A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-12 / 237. szám

kívánhatunk olyannyira, mint azt, hogy : ■frgr.Pz.ia. r.aW.&raAy. i»,ii»n el a te, országid ! Francziaország ziláltsága és párttusai, melyek önerejét zsibbasztják meg és emésztik föl, túl­­hatalmassá tenni engedik Németországot. Egy franczia császá­rság igen alkalmas yplpfi arra, hogy Vilmosnak kissé nyugatra is terelje figyelmét, mely ez idő­ szerint igen veszedelmes módon egészen keletre van irányozva. S hogy azonban mit fognak hozni "a"franczia parla­menti választások a jövő hóban,az még az idő titka. Sz- Gy. Thiers sírjánál. A Thiers sírjánál tartott beszédek közül első volt Grévy-é. Ez következőleg hangzott: Uraim! A bánat és a dicsőítés azon egyvelegé­ben, mely ama nagy polgár sírja körül, kit a halál elragadott tőlünk, minden oldalról hallatja szavát; mikor a franczia s idegen sajtóban, azon ékesen szóló beszédekben, melyeket alkalmuk lesz hallani s midőn a magánkörök őszinte nyilatkozásaiban is annyi meg­hatott hang ünnepli, csodálva Thiers nagyszerű múlt­ját, csodálatos, oly mélyreható s oly tág látkörü, oly élénk s oly kellemesen nyilvánuló lángeszét, bámulatos jó érzékét, mely az államférfi főtulajdonát kell hogy képezze; összehasonlíthatlan ékesen szólását, tudo­mányának és tapasztalásának kincseit, hatvan évi felvilágosult tanulmányozás, eme a közügyek hosszú szolgálatában megérlelt gyümölcseit, lángoló haza­szeretetét; az emlékezetes szolgálatokat, melyeket hazájának tett: mit mondhatnék akkor én, mi nem lenne puszta viszhangja e nagyszerű közérzületnek? Figyelmüket mégis szeretném egy pontra irá­nyozni; arra, a­mely a történelem előtt Thiers politikai életének legnagyobb vonását fogja képezni ; értem a köztársasághoz való áttérését. Thiers hosszan, sokáig az alkotmányos monar­chia azon iskolájához tartozott, mely e század első felében oly nagy sikereket vívott ki. Mint az ő nemzedékének majd minden fia, ő is föltalálhatni vélte ezen intézményben a nemzet ön­maga által való kormányoztatásának megvalósítását, a­mi a modern népek nélkülözhetlen igényei közé tartozott. Azt hitte, meghonosíthatja a mi földünk tala­ján az angol kormányformát s nem vette tekintetbe, hogy Francziaországban az idő újjáalkothatlanul összerombolta azon társadalmi elemeket, a melyekre Angolországban ama kormányzat eleve épült, s hogy egy demokratikus alapra helyezett társadalomban ily meghonosítási kísérlet valóságos anachronizmus. Szerencsétlenségeink későbbi látványa értette ezt meg e nagy szellemmel, midőn visszafelé tekint­vén s mérlegelvén az eseményeket, melyek egy század háromnegyede alatt nyolcz kormányformát döntöttek meg nálunk erőszakos forradalmakkal — a mi hallat­lan volt a világ évkönyveiben! — az találta, hogy e gyakori megrendülés s rendkívüli állhatlanság oka abban rejlik, hogy Francziaország, mely tiszta demo­­krácziává alakult át, nem szívelheti el többé a mon­archikus kormányzatot, melyet pedig makacsan rá akartak erőszakolni. Másrészt azt is látta, hogy a dinasztikus pártok, eme forradalmak szomorú maradványai egymást köl­csönösen ellensúlyozván s központosítván, közülök egyik sem juthat többé hatalomra, vagy legalább nem tarthatja fel magát azon. Nehéz lehetett a monarchikus párt emez agg harczosának megválni az ügytől, melynek oly haza­­nemes érzés és emlék csatolta. De nem volt oly áldozat, mely fölötte állt volna hazaszeretetének s az igazság iránt való szere­­tetének. Nem habozott egy perczig sem s ünnepélyesen kimondta, s halála előtt alig nehány nappal ismétel­te, hogy »a köztársaság Francziaország­ban az egyedül lehetséges kor­­m­á­n­y­z­a­t.