A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-19 / 253. szám
253. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Szombat, okt. 19. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................... 2 írt. 8 hónapra ................... ...... 6» 6 hónapra ...............................................» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint.............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik ím, mindenkor a hó első napjától számíttatuik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodta s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok» tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 18. A pártok az országgyűlésen. Holnap lépnek először az 1878—81-iki képviselőház tagjai az országházba, hogy hozzá fogjanak az alakuláshoz és átvegyék a meghívást a trónbeszéd meghallgatására. — Nagy Sphinxe képviselőház, melyet minden párt a maga hangján szeretne megszólaltatni, és ezért intézi hozzá szózatát mindenfelől. A válságos helyzet és nehéz feladatok, melyek előtt az országgyűlés áll, minden gondolkozó hazafiban mérséklőleg kell, hogy hassanak a pártszenvedélyekre , mert eddig is nemzetközi befolyásunknak ép úgy, mint belszervezkedésünknek legtöbbet túlzásaink ártottak; de különösen most kell nagyon vigyáznunk parlamentáris működésünkre, mert ennek túlzásai meddővé, sőt lehetetlenné tehetnék azt, anélkül, hogy politikai és nemzetközi súlyunkat legkevésbé emelnék, sőt ellenkezőleg, sokkal inkább csökkenne az, a monarchián belül feltámadt versengő erők és azonkívül küzdő hatalmasságok közepette, mint bármely más alkalommal elkövetett hibáink következtében. És épen ezért, a nemzet méltán megvárhatja, politikai pártjának parlamenti képviselőitől, hogy a helyzet követelményeit teljes mértékben figyelemre méltassák és több diplomatiával mint dühvel, több gyakorlati érzékkel mint czifra frázissal, több államférfim higgadtsággal mint szájhősködéssel fogjanak feladatuk teljesítéséhez. Azt hiszszük, hogy ,e tekintetben a szabadelvű párt, mint többség, minden irányban fel fogja és teljesíteni tudandja kötelességeit. Ha a választás zaja, ha a helyzet nehézsége, ha az ellenzéki vádak hosszú sora el nem tántorízák álláspontjáról, bizonyára nem fogja azt elhagyni, a legújabban nagyobb mértékben működésbe hozott ellenzéki fogások miatt sem. De ha ez kötelessége, az állam érdekében, lefelé, bizonyára nem fogja elfeledni fölfelé szóló kötelességeit sem. Mint a nemzet hatalmának letéteményese, kíméletesen, óvatosan éljen azzal, de azért alá ne rendelje semmiféle tekintetnek. A szabadelvű párt csak annyiban lehet híve a kormánynak, amennyiben ez politikáját érvényesíti; fogadja a párt el azon követelményeket, melyek transactióra kényszerítik, a monarchia minden jogosult tényezőjével szemben; de ezeknek csak állami és nemzeti létünk biztosítása, alkotmányos fejlődésünk zavartalansága és anyagi erőnk mértéke szerint rendelheti alá igényeit. A kormánytól nyerendő felvilágosítások alapján, függetlenül határozza meg politikáját és csak azon kormányt és azon mértékben támogatja, melyben ez annak megfelel és azt érvényesítni tudja és akarja. A Tisza-kormány, mint most a helyzet kifolyása, hiszszük, sőt tudjuk, e tekintetben, egészen a párt, sőt a parlament érdekeihez alkalmazandja magát, és marad vagy távozik, a szerint, amint szolgálhat a nemzeti politika érdekeinek, melyek most a szabadelvű pártra vannak bízva. De ha biztos reményt táplálunk az iránt, hogy a szabadelvű párt hű lesz múltjához, a rágalom, és kötelességéhez, a helyzet nehézsége dacára, másfelől: az ellenzéki pártok magatartása iránt is vannak, tisztán a a Parlamentarizmus és a