről az utolsó diplomatiai kísérlet, s azon kívül, mint épen most jelenti egy sürgöny, Oroszország szerződést kötött a román vasutakkal orosz csapatok szállítása végett. De legalább megtette külügyi hivatalunk azt, amit a fenforgó körülmények között a béke érdekében megtehetett: így jártak el Franczia és Angolország is. Ez utóbbi állam, látva a veszélyt, mely abból fenyegeti az európai békét, hogy Oroszország sans géné szállítja át a csapatokat Románián, azt a sürgős kérdést intézi a hatalmakhoz, hogy »váljon nem volna-e helyén emlékezetbe hozni Románia szerződésszerű semlegességét?« Nagyon helyén volna, sőt ha régebb történik vala, még inkább helyén lett volna ! De még mindig nem késő most sem. A hatalmak egy erélyes szava és tiltakozása tán visszarettentené Oroszországot a vakmerő lépéstől. Hanem épen abban van a helyzet kritikus és fenyegető volt, hogy nincs meg a hatalmak közt az egyetértés, mely szükséges volna Oroszország terveinek meghiúsítására. És e ponton mindenkinek a tekintete Bismarck felé fordul, ki már előre is Pilátusként mossa kezeit. Arany szavak, miket e tekintetben a »Times« mond: »Mihelyt Bismarck barátságosan, de határozottan kijelentené, hogy nem tűri, miszerint Oroszország megvesse a lábát a Dunánál, rögtön megszűnnének Oroszország törekvései, melyek Bulgária megszállására czéloznak. Bulgária occupatiója a Dunát Belgrádtól kezdve le a torkolatig orosz folyammá tenné. Már pedig a dunai hajózás szabadságát föntartani és oly szükségesség Németországra, mint az osztrák-magyar monarchiára nézve. Ha Bismarck Európa legnagyobb vizi útját minden tiltakozás nélkül egy oly állam hatalmába jutni engedi, mely egyszer Németország ellenségévé is lehet, ezáltal egy nála merőben szokatlanul szívességet tesz. Ha Németország azt akarná, hogy Oroszország hüvelyében tartsa kardját, Anglia társaságában igen könnyen rábírhatná Törökországot a reformok megvalósítására. Bismarcknak most oly befolyása van Európában, minővel csak Napóleon brit Auszterlitz és Jena után. Bismarcknak egy szava megmenthetné Európát oly csapásoktól, melyekhez képest Németország harczai eltörpülnek. De ép oly nagy Bismarck felelőssége, mint hatalma.« Sajnos, hogy Bismarck lapjának a föntebbi sorokra adott visszautasító és visszataszító válasza után nincs kilátás arra, hogy Bismarck azt a nagy hatalmat és nagy felelősséget az európai béke érdekében érvényesítse. Ezért a helyzet fölötte aggasztó és fenyegető, mustrálhatnak még ezt ma este Bécsből vett még nyugtalanítóbb hírekkel is, de melyeket tartózkodunk nyilvánosságra hozni — hajlandók lévén azokat némileg túlzottaknak tartani és remélve, hogy eperezben leg,lá ha a helyzet még sincs épen oly élére állitva. Királyunk két napig marad a fővárosban ; ez idő alatt egy minisztertanácsban fog elnökölni, melyben a magyar minisztereken kivül Andrássy gróf is részt veene, ki több hivatalnoka kiséretében érkezett ma reggel ide. Kétségtelen, hogy a külpolitikai helyzet is kiváló tárgyát képezendi a tanácskozásoknak s mi csak azt óhajtjuk — a mihez különben kétség nem férhet — hogy a megállapodások megfeleljenek monarchiánk mostani és jövőbeli érdekeinek és méltóságának. A fentebb jelzett nyugtalanító bécsi értesülésekkel szemben késő esti órákban értesítnek minket, hogy a helyzet válságos és fenyegető ugyan, de jól informált körökben nem tekintik még most merőben reménytelennek a kibontakozásra. — Ma este minisztertanács tartatott, melyben csak a magyar miniszterek vettek részt. A király ugyancsak ma este fogadta Tisza Kálmán min. elnököt kihallgatáson. — » A Novo jeremia« nevű orosz lap kilátásba helyezi az orosz-olasz