A Honvéd, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1872-10-18 / 42. szám
330 oly végzés fogja közös örömmel eltölteni kebleinket, mely véget fog vetni a régóta táplált kínos aggodalmaknak. Aki ismeri kötelességét, komolyan igyekezni fog előmozdítani e szerfelett fontos kérdésnek czélszerű megoldását , lelki erejének egész hatályával közreműködik, hogy a viszonyok jobbra forduljanak. Ehhez nem szükséges valami nagy turistadósnak lenni; a józan ész, a hosszú szolgálati évek alatt szerzett tapasztalatok biztos kalauzul szolgálnak arra, mit volna szükséges meghagyni a régiből, s mire nézve szükség új, jobb rendszabályt vagy törvényt megállapítani. Magasztos hivatása a tiszteknek, mint föllebbvalóknak, alattvalóik jóléte érdekében a józan igazságot létesíteni akarni s ezen erejükből kitelő állhatatossággal buzgólkodni. A szokás hatalommá emelte ugyan már a lényegtelen külső formákat, de a jelennek parancsoló és legyőzhetlen szükségei egyensúlyba hozandják a napjaink polgáriasodott eszméjéből kifolyó észszerűséget a despotismus kényuralmi maradványaival. A közvélemény oly hathatós eszköz, mely a múlt korhadt maradványait, még ha a kegyelet nimbusától lennének is azok környezve, ha a felvilágosodott előhaladásnak útját állják, gyorsan semmivé teszi, mennyivel inkább oly hagyományokat, melyek káros volta felett a jók ezreinek elég alkalma volt szánakozni. Ajánljuk e sorokat törvényhozóink — a magyar országgyűlés tagjainak — becses figyelmébe. Két czikk a Ludovika-akadémiáról. 1. Gyakran merült fel katonai viszonyainkról folyó társalgás közben azon kérdés, váljon a Ludovika-akadémia által lehetséges leendő az önkéntes rendszer változtatása nélkül azon eredményt elérni, melynek segélyével a honvédség tiszti karának pótlása eszközölhető ? A közönség egy nagy része azon meggyőződésben él, hogy: nem. Ezt bizonyítja a múlt napok története és azon körülmény is, hogy a főrendiház különben csendesen folydogálni szokott ülései is érdekes élénkséget nyertek az ezen kérdésre adott tagadó válasz indokolása folytán. Első és fő okként említtetik fel, hogy az akadémia nem fog megfelelhetni rendeltetésének azon körülménynél fogva, mivel nem állanak rendelkezésünkre kellő számban oly fiatal emberek — illetőleg honvédujonczok — kiknek képessége azon reményre jogosíthatna, miszerint egy év lefolyása alatt bírni fognak minden ismeretekkel, melyeket a mivelt tiszttől követelni lehet. És ennek indokolására felemlítik, hogy csakugyan a képzettség kellékeinek megfelelő tanulmányokat végzett fiatal emberek a hadseregben lévén kénytelenek önkénteskedni, az anyag javából csak itt-ott elvétve jut egy-kettő a honvédségnek. Ami e tekintetben a viszonyok felderítése czéljából keresetlen őszinteséggel a főrendiházban elmondatott, fájdalom oly megcáfolhatlan igazságon alapszik, melyet még a legfényesebb érvelés sem dönthet meg. Tagadhatlan, hogy a Ludovika-akadémia hadapródi tanfolyama számára a magyar intelligens fiatalságból csak parányi osztalék jut; elvitázhatlan, hogy míg ezen körülmény orvosolva nem leend, addig az akadémia magas rendeltetésének nem leene képes kellő mérvben megfelelni. Kellemetlenül esik hallani, hogy jobbára a „mesteremberek és parasztok" maradnak csak meg a honvédség számára, de sajnos maholnap kiábrándulva látni fogja mindenki, hogy habár kissé erősen kinevezve, de nem volt túlozva azon kép, mely a viszonyok felderítése czéljából napvilágot látott. Alkalmunk volt betekinteni azon névlajstromok közé, melyekről említés létetett a fentebbiek megczáfolása végett s bátran állíthatjuk, hogy még a nagyon kétes hitelű adatok, melyeket bizonyítani a honvédségnél, legalább eddig nem volt divatban, se szolgálhatnak sem a kormánynak, sem pedig a tiszteknek, vagy azoknak, kik az ügyet különben szívükön viselik, valami nagy megnyugtatására. Még mindig jöhet elő eset, miután nem igen van módunk válogatni, hogy egy ifjú, ki tán 3 vagy 4 iskolát valami keservesen végzett, sőt még azon esetben is, ha tán az utóbbiból a „consilium abeundi“ folytán távozott, felsihederedvén, a kerületi iskolában töltött fél év után a Ludovika-akadémiába kerül, hogy nemsokára mint tiszt lépjen a világba, mely bámul a másfél év alatti előmenetel mohó rohamossága felett. Sőt még ennél sötétebb árny is borulhat azon fényre, melylyel eddig atiszti állás körülvéve volt, ha a bajon segítve nem lesz; kit 12 év előtt meg voltunk szokva a tőke melletti tisztes foglalkozás közepette üdvözölni, azt kardcsörtetve látván, bámuljuk, mi kevés idő kell arra, hogy valaki a honvédségnél szerencsét csináljon. Ne vádoljon bennünket senki azzal, hogy megvetőleg nyilatkozunk az iparosok tisztes foglalkozásáról. Mi tisztelettel viseltetünk annak érdemei előtt, ki mint iparos annyi szellemi