« Ez oly magas helyről adott nagy példa vonta ma­ga után Thiers követőit s a szabadelvű lelkek ama fé­nyes táborát, mely mindig vele tartott s a nemzet azon részét, melyet addig hiú félelem vagy igaztalan előítélet visszatartott. S igy legnagyobb részt Thiersnek köszönheti a köztársaság, hogy megnyerte Francziaország bizodal­­mas ragaszkodását, melyben ma is részesül, s hogy meggyőzte Európát arról, hogy ez a béke s a rend kormányzata. De másrészt a köztársasági kormányzat erejé­vel, melynek élére állíttatott, tudta Thiers kivívni Francziaország romjaiból való kiemelkedésének nagy művét, ama gyorsasággal s ama sikerrel, mely meg­lepte a világot. A köztársaság megalapítása, Francziaország tudja mit beszél. Megy egyik sarokról a másikra , csil­lag, mely soha sem áll meg. Oly sebesen fut, hogy alig venni észre, hogy helyet változtatott. * * * »Azok, mond Thiers, kik örök békéről álmo­­doztak, nem ismerik az embert. A világegyetem egy óriási tevékenység; az ember azért született, hogy működjék. Boldog vagy boldogtalan legyen is ren­deltetése, annyi bizonyos, hogy az élet nem elvisel­hetetlen reá nézve, ha erősen működik, ekkor elfe­lejti magát. Mily elmélet! kiált föl Charles. Csupán tevé­kenység erkölcs nélkül. Emiatt sokan erkölcstelen­nek látták Thierst. Ő pedig csak naiv. A vak tevé­kenység szüksége benne a gyermekek tevékenységé­hez hasonlít, kiknek szükségök van kinyújtani apró tagjaikat. Szükséges, hogy beszéljen. írjon, mozogjon, rendeljen, s ezer lépést tegyen egy talpalatnyi da­rab földön. Hiányzik benne az ítélő tehetség. * 1873. január. 1. »A föntebbieket baleseteink előtt írtam volt. Ma megváltoztatom véleményemet, s azt hiszem, hogy ha van még egy nagy s tisztelt Francziaország, azt Thiersnek köszönhetjük. Ő, a mindenekfölött franczia, meg merészelte mondani az országnak, melyet szeret, a legridegebb igazságokat. Ő megmondá nekünk, hogy nem valánk elkészülve, míg Poroszország telje­sen fölszerelve vala, hogy a porosz katonai szervezet­ben nem lehet tévedésnek helye, s végre, hogy vesz­tünket saját magunknak köszönhetjük. Megvallom, ez erkölcsi bátorság igen ritka Francziaországban. Egy nagy polgáré az. Szolgáljon nekünk tanúságul a görög s olasz köztársaságok háladatlansága. Ők száműzték, lábbal taposták nagy embereiket. A köztársaságokat elpusz­títja a gyűlölet s az irigység. Ma Thiers, agg vezér, őrt áll, s virad a beteg Francziaország fölött .... * ★ * 1873. junius 1. »Igazam volt! Thiers a hős baleseteink köze­pette, föl­dön cserélve egy császári tábornokkal.... E szavakkal végződnek Charles jegyzetei, Ó­v­á­r­y L­i­p­ó­t­ föltámasztása; ez a két nagy szolgálat, melyet Thiers szerencsés volt tehetni hazájának; ezek lesznek leg­szebb czimei az utókor előtt. Ezek folytán lesz halhatatlan s a franczia nép hálája lerahatlan. S minő szolgálatokat tehetett volna még ezután ! De mert elvesztettük őt, őrizzük meg példáját s emlékét legalább. Igyekezzünk megmutatni mint ő, hogy a köz­társaság a rend, a béke s a szabadság kormánya, ha­zánkban ez idő szerint az egyedüli konzerváló kor­mány, mert csak ez alkalmazkodhatik érdekeinkhez, szükségleteinkhez, társadalmi állapotainkhoz. Ezzel megtiszteljük Thiers emlékezetét, szolgá­latot teszünk Francziaországnak. Utána Pothuan tengernagy mondta el a kö­vetkező beszédet: Uraim! Az ékesen szóló beszéd, melyet most elmondani hallottak, emlékeztette önöket a nagy polgár hosszú pályájára, kit most Francziaország el­vesztett s kit mindnyájan siratunk. Fölemlítette az a nagynevű elhunyt hatalmas és igazán kivételes te­hetségeit is. Beszélt a szolgálatokról, melyeket hazájának tovább mint ötven évig tett a politikában s a kor­mányzat minden ágában, a melyekben, és pedig is­mételve, ritka értelmi tehetségei s felülmulhatlan munkássága folytán a legmagasb állásokat foglalta el. Mindezt elmondva csakis igazságot mondtak el felőle; de a mi hasonlókép hozzájárult nevének igazoltan népszerűvé tételéhez, az a folytonos figye­lem volt, melylyel éber hazaszeretete a hadseregünk szervezetére vonatkozó dolgokat mindig kisértette ve­le. S e tekintetben oly valóban rendkívüli illetékességre tudott szert tenni, mely gyakran bámulatba ejté azon embereket is, kiknek a katonai pálya életpálya. A­mi csodálatosan előkészítő a katonai tudo­mány tanulmányozásár­a, az nagy terjedelmű s igen jelentékeny munkássága volt, melynek a restauráczió az 1830-as monarchia alatt szentelte magát, hogy megírhassa köztársaságunk és a császárság halha­tatlan háborúit. Ki nem olvasta közülünk uraim lel­kesedve eme leírásokat, melyek, mint azt mindegyi­künk érzé, a legtisztább hazaszeretet sugallata alatt jöttek létre s a mellett egész szakszerű készültségről tanúskodtak, a mi teljes joggal meglepő lehetett oly­érfinál, kinek egész élete a politikának s a polgári