A Hon, 1881. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-13 / 12. szám

12. szám, 19-dik évfolyam.­­­zerke­setben­ Iroda­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap­­szellemi részét illető minden karlament­e szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek esek ismert kezektől fogadz­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Baritok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1881. Csütörtök, január 13. barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint, Előfizetésii díj: Fonon küldve, vagy Budapesten hiadva horom reggeli 6* esti kiadta egyt­tti 1 hónapra................................. . • . 8 frt 1 hónapra ■ . ........................................... I» 8 hónapra ... •••••••• »8 * ■•’a esti kiadás postai külünküldtaoért felül. fizetée negyedévenkint ....... I * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, rate» «énkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás .A­ HÓIT XIX. évi folyamára. Elfifizetési Arak : Egy hónapra . . . . 2 frt Étnegyedre . . . • 6 » Fél évre . . • • 12 » Az esti Hadas postai különküldéséért felülűzetés év­­negyedenkint 1 forint. Az elfi­zetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó­h­­istalába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő­­ »Hon« szek­. 8 kiadóhivatala „A HO­N­“ TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Regény, Jókai Mórtól. A kis báró és a kis baronesz. (4. Folytatás.) Ekkor aztán a kárvallott testvérpár egymás szeme közé bámult. Mert igazán bámulatraméltó do­log az, hogy az ember a játékon nemcsak nyerhet, hanem veszthet is. Sok ember élte fogytáig nem tud­ja ezt elhinni, hogy lehetséges. Czenczi baronesz aztán nagyot nevetett a báty­ja szomorú ábrázatjának. — Úgy látom, hogy a te mai traktádnak már most prósztt! — No meg a te komédiába menetelednek is. Felelt az durczásan vissza. — De annak még nem ! Szólt Czenczi baronesz egyik öklével a másikra ütve. A­mit én egyszer a fe­jembe vettem, annak meg kell lenni. Csak azért is! — Eladnád még a párját is a függődnek ugy­e ? — Mee! Szólt a baronesz, kiöltve a nyelvét a bátyjára. Te oktondi! Azért sem adják el a másik függőt. Vannak más módszereink! — Gombold be szépen a kabátodat, húzd a kalapod a félszemedre, aztán nyújtsd a karodat, így! Már most menjünk végig a vásáron, mintha sétálnánk. Tanulj szépen elegáns módon lépegetni ne! Hiszen tanított rá a tánczmester. Aztán nézegessünk széjjel kritizálva, fitymálva. Csak egy lorgnonom volna, hogy azon ke­resztül nézhetnék. Mint a kívánság, oly véletlenül termett ott rögtön egy kis zsidó gyerek, a­ki nyakába akasztott ládikóban gyufát, szivarszipkát, fanyelű bicsakot s más efféle népies luxus czikkeket árult. Annak a vándor kirakatában volt mindjárt egy csomó bincele is, abból a drága fajtából, a minek a foglalatja mé­zes kalács, a nagyitója meg piros és zöld üvegdarab. — Tessék tőlem vásárolni, nagyságos ur, nagy­ságos kisasszony. — Méltóságos ! Te pimasz! utasitá rendre a kezdő milliomost Czenczi baronesz. S azzal kivett egyet a mézes kalács lorgnonok közül s keresztül né­zett rajta. — No ez jó lesz. — Kérem, annak a kukkinzsoknak az ára két krajczár, rebegő a vándor­bolttulajdonos. Czenczi baronesz a legkegyteljesebb leereszke­déssel intézett feléje egy elbocsátó taglejtést a kezé­vel s azzal kísérője karján tovább korcsolyázott, tün­­dérkönnyü lebegéssel, a lorgnonon keresztül