A Hon, 1877. augusztus (15. évfolyam, 197-225. szám)
1877-08-13 / 209. szám
évfolyam, Esti kiadás i,2. szám. Budapest, 1877. Hétfő, augusztus 13. Kiadó-hivatal 1. Sc.árok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra...........................................fi frt — kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért idelülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el . Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere. Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, augusztus 13. A külpolitikai helyzetről igy ír a bécsi félhivatalos »Mont. Rév.« »Tagadhatlan, hogy Oroszország föltétlen győzelmének valószínűtlenségével csökkent a radikális és a harmadsorban érdekelt államok érdekeibe ütköző megoldási kísérlet valószínűsége is keleten. Ezen ténynek akart kifejezést adni Beaconsfield lord is, midőn Anglia politikai magatartásának legközelebbi perspektíváját megállapítni vállalkozott. Ebből Európára nézve azon óhajtott bizonyosság származik, hogy további komplikációktól s a háború lokalizálását veszélyeztető érdekkonfliktusoktól a legközelebbi időben nem lehet tartani. Lehetetlen volt a háborút megakadályozni, és nem lehet arra sem gondolni, hogy azt a mostani stádiumban föltartóztatni lehessen, de a föladat, hogy határok közé szorittassék s visszahatása a nagy európai érdekekre kizárassék, inkább megkönnyebbült, mint nehézségekben gazdagodott. Bárminek legyenek is még eredményei, kezdete és hihetőleg lefolyása sem lesz oly természetű, hogy valószínűvé tegyék az orosz békeprogramm kiterjesztését. Csak ezen kiterjesztés, csak oly irányzatok és czélpontok fölülkerekedése, melyeket eddig Oroszország kitartóan és legálisan (?) háttérbe szorított (?), foglalhatna magában veszélyt az európai békeérdekekre.« Jeleztük ma reggeli lapunkban s ezelőtt is a híreket, melyek szerint monarchiánk még akkor sem lépne ki a semlegességből, ha Szerbia is a háborúba bonyolódnék. Ezt most, saját értesülései alapján, megerősíti a »P. L.« is. Hogy pedig Szerbia actióba lép, az inkább valószínű, mint nem, bármennyire akarja is az ellenkezőt elhitetni a világgal. Egy másik berlini lap pedig azt vizsgálja, hogy Oroszország lemondott Szerbia actiójáról, még mielőtt bevárta volna monarchiánk ebbeli felszólalásait. A harcztérről jelentékenyebb és megbízható hír nem érkezett e sorok írásáig. Egy orsovai távirat jelenti csak, hogy Plevnánál ismét foly a csata aug. 10 ke óta. De ez még megerősítésre vár. — A császárok találkozásáról írják a »Nordd. Alig. Zig«-nak Bécsből a következőket : A legteljesebb megelégedés érzetével várják itt az iseidből jövő tudósításokat, melyek Németország és Ausztria uralkodóinak találkozásáról beszélnek. A belső barátság számos vonása, melyek a két császár érintkezéseiben föllépnek, a két állam közti kitűnő viszonyok megannyi jeleskép vétetnek és átalánosan helyeseltetnek. Bármily különbözők legyenek is monarchiánk népességeinek nézetei és törekvései , a német birodalommal való jó viszonyok ápolása és fentartására irányult óhajtásban kivétel nélkül megegyeznek még a szlávok is, s Andrássy grófnak nem kis érdeméül számítják be, hogy Németország iránti viszonyainkat egy minden kétségen és kisértésen felül emelkedett barátságos és szövetségi viszonynyá tudta alakítani. Ausztria-Magyarország állami öntudata és önbizalma az utóbbi évtizedben jelentékenyen emelkedett. A folytonos javítás minden téren, és oly katonai szervezetnek