A Hon, 1880. július (18. évfolyam, 166-196. szám)

1880-07-08 / 173. szám

173. szám. 18-ik évfolyam. i®*©s*Ss®»sEtA«5 &*•»«&» 3 Bsrátak-íars, Athenasum­ópöisl. A. lap m»U«uí rátáéi fil«i9 asínáea ia*r«*4stj « 6.ísrí.8»stiJ 5ssgh.02 istfesaáS. Sérmsntetlen lavelek caek tKiasrt koiahtííi fv^-vá. tatsak «I. — Kéziratok cssa adatnak b­enn*. MiiaSítlTrííi BSS tdntegr­­iatat elöSsat&wk » kladé*Mv$i*lM (SfcriVrit­­tan, AUienaeum-éperítt­­kaiáéváSK. Esti kiadás. Budapest, 1880. Csütörtök, julius 8. "*"** ..................................- .........—-„...i»,.—* . .«hu..«»mr—.pi i nfn..ir.i»mniiiir«»WíHV' ittíiA s Ssriíafc­iere,, Mteneam-épület fötátzsal EíSaseíéssS sülj: S'cííír küldve, vitíj Budapesten t­ástior. hordví rsggan ti esti kiadás sj/yíitt: 5 b&napt* ........................................... a bt S .999909099. 0 .U&UCJSfcA 99*49999499 1­­­9 ás esti kiadás postai különku­láéaeírt Mit faetis négy edíveukiut.................................1 . Ajs. előfizeti* -t.7 év folytán minden hónapban kezdheti, dm ennek bánmely napján történik is, oda­­áeaker a első papjától elálaittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A „HON“ TÁRCZÁJA. Ki asszonyok gyöngye. A »Thorne Dóra« szerzőjétől. Fordította: Sáros Lászlóné. I. Életéből az első jelenet, a melyre Brooke Andrey élénken visszaemlékezett, a következő: A reggeli nap fényesen sütött abba az ódonszerű szo­bába, melyet atyja dr. Brooke Fábián, könyvtárnak nevezett; ez a szoba, gazdag, sötét színezetű s régi divatú bútorzatával, elbájolt volna egy igazi művészt. A falakat nagy tölgyfaállványok vették kö­rül, melyek kordován­ bőrbe kötött könyvekkel voltak tele. A függönyök sötétpiros színűek voltak, a sző­nyeg indiai gyártmány ; kevés kép függött a falon — de mindegyik remekmű, az az öt hat mellszobor nevezetes és értékes mű volt. Az egész szoba olyan otthonias és művészies volt. A kordován-bőr sajátsá­gos szaga kellemes illattal töltötte be, ez is egyik varázsához tartozott, de Andrey legjobban szerette a törökös puha vánkosokkal ellátott nagy ives abla­kot, mely Anglia legszebb kertjére nyílt. Audrey apja épen akkor jött haza templomból, hol egy ifjú párt esketett meg, s a könyv, melyet használt az esketési szertartásra, nyitva, az asztalon volt. A leány kezébe vette azt s kedvelt helyére, az ives ablakhoz ment s olvasott belőle. A könyvet a vánkosra tette, s szép fejét felibe hajtva, azokat a komoly szép szavakat egész bensőséggel tanulmá­nyozta. A gyermek figyelmét a következő mondat kötötte le: »A kiket az Isten egyesített, ember ne válasz­­sza el soha.« Többször elmondta magának olyan bi­­rálgató hangon, mint ha a szavak értelmét fontol­gatná. Lehajtott fejét egy gyöngéd kéz érinté s a le­ány feleszméli. — Minek az olvasásába vagy úgy elmerülve? kérdé az anyja. — Az esketési szertartást olvasom, mamám. Még soha sem olvastam. Minő megható szép szavak! Hallgasd meg csak ezt a mondatot: — »Aki­ket Isten egyesített, ember ne válasszon el soha.« Úgy hangzanak a szavak, mintha egy régi költemény volna. — Jobbak azok a költeménynél, Andrey — mert igazságok. A gyermek felpillantott értelmes szemeivel. Az ablak előtt fehér liliomcsoportozatok pompáztak. A nagy fák hullámzó zöld levelein keresztül a templom szürke tornyát látta, s a torony fölött a tiszta kék eget. — De a költészet és az igazság mindig együtt jár, ugy­e mama? — Úgy kellene lenni kedvesem. De nem mond­hatom, hogy minden esetben együtt járnának, — vá­­laszolá az anya. A leány nem látszott a választ hallani, — sze­mei a kék égre voltak függesztve. Az ünnepies szava­kat még egyszer elmondta magának: »a kiket Isten egyesített — ember nem választhat el soha.