kritizál­va a kiakgatott kendőket és ködmeneket a sátrak alatt. — Kérem, az a kukkinzsok két krajczár: hir­­telenkedék az utánuk iramodó vegyesárus s minden­ütt a sarkukban maradt ezzel az állítólagos jogigény­nyel, azok pedig úgy tettek, mintha nem is nekik be­szélne ; meg megálltak, nevetgéltek, összesuttogtak, s megint promenáltak odább, a kis rimánkodó kalmár mindenütt a sarkukban. Végre eljutottak a komédia bódé elé. Deszkából volt a négy oldala, a teteje pedig ponyvából. Az elejét különféle viaszos vászonra fes­tett képek díszítették. Keletindiai vadállatok, fehér­­hajú kisasszony , majomember; — a legkiválóbb he­lyet egy magyar ruhába öltözött tánczosnő foglalta el sárga kurta viganóban, zöld pruszlikban, kék ingvár­­ban és veres topánkákban, egyik lábát a másikkal kigyómódra összefonva. A sátor előtt volt egy emelvény, azon ült egy majomnak öltözött ember, a ki az egyik első lábával egy öreg dobot püfölt, a másikkal dorombot penge­tett a szájában, az alsó lábaival réztányérokat vert össze s a fején csengetyüs pagodlit rázott. Maga a komédia-bódé tulajdonosa, a Herkules, vad indiánnak öltözve, bomlott a kurta emelvényen, mutogatva a szájtátó vásáros népnek a ponyvára festett csodákat s magyarázva magyarul, tótul, németül keverten azok­nak a virtusait s a közben kiszemelve az áldozatot a sokaság közül, a kinek a zsebében ágaskodik az öt garas ennyi műélvezet megváltásáért. A mint ez az indus meglátta a népsokaság kö­zül kibontakozó úri testvérpárt, azonnal lefutott az emelvényéről s a bódé veres függönyös bejárata elé plántálta magát, a legnyájasabb képet vágva, a minő csak egy írókéz főnöktől telik. Czenczi baronesz előkelő fejbólintással kegyes­kedett észrevenni az őket illető mély bókot és invi­­tácziót: »belieben manne hohen Herssaften!« — Paries vous frangais ? mondá Czenczi ba­ronesz. Oh, hogy ne parlirozna. — Avec plaisir ! Avec le plus grand plaisir, oh oui, madame la comtesse, et monsieur le comte ! Ez már finom ember! Egy ranggal feljebb titulál. Czenczi baronesz aztán folyvást francziául be­szélt hozzá. — Mi hallottuk önnek a hírét, maestro ! Ha csak fele is való annak, a­mit az ön programmja ígér, akkor ön megérdemli a magas pártfogást, pro­fessor. (Maestro I Professor! A komédiás képéről kez­dett leizza­dni a festék a nagy dicsőségtől.) — Ön ennek a műintézetnek a direktora, — nemde ? (Még direktor is!) — Nekünk szándékunk holnapra egy kis meg­lepetést szerezni a mék­sás mamának a születése nap­jára. Vous savez. Az a nagy palota a szökőkúttal az udvarán. Van saját színházunk benne. Ha ön egy érdekes programmot állítana össze e napra, fölöttébb lekötelezne vele. A honoráriumot bízza ön a mi nagy lelkűségünkre. A direktor úr egészen el lett bódítva ily fényes ajánlat által. Odafordult a kasszánál ülő kövér asz­­szonysághoz, a­ki nem értett csak csehül, annak ma­gyarázta meg gyors szavakkal a nagy eseményt. (— Te, a mama agyoncsap, ha komédiásokat viszünk neki a házához! suttogá Arnold a buga fülébe.) (— Ugyan légy veszteg és ne fecsegj annyit!) Az impressarió kannibáli módon mély hódolat­tal hajolt meg e magas meghívás előtt : a félbajuszát is elvesztette nagy dicsőségében, úgy kellett neki újra felragasztani. — Apropos ! (Ezt most már Arnoldhoz intézte Czenczi baronesz.) Te, talán most megtekinthetnők néhány perczre ezt a műintézetet ? Lehetne egy kis időt szakitanod a lovaglási iskolából. (Vonakodj egy kicsit.) Ejh