A Kerék, 1950 (23. évfolyam, 1-8. szám)

1950-01-01 / 1. szám

Az éjszakai országúti közlekedés értékes forgalombiztonsági berendezése az automatikus forduló-világítás ! Az országúti gépjármű, különösképen a társasgépkocsiforgalom sűrűsödése ismét napi­rendre tűzte a régi kérdést, a forduló megfelelő megvilágításának problémáját. Minden autós ismeri azt az érzést, mely az éjszakai ország­úton hatalmasodik el a vezetőn, amikor bele­kényszeríti kocsiját a fordulóba és fényszórói nem a fordulót, illetve az úttestet világítják meg, hanem a fénykévék az útmenti terepet, többnyire az árokpartot pásztázzák. Még az a legjobb eset, amikor csak éppen annyi a baj, hogy megkapjuk azt az „ugrás a sötétbe” jel­legű érzést. Viszont nagyobb a baj, ha az or­szágutakon oly gyakori ki nem világított lo­vaskocsik egyike baktat bakján szendergő ko­csissal a kanyarban vagy a kanyar mögött, a­­ helytelen térfélen. A vezetőnek az az érzése, mintha egyszerre reászakadt volna az egyiptomi sötétség és mivel a reflektorok fénynyalábjai által megvilágított tereprészletre akkomodált szemeinek fényszabályozó íriszei meglehetősen szűkültek, a hirtelen támadt sötétben bizony mit sem lát. A most használatos világítási beren­dezések nem világítják meg a fordulóban vagy a forduló mögött rejtőző akadályokat és azo­kat csak akkor ismerjük fel, amikor már benne vagyunk a fordulóban, vagy talán — még ké­sőbb . .. Az iramnak a fordulók előtt a lépésnyi „se­bességre’’ való csökkentése természetesen meg­oldja a kérdést és mentesít minden kellemet­len meglepetéssel szemben. Viszont sokfordulós útvonalon ez lényegesen lecsökkenti az utazási átlagsebességet, ami a társasgépkocsi üzemben a menetrend pontos betartását teszi lehetetlenné. A fordulók helyes megvilágításának kérdését úgynevezett forgatható keresőlámpával igyekez­tek megoldani, ezek azonban nem váltak be, mert hiszen a vezetőnek két kézzel kell markol­nia kanyarban a kormánykereket és harmadik keze nincsen, amivel a kanyarlámpát irányít­hatná a forduló belseje felé. A további lépés az a forgatható lámpa volt, melyet nem kézzel kel­lett irányítani, hanem az a kormányszerkezet­tel volt összekapcsolva és a kormánykerék el- fordítása egyben elfordította a kanyarlámpát is. Ez a megoldás sem vált be a gyakorlatban, részben a keresőlámpa fényszegénysége miatt, részben pedig azért, mert a kormánykerék elfor­­dításával „szinkron” elforduló keresőlámpa fénykéréje késett, azaz elfordulásának szöge nem volt nagyobb a kormányelfordítás szögé­nél, amire pedig a gyakorlati kísérletek ered­ményeképpen feltétlenül szükség van. A helyes megoldás felé irányuló haladás első lépése az volt­ megállapítani, milyen „előretar­­tásra” van szükség, azaz optimális kanyarvilá­gítás elérésére mennyire kell előresietnie a fényszórók szolgáltatta fénykévéknek. Kiderült, hogy igen nagy különbségekről van szó és a fényhatás akkor a legkielégítőbb, ha a kanyar kis íve felé eső fényszóró még nagyobb „előre­­tartással” dolgozik, mint a nagy ív felé eső. Megállapítást nyert, hogy például az olyan for­dulóban, melynek sim­a teljesítéséhez a kor­mánykeréknek 15 fokos szögben való elfordítása szükséges, a nagy ívben haladó kerék oldalán levő fényszórónak 35 fokos szögben kell elfor­dulnia, a kis ívben haladó kerék oldalára sze­relt reflektornak pedig éppen 40 fokkal! És a két fényszóró közötti előresietés különbség­ mér­téke aszerint változik, hogy bal-, vagy jobbka­nyarról van szó. Az igény helyes kiértékelését követte a gya­korlati megoldás. Sikerült olyan berendezést megvalósítani, mely nemcsak kellőképpen átté­telezi a fényszórók elfordítási szögét, hanem a két fényszóró közti előretartás-különbözetet is önműködően állítja be és ezzel eszményi módon világítja meg a legélesebb kanyart is. A szin­kron és kiegyenlítő szerkezet aránylag egy­szerű és a kormányszerkezet tolórudazatához van kapcsolva, elsőkerékmeghajtású kocsiknál a kormánymű csigaházához kapcsolódik. A beren­dezés nappali üzemben egyszerű karral kapcsol­ható ki, hogy ezáltal a szervek felesleges kopá­sát előzzék meg, hiszen nappal semmi szükség sincsen a fényszórókra. Az automatikus forduló-világítással sikerült fején találni a szeget. Alkalmazása forgalom­­biztonsági szempontból igen előnyös, csökkenti a balesetek számát, kedvezően befolyásolja az utazási sebesség-átlagot, elkerülhetővé teszi ka­nyarban a feleslegessé vált erős iramcsökken­tést, majd az azt követő gyorsítás során jelent­kező többletfogyasztást, tehát mindenképpen elő­nyös, különösen a menetrendszerű és fokozot­tabb biztonsági tényezőket követelő távolsági társasgépkocsi-forgalomban. Ez az automatikus forduló világítás „előre­­sietésének” sémája. A jobbforduló teljesítésé­hez például 15 fokos kormányelfordítás szük­séges, a kanyar megvilágítása akkor a leg­jobb, ha a kis ívben haladó jobb kerék felé eső fényszóró 40, a nagy ívben haladó bal­kerék felé eső fényszóró 35 fokos szögben fordul el.

Next