szövetséget, utal az olasz sajtó nyilatkozataira, mely Garibaldi programmja értelmében a nemzeti egyesítés befejezését kívánja, mire így folytatja : A baloldal és a szélsőbaloldali párt a szláv-török háború kezdetétől fogva a fegyverkezés fokozását állhatatosan sürgették, a kormány pedig a nyár folyama alatt az összes hadsereget három táborban északi közép és déli Olaszországban öszpontosította, úgy, hogy az olasz haderőnek mozgósítása rövid határidő alatt eszközölhető. Ezen előleges fegyverkezések azt mutatják, hogy Olaszország nem szándékozik a keleti események részvétel nélküli nézője lenni azon esetben, ha a hatalmak közötti összecsapásra kerül a dolog s valószínűleg mi Olaszországot Oroszország pártján fogjuk látni. — A bukaresti félhivatalos »Románul« a keleti ügyekről ezeket írja : A gyorsan fejlődő eseményekkel szemben két út áll a románok előtt, egyik az, melyet a hajdani Valachia és Moldávia volt kénytelen követni, a török által elnyomva és leigázva, azaz : meghunyászkodva nézni, hogyan barangolják keresztül-kasul különböző fajok és nemzetek országunkat, — más szóval : bujdokolva megmenteni nyomorult életünket, vagy mint a tölgyfa bátran szembe nézni a viharral s a lehetőségig teremteni magunknak oly helyzetet, melyből legtöbb hasznot húzhatunk ! Egy becsületes román sincs, ki nem az utóbbit választaná! Az okosabbak még hozzáadhatják a következőket : Két pázisa lehet eljárásunknak : 1. Szivünkből óhajtjuk a békét s ennek létesülésére — a becsületen kivül — mindent áldozunk ; 2. ha a békére minden kisérlet meghiúsul s az események minket is belesodornak a keleti ügy rendezésébe, — úgy illik, hogy legerélyesebb s tevékenyebb részt vegyünk abban, — meg kell mutatnunk a világnak , hogy az életre nemcsak jogunk van, de nem soká keleten a civilizatiónak egy tevékeny tűzhelyévé válhatunk ! Veszélyes ez itt, de roppant előnyökkel kínálkozik — s mi azon leszünk, hogy a küzdelem eredményeire nézve biztositékokat szerezzünk ! Audaces fortuna juvat! — »Der gordische Knoten Europas.« Ez a czime egy 47 lapra terjedő német röpiratnak, mely ma jelent meg Grill könyvkereskedésében s mely Adolph Augustot vallja szerzőjének. A kis mű — természetesen — a keleti kérdéssel foglalkozik, történeti előzményeit ismerteti, s követendő politikánkat oroszellenesnek, de lehetőleg békés irányúnak jelzi és követeli. Az alkalmi röpirat ára 50 kr. — Osztrák képviselők a kiegyezésről. Seutter osztrák képviselő tegnap nyilatkozott bécsi választói előtt a kiegyezésről. Legfontosbnak a bankkérdést s a nyolcvan millió adósság azzal összefüggő kérdését tartja. Ez utóbbi oly tiszta, hogy a megoldásnak a két kormány által választott módja — a bíróság által való döntés — olybá tűnik fel neki, mintha a fölött akarnának választott bíróság által határoztatni, szép idő van-e. A két osztályú bank lehetetlenség. Szeretne így szólni a magyaroknak : Tűrjétek meg a birodalomnak legalább ez egyetlen kapcsát. A bank kettéosztása némi tekintetben ugyanúgy hatna, mint a hadsereg kettéosztása. (Mozgás.) A bankterv tehát elfogadhatta. Ami a vám- és kereskedelmi szövetség megújítását illeti, megnyugtató, hogy minden hit megegyez abban, hogy a régi szövetség fenmarad. A quótaviszonyról, az adóvisszatérítés s a fogyasztási adók kérdéséről oly kevés van még tudva, hogy be kell várni a javaslatokat, mielőtt végleges ítéletet lehetne mondani. Ha a kiegyezés a bankkérdéssel elválaszthatlanul összebo ,nyolíttatnék, úgy ő az egész ellen szavazna. Ez a personálunió sokszor hallott jelszavához vezeti őt. A personálunió a birodalmat összetartó kötelékek szétbontása. Látjuk, hogy Németország