gyakorlati politika érdekében, némi szerény óhajaink, némi vonakodással adunk ugyan ezeknek kifejezést: a Ghyczy elnöksége ellen, a kormány vád alá helyezése mellett megindított agitatió következtében , mert ezek, tagadhatatlanul, a szenvedélyek politikájának kifolyásai, de mégis kifejezzük azokat. Igen, határozottan állítjuk, hogy azok, kik Ghyczy Kálmán ellenében akarnak pártjelölteket fölléptetni, elsajátítják ugyan más parlamentek szokását, melyekben szintén pártmérkőzés van az elnökválasztás körül, de e külső utánzással ép oly indokolatlanul hazudtolják meg a három év előtti eljárást és három év alatti tapasztalatokat, amily keveset használnak az idő előtti mérkőzéssel a parlamentarismusnak. Ghyczy személye iránt még a szélbal is többször föltétlen bizalmát fejezé ki a múlt országgyűlés folyama alatt; most puszta tüntetésből ellene szavazni, valóban méltatlan dolog. A pártmérkőzésre ott van a másik tárgy, a vád alá helyezés. Mert a kormány kilátásba helyezett nyilatkozata előtt, ezt indítványozni, még kü főleg sem lenne indokolt ugyan, de az eszme, ellenzéki fogásnak azért czélszerű, mert híven kifejezi a szélsőbal politikáját és jó alkalmat fog szolgáltatni az egyesült ellenzék magatartása fölötti prognostikonra. Mert ennek közlönyeiből azt következtetjük ugyan , hogy csatlakozni fog a szélsőbali ideához, de ezzel egyszersmind önállását feladja, mérsékletét feláldozza, elszakítja magát a gyakorlati és lejális politikától, mert olyan tény fölött mondana ki kárhozatot, melyet teljesen elfogadna, ha ma kormányra szólítnák. Ezt a megszállásra nézve bátran merjük állítani, b. Simonyi nyilatkozata és a »Journal des Debatse-ban egyik (azt hiszszük, másik) vezérüktől megjelent czikk folytán. Mert ebben ugyan elég kicsinyesen és nemtelenül a külföld előtt vannak Andrássy és Tisza hatalomvágya ellen, a személyes vádak szólva, de concredálva van úgy ebben, mint Simonyi Lajos nyilatkozatában a megszállás ; sőt a francziául író ellenzéki vezér késznek nyilatkozik Boszniában és Herczegovinában egy önálló secundo geniturát alkotni; Simonyi pedig a katonai megszállást akará erősítni. E nyilatkozatok után, vád alá fogni és megbuktatni a Tisza-kormányt, olyasmiért, amit nem csak elfogadnának, de továbbfejlesztenének — valóban nem lenne logikus, tapintatos dolog. A mérsékelt ellenzéket tehát a logika, a szélsőbalt a legegyszerűbb józan ész által parancsolt hazafiús érdekek nevében kérjük fel, magatartásukban vegyék figyelembe a helyzet nehézségeit és a jövő fejleményeit, veszélyeit; ne követeljenek olyant, mi kivihetetlen és ne tegyék szenvedélyes kifakadásokkal, üres, ellenzéki fogásokkal lehetetlenné a higgadtárgyalást. Ám adjanak hű kifejezést véleményüknek, de ne szenvedélyeiknek, akkor többet fog nyomni szavuk fel- és talán lefelé is; tehát ez nem csak hazafiság, de pártérdekük is! — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap f. hó 20-án, d. u. 6 órakor értekezletet tart. A HON TÁRCZÁJA. Szabadság a hó alatt vagy a zöld könyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irta: Jókai Mór. (12. folytatás.) — Uraim, szólt Zeneida a társasághoz, legelőbb is a Rylejeff testvérünket kell felkérnem, szíveskedjék felolvasni azt a szabadságdalt, amit a nép közt el akarunk terjeszteni. A néphangulat előkészítése az első. Helyeselték. Rylejeff, a költő, egy szép szőke, karcsú iia, felállt és felolvasta a szabadságdalt, melyet készített. Szép, correct költemény volt az, emelkedett hangon tartott, s a technika minden szabályának megfelelő: a rhetorikai climax folyton magasabbra szállt és ragadott magával, s az egészből nem hiányzott a búskomor elbusitó alaphang, mely a nép kedélyével