A Munkás, 1957 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
A MUNKÁS harangok zúgása mellett éneklik a “békesség a földön” és más hasonlóan jóhangzású énekeket, addig a Pentagon urai, a maitarizmus fejei azon gondolkoznak, hogy miképpen gyorsíthatnák meg az atom- és hidrogénbombák gyártását és fokozhatnák azok pusztító hatását. A “keresztény” harangok zúgásába belevegyülnek a hidrogénbombák robbanásai, amelyekkel kísérleteznek. És ezt nevezik a tőkések és azok egyházi csatlósai “keresztény civilizációnak!” A magyarországi helyzet A magyarországi lázadás, melyet az orosz és magyar diktatórikus uralom alatti tűrhetetlen helyzet robbantott ki október 23-án, még ma sem szűnt meg teljesen, dacára, hogy az orosz fegyveres haderő a magyar munkásnép tízezreit mészárolta le, ezreket deportáltak és több mint 100 ezer menekült ki hazájából az orosz fegyverek elől. Még a lapzártakor, december 17-én érkezett jelentések is arról számoltak be, hogy amíg az Ausztriába menekülők száma egyre emelkedik, dacára, hogy az orosz és magyar vörös katonák nehezebbé és veszélyesebbé teszik azt, addig a magyar munkásság folytatja passzív ellenállását, az általános sztrájkot, dacolva a Kádár bábkormány és a Magyarországba küldött Gén. Ivan A. Serov (a Szovjet Union biztonsági rendőrségének feje) fenyegetésével és a magyar nép mészárlását tovább folytató tankokkal. A munkástanácsok követeléseik kivívása céljából — amelyek között első helyen szerepel Nagy Imre visszavétele a kormányba, az orosz katonaság kivonulása és hogy a munkástanács saját lapot adhasson ki — egy 48 órás általános sztrájkot kezdett. De amikor Kádárék letartóztatták a budapesti központi munkástanács elnökét, Rácz Sándort és társát, Bari Sándort, a munkások tovább folytatták a sztrájkot. Ha a munkások itt-ott viszsza is mennek a gyárba, ott tétlenül töltik az időt. Egy december 14-iki jelentés szerint a Kádár kormány már annyi munkástanácsi vezért letartóztatott, hogy a munkások között alig vannak olyan felelős egyének, akik lefújják a sztrájkot, ha akarnák is azt megtenni. A N. Yr. Times bécsi tudósítója, John MacCormac, azt jelentette dec. 15-én, hogy a szabadságharcosok támadást intéztek a Miskolcon állomásozó orosz katonaság ellen és a város nagy részét elfoglalták. Ugyanakkor olyan hírek is érkeznek, hogy orosz MIG jet repülők is részt vesznek a harcokban és a hegyek között rejtőző magyar partizán csapatokat bombázzák. Egyes jelentések szerint a magyar eseményeket figyelemmel kísérő külföldi diplomatáknak az a véleményük, hogy a szovjet olyan brutálisan fogja letörni a magyar ellentállást, mint annak idején Ukrajnában és hogy mire teljesen leverik a magyar lázadást, vagy kétmillió ember fog elpusztulni vagy Szibériába kerülni. Természetesen az éhség, és a tél beálltával, a hideg is egyre nagyobb számban szedi áldozatait. Nehru indiai miniszterelnöknek azt jelentették a Magyarországon járt indiai diplomaták, hogy a magyarországi harcokban (dec. 12-ig) 25,000 magyar és 7,000 orosz esett el Bizonyos körökben azt remélik, hogy miután a United Nations — Horváth, a magyar küldött “kisétálása” és Magyarországba utazása után — megbélyegezte Oroszországot, ez talán jobb belátásra bírja majd Krustyevékat és abbahagyják Magyarország terrorizálását. Valószínűbb azonban az, hogy Moszkva fütyül a United Nations határozatára, amely alakulat tehetetlensége egyre nyilvánvalóbbá válik, különösen amikor olyan nagyhatalom megrendszabályozásáról van szó, mint Oroszország. A közép-keleti helyzet A magyarországi helyzetnél is súlyosabb háborús veszedelmet jelent a középkeleti és Suez csatorna körüli tűzfészek, amely egyszer már lángba borította Egyiptomot, amikor az angol és francia haderők (pár nappal az izraeli hadsereg Egyiptomba vonulása után) támadást intéztek Nasser diktátor birodalma ellen, több várost bombáztak és különösen Port Said kikötővárosban okoztak óriási pusztítást emberéletben és vagyonban. A Suez csatornában elsüllyesztett hajók lehetetlenné teszik a forgalmat, így az olajszállítást is, aminek folytán különösen Európában olyan olajhiány van, hogy most az Egyesült Államok támogatására vannak utalva. Ez az ország persze nagylelkűen felajánlotta támogatását és egyedül Angliának több mint egybillió dollár értékű támogatást ad. Mindez persze azt jelenti, hogy úgy Anglia, mint a többi támogatott országok még nagyobb mértékben válnak függővé Amerikától, ami végül esetleg ez ország gazdasági gyarmatává sülyesztheti őket. Alighanem ez a célja az amerikai nagytőkének. Azért fenyegette meg Eisenhower Angliát és Franciaországot — akik amerikai szövetségesük megkérdezése nélkül törtek be Egyiptomba — hogy azonnal vonuljanak ki mert ellenesetben a Földközi tengeren készenlétben álló ame-