egységes lesz s ez előbb lenézett állam újra számot tesz, újra hatalom. Buapest, 1876. Csütörtök, oct. 19. Szerkesztés» »rotas , Barátok tere, Athenaeum-épület, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad* tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. S mi hatalmunkat elforgácsoljuk ? Tudom, hogy sok nincs úgy, mint kellene , de azért nem tudnék, most legalább még nem, a personálunióra szavazni, s ebben, sajnálatomra, néhány barátommal ellentétben vagyok , sőt én azt hiszem, hogy a centralizáczió, az egység szaporítására kellene törekedni. (Elénk tetszés.) Azért a statusquo mellett vagyok. Soha el nem hihetem, hogy a német osztráknak keletre való hivatását a Lajta keskeny ágya határolhatná (Tetszés.) ; soha el nem hihetem, hogy ifjúságunk ne lelkesedhessék többé soha a nagy haza, a nagy Ausztria nagy gondolatán. (Hosszas zajos taps.) A nyilatkozatot a választók megelégedve vették tudomásul. Bécsújhelyen pedig dr. Wedl képviselő 16-án számolt be, a bankkérdésben szintén ellene nyilatkozván az új tervnek, mely dualizmust jelentene a gazdasági téren is, ez pedig mindkét államra nézve kimondhatlan kárral járna. Ennek is bizalmat szavaztak választói. A köztárházak ügyében kiküldött albizottság tagjait, Falk Miksa, Wahrmann Mór és Strasszer Alajos urakat ma fogadta a miniszterelök. Az albizottság által a tárházak ügyének jelenlegi állására vonatkozó adatokat a miniszterelnök nagy figyelemmel hallgatta, s az ügy iránt kiváló érdeklődést mutatott. A bizottság tagjai voltak Szél és Trefort minisztereknél is, kik szintén meleg érdeklődéssel fogadták a küldöttek információit. A helyzet és a pénzügyi bizottság. A pénzügyi bizottság ma sokfelől nyer oktatást és utasítást. Különösen szigorú megrovásban részesíti egy ellenzéki lap, hogy miért nem kezdette megfordítva a munkát, miért nem tudakozódott a kiadási budget tárgyalása előtt a pénztári készletről és a pénzügyminiszter fedezeti rendszeréről, konversiókölcsönéről és más terveiről. Pedig hát ennek egyszerű magyarázata az, hogy nem akarja a végén kezdeni a munkát, de azért, higgye meg tisztelt laptársunk, csak oly pontosan és lelkiismeretesen meg fogja vizsgálni azon kérdéseket is, melyeket ő felvetett, mint magát a kiadási előirányzatot, és a szemrehányás csak akkor illetné meg, ha ezt tenni elmulasztaná. Hogy egy héttel előbb vagy később teszi, az a dolgon mit sem változtat. Épen ezért, a »Kelet Népe« idő előtti szemrehányásai legalább is koraiak, sőt meg vagyunk győződve, egészen fölöslegesek voltak. És így a szolgaiság és bátortalanság azon botor vádjai is, melyeket a glacé-kettyűs ellenzék a mokráktól kölcsönzött, egészen alaptalanul, sőt indokolatlanul is vannak szórva. Azonban tekintsük a helyzetet úgy, amint van. A külügyi helyzet által megrontott pénzpiac nem enged hiteloperációkat és így nem lehete a 80 milliós kölcsön második felét realizálni , tehát a 153 milliós kölcsön konversióját sem lehete megkezdeni. Másfelől a monarchia másik felével folyó tárgyalások, a megkötött szerződések annyira igénybe vették eddig a kormány idejét, és ugyanezek annyira igénybe fogják venni a többi belügyi kérdésekkel együtt az országgyűlés működését, hogy nem igen volt és lesz idő arra, hogy az idén vagy jövendőben pénzügyi politikánkban nagy elvek és reformok életbeléptetetéséhez fogjunk. Aki tehát most kíván nagy pénzügyi politikát és adóreformokat és követeli ezeket , tekintettel épen a jövő évi budgetre, az körülbelül lehetetlenséget követel ; fizikai idő sem lesz erre, és hogy a körülmények épen nem teszik lehetővé oly időben, hogy annak pénzügyi eredménye 1877-ben érezhető