annyira összetalál. A költemény felolvastával mindenki sietett az ifjú Tiitaeust üdvözölni, s Zeneida, könyekkel szemében borult a keblére és megcsókolta az arczát. Puskin ízetlenkedve fordította félre az arczát. Hiszen hogy egy nő megcsókol egy férfit, ez az orosz társaságban bevett szokás: — lám Ghedimin herczeg meg se látja azt; pedig neki is van valami köze Zeneidához, de — még sem tetszett az neki. Irigyelte azt tőle. A csókot magában is irigyelte , — de még inkább, mint pályadíjt egy költeményért, mely megjárja — faute de mieux. — Remek költemény! Mondá Ghedimin herczeg maga is. Ezt ki fogjuk nyomatni Lubin nyomdájában egy millió példányban s szétosztjuk a nép közt. — Feledi ön, herczeg, szólt közbe, Zeneida , hogy a mi jó népünk nem tud olvasni. Én czélszerübbnek találnám dalra tétetni a verset; — énekelve hamarább behat a népbe, mint nyomtatva, s akkor aztán terjed mezőről mezőre tovább : a kaszások, az aratók, a fuvarosok elhordják faluról falura, s amit énekelnek, az örökké megmarad. A finn népdalokban megmaradt a nemzet története, emléke, szabadsága , azt nem lehet elkobzani. A marseillaise maga volt egy hadsereg Francziországban. — De kire lehetne bízni e költemény dalra tételét ? kérdező a herczeg. — Itt van Puskin úr, szólt Zeneida, ő igen szép melódiákat tud componálni. Ez tarantulacsipés volt Puskinnak. Hogy ő, mint zeneszerző, csináljon melódiát Rylejeff szabadságdalára. Már hiszen a subordinatiót lehet nagy tökélyre vinni. Az megeshetik, hogy az államtanácsos, mikor mint nemzetőr és közkatona, kirukkol, engedelmeskedjék saját irodaszolgája káplári parancsának : — az is megtörténik, hogy egy herczeg, beállt szabadkőművesnek, meghajoljon egy csizmadia előtt, ha az a páholy generálisa; hanem hogy egy költő egy másik versíró poénájára dallamot készítsen, a midőn azt érzi, hogy ő a Caesar amaz pedig csak Pompejus: — ez a lehetetlenségek közé tartozik. Puskin arcza lángba borult. — úgy tudom, mondá, hogy a marseillaisenek a verse és a dallama egyszerre született. Rouges de L’Icle egyszerre teremté annak hangját és szavait. Nem is lehet az máskép. A hangulatot csak a költő maga tudja eltalálni, maga tud rá lelkesülni. Rylejeff költeménye szép, remek, de nem gyújt, nem melegít. Oda tűz kell! S öntudatlanul keblére ütött, mintha mondaná: »a mi itt van!« — Hát tudod mit Puskin, szólt Zeneida; — ha te érzed magadban a dodonai berek szent sugallását s jobbat tudsz ennél szerzeni, vonulj félre az én kis mellékszobámba, ott találsz zongorát és íróasztalt . — teremts jobbat! Puskin meg volt fogva. — Miért ne ? Én majd hozok nektek olyan dalt, amit nem kell a parasztnak a pópához elvinni, hogy magyarázza meg neki, mit tesz az ? Az enyém a földön fog járni. E szavakkal a szemébe nézett Zeneidának s amit e szemsugarak mondtak, abból érthető volt a gondolat: »és ha Rylejeff rimes soraiért egy csókot adtál , majd ha azt meghallod, ami az én szívemből gyuladt lángra, mi pályadíjt találsz ki én nekem ?« Fölkelt és átment a mellékszobákba. Nem sokára egyes akkordok a zongorán tanussták, hogy belemerült a költői alkotásba, s az olyan, hogy azt nem lehet félbenhagyni. Csak ezt akarta elérni Zeneida. Amire Puskin elhagyta a szobát, Zeneida egyet pördített a touletten. A golyó Turgenyeff Miklós előtt állt meg. A sors által ő lett a mai tanácskozás elnökéül kiszemelve. Elfoglalta azt a karosszéket, mely hasonló a roulettejáték bankárjának trónjához. Akkor Ghedimin herczeg előhúzta kebléből a finom kis aczélkulcsot, mely egy félretolt rézgomb alatti kulcslyukba illett s átnyujtá az elnöknek, a ki a kulcsot kétszer elfordítá a zárban. Erre az a tömör rézlap, melyen a roulette volt felállítva, a hosszú asztal másik oldalára csúszott át. Azon a helyen, melyet eddig eltakarva tartott, feküdt a »zöld könyv.