behozatala, melyre Poroszország adott mintát, azon szerencsés helyzetbe hoztak bennünket, hogy elkészülve érezzük magunkat saját érdekeinket saját erőnkkel eléggé megvédelmezni, akárhol, és akárki támadja is meg azokat. Németország szövetséges szomszédi magatartása azonban oly támaszt képez nekünk, hogy különös erőfeszítést nem igénylünk érdekeink védelmére, mert senki sem fogja merni azokat megtámadni. Azon rendkívül válságos helyzetben, melyben mi, mint a keleti kérdés által legközelebb érdekeltek vagyunk, az osztrák-magyar politika vezetése, anélkül hogy csak egyetlen érdeket feladott volna is, anélkül hogy prestige-ünk a kelet népei előtt csak a legkisebb csorbát szenvedte volna, lemondhatott eddig minden vagyon és véráldozatról, s ha jövőre mégis szükség lesz ilyenre, az bizonyára a legkisebb mértékre fog redukálódni. Német- és Oroszország közt mi megámadhatatlan positióban vagyunk, annak tudatában, hogy érdekeinket Berlinben megértik, s a czár főhadiszállásán tiszteletben tartják. E helyzet előnyei oly világosak, hogy semmiféle diplomatiai kísértés és semmiféle belföldi demonstratio az osztrák-magyar politika vezetőjét rá nem bírhatja arra, hogy e politikát elhagyja, vagy kényszerítő szükség nélkül arról lemondjon. Ha helyes az a mondás, hogy a két cászár összejövetelénél láttatlanul a harmadik is jelen van, akkor e láttatlan harmadiknak alkalma volt a két uralkodó politikai beszélgetését a helyeslés jeleivel kisérni. — Nem hiszszük, hogy a két uralkodó közt a keleti eseményekbe való valamely politikai interventióról szó lett volna, szilárdul meg vagyunk győződve, hogy Oroszországnak semmiféle kérelme szóba nem jött hadműveleteinek ide vagy oda kiterjesztéséről, mert tudjuk, hogy ily kérelem tényleg nem létezik; azt gondoljuk azonban, hogy ha a keleti háborúról egyáltalán szó volt, a két uralkodó közt teljes egyetértés uralkodott arra, hogy Oroszországnak pillanatnyi katonai veresége semmi olyan okot nem képezhet, mely lazíthatná ama szövetség kötelékeit, mely egyedül látszik alkalmasnak a most dúló háborút helyi határok közé szorítani, s a további európai complicatsok miatti aggodalmat eloszlatni. A keleten dúló háború tárgyában Kolozsvárit folyó hó 5-én megtartott és a lapokban is közölt népgyűlési határozatot f. hó 11-én nyújtotta át Szende Béla honvédelmi miniszternek mint miniszterelnökhelyettesnek az illetők megbízása folytán Bokros Elek országgyűlési képviselő. A miniszter az összkormánynak leendő átadás végett átvevén ezen határozatot, ez alkalommal is kinyilatkoztatta, hogy a kormány ismerve a viszonyokat, az eddig történtekkel szemben az ismételve kijelentett ösvényen halad s átadót biztosította, hogy a kormány ezentúl sem fog elmulasztani semmit, hogy a haza érdekei minden irányban megóvassanak. — A német birodalom küldötteivel folyó vámalkudozások felől jelentik a »Pester Lloyd«-nak : »A tárgyalás megtörhetlen titokban foly s azért nem is hiszem, hogy a terjengő hírekben, szóljanak bár azok kedvezően vagy kedvezőtlenül, sok igaz lehessen. Másrészt azonban azt is hiszem, hogy ha mindjárt a konferenczia tagjai beszélhetnének is, máig nem lennének azon helyzetben, hogy bárminő pozitív vagy negatív eredményt jelenthessenek, mert máig a kölcsönös »tapogatózás« álláspontján nem igen jutottak túl s még folyton az »ad referendum«-vevés van napirenden. Azt mindenesetre lehet várni, hogy a parlament ülésezésének újból megkezdéséig határozott