és így a budgetre kihatással legyen , azt hiszszük, könnyű beláthatni. Sajnos dolog, hogy közgazdasági és pénzügyi tekintetben így áll, hogy államunk a kül- és belügyi helyzet következtében ily »fristolásra« van kényszerítve, de azt hiszszük, hogy ezért a kormányt vagy a pénzügyi bizottságot okolni nem lehet. És, hogy más országok is ebben a helyzetben vannak, bizonyítja Ausztria példája is. Ennek nem csak 15 millió deficittel kell megküzdenie, mint nekünk, hanem körülbelül 65 millióval, pedig 25 milliónyi évjáradékot szerencsésen elköltött ez is, és emeli a bélyeg és dohány árát épen úgy, mint mi emeltük volt. Mélyen hallgat a nagyszabású pénzügyi politikáról, de annál hangosabban követeli az adóemelést. Hiába, ez a nemzetgazdasági és politikai helyzet átka, melyet érez, kisebb-nagyobb mértékben minden állam , de leginkább kell éreznünk nekünk, kik fejletlen gazdasági viszonyok közt fogtunk három nagy feladathoz : az állami beruházásokhoz, igazságszolgáltatási és közigazgatási reformhoz és a haderő nagymérvű fejlesztéséhez. És ha voltak sokan, kik gúnyolták a honvédség intézményét vagy más felől a közös hadsereg és Actatius-ágyúk költségét, azt hiszszük,most ezek is rájőnek, hogy a mostani válságos helyzetben csak ezekben lehet egy kis reményünk, hogy érdekeink és állami létünk védve lesznek. Mert az tény, hogy az európai katastrópával szemben a monarchia közös serege és a teljesen felszerelt honvédség 200 ezer embere , tehát egy millió oly fegyveres erő áll rendelkezésünkre, mely sem a honvédség hiányában, sem a közös seregre tett költségek nélkül nem állott volna, habár az utóbbi esetben nemzeti önállásunk és aspiratiónk (ez tagadhatlan) jobban ki lett volna is elégítve. És ha végig tekintünk budgetünk tételein, részben ilyen, részben szerződéses, részben belkormányzati oly elkerülhetlen kiadásokat fogunk találni, melyekből bármily pénzügyi viszonyok között sem lehet sok millióra menő törlést csinálni. Ez viszont magyarázza azt, hogy miért nem lehet pénzügyi bajainkon most kiadások törlésével segíteni. Tény az, hogy az igazságszolgáltatás 1.900.000 forinttal kerül kevesebbe a törvényszékek redukciója következtében ; tény, hogy az összes központi kormányzatban, az 1873-iki budgethez képest fél milliót jóval meghaladó takarítás van ; tény, hogy a pénzügyi adminisztratió 7 milliót meghaladó megtakarítást mutat, két év alatt kataszteri és adófelügyelői szervezkedés daczára és mindenekfölött tény az, hogy vasútügyeink rendezése oly irányban közeledik befejezéséhez, hogy a társulati vasutak hitele biztosítva, az állampályák növekedése, nemzetközi összeköttetése lesz elérve, és tény az is, hogy nevelésügyünk, szellemi erőnkhöz mérten, gyorsan fejlődik. Ha tehát e czélok folytatása mellett, a rosz idők miatt többet nem tehetünk, elégedjünk meg a »Fristolással« , mert ez is megfelel a föntebbi czélok biztosítása mellett egy kulturállam feladatának. És ha a böjtölés, kemény munka, adósanyargatás e kemény napjait, önérzettel, czéljainak folytonos követésével éli át a nemzet, akkor a jobb időkre lesz elég anyag és eszköz a nagyobb mérvű munkához is. A „HON“ TÁRCZÁJA. „Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: Jókai Mór. ELSŐ FEJEZET. Regény, mely a végén kezdődik. (9. Folytatás.) A vidám kaczagás egyszerre halk mormogásba ment át; az emberek odalenn alkudozni látszottak: egy kiváló felkiáltásból ki lehetett venni, hogy pénznemekről beszélnek. Egyszerre aztán egy hang azt mondá »andiamo!