« Az igazi zöld könyv. Egyetlen, a plafondról lecsüggő argandi lámpa fénye világitá meg az alakokat, amik úgy tűntek fel ebben, mint egy múzeum szoborgyűjteménye, minden vonás éles kifejezést vett fel, mozdulatlanságában rajzolva a jellemet, indulatot. Megannyi históriai tanulmányfő, melynek hivatása — vagy magasra kiemelkedve a népek fölé, bálványoztatni vagy felrugatni a hóhérlegény sarka által. A csendes magábaszállás időköze alatt valamennyien egymás arczát látszanak tanulmányozni: többen most találkoznak először az életben s összehasonlítgatják a szemmel látott alakot a képzelt eszményi ábrával. A »déli«-ek, a »lengyel« soha se látták még egymást. Jakuskint valamikor tíz év előtt ismerték többen, de akkor az egy életvidám, sima arczú udvaroncz volt: semmi sincs rajta már a régiből. Ez egy vad ember, aki csak akkor mosolyog, mikor ölni készül. Az elnöki szék karjára támaszkodva áll Zeneida, a »republica« szobrához hasonló kép, csakhogy a szíve felé irányzott tőr helyett a hódolatul küldött virágcsokor van a kezében. (Ez is csak tőr). Azokon kívül, akiket már leírtunk, jelen voltak e históriai összejövetelnél: a három Bessuseff testvér, Trubeczkói herczeg, Obolenszki, Korsofszki, Urbuseff, Repnin, Orloff, Konovniczin, Advjefszki, Szuthof, Putsin, Basterkopf, Rostopcein, Rosen, Steinkal, Arzihodeff, Annenkoff, Vaskofszki és Moravieffe apostol megannyi küldöttei az országban szanaszét működő titkos társulatoknak. Rylejeff, a jegyző, felnyitja a zöld könyvet. Az elnök felszólítja, hogy adja elő az utóbbi gyűlés határozatait. Egy alkotmányterv kidolgozása volt az egész Oroszország számára. A czíme »Ruszkaja Pravda.« Köztársasági alkotmány volt az, melyben mindazon tartományok, a miket az orosz egykor egy nagy birodalommal egyesített, önálló országokkal támadnak fel, saját elnökök alatt. Nagy-Oroszország, Kis- Oroszország, Finnország, Lengyelország, Liefland, Kazán, Sibéria, Krím, a Caucasus, kilencz respublika, saját kormányzattal és hadsereggel, melyeket egy közös directorium tart össze, annak székhelye »Moszkva«. — Szentpétervárra nincs szüksége a köztársaságnak: se a »szentre«, se a »Péterre«, se a »várra.« A terv mottója ez volt: Kérdés: »Ötven év múlva egész Európa vagy respublika lesz, vagy muszka?« Felelet: »Monnó.« *) Az alkotmányterv a ragyogó fantázia színeivel volt kifestve. Minden népet felszabadítani! S aztán minden szabad népet egyesíteni! Nem nyomni el egyiket a másikkal: mindegyiknek meghagyni, hogy boldoguljon a maga módja szerint, mivelje a saját nyelvét és földjét s szűnjék meg egymást gyűlölni. Ez volt a Zöld könyvben. Legelső Ghedimin herczeg szólt hozzá. — A terv szép, de a legnagyobb akadály, ami a nép felszabadításának útjában áll, az, hogy maga a nép nem tud arról semmit, hogy ő nem szabad. Ott kell elkezdeni, hogy világosítsuk fel. Áraszszuk el az országot a »szabad ember« katechismusával, tanulmányozzuk minden vidéken lakó népnek a speciális bajait, ismerjük meg a nyomorát, s annak orvoslását ígérve neki, nyerjük meg azt a szabadság eszméje számára. A népnek fáj az, ha éhezik, ha botot kap, ha a fiát elviszik katonának, de a jármot, ami a nyakát nyomja, nem érezi. Pestel nyugtalanul várta, hogy szólhasson. — Kedves herczeg, a te terved jó annak, a ki ráér ötven esztendeig várni, kártyavárakat építeni, a mik minden ajtónyitás szelétől összedülnek: mi nem érünk rá philosophi elméletekkel vesződni. Akire mi számítunk, az a katonaság és főnemesség. Amit ez a kettő határoz, a nép megnyugszik abban. Ha egyszer a hatalom kezünkben lesz, akkor majd ráérhetünk a nép nevelésére. A népre bízott mozgalom nálunk csak Pogatseff, lázadást idézhet elő. — S rossz volna tán ? mordult közbe rekedt hangon Jakuskin egy szögletből. *) Mind a kettő. (Folyt. köv. — A képviselőház október hó 19-én, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart. — A főrendiházi, hó 19-én, szombaton délelőtt 11 órakor ülést tart. — Minisztertanács volt ma délelőtt 11 órakor a miniszterelnöki palotában, melyen Treforton kívül minden miniszter részt vett. — Az 1879-ik évi államköltségvetés —a »Gyorsf.« szerint már sajtó alatt van. Tisza Kálmán, mint pénzügyminiszter — értesülésünk szerint — az expósét mindjárt a felirati vita lefolyása után a ház üléseinek elnapolása előtt terjeszti elő a képviselőházban. — A főrendiház korelnöke — írja a »Gyorsf.« — valószínűleg Cziráky János gróf lesz. Első ülését — hallomásunk szerint — holnap déli 11 órakor tartja, melynek egyedüli tárgyát az országgyűlési meghívó felolvasása teszi. Az alakuló ülés jövő hétfőn lesz, melyben a tiszti kar s a bizottságok választatnak meg. A főrendiház elnökévé ő felsége ezúttal is Mailáth György országbírót nevezi ki. Az egyesült ellenzék mad. u. 6 órakor tartott értekezletét Szontagh Pál (göm.) korelnök megnyitván, üdvözli a számosan egybegyült párttagokat s az értekezletet elnök- és jegyzőválasztásra hívja fel. Elnökké Bánhidy Béla b., jegyzővé Tomcsányi László és Halász Bálint választattak meg. Bánhidy Béla b. elnök erre székét elfoglalván, beszédében utal azon nagy kérdésekre, melyek nehéz viszonyok közt oldandók meg; nem kétli, hogy a párt tagjainak buzgalma, hazafiassága ernyedetlenül küzdene azon elvek mellett, melyeket e párt magáénak vall, s különösen utal — átalános helyeslés kíséretében — azon egyetértésre, mely a párt tagjai között fennáll a kormány által követett külügyi politikával szemben. Erre Simonyi Lajos b. rövid felszólalása után a kör választmányának elnökévé Berchtold László gr., igazgatóvá Sztupa György választattak meg. Ezután megalakíttatott a felirati bizottság; tagjai: Apponyi Albert gr., Chorin Ferencz és Szilágyi Dezső. A képviselőház elnöke jelöltjének a párt részéről való megállapítására bizottság küldetett ki, melynek tagjai: Simonyi Lajos b., Királyi Pál, Liptay Béla b., Ürményi Miksa és Szontagh Pál. Végül az értekezlet a kór házi ügyeit intézvén el, 7 órakor véget ért. — A »D. Tel.« Ausztria-Magyarország jelen állapotáról irt vezérczikkében elismerőleg emlékszik meg Tisza elszánt magatartásáról. Magaviselete — úgy mond — határozottan méltóságteljes és eszélyes, mert nem riad vissza a komoly felelősség súlyától és Andrássy gróffal egyetértőleg védelme alá veszi Bosznia és Herczegovina elfoglalását, és eszélyes, tekintve a pártviszonyokat és az - 11 lemondását. Andrássy gróf és Tisza hivatalban fognak maradni, amíg csak a magyar és osztrák országgyűlések egész határozottan ki nem mutatják, hogy helytelenítik az általuk követett politikát. Daczára annak, hogy a magyar országgyűlés igen sötét kilátásokat nyújt, mégis valószínű, hogy a folyamatban levő alkudozások kielégítő eredményre fognak vezetni. A bécsi udvari párt mindig a szlávság felé hajolt, és ily körülmények között nem lehet meglepő, hogy a magyarok gyanús szemmel nézik azt most, hogy a szlávok vékony vége közzéjük akar tolakodni. A magyar ellenzék folytán a bécsi udvari párt veszélyben forog. Bármely oldalról tekintjük a monarchiát, kétségtelen, hogy a szláv befolyás erősbödik. A cseheket kibékíti Rudolf koronaörökös. A horvátok követelik Boszniának és Herczegovinának a magyar koronához csatolását. Andrássy grófnak nem könnyű feladat volt vezényelni az osztrák-magyar politika ingatag hajóját az utóbbi