A Hon, 1881. augusztus (19. évfolyam, 210-238. szám)

1881-08-02 / 211. szám

211. szám. 19-dik évfolyam. Budapest, 1881. Kedd, augusztus 2. Stadd-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................... isrt 3 hónapra ........................................................ » 6 hónapra ...»••••••• 18» Az esti kiadás postai k­ülönk tudáséért felül­fizetés negyedévenként ....... 1 * Az előfizetés n­év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Szerkesztési irodát Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRIDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás­­A*­S­O­IkT XIX. évi folyamára. Előfizetési firak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő A HON kiadóhivatala, Budapest, augusztus 1. Kiváncsiak vagyunk, hogy az ellenzéki lapok milyen jelentőséget fognak tulajdoní­tani Tisza Kálmán bécsi útjának. Mert ha »kimerült«-nek hirdeték csak azért, mert Gesztről Budapestre jött, bizonyára legalább is »holtnak« fogják híresztelni azért, mert pláne éjjel és gyorsvonattal ment­ fel innen Bécsbe. Lehet ugyan, hogy akadályozni fogja őket »bukásának« jósolgatásában némely ténykörülmény és talán kisebb okot is fog­nak bécsi útjának magyarázatára találni, de az is bizonyára az ő rovására fog kiütni. így igen közel van az a feltevés, hogy a többek közt a »csebesített« bankjegyek ügye is szó­ba jött Tiszának Bécsben való tartózkodása és illetékes egyénekkel való érintkezése al­kalmával , de a­nélkül, hogy kormánytitkok­ba akarnánk elegyedni, mint a­hogy ellenzé­ki laptársaink teszik, azt merjük állítani, hogy csakis ezért a kérdésért soha Tisza (legalább annak jelenlegi stádiumában) Bécs­be nem ment volna. Megmondjuk ennek okát is. Hogy a csehek mit csinálnak az osztrák­magyar bank jegyeivel, az egészen az ő dol­guk; ha tetszenek nekik azokat meghamisít­­ni, vagy a »10 forintos« helyére rányomatni, hogy az »csak 5 forint«, az minket mind nem érdekelne; hol az osztrák törvényszéknek, hol az osztrák kormánynak, vagy osztrák-magyar banknak lenne feladata velük igazítani. Mert a bank közös intézmény ugyan, de annak egyoldalú megtámadása vagy jegyeinek az egyes tartományokban való forgalma kö­zös ügyn­ek nem mondható. Bár az utóbbi pontnál már érintettünk olyas­valamit, a­mi a közös ügy természetét ölti fel, mert habár ártatlan formában is, a cseh felírással a je­gyek külső változás alá esnek és ha ennek következtében azok forgalmában vagy ér­tékében zavar vagy csökkenés keletkez­nék, illetőleg, ha olyan tényezők akarná­nak befolyást szerezni a közös bankjegyek akár formájára, akár szövegére, melyek arra a törvény és szerződés értelmében nem illetékesek , igen természetes, hogy a magyar kormánynak is föl kell az ellen lép­nie hivatalból és erélyesen. De a mostani eset csak halvány és lokalizált kísérlet erre és a magyar pénzügyminiszter önállóan meg­tette a czélszerű és hatásos intézkedéseket, akkor, mikor a cseh feliratú jegyeket a for­galomból kitiltotta, mert ebben a szükséges tiltakozás is foglaltatott, a csehek igénye és a dualisztikus jogkörben elintézett kérdésbe való bármely ártatlan beavatkozásuk ellen. Másfelől védve volt az által a magyar állam­­kincstár é a forgalom minden legkisebb kár és zavar lehetősége ellenében. Igaz ugyan, hogy ezzel szemben volt Dunajevszky meg­gondolatlan rendelete, melyben az osztrák kincstár által elfogadhatónak mondta a cseh feliratú jegyeket ; de hát ez is saját ha­táskörében cselekedett, hogy helyesen-e vagy nem, azt nem fejtegetjük, hogy törvé­nyen kívül, az