« — Mama, — mondá — ezek a szavak oly fen­ségesek, hogy sohasem fogom elfelejteni; ezentúl lel­kében a fényes napsugár, a hullámzó zöld levelek, a szürke torony és a fehér liliomok, mind összekötte­tésben voltak azon mondattal, mely a legünnepiesebb­­nek tetszett előtte, mit valaha hallott. Holmesdale festői hely volt. A város egy erdő­­koszorúzott domb aljában feküdt. A Dale vize — egy széles folyam, magas zöld partokkal, — a városon folyt keresztül, a házak mind a két parton sűrűen csatlakoztak egymáshoz ; balra a holm­i erdő sötét tömege látszott, jobbfelől pedig mértföldekre zöld legelő terült el. A templom a domb oldalon állott, magas fák­tól körülvéve. A boltivezetes ablakokat borostyán­­repkény futotta be. A lelkészlak a domb déli olda­lán közel volt hozzá, csinos, egyszerű régi ház, cser­jéktől s virágoktól félig eltakarva. E házban lakott Brooke Fábián, ki egyike volt Anglia legtudósabb és legegyszerűbb férfiainak,­­ bölcs és egyszerű, tudományos és mégis egyszerű, mély vallásos hittől áthatva, miről példás jó életével tett bizonyságot. Ő volt Holmesdale lelkésze. Ő nem volt híres ékesszólásáról, nem prédikált új hittanokat, a kissé éles napi vitatkozásokban nem vett részt, híveit semmiféle újításokkal nem lepte meg; de az tény volt, hogy a gondjára bízott holmesdalei nép becsü­letes életet élt és boldogul halt meg ; hívei becsületes, erkölcsös, jámbor, józanéletű, könyörületes és mun­kás emberek voltak, a jó- és roszra nézve rendíthe­tetlen szilárd elvei voltak, de ítéleteiben oly szelíd, oly szánakozó és oly gyöngéd volt, hogy könyörü­­letesség honolt mindazoknak a szivében, kikkel érintkezett. Neje, Izabella, szelíd, jóindulatú nő volt, éle­tének csak egy czélja volt : férjének engedelmesked­ni. Audrey, egyetlenegy gyermekük, egészítette ki a kis családot, s mindnyájuk között a leánynak volt legmélyebb és határozottabb jelleme. Bámulatos és nagyon helyes családi életük volt. A vallást nem csúfították el vakbuzgósággal, sem túl­­szigorral, széppé, kellemessé és vonzóvá tették. Ők nem zavarták össze a bűnt a bűnössel; a rosszat soha sem igyekeztek elsimítani vagy könnyen venni és soha sem kerestek mentséget számára. Minden bűnt a maga nevén neveztek. Doctor Brooke soha sem tudta nyugodtan végighallgatni, midőn a szegény embert, ki éhező gyermekeinek lopott kenyeret s az ezereket elsikkasztott gazdag iparlovagot egy osztályba so­rozták. Soha sem hallgatta végig nyugodtan, midőn egy elhagyott szegény leány hibáit s bolondságait könyörtelenül elitélték, mig a »finom Lady« köny­­nyelmü kihágásai s hóbortjai fölött mosolyognak s különczködéseknek nevezik ; ő a bűnt az igazi nevén nevezte. Bár a bűn iránt szigorú volt, a bűnös iránt könyörülettel viseltetett. Bárminő zavar, bánat, baj,kel­lemetlenség vagy bűn merült fel hívei között, csak lel­készükhöz kellett menniök s mindeniknek a számára­ volt bátorító és vigasztaló szava. A rábeszélés utján ő reá is lehetett hatni, de nem volt olyan élő teremtés, ki a rosszat jónak neveztette volna vele, vagy valaha en­gedett volna abban, a­mit helytelennek tartott. E családban nevekedett fel Audrey, szépen mint a rózsa, tisztán mint a fehér liliom ; vidám ke­délyű, érzékeny szivü s értelmes gyermek volt. A tizennyolcz évet épen most töltötte be , s bajosan le­hetett volna kedvesebb, tehetségesebb s kellemesebb leányt találni. Igazság, ártatlanság, őszinteség s finom műveltség ragyogott az arczáról. Audrey nagyon szép volt. Nagy sötét barna szemei voltak, szelíd kifejezésü szemek, tele költészet­tel, hosszú sötét szempillái s keskeny egyenes sze­möldökei voltak ; gyönyörű domború homlokáról esz­­ményiség sugárzott. Csak piros szájával nem volt az ember egészen tisztában. Elég kedves kis szája volt az igaz, s az ajkak hajlása tökéletes volt, de míg sze­líd szemei egy szentnek vagy egy angyalnak odaillettek volna, ajkai csak egy gyönyörű szép nő ajkai voltak. Sajátságos, élénk, tréfás mosoly vonult el rajtuk, s néha némi gúnyos kifejezésnek az árnyalata is meg­látszott rajtuk , de azért sohasem léteztek tisztább s ártatlanabb ajkak. Ifjú szépségének legszebb ko­ronája, a természetes fürtökben s hullámzásokban le­­omló gazdag sötét gesztenyeszinü haja volt. Audreynek a lelke is épen olyan szép, volt mint a teste. Apjának a jó és rosz iránti helyes érzékét, tiszta, nyugodt, csalhatatlan ítéletét, szenvedélyes be­csületérzetét, igazságosságát és finom józan eszét, tel­jes mértékben örökölte. Nagyon gondosan őrizték és nevelték, — ő nem tudott a roszról semmit; a világ gonoszságáról sokkal kevesebbet tudott, mint akár­hány kora­ érett tíz éves leányka. Audrey rendkívül ártatlan és egyszerű volt. Az ő tiszta lelke előtt a hűn feltűnő fekete színben szerepelt, melyet kerülni és gyűlölni kellett, s melylyel sohasem lehetett ki­egyezkedni. Az anyjának az volt az egyik rögzött eszméje, hogy leánya soha se olvasson hírlapokat. »Azok az újságok tele vannak gyilkosságokkal és azokkal a borzasztó válóperes ügyekkel —mondá a férjének — jobb szeretném, ha azokról a dolgokról nem tudna semmit.« Neje kívánságának engedett, ámbár ez eljárás okossága felett némi kétségei voltak, Így történt, hogy a liliomok fehér levelei nem voltak tisztábbak, mint az Andrey szép ifjú lelke. Az Andrey életében az volt az első nagy vál­­tozá­s, midőn anyjának egyik távoli rokonát, Calverne asszonyságot meglátogatta. Ennek a nagyvilági gaz­dag özvegy asszonynak, ki az életet ötven mértföld­nyi távolságra Londontól elviselhetetlennek képzelet, igen szép villája volt Richmondban. Calverne asszonyságot némi ügyes bajos dolgai vitték a világ azon részébe, a­hol a Brooke család la­kott. Az illem kívánalmainak eleget akarván tenni meglátogatta őket, az Audrey kedvessége meglepte és lekötötte. Azt gondolta magában, hogy milyen nagy élet és szépségpazarlás a leányra nézve, egész életét e csendes lelkészlakban tölteni el, s nem tenni egye­bet, csak olvasni és tanulni, öreg asszonyokat és be­tegeket látogatni; e világi nő azt képzelte, hogy nagy kár ennyi szépséget s kedvességet igy elveszte­getni. Ha Brooke Audrey tásaságába menne, határ­talan feltűnést okozna, s határtalan győzelmeket nyerne. — Természetes, hogy nem lesz vagyona, vagy nagyon kevés — mondá Calverne asszonyság magá­ban ; — de ilyen kedves arczczal nincs szüksége pénzre. A nagyvilági nőnek volt annyi okossága, hogy gondolatainak nem adott kifejezést; volt annyi em­­berismerete, hogy e derék családnak egyszerű igény­telen jellemét tökéletesen megismerte. — Tudta kikkel van dolga, s hogy kell velük bánni. Ha a szü­lőknek Audrey szépségéről beszélt volna, vagy arról, hogy e rendkívüli szépséggel milyen föltűnést csi­nálna a társaságban, s milyen módosan mehetne férjhez, bizonyosan megtagadták volna tőle azon kérését, hogy ifjú rokonát magával vigye. Volt annyi bölcsessége és ravaszsága, hogy ezekről a dol­gokról mélyen hallgatott, s az egyház ügyei iránt nagy érdeklődést szenvelgett. Még nem volt egészen tisztában azzal, hogy Audrey meg van-e elégedve a mostani életével vagy nem. Calverne asszonyság azt képzelte, hogy nincsen olyan leány a világon, a­ki bálok, színházak, ruhák, ékszerek, de főleg imádók nélkül boldognak érezhesse magát. Egy reggel a kertben ülve épen e tárgyról gondolkozott, midőn Audrey sétához öltözködve fe­léje közeledett. — Hová megy ? kérdezé élénken. Andrey némi tartózkodással a karján levő csi­nosan felöltöztetett viasz­bubára mutatott. (Folytatása következik.) a leghizelgőbb módon említi fel, mennyi hálával tarto­zik Románia Ausztria-Magyarországnak a megoldás kedvező eredményéért. A Petőfi-perh­ez. ■-........ -V--V. V Budapest, július 8. A hatalmak kollektiv jegyzé­kéről jelentik, hogy azt a konstantinápolyi nagykövetek többsége már aláírta s ma vagy holnap fog a portának Hatzfeld gróf mint a nagykövetek dékánja által átadatni. A szándékolt angol-franczia flottatünte­tést már is több oldalról korainak mondják, úgyszintén azt is alaptalannak jelentik ki, hogy tárgyalások folynának e felett. Másfe­lől a »Daily News« jelenti Berlinből, hogy a szóban forgó demonstrácziónak nincs más czélja, mint elejét venni egy esetleges láza­dásnak Kandia szigetén, melynek megvásár­lását forgatja fejében a görög kormány. Egyes hadihajók mozdulatairól a kö­vetkező tudósításokat jegyezhetjük fel: Mint Konstantinápolyból jelentik, a tö­rök hajóhad Hobard pasa parancsnoksága alatt már útra kelt; az Adriai tengerbe fog evezni, »hogy a partok felett őrködjék.« Egy olasz hajóraj ez idő szerint Korfu és Brindisi között czirkál, a­hol — aiint hír­lik — bevárandja az angol flottát, hogy az­tán azzal egyesülve Keletre vegye útját. Athénból jelentik végül, hogy Korfu­ba két franczia hadihajó kötött ki s ugyan oda érkezent a napokban két görög hadi­hajó is. Ama párisi és londoni hírekre vo­natkozólag, melyeket tegnap e helyütt re­­gistráltunk s melyek Oroszország aktiv részvételére vonatkoztak, a »Pol. Corr.« a következő tudósítást közli Pétervárról: »A berlini konferenczia-tárgyalások nem gátolták a hatalmaknak azok mellett folyó eszmecseréit. A hatalmaknak számot kellett vetni amaz eshetőséggel is, hogy a porta nem fogadandja a konferenczia határozatait oly betűszerinti értelemben, mint az úgy a maga, mint a fönforgó kérdés békés és zavartalan megoldása érdekében kívánatos volna. Az erre vonatkozó eszmecserék folyamában szó­ba kellett hogy jöjjenek az utak és módok is, melyek által az európai verdiktumnak ér­vényt szerezni lehessen, így tehát bizalmas úton két terv került szóba. Ezek egyike onnan indult ki, hogy a signatarius hatalmak közül valamelyik bízas­sák meg egy tengeri intervenczióval, meg­jegyeztetvén, hogy valamely okkupáczió­­nak szárazföldi csapatok általi eszközlése minden megbeszélésből k­i­z­á­r a t­o 11. Ezen terv szóbahozatalánál egy oly hatalom volt kiszemelve, mely állásánál fogva minden ke­leti ügyben, Németországot kivéve, a legke­vésbé aktívnak volt tekinthető. De miután ezen terv, az ellene emelt amaz aggályok következtében, hogy ama hatalomnak nem lesz elégedős ereje és tekinté­lye, — az összes nagyhatalmak együttes flotta-demonstrácziója került előtér­be. De ezen terv sem ment túl a puszta szóba­­hozatal határán, és pedig egyes hatalmaknak ellene nyilvánított határozott ellenszenve kö­vetkeztében. A­mi Oroszországot illeti, ez telje­sen ment (?) minden ambícziótól, hogy vala­mely akczióban előtérbe lépjen s még kevés­bé tart igényt arra, hogy Európa kardja le­gyen. A pétervári kormány egyik kabinetnél sem tett ajánlatot arra nézve, hogy orosz csapatok szállják meg a Görögországnak oda­ítélt területeket.