no ! Csak azt, hogy meggyőződjünk a maestro művészi erőiről, egy pillantást vetünk szét egy pár számot végig nézünk s aztán megyünk. A direktor pogányul meg volt hatva a szeren­cse által. — Méltóztassanak, főméltóságtok, exczellentiá­­tok besétálni. A kövér asszonyság a piros siftinggel behú­zott pénztárnál tenyerén tartá eléjük a belépti je­gyeket. — Mi itt az entrée ? kérdő Czenczi baronesz, a lehető leglaposabbra húzva össze szempilláit, hogy a kövér asszonyságon végignézhessen. — Ah ! uraságok tetszés szerint! Rebegő a director. — C’est signé ! selypité Czenczi baronesz s belibegett a bátyja karján a bódéba, fizetés nélkül. A kis vándor kalmár oda is utánuk akart to­lakodni. — Hát te mit akarsz ? rivallt rá a csepü és emberevők nagyfejedelme. — Az én két krajezárom — a kukkinzsokért. A két krajezárt ugyan nem kapta meg, hanem kapott helyette egy pofont, a­mi megért három kraj­ezárt. Azonban azzal a nyereséggel nem volt megelé­gedve, sőt inkább ott maradt állhatatosan a komédia bódé közelében, a vevőire leskelődve. (Folytatása következik.) Makart „Dianá“-ja. A bécsi nagynevű festő, ki az ezüst lakodalom jubilaeuma óta a művészet iránt kevésbé fogékony nagy közönség előtt is annyira ismert lett, többizban volt nálunk már bemutatva a műcsarnokban, habár csak kisebb képek s egy pár csoportozat által, melyek­ben a vörös hajú női fejek, meztelen alakok, a szokat­­lanul éles színezés magukra vonták a figyelmet. Most először történik, hogy egy nagyobb műve van kiállít­va s mi ennél is több, sokkal jobb s tetszetősebb munka, mint a mi eddig nálunk ismeretes volt. Nem is csoda. Makart egyik fő előnye az olcsó hatás a phantasiacus alakokban, meztelen testrészek kiszinezésében s meglepő fordulatokban. Történeti műveiben, Cornaro Katalinban, Kleopátrában s V. Károly bevonulásában sok tekintetben meg volt kötve, korjelmezek, határozott helyiségek, történeti vagy épen portraitszerű arczok voltak szükségesek s ezeket egyeztetni a phantasia alakjaival természetesen lehetet­­len volt, így már az utóbb említett képben is igen sokan megrótták a meztelen női alakokat, melyek az északon fekvő Antwerpenhez nem illettek. Most azonban egé­szen szabad folyást engedhetett képzelmének, a my­­thologiai tárgy sem az alakokban, sem a kültermé­­szetben nem kötötte meg. Valóban nem is volt megkötve képzeln­e s a nagy kép részleteiben sok oly dolog van, melyek közt a benső összefüggést nem lehet megtalálni. Maga a tájék flórájával olyan quodliket, hogy a legtudósabb botanikus sem volna azt képes egymás közt s a lég­­szinezéssel megegyeztetni. A tó vagy tenger szikes partjai s­zép erdőfái között azonban az alakok vonják magukra a közfigyelmet. Fehér szarvast üldöz egy sereg nympha s a halállal küzdő állat a tóba veti magát, hogy úszás által meneküljön meg. De épen igy jut az istennő közelébe, ki biborpiros öltözetébe burkolva, az alacsony szabad sziklapart szélére lép s dárdáját emeli fel a szarvas ellen. Előre látható, hogy czélját eléri s a mellette álló fiatal gyöngéd nympha, ki szintén nyilát akarja reá lőni, szintén fö­lösleges munkát végez. Pedig még egy csapat harcz- Budapest, január 12. 