bizonyos, de egészen törvény­­ellenes csak akkor lett volna eljárása, ha el­rendelte volna, hogy a forgalom is köteles azokat elfogadni, vagy hogy pláne a cseh felirat szükséges kiegészítő része a bankje­gyek érvényéhez. Ez nem történt és ebből magyarázzuk mi azt meg, hogy a két pénzügyminiszter és kormány egymást-e’.Kérdésben ignorálta Mindenik a maga felet­­ségére cselekedett ha egyik hibázott, ebből közös ügytt, alffilamid, gébből az osztrák kincstárt kár éri, legyen érte Duna­jevszky felelős ; ha a bankra háramlik kár, ez azt a közös számlára nem veheti, hanem egyszerűen követelésképen lesz kénytelen az osztrák kormány irányában fölállítani. Úgyis elszámolási viszonyban vannak egymással, igazítsák el. Nem tudjuk — ezt ismételjük — hogy Tiszának milyen alkalma volt Bécsben ez ügyben nyilatkozni; azt sem tudjuk, hogy mit mondott, de azt tudjuk, hogy a magyar pénzügyminiszter eljárása teljes helyeslésre talált nemcsak az országban pártkülönbség nélkül, de azon kívül is, úgy az üzletkörök­ben (mint a külföldi börzék magatartása bi­­zonyító) valamint politikai körökben is. Nagy dolgot a kérdésből nem csinált, de a törvényt és ér­dekeinket egy egyszerű rendelettel teljes mértékben megóvta. És azt hiszszük, hogy a legelső, ki neki ezzel köszönettel tartozik, maga a közösügyes bank, melynek nemcsak költséget, de esetleg forgalmi zavarokat is okozhat a »cseh« felirat, mert ez után to­vább is lehet haladni. Ha egyszer meg van engedve a törvényben megállapított szöveget meg*n1^',n5 vagy fordítani, akkor ennek nincs határa. Hogy a csehek álláspontja mennyire tarthatatlan, leginkább bizonyítja egyébiránt ai^^yla^csehek közlönyei is inkább a tör­vényes intézkedések szükségét hangsúlyozzák e tekintetben, mint a nemzeti igényeket eme­lik ki, az egyenjogúság szempontjából, mint az eljárás törvényességét bizonyítják. Márpe­dig nem de lege ferenda van szó és igy egész okoskodásuk romba dől. A mi nem nagy do­log, mert homokra volt építve. Tisza majd csak akkor támad, ha lesz mi ellen támadni. Csak azt szeretnők tudni, hogy az ellenzék mikor támadja meg ezért, vagy — bécsi ut­­jáért. — A legtöbb adót fizető törvényható­sági bizottsági tagok 1882. évre összeállítandó név­jegyzéke kiigazításához szükséges adóhivatali kimu­tatásoknak, az illető törvényhatóságokhoz idejében megküldése tárgyában a pénzügyminiszter f. é. július 26-án valamennyi adófelügyelőhöz körrendeletet in­tézett, melyben az adófelügyelők felhivatnák, hogy a fenhatóságuk alatt álló adóhivatalokat a fennemlített A HON TÁRCZÁJA. A két nagy szombati béke. (1615—1617.) II. Bethlen követei Pécsy Simon, Sarmassági Zsig­­mond, Balassi Ferencz, Borsos Tamás, Régeni Já­nos, Veres Pál Kolozsvárról márcz. 14-én elindultak. De a császár biztosaiban változás történt, valamint a helyben is; azok Forgács bibornok, Molárt és Da­­róczy voltak, s a tanácskozást Galgóczon kezdték ugyan meg, de Nagy-Szombathban folytatták. Ennek a dolognak meg volt a maga fontossága: az engesz­telhetetlen Dóczy elmaradása mutatta, hogy Mátyás nem idegen a békétől. Minden igyekezete, hogy a bi­rodalomtól segélyt nyerjen, hajótörést szenvedett s ez anyit tett, hogy a tőrökkel meg kell békélnie. De en­nek csak egy útja volt, hogy előbb Bethlennel egyez­zék ki. April eleje óta folynak a tanácskozások: Má­tyás meghagyta követeinek, hogy semmit se foglalja­nak írásba, hanem csak szóbelileg tárgyaljanak. De azért lassan haladt a kiegyezés, s még magának a követségnek kebelében is történt meghasonlás; a szá­szok azzal a követeléssel