« Majd regválik később, mi igaz van ezen pétervári védekezésben. — Az »Egyetértés« mai vezérczikkében a következőket í­rja : »Egy törvényszék letárgyal és elintéz egy ha­gyatéki magánügyet. A hagyatéknak van gondnoka, melyet a magánfelek állítottak a gondnoki állásba, melyet tehát a törvényszék nem von számadásra hi­vatalból. Sőt hagyatéki, peren kívüli utón egyátalán nem is vonhat számadásra. Erről hoz a törvényszék jogerajű határozatot, melyben megnyugosznak a fe­lek. Azután beleavatkozik a dologba egy megyei ár­vaszék s az is kéri a gondnok megszámoltatását. A törvényszék újra hoz egy jogerejű határozatot, melyben kimondja, hogy a számoltatásnak nem ez a törvényes módja. A megyei árvaszék annak rendje és módja szerint szintén megnyugszik e határozatban, mert nem föllebbezi azt. Ekkor beleavatkozik a kor­mány s követeli, hogy a törvényszék más határozatot hozzon. A törvényszék értesíti a kormányt, hogy nem lehet az. A kormány pedig újra ráparancsol a bíróságra, hogy »muszáj.« S a bíróság az újabb pa­rancsra engedelmeskedik.« Rosszul van informálva az »EU 3« vagy nem érti törvényeinket, mert ez ügyben a közigazgatás és bíróság között illetékességi összeütközés volt. A mi­nisztertanács elé került a dolog, a­mit ilyen ese­tekre a törvény páfázh­at­­ minisztertanács azt határozta, hogy az ügy, természetének­­jlva a bí­rósághoz tartozik , tehát véd­te a független bíróság hatáskörét. A pestvidéki törvényszék az ügyet nem akarta illetékessége elé tartozónak is­merni. A minisztertanács erre kijelentette, hogy a dolog a törvény értelmében res judicata és így az illetékesség meg van állapítva. így áll az ügy, hogy miért látja ebben az »Egyetértés« »a bírói függet­lenség magsértését«, a »törvény felforgatását«, meg­érteni nem tudjuk, sőt ellenkezőt látunk az egészben. Szeretnők, ha az »E­s« megnevezné a megsértett törvényt, kimutatná a bírói függetlenség megsérté­sét és megmagyarázná, hogy az illetékességet mért nem állapíthatta meg ez ügyben a minisztertanács. — Maczedónia bolgár lakosságá­­n­a­k nevében harmincz követ a nemzetközi reform­­bizottság angol tagjának, Fitz-Maurice-nek, a következő emlékiratot nyújtotta át: »Exczellencziád! Alólk­ottak, Monastir, Fes­sen, Prilep, Priespa, Koricza, Oh­rida, Kastorija, Fiorina, Gornye-Debre, Skoplje, Stipp, Kratowo, Kotsani, Egridere-Palanka, Kumanowo, Budwo, Kal­­kandere és Gostivar kozák lakosai, abban a meg­győződésben vannak, hogy a nagy­hatalmak a ber­lini szerződés XXIII. czikkével az európai Török­ország keresztyén lakosságának szerencsétlen és el­viselhetetlen helyzetét akarták megjavítani, s nem kételkedünk benne, hogy exczelencziád az önre bí­zott feladat végrehajtásánál a lakosságok szükség­leteit fogja venni alapul. Bölcseségének bizonyára si­kerülni fog a maczedóniai keresztyének sorsát ör­vendetesebbé alakítani a­nélkül, hogy ezáltal a mohamedánok érdekei legkevésbbé károsulnának. Mint Maczedónia bolgár lakosságának dele­gáltjaira, ránk tartozik exczellencziád közvetítése által az európai bizottságnak tiszteletteljesen kije­lenteni, hogy a reformok sikere főleg attól fog függ­ni, hogyan fognak a vilajetek szerveztetni és elhatá­roltatok A reformok sikerének, sőt életképességének előfeltétele abban áll, hogy minden keresztyén több­ség által lakott kasa egy vilajetté egyesíttessék, míg a túlnyomó mohamedán lakossággal bíróknak külön közigazgatási területet kellene képezniök. Jól­lehet kerületeinkben a keresztyének képviselik a la­kosság határozott többségét és a monastiri, skop­­ljei, kodzaskii, debari és prizrendi szandjákok admi­nisztratív tekintetben hivatva vannak szerves egészet képezni, mégis a monastiri és kossovoi vilajetek te­remtése által az egyes kásák úgy határoltattak el, hogy a keresztyének mint szigetek tűnnek föl az al­bán-mohamedán lakosság közt. Ez az elhatárolási mód a bolgárokra nézve valódi szerencsétlenséggé lett, kik minden elgondolható szorongattatásnak