1t A csődtörvényjavaslat, a­mint azt ma a képviselőház elfogadta, csak kevés intézke­désében különbözik a kormány által beter­jesztett és a képviselőház igazságügyi bizott­sága által egészében elfogadott tvjavaslattól. Pártszenvedély nélkül tárgyalta azt a ház s az indítványok, melyek a ház különböző ol­daláról tétettek, ha helyeslésre találtak, több­nyire egyhangúlag fogadtattak el. Felemlít­hetjük, hogy az egyszer a szélsőbaloldal is meg volt elégedve a kormánynyal, s az igaz­ SS Budapest, január 12. Békés hangokat pengetnek Berlin felől nagyon, nem csak óhajtják ott őszintén a bé­két, hanem remélik is, hogy el lesz kerülhető a háború Török-Görögország között. Bár úgy volna! De midőn »igen figyelemre méltó rész­ről« napvilágot lát e berlini tudósítás, mely az ottani irányadó körök hangulatát és néze­teit tükrözi vissza, ugyanakkor másfelől oly jeleket látunk, melyek igen alkalmasak meg­ingatni a béke iránti reményeket. Konstantinápolyban az történik, hogy a szultán szinte pede elcsapja tengerészetügyi miniszterét, mivelhogy egy török hadihajó sérülést szenvedett a tengeren, — kitűnvén, hogy az a hrajó több mással együtt rozzant állapotban volt, tehát olyanban, mely épen nem tűrhető most, mikor a porta egy háború előestéjén áll, a­melyben nagy hasznát veheti a hajóhadnak. És Athénben is úgy vannak értesülve — még pedig egy nagyhatalom ka­tonai attachéja által — hogy az egész, egy­kor híres török hadiflotta oly nagyon mise­­rabilis állapotban van, miszerint a görögök teljes reménynyel vannak az iránt, hogy a többé már nem félelmetes török flottát a ma­guk kis járműveikkel s torpedó hajóikkal könnyű szerrel meg fogják semmisíthetni. Minden autokratismus mellett is a szul­tán nem csapja vala el oly csúfosan és bre­­viter miniszterét, hanem elrendeli a flotta ki­javítását, ha a dolgok nem úgy állnak, hogy a portán komolyan gondolnak a háború es­hetőségére. A másik, a­mi Konstantinápolyban tör­ténik s a­mi figyelmet érdemel, az, hogy a szultán ismét Ghazi Oszmán pasát,a plev­­nai hőst nevezte hadügyminiszterré, azt az embert tehát, ki a török háborúpárt legcsö­­könösebb s legtekintélyesebb feje. Oszmán pasa, miután ismét közvetlenül a szultán tanácsa körébe jutott, kétségkívül nem fog késni a különben is hiú és hajlékony szultánt arra bírni, hogy a hatalmak válasz­tott bírósági javaslatát, »mely a szultán mél­tóságát mélyen sérti«, véglegesen is vissza­utasítva, a fegyverek hatalmára bizza a porta és Görögország közti vitás kérdés eldöntését. Ismerve a portai észjárást, érzékenysé­get és gőgöt az ily kérdésekben, nem szorul bizonyítgatásra, hogy Oszmán pasa hadügy­­minisztersége fölötte meg fogja nehezítni, hogy ne mondjuk : meghiusítni a hatalmak békés fáradozásait és kísérleteit. Oszmán pasa kineveztetése hadügymi­niszterré annál aggasztóbb a békekilátásokra nézve, mert a legalkalmatlanabb időben tör­ténik. A porta ugyanis csak pár nappal ezelőtt, miután előbb már egyszer visszautasította a választott bírósági ajánlatot, azt felelte a ha­talmaknak, hogy ismét fontolóra veendi a tervet, de ezen állítólagos »megfontolásá­nak« eredményét, másodszori és tán utolsó válaszát még nem tudatta a hatal­makkal és e közben, ezen döntő válasz megadása előtt nevezi ki a szultán had­ügyminiszterré, azt az oszmán pasát, kinek észjárása, nimbusa a hadseregben min­denki előtt ismeretes. Ezen e pillanatban a franczia külügyér, ki ezen ügynek vezetését a kezébe vette, kol­lektív fellépést javasol Athénben, de úgy­­látszik, hogy erre nagyobb szükség volna Konstantinápolyban; bár valószínű, hogy itt is, ott is kárba vesz, mert mint a dolgok ma állanak, mind valószínűbbé lesz, hogy hat nagy hatalmasság egyesített béke­törekvései hajótörést fognak szenvedni két állam: Tö­rök-és Görögország háborús szándékain és megátalkodottságán. Egyébiránt keleten már annyi váratlan és csodás dolog történt, hogy — míg az utol­só szó kimondva nincs — ez ügyben sem teljesen lehetetlen a békés fordulat. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét. V­i­z­s­o­n­y­i elnök megnyitván, első­sorban tárgyalás alá vétetett a h­o­r­v­á­t-s­z­l­a­­vón határőrvidéknek Horvátországgal közigazgatásilag egyesítéséről szóló határozati javas­lat, mely észrevétel nélkül elfogadtatott. A regniko­­láris küldöttség tagjainak kijelölése a legközelebbi értekezletre halasztatott. Ezután tárgyaltatván úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatott a b­o­s­z­n­a-völgyi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Ezzel az értekezlet véget ért. — Az osztrák-magyar k­o­rm­á­n­y jegyzéket intézett a portához a keleti vasútnak a bolgár határtól a konstantinápoly-philippopoli vo­nallal való egyesítése iránt. A porta ebben a kérdés­ben Ausztria-Magyarországgal szemben, hir szerint a kellő előzékenységet akarja tanúsítani.­­ A budapesti iparos körnek egy küldöttsége jelent meg ma este az országgyűlési sza­badelvű párt körében s emlékiratot nyújtott át V­i­­z­s­o­n­y­i Gusztáv pártelnöknek, melyben a czukor-, kávé és sör­fogyasztási adóról szóló tör­vényjavaslat mellőzését kérik a szabadelvű párttól. V­i­z­s­o­l­y­i elnök átvévén az iratot, megígérte, hogy annak tartalmát akkor, midőn a­­javaslatban a párt értekezletén tárgyaltatni fog, az értekezlet elé terjesztendő Ezzel a küldöttség, mely az ellenzéki pártkö­rökben is átnyújtotta emlékiratát, sőt egyes képvise­lőknél is megfordult, eltávozott.­­ A pénzügyminiszter a magyar p­a­­pírjáradék szelvényeinek beváltási, illetve kifizetési helyét az Unionbankra ruházta. — Az újvidéki alagút építési munká­latai a budapest-zimonyi vonalon — mint az »Ung. Post« értesül — a közelebbi napokban megkezdet­nek. E munkálat, mint tudva van, még az ősz foly­tán kiadatott s míg a zimonyi bevágás, mely az alag­úttal egy időben adatott ki, jó ideje megkezdetett és folyamatban van; az alagút munkálatai elé váratlan akadályok gördültek, állítólag némi kiszámítási hi­bák miatt. A minisztérium azonban most lehetővé tévén a vállalkozónak a munka megkezdését, így nem lesz többé fennakadás.­­ A budapesti ügyvédi kamara a »bélyeg- és illetékekre vonatkozó törvények és sza­bályok« némely határozatainak módosítása tárgyá­ban a pénzügyminiszterhez felterjesztést intézett. A fölterjesztésben a kamara a következő megjegyzése­ket ajánlja a miniszter figyelmébe : *1. A feleknek meg lenne adandó a jog, hogy mint az okiratoknál és ítéleti bélyegeknél, úgy min­den más beadványnál is a bélyegjegy alsó részét át­írhassák vagy saját pecsétükkel átüthessék.­­ A javaslat 4­­k §-hoz azért említtetik ez föl, mert sok esetben megtörtént, hogy ismeretlen tettesek az ak­tákról levették a bélyeget, s ez sok kellemetlenséget okoz a feleknek. 