álltak elő, hogy engedtessék meg nekik külön is mint nemzetnek, a két császárhoz követséggel járulni, de a fejedelem a szászok nélkül sehova se küldhessen külön követeket. A kívánság természetesen elvettetett. Sokat tanakodtak a Ho­­monnai-féle jószágok ügye felett is: az erdélyi köve­tek kijelenték, hogy az erre vonatkozó pontot csak azon feltétel alatt hagyják beírni a szerződésbe, ha elegendő biztosítékot nyernek, hogy jövőre Homonnai meg fog zaboláztatni , s Mátyás követei ezt hatá­rozottan megígérték. Főnehézséget valószínűleg a titkos pontok tettek, melyekről Bethlen még a ko­lozsvári alkudozás alkalmával hallani sem akart, de melyeket most kénytelen volt elfogadni a Nagy-Bánya Ügye, melyet a császár semmi áron sem akart vissza­adni. Végre megegyeztek a pontok felett, s máj. 6-án kiállították az okiratokat. Ez a feltételeket foglalta magában, melyek fejében Bethlen a részeket — Nagy- Bánya és a bányák kivételével — visszakapja s elis­mertetik fejedelemnek. Biztosítva lett a fejedelem szabad választási joga, egymás kölcsönös megsegéllé­­se — de Bethlen részéről a török kivételével. Elis­mertetett a bécsi béke, s a szabad vallásgyakorlat. Bethlen köteleztetett a három nemzet jogai s kivált­ságai megtartására. A kereskedés, utazás s követkül­dés a régi gyakorlat szerint fognak történni. A poli­tikai foglyok szabadon bocsáttatnak, Kendy vissza­nyeri jószágait, s egy csomó pont a részek visszaadá­sából származó birtokügyi viszonyokat szabályozó. A szerződés egy codicillusa elrendeli, hogy a váradi jó­szágok s némely magánosok birtokait illető ügyekben Kér. János napján Nagy-Károlyban a két fél bizto­sai értekezletre fognak összejőni. A valódi kiegyezést azonban — mert ez a pél­dány úgy volt szerkesztve, hogy a török is tudomással bírhasson róla — a titkos pontok tartalmazók. Múlt évi követeléséből a császár is többet leengedett,­­ viszont Bethlen is többet, mitől még akkor idegen volt, elfogadott. Ez már teljesen fentarta a magyar korona jogát Erdélyhez, melynek székén megmarad­nak ugyan Bethlen és utódai, de a­mely, ha Buda s Eger visszafoglaltatnak a töröktől, azonnal visszaszáll a magyar koronára s királyi hivatalnokok által fog igazgattatni. Ez Bethlen és utódai segélyét még a török ellen is kikötötte s megállapító egy török há­ború esetére követendő eljárás esélyeit s az osztozás pontjait a visszafoglalandó területen. A főbb várak kapitányai leteszik az esküt ő felsége hűségére, kit Bethlen a keresztyénség fejének s saját elöljárójának is elismer. A jelen szerződés titkát megőrzik a köve­tek, de a­mint egy közülök meghal, e titok egy­más­sal fog közöltetni, valamint a fejedelem halála után az új fejedelem is leteszi arra az esküt. Az erdélyi követek Nagy-Szombatban marad­tak addig, míg biztos bért nem vettek, hogy Mátyás e szerződést május 15-én ratifikálta, s a­mint erről ér­tesültek, azonnal elindultak. A dolog elég gyorsan bonyolíttatott le : a császár szükségesnek látta azt siettetni, mert különben a béke a törökkel nem jöhe­tett volna létre. De a mint az megtörtént, ennek többé semmi sem állt útjában s a béke a törökkel jun. 10-én magában Bécsben megköttetett. Bethlen azon hitben, hogy a tárgyalásoknak hamarább vége lesz, május 3-ára Gyula-Fej­érvárra országgyűlést hirdetett, de minthogy ennek egyik főtárgya épen a béke ratifikálása volt, követei meg­­jöttéig együtt tarta a rendeket , s a gyűlés épen e miatt szokatlanul bosszúra nyúlt. Azalatt a rendek letárgyalták a fejedelmi előterjesztéseket s meghozták a törvényeket. A