eredmény lesz konstatálható, úgy hogy a kiegyezést ez oldalról újabb nehézségek — legalább formailag — nem fenyegetik. Hogy a vámkérdésben elért pozitív eredménynyel az egész kiegyezési nyomorúság egyszerűvé vál-e, mint ahogy azt irányadó körökben remélni látszanak, több mint kérdéses s oly sanguinizmusra mutat, mely az itteni hangulattal szemben nagyon messze menőnek mondható. A reichsrath September 3-án ül össze, a kiegyezési kérdésban a status quot találandja, s nem a status quo améliorét, mert a mostani szünetet egy érdekelt kör arra használja, hogy a régi nehézségeket súlyosbítsa s újakat is teremtsen.« — A közös pénzügyminiszter lombardüzletéről írja a »Montagszevue« . Közelebbi utánjárás kiderité, hogy a hitelintézet csoport girojáért a két még függő ilynemű hitelműveleten ötnyolczad százalékot, Szélltől pláne hatnyolczadot kapott a megújításért, hogy így hát a pénz Czislajthániára nézve két, Magyarországra nézve 7 és fél százalékos jön. A nemzeti bank kijelente ezenfölül, hogy nincs azon helyzetben, hogy állami czélokra a nevezett csoportot bárminő elfogadási hitelben vesítse mindaddig, míg a két pénzügyminiszter indíttatva nem érzi magát, az adott előleget lefizetni. E nyilatkozatban tán lehetett némi egoizmus, minthogy a bank látta, hogy a közös pénzügyminiszter nagy súlyt helyez arra, hogy a kölcsön belföldön hozassák létre, hogy tehát így közvetve vagy közvetlenül az ő közreműködésére van utalva, amit ő mentül drágábban akart eladni. Szóval kiderült, hogy oly művelet, mint a közös pénzügyminiszter szeme előtt lebegett, alig lesz két százalékkal foganatosítható s e felfogás uralgott osztrák kormánykörökben is, s ha nem csalódunk, itt még nyolcz százalékot sem tartottak volna túlságos soknak. S a Rothschikl-féle csoport első ajánlatai csakugyan nyolcz százalékon alapultak. A közös pénzügyminiszter ezt azon megjegyzéssel utasította vissza, hogy ő, ki zálogot is tud szolgáltatni, nem fizethet többet, mint a legalacsonyabb bankárprovíziót, hogy tehát ő a nemzeti banknak járó 6 százalékon kívül semmi esetre nem fizethet többet, mint */, százalékot minden megújításért, s így összevéve 7°/o-ot. Ha tekintetbe veszszük, hogy az aktivált voltakép két állam birtoka, melyek közül Ausztria legolcsóbb kölcsönét mostanában 7 százalékon, Magyarország 7/2 en kötötte meg, hogy továbbá a közös pénzügyminiszter mint harmadik pénzkereső csak a két első fizetésképességére hivatkozhatott (mert a zálogba adott értékek legnagyobb része is egészben a monarchia két államának fizetésképessségétől függ; ha továbbá megfontoljuk, hogy Hoffmann báró az egész üzletet csak mint opeziót akarta tekintetni és pedig úgy, hogy neki három hónapon belül meg legyen engedve a konzorczium kötelezettségét igénybe venni, míg ellenben ő rá nézve semminő kötelezettség nem hárul, akkor az egész ügy elintézésének módjából egyátalán nem következtethetünk arra, mintha az műkedvelői kéz műve lenne. A hitelintézeti csoport mindenesetre olcsóbb ajánlatot tesz vala, ha a nemzeti bank további hitelnyújtásra hajlandó. Nyitva volt ugyan a miniszter elött a külföld s nagy hiba lett volna, ha ezt tekintetbe nem veszi. De tekintetbe vette, tárgyalt is franczia tőkepénzesekkel. Az ezek által ajánlt kamatláb magában lényegesen olcsóbb volt. De ők a kölcsönt minden áron aranyban akarták megkötni. A nemzeti bank késznek nyilatkozott ebből tíz milliót másfél perczentnyi kárpótlás mellett átvenni, a többire nézve az állampénztárnak valuta spekuláczióba kellett volna bocsátkozni, s azonfölül még a szállítási költséget is viselni. Egészben e pénz csak nagyon csekélylyel lett volna olcsóbb 7°/0-nál, oly csekélylyel hogy valódi könnyelműség lett volna, e miatt a bank által át nem vett 15 millióra nézve ily válságos időben valutaspekuláczióba bocsátkozni. A „HON“ TÁRCZÁJA.