A Hon, 1880. július (18. évfolyam, 166-196. szám)
1880-07-08 / 173. szám
173. szám. 18-ik évfolyam. i®*©s*Ss®»sEtA«5 &*•»«&» 3 Bsrátak-íars, Athenasumópöisl. A. lap m»U«uí rátáéi fil«i9 asínáea ia*r«*4stj « 6.ísrí.8»stiJ 5ssgh.02 istfesaáS. Sérmsntetlen lavelek caek tKiasrt koiahtííi fv^-vá. tatsak «I. — Kéziratok cssa adatnak benn*. MiiaSítlTrííi BSS tdntegriatat elöSsat&wk » kladé*Mv$i*lM (SfcriVrittan, AUienaeum-éperíttkaiáéváSK. Esti kiadás. Budapest, 1880. Csütörtök, julius 8. "*"** ..................................- .........—-„...i»,.—* . .«hu..«»mr—.pi i nfn..ir.i»mniiiir«»WíHV' ittíiA s Ssriíafciere,, Mteneam-épület fötátzsal EíSaseíéssS sülj: S'cííír küldve, vitíj Budapesten tástior. hordví rsggan ti esti kiadás sj/yíitt: 5 b&napt* ........................................... a bt S .999909099. 0 .U&UCJSfcA 99*49999499 19 ás esti kiadás postai különkuláéaeírt Mit faetis négy edíveukiut.................................1 . Ajs. előfizeti* -t.7 év folytán minden hónapban kezdheti, dm ennek bánmely napján történik is, odaáeaker a első papjától elálaittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A „HON“ TÁRCZÁJA. Ki asszonyok gyöngye. A »Thorne Dóra« szerzőjétől. Fordította: Sáros Lászlóné. I. Életéből az első jelenet, a melyre Brooke Andrey élénken visszaemlékezett, a következő: A reggeli nap fényesen sütött abba az ódonszerű szobába, melyet atyja dr. Brooke Fábián, könyvtárnak nevezett; ez a szoba, gazdag, sötét színezetű s régi divatú bútorzatával, elbájolt volna egy igazi művészt. A falakat nagy tölgyfaállványok vették körül, melyek kordován bőrbe kötött könyvekkel voltak tele. A függönyök sötétpiros színűek voltak, a szőnyeg indiai gyártmány ; kevés kép függött a falon — de mindegyik remekmű, az az öt hat mellszobor nevezetes és értékes mű volt. Az egész szoba olyan otthonias és művészies volt. A kordován-bőr sajátságos szaga kellemes illattal töltötte be, ez is egyik varázsához tartozott, de Andrey legjobban szerette a törökös puha vánkosokkal ellátott nagy ives ablakot, mely Anglia legszebb kertjére nyílt. Audrey apja épen akkor jött haza templomból, hol egy ifjú párt esketett meg, s a könyv, melyet használt az esketési szertartásra, nyitva, az asztalon volt. A leány kezébe vette azt s kedvelt helyére, az ives ablakhoz ment s olvasott belőle. A könyvet a vánkosra tette, s szép fejét felibe hajtva, azokat a komoly szép szavakat egész bensőséggel tanulmányozta. A gyermek figyelmét a következő mondat kötötte le: »A kiket az Isten egyesített, ember ne válaszsza el soha.« Többször elmondta magának olyan birálgató hangon, mint ha a szavak értelmét fontolgatná. Lehajtott fejét egy gyöngéd kéz érinté s a leány feleszméli. — Minek az olvasásába vagy úgy elmerülve? kérdé az anyja. — Az esketési szertartást olvasom, mamám. Még soha sem olvastam. Minő megható szép szavak! Hallgasd meg csak ezt a mondatot: — »Akiket Isten egyesített, ember ne válasszon el soha.« Úgy hangzanak a szavak, mintha egy régi költemény volna. — Jobbak azok a költeménynél, Andrey — mert igazságok. A gyermek felpillantott értelmes szemeivel. Az ablak előtt fehér liliomcsoportozatok pompáztak. A nagy fák hullámzó zöld levelein keresztül a templom szürke tornyát látta, s a torony fölött a tiszta kék eget. — De a költészet és az igazság mindig együtt jár, ugye mama? — Úgy kellene lenni kedvesem. De nem mondhatom, hogy minden esetben együtt járnának, — válaszolá az anya. A leány nem látszott a választ hallani, — szemei a kék égre voltak függesztve. Az ünnepies szavakat még egyszer elmondta magának: »a kiket Isten egyesített — ember nem választhat el soha.« — Mama, — mondá — ezek a szavak oly fenségesek, hogy sohasem fogom elfelejteni; ezentúl lelkében a fényes napsugár, a hullámzó zöld levelek, a szürke torony és a fehér liliomok, mind összeköttetésben voltak azon mondattal, mely a legünnepiesebbnek tetszett előtte, mit valaha hallott. Holmesdale festői hely volt. A város egy erdőkoszorúzott domb aljában feküdt. A Dale vize — egy széles folyam, magas zöld partokkal, — a városon folyt keresztül, a házak mind a két parton sűrűen csatlakoztak egymáshoz ; balra a holmi erdő sötét tömege látszott, jobbfelől pedig mértföldekre zöld legelő terült el. A templom a domb oldalon állott, magas fáktól körülvéve. A boltivezetes ablakokat borostyánrepkény futotta be. A lelkészlak a domb déli oldalán közel volt hozzá, csinos, egyszerű régi ház, cserjéktől s virágoktól félig eltakarva. E házban lakott Brooke Fábián, ki egyike volt Anglia legtudósabb és legegyszerűbb férfiainak, bölcs és egyszerű, tudományos és mégis egyszerű, mély vallásos hittől áthatva, miről példás jó életével tett bizonyságot. Ő volt Holmesdale lelkésze. Ő nem volt híres ékesszólásáról, nem prédikált új hittanokat, a kissé éles napi vitatkozásokban nem vett részt, híveit semmiféle újításokkal nem lepte meg; de az tény volt, hogy a gondjára bízott holmesdalei nép becsületes életet élt és boldogul halt meg ; hívei becsületes, erkölcsös, jámbor, józanéletű, könyörületes és munkás emberek voltak, a jó- és roszra nézve rendíthetetlen szilárd elvei voltak, de ítéleteiben oly szelíd, oly szánakozó és oly gyöngéd volt, hogy könyörületesség honolt mindazoknak a szivében, kikkel érintkezett. Neje, Izabella, szelíd, jóindulatú nő volt, életének csak egy czélja volt : férjének engedelmeskedni. Audrey, egyetlenegy gyermekük, egészítette ki a kis családot, s mindnyájuk között a leánynak volt legmélyebb és határozottabb jelleme. Bámulatos és nagyon helyes családi életük volt. A vallást nem csúfították el vakbuzgósággal, sem túlszigorral, széppé, kellemessé és vonzóvá tették. Ők nem zavarták össze a bűnt a bűnössel; a rosszat soha sem igyekeztek elsimítani vagy könnyen venni és soha sem kerestek mentséget számára. Minden bűnt a maga nevén neveztek. Doctor Brooke soha sem tudta nyugodtan végighallgatni, midőn a szegény embert, ki éhező gyermekeinek lopott kenyeret s az ezereket elsikkasztott gazdag iparlovagot egy osztályba sorozták. Soha sem hallgatta végig nyugodtan, midőn egy elhagyott szegény leány hibáit s bolondságait könyörtelenül elitélték, mig a »finom Lady« könynyelmü kihágásai s hóbortjai fölött mosolyognak s különczködéseknek nevezik ; ő a bűnt az igazi nevén nevezte. Bár a bűn iránt szigorú volt, a bűnös iránt könyörülettel viseltetett. Bárminő zavar, bánat, baj,kellemetlenség vagy bűn merült fel hívei között, csak lelkészükhöz kellett menniök s mindeniknek a számára volt bátorító és vigasztaló szava. A rábeszélés utján ő reá is lehetett hatni, de nem volt olyan élő teremtés, ki a rosszat jónak neveztette volna vele, vagy valaha engedett volna abban, amit helytelennek tartott. E családban nevekedett fel Audrey, szépen mint a rózsa, tisztán mint a fehér liliom ; vidám kedélyű, érzékeny szivü s értelmes gyermek volt. A tizennyolcz évet épen most töltötte be , s bajosan lehetett volna kedvesebb, tehetségesebb s kellemesebb leányt találni. Igazság, ártatlanság, őszinteség s finom műveltség ragyogott az arczáról. Audrey nagyon szép volt. Nagy sötét barna szemei voltak, szelíd kifejezésü szemek, tele költészettel, hosszú sötét szempillái s keskeny egyenes szemöldökei voltak ; gyönyörű domború homlokáról eszményiség sugárzott. Csak piros szájával nem volt az ember egészen tisztában. Elég kedves kis szája volt az igaz, s az ajkak hajlása tökéletes volt, de míg szelíd szemei egy szentnek vagy egy angyalnak odaillettek volna, ajkai csak egy gyönyörű szép nő ajkai voltak. Sajátságos, élénk, tréfás mosoly vonult el rajtuk, s néha némi gúnyos kifejezésnek az árnyalata is meglátszott rajtuk , de azért sohasem léteztek tisztább s ártatlanabb ajkak. Ifjú szépségének legszebb koronája, a természetes fürtökben s hullámzásokban leomló gazdag sötét gesztenyeszinü haja volt. Audreynek a lelke is épen olyan szép, volt mint a teste. Apjának a jó és rosz iránti helyes érzékét, tiszta, nyugodt, csalhatatlan ítéletét, szenvedélyes becsületérzetét, igazságosságát és finom józan eszét, teljes mértékben örökölte. Nagyon gondosan őrizték és nevelték, — ő nem tudott a roszról semmit; a világ gonoszságáról sokkal kevesebbet tudott, mint akárhány kora érett tíz éves leányka. Audrey rendkívül ártatlan és egyszerű volt. Az ő tiszta lelke előtt a hűn feltűnő fekete színben szerepelt, melyet kerülni és gyűlölni kellett, s melylyel sohasem lehetett kiegyezkedni. Az anyjának az volt az egyik rögzött eszméje, hogy leánya soha se olvasson hírlapokat. »Azok az újságok tele vannak gyilkosságokkal és azokkal a borzasztó válóperes ügyekkel —mondá a férjének — jobb szeretném, ha azokról a dolgokról nem tudna semmit.« Neje kívánságának engedett, ámbár ez eljárás okossága felett némi kétségei voltak, Így történt, hogy a liliomok fehér levelei nem voltak tisztábbak, mint az Andrey szép ifjú lelke. Az Andrey életében az volt az első nagy változás, midőn anyjának egyik távoli rokonát, Calverne asszonyságot meglátogatta. Ennek a nagyvilági gazdag özvegy asszonynak, ki az életet ötven mértföldnyi távolságra Londontól elviselhetetlennek képzelet, igen szép villája volt Richmondban. Calverne asszonyságot némi ügyes bajos dolgai vitték a világ azon részébe, ahol a Brooke család lakott. Az illem kívánalmainak eleget akarván tenni meglátogatta őket, az Audrey kedvessége meglepte és lekötötte. Azt gondolta magában, hogy milyen nagy élet és szépségpazarlás a leányra nézve, egész életét e csendes lelkészlakban tölteni el, s nem tenni egyebet, csak olvasni és tanulni, öreg asszonyokat és betegeket látogatni; e világi nő azt képzelte, hogy nagy kár ennyi szépséget s kedvességet igy elvesztegetni. Ha Brooke Audrey tásaságába menne, határtalan feltűnést okozna, s határtalan győzelmeket nyerne. — Természetes, hogy nem lesz vagyona, vagy nagyon kevés — mondá Calverne asszonyság magában ; — de ilyen kedves arczczal nincs szüksége pénzre. A nagyvilági nőnek volt annyi okossága, hogy gondolatainak nem adott kifejezést; volt annyi emberismerete, hogy e derék családnak egyszerű igénytelen jellemét tökéletesen megismerte. — Tudta kikkel van dolga, s hogy kell velük bánni. Ha a szülőknek Audrey szépségéről beszélt volna, vagy arról, hogy e rendkívüli szépséggel milyen föltűnést csinálna a társaságban, s milyen módosan mehetne férjhez, bizonyosan megtagadták volna tőle azon kérését, hogy ifjú rokonát magával vigye. Volt annyi bölcsessége és ravaszsága, hogy ezekről a dolgokról mélyen hallgatott, s az egyház ügyei iránt nagy érdeklődést szenvelgett. Még nem volt egészen tisztában azzal, hogy Audrey meg van-e elégedve a mostani életével vagy nem. Calverne asszonyság azt képzelte, hogy nincsen olyan leány a világon, aki bálok, színházak, ruhák, ékszerek, de főleg imádók nélkül boldognak érezhesse magát. Egy reggel a kertben ülve épen e tárgyról gondolkozott, midőn Audrey sétához öltözködve feléje közeledett. — Hová megy ? kérdezé élénken. Andrey némi tartózkodással a karján levő csinosan felöltöztetett viaszbubára mutatott. (Folytatása következik.) a leghizelgőbb módon említi fel, mennyi hálával tartozik Románia Ausztria-Magyarországnak a megoldás kedvező eredményéért. A Petőfi-perhez. ■-........ -V--V. V Budapest, július 8. A hatalmak kollektiv jegyzékéről jelentik, hogy azt a konstantinápolyi nagykövetek többsége már aláírta s ma vagy holnap fog a portának Hatzfeld gróf mint a nagykövetek dékánja által átadatni. A szándékolt angol-franczia flottatüntetést már is több oldalról korainak mondják, úgyszintén azt is alaptalannak jelentik ki, hogy tárgyalások folynának e felett. Másfelől a »Daily News« jelenti Berlinből, hogy a szóban forgó demonstrácziónak nincs más czélja, mint elejét venni egy esetleges lázadásnak Kandia szigetén, melynek megvásárlását forgatja fejében a görög kormány. Egyes hadihajók mozdulatairól a következő tudósításokat jegyezhetjük fel: Mint Konstantinápolyból jelentik, a török hajóhad Hobard pasa parancsnoksága alatt már útra kelt; az Adriai tengerbe fog evezni, »hogy a partok felett őrködjék.« Egy olasz hajóraj ez idő szerint Korfu és Brindisi között czirkál, ahol — aiint hírlik — bevárandja az angol flottát, hogy aztán azzal egyesülve Keletre vegye útját. Athénból jelentik végül, hogy Korfuba két franczia hadihajó kötött ki s ugyan oda érkezent a napokban két görög hadihajó is. Ama párisi és londoni hírekre vonatkozólag, melyeket tegnap e helyütt registráltunk s melyek Oroszország aktiv részvételére vonatkoztak, a »Pol. Corr.« a következő tudósítást közli Pétervárról: »A berlini konferenczia-tárgyalások nem gátolták a hatalmaknak azok mellett folyó eszmecseréit. A hatalmaknak számot kellett vetni amaz eshetőséggel is, hogy a porta nem fogadandja a konferenczia határozatait oly betűszerinti értelemben, mint az úgy a maga, mint a fönforgó kérdés békés és zavartalan megoldása érdekében kívánatos volna. Az erre vonatkozó eszmecserék folyamában szóba kellett hogy jöjjenek az utak és módok is, melyek által az európai verdiktumnak érvényt szerezni lehessen, így tehát bizalmas úton két terv került szóba. Ezek egyike onnan indult ki, hogy a signatarius hatalmak közül valamelyik bízassák meg egy tengeri intervenczióval, megjegyeztetvén, hogy valamely okkupácziónak szárazföldi csapatok általi eszközlése minden megbeszélésből kizár a to 11. Ezen terv szóbahozatalánál egy oly hatalom volt kiszemelve, mely állásánál fogva minden keleti ügyben, Németországot kivéve, a legkevésbé aktívnak volt tekinthető. De miután ezen terv, az ellene emelt amaz aggályok következtében, hogy ama hatalomnak nem lesz elégedős ereje és tekintélye, — az összes nagyhatalmak együttes flotta-demonstrácziója került előtérbe. De ezen terv sem ment túl a puszta szóbahozatal határán, és pedig egyes hatalmaknak ellene nyilvánított határozott ellenszenve következtében. Ami Oroszországot illeti, ez teljesen ment (?) minden ambícziótól, hogy valamely akczióban előtérbe lépjen s még kevésbé tart igényt arra, hogy Európa kardja legyen. A pétervári kormány egyik kabinetnél sem tett ajánlatot arra nézve, hogy orosz csapatok szállják meg a Görögországnak odaítélt területeket.« Majd regválik később, mi igaz van ezen pétervári védekezésben. — Az »Egyetértés« mai vezérczikkében a következőket írja : »Egy törvényszék letárgyal és elintéz egy hagyatéki magánügyet. A hagyatéknak van gondnoka, melyet a magánfelek állítottak a gondnoki állásba, melyet tehát a törvényszék nem von számadásra hivatalból. Sőt hagyatéki, peren kívüli utón egyátalán nem is vonhat számadásra. Erről hoz a törvényszék jogerajű határozatot, melyben megnyugosznak a felek. Azután beleavatkozik a dologba egy megyei árvaszék s az is kéri a gondnok megszámoltatását. A törvényszék újra hoz egy jogerejű határozatot, melyben kimondja, hogy a számoltatásnak nem ez a törvényes módja. A megyei árvaszék annak rendje és módja szerint szintén megnyugszik e határozatban, mert nem föllebbezi azt. Ekkor beleavatkozik a kormány s követeli, hogy a törvényszék más határozatot hozzon. A törvényszék értesíti a kormányt, hogy nem lehet az. A kormány pedig újra ráparancsol a bíróságra, hogy »muszáj.« S a bíróság az újabb parancsra engedelmeskedik.« Rosszul van informálva az »EU 3« vagy nem érti törvényeinket, mert ez ügyben a közigazgatás és bíróság között illetékességi összeütközés volt. A minisztertanács elé került a dolog, amit ilyen esetekre a törvény páfázhat minisztertanács azt határozta, hogy az ügy, természeténekjlva a bírósághoz tartozik , tehát védte a független bíróság hatáskörét. A pestvidéki törvényszék az ügyet nem akarta illetékessége elé tartozónak ismerni. A minisztertanács erre kijelentette, hogy a dolog a törvény értelmében res judicata és így az illetékesség meg van állapítva. így áll az ügy, hogy miért látja ebben az »Egyetértés« »a bírói függetlenség magsértését«, a »törvény felforgatását«, megérteni nem tudjuk, sőt ellenkezőt látunk az egészben. Szeretnők, ha az »Es« megnevezné a megsértett törvényt, kimutatná a bírói függetlenség megsértését és megmagyarázná, hogy az illetékességet mért nem állapíthatta meg ez ügyben a minisztertanács. — Maczedónia bolgár lakosságának nevében harmincz követ a nemzetközi reformbizottság angol tagjának, Fitz-Maurice-nek, a következő emlékiratot nyújtotta át: »Exczellencziád! Alólkottak, Monastir, Fessen, Prilep, Priespa, Koricza, Ohrida, Kastorija, Fiorina, Gornye-Debre, Skoplje, Stipp, Kratowo, Kotsani, Egridere-Palanka, Kumanowo, Budwo, Kalkandere és Gostivar kozák lakosai, abban a meggyőződésben vannak, hogy a nagyhatalmak a berlini szerződés XXIII. czikkével az európai Törökország keresztyén lakosságának szerencsétlen és elviselhetetlen helyzetét akarták megjavítani, s nem kételkedünk benne, hogy exczelencziád az önre bízott feladat végrehajtásánál a lakosságok szükségleteit fogja venni alapul. Bölcseségének bizonyára sikerülni fog a maczedóniai keresztyének sorsát örvendetesebbé alakítani anélkül, hogy ezáltal a mohamedánok érdekei legkevésbbé károsulnának. Mint Maczedónia bolgár lakosságának delegáltjaira, ránk tartozik exczellencziád közvetítése által az európai bizottságnak tiszteletteljesen kijelenteni, hogy a reformok sikere főleg attól fog függni, hogyan fognak a vilajetek szerveztetni és elhatároltatok A reformok sikerének, sőt életképességének előfeltétele abban áll, hogy minden keresztyén többség által lakott kasa egy vilajetté egyesíttessék, míg a túlnyomó mohamedán lakossággal bíróknak külön közigazgatási területet kellene képezniök. Jóllehet kerületeinkben a keresztyének képviselik a lakosság határozott többségét és a monastiri, skopljei, kodzaskii, debari és prizrendi szandjákok adminisztratív tekintetben hivatva vannak szerves egészet képezni, mégis a monastiri és kossovoi vilajetek teremtése által az egyes kásák úgy határoltattak el, hogy a keresztyének mint szigetek tűnnek föl az albán-mohamedán lakosság közt. Ez az elhatárolási mód a bolgárokra nézve valódi szerencsétlenséggé lett, kik minden elgondolható szorongattatásnak és az albán-mohamedán részről jövő legnehezebb elnyomatásoknak lettek kitéve. A tartomány autonomizálására czélzó reformok teljesen elhibáznák czéljukat, ha nevezett területeknek ez az adminisztratív beosztása megtartatnék. Az elnyomatások reformok oktrojálása után se fognak véget érni, ha a létező adminisztratív beosztás fentartatnék, hiszen a bolgárok szerencsétlensége állandóan az albánoktól és törököktől ered, kik az anarchiában éltető élelmüket és a keresztyének kiszívásában tápláló forrásukat találják. A fent nevezett kásáknak és kerületeknek feltétlenül el kell választatniok a létező prisztinai és monasztiri vilajetektől és önálló vilajetté kell emeltetniük vagy legalább a szalonikiivel egyesittetniök. Ellenkező esetben árreformok — ismételjük — hiábavalók lesznek, minthogy halálos ellenségeink, a lakosság mesterségesen teremtett többségét képviselvén, e reformok végrehajtására volnának hivatva. Midőn e kísérletüket excellencziád elé terjesztjük, abban a reményben vagyunk, hogy a 1. európai bizottság tekintettel lesz rá és szót fog emelni a monastiri és pristinai területek uj beosztása mellett, mely alkalmasnak látszik a reformok keresztülvitelét lehetségessé tenni. »Van szerencsénk stb. 1880. jun. 20.« (Következnek az aláírások.) — Az Arab-Tabia kérdésnek nemrég Pg^'üvetkezett végleges elintézése által egy époly hosszadalmas 71*11*’ me^dő vitás ügy intéztetett el végre. Ez eseményt a buatír^i kormány Románia külföldi képviselőivel legújabban körjegyzők által tudatta. A bécsi kabinet közbenjárása ez ügyben a berlini szerződést aláírt hatalmaknál — mint a »Pol. Corr.«-nak írják — az eleinte ellenszegülő Oroszországot is ideértve, a legkészségesebb előzékenységgel találkozott. A szerződéses hatalmak elfogadták az osztrák-magyar indítványt, hogy Arab-Tabia meghagyassék Románia mellett, de a nemzetközi elhatároló bizottság által az orosz bizottsági tag kivételével egyhangúlag csaknem Szilisztria mellett vont határvonalt néhány kilométerrel hátratolták amaz elv szerint, hogy a Szilisztrkián kívül fekvő kertek és mezők bizonyos tekintetben e város háztartásához tartoznak. A trace e módosítása következtében az indítványozott hídépítés Szilisztria mellett és egy igen erős hídfő letevése tárgytalanokká lettek. E kis terület elesése Romániára nézve se katonai, se politikai szempontból nem jár hátránynyal. A Dobrudsára irányzott bolgár aspirácziókkal Románia mindenkor eredményesen képes szembeszállni, még ha nem is bírná Arab-Tabiát. Egy Oroszország elleni esetleges háborúban azonban Románia Ausztria-Magyarország segítsége nélkül minden körülmények köze el volna veszve. A kormány terve, Dobrudsát adott esetben Oroszország ellen is védeni, nem vehető komolyan. A jegyzékváltás az Arab-Tabiai-kérdésben különösen az utolsó időben igen élénk volt s külön irodalommá növekedett. A kormány e kérdés megoldásának módja fölött nagyon elégedettnek mutatkozik, jóllehet némelyek tudni akarják, hogy e megelégedés csak külső és nem őszinte. Tény marad azonban, hogy nevezetesen a külügyminiszter, Boerescu, e megelégedésnek kifejezést adott a Hoyen gróf osztrák-magyar követhez intézett válaszjegyzékben és a Románia külföldi képviselőihez intézett körjegyzékben megemlítette a nagy szolgálatokat, melyeket az osztrák-magyar közvetítés tett Romániának. Boerescu miniszter lapjában, a »Pressa«ban hosszabb általa írt czikkben chronológilag az Arab-Tabirra vonatkozó eseményeket s a többi közt Aigner Lajosnak az Athenaeum részvénytársulat elleni perében a budapesti e. f. kir. törvényszék julius 3-án a nyilvános ülésen hozott határozata igy hangzik : 23,322— szám, 1880. Ő felsége a király nevében ! A budapesti e. f. k. törvényszék dr. Kovács Gyula ügyvéd által képviselt: Aigner Lajos felhivónak, Sigray Pál ügyvéd által képviselt: Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat ellen 1879. évi november 14-én 43263. sz. keresetet Petőfi Sándor összes művei kiadhatásának joga tárgyában kérkedés miatt indított fölhivási perében a 2356/880. sz. a. meghozott, elsőbirósági végzésnek 17700/880. sz. a. kir. táblai határozattal lett feladása s az elrendelt pótlás bizonyítási eljárásnak befejezése után a mai alálirt napon s helyen tartott nyilvános ülésében 23322/880. sz. a. következő Végzést hozott. Felhívó keresetével elutasittatik s tartozik felhívottnak 15 napok alatt végrehajtás terhe mellett 75 forint költséget megfizetni. A felek képviselőinek dijjai és költségei saját feleik irányában külön-külön 75 írtban állapíttatnak meg. Indokok: Felhívó keresetében azt adja elő, hogy néhai Petőfi Sándor összes műveinek együttes kiadására magát elhatározta, s miután egyénileg meggyőződött arról, hogy néhai Petőfi Sándor műveihez senki sem formálhat bármily csekély részben is kizárólagos kiadhatási jogot, az A. al. előfizetési fölhívást bocsátotta ki, mely nyilvánosan megkezdett eljárása által az Athenaeum irodalmi s nyomdai részvénytársulat jogait sértve látván, felhivóhoz a B. alatti levelében felhívó ellen fel is lépett. Felhívó azonban ezen levél kitételeiben két irányban kérkedést lát, és pedig melyben az mondatik, hogy : 1. Petőfi Sándor összes műveinek nagy része az Athenaeum trsulat örök áron megvett tulajdonát képezi. 2. Melyben az Athenaeum társulat a felhívó tervezett vállalata ellen nemcsak tiltakozik, hanem egyszersmind arra hívja föl, hogy a tervezett vállalat előfizetési felhívását vonja vissza, a füzetek kibocsátásától álljon el, magát a költséges pertől , az olvasóközönséget pedig a károsodástól óvja meg, mert ellenkező esetben tulajdonának megvédésére szükséges törvényes lépéseket megtenni kényszerülve lesz. Annak bizonyítására, hogy Petőfi Sándor öszszes műveinek nagy része az Athenaeum részvénytársulatnak örök áron megvett tulajdonát képezi, felhívott társulat becsatolja Petőfi Sándornak 1847. évi junius 26-án Emich Gusztávval kötött s az Utóbbi által engedmény utján felhívottra ruházott szerződését. Felhívó válasziratában ezen szerződésnek valódiságát és tartalmát tagadta s aggályosnak nyilvánította, sőt az eredeti szerződésnek a póttárgyalásnál tett becsatolása után jegyzőkönyvbe iktatott perbeszédében Petőfi Sándor aláírásainak valódiságát is megtagadta. De miután Arany János, Jókai Mór, Lauka Gusztáv és Dr. Bellaágh József tanuknak egybehangzó vallomása a 3. sz. al. eredetben becsatolt szerződés írását, s az azon olvasható »Petőfi Sándor« névaláírásokat — Petőfi S. sajátkezű írásának és sajátkezű aláírásának bizonyítja; felhívó az írás és aláírás, valamint a tartalom valódiságára irányzott tagadásait a tanúvallomásokra tett észrevételeiben többé főn nem tartotta, minek folytán a szerződés valódisága legyőzöttnek tekintendő. Jogérvényességétől mindeddig meg nem fosztott, ezen szerződéssel pedig a fölhívott Athenaeum társulat bebizonyította, hogy Petőfi Sándor összes műveinek nagy része neki valóban örök áron megvett tulajdonát képezi. A B. alatti levélnek ide vonatkozó tételei tehát kérkedést annál kevésbbé képezhetnek, mert fölhívó az A. alatti »előfizetési fölhívásban« Petőfi Sándornak nemcsak oly müveit, melyek Petőfi Sándor részéről a fölhívott részvénytársulat jogelődjének át nem adattak s melyek csak utólagosan