2. A 6. §. c) pontjában a számlák, kivonatok vagy jegyzékek II. fokú utóbélyegzéséről lévén szó, miután a szövegben a »kifizetés végett a szavak nem foglaltatnak, aggály forog fenn, hogy oly értelmezés is lesz adható e §-nak, a­mely szerint magánfelekre szóló számlák is utánbélyegzendők, ha perben b­i­­zonyítékkép mutattatnak be. Ezt ugyan nem teszi föl a kamara, ha azonban a javaslat azt is c­é­­lozza, akkor szabatosan meghatározandó, hogy szám­láknál, könyvkivonatoknál, jegyzékeknél melyik ösz­­szeg után rovandó le pótlólag a II. fokozat szerinti nyugta­bélyeg. Kívánatosnak tartja a felterjesztés, hogy a tör­vény ez irányban is világos, félre nem érthető ren­delkezéseket tartalmazzon, hogy ne csak a számla végeredményét feltüntető kivonat mutattassék be, hanem olyan, a­mely több évi üzleti összeköttetés eredményét magában foglalja, s az utóbélyegzés csak a vitás­ összegre lenne szorítandó. Átalában kívánatos volna, hogy a közönség jogosítva legyen bármily okiratot vagy beadványt a ráillesztendő bélyegösszeg meghatározása végett a pénzügyigazgatóságnál rövid uton bemutatni, mely esetben ez tartoznék az összeget haladéktalanul meghatározni s ezt az okiratra is nyomban feljegyez­ni. Ha több követeltetett volna, az a fém­ek folyamo­dására visszatérítendő.­ Sérelmesnek találja a javaslat 7. §-át a felirat. E szakasz fölhatalmazza a minisztert, hogy szemlé­ket és kutatásokat tarthasson minden oly üzleti és egyéb irodai helyiségekben, a­hol hitelt érdemlő ér­tesülés szerint a bélyegrövidítés tárgyai tartaznak. A javaslat az 1876 : XV. t.-cz. 65 §-ra hivatkozik, a­mely azonban csak »hivatalos szemlét« enged meg, a javaslat már kutatást is kíván. A hivatati törvény csak hivatalos levéltárakra vonatkozik, ez minden üzleti irodára kiterjeszkedik. Ez az intézkedés ha csak az 5. és 6. pontban érintett bélyegköteles iratok kiállítóinak üzleti helyiségeire is fog szorítkozni, még akkor is szükségtelen és káros a felterjesztés szerint. E javaslat ugyanis többféle garanc­iákat öllít fel a bélyegjövedelem biztosítására , felfüggeszti azok joghatályát a bélyegdíj és bírság befizetéséig (11. §.), megállapítja a bírságot az egyszerű illeték 50-sze­­resében (8. §.) megköti a bíró kezét, hogy még mél­tánylást érdemlő okok esetében se szabhasson ki kisebb büntetést (10. § ) megtiltja a beadványok tár­gyalás alá vételét, míg azok fel nem bélyegeztetnek, stb. Ezeken túl menni nem volna czélszerű. E szakaszt tehát mellőzendőnek tartja a fölterjesztés, vagy leg­alább okvetlenül szabatosabban kívánja szerkesztet­­ni, s a közönség érdekében garancziákat felállítani. Ilyenek a) a kutatást vagy szemlét csak a jövedéki bí­róság rendelheti el, és pedig egyénenként; b) csak a bélyegrövidítést elkövető üzleti helyiségére, s nem magán lakására terjeszthető az ki; c) a szemle vagy kutatás harmadik személyre ki nem terjeszthető; d) s a bélyegrövidítések fel nem fedezése ese­tén a kutatottnak joga legyen a »hitelt érdemlő ada­tok« közlését követelni, a­melynek alapján a kutatás elrendeltetett; 4. a 11. §. c. pontját akkér módosítaná a fölter­jesztés, hogy: »a fentebbi 5. és 6. §-ba elősorolt ira­tok bírói figyelembe, vagy bírói cselekvények alapjául csak akkor vézethetnek, ha előbb, stb.1­5. a 17. §-ban intézkedés volna teendő, hogy a javaslat e szakasza a váltó és polgári pereljárásokkal összhangzásba hozassák akkér, hogy az ily beadvány be sem iktatható, vagy ha rövid idő alatt föl nem bé­lyegeztetik, be nem adottnak fog tekintetni; 6. a törvényjavaslat 21. §-át a felirat oda mó­dosítaná, hogy : az ítélet meghozatala előtt az ítélet­­bélyeg felperes által lerovandó, s az államkincstár ezen jövedelme az által lenne biztosítandó, hogy a bíró mindaddig meg nem hozza az ítéletet, a­míg az egyik, vagy másik fél le nem rója az egész ítéleti bélyegilletéket. — Azért van »egyik vagy másik