____ IST OLV. (uj raid). (71. Folytatás.) Másfél esztendő elmúlt, 1870. telét éltük. Szent-Pétervárában, ugyanabban a Szent-Pétervárában, a hol Szipjágin valóságos belső titkos tanácsos és kamarás ur nagyjelentőségű szerep betöltésére készült, és a hol neje nagyban pártfogolta a népművezeteket, zeneestélyeket rendezett és olcsó népkonyhákat állított, — és ahol Kallomeyczew úr minisztériumának egyik legjobban megbizható hivatalnoka gyanánt volt elismerve, — tehát ugyanott egy kis emberke haladt sántítva, kissé testét himbálva, macskabőr galléra szerény palotáiba burkolva, a A Vasul-Osztrow vonalon végig Paklin volt. Az utóbbi idő alatt igen elváltozott; halántékán, bőrsipkája alól néhány gyér ezüstszál kandikált elő. Egy meglehetősen telt idomú, magas termetű hölgy jött vele szemben a kövezett járdán. Paklin egy szórakozott pillantást vetett a nőre s elhaladt mellette... de aztán megállt, elgondolkozott, magasra emelte karjait, hirtelen visszafordult, utolérte a nőt s kalapja alá arczába tekintett. — Masurin ? — mondá fölsuttogva. A nő fejedelmi tekintettel mérte végig , egy szót se vesztegetve rá, ment tovább. Édes Masurin, én fölismertem önt, — folytatá Paklin a nő mellett botorkálva — kérem, ne féljen tőlem. Hisz én nem fogom elárulni, úgy örülök hogy viszontlátom önt! Én Paklin vagyok, Paklin Szila Nezhdanov barátja . . . Jöjjön ön hozzám . . . csak két lépésnyire lakom innen .... kérem, látogasson meg! „ .. . — Io sono Contessa Rocco di Santo . . . és . . . és .. . — viszonzá a nő csendes hangon, de rendkívül tiszta, oroszos hangsúlyozással. — Mit contessa .. . miféle contessa ön .. . ah csak jöjjön, csevegjünk egy kissé. — Hát hol lakik ön ? — kérdé az olasz contessa egyszerre tökéletes orosz nyelven. Nekem nincs sok vesztegetni való időm. — Itt lakom ez utczában, amott abban a szürke, három emeletes házban. Mily jó ön, hogy immár nem titkolódzik előttem! Nyújtson kezet! Jöjjön. — Régen van már itt ? És hogyan lett ön grófnő ? Talán valami olasz grófhoz ment nőül? Mazurin nem ment nőül semmiféle olasz grófhoz. Ellátták egy az időben elhunyt, Rocco di Santo Fiume nevű grófnő nevére szóló útlevéllel, s ő ez útlevéllel aztán nyugodt lélekkel visszatért Oroszországba, habár egy szót se értett olaszul s tökéletes orosz volt az arcza. Paklin bevezette szerény szállására. Púpos nővére, a ki nála lakott, előbújt egy szekrény mögül, mely az apró konyhát az épen oly apró előszobától elválasztá s ott fogadta a vendéget az előszobában. — íme Szvandulka — mondá Paklin — bemutatomneked egy jó barátnőmet. Hozz hamar theát. Mazurin, akinek esze ágába se jutott volna meglátogatni Paklint, ha ez nem említi Nezhdanovot, levette kalapját, férfias kezével rendbe szedte még mindig rövidre nyírott haját, köszönt és némán leült. Legkevésbé sem változott meg két év óta , még ruhája is a két év előtti volt, de szemein a mozdulatlan, merev fájdalom kifejezése ült, mely különben szigorú arczvonásainak valami megható színezetet kölcsönzött. Szuandába sietett a tbeakészletet előhozni, Paklin pedig leült Masurinnal