a közönség köréből merültek föl, hanem Petőfi Sándor összes müveit, tehát azokat is czélozza kiadni, melyek tulajdona örök áron tett vétel folytán az Athenaeum társulatot illeti. Midőn tehát Petőfi Sándor műveinek felhívó által ily módon tervezett kiadásában fölhívott érvényes szerződéssel biztosított jogainak sérelmét látván, a tervezett kiadás ellen a B. alatti levélben tiltakozott, felhívót a kiadástól visszalépésre azzal szólította föl, hogy a kiadásnak tiltakozása ellenére leendő bekövetkezése esetében a törvény rendes útját lesz kényszerítve jogainak megvédésére igénybe venni , akkor fölhívott csak jogainak megvédésére általa czélravezetőnek tartott lépést tett, mely nem fenyegetés, hanem oly figyelmeztetés, mit tenni mindenkinek szabadságában áll. Kérkedés esete tehát a B. alatti levélnek fölhívó által sérelmesnek talált további szövegében sem forog fönn. Mindehhez képest, miután fölhívó által panaszolt B. alatti levél tartalmából a kérkedés esete meg nem állapítható, s ennélfogva a fölhívási kereset jogosultnak nem is tekinthető, miért is fölhívót keresetével elutasítani, mint pervesztes felet pedig a polgári törvénykezési rendtartás 251. §. alapján az okozott perköltségek megfizetésére kötelezni kellett stb. Az ügyvédek díjat s költségeinek saját feleik irányában tett megállapítását a prt. 252 §-a igazolja. Ezen végzés felhívó képviselője dr. Kovács Gyula s a felhívott fél képviselője Sigray Pál ügyvédnek kézbesítendő. Budapesten, 1880. julius hó 3-án. A budapesti ev. kir. törvényszék. Münz Naftali és fia ezég bűnügye. (2-ik tárgyalási nap.) A mai tárgyalás megnyittatván, elnök felhívja dr. Schmidt Ignácz vagyonbukott ezég perügyelőjét, hogy a clődper jelenlegi állásáról terjessze elő jelentését. Perügyelő előadja, hogy a bejelentett követelések körülbelül 40.000 írtra rúgnak; ezen követelések kétharmada áru, egyharmada pedig váltókövetelés. Az aktív követelések túlnyomó része dubisus. Igényper kettő jelentetett be ; az egyik Münz Henrikné szül. Yeith Kosa által a hozományra, s a másik Yeith Jozefin által azon bútorokra nézve, melyek Münz Henrik lakásán találtattak. Dr. Kármán Bertalan tömeggondnok a csődvagyon jelenlegi állásáról a következőkben terjeszti elő jelentését: Készpénzben van jelenleg a tömegben 4200 frt; követelésekben befolyt eddig 300 frt s legfeljebb még ugyanennyi követelés lesz realizálható. Ha minden költségek és díjak ki fognak fizettetni, legkedvezőbb esetben csak 2-3 százalék fog a hitelezők kielégítésére fenmaradni. A törvényszék ezután áttér a hamis bukás esetének tárgyalására s erre nézve kihallgattatik elsősorban Münz Henrik. Elnök: Hallotta most, hogy a csődvagyonból a legkedvezőbb esetben a hitelezők kielégítésére 2000 frt marad ; hogy van az, hogy ily roppant paszszivát mutat fel a tömeg ? Münz H: 1871 óta, midőn az üzletbe léptem, folytonosan veszteségeket szenvendtem, úgy, hogy 1876-ban üzletem már passiváltott s csak azért nem mondtam akkor csődöt, mivel a törökorosz háború alatt egy nagyobb összeget nyertem, mely ugyan elég volt arra, hogy a pillanatnyi zavaron segítsek, de nem menthetett meg a bukástól. Elnök: Az ön által hamisított váltók elcomtíroztatása által ön 10.459 irtot vett be, az aradi fióküzlet eladása után 500, s a takarékpénztártól kölcsönképen felvett 4982 irtot. Mindezen összegek közvetlen a bukás előtt folytak be, ezen kívül úgy a budapesti, mint az aradi fióküzletben áruk elértékesítése után szintén jelentékeny összegek folytak be, melyek az előbb felsoroltakkal együtt majdnem 30.000 írtra rúgnak; hová fordította ezen roppant összegeket ?