fél« kitüntetve, mert lehetséges, hogy a felperes látván perének elvesztését, megtagadhatná a bélyegadást; a per eldöltének ez által függőben maradása az alpe­res érdekeit sérthetné; 7. a 22. §-ban azon esetek mellé, midőn »a bizonyító fél közbejötte nélkül tartatik bírói szemle, vagy tanúkihallgatás,« felveendő még a szakértők meghallgatása és a hivatalból foganatosított végre­hajtás is. 8. a 23. §-ra megjegyzi a felirat, hogy felette vesz­lyes volna kimondani azt, hogy a bélyegrövidí­tés ismétlése jövedéki kihágássá minősíttetik. Pénzin­tézeteknél, stb. a hol naponkint többféle iratok bé­lyegeztetnek, ez előfordulhat. Ez ellen úgy is ott van az intézkedés, hogy a bíróság a bélyegtelen okmányo­­kat nem tárgyalja. Ugyanazért e­l­ mellőzendő volna; 9. a javaslat 6. 8. 11. 17. 19. §§-ai is súlyos intézkedéseket tartalmaznak, mert sok tekintetben alá­rendelik az állam fiskális érdekeinek a magánjo­gok hatályát, és az igazságszolgáltatást, de ezek ellen a felirat nem szól, s csak­is a fentebbi szakaszokra hívja föl a kormány figyelmét. Végül még megjegyzi a felirat, hogy miután a bírósági és hatósági beadványok bélyegtelenül nem tárgyaltatnak, a bírósági bélyegrövidíté­sek csak ritka és oly esetekre apadnak, a­melyekben a törvények és rendeletek homályos intézkedései mi­att történik a helyte­en bélyegzés. Ezekkel szemben pedig indokolatlan lenne az 1873 : IX. t.-cz. 7. §-ának további érvényben tartása, s azért az hatályon kivül volna helyezendő, a javaslat törvényerőre emelkedé­sével. — A prágai egyetemi szenátusnak a Ká­rol­y-egyetem nyelvi felosztására vonat­kozó határozatát a cseh lapok egykedvűen fogadják. A »Ceeb« írja, hogy a szenátus határozata elisme­ri a cseh követelés jogosságát, mihelyt megen­gedi, hogy egy külön álló cseh egye­tem alapíttassék. A kormánynak elég a német egyetemi férfiaktól ilyen nyilatkozatot nyerni, hogy már ennek alapján a cseh követelést végleg kielé­gítse. A kormány most már a terv kivitelére nézve önállóan cselekedhetik, a szakemberek az alapot megvetették.­­ Meg kell jegyezni, hogy a csehek egy külön cseh egyetem építéséről mit sem akarnak hallani s csak a Károly egyetemen való egyenjogúsá­gukat követelik. A »Pokrok« p. o. a német taná­rok ajánlatát akképen viszonozza, hogy adják át a Károly-egyetemet a cseheknek és építsen az állam az ő számukra egy új egyetemet. A cseheknek több joguk van a régi, gazdag egyetemhez, mint a néme­teknek. A Pokrok nem kételkedik, hogy a cseh nem­zet képviselői a legközelebbi időben keresztül viszik az említett egyetem egyenjogúsítását.­­ Az előrehaladt angol szabadel­vűek tegnapelőtti gyűléséről a jelenvoltak a követke­zőket jelentik. A gyűlésen 46 alsóházi tag volt jelen s ezek közt 6 izlandi szabadelvű , a többi mind angol vagy skót volt, köztük St­a­g­g, a­ki a feliratot támo­gatta. Az összes jelen voltak, jóllehet Gladstone bámulói, földjavaslatát egyhangúlag roppant hibának jelentették ki, a­miről ma a gyűlés egy küldöttsége értesítendő is volt Gladstonet. Az egybegyűltek kijelentették, hogy mostani akc­iójukban nemsokára az egész szabadelvű párt osztozni fog. A küldöttség Gladstone­nak ki fogja jelenteni, hogy Izland ki­elégítésére föld­javaslatának paraszt birtokosok te­remtésének teljes tervét és a három fő engedélyezését kell tartalmaznia; csak azáltal biztosíthatja magának Gladstone a szabadelvűek egységét az alsóház­ban és Izland megelégedését; ha azonban Gladstone ragaszkodik tervéhez, akkor az egységes szabadelvű párt felbomlása meg van pecsételve s a kormány néhány tagja talán lemondana. Ebben az esetben Gladstone az alsóháznak sok, többé-kevésbbé konzervatív tagját nyerné meg. Ezért be kell várni, várjon Gladstone inkább ezekre fog-e támasz­kodni, mint a radikális elemekre, melyeknek az előbbi kabinet bukását és mostani többségét kö­szöni. — A bolgár nemzetgyűlés néhány nap előtt véget ért ülésszakának lefolyásáról írják a »P. Ll.