napok viharai közepette, melyet a magyarok egyfelé, a bécsi udvari körök másfelé akartak hajtani, Ő a középúton maradt. És a legjobb bizonysága annak, hogy diplomatája részrehajlatlan volt, abban a tényben nyilvánul, hogy a magyarok és osztrákok egyaránt ellenzéket képeznek vele szemben. Bosznia és Herczegovina okteupácziója részint kárpótlásul Lombardia ésVelencze elfoglalásáért történt, de részint azért, hogy megakadályoztassék egy hatalmas szerb állam keletkezése, mely képes leendett Ausztria-Magyarországnak útját állni dél felé. Nem lett volna eszélyes e czélt mindjárt kezdetben kimutatni. —■ A porta cselszövényei. A keleti viszonyok egy ismerője érdekes czikket közöl a »Fremdenblatt«-ban Törökország intrigáiról, melyből a következőket közöljük: »Az európai hatalmakat egymás ellen uszítani, vagy szükség szerinti csoportozatokat idézni elő, mindenkor lényege volt a török államférfiak politikájának ; mégis más valami, ha az előbbi idők államférfiaira gondolunk, kik mindenkor mestereknek bizonyultak a politikai téren s megint más, ha a mostaniak játékát figyelemmel kisérjük, kik brutalitás és hűtlenség által oda akarnak jutni, hová tehetségtelenségük soha se fogna vezethetni. Míg egy Fuad pasa még csak alig tíz év előtt keresztülvitte, hogy titokban hatalmas európai koalíczió készült Oroszország ellen, a mai oszmán állambölcseség nemcsak hogy a legegyszerűbb szövetséget se bírja létrehozni, hanem saját birodalmát is a megérdemlett romlásnak adja át. A porta a legújabb időben eklatáns bizonyítékait adta külső és belső tehetetlenségének. Először Layard reformtervét utasította vissza, ama megjegyzéssel, hogy a reformokat, amennyire lehet, maga fogja keresztülvinni. Hogy Stambulban még elég bátorságuk van ily ígéretekre, a naivság ama nagy fokát bizonyítja, mely jelenleg az oszmán államférfiak sajátsága. Az angol reformterv visszautasítása, mely persze a szó legtágabb értelmében nem az, épenséggel csalárd jellegű, mivel meg vannak a június 4-iki konvenczió határozatai, melyek által a porta ez irányban a legszigorúbb kötelezettségeket vette át. Kötelezettségre Stambulban azonban csak akkor álltak rá, ha tiszteletben tartásuk nem kívánt különös erkölcsi erőt, vagy ha az uralkodóház vagy clique legbensőbb érdekében feküdt azokat megtartani. A hivatalos kötelességérzet sohase terjedt továbbra, ami könnyen fogható fel, ha a keletiek természetére s a Korán ama mondására gondolunk, hogy keresztyén hatalmakkal kötött szerződések mindenkor megtörhetők, mihelyt az iszlám egyetemleges érdekeivel ellenkeznek. Az angol reformjavaslatoknak a szultán és miniszterei által történt visszautasításának azonban sokkal mélyebben fekvő jelentése van. A porta ezáltal lemond egy nagy és gazdag nép becsülendő és tetterős segedelméről, politikai barátjaival és elvtársaival szemben régi tradicionális nyakasságában és hozzáférhetlenségében mutatkozik oly területen, hol épen a legnagyobb külső, ezúttal angol támaszra volna szüksége. Kevés nappal e kevés politikai genialitásról tanúskodó tett után a török hatóságok és rendőrök szeme láttára, kik az orosz csapatok által kiürített helységeket ismét elfoglalták, néhány tuczat keresztyén lakost a mozlim fanatikusok legyilkolnak s kétszer huszonnégy óra alatt az oroszok visszafordulnak s megint Konstantinápoly falai alatt foglalnak állást. Itt-ott ugyan érvényre akarták emelni, hogy a zsataldsai és tsekmedsei mészárlások orosz izgatásokra vezethetők vissza; ily eszközöket azonban most már alig használnak az orosz táborban, a legnagyobb hülyeséget s egyúttal leggonoszabb árulást azonban Abdul Hamid czinkosai követték el az osztrák okkupáló csapatok kegyetlenségeiről kiadott rémjegyzékük ■ által. Hogy még a törökökkel annyira rokonszenvező magyarok is átalánosan felháborodtak ily föltevés ellen, ezúttal sokkal nagyobb értékű dolog, mint a hangos utálat, melylyel e nyomorult ráfogást minden mivelt nyugati nép és állam illette. — Schmerling lovag nyilatkozataihoz, melyeket ősi lapunkban közlénk, a »D. Ztg.