közszolgálatnak látszott szentelve lenni. Ha a hadseregről volt szó, ennek érdekei soha nem találtak ékesebben szóló s meggyőződés telje­sebb védőt Thiersnél. Neki köszönhetjük Pária erőditvényeit, me­lyek jelenkori szerencsétlenségünk idején meg tud­ták állítani az ellent s lehetővé tették Francziaor­szágnak, hogy végső s hősies erőfeszítésre vállal­kozzék. Az 1870. és 1871-ki háború után az élet érde­keit féltő Francziaország nem csalatkozott: neki joga volt ő rá, s reá bizta sorsát. Szerencsés sugallat volt ez, mely azonban mejh nem tartott elég soká, hogy megengedte volna az ügyek élén állnia addig, mig művét befejezi! A kik látták őt, mig a kormányon volt, csodál­kozó bámulói maradtak törhetlen tevékenységének, fáraszthatlan buzgalmának, s szellemgazdagságának, mikor ugyszólva arról volt szó, hogy teljesen újra szervezzük hadseregünket, hazánk összes katonai s tengeri erejét s egyúttal végrehajtsuk az ország fel­szabadí­tását. Előrehaladott kora daczára ő bátorított mindannyiunkat, s csakis igy sikerült néhány hónap alatt új hadsereget teremteni Francziaországnak. Mindenki emlékezik, minő részt vett a viták­ban, melyek a hadsereg szervezése felől folytak . De a mi legjobban tanúsítja, hogy a katonai érdekeink iránt való gondoskodása nem csökkent soha, az tevékeny résztvevője ez­előtt pár hóval a hadseregi újonczozás oly fontos kérdésének elinté­zésében. Addig terhetlen egészsége csak nagy nehezen tudott ellenállni a bizottsági ülések számos, hosszú s gyakran szenvedélyes vitáinak. Bizonyos, hogy nem az értelmi, de a fizikai kifáradás jelenségei csak ettől kezdve mutatkoztak nála. De alig vette számba, el lévén mélyedve, bele lévén hevül­ve a munka szeretetébe s hazája érdekei szolgálatába. Nemes példa az, melyet ő adott nemzedékünk­nek : a mindennapi, hajnalban kezdett, késő éjjel vég­zett munkásság példája, mely tovább mint hatvan évig, megszakítás nélkül egyre tartott. De uraim, ma meg is kapja érte a fényes elég­tételt. Látva a nemzet roppant részvételét, mely e ko­porsót övezi, s mely bennünket is mélyen meghat, érzi mindenki, hogy ha a nagy köztársasági párton kívül, melyhez Thiers tartozott s melynek vezére volt, az egész Francziaország is siratja s sajnálja őt, mint legkitűnőbb polgárát. A még nem ismertetett beszédek közül az utol­só Vuitry beszéde volt, mely az erkölcsi és politi­kai tudományok akadémiája nevében mondatott. E beszédből adjuk a következőket : Egész társaságunk joggal volt büszke e társunkra, ki oly hatalmasan egyesité magában mindazon ágakat, melyeket műve­lünk s a ki egyedül értelmi fensőbbsége s munkája által a föld legnagyobb hatalmas színvonalára tudott emelkedni.... Nem mondom el, mert ki ne ismerné életét ? Hirlapiró, iró, történetíró, képviselő, minisz­ter és köztársasági elnök , neve fényesen volt össze­kapcsolva mindazzal, a mi félszázad óta hazánkban történt. S neve örökre együtt fog emlegettetni a nem­zeti föld felszabadulásával. .. Thiers élte s művei a történelemé: egyedül az fogja megítélhetni elég magas szempontból őt s egyedül az fog megtámadhatlan pártatlanságában helyet kijelölhetni számára. De az utókor, mely dicsőíteni fogja az állam­férfit, a szónokot, az írót, a hazafit, az nem fogja is­merni magát az embert, élesen látó értelmét, fárad­­hatlan szelleme csábító hatását, oly természetes eszét, s hasonlíthatlan társalgása báját. Végzem, uraim, Thiers emlékezetének nincs szüksége hiú szavakra. Legjobban kifejezhetni vélem az akadémia érzelmeit, ha nevében fájdalommal s tisztelettel hajlok meg a kitűnő tagtárs halotti maradványai előtt, a­kit örök dicsőségünk lesz, hogy tagjaink közé számolhattunk valaha. E beszédekhez adjuk még a következő leve­let, melyet Castelar intézett Thiers özvegyéhez: Saint-Sebastien, szeptember 7. A csapás, mely­lyel önt sújtotta a gondviselés, asszonyom, mélyen sebezte az én szivemet is. Azon fájdalom folytán, melyet én é­lek, én, ki utolsó napjaiban voltam barátja, tudom érteni a fájdalmat, melyet önnek kell szenvednie, midőn rá­tekint e halhat­lan halott lelketlen maradványaira, kinek ön társa volt az életben. Fájdalmam első kifakadásában fölzúdultam a végzet ellen, mely akkor szakította őt el tőlünk, mi­kor legnélkülözhetlenebb volt nekünk. S lelkem eré­­lyére kell­ hivatkoznom, hogy megértsem, hogy egy oly életerős szellem, minő az övé volt, nem hal meg azért, mert a szervezet, melyben lakott, visszatér a földhöz. Mindenkép köztünk marad e­l: a gondolatok­ban, melyeket bennünk ébresztett, a művekben, me­lyeket itt, a vállalatokban, melyeket valósított s köz­tünk marad értelmisége erejével, s azzal az életet ébresztő mozgékonysággal, mely minden tényében oly jellemzetes volt. Ő él, de nem úgy mint mi ismertük és szeret­tük ezen a világon, mely szomorúbb s komorúbb le­szen, mert meg lesz fosztva jelenlététől s szavától. Francziaország első államférfiát veszti benne ; a szabadság legeszebb védelmezőjét , a köztársaság elismert fejét. Európa egy dicsteljes nevet, mely a földön, a legszebben hangzók egyike volt; az embe­riség pedig azon fénycsillagok egyikét, melyek szel­lemes sugaraikkal elhalványítják az ég csillagait, eme nagy lelkeknél kevésbé ragyogókat. Történetíró, bölcsész, financier, hadász, állam­férfi, művész; megáldva rendkívül ékesen szóló nyelv­vel, s nyelvével egyenrangúan teremtő tollal ; első rendű szervező tehetség, a gyakorlati érzék kiváló bir­tokosa, végtelen átalánositó képességgel; mély tudo­mánynyal az eszmék s a tények terén, azon kiváltsá­gosan univerzális emberek közé tartozott­­, azon titáni faj sorában foglalt helyet, melyről azt hittük, hogy a renaissance első korszakával eltűnt a földről. A nemzetek nagyok , nagyobbak legkitűnőbb fiaiknál is , de nem tudom tagadni, hogy Franczia­ország mélyreható változást szenved sorsában e hir­telen veszteség által ! A föld, úgy lehet, kevésbé nehezen sulyosodik a mindenség fölé, mióta porába és hamvába bele vegyít­hette azt a főt, melynek oly nagy gondolatai voltak. Levelet akartam írni asszonyom, mely némi vigasztalást vitt volna önnek; s ime csak fokozom fájdalmait, emlékeztetvén szerencsétlensége nagysá­gára. De ha igaz, hogy a megosztott fájdalom csök­ken, az ön oly igen szívig ható fájdalmában osztozik az egész világ, a­hol csak egyetlen szív ver a szabad­ságért s a hazáért. Az ön kitűnő férjének utolsó szavai, melyeket imént oly lelkesen hallgattak, s ma oly fontolva mér­legelnek, fenmaradnak, mint korunk hagyománya a jövő kor számára, s e hagyomány, távol attól, hogy egy népnek a másik feletti uralmát javasolná, azt ta­nácsolja a nemes Francziaországnak, hogy legyen saját magának ura. Mindez a tekintet elég lesz, hogy eltöltse az ön lelkét az ő emléke vallásával s hogy dicsteljes gyá­szát a valódi áldozat magaslatára emelje. Ha látta is őt ünnepelt polczáról lehanyatlani a halál sötétébe, a reflexió, mely uralkodni fog az ön fájdalmas gondolatai fölött, élő gyanánt fogja őt megmutatni önnek a történet lapjain, tett szolgála­tainak érdeménél fogva s mint Istennél szívesen lá­tottat erényei jogcziménél fogva. Kérem önt, asszonyom, fogadja tiszteletem s őszinte részvétem kifejezését. Emilio Castelar: A háború. A plevnai nagy csata. A ma esti postával érkezett külföldi lapok sür­gönyei a plevnai csatára vonatkozólag még mindig nem nyújtanak határozott tájékoztatást, azonban több érdekes részletet közölnek, melyekből kitűnik, hogy szept. 9-én estig Ozmán pasa még fentartotta plevnai hadállásait, habár egyes pontokon tán sike­rült a támadóknak némi előnyöket elérni. A figye­lemre méltó komolyabb jelentések közül első helyen közöljük itt a Daily Newsnak két sürgönyét. P­o­r­a­d­i­m szept. 6. Miklós nagyherczeg teg­nap óta áttette főhadiszállását Górni Studenből R­a­­d­e­n­i­c­e faluba Poradinhoz közel. Itt találtam Ká­roly román fejedelmet, mint az egész plevnai orosz­román hadak főparancsnokát, törzskaránál volt Za­tof tb. és mint névleges táborkari főnök.­­— o — ..»u,auttu luin­guiva ma, ueiuian­ az összes csapatokat előre nyomulni láttam. Nehéz ágyu­kat lassan vontattak a kijelölt positiókba, a­honnan holnap a Grivicza erődöt fogják lőni. A csapatok azonban nem fognak mint előbb a hosszú úttól fá­radtan a csatába küldetni, hanem közvetlenül az előőrsi állomások mellett fognak táborozni. Az ordre de bataille és a csapatok hadereje körülbelől a következő. A kilenczedik hadtest Krü­­dener báróval az élen 18,000 ember; a negyedik Krylow 20,000; két dandár egyenkint 6000, egy va­dász dandár 3000; a két román hadosztály egyenkint 14,000 ember; összesen kerek számban 80,000 ember gyalogság ; továbbá 6000 orosz és 4000 román lovas, 250 nehéz orosz ágyúval. A Károly hg alatt pa­­rancsnokoskodó tábornok Cérnát. A támadás meg­lehetősen megegyező lesz az előbbenivel. A törökök hadállása patkó alakú, melynek gömbölyű oldala kelet felé esik, míg Plevna körülbe­lül a középen van. Az oroszok körülveszik ezen patkó alakot úgy, hogy annak csak az alapja marad szaba­don. Ma éjszaka csak előbbre nyomulnak, hogy hol­nap a támadást megkezdjék. Az orosz-román derék­had a patkó homorúságának meglehetősen a közepén fekszik és Grivicza van kiszemelve arra, hogy ott le­gyen Károly herczegnek és Miklós nagyherczegnek a főhadiszállása; az oroszok a czentrumtól inkább bal­ra, a románok jobbra állnak. A török pozitiók, me­lyek a románokkal szemben állnak a természettel és mesterségesen is a legerősebbek. Valószínű azonban, hogy a románok támadása inkább csak demonstratív jellegű lesz, hogy a velük szemben álló törököket megkötve tartsák, míg a czentrum és a balszárny a gyengébb pozitiók ellen fog rohamot intézni. Bade­nice, szept. 7-én este. Zatos tábornok tegnap este elhagyta Poradint, hogy személyesen megtegye a csapatokra vonatkozólag az intézkedéseket és azok végrehajtása fölött őrködjék. Mint a legelő­nyösebb helyet a nagy kiterjedésű csata áttekinté­sére a Sgalvice és Pelisat közötti magaslatokat je­lölte meg nekem holnapi találkozó helyül. Oda lova­goltam hajnali szürkületkor. Hideg, de száraz idő volt. Fagyos köd borita a földet és csak a nap osz­lathatta azt el. Pelisannál a negyedik lovassági had­osztály könnyű dandárát, egy tartalékezred román gyalogsággal s nehány román nemzetőrrel találtam felállítva. Plevna felé lovagolva a 30. és 5-ik hadosztály több zászlóaljával találkoztunk, kik egész éjszakán a nehéz ágyuk számára a felállítási hely elkészítésén dolgoztak. A magaslatokon tőlünk jobbra 12, balra 8 nehéz ágyú volt felállítva, melyek * */*? óra óta a gliviczai erődöt lőtték. Ez a tüzet nyugodtan viszo­nozza. Minden órában kevesebb lesz az ágyutűz min­den irányban. Az orosz ütegek azonban úgy látszik, egy ponton sem képesek túltenni a török ütegeken, Radiseva végre kigyulad. A nap lemegy, de a hadállás reggel óta semmit nem változott. A nap folyamában egyetlen egy puskalövés sem történt, egyedül a tüzérség vé­gezte a napi munkát. Az oroszok egy maroknyi em­bert vesztettek, a törökök valószínűleg nem többet. Utóbbiak olyan szilárdan benn maradtak Plevnában mint valaha. Idáig terjed a »Daily Negrs« első jelen­tése a plevnai csatáról. A »Times« Bukarestből szept. ,9-ikéről a kö­vetkező sürgönyt vette: A törökök plevnai hadállá­sait még egyre bombázzák az orosz-román ütegek. Az első támadás szept. 7-én az orosz czár jelenlété­ben történt és 8-ikán nagy erélylyel folytattatott. Részletek még ismeretlenek, de azt beszélik, hogy az 5-ik román sorezred és egy ezred dorobáncz a tö­rökök hadállásainak egyikét rohammal bevette (?). A »Standard«-nak ezt mint biztos hírt jelentik: Ká­roly hg. főhadiszállása Plevnához közelebb azaz Ver­­biczára tétetett előbbre. Az orosz főhadiszállás egy­idejűleg Csauts Mahalára (közvetlen Bulgareni mel­lé) helyeztetett át. A »N. fr. Pr.«-nek Bukarestből szept. 9. este írják: Plevnánál tovább tart az ágyú­harcz; a 4-ik oláh hadosztály a törököknek több megerősített had­állását rohammal bevette. A legnagyobb erőfeszítés történik, hogy Plevna mielőbb be legyen véve, mint­hogy Mehemed Ali már megszállta a Jantra vona­lat. A czár több orosz ezredhez beszédet tartott. Ugyane lapnak egy más sürgönye ezt mondja: A törökök megszállták a Jantra vonalat. A jobb szárny Pyrgosnál áll. Az oroszok a pyrgosi hidat letörték és Petrosániba vitték. A czárevics három nap óta egyre visszavonulni kénytelen Mehemed Ali előtt. Vesztesége 4000 embernél többre rúg. Az oroszok hadállása kétségbeejtő. Ha Ozmán pasa csak nyolcz napig is tarthatja magát, akkor a ka­tasztrófa a muszkákra nézve elkerülhetlen. Beszéd, melyet az 18­7­7/I. tanév megnyitása alkalmával, szep­tember 9-én, a tudományegyetemi ifjúsághoz intézett dr. H­e­r­c­z­e­g­h Mihály, ny. r. tanár s jogkari dékán. II. Ezek után még a hazafiság, nemzetiség és er­kölcs az, melyekre egyetemünk derék ifjúságának figyelmét irányozni különösen időszerűnek látom. Annál is inkább, mert vannak kézzel fogható igazsá­gok, melyeknek folytonos ismétlése és értelmezésével sohasem lehet fölhagyni. »Romlott szív és romlott elme, Kit hazája hű szerelme Szép tettekre nem hevít.» »Nescio, quae natale solum dulcedine captos ducit et immemores non sinit esse sui.« Zengi ezer­nyi változattal, de mindenütt razon egy érzelem alap­hangján a romlatlan kebel. És méltán. Mert a ha­gyományok és történeti emlékek az ősi térekhez kötvék. E ragaszkodás őseink földjéhez az erkölcsi jelemnek is legbiztosabb mér­véül szolgál. Jaj azon népnek, melynek utódai birtokukból kieresztik vagy nemtelen dézstanyává al­­jasitják ama telkeket, melyeket elődei vérükkel áztat­tak és verejtékük árán szerezhettek meg. Az egy­koron drága életet áldozott hősök megrendítő szava — ország, megye, városi és népgyűléseken — fel-fel­­harsog ugyan időszakonkint a hazamentő eszmék háborgásaiban és a meg-megvillámló szenvedélyek viharszerű zúgásában. De az elfajult nemzedék már nem ismeri föl az ősök hangját, nem fogja föl értel­mét. A sírok, melyekből kikeltek, ismét becsukódnak a »hazajáró« szellemek fölött s az eszmék a bána­tos hantok alatt elszenderülnek újra. A világpolgár szívtelen gondolkozása és a fél­­miveltnek balga hiedelme ma már megmosolyogja a hazafiságot. Szerintük csak az anyagiság (realismus) az, mely valódi értékkel bír, — a többi mint a hazafiság, lovagiasság, erény, becsület, nagy­lelkűség, hit, szeretet, remény, egy­szóval az eszmék iránti érzék vagy lelkesülés — csak képzelődés, álom, semmiség. Bölcselkedésük kinevet minden szellemtest. A felfogásuk ellen küzdőt beteges ábrándozónak, holdsugarakba kapaszkodó eszelősnek gúnyolják. Előttük az eszmény nem felsőbb ihlet, hanem csak a jó vagy rész kedv fölvillanása s az érzület nem elvből sarjadzott hit, hanem csak a szeszély hul­lámzása. Az ily »természetiben« fitymálódásról mondja az írás, hogy bölcselkedésükben esztelenekké lőnek, mert bódultságukban meggyalázzák az emberi észt s megtagadják a gondolkodó s érző lélek kútfejét. Épen azért az igaz hazafi, kinek érző keble még el nem fásult és értő elméje még el nem tom­pult, szomorú arczczal szemléli a nemzettest ezen kó­ros kinövéseit, — főleg ha a megpróbáltatás komor napjaira gondol. Mert tudja, hogy a társadalmi élet­ben mindig nagyobb fogékonyság van az ártalmas, mint az üdvös iránt, s hogy a beteges eszmék s jár­ványos érzelmek körutat téve olykor villámgyorsa­sággal terjednek el. Az ilyen s ehez hasonló hazavesztő irány el­len már mostan állást kell foglalni minden jóra való hazafinak, különben elközelget az idő, hogy értelem nélküli szavakkal beszélünk akkor, midőn után, út­félen azt hangoztatjuk: mily drága nekünk az elő­dök vérével annyiszor áztatott föld, mily drága an­nak minden porszeme, mily becses őseink minden lábnyoma s mily értékes szellemük minden sugárkája s eszmeviláguk minden paránya! Becsületesebb do­log lesz már ekkor az elhunytakat pihenni hagyni s nem háborgatni csöndes álmaikat a reájuk való hi­vatkozás által. A honszeretet és hazafias tettek iránti közöny a nemzeti öngyilkosság kezdete s az önfeladásnak bűnös merénylete. Szegény hazám, várjon mi jót is lelhetünk majd benned, ha mindnyájan világfiakká­­ mivelődünk ki! És itt ismét az egyetemi fiatalsághoz fordulok, mint a hazafiság ifjabb hivatottjaihoz, leendő aposto­laihoz s azon kútfőkhöz, honnan az igaz honszerelem és nemzeti érzés szennytelen forrása csörgedez,— kér­vén őt, hogy ne enge­dje magát és hazáját a megté­­velyitő fényes álokoskodások, vak szenvedélyek, vagy oktalan utánzások által tönkrejuttatni. A gyermeki kegyelet hűségével ragaszkodjék azon ősapai szoká­sokhoz, melyek elődeinket épségben és becsületben kitüntették. Szorítsa szivéhez az ereklyét, ép úgy mint az élőt. Legyen előtte drága minden jó, mit bol­dogabb időkből megtarthattunk, szent minden emlék, mely jobb napjainkról regél s elkomorult arczunkra a verőfényes múltnak bármily bágyadt sugarát veti. Azon nemzet, melynek ifjúsága az ősöket ke­­gyeletes emlékezettel tiszteli s a tőlük öröklött ér­zületet szivében tartja, soha sem félhet a múlandó­ságtól. Azzal vele maradnak elődei s mint a hunok harczi mondái tanítják, az elhunytak szelleme az élőkkel és az élőkben együtt küzd és munkál a levők és leendőkért. Az edzett ősök feltámadt lelkei erősi­tik a hű utódokat. »Hogy a nemzet mint egy férd álljon, Érez karokkal győzni a viszályon !« Az ily hazafiság lebegjen szemeink előtt ; mert ez az, mely a jelen érdekeit és a jövő kívánalmait ál­dozatkészen fölkarolja ; ez az, mely a történeti múlt iránt meleg ragaszkodással viseltetik, az élő nemze­déket a régi síroktól az uj bölcsőkig elkíséri, a be­­végzett tényekhez a fogamzó eseményeket fűzi és a nemzet életét örök időkre kiterjesztheti. hat, melyek törvényhozásunk tevékenységét a lefolyt évszakban mindinkább szűkebb körbe szorították s ilyeneküt kettőt sorolt föl: a bécsi kiegyezést és a ke­leti kérdést. Reflexióval a monarchia közjogi álláspont­jára, feltüntette a vám- és bankügyi kérdésekre vonat­kozólag, hogy azoknak ránk nézve legkedvezőbb és tel­jesen ínyünkre való megoldását azon érdekösszeütkö­zés lassítja és nehezíti, melylyel az államtest egyik fele a másikkal találkozik, és a­mely közös nehézsé­gen mint quasi malum necessariumon csakis egymás­hoz való simulással, engedékenységgel és kölcsönösen hozandó — lehetőleg diminuálandó — áldozatokkal segíthetni. Megnyugtatott e részben bennünket, kije­lentvén, miszerint a kérdések további tárgyalásánál és megoldásánál is készséggel és hajlékonysággal azon irányt és elvet követendi, melyet a paritás és reciprocitás alapján egyrészt a méltányosság megkí­ván, de másrészt a jogfolytonosság elve megkövetel.­­ Teljesen várakozásunknak megfelelőleg értekezett a keleti kérdésről és háborúról. Röviden vázolta utób­binak fejlődését és motívumait. Feltüntette az orosz törekvéseknek és a háborúnak abnormitását. Elítélve a panszlavisztikus és russophil politikát és tendentiá­­kat, a monarchia és hazánknak úgy a közel, mint a tá­volabb jövőben szilárd alapon való fönmaradása és biztosítása tekintetéből kiemelte és hangsúlyozta a török birodalom integritásának szükségét egyrészt, másrészt pedig vérünk és vagyonunk megóvása és csak a béke áldásos napjaiban képzelhető további haladásunk és gyarapodásunk czéljából határozottan higgadt és tartózkodó politikai irányelvet vallott és ajánlt; fölemlítvén e helyen gróf Andrássy Gyula külü­gminiszter urnak ezen szellemben követett czél­­szerű vezetését a birodalom külügyeinek, mit is, vala­mint az egész előadását a legnagyobb megelégedéssel és megnyugvással vettünk tudomásul. Ezzel beszédét befejezvén, átalános tetszés és szűnni nem akaró »éljen« felkiáltások közt hagyta el községházunkat. Estve tiszteletére banquete rendeztetett, melyre az igen tisztelt képviselő urnak választói, tisztelői és barátai a legnagyobb számmal jelenvén meg, kifejez­tük tartozó tiszteletünket és nagyrabecsülésünket a párját ritkító kedves vendég iránt. Jól sikerült fel­köszöntésekben sem volt hiány. A VIDÉK, Hódilágh, szept. 2. Nagyon tisztelt Rónay István úr, kerületbeli orsz. képviselőnk, valamint a múlt évben, úgy ez idén is megjelent körünkben és a szokott ünnepélyes fogadtatás után megtartotta be­számoló, vagyis inkább jelentéses beszédét. A széles körökben ismert szónok, mint minden­kor, úgy most is, ékesen szólt. Referált főbb vonások­ban az országgyűlés lefolyt évszakában történtekről, a­­ bel- és igazságügyi téren hozott újabb törvényekről, s különösen az árva és gondnoksági ügyről és az uzso­­­­ratörvényről. Mentegetőleg fölhozta azon akadálya­ KÜLÖNFÉLÉK. — Királyné őfelsége tegnap délután külön udvari vonaton testvére, bajor Lajos herczeg kíséretében elhagyta Bécset és este Gödöllőre ér­kezett. — Személyi dir. Széll Kálmán pénzügy­­miniszter tegnap este Budapestről elutazott. — A pestmegyei virilisták. Pestme­gye igazoló választmánya a múlt hét végén tartott ülésében összeállította a 300 virilis bizottsági tag névjegyzékét. Igaz, hogy a jelen évben több volt a virilis bizottsági tagok száma, valamint a választot­také is, minthogy a Kiskunság a megyéhez csatolta­tok, de a szám a régi 300-ra fog reducálódni az 1878 ik évben. Első adófizető a kalocsai érsek 54,700 írttal, második helyen áll a Coburg gothai herczeg 25,718 frt ad­óval, a harmadik helyen gr. Károlyi István 25,054 frttal. A me­gye főispánja gr. Szapáry István 5508 frt adót fizet. A kalocsai érsek adója ez évben valami másfél ezer forinttal kevesebb, az utána következő érték­képviselőké pedig mintegy 4—4000 írttal szaporo­dott. Most csak a 107-ik virilista fizet 1000 forintnál kevesebb adót, mig taval már a 93. ily kisebb adóté­tellel szerepelt a névsorban mint 1000 frt. A névsor nyomtatás alatt van s a községeknek meg fog kül­detni, hogy e hó 25-ikéig közszemlére tegyék ki; ugyanő határidő van kitűzve a fölszólamlások beadá­sára is, a­mi vagy a községházánál, vagy itt Buda­pesten történhetik Ilkeyh. alispánnál. Megjegyezzük, hogy az adóösszeg kétszeres számításának jogával 75-en éltek, köztük 1 akad.­tag, 1 jogtudor, 50 ügy­véd, 4 orvos, 2 patikárus, 1 tanító, 1 mérnök, 2 gaz­datiszt és 6 lelkész. — A »Budapesti szemle«a­rtember— októberi füzete (29. sz.) most küldetett­e hozzánk. Az első czikk Kecsk­eméthy Auré­­l van: »Az időszaki sajtó Éjszakamerikában.« E czikk főkép azon katalog után készült, mely a ph­­adelphiai ki­állítás alkalmával az amerikai hírlapo­król kiadatott s melyet annak idejében mi is ismertettünk. A fel­dolgozás K. tollához méltóan igen ügyes s különösen a»Newyork Herald« ra vonatkozó részletek nagyobb közönség számára is érdekesek. Pisztoly Mór hosszabb tanulmányt ir Magyarország s különös­ Budapest város halandóságáról Weszelovszky, Ke­leti, Körösi és Fodor hasontárgyu müvei után előso­rolva azok javaslatait is közoktatásügyünk reformja tárgyában. B­a 11 a­g­i Géza Wirth műve után An­glia mezőgazdasági viszonyait s az angol mezei mun­kások legújabb mozgalmait ismerteti. Molnár Antal Boissier új művét ismerteti a Caesarok alatt fenn­állott ellenzékről. Egészen eredeti és igen érdekes. S­z­i­­­y Kálmán jelentése az utolsó évtizedben történt természettudományi mozgalmakról, melyekben tudva­levőleg szerzőnek nagy része van. E szerint van a fő­városban 3, a vidéken 6 természettudományi társu­lat s 9 szakfolyóirat, a többi ügyeket egészen mellőz­ve. N­e­m­é­n­y­i Ambrus szintén eredeti czikkben is­merteti a harmadik köztársaság férfiai közül Grévyt, Dupanloupot s Mac Mahont. A meglepő szép nyel­ven s érdekesen irt tanulmány első részét lapunkban is közölvén, eléggé ismerhetik olvasóink. A szépirodalmi közlemények közt első egy csi­nos angol rajz :»A philosoph órája,« melyet Belé­­nyessy Gábor fordított. Lé­vay József verse, »Nagy szavak« csak középszerű. Várnai Gézának »Álar­cos gróf románcza« czimű spanyolból fordított köl­teménye a Kisfaludy-társaságban olvastatott fel.­­ Az értesítések között Heinrich Gusztáv a Frank­­lin-társulatnál megjelent amerikai humoristák gyűj­teményeiről igen elismerőleg nyilatkozik. Hasonló jó­akarattal ismerteti egy névtelen, Endrődi Sándor, gr. Zichy Géza, Várady Antal és Bartók Lajos köl­teményeit, legenyhébben ítélve meg Zichy Gézát, leg­szigorúbban Váradyt. Gyulai Pál Vajda János, Balla János és Koroda Pál költői elbeszéléseit is­merteti, sokkal szigorúbban, Korodáról egészen el­­ítélőleg szólva. A végső közlemény Carlyle egy ki­sebb történeti művének ismertetése. Az egész kötet mint e vázlatból is látható, méltán sorakozik a töb­biekhez.­­ A császár fürdőben a tisztaságra és világításra keveset adhatnak, mert az e részbeni hanyagság már igen szomorú következményeket mu­tat. Nem is említve azt, hogy a nyár derekán a vilá­gítás nélküli parkban egy a hajóról jött kt, Ruprecht a rendetlenül elhelyezett padok miatt esett el és be­lebetegedett, s a császárfürdő tegnap este ismét szerencsétlenség színhelye volt az elhajigált s össze nem takarított dinnyehéj miatt. Tegnap este ugyanis a fürdő egyik régi vendége Dessewffy Emanuel szath­­mári kanonok úgy 7 óra tájban a belső udvar eme­leti folyosójáról a földszintre akarván lemenni, a vi­lágítás nélküli folyosón, hol dinnyehéjak és szőllő­­csutkák feküdtek a márványon, elcsúszott, elesett és a lábát törte. — Lehmann temetése a művész­i iróvi­­lág, nem különben a közönség nagy részvétele mellett ment végbe. A halottas háznál Török Pál superinten­­dens által elmondott búcsúztató után a hatlovas

Next