« s arra mindannyian felkerekedtek, s amint aztán a szabadba kiléptek, rögtön elkezdtek énekelni, eddig is nagy önmegtagadásukba került,hogy azt nem tették. — Lám , mégsem voltak brigantik ! monda a szőke szépség, mert dalolnak. — Az nem bizonyít semmit ! sóhajta fel Gábor úr. Az olasz énekel a gyilkosság előtt s énekel a gyilkosság után. Nem tudom, az úti társunkból mi lett. A herczegnő azonban odalopózott az ablakhoz s daczára az ügyvéd indokolt óvásának, hogy ne mutassa magát az ablaknál, mert a rablók észreveszik, hogy mások vannak az albergában , azért mégis kikémlelt a szabadba. — Úti társunkat magukkal viszik , monda a herczegnő megijedve. — Mondtam ugye, hogy brigantik : most elviszik az Abruzzok közé (Abruzzok vagy Appeninok , az a polgártársnak mindegy volt), ott becsukják egy barlangba, s ott tartják, mig a rokonai le nem teszik érte a váltságdíjt, s ha az első felszólításra nem küldik a kívánt összeget, már a másodikhoz odamellékelik a fogolynak az egyik fülét. Ez így szokás ebben az — átkozott szép Olaszországban. — Azt nem engedhetjük , monda a herczegnő. — Kívánja a herczegnő, hogy utánuk fussak, és kiszabadítsam ? Erre a különben sem komolyan tett indítványra meg a szőke delnő ijedt meg. .— Az Istenért ! egyedül ne hagyjon bennünket! Önök csak ketten vannak, azok meg tizenketten. — Csak hatan. Igazitá ki a herczegnő. Én látom őket. — De ugyan, a szentek nevére jöjjön el az ablaktól a herczegnő. — Nézni akarom , hová viszik el ? — Hisz az úgyis csak egy pogány ! — De útitársunk. A távozó csapat a legszebb összhangban énekelte a »le piccola cenerentola«-t, amíg egy mély hegyszakadék sötét útja elnyelte valamennyit. Ekkor a herczegnő odafordult az ügyvédjéhez. — Ügyvéd úr, holnap, amint megérkeztünk Pistojába, rögtön tegyen ön jelentést a hatóságnál s bármi váltságdijt kérjenek a rablók az elfogottért, tegye le érte. Aztán kis idő múlva, mintha szükségét látná, hogy ily budgetkérdésben a virement indokolásra is vár, hozzá téve. — Hiszen a mi megszabadításunkért áldozta föl magát. — Akkor szükséges, hogy magunk ép hajszálakkal meneküljünk meg innen. A csendet semmi sem zavarta meg aztán, csak a korcsmáros horkolása, ki, a mint vendégei elmentek, lefeküdt aludni. A herczegnő ott maradt az ablaknál s kikémlelt a csodaszép éjszakába. A hold lement már s a mint az átelleni hegyvágány egy helyen megnyitva a hegyvidéket, a távolba engedett látni, ott abból a kis völgyből feljött az a csodaszép csillag, ami a hajnal előtt szokott járni. Olyan fényesen ragyogott, hogy szinte árnyékot vetített a fénye a sötét szobában. »Valjon hová vihették ötét ? — Csakugyan megölik-e, ha ki nem váltja, valaki ?« Az ég lassan világosodni kezdett ; apróra tépett felhők hirdették a király jövetelét, mintha bíboros arany gyapjú úsznék a kék tenger tükrén. Az olasz reggel csendes , még madárdal sem háborítja. Az olaszok jó kertészek : kiirtották a bogarakat, s azóta nincsenek énekes madaraik. Fölöslegesek is, dalolnak ők maguk eleget. — A völgyi útból ismét felhangzik a »la piccola cenerentola« most már csak solo énekhangban , s nem sokára feltűnik az örökzöld cserbokrok közül maga a danoló — Manassé az ! — »Ő« visszajött! Kiált örvendezva a herczegnő. Mire a szőke hölgy odafut hozzá s bátorságot vesz az ablakon kitekinteni. — De ugyan mit hozhat a hátán ? Manassé egy vállravetett fostélyon czepelt egy gyékényszatyorformát. A herczegnő elnézte, milyen könnyed, ruganyos léptekkel halad a sziklaúton — ez a holt ember ? — Hátha csak előre küldték a brigantik, hogy bennünket kicsaljanak biztos positiónkból ? — Jegyző meg a mindig óvatos ügyvéd. Hanem a herczegnő nem ügyelt a figyelmeztetésére semmit; amint Manassé a közelbe ért, hirtelen kinyitá az ablakot s onnan üdvözlő. — Jó reggelt. — Jó