gyűlés utolsó napjaiban érkezett haza Sar­­masági a nagyszombati követek közül, postán küldve s magával hozva a békeokmányt. A mint ő megjött, a fejedelem s a rendek azonnal ratifikálták a kiegyezést. Május 18-án az erre vonatkozó ünnepélyes példányo­kat külön a fejedelem, külön a rendek kiállítók, s bemutatták a titkos példányt is. Másnap a fejedelem Sarmaságit postán visszaküldte, hogy a részek vissza­­bocsátásának kérdése annál előbb dőljön el. A többi követek már akkor Kassán voltak — várva Daró­­czyra és Lassotára, hogy együtt menjenek Erdélybe — hova pünkösd után való kedden, június 9-én meg­indultak * * * Bármennyire sietett is Bethlen a császár kíván­ságainak eleget tenni, a végrehajtás, főkép a részek vissszabocsátása elé új akadályt gördítettek. Az a né­hány lázadó rácz, ki a Bethlen ellen intézett mozgal­maknak részese volt, s kik közül Ebener a tárgyalá­sok alatt is kimutatta ellenséges indulatát, panaszt emelt Khleslnél, hogy a fejedelem a lefoglalt javakat nem adta vissza. A török miatt nem merte azonban a kormány egyenesen megtagadni a részek visszabo­­csátását, s a biztosok Daróczy és Lassota ki is nevez­tettek s le is küldettek Erdélybe. A nekik máj. 17-én adott utasítás megszabta a diploma-kicserélésnek, a várak resignálásának módozatait, szivükre kötötte, hogy sürgessék a kath. vallásnak azon állapotba he­lyezését, melyben Báthory Zsigmond idejében volt — de ezen felül Khlesl azt is meghagyta, hogy az átadást addig halasszák, mig ki nem puhatolják: van-e valaki fogva, vagy elvesztette-e jószágát azért, mert a császár részére állott, s mig ezekre vonatkozó­lag a nagyszombati pontoknak nem lesz elég téve. Bethlen Kolosvárra jun. 20-ára részgyűlést ho­zott össze, hova ő maga már 8 nap előtt megérkezett. Egy csausz is volt ez időben ottan, egyenesen a Bethlen kívánságára, ki meg akarta győzni a portát, hogy ott a várak átadásánál egyéb tárgyalások nem lesznek. Az országgyűlés megnyitására kitűzött napon a csá­szári biztosok megérkeztek. Gondoskodva volt ünnepé­lyes fogadásukról. Somberekig Erdélyi, Kornis elibük mentek, Kolosvár közelében Kamuti és Kassai a fe­jedelem nevében üdvözölték őket, s a város alatt is­mét egy követséggel találkoztak, melynek élén Beth­len István, a fejedelem testvére állott. Diszőrség is lévén kirendelve, a menet meglehetős nagggyá nőtt, mely a fejedelmi kocsiban ülő biztosokat a nekik ren­delt szállásig kisérte. De a követeket a fejdelem csak jun. 23-án fo­gadta első kihallgatáson, mikorra t. i. a szász nemzet ott nem levő pecsétje is megérkezett. Daróczy az üdvözlő szónoklatban kiemelte, hogy ők a várak át­adása végett küldettek, oly megbízással, hogy átve­gyék a fejdelem s a rendek esküjét, megjegyezvén, hogy a várak átadását az amnesztia kiadásának kell megelőzni. A fejdelem válaszának fősulya ez ez utolsó pontra esett; a császári udvarnál, mondá, mielőtt a vádakra ítéletet hoznának, megszokták azokat vizsgálni. Bámul, hogy vele szemben nem alkalmazzák ezt s egy közember rágalmait elhiszik. Csak két fogoly s ezek is a béke megkötése óta el­követett bűnökért vannak letartóztatva. De ő e rész­ben is fog ő felsége kivánatának engedni. Most a békeokiratok kicserélésének módozatai kerültek szóba. A fejedelem átvevén a diplomát, ke­resztyén hitére ígérte annak megtartását s a magáét ő is átadta, a rendekének átadása csak azután követ­kezhetvén be, ha a szász nemzet pecsétje megérkezett. A mint ez megtörtént, Daróczy kézbesité a fejedelem­nek Mátyás egy hozzá intézett levelét, melyben a