és az albán-mohamedán részről jövő legnehezebb el­nyomatásoknak lettek kitéve. A tartomány autonomizálására czélzó refor­mok teljesen elhibáznák czéljukat, ha nevezett terü­leteknek ez az adminisztratív beosztása megtartatnék. Az elnyomatások reformok oktrojálása után se fog­nak véget érni, ha a létező adminisztratív beosztás fentartatnék, hiszen a bolgárok szerencsétlensége ál­landóan az albánoktól és törököktől ered, kik az anarchiában éltető élelmüket és a keresztyének ki­szívásában tápláló forrásukat találják. A fent nevezett kásáknak és kerületeknek fel­tétlenül el kell választatniok a létező prisztinai és monasztiri vilajetektől és önálló vilajetté kell emel­tetniük vagy legalább a szalonik­iivel egyesittetniök. Ellenkező esetben árreformok — ismételjük — hiába­valók lesznek, minthogy halálos ellenségeink, a lakos­ság mesterségesen teremtett többségét képviselvén, e refor­mok végrehajtására volnának hivatva. Midőn e kísérletüket exc­ellencziád elé terjeszt­jük, abban a reményben vagyunk, hogy a 1. európai bizottság tekintettel lesz rá és szót fog emelni a mo­nastiri és pristinai területek uj beosztása mellett, mely alkalmasnak látszik a reformok keresztülvitelét lehetségessé tenni. »Van szerencsénk stb. 1880. jun. 20.« (Következnek az aláírások.) — Az Arab-Tabia kérdésnek nemrég Pg^'üvetkezett végleges elintézése által egy époly hosszadalmas 71*11*’ me^dő vitás ügy intéztetett el végre. Ez eseményt a buat­ír^i kormány Románia külföldi képviselőivel legújabban körjegyzők által tudatta. A bécsi kabinet közbenjárása ez ügyben a ber­lini szerződést aláírt hatalmaknál — mint a »Pol. Corr.«-nak írják — az eleinte ellenszegülő Oroszor­szágot is ideértve, a legkészségesebb előzékenységgel találkozott. A szerződéses hatalmak elfogadták az osztrák-magyar indítványt, hogy Arab-Tabia meg­­hagyassék Románia mellett, de a nemzetközi elha­tároló bizottság által az orosz bizottsági tag kivéte­lével egyhangúlag csaknem Szilisztria mellett vont határvonalt néhány kilométerrel hátratolták amaz elv szerint, hogy a Szilisztrkián kívül fekvő kertek és mezők bizonyos tekintetben e város háztartásához tartoznak. A trace e módosítása következtében az indítvá­nyozott hídépítés Szilisztria mellett és egy igen erős hídfő letevése tárgytalanokká lettek. E kis terület el­esése Romániára nézve se katonai, se politikai szem­pontból nem jár hátránynyal. A Dobrudsára irány­zott bolgár aspirácziókkal Románia mindenkor ered­ményesen képes szembeszállni, még ha nem is bírná Arab-Tabiát. Egy Oroszország elleni esetleges háborúban azonban Románia Ausztria-Magyarország segítsége nélkül minden körülmények köze el volna veszve. A kormány terve, Dobrudsát adott esetben Oroszország ellen is védeni, nem vehető komolyan. A jegyzékváltás az­ Arab-Tabiai-kérdésben kü­lönösen az utolsó időben igen élénk volt s külön iro­dalommá növekedett. A kormány e kérdés megoldá­sának módja fölött nagyon elégedettnek mutatkozik, jóllehet némelyek tudni akarják, hogy e megelégedés csak külső és nem őszinte. Tény marad azonban, hogy nevezetesen a külügyminiszter, Boerescu, e megelégedésnek kifejezést adott a Hoyen gróf osztrák-magyar követhez intézett válaszjegyzékben és a Románia külföldi képviselőihez intézett körjegyzék­ben megemlítette a nagy szolgálatokat, melyeket az osztrák-magyar közvetítés tett Romániának. Boerescu miniszter lapjában, a »Pressa«­­ban hosszabb általa írt czikkben chronológilag az Arab-Tabirra vonatkozó eseményeket s a többi közt Aigner Lajosnak az Athenaeum részvénytár­sulat elleni perében a budapesti e. f. kir. törvényszék julius 3-án a nyilvános ülésen hozott határozata igy hangzik : 23,322­­— szám, 1880. Ő felsége a király nevében ! A budapesti e. f. k. törvényszék dr. Kovács Gyula ügyvéd által képviselt: Aigner Lajos felhivónak, Sigray Pál ügyvéd által képviselt: Athenaeum iro­dalmi és nyomdai részvénytársulat ellen 1879. évi november 14-én 43263. sz. keresetet Petőfi Sándor összes művei kiadhatásának joga tárgyában kérkedés miatt indított fölhivási perében a 2356/880. sz. a. meghozott, elsőbirósági végzésnek 17700/880. sz. a. kir. tábla­i határozattal lett feladása s az elrendelt pótlás bizonyítási eljárásnak befejezése után a mai alálirt napon s helyen tartott nyilvános ülésében 23322/880. sz. a. következő Végzést hozott. Felhívó keresetével elutasittatik s tartozik fel­hívottnak 15 napok alatt végrehajtás terhe mellett 75 forint költséget megfizetni. A felek képviselőinek dijjai és költségei saját feleik irányában külön-külön 75 írtban állapíttat­nak meg. Indokok: Felhívó keresetében azt adja elő, hogy néhai Petőfi Sándor összes műveinek együttes kiadására magát elhatározta, s miután egyénileg meggyőződött arról, hogy néhai Petőfi Sándor műveihez senki sem formálhat bármily csekély részben is kizárólagos ki­­adhatási jogot, az A. al. előfizetési fölhívást bocsá­totta ki, mely nyilvánosan megkezdett eljárása által az Athenaeum irodalmi s nyomdai részvénytársulat jogait sértve látván, felhivóhoz a B. alatti levelében felhívó ellen fel is lépett. Felhívó azonban ezen levél kitételeiben két irányban kérkedést lát, és pedig melyben az mondatik, hogy : 1. Petőfi Sándor összes műveinek nagy része az Athenaeum t­­rsulat örök áron megvett tulajdonát képezi. 2. Melyben az Athenaeum társulat a felhívó tervezett vállalata ellen nemcsak tiltakozik, hanem egyszersmind arra hívja föl, hogy a tervezett vállalat előfizetési felhívását vonja vissza, a füzetek kibo­csátásától álljon el, magát a költséges pertől , az olvasó­közönséget pedig a károsodástól óvja meg, mert ellenkező esetben tulajdonának megvédésére szükséges törvényes lépéseket megtenni kényszerül­ve lesz. Annak bizonyítására, hogy Petőfi Sándor ösz­­szes műveinek nagy része az Athenaeum részvény­­társulatnak örök áron megvett tulajdonát képezi, felhívott társulat becsatolja Petőfi Sándornak 1847. évi junius 26-án Emich Gusztávval kötött s az Utóbbi által engedmény utján felhívottra ruházott szer­ződését. Felhívó válasziratában ezen szerződésnek való­diságát és tartalmát tagadta s aggályosnak nyilvá­nította, sőt az eredeti szerződésnek a póttárgyalásnál tett becsatolása után jegyzőkönyvbe iktatott perbe­szédében Petőfi Sándor aláírásainak valódiságát is megtagadta. De miután Arany János, Jókai Mór, Lauka Gusztáv és Dr. Bellaágh József tanuknak egybehangzó vallomása a 3. sz. al. eredetben becsa­tolt szerződés írását, s az azon olvasható »Petőfi Sándor« névaláírásokat — Petőfi S. sajátkezű írá­sának és sajátkezű aláírásának bizonyítja; felhívó az írás és aláírás, valamint a tartalom valódiságára irányzott tagadásait a tanúvallomásokra tett észrevé­­teleiben többé főn nem tartotta, minek folytán a szer­ződés valódisága legyőzöttnek tekintendő. Jogérvényességétől mindeddig meg nem fosz­tott, ezen szerződéssel pedig a fölhívott Athenaeum társulat bebizonyította, hogy Petőfi Sándor összes műveinek nagy része neki valóban örök áron megvett tulajdonát képezi. A B. alatti levélnek ide vonatkozó tételei tehát kérkedést annál kevésbbé képezhetnek, mert fölhívó az A. alatti »előfizetési fölhívásban« Petőfi Sándornak nemcsak oly müveit, melyek Petőfi Sándor részéről a fölhívott részvénytársulat jogelőd­jének át nem adattak s melyek csak utólagosan a közönség