képességgel bir, hogy magát a tiszti rendfokozat lépcsőjén mind felebb és felebb küzdenie lehetséges, mind azonáltal nem óhajthatjuk, hogy ez általános szabályként jusson érvényre kivétel nélkül s tekintet nélkül a képzettségre. Az iparososztályból kerülhetnek ki jeles altisztek, kik a szolgálatnak nagy előnyére és honvédségnek sok hasznára lehetnek; de tisztek csak kivételesen és bizonyos feltételek mellett. Oly rövid tisztképzési idő mellett, mint minő nálunk meghatározva van, nincs alkalom az ismeretek alapjának megvetésére; annál, ki a Ludovika-akadémiába lép, már feltételeznünk kell, hogy az akadémiai magasabb katonai tanfolyam sikeres hallgatására „érett“ legyen. Egy más véleménynyilvánulás is hallható és ez a Ludovika-akadémiai előadások nyilvánosságára vonatkozik, úgy a tisztképző, valamint a magasabb tanfolyam tekintetében. Hogy a nyilvánosság a katonai tudomány általánoskodásának és terjedésének fontos emeltjyéül szolgál, azt bizonyítgatni felesleges. Ez az előadókat buzdítja arra, hogy mintegy versenyezzenek egymás között az előadások minél jelesebb és minél érdekesebb összeállítására, s másrészről, a tisztán tudományszomjból egybesereglő önkénytes hallgatók buzgó részvéte az előadásokon, serkentőleg hatna mindazokra, kik bizonyos czél elérése végett s mintegy hivatásuk kötelmeinél fogva ülnek eme katonai intézet padjain. Azért megóvatik a honvédségi intézetnek mint ilyennek jellege ; de másrészről nem zárja ki azt, hogy kinek kedve van, az akadémiába bejárjon s magát a katonai tudományokban képezze. Ha e két tekintetben a felmerülő kételyeket és aggodalmakat sikerülene eloszlatni, akkor bizton hinni lehet, hogy azon költség, mire a hazának a Ludovika-akadémia helyreállítása és fentartása kerül bizton megtermi azon gyümölcsöket, melyeket tőle a nemzet, egyrészt a m. k. honvédség érdekében, másrészt pedig a katonai tudományosság terjedése tekintetében reményt. Ennek elérésére csak azon két mód van, hogy először intelligens hallgatók biztosíttatnak az intézmény számára az egyéves önkénytes intézmény körül fenálló eljárás módozatainak megváltoztatása által, másodszor pedig, hogy az akadémiai előadások nyilvánosságánál fogva más ifjak mint magánhallgatók szintén részt vehetnek a tanfolyamban tekintet nélkül arra, váljon a honvédségben hadapródok-e már vagy nem? A kérdés fontossága megérdemli, hogy felette mindnyájan elmélkedjünk s a valót felderítve leplezetlenül kijelentsük, mennyiben van a felmerülő különvéleményeknek alapja. Minket oly közelről érdekel a Ludovika-akadémia fejlődése és virágzása, hogy minden legkisebb mulasztás bűn volna saját ügyünk ellen. Jelen szervezése mellett is sok hasznot várhatunk s ha még a fentebb követetteket is sikerülene kivívni, bizonyára még több alapos reménynyel nézhetünk működésének eléje. II. A m. k. Ludovika-akadémia megnyitása által a honvédség életében egy uj időszak beállta jeleztetik ; a tudományos képzettség felé haladás biztosítva van ezen intézet életbeléptetése által, melynek feladata úgy a tisztképzés ügyének nagy lendületet adni, valamint a katonai tudományok terjesztése és fejlesztése körül is szép eredményeket mutatni fel. A sokat emlegetett intézet nemsokára megnépesülendő a tudományok elsajátítása végett egybesereglett mars fiak ajkáról magyar szó hangzik fel ott, honnét oly soká száműzve volt s a kit az ügy érdekel, hallhat immáron végre valahára Magyarország fővárosában magyar katonai előadást is. 100 hadapród és 25 tiszt fogja a megillető díszszel kiállított épület küszöbét átlépni, hogy tudományszomját a tanárok szabatos előadásai folytán csillapítsa s majdnem a tudás mezején gazdag aratást tartva, tehetségét hazája megvédése körül érvényesíteni képes legyen. S a harcziasságáról hires magyar nép nem megnyugvással tekintendő a fővárosban emelkedő ama palotára, melyet a hazafiúi gond már évtizedek előtt a katonai tudományosságnak emelt, s melyben ma a nemzet által hősökként tisztelt honvédek utódai hallgatják azon tanokat, melyek a harczi tulajdonok öntudatos felhasználására képessé teszik a haza megvédésében vezetői szereppel megbizandókat ?... Mennyi szép remény fűződik azon sikerhez, melyet a nemzet ezen intézettől vár! Mily szép feladat jutott azoknak, kik hivatva vannak ezen siker elérését buzgalmuk és munkásságuk által előidézni! Vagy lehet-e szebb hivatás, mint oktatva apostolkodni azon téren, hol a nemzet a történelem által nyújtott nem egy babért szerze; megteremtője lenni egy oly korszaknak, mely után „buzgó imádság epedez százezrek ajakán“.............? . . . De eme hivatás nem ment minden tehertől s a küzdés és fáradtság szegődnek mellé, úgy hogy a honszeretet és ügybuzgóság erényeire van szükség, nehogy az illetők a munkateher súlya alatt a lélek azon üde ele-