szemben, csendesen megveregette térdét a tenyerével, s lecsüggeszté a fejét. Beszélni akart, de előbb kénytelen volt köhécselni, — hangja elakadt, s köny csillogott a szemében. Masurin egyenesen és mozdulatlan ült székén, s meg se támaszkodott, — és sötéten tekintett félre. — Hjaja! — kezdé Paklin, — micsoda idő volt az akkor! Ha önt nézem, mind az eszembe jut. — Eszembe jutnak az élők és a halottak! — Az én »inseparables «-eim is meghaltak már. .. . Ön azt hiszem, nem ismerte őket, — és mind a ketten, mint előre megjósolom, egy és ugyanaz nap hunytak el. És Nezhdanow! ... a szegény Nezhdanow . . . Hiszen hallotta ön ? — Tudom, — mormoga Masurin még mindig félre tekintve. — Osztrodumov végzetét is tudja. Masurin csak a fejével intett igent; azt akarta, hogy folytassa Nezhdanowról a beszédet — de nem tudta magát rábírni, hogy kérje. — Paklin megértette így is. — Azt hallottam, hogy Nezhdanow ama levélben, melyet halála előtt irt, önről is megemlékezett. — Igaz ez ? — Masurin nem felelt azonnal. — Igaz, — mondá végre. — Nagyszerű ember volt! — De nem jó utón indult! — Ő és olyan volt forradalmárnak, mint én magam. Tudja ön, mi volt ő tulajdonképen? — A romanticzizmus realistája. Ért ön engem ? Masurin egy hirtelen tekintetet vetett Paklinra. Nem értette meg, — s nem is igen akarta magát törni, hogy megértse. — Életlennek és különösnek találta, hogy Paklin Nezhdanovot önmagával meri összehasonlítani, —de gondolá magában: »Hát csak kérkedjél!« (Habár Paklin bizony nem kérkedett, sőt, nézete szerint, inkább megalázta magát.) — Engem itt meglátogatott egy bizonyos Szilin, — folytatá Paklin, — ennek is irt Nezhdanow halála előtt. Ez a Szilin azt kérdező tőlem, nem tudnék-e valamit föltalálni a Nezhdanow irataiból ? — De Alexei holmiját mind lepecsételték . . . s nem találtak közte iratokat. Mindent elégetett, — költeményeit is. — Ön tán nem is tudta, hogy Nezhdanov költő volt! Sajnálom, hogy verseit elégette; meg vagyok győződve, hogy voltak köztök nem roszak is. — Mindez most oda lett vele, — az átalános örvényben elmerült és örökre meghalt. — Csak emléke él még barátai kebelében, mig majd ezekre is rá, kerül a sor és az is elmúlik. Paklin elhallgatott, — No de a helyett, — kezdé ismét, — Szipjáginék, — emlékszik még ön e leereszkedő, előkelő, ellenszenves emberekre ? — most dicsőségük tetőpontján ragyognak! Masurin egyátalán nem »emlékezett« Szipjáginékre. De Paklin gyűlölte mindkettejüket, kivált a férfit, annyira, hogy egyátalában nem bírta megtagadni magától azt az élvezetet, hogy őket tisztességesen végig ne gerebenezze. — Mondják, — folytatá, — hogy házuk vég télén magas lábra van berendezve! Magas tónus uralkodik benne ! Nem beszélnek ott egyébről, csak csupa erényről! — De én észrevettem, — hogy ahol túlságosan sokat emlegetik az erényt, — az épen olyan, mint a mely beteg szobáját igen füstölik; ott valami igen undok dolog történt előbb! —• Az gyanús! — Szegény Alexeit ők tették tönkre, — ezek a Szipjaginék. — Hát Szolomin? — kérdé Masurin. Ettől, Paklintól hallani valamit Nezhdanov felől, egyszerre elment minden kedve. — Szolomin ? — Ő ez szépen ki tudta magát tisztázni. Elhagyta a gyárat s magával vitte abból a legjobb embereket. — Azok között volt egy agyafúrt ember, Pál volt a neve. Ezt is magával vitte. Most, azt mondják, neki magának van egy kis gyára valahol a Permi-kormányzóságban. E gyár, úgy hallom, a munkástársulás elvei szerint van