köréből merültek föl, hanem­­ Petőfi Sán­dor összes müveit, tehát azokat is czélozza kiadni, melyek tulajdona örök áron tett vétel folytán az Athenaeum társulatot illeti. Midőn tehát Petőfi Sándor műveinek felhívó által ily módon tervezett kiadásában fölhívott érvé­nyes szerződéssel biztosított jogainak sérelmét látván, a tervezett kiadás ellen a B. alatti levélben tiltako­zott, felhívót a kiadástól visszalépésre azzal szólította föl, hogy a kiadásnak tiltakozása ellenére leendő be­következése esetében a törvény rendes útját lesz kényszerítve jogainak megvédésére igénybe venni , akkor fölhívott csak jogainak megvédésére általa czélravezetőnek tartott lépést tett, mely nem fenye­getés, hanem oly figyelmeztetés, mit tenni mindenki­nek szabadságában áll. Kérkedés esete tehát a B. alatti levélnek fölhívó által sérelmesnek talált to­vábbi szövegében sem forog fönn. Mindehhez képest, miután fölhívó által pana­szolt B. alatti levél tartalmából a kérkedés esete meg nem állapítható, s ennélfogva a fölhívási kereset jo­gosultnak nem is tekinthető, miért is fölhívót kere­setével elutasítani, mint pervesztes felet pedig a polgári törvénykezési rendtartás 251. §. alapján az okozott perköltségek megfizetésére kötelezni kellett stb. Az ügyvédek díjat s költségeinek saját feleik irányában tett megállapítását a prt. 252 §-a igazolja. Ezen végzés felhívó képviselője dr. Kovács Gyula s a felhívott fél képviselője Sigray Pál ügyvédnek kézbesítendő. Budapesten, 1880. julius hó 3-án. A budapesti e­v. kir. törvényszék. Münz Naftali és fia ezég bűnügye. (2-ik tárgyalási nap.) A mai tárgyalás megnyittatván, elnök felhívja dr. S­c­h­m­i­d­t Ignácz vagyonbukott ezég perügyelő­jét, hogy a clődper jelenlegi állásáról terjessze elő jelentését. Perügyelő előadja, hogy a bejelentett kö­vetelések körülbelül 40.000 írtra rúgnak; ezen kö­vetelések kétharmada áru, egyharmada pedig váltó­követelés. Az aktív követelések túlnyomó része du­­bisus. Igényper kettő jelentetett be ; az egyik Münz Henrikné szül. Yeith Kosa által a hozományra, s a másik Yeith Jozefin által azon bútorokra nézve, me­lyek Münz Henrik lakásán találtattak. Dr. Kármán Bertalan tömeggondnok a csődvagyon jelenlegi állásáról a következőkben ter­jeszti elő jelentését: Készpénzben van jelenleg a tö­megben 4200 frt; követelésekben befolyt eddig 300 frt s legfeljebb még ugyanennyi követelés lesz reali­zálható. Ha minden költségek és díjak ki fognak fizet­tetni, legkedvezőbb esetben csak 2-3 százalék fog a hitelezők kielégítésére fenmaradni. A törvényszék ezután áttér a hamis bukás esetének tárgyalására s erre nézve kihallgattatik el­­ső­sorban Münz Henrik. Elnök: Hallotta most, hogy a csődvagyonból a legkedvezőbb esetben a hitelezők kielégítésére 2000 frt marad ; hogy van az, hogy ily roppant pasz­­szivát mutat fel a tömeg ? Münz H: 1871 óta, midőn az üzletbe lép­tem, folytonosan veszteségeket szenvendtem, úgy, hogy 1876-ban üzletem már passiv­áltott s csak azért nem mondtam akkor csődöt, mivel a török­orosz háború alatt egy nagyobb összeget nyertem, mely ugyan elég volt arra, hogy a pillanatnyi zava­ron segítsek, de nem menthetett meg a bukástól. Elnök: Az ön által hamisított váltók elcom­­tíroztatása által ön 10.459 irtot vett be, az aradi fióküzlet eladása után 500, s a takarékpénztártól köl­­csönképen felvett 4982 irtot. Mindezen összegek közvetlen a bukás előtt folytak be, ezen kívü­l úgy a budapesti, mint az aradi fióküzletben áruk elérté­­kesítése után szintén jelentékeny összegek folytak be, melyek az előbb felsoroltakkal együtt majdnem 30.000 írtra rúgnak; hová fordította ezen roppant összegeket ?

Next