«-nak Szófiából, hogy ez ülésszak törvények csinálásában oly produktiv volt, hogy a kamarát gú­nyosan törvény­gyárnak nevezték. Az ülésszak utolsó két hetében elintéztettek: először is egy a miniszte­rek felelőssége iránti törvény, azután a cserkészek által elhagyott javak felosztása iránti törvény, to­vábbá fegyelmi szabályzat az állami hivatalnokok ré­szére, azután a tized módosítására vonatkozó törvény, egy egészen új választási törvény sar­­sát. — E ja­vaslatok legtöbbjének tárgyalása simán folyt le, minden oppozíczió nélkül. Aránylag legérdekesebb és legélénkebb volt az állami hivatalnokok fegyelmi szabályzatának tárgyalása. Az a paragrafus, mely sztipulálja, hogy oly hivatalnokok, a­kik az állam­­szolgálatból elbocsáttatnak, három havi végkielégí­tést kapnak, oly nagy mértékben fölingerelte a pa­raszt képviselőket, hogy, midőn megmagyarázni ipar­kodtak nekik e követelés méltányosságát, nagy lár­mával kivonultak a teremből s Karawelow mi­niszterelnöknek utánuk kellett rohanni és hosszú al­kudozások után nyerte meg tőlük a beleegyezést a hivatalnokok egy havi végkielégítése iránt, mely kompromisszum, miután a parasztok visszatértek a tanácskozási terembe, elfogadtatott. Ugyan­ e törvény tárgyalása­­alatt Mihail­of­ski indítványozta, ne engedtessék meg, hogy negyedízig terjedő­­ roko­nokat alkalmazzanak ugyanegy hivatalnál, minthogy az ország e tekintetben igen szomorú tapasztalatokat tett. Esetleg épen Zankov miniszter vállalkozott beszélni ez indítvány ellen, a­ki már több unokaöcs­­csét helyezte el állami szolgálatban. Odiózus felada­tát úgy teljesítette, hogy argumentumul hozta fel, hogy rokonok alkalmazása ugyanegy hatóságnál né­ha igen czélszerű, különösen ott, a­hol állam­titkok megőrzéséről van szó. Kevés nappal erre Zankow ugyan­ e gyűlésben hallotta bejelentetni saját elbocsát­­tatását. — Taaffe gróffal folytatott be­szélgetéséről a »Politik« egy bécsi levelezője a következőket jelenti: »Taaffe kijelentette, hogy részleges minisz­terválságról nincs szó, de a minisztérium kebelében nézetkülönbségek uralkodnak, különböző konkrét kérdések fölött. Taaffe hangsúlyozta, hogy a kor­mány óhaja a cseh népnek az utakat egyengetni. Tö­meges perischükról nincs szó, főleg, mert a felsőház eddigi többségének szétmorzsolása vehető észre, kü­lönben a pairkinevezések ismétlődhetnek. Taaffe a társalgást egy átalános politikai tartalmú fejtege­téssel zárta be. A jogi párt vezérei nagyon jól tudják, hogy Taaffe nem barátja »politikai huszár-csi­­nyek«-nek. Gyorsabb tempót kezdene, de nem vállal­ná el a felelősséget, hogy a reichsrathi többséget fel­vitte a hegyre s azután letaszította. Taaffe vissza­utasítja a felelősséget oly katasztrófáért, mely T­a­a­f­­f­e személyén kivül az egész mostani helyzetet is ér­né. A többségnek szabadságában áll tőle megtagadni követését, de saját felelőssége alatt. Végül Taaffe türelemre, kitartásra és mérséklésre intett.«

Next