berendezve. Ez az ember nem ejti ki kezéből az ügyet. Az keresztül viszi, amire törekszik! Nagyon finom, — de azért igen kemény csőre van. Pompás fiú! A fődolog nála azonban az, hogy nem egyszerre akarja behegeszteni a társadalom sebeit. — Ó minő nép vagyunk, mi oroszok! Mindig arra várunk, vajon nem történik-e valami, vagy nem jön-e valaki, aki minket egyszerre meggyógyít s minden sebeinktől és fájdalmainktól egyszerre megszabadít, mint egy rész fogunktól ? Ki lesz ez a bűvész? — A Darwinizmus? — Az ország? — Archip Perepentjew ? — Egy külháború ? — Akármi is, — csak húzza ki a fájó fogunkat! — És mindez nem egyéb, mint lustaság, fonyadás, gondatlanság ! — De ■ Szolomin nem tartozik ezek közzé. Nem! Ez nem húzi ki fogakat, — ez pompás egy gyerek! Mazurin intett a kezével, hogy elég a monda — Hát az a leány — elfelejtettem a nevét, — aki akkor Nezhdanovval menekült? — Marianna? Ez most ugyanennek a Szolominnak a neje. Már egy événél több, hogy összekeltek. Eleinte csak úgy »kiadta« nejének, — de most úgy mondják, valóban az. Igen. Masurin megint a kezével intett. Az előtt féltékeny volt Mariannára, de most boszankodott rá, hogy hitelen tudott lenni az ő emlékéhez. — Van már gyermeke ? — kérdé kölönyösen. — Talán, nem tudom. — De hová? hová? — kérdé Paklin, látva hogy Masurin a kalapja után nyúl. — Azárjon még egy kicsit. Szvandulka mindjárt hozza a beát. Paklin nem annyira Masurint akarta visszatartani, mint inkább nem szalasztani el a kínálkozó alkalmat, mindent kiönteni a szivéből ami abban forrott , felgyülekezett. Mióta Paklin visszatért Szent-Pétervárra, nagyon kevesett érintkezett emberekkel, kivált fiatal emberekkel. — Nezhdanov története igen megrémité. Nagyon óvatossá lett, félt a társaságtól, a fiatal emberek pedig gyanús szemmel nézték. Egyik pláne egy ízben árulónak nevezte szemtől-szembe. Az öregebb emberekhez nem szívesen közeledett, így hát megtörtént, hogy néha hetekig sem beszélt. Nővérével nem szeretett beszélgetni komolyabb dolgokról. Nem azért, mintha nem tartotta volna elég értelmesnek, — ó nem! Sőt igen nagyra tartotta eszét .... de Luandullával komolyan és valót kellett volna beszélni, s mihelyt ő nővérét beszélgetés közben le »tromfolta,« — vagy »rakétát bocsátott föl« előtte : az azonnal oly figyelmes, szánó szemmel kezdte nézni őt, — hogy menten zavarba jött tőle. — De hát lehetséges volt-e egy-egy »élet« nélkül beszélnie ? Tromf nélkül nem megy. Ha makkhetes is, csak tromf legyen! így hát nagyon unalmassá vált rá nézve az élet s már arra gondolt, ne költözzék-e át Moszkvába .... (Vége következik.) Osman pasa válasza a magyarokhoz. Zentáról, aug. 12-ki kelettel a következő érdekes sorokat vettük : Tekintetes szerkesztő úr ! Tegnap este felé, egy f. hó 10-én Aviddinben föladott és »Osman marschal« aláírással ellátott franczia sürgöny lepett és örvendeztetett meg bennünket, mely szó szerint lefordítva körülbelül igy hangzik : »Ma szerencsésen megkaptam a sürgönyt, mely a magyar városok lakosainak irántunk való jóakaratát nyilvánítja és melyet azonnal közölni fogok az egész hadsereggel. Magyar testvéreink szerencsekívonata a győzelemnek harcosaink általi elnyeréséhez, az isteni hatalom segítségével megerősítendi a régóta táplált barátságot, önök és az osmanlik között. Reményiem seregink nem sokára jelenthetik az osmanlik minden barátjainak a győzelmet, — boldognak érezvén magukat annak kivívásában. Úgy az én, mint az egész császári sereg részéről fogadják önök nagy köszönetünket és örök hálaadatosságunkat.