A Munkás, 1961 (52. évfolyam, 1-5. szám)
1961-01-01 / 1. szám
2 A MUNKÁS del az uralkodó tőkésosztály kiszolgálásában nem lesz különbség a lelépő republikánus és a fellépő demokrata adminisztráció között, ezért a kinevezett új kormánytagokat is bátran lehet nevezni az amerikai tőkés rendszert szimbolizáló Wall Street cselédjeinek. Ezeknek fénykép-, vagyis névcsarnoka — a kormányhivatalok fontossága szerint—Dean Rusk, a Rockefeller Foundation elnökével kezdődik, aki államtitkárnak lett kinevezve. Képesítése abból áll, hogy öt éven át működött a State Departmenben és 1950-ben a Truman adminisztráció alatt mint a közelkeleti ügyeket intéző helyettes államtitkár működött és így szerepe volt a koreai háború megindításában is. Reakciós mivoltára jellemző, hogy 1951 májusában New Yorkban tartott beszