A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-12 / 237. szám
kívánhatunk olyannyira, mint azt, hogy : ■frgr.Pz.ia. r.aW.&raAy. i»,ii»n el a te, országid ! Francziaország ziláltsága és párttusai, melyek önerejét zsibbasztják meg és emésztik föl, túlhatalmassá tenni engedik Németországot. Egy franczia császárság igen alkalmas yplpfi arra, hogy Vilmosnak kissé nyugatra is terelje figyelmét, mely ez idő szerint igen veszedelmes módon egészen keletre van irányozva. S hogy azonban mit fognak hozni "a"franczia parlamenti választások a jövő hóban,az még az idő titka. Sz- Gy. Thiers sírjánál. A Thiers sírjánál tartott beszédek közül első volt Grévy-é. Ez következőleg hangzott: Uraim! A bánat és a dicsőítés azon egyvelegében, mely ama nagy polgár sírja körül, kit a halál elragadott tőlünk, minden oldalról hallatja szavát; mikor a franczia s idegen sajtóban, azon ékesen szóló beszédekben, melyeket alkalmuk lesz hallani s midőn a magánkörök őszinte nyilatkozásaiban is annyi meghatott hang ünnepli, csodálva Thiers nagyszerű múltját, csodálatos, oly mélyreható s oly tág látkörü, oly élénk s oly kellemesen nyilvánuló lángeszét, bámulatos jó érzékét, mely az államférfi főtulajdonát kell hogy képezze; összehasonlíthatlan ékesen szólását, tudományának és tapasztalásának kincseit, hatvan évi felvilágosult tanulmányozás, eme a közügyek hosszú szolgálatában megérlelt gyümölcseit, lángoló hazaszeretetét; az emlékezetes szolgálatokat, melyeket hazájának tett: mit mondhatnék akkor én, mi nem lenne puszta viszhangja e nagyszerű közérzületnek? Figyelmüket mégis szeretném egy pontra irányozni; arra, amely a történelem előtt Thiers politikai életének legnagyobb vonását fogja képezni ; értem a köztársasághoz való áttérését. Thiers hosszan, sokáig az alkotmányos monarchia azon iskolájához tartozott, mely e század első felében oly nagy sikereket vívott ki. Mint az ő nemzedékének majd minden fia, ő is föltalálhatni vélte ezen intézményben a nemzet önmaga által való kormányoztatásának megvalósítását, ami a modern népek nélkülözhetlen igényei közé tartozott. Azt hitte, meghonosíthatja a mi földünk talaján az angol kormányformát s nem vette tekintetbe, hogy Francziaországban az idő újjáalkothatlanul összerombolta azon társadalmi elemeket, a melyekre Angolországban ama kormányzat eleve épült, s hogy egy demokratikus alapra helyezett társadalomban ily meghonosítási kísérlet valóságos anachronizmus. Szerencsétlenségeink későbbi látványa értette ezt meg e nagy szellemmel, midőn visszafelé tekintvén s mérlegelvén az eseményeket, melyek egy század háromnegyede alatt nyolcz kormányformát döntöttek meg nálunk erőszakos forradalmakkal — a mi hallatlan volt a világ évkönyveiben! — az találta, hogy e gyakori megrendülés s rendkívüli állhatlanság oka abban rejlik, hogy Francziaország, mely tiszta demokrácziává alakult át, nem szívelheti el többé a monarchikus kormányzatot, melyet pedig makacsan rá akartak erőszakolni. Másrészt azt is látta, hogy a dinasztikus pártok, eme forradalmak szomorú maradványai egymást kölcsönösen ellensúlyozván s központosítván, közülök egyik sem juthat többé hatalomra, vagy legalább nem tarthatja fel magát azon. Nehéz lehetett a monarchikus párt emez agg harczosának megválni az ügytől, melynek oly hazanemes érzés és emlék csatolta. De nem volt oly áldozat, mely fölötte állt volna hazaszeretetének s az igazság iránt való szeretetének. Nem habozott egy perczig sem s ünnepélyesen kimondta, s halála előtt alig nehány nappal ismételte, hogy »a köztársaság Francziaországban az egyedül lehetséges kormányzat.« Ez oly magas helyről adott nagy példa vonta maga után Thiers követőit s a szabadelvű lelkek ama fényes táborát, mely mindig vele tartott s a nemzet azon részét, melyet addig hiú félelem vagy igaztalan előítélet visszatartott. S igy legnagyobb részt Thiersnek köszönheti a köztársaság, hogy megnyerte Francziaország bizodalmas ragaszkodását, melyben ma is részesül, s hogy meggyőzte Európát arról, hogy ez a béke s a rend kormányzata. De másrészt a köztársasági kormányzat erejével, melynek élére állíttatott, tudta Thiers kivívni Francziaország romjaiból való kiemelkedésének nagy művét, ama gyorsasággal s ama sikerrel, mely meglepte a világot. A köztársaság megalapítása, Francziaország tudja mit beszél. Megy egyik sarokról a másikra , csillag, mely soha sem áll meg. Oly sebesen fut, hogy alig venni észre, hogy helyet változtatott. * * * »Azok, mond Thiers, kik örök békéről álmodoztak, nem ismerik az embert. A világegyetem egy óriási tevékenység; az ember azért született, hogy működjék. Boldog vagy boldogtalan legyen is rendeltetése, annyi bizonyos, hogy az élet nem elviselhetetlen reá nézve, ha erősen működik, ekkor elfelejti magát. Mily elmélet! kiált föl Charles. Csupán tevékenység erkölcs nélkül. Emiatt sokan erkölcstelennek látták Thierst. Ő pedig csak naiv. A vak tevékenység szüksége benne a gyermekek tevékenységéhez hasonlít, kiknek szükségök van kinyújtani apró tagjaikat. Szükséges, hogy beszéljen. írjon, mozogjon, rendeljen, s ezer lépést tegyen egy talpalatnyi darab földön. Hiányzik benne az ítélő tehetség. * 1873. január. 1. »A föntebbieket baleseteink előtt írtam volt. Ma megváltoztatom véleményemet, s azt hiszem, hogy ha van még egy nagy s tisztelt Francziaország, azt Thiersnek köszönhetjük. Ő, a mindenekfölött franczia, meg merészelte mondani az országnak, melyet szeret, a legridegebb igazságokat. Ő megmondá nekünk, hogy nem valánk elkészülve, míg Poroszország teljesen fölszerelve vala, hogy a porosz katonai szervezetben nem lehet tévedésnek helye, s végre, hogy vesztünket saját magunknak köszönhetjük. Megvallom, ez erkölcsi bátorság igen ritka Francziaországban. Egy nagy polgáré az. Szolgáljon nekünk tanúságul a görög s olasz köztársaságok háladatlansága. Ők száműzték, lábbal taposták nagy embereiket. A köztársaságokat elpusztítja a gyűlölet s az irigység. Ma Thiers, agg vezér, őrt áll, s virad a beteg Francziaország fölött .... * ★ * 1873. junius 1. »Igazam volt! Thiers a hős baleseteink közepette, földön cserélve egy császári tábornokkal.... E szavakkal végződnek Charles jegyzetei, Óváry Lipót föltámasztása; ez a két nagy szolgálat, melyet Thiers szerencsés volt tehetni hazájának; ezek lesznek legszebb czimei az utókor előtt. Ezek folytán lesz halhatatlan s a franczia nép hálája lerahatlan. S minő szolgálatokat tehetett volna még ezután ! De mert elvesztettük őt, őrizzük meg példáját s emlékét legalább. Igyekezzünk megmutatni mint ő, hogy a köztársaság a rend, a béke s a szabadság kormánya, hazánkban ez idő szerint az egyedüli konzerváló kormány, mert csak ez alkalmazkodhatik érdekeinkhez, szükségleteinkhez, társadalmi állapotainkhoz. Ezzel megtiszteljük Thiers emlékezetét, szolgálatot teszünk Francziaországnak. Utána Pothuan tengernagy mondta el a következő beszédet: Uraim! Az ékesen szóló beszéd, melyet most elmondani hallottak, emlékeztette önöket a nagy polgár hosszú pályájára, kit most Francziaország elvesztett s kit mindnyájan siratunk. Fölemlítette az a nagynevű elhunyt hatalmas és igazán kivételes tehetségeit is. Beszélt a szolgálatokról, melyeket hazájának tovább mint ötven évig tett a politikában s a kormányzat minden ágában, a melyekben, és pedig ismételve, ritka értelmi tehetségei s felülmulhatlan munkássága folytán a legmagasb állásokat foglalta el. Mindezt elmondva csakis igazságot mondtak el felőle; de a mi hasonlókép hozzájárult nevének igazoltan népszerűvé tételéhez, az a folytonos figyelem volt, melylyel éber hazaszeretete a hadseregünk szervezetére vonatkozó dolgokat mindig kisértette vele. S e tekintetben oly valóban rendkívüli illetékességre tudott szert tenni, mely gyakran bámulatba ejté azon embereket is, kiknek a katonai pálya életpálya. Ami csodálatosan előkészítő a katonai tudomány tanulmányozására, az nagy terjedelmű s igen jelentékeny munkássága volt, melynek a restauráczió az 1830-as monarchia alatt szentelte magát, hogy megírhassa köztársaságunk és a császárság halhatatlan háborúit. Ki nem olvasta közülünk uraim lelkesedve eme leírásokat, melyek, mint azt mindegyikünk érzé, a legtisztább hazaszeretet sugallata alatt jöttek létre s a mellett egész szakszerű készültségről tanúskodtak, a mi teljes joggal meglepő lehetett olyérfinál, kinek egész élete a politikának s a polgári közszolgálatnak látszott szentelve lenni. Ha a hadseregről volt szó, ennek érdekei soha nem találtak ékesebben szóló s meggyőződés teljesebb védőt Thiersnél. Neki köszönhetjük Pária erőditvényeit, melyek jelenkori szerencsétlenségünk idején meg tudták állítani az ellent s lehetővé tették Francziaországnak, hogy végső s hősies erőfeszítésre vállalkozzék. Az 1870. és 1871-ki háború után az élet érdekeit féltő Francziaország nem csalatkozott: neki joga volt ő rá, s reá bizta sorsát. Szerencsés sugallat volt ez, mely azonban mejh nem tartott elég soká, hogy megengedte volna az ügyek élén állnia addig, mig művét befejezi! A kik látták őt, mig a kormányon volt, csodálkozó bámulói maradtak törhetlen tevékenységének, fáraszthatlan buzgalmának, s szellemgazdagságának, mikor ugyszólva arról volt szó, hogy teljesen újra szervezzük hadseregünket, hazánk összes katonai s tengeri erejét s egyúttal végrehajtsuk az ország felszabadítását. Előrehaladott kora daczára ő bátorított mindannyiunkat, s csakis igy sikerült néhány hónap alatt új hadsereget teremteni Francziaországnak. Mindenki emlékezik, minő részt vett a vitákban, melyek a hadsereg szervezése felől folytak . De a mi legjobban tanúsítja, hogy a katonai érdekeink iránt való gondoskodása nem csökkent soha, az tevékeny résztvevője ezelőtt pár hóval a hadseregi újonczozás oly fontos kérdésének elintézésében. Addig terhetlen egészsége csak nagy nehezen tudott ellenállni a bizottsági ülések számos, hosszú s gyakran szenvedélyes vitáinak. Bizonyos, hogy nem az értelmi, de a fizikai kifáradás jelenségei csak ettől kezdve mutatkoztak nála. De alig vette számba, el lévén mélyedve, bele lévén hevülve a munka szeretetébe s hazája érdekei szolgálatába. Nemes példa az, melyet ő adott nemzedékünknek : a mindennapi, hajnalban kezdett, késő éjjel végzett munkásság példája, mely tovább mint hatvan évig, megszakítás nélkül egyre tartott. De uraim, ma meg is kapja érte a fényes elégtételt. Látva a nemzet roppant részvételét, mely e koporsót övezi, s mely bennünket is mélyen meghat, érzi mindenki, hogy ha a nagy köztársasági párton kívül, melyhez Thiers tartozott s melynek vezére volt, az egész Francziaország is siratja s sajnálja őt, mint legkitűnőbb polgárát. A még nem ismertetett beszédek közül az utolsó Vuitry beszéde volt, mely az erkölcsi és politikai tudományok akadémiája nevében mondatott. E beszédből adjuk a következőket : Egész társaságunk joggal volt büszke e társunkra, ki oly hatalmasan egyesité magában mindazon ágakat, melyeket művelünk s a ki egyedül értelmi fensőbbsége s munkája által a föld legnagyobb hatalmas színvonalára tudott emelkedni.... Nem mondom el, mert ki ne ismerné életét ? Hirlapiró, iró, történetíró, képviselő, miniszter és köztársasági elnök , neve fényesen volt összekapcsolva mindazzal, a mi félszázad óta hazánkban történt. S neve örökre együtt fog emlegettetni a nemzeti föld felszabadulásával. .. Thiers élte s művei a történelemé: egyedül az fogja megítélhetni elég magas szempontból őt s egyedül az fog megtámadhatlan pártatlanságában helyet kijelölhetni számára. De az utókor, mely dicsőíteni fogja az államférfit, a szónokot, az írót, a hazafit, az nem fogja ismerni magát az embert, élesen látó értelmét, fáradhatlan szelleme csábító hatását, oly természetes eszét, s hasonlíthatlan társalgása báját. Végzem, uraim, Thiers emlékezetének nincs szüksége hiú szavakra. Legjobban kifejezhetni vélem az akadémia érzelmeit, ha nevében fájdalommal s tisztelettel hajlok meg a kitűnő tagtárs halotti maradványai előtt, akit örök dicsőségünk lesz, hogy tagjaink közé számolhattunk valaha. E beszédekhez adjuk még a következő levelet, melyet Castelar intézett Thiers özvegyéhez: Saint-Sebastien, szeptember 7. A csapás, melylyel önt sújtotta a gondviselés, asszonyom, mélyen sebezte az én szivemet is. Azon fájdalom folytán, melyet én élek, én, ki utolsó napjaiban voltam barátja, tudom érteni a fájdalmat, melyet önnek kell szenvednie, midőn rátekint e halhatlan halott lelketlen maradványaira, kinek ön társa volt az életben. Fájdalmam első kifakadásában fölzúdultam a végzet ellen, mely akkor szakította őt el tőlünk, mikor legnélkülözhetlenebb volt nekünk. S lelkem erélyére kell hivatkoznom, hogy megértsem, hogy egy oly életerős szellem, minő az övé volt, nem hal meg azért, mert a szervezet, melyben lakott, visszatér a földhöz. Mindenkép köztünk marad el: a gondolatokban, melyeket bennünk ébresztett, a művekben, melyeket itt, a vállalatokban, melyeket valósított s köztünk marad értelmisége erejével, s azzal az életet ébresztő mozgékonysággal, mely minden tényében oly jellemzetes volt. Ő él, de nem úgy mint mi ismertük és szerettük ezen a világon, mely szomorúbb s komorúbb leszen, mert meg lesz fosztva jelenlététől s szavától. Francziaország első államférfiát veszti benne ; a szabadság legeszebb védelmezőjét , a köztársaság elismert fejét. Európa egy dicsteljes nevet, mely a földön, a legszebben hangzók egyike volt; az emberiség pedig azon fénycsillagok egyikét, melyek szellemes sugaraikkal elhalványítják az ég csillagait, eme nagy lelkeknél kevésbé ragyogókat. Történetíró, bölcsész, financier, hadász, államférfi, művész; megáldva rendkívül ékesen szóló nyelvvel, s nyelvével egyenrangúan teremtő tollal ; első rendű szervező tehetség, a gyakorlati érzék kiváló birtokosa, végtelen átalánositó képességgel; mély tudománynyal az eszmék s a tények terén, azon kiváltságosan univerzális emberek közé tartozott, azon titáni faj sorában foglalt helyet, melyről azt hittük, hogy a renaissance első korszakával eltűnt a földről. A nemzetek nagyok , nagyobbak legkitűnőbb fiaiknál is , de nem tudom tagadni, hogy Francziaország mélyreható változást szenved sorsában e hirtelen veszteség által ! A föld, úgy lehet, kevésbé nehezen sulyosodik a mindenség fölé, mióta porába és hamvába bele vegyíthette azt a főt, melynek oly nagy gondolatai voltak. Levelet akartam írni asszonyom, mely némi vigasztalást vitt volna önnek; s ime csak fokozom fájdalmait, emlékeztetvén szerencsétlensége nagyságára. De ha igaz, hogy a megosztott fájdalom csökken, az ön oly igen szívig ható fájdalmában osztozik az egész világ, ahol csak egyetlen szív ver a szabadságért s a hazáért. Az ön kitűnő férjének utolsó szavai, melyeket imént oly lelkesen hallgattak, s ma oly fontolva mérlegelnek, fenmaradnak, mint korunk hagyománya a jövő kor számára, s e hagyomány, távol attól, hogy egy népnek a másik feletti uralmát javasolná, azt tanácsolja a nemes Francziaországnak, hogy legyen saját magának ura. Mindez a tekintet elég lesz, hogy eltöltse az ön lelkét az ő emléke vallásával s hogy dicsteljes gyászát a valódi áldozat magaslatára emelje. Ha látta is őt ünnepelt polczáról lehanyatlani a halál sötétébe, a reflexió, mely uralkodni fog az ön fájdalmas gondolatai fölött, élő gyanánt fogja őt megmutatni önnek a történet lapjain, tett szolgálatainak érdeménél fogva s mint Istennél szívesen látottat erényei jogcziménél fogva. Kérem önt, asszonyom, fogadja tiszteletem s őszinte részvétem kifejezését. Emilio Castelar: A háború. A plevnai nagy csata. A ma esti postával érkezett külföldi lapok sürgönyei a plevnai csatára vonatkozólag még mindig nem nyújtanak határozott tájékoztatást, azonban több érdekes részletet közölnek, melyekből kitűnik, hogy szept. 9-én estig Ozmán pasa még fentartotta plevnai hadállásait, habár egyes pontokon tán sikerült a támadóknak némi előnyöket elérni. A figyelemre méltó komolyabb jelentések közül első helyen közöljük itt a Daily Newsnak két sürgönyét. Poradim szept. 6. Miklós nagyherczeg tegnap óta áttette főhadiszállását Górni Studenből Radenice faluba Poradinhoz közel. Itt találtam Károly román fejedelmet, mint az egész plevnai oroszromán hadak főparancsnokát, törzskaránál volt Zatof tb. és mint névleges táborkari főnök.— o — ..»u,auttu luinguiva ma, ueiuian az összes csapatokat előre nyomulni láttam. Nehéz ágyukat lassan vontattak a kijelölt positiókba, ahonnan holnap a Grivicza erődöt fogják lőni. A csapatok azonban nem fognak mint előbb a hosszú úttól fáradtan a csatába küldetni, hanem közvetlenül az előőrsi állomások mellett fognak táborozni. Az ordre de bataille és a csapatok hadereje körülbelől a következő. A kilenczedik hadtest Krüdener báróval az élen 18,000 ember; a negyedik Krylow 20,000; két dandár egyenkint 6000, egy vadász dandár 3000; a két román hadosztály egyenkint 14,000 ember; összesen kerek számban 80,000 ember gyalogság ; továbbá 6000 orosz és 4000 román lovas, 250 nehéz orosz ágyúval. A Károly hg alatt parancsnokoskodó tábornok Cérnát. A támadás meglehetősen megegyező lesz az előbbenivel. A törökök hadállása patkó alakú, melynek gömbölyű oldala kelet felé esik, míg Plevna körülbelül a középen van. Az oroszok körülveszik ezen patkó alakot úgy, hogy annak csak az alapja marad szabadon. Ma éjszaka csak előbbre nyomulnak, hogy holnap a támadást megkezdjék. Az orosz-román derékhad a patkó homorúságának meglehetősen a közepén fekszik és Grivicza van kiszemelve arra, hogy ott legyen Károly herczegnek és Miklós nagyherczegnek a főhadiszállása; az oroszok a czentrumtól inkább balra, a románok jobbra állnak. A török pozitiók, melyek a románokkal szemben állnak a természettel és mesterségesen is a legerősebbek. Valószínű azonban, hogy a románok támadása inkább csak demonstratív jellegű lesz, hogy a velük szemben álló törököket megkötve tartsák, míg a czentrum és a balszárny a gyengébb pozitiók ellen fog rohamot intézni. Badenice, szept. 7-én este. Zatos tábornok tegnap este elhagyta Poradint, hogy személyesen megtegye a csapatokra vonatkozólag az intézkedéseket és azok végrehajtása fölött őrködjék. Mint a legelőnyösebb helyet a nagy kiterjedésű csata áttekintésére a Sgalvice és Pelisat közötti magaslatokat jelölte meg nekem holnapi találkozó helyül. Oda lovagoltam hajnali szürkületkor. Hideg, de száraz idő volt. Fagyos köd borita a földet és csak a nap oszlathatta azt el. Pelisannál a negyedik lovassági hadosztály könnyű dandárát, egy tartalékezred román gyalogsággal s nehány román nemzetőrrel találtam felállítva. Plevna felé lovagolva a 30. és 5-ik hadosztály több zászlóaljával találkoztunk, kik egész éjszakán a nehéz ágyuk számára a felállítási hely elkészítésén dolgoztak. A magaslatokon tőlünk jobbra 12, balra 8 nehéz ágyú volt felállítva, melyek * */*? óra óta a gliviczai erődöt lőtték. Ez a tüzet nyugodtan viszonozza. Minden órában kevesebb lesz az ágyutűz minden irányban. Az orosz ütegek azonban úgy látszik, egy ponton sem képesek túltenni a török ütegeken, Radiseva végre kigyulad. A nap lemegy, de a hadállás reggel óta semmit nem változott. A nap folyamában egyetlen egy puskalövés sem történt, egyedül a tüzérség végezte a napi munkát. Az oroszok egy maroknyi embert vesztettek, a törökök valószínűleg nem többet. Utóbbiak olyan szilárdan benn maradtak Plevnában mint valaha. Idáig terjed a »Daily Negrs« első jelentése a plevnai csatáról. A »Times« Bukarestből szept. ,9-ikéről a következő sürgönyt vette: A törökök plevnai hadállásait még egyre bombázzák az orosz-román ütegek. Az első támadás szept. 7-én az orosz czár jelenlétében történt és 8-ikán nagy erélylyel folytattatott. Részletek még ismeretlenek, de azt beszélik, hogy az 5-ik román sorezred és egy ezred dorobáncz a törökök hadállásainak egyikét rohammal bevette (?). A »Standard«-nak ezt mint biztos hírt jelentik: Károly hg. főhadiszállása Plevnához közelebb azaz Verbiczára tétetett előbbre. Az orosz főhadiszállás egyidejűleg Csauts Mahalára (közvetlen Bulgareni mellé) helyeztetett át. A »N. fr. Pr.«-nek Bukarestből szept. 9. este írják: Plevnánál tovább tart az ágyúharcz; a 4-ik oláh hadosztály a törököknek több megerősített hadállását rohammal bevette. A legnagyobb erőfeszítés történik, hogy Plevna mielőbb be legyen véve, minthogy Mehemed Ali már megszállta a Jantra vonalat. A czár több orosz ezredhez beszédet tartott. Ugyane lapnak egy más sürgönye ezt mondja: A törökök megszállták a Jantra vonalat. A jobb szárny Pyrgosnál áll. Az oroszok a pyrgosi hidat letörték és Petrosániba vitték. A czárevics három nap óta egyre visszavonulni kénytelen Mehemed Ali előtt. Vesztesége 4000 embernél többre rúg. Az oroszok hadállása kétségbeejtő. Ha Ozmán pasa csak nyolcz napig is tarthatja magát, akkor a katasztrófa a muszkákra nézve elkerülhetlen. Beszéd, melyet az 1877/I. tanév megnyitása alkalmával, szeptember 9-én, a tudományegyetemi ifjúsághoz intézett dr. Herczegh Mihály, ny. r. tanár s jogkari dékán. II. Ezek után még a hazafiság, nemzetiség és erkölcs az, melyekre egyetemünk derék ifjúságának figyelmét irányozni különösen időszerűnek látom. Annál is inkább, mert vannak kézzel fogható igazságok, melyeknek folytonos ismétlése és értelmezésével sohasem lehet fölhagyni. »Romlott szív és romlott elme, Kit hazája hű szerelme Szép tettekre nem hevít.» »Nescio, quae natale solum dulcedine captos ducit et immemores non sinit esse sui.« Zengi ezernyi változattal, de mindenütt razon egy érzelem alaphangján a romlatlan kebel. És méltán. Mert a hagyományok és történeti emlékek az ősi térekhez kötvék. E ragaszkodás őseink földjéhez az erkölcsi jelemnek is legbiztosabb mérvéül szolgál. Jaj azon népnek, melynek utódai birtokukból kieresztik vagy nemtelen dézstanyává aljasitják ama telkeket, melyeket elődei vérükkel áztattak és verejtékük árán szerezhettek meg. Az egykoron drága életet áldozott hősök megrendítő szava — ország, megye, városi és népgyűléseken — fel-felharsog ugyan időszakonkint a hazamentő eszmék háborgásaiban és a meg-megvillámló szenvedélyek viharszerű zúgásában. De az elfajult nemzedék már nem ismeri föl az ősök hangját, nem fogja föl értelmét. A sírok, melyekből kikeltek, ismét becsukódnak a »hazajáró« szellemek fölött s az eszmék a bánatos hantok alatt elszenderülnek újra. A világpolgár szívtelen gondolkozása és a félmiveltnek balga hiedelme ma már megmosolyogja a hazafiságot. Szerintük csak az anyagiság (realismus) az, mely valódi értékkel bír, — a többi mint a hazafiság, lovagiasság, erény, becsület, nagylelkűség, hit, szeretet, remény, egyszóval az eszmék iránti érzék vagy lelkesülés — csak képzelődés, álom, semmiség. Bölcselkedésük kinevet minden szellemtest. A felfogásuk ellen küzdőt beteges ábrándozónak, holdsugarakba kapaszkodó eszelősnek gúnyolják. Előttük az eszmény nem felsőbb ihlet, hanem csak a jó vagy rész kedv fölvillanása s az érzület nem elvből sarjadzott hit, hanem csak a szeszély hullámzása. Az ily »természetiben« fitymálódásról mondja az írás, hogy bölcselkedésükben esztelenekké lőnek, mert bódultságukban meggyalázzák az emberi észt s megtagadják a gondolkodó s érző lélek kútfejét. Épen azért az igaz hazafi, kinek érző keble még el nem fásult és értő elméje még el nem tompult, szomorú arczczal szemléli a nemzettest ezen kóros kinövéseit, — főleg ha a megpróbáltatás komor napjaira gondol. Mert tudja, hogy a társadalmi életben mindig nagyobb fogékonyság van az ártalmas, mint az üdvös iránt, s hogy a beteges eszmék s járványos érzelmek körutat téve olykor villámgyorsasággal terjednek el. Az ilyen s ehez hasonló hazavesztő irány ellen már mostan állást kell foglalni minden jóra való hazafinak, különben elközelget az idő, hogy értelem nélküli szavakkal beszélünk akkor, midőn után, útfélen azt hangoztatjuk: mily drága nekünk az elődök vérével annyiszor áztatott föld, mily drága annak minden porszeme, mily becses őseink minden lábnyoma s mily értékes szellemük minden sugárkája s eszmeviláguk minden paránya! Becsületesebb dolog lesz már ekkor az elhunytakat pihenni hagyni s nem háborgatni csöndes álmaikat a reájuk való hivatkozás által. A honszeretet és hazafias tettek iránti közöny a nemzeti öngyilkosság kezdete s az önfeladásnak bűnös merénylete. Szegény hazám, várjon mi jót is lelhetünk majd benned, ha mindnyájan világfiakká mivelődünk ki! És itt ismét az egyetemi fiatalsághoz fordulok, mint a hazafiság ifjabb hivatottjaihoz, leendő apostolaihoz s azon kútfőkhöz, honnan az igaz honszerelem és nemzeti érzés szennytelen forrása csörgedez,— kérvén őt, hogy ne engedje magát és hazáját a megtévelyitő fényes álokoskodások, vak szenvedélyek, vagy oktalan utánzások által tönkrejuttatni. A gyermeki kegyelet hűségével ragaszkodjék azon ősapai szokásokhoz, melyek elődeinket épségben és becsületben kitüntették. Szorítsa szivéhez az ereklyét, ép úgy mint az élőt. Legyen előtte drága minden jó, mit boldogabb időkből megtarthattunk, szent minden emlék, mely jobb napjainkról regél s elkomorult arczunkra a verőfényes múltnak bármily bágyadt sugarát veti. Azon nemzet, melynek ifjúsága az ősöket kegyeletes emlékezettel tiszteli s a tőlük öröklött érzületet szivében tartja, soha sem félhet a múlandóságtól. Azzal vele maradnak elődei s mint a hunok harczi mondái tanítják, az elhunytak szelleme az élőkkel és az élőkben együtt küzd és munkál a levők és leendőkért. Az edzett ősök feltámadt lelkei erősitik a hű utódokat. »Hogy a nemzet mint egy férd álljon, Érez karokkal győzni a viszályon !« Az ily hazafiság lebegjen szemeink előtt ; mert ez az, mely a jelen érdekeit és a jövő kívánalmait áldozatkészen fölkarolja ; ez az, mely a történeti múlt iránt meleg ragaszkodással viseltetik, az élő nemzedéket a régi síroktól az uj bölcsőkig elkíséri, a bevégzett tényekhez a fogamzó eseményeket fűzi és a nemzet életét örök időkre kiterjesztheti. hat, melyek törvényhozásunk tevékenységét a lefolyt évszakban mindinkább szűkebb körbe szorították s ilyeneküt kettőt sorolt föl: a bécsi kiegyezést és a keleti kérdést. Reflexióval a monarchia közjogi álláspontjára, feltüntette a vám- és bankügyi kérdésekre vonatkozólag, hogy azoknak ránk nézve legkedvezőbb és teljesen ínyünkre való megoldását azon érdekösszeütközés lassítja és nehezíti, melylyel az államtest egyik fele a másikkal találkozik, és amely közös nehézségen mint quasi malum necessariumon csakis egymáshoz való simulással, engedékenységgel és kölcsönösen hozandó — lehetőleg diminuálandó — áldozatokkal segíthetni. Megnyugtatott e részben bennünket, kijelentvén, miszerint a kérdések további tárgyalásánál és megoldásánál is készséggel és hajlékonysággal azon irányt és elvet követendi, melyet a paritás és reciprocitás alapján egyrészt a méltányosság megkíván, de másrészt a jogfolytonosság elve megkövetel. Teljesen várakozásunknak megfelelőleg értekezett a keleti kérdésről és háborúról. Röviden vázolta utóbbinak fejlődését és motívumait. Feltüntette az orosz törekvéseknek és a háborúnak abnormitását. Elítélve a panszlavisztikus és russophil politikát és tendentiákat, a monarchia és hazánknak úgy a közel, mint a távolabb jövőben szilárd alapon való fönmaradása és biztosítása tekintetéből kiemelte és hangsúlyozta a török birodalom integritásának szükségét egyrészt, másrészt pedig vérünk és vagyonunk megóvása és csak a béke áldásos napjaiban képzelhető további haladásunk és gyarapodásunk czéljából határozottan higgadt és tartózkodó politikai irányelvet vallott és ajánlt; fölemlítvén e helyen gróf Andrássy Gyula külügminiszter urnak ezen szellemben követett czélszerű vezetését a birodalom külügyeinek, mit is, valamint az egész előadását a legnagyobb megelégedéssel és megnyugvással vettünk tudomásul. Ezzel beszédét befejezvén, átalános tetszés és szűnni nem akaró »éljen« felkiáltások közt hagyta el községházunkat. Estve tiszteletére banquete rendeztetett, melyre az igen tisztelt képviselő urnak választói, tisztelői és barátai a legnagyobb számmal jelenvén meg, kifejeztük tartozó tiszteletünket és nagyrabecsülésünket a párját ritkító kedves vendég iránt. Jól sikerült felköszöntésekben sem volt hiány. A VIDÉK, Hódilágh, szept. 2. Nagyon tisztelt Rónay István úr, kerületbeli orsz. képviselőnk, valamint a múlt évben, úgy ez idén is megjelent körünkben és a szokott ünnepélyes fogadtatás után megtartotta beszámoló, vagyis inkább jelentéses beszédét. A széles körökben ismert szónok, mint mindenkor, úgy most is, ékesen szólt. Referált főbb vonásokban az országgyűlés lefolyt évszakában történtekről, a bel- és igazságügyi téren hozott újabb törvényekről, s különösen az árva és gondnoksági ügyről és az uzsoratörvényről. Mentegetőleg fölhozta azon akadálya KÜLÖNFÉLÉK. — Királyné őfelsége tegnap délután külön udvari vonaton testvére, bajor Lajos herczeg kíséretében elhagyta Bécset és este Gödöllőre érkezett. — Személyi dir. Széll Kálmán pénzügyminiszter tegnap este Budapestről elutazott. — A pestmegyei virilisták. Pestmegye igazoló választmánya a múlt hét végén tartott ülésében összeállította a 300 virilis bizottsági tag névjegyzékét. Igaz, hogy a jelen évben több volt a virilis bizottsági tagok száma, valamint a választottaké is, minthogy a Kiskunság a megyéhez csatoltatok, de a szám a régi 300-ra fog reducálódni az 1878 ik évben. Első adófizető a kalocsai érsek 54,700 írttal, második helyen áll a Coburg gothai herczeg 25,718 frt adóval, a harmadik helyen gr. Károlyi István 25,054 frttal. A megye főispánja gr. Szapáry István 5508 frt adót fizet. A kalocsai érsek adója ez évben valami másfél ezer forinttal kevesebb, az utána következő értékképviselőké pedig mintegy 4—4000 írttal szaporodott. Most csak a 107-ik virilista fizet 1000 forintnál kevesebb adót, mig taval már a 93. ily kisebb adótétellel szerepelt a névsorban mint 1000 frt. A névsor nyomtatás alatt van s a községeknek meg fog küldetni, hogy e hó 25-ikéig közszemlére tegyék ki; ugyanő határidő van kitűzve a fölszólamlások beadására is, ami vagy a községházánál, vagy itt Budapesten történhetik Ilkeyh. alispánnál. Megjegyezzük, hogy az adóösszeg kétszeres számításának jogával 75-en éltek, köztük 1 akad.tag, 1 jogtudor, 50 ügyvéd, 4 orvos, 2 patikárus, 1 tanító, 1 mérnök, 2 gazdatiszt és 6 lelkész. — A »Budapesti szemle«artember— októberi füzete (29. sz.) most küldetette hozzánk. Az első czikk Kecskeméthy Aurél van: »Az időszaki sajtó Éjszakamerikában.« E czikk főkép azon katalog után készült, mely a phadelphiai kiállítás alkalmával az amerikai hírlapokról kiadatott s melyet annak idejében mi is ismertettünk. A feldolgozás K. tollához méltóan igen ügyes s különösen a»Newyork Herald« ra vonatkozó részletek nagyobb közönség számára is érdekesek. Pisztoly Mór hosszabb tanulmányt ir Magyarország s különös Budapest város halandóságáról Weszelovszky, Keleti, Körösi és Fodor hasontárgyu müvei után elősorolva azok javaslatait is közoktatásügyünk reformja tárgyában. Ba 11 agi Géza Wirth műve után Anglia mezőgazdasági viszonyait s az angol mezei munkások legújabb mozgalmait ismerteti. Molnár Antal Boissier új művét ismerteti a Caesarok alatt fennállott ellenzékről. Egészen eredeti és igen érdekes. Sziy Kálmán jelentése az utolsó évtizedben történt természettudományi mozgalmakról, melyekben tudvalevőleg szerzőnek nagy része van. E szerint van a fővárosban 3, a vidéken 6 természettudományi társulat s 9 szakfolyóirat, a többi ügyeket egészen mellőzve. Neményi Ambrus szintén eredeti czikkben ismerteti a harmadik köztársaság férfiai közül Grévyt, Dupanloupot s Mac Mahont. A meglepő szép nyelven s érdekesen irt tanulmány első részét lapunkban is közölvén, eléggé ismerhetik olvasóink. A szépirodalmi közlemények közt első egy csinos angol rajz :»A philosoph órája,« melyet Belényessy Gábor fordított. Lévay József verse, »Nagy szavak« csak középszerű. Várnai Gézának »Álarcos gróf románcza« czimű spanyolból fordított költeménye a Kisfaludy-társaságban olvastatott fel. Az értesítések között Heinrich Gusztáv a Franklin-társulatnál megjelent amerikai humoristák gyűjteményeiről igen elismerőleg nyilatkozik. Hasonló jóakarattal ismerteti egy névtelen, Endrődi Sándor, gr. Zichy Géza, Várady Antal és Bartók Lajos költeményeit, legenyhébben ítélve meg Zichy Gézát, legszigorúbban Váradyt. Gyulai Pál Vajda János, Balla János és Koroda Pál költői elbeszéléseit ismerteti, sokkal szigorúbban, Korodáról egészen elítélőleg szólva. A végső közlemény Carlyle egy kisebb történeti művének ismertetése. Az egész kötet mint e vázlatból is látható, méltán sorakozik a többiekhez. A császár fürdőben a tisztaságra és világításra keveset adhatnak, mert az e részbeni hanyagság már igen szomorú következményeket mutat. Nem is említve azt, hogy a nyár derekán a világítás nélküli parkban egy a hajóról jött kt, Ruprecht a rendetlenül elhelyezett padok miatt esett el és belebetegedett, s a császárfürdő tegnap este ismét szerencsétlenség színhelye volt az elhajigált s össze nem takarított dinnyehéj miatt. Tegnap este ugyanis a fürdő egyik régi vendége Dessewffy Emanuel szathmári kanonok úgy 7 óra tájban a belső udvar emeleti folyosójáról a földszintre akarván lemenni, a világítás nélküli folyosón, hol dinnyehéjak és szőllőcsutkák feküdtek a márványon, elcsúszott, elesett és a lábát törte. — Lehmann temetése a művészi iróvilág, nem különben a közönség nagy részvétele mellett ment végbe. A halottas háznál Török Pál superintendens által elmondott búcsúztató után a hatlovas