kath. vallás visszahelyezését sürgette. Ez, mondá Bethlen, csak országgyűlésen történhetik meg. A titkos pon­tokra kerülvén a sor: a követek a fejedelemmel s a főbb rendekkel a külső terembe mentek, hol a titkos szerződés kicserélése végrehajtatott. A napot vig­la­koma zárta be. Az amneszczia-okirat jun. 26-án kiállíttatott. Ez nap a titkos szerződés ünnepélyes példánya­in alá­írva a követek által, átadatott Daróczyéknak s a vár­kapitányok : Ebédey és Gyerőffy letették az esküt. Azután ismét a vallás ügyét hozták szóba — s a fej­delem ismét kijelenté, hogy országgyűlés nélkül ab­ban nem intézkedhetik — de annyit megígért, hogy Tövisét visszaadja. S most már Daróczyék átadták az utolsó s a legfontosabb okiratokat is: azt,mely Beth­lennek a törököktől elűzetése esetére kárpótlást ígért. S most már csak a várak átadása volt hátra. Bethlen jun. 27-én nejével Fejérvárra utazott, s az általa kinevezett biztosok és kapitányok: Bethlen István huszti, Mikola kővári kapitányok és Pécsy korlátnok 28-án Daróczyékkal elindultak. Négy nap múlva Kővárba érkeztek, melynek átadása minden nehézség nélkül megtörtént. Husztra jul. 11-én ér­keztek. Itt már nem ment oly simán a dolog. Daró­czyék időközben hírt hallottak, hogy Olasz még min­dig fogva van, s csak miután ez elhivatott, júl. 16-án történt meg az átadás. A bizottság a nagyszombati alkudozás alatt meghatározott nagykárolyi pótegyezkedés határidejét aug. 17-re tűzte ki. De az e napról szeptemberre ha­­lasztatott, azonban, minthogy Mátyás biztosai nem jelentek meg, e napról is elmaradt. Úgy látszik, e póttárgyalás halasztása a lippai dologgal állott kap­csolatban. Daczára, hogy Molard a nagyszombati egyezkedés alatt ígéretet tett, hogy a várak kérdése a törökökkel kötendő békébe fog iktattatni, semmi megnyugtató sem történt, ellenkezőleg a török fe­nyegetőig követelte, a császár pedig tiltotta a köz­­beadást. Bethlen mindig sürgette, hogy ez ügyben te­gyenek valamit, é­s ennek méltányosságát nemcsak a nádor látta be, hanem maga Forgács is, ki a mióta a nagyszombati béke megköttetett, annak megtart­sát őszintén és igazán óhajtotta s ezért közeledett Bethlenhez. Hanem a bécsi kormány habozó és hatá­rozatlan magatartásából nem tudott kibontakozni s czélból szükségelt kimutatásoknak kellő pontossággal szerkesztésére és a törvényhatóságok részére azonnal megküldésére felelősség terhe alatt utasítsák. E ren­delet pontos foganatosításáról f. é. aug. 15-éig jelen­tést tenni kötelesek az adófelügyelők. — A kereskedelmi miniszter — mint a »B. C.« értesül — a magyar leszámítoló és váltóbank tegnap végbement rendkívüli közgyűlése alkalmával megválasztott igazgatókra vonatkozólag alapszabályszerűen hozzá intézett jelentést jóváha­gyó rendelet útján tudomásul vette, minélfogva az újon összeállított igazgatóság, vala­mint az említett közgyűlésnek kereskedelmi registrá­­lás tárgyát képező egyéb határozatai a kereske­delmi törvényszék által be is jegyez­tettek.­­ A második omladinai gyüleke­zetre hívja meg az újvidéki »Szrbszki Národ« sze­rint a gráczi egyetemi szerb tanuló ifjúság a magyar­­országi szerb ajkú fiatalságot. A gyülekezet folyó hó 6., 7. és 8. napjain tartatik meg Verseczen. Ez omladinai gyűlésnek a napirendje a következő: 1. A felolvasása a miniszteri leiratnak, a tavaly hozott sta­tútumokra s a tanácskozás fölötte; 2. Mikép szervez­kedjék az Omladina az ország alkotmányához s az ország törvényeihez képest. 3. Tanácskozás a legutóbbi újvidéki omladinai gyülekezet határozatai fölött. 4. Tanácskozás a szerb tanügyről. 