reggelt, herczegnő ! Hát önök már fenn vannak. Hát önt visszaereszték a brigantik ? kérdé viszont a herczegnő. — Brigantik ? szólt önkénytelen elnevetve magát Manassé. Ah, ki keresne brigantikat a jámbor Emilia lakosai között. Becsületes kőfejtők voltak a szomszéd kőbányából. — De hát hol járt ön velük ? — Szabad felmennem önökhöz ? — Kérjük. Szabad volt ugyan bemenni , de nem lehetett, mert azt az ajtót úgy eltorlaszolta az asztallal Gábor úr, az asztalt meg úgy leczövekelte, összeeszkábálta, hogy maga se tudta kiszabadítani, míg Manassé kívülről ki nem emelte az ajtót a sarkából. — Gábor úr, monda Manassé. Ez nagy könynyelműség öntől. Gondolja meg, hogy ha csakugyan Fra Diavolo talált volna e zárt ajtóra jönni , mi történt volna önnel ? — Védtem volna magamat! szólt daczosan Gábor úr, ökölre szorítva a bowie knifeot. — Kényszerítette volna önt, hogy e hölgyek egyikét nőül vegye. — Akkor nem védtem volna magamat. — Szólt letéve a kést az asztalra. A miért aztán a szőke szépség boszosan fölhúzta az ajkait , hanem azért mégis elpirult. — Ejh, polgártárs, ön úgy látszik, hogy megérezte, mit hozok ? s már előre elkészítette a felszelő kést. Enyelgett Gábor úrral Manassé. — Hát ugyan hol járt ? kérdé a szőke hölgy. — A kőbányászokkal elvezettettem magamat a legközelebbi majorházig s ott bevásároltam az útravalót, hogy többször meg ne szoruljunk. Azzal letette az asztalra a vállán hozott fonott kosarat s kirakta belőle annak nagybecsű tartalmát : egy hatalmas sonkát, egy lopótök formára bőrbe varrt sajtot, meg egy gerinczessé vagdalt kenyeret s aztán különféle palaczkokat. — E szerint csakugyan a haláltól mentett ön meg bennünket ; — az éhhaláltól — tréfálózott Dormándyné. — Szabad a hadizsákmányomat az önök lábai elé raknom, urhölgyeim ? — Elébb hagyjanak egy perezre magunkra ; én imádkozni akarok, mondá a herczegnő. — No hát gyerünk, ezalatt mi is imádkozni, mondá Manassé Gábor úrnak. Dormándyné kiváncsi volt rá, megtudni, hogy hogyan imádkoznak a pogányok ? s utánuk lesett az ajtóhasadékon keresztül. Eiz az elég pogány rítus volt. Manassé elővett a zsebéből egy lapos, pálmaháncsba fonott palaczkot, s azt ajkaihoz illesztve, nagyot húzott belőle ; azután Gábor urnak nyujtá azt s az is hasonlóul cselekedett. Már ezt is elcsábította. Dormándyné első férje beteges ember volt, soha sem hallotta tőle, hogy »imádkozni« annyit jelent, mint pálinkát inni. S Manassé még oly vakmerő volt, hogy mikor megengedtetett a férfiaknak, hogy ismét belépjenek abba a szentélybe, melyet a hölgyek ájtatossága csillagvilági athmosphaerával kitisztított, még egy második hasonló palaczkocskát vett elő a kosarából s azt is felnyitva, az asztalra tette. — Imádságos könyv ez uram ? Kérdé Dormándyné csípősen. — Nem. Ez praeservativa. Olaszországban utazóknak elengedhetlen a borér, hogy reggel meg ne hűtsék, magukat , amiből makacs váltóláz támadhat. A maremmákon keresztül utazva pedig valóságos prophylacticus gyógyszer a malária ellen. A herczegnő annyira hitt neki, hogy megkóstolta a tűzitalt. Dormándyné aztán csak nem engedhette, hogy a herczegnő egyedül menjen előre : ő is követte. S ez nagy bűvészet, mikor egy férfi rá tudja venni a hölgyet, hogy megizlelje a békéit. Magyarországon az urhölgyek nem élnek azzal. Mikor ez az édes folyó láng, ez a csiklandó méreg érinti ajkukat, olyan ideges borzongással rázkódnak meg tőle, s szemöldeiket öszszevonva, szeretetreméltó utálattal fejezik ki a késő bánatot az elkövetett bűntett után. Egy szűrésű két borléttől a szentből földreszállt emberi lény válik, s az elárulja magát rögtön a szemek ragyogásában. (Folytatása következik.)