« nyomán kiegészítéséül közöljük még a következőket. A lovag szerint magyar szempontból nem kívánatos ugyan a megszállt tartományok elfoglalása, mert az általa szlavizmus számban gyarapodik s fenyegetni látszik a magyar hegemóniát (a német-osztrákot nem ?), de a birodalom szempontjából öngyilkosság volna, ha a monarchia Törökország fölosztásánál nem hozna meg minden áldozatot, hogy a Kelettől teljesen el ne szakittassék. Helyteleníti a berlini mandátumot, mint mely a monarchiát a hatalmak ellenőrzése alá veti s kiteszi a monarchia actióját minden egyes hatalom beleszólásának és tiltakozásának. (Hát ha mandátum nélkül vállalkozik vala a monarchia az okkupáczióra, kevésbé teszi ki magát egyik-másik hatalom közbeszólásának.) Ha csakugyan szükség volt a monarchia életérdekében az okkupáczióra, ezt mandátum nélkül kellett volna tenni; meg kellett volna szenni a hadat Törökországnak; úgy háborúzni, mint hadviselő fél a portával, nem pedig okkupálni egy oly mandátum alapján, mely az okkupált területen a szultán souverainitását foglalja magában. (Schmerling e mondását jó lesz, ha megjegyzi a mi ellenzékünk.) A monarchia népei azért elégületlenek, mert nem értik ama tartományok »ideiglenes megszállását.« Csak akkor hoznák meg a pénz-és véráldozatokat örömest,»ha a monarchia érdekében elkerülhetlennek tűnnék föl: szilárdan megvetni lábunkat Mosztárban és Szerajevóban.« Ezt már inkább érti a nép. Más menekvést a zavarból nem lát, minthogy a parlamenteknek nyíltan megmondják, mit akarnak tulajdonképen Boszniával és Herczegovinával. Schmerling az okkupáczióról. Azon osztrák államférfiak közül, kik a fenforgó válság alkalmából fölhivattak, hogy a korona előtt nyilvánítsák nézeteiket a helyzetről , a teendők iránt adják elő tanácsaikat, — ha vannak — eddig csak Schmerling lovag nyilatkozatairól bírunk tudomással. Anynyival inkább érdekkel bír tehát tudni, mit mond s hogyan gondolkozik a helyzetről. (Lásd péntek esti lapunkat.) Schmerling is — mint többen mások — Andrássy gróf politikájával szemben nem egy tekintetben ellenzéki álláspontot foglal el. De mindamellett is azzal, a mit mond, indirekte igazolja Andrássy külpolitikáját s a mit kifogásképen fölhoz, igen könnyen megczáfolható. Mindenekelőtt örömmel konstatáljuk a korrekt alkotmányos felfogást, mely félreismerhetlenül vonul át nyilatkozatán. Ez államférfiu, kinek egykor nevezetes szerep jutott a monarchiában, beleélte magát az uj alkotmányos aerába s kibékült a dolgok uj rendjével. Elannyira, hogy még különösnek és sajátosnak tűnik föl, midőn tőle kell hallanunk némi kifogásféléket az eddig követett külpolitika ellen — alkotmányos szempontból. Egyetértünk vele abban, hogy az okkupáti tartományokból nem lehet egy katonai végvidéket alkotni, részint azért, mert — mint ő is mondja — alkotmányos államban nem egykönnyen lehet új alakulásokat megtűrni, de részint más okokból is, melyek nemzetközi természetűek. Azonban nem érzünk magunkban hajlandóságot követni öt azon térre, hol Bosznia és Herczegovinának a monarchia egyik vagy másik felébe való beolvasztásáról beszél. Első tekintetben Schmerling számot vet az alkotmányosság követelményeivel s helyesen cselekszi. De ami az annexiót illeti, itt tekinteten kívül hagyja a nemzetközi momentumot, és ezt nem helyesen cselekszi. Akár új katonai végvidék, akár egyenes