« Sehogy se tudtuk magunknak kimagyarázni, hogy honnan ért bennünket a nagy szerencse, a »pievnai győző«-vel egyenes távirati összeköttetésben lehetni, mig a »Hon« f. hó 11-ki számát nem olvastuk, melyben érintetik, hogy Sumlából sürgönyzik a »P. Ll.«-nak, miszerint egy Szentesről érkezett távirat, mely szerencsét Sírván a pievnai győzelemhez, a török hadseregnél örvendetes sensátiót keltett. Ebből tehát szerintünk az következtethető, miszerint Osman válasza eredetileg a szentesieknek volt szánva s csupántévedésből jutott hozzánk, könynyen fölcserélhető lévén az egyforma hangzású Zenta vagy Szenta, Szentessel. Jankovich Aurél polgármester úr ennek folytán az eredeti franczia szövegű táviratot a következő sorok mellett küldte el Szentes város polgármesteréhez : »Tekintetes polgármester úr! Tegnapi napon a török csatatérről Ozmán marschal aláírásával az ide mellékelt táviratot kaptuk. Minthogy azonban városunkból a távirat küldőjéhez — legalább az eddigi puhatolódzások szerint — senki, annál kevésbé a honoratio nem táviratozott; és miután a mai lapokból meggyőződtem, hogy Szentes város népgyűlése a török csatatérre üdvözlő táviratot menesztett, ugyanazért azt kell következtetnem, hogy a kérdéses távirat talán Szentes városát illetné és hogy ez csak tévesen jutott ide. Amidőn tehát eme táviratot imitt tisztelettel megküldeném , egyszersmind felkérem tekintetességedet, méltóztassék engem a dolog állásáról mielőbb értesíteni, mert utóvégre megtörténhetett talán, hogy valaki innen a török hareztérre táviratozott, és ezt még nem sikerült kitudnom. Zentán, 1877. évi aug. 12.« Mi meg azt mondjuk mindezekhez, hogy nem bánjuk mi, akárkit illetett légyen a távirat, elég az hozzá, hogy láttuk és örültünk rajta és egy hatalmasat mulattunk utána, persze — török testvéreink egészségéért. Éljen Ozmán pasa, a »pievnai győző.« Dudás István: A hír bolti. Bukarestből Írják e hó 7-ről: Az arczvonal változtatás, melyet az orosz trónörökös végrehajtani kénytelen volt, néhány nap óta be van végezve. Az eredeti felállítás észak felé, már azon pillanatban halasztást szenvedett, midőn az oroszok a Razgrád ellen nyomuló Mehemed Ali haderejéről és szándékáról értesültek. Az oroszok támadásának része és ez arczvonal változtatás miatt történt, azonkívül az operatiók megkezdése előtt be akarták várni a bejelentett csapaterősítések megérkezését. A legutóbbi sürgönyök már a Szárevics támadó fellépésének kezdetét jelentik. Razgrád és az ettől délre (23 kilométernyire) fekvő Cerusa közt nagyobb csata volt, melyben a törökök visszanyomattak, mivel öszszesen csak mintegy 20 ezer emberük volt actióban; ezt ennélfogva csak előőrsi harcznak lehet tekinteni. Szilisztria elől az oroszok visszahívták a 11. hadtestet, s Razgrad felé indutottak. Ehez csatlakozik még a 12. és 13. hadtest is, úgy hogy Razgrad felé az oroszok most roppant nagy számmal tódulnak. Mel együlések. Tegnap, aug. 12-én az ország több pontján tartott népgyülésekről ma reggeli lapunkban közlötteken kívül még a következő tudósítások érkeztek: Pozsony, augusztus 12-dikén. A mai népgyülés rendkívül sikerült. A termet több mint 4000 ember töltötte be. A gyűlést rövid beszéddel Prileszky képviselő nyitotta meg. Utána dr. Deutsch szólt mérsékelten, ügyesen, megtámadva Oroszország törekvését és a resolutiót elfogadásra ajánlva. A következő szónok , Kapka tábornok