5. Mi a feladata a szerb omladinának (fiatalságnak) s egyesületeinek. 6. Határozatok hozatala és egyes javaslatok előterjesz­tése az elfogadott alapszabályok értelmében. — Államtisztviselők s az orvosi díjazás. A belügyminisztériumnak f. évi július 7-én 30.852 sz­ a kelt értesitvénye szerint a tisztviselők, hivatalnokok és ezekkel hasonló szolgálatban mű­ködő egyének egészségi állapotának hivatalos meg­vizsgálásáért nemcsak a tiszti főorvosok, hanem az ezek akadályoztatása esetében megbízott járási or­vosok, illetőleg az ezekkel egyenlő városi orvosok sem tarthatnak igényt külön díjazásra. A Honosításért folyamodók adófi­zet­é­s­e. A magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi L. t. ez. 8. §-a a ma­gyar állampolgárságnak honosítás által való megke­reséséhez a honosításért folyamodó külfölditől előfel­tételül azt is megkívánja, hogy az adózók lajstromába öt év óta be legyen vezetve.Ebből kifolyólag meg­hagyja a pénzügyminiszter az illető közegeknek, hogy az állampolgárságért folyamodó külföldieknek itteni adófizetésük időtartamáról a bizonyítványokat csak is az 1879. évi I. t. ez. 8. §-ának b) pontjában megha­tározott időtartamnak elteltéhez képest, t. i. annak világos és határozott kitételével állíttassák ki, hogy az illető folyamodó neve, mely időponttól (évtől) kezdve van az adófizetők lajstromába bevezetve. — Bulgáriában— mint a »P. Ll.«-nak írják — új miniszter változás várható és pe­dig a nemrég külügyminiszterré kinevezett dr. S t o Y- 1 o w előbbi viszonyába fog visszalépni mint a fejedelmi magán iroda kabinet főnöke. Ennek oka csakis ab­ban keresendő, hogy a fejedelem nem akar tartós időre megválni kipróbált kabinetfőnökétől. S t o J- 1 o w mellékesen belép az alakulásban levő államta­nácsba, melynek szellemi vezetője s mindenesetre leg­kiválóbb tagja lenni van hivatva. A külügyminiszteri állásra dr. Vulkovics van kilátásba véve, a­ki je­lenleg Philippopolban miniszteri állást visel min­t a közmunka-, posta-és táviró-, földmivelési stb. igaz­gató. Igazgatói minőségben dr. Vulkovics nem vitt végbe semmi különöst, de Kelet-Rumélia legár­­mányosabb fér­fiainak hírébe jött.­­ A c­ukor-, kávé- és sörfogyasz­tási törvény életbeléptetése iránt kiadott mi­niszteri utasítás 30-ik §-a azt rendeli, hogy az adó­közegek általi kivetés ellen beadott felebbezvényeket a pénzügyi hatóság két bizalmi férfia, s a felebbező község által választott szintén két bizalmi férfiúból alakuló bizottság meghallgatása után az alispán (polgármester) intézi el. A következő 31. §. pedig­­ azt mondja, hogy a­mennyiben, a pénzügyi igazgató-­­­ság az alispáni határozattal meg nem elégednék, joga­­ van annak félretétele mellett, saját hatáskörében in­­­tézkedni. Pest megye, tekintve egy részről, hogy a község által kiküldendő bizalmi férfiak kiküldetése jelentékeny pénzkiadást idézne elő, s rónának a­­ község terhére, ezen, de amazokból is, hogy a két idézett §. közötti ellenmondás miáltal az alispáni határzat a 30. §. szerint, illuzóriussá válik a későbbi (31. §.) szakasz intézkedése által, s feliratot intéz a pénzügyminiszterhez, melyben kéri, eltekinteni a bi­zalmi férfiak behívásától, s elégségesnek venni a köz­ségnek írásban kifejtett föllebbezési indokait, s egy­ben a 30. és 31. §§-ok közötti összeütközésre rámu­­mutatva, fölkéri a minisztert, hogy e szakaszok meg­változtatása iránt intézkedni kegyeskedjék. — Hivatalos nyomtatványok tilos felhasználása ellen szigorú rendeletet bo­csátott ki a pénzügyminiszter. Tudomására jött