volt, ki meglepő eredetiséget és eszmegazdagságot fejtett ki; utalt Törökország misliójára, mely abból áll, hogy helyreállítsa az összeköttetést Európa és az ázsiai mohamedánok közt. — Beszélt még Hefy Ignácz képviselő, a gyűlés élénk helyeslése közt, megtámadva a szatócs-politikát, minő az annexió politikája. A resolutióban Törökország integritásának föntartása és minden néven nevezendő annexionális politika helytelenítése fejeztetett ki. Rozsnyó, aug. 12. Városunk s vidékének népgyűlése dr. Kiss Antalt elnökké, Schiffer Lászlót jegyzővé választván , Szontagh Pál képviselőnk s Hámos Lajos lelkes beszédei után a haladéktalan actio mellett nyilatkozott. Csaba, aug. 12. A ma délelőtt 10 órakor, mintegy 5000 lelkesült polgár jelenlétében megtartott népgyűlés pártkülönbség nélkül egyértelműleg elhatározta a kormányhoz felírni a végből, hogy hatalmának teljes súlyával hasson oda, hogy a keleti háború embertelen kegyetlenségei mielőbb megszüntettessenek, és hazánk érdekében Törökország területének épsége fenntartassék. Veszprém, aug. 12. Az előre jelzett népgyűlés ma d. e. 10 órakor tartatott meg szabad ég alatt, a vásártéren, 8000 főnyi közönség részvétele mellett. A gyűlésen Horváth János elnökölt, a jegyzői teendőket Balogh Károly végezte. Az első szónok Eötvös Károly, nagyszabású beszédével a feszülten figyelő közönségre gyújtó hatást gyakorolt. Szavait perczekig tartó éljenzések szakították félbe és a lelkesedés, melyet mélyen átgondolt beszédével előidézett, oly nagy volt, hogy a közönség viharos »Fegyverre! Fegyverre!« kiáltásokban tört ki. Eötvös után még Vikár Lajos ügyvéd tartott rövid beszédet, mire a felolvasott resolutio egyhangúlag elfogadtatott. A resolutio szerint a veszprémi népgyűlés : 1. kárhoztatja és elítéli az emberiség nevében azon népjogellenes kegyetlenségeket, melyeket az orosz hadsereg s az általa felfegyverzett bolgár lázadók a fegyvertelen török lakosság ellen elkövetnek, s azért felhívja a felelős magyar kormányt, hogy minden, hatalmában álló eszközzel és haladéktalanul ezen kegyetlenségek megszüntetésére törekedjék ; 2. Oroszországot a magyar állam és nemzet ellenségének, Törökországot pedig a magyar állam és nemzet barátjának tekinti; 3. kárhoztat minden olyan állami cselekményt, mely a török állam bármely területének elfoglalását czélozza, hacsak az a török állammal való szövetség alapján nem történik; végül 4. felhívja a felelős magyar kormányt, hogy minden, hatalmában álló eszközzel a török nemzettel szövetségre és az orosz hadaknak az Aldunáról való visszaszorítására haladéktalanul törekedjék. Este Eötvös Károly tiszteletére a »Koronásvendéglő nagytermében lakoma rendeztetett. Edelény, aug. 12. Ma délután Miklós Gyula országos képviselőnk, az általa egybehívott választóközönség előtt beszámoló beszédet tartott Parlamenti álláspontját, a bécsi szipulatiók részletezésével kifejtett nézeteit, úgyszintén Törökország integritása fentartása érdekében felhozott érveit a nagyszámú közönség zajos helyesléssel tette magáévá. Debreczenyi Gábor esperesnek kormányunkhoz intézendő felirati javaslata, melyben az orosz kegyetlenségek meggátlása s a török birodalom épségben tartása nyert hatályos kifejezést, a török nemzet zajos éltetése közt egyhangúlag elfogadtatván, fölterjesztetni határoztatott. Léva, aug. 12. Botka Tivadar, országos taácsunk elnöklete alatt ma tartott népgyűlés Pólya József indítványára elhatározta, hogy felkéri a kor