ugyan­is, hogy a községi elöljárók és jegyzők a hivatalos nyomtatványokat gyakran levélborítékra használják fel. Figyelmezteti ennélfogva az illetőket, hogy a hi­vatalos nyomtatványokat kizárólag csak rendeltetési czélokra s ne másra használják, azon községi elöljá­róra és jegyzőre pedig, kik a kérdéses nyomtatványt a tilalom ellenére is borítékokra vagy más czélra használnák fel, minden egyes példányért egy forintnyi birság szabandó ki. Ezen rögtön beszedendő birság­ból 25°/0 a felfedezőnek kifizetendő, a maradvány pe­dig, mint illetéktelenül elhasznált nyomtatvány-meg­térítés a pénzügyi tárczában »különféle bevételek« czimén elszámolandó. — Afganisztáni harertér, mint tudva van, újra létezik. Az Abdurrahman vereségéről szóló hír Londonban nagyon vegyes érzelmeket idé­zett elő. Az ellenzéki lapok az afganisztáni események folyásában ama nézetük megerősítését pillantják meg, hogy Kandahár kiürítése a kormány balfogása volt és rögtön hozandó rendszabályokat sürgetnek az an­gol érdekek megóvására India északnyugati határán. A kormánypárti lapok ellenben közömbösséget mu­tatnak. A »Times« így ír : »Saját érdekeinkről ez ügy­ben nem sokat lehet mondani. Abdurrahman ugyan a mi választásunk emirje és jobb szerettük volna látni, hogy Afganisztán el nem vitatott uralma alatt aránylagos nyugalom állapotába lép , de versengő pretendensek véres harczai Afganisztán­­ban époly elkerülhetetlenek és csaknem époly termé­szetesek nyugtalan és harczias lakosaira nézve, mint a politikai pártok viszálya Európában.« A múlt hó 27-ki ütközetről Abdurrahman és B­­­u­b­khán közt az indiai alkirály a következő­ket jelenti : »Egy ép most Chamanból érkezett táv­irat azt mondja, hogy egy Karcz-i-Atta melletti csa­tában Abdurrahman emir csapatai teljesen leverettek, és 18 ágyút és összes podgyászukat elvesztették. — A kelati ezred, úgyszintén a kandahári lovasság B­­­u­b khánhoz pártolt át. Gholam Haider (Abdurrahman tábornoka) Kabul felé menekült. Sirdar Shamruddin még Kandaharban van 400 emberrel a kabuli ezre­­dekből és néhány rendőrrel.« Ugyanez ütközetről a »Times« egy quettachi sürgönye a következőket jelenti: »F. hó 20-dikán éjjel Ejub khán 25 mértföldnyire Girisktől északra fekvő táborából elindult és délfelé vonult, megkerül­vén másnap az emir hadseregének bal szárnyát. Ez utóbbi Ejubot csak Karcz­i-Atta mellett, 32 mért­földnyire Kandahártól, érte utól. Itt 26-dikán reggel döntő csata vivatott, mely az emir hadseregének teljes vereségével végződött, a mely 18 ágyút és összes pod­­gyászát elvesztette. Egy ezred rendes csapat, úgyszin­tén a kandahári lovasság a harcz után Ejubhoz pártolt át; a többi csapat szétszóratott.« — Az Union Républicainem. hó 29-én gyűlt össze utoljára a választások előtt a »Palais Bo­urbon «-ban mely alkalommal S­p u 11 e­r elnöki beszé­dében a többi közt a következőket mondta: »Kedves kollegák! Önök Francziaországnak ezt fogják mon­dani : A köztársaság meg van alapítva. Meg kell erő­ A magyar államvasutak új díjszabása. Régóta dolgozik már a közmunka és közleke­dési minisztérium a tariftareformon. Az új díjszabás első füzete, mely a személy és úti podgyászszállítás­­ra vonatkozik, nehézség nélkül elkészült már hóna­pok előtt. Az elv ez volt: a menetdíjat személy és ki­­lométerenként úgy megszabni, hogy a díjtételek lehe­tőleg kerek összegben legyenek kifejezve, melyek a számítást megkönnyítik, és e mellett hogy a kellő ará­nyosság a tételek között meglegyen. Ennek alapján az első kocsiosztályban 5 kr, a Il-ikban 31/8, a Iu­­dikban 21/8 kr állapíttatott meg gyors- és sze­mélyvonatoknál ; vegyes- és személyszállító tehervo­­natoknál pedig első oszt. 41/a, II. oszt. 3, III. oszt. V12 kr kilométerenkint. Úti podgyászra nézve minden 10 kilogrammért kilométerenkint ezüst krajczárban 0­ 2 állapíttatott meg. A teherszállítási díjszabás megállapítása azon­ban nagy és nehéz munkát képezett. A tariffapoliti­­kának elágazó vitás elveit tisztába kellett hozni; ha­tározott nemzeti tariffapolitikát elvben megállapítani és ennek alkalmazásánál a gyakorlatban tekintettel lenni arra, hogy lehető egyszerű, világos, mindenki által könnyen átérthető és a mellett úgy a pénzügyi, mint a kereskedelmi és forgalmi érdekeket szem előtt tartó tariffa léptettessék életbe. Ausztriában köztudomás szerint már évek óta foglalkoznak a különböző vasúti tariffák egységesí­téseinek kérdésével, de a kívánt czéltól még nagyon messze vannak. A magyar kormány, s illetőleg a magyar állam­vasutak igazgatósága kísérletet tett, hogy a többi vas­utakkal lehetőleg egyetértésben megvethesse alapját az átalános tariffa-reformnak.­­ A vasuttársulatok azonban nagy nehézségeket gördítettek ezen művelet elé, miután mindenik szigorúan ragaszkodott kiváltsá­gaihoz s az azok alapján élvezni vélt előnyeihez. Ezért tehát czélszerűnek látta a m. államvasuti igazgatóság tovább nem késleltetni a reformmunkálatot, hanem azt legalább saját vonalain, melyek most úgy is már a délkeleti határtól az északnyugatiig s a felvidéktől az Adriáig terjednek, életbeléptetni. Beható tanulmányok és kiterjedt előmunkála­tok alapján elkészíti tehát az ált. díjszabást. Most már a teherszállításra vonatkozólag is f. évi szept. 1-én életbe fog lépni. Az erre vonatkozó communiquét itt közöljük: A m. kir. államvasutak összes vo­nalain folyó évi szept. hó 1. a gyors és teheráruk szállítására uj helyi dij­szabás fog életbe lépni, mely­nek tételei nagyobb távolságokra rendelt bármely­e­síteni. Csak úgy erősíthető meg, ha a legszélesebb, leg­­­­szabadabb, legfelvilágosultabb demokrácziát adják­­ alapjául. Az ország alapos reformokat követel. A­­ köztársaság kormányának kötelessége e reformokon buzgón, elszántan, hátsó gondolatok nélkül dolgozni, mert mozgás az élet és a valódi rend a haladás, nem a mozdulatlanság. Az 1877-iki kamarának feladata volt a köztársaságot megalapítani. Az 1881-iki ka­marának a köztársasági kormánynak meg fog kelleni adni az erőt, melyre szüksége van, hogy a reformo­kat, melyeket az ország követel, keresztülvigye. Ha­talmas, ellenállásra képes, áldozatra kész többség el­­lengedhetetlen. Tehát ne legyen több mesterséges sza­kadás és szétforgácsolás. Most erősen össze kell tar­tani, mert a dolog súlyos, a munka nehéz és a zavar néha nagy lesz. A nehézségek, ha csak ezekről van szó, nem ijeszthetnek el; megtanultuk, hogy kell azokat meg­oldani. Az akadályokat azonban, melyeket rendszere­sen utunkba helyeznek, el fogjuk hárítani, mert Francziaország mindenekelőtt engedelmességet érde­mel, különösen ha a köztársaságtól azt kívánja, hogy az ígért reformokat keresztülvigye. Ez természete­sen inkább a kormány, mint a kamara dolga. A ka­mara dolga ellenben a kormányt megalakítani és ar­ról gondoskodni, hogy élhessen és sokáig élhessen. Többség szükséges és e többséget csak a köztársasági unió teremtheti meg, így fognak önök a nemzethez beszélni és biztosak lesznek, hogy semmit se monda­nak, a­mit az már régóta nem gondol. Miért ne te­gyem hozzá, hogy ez az önök ereje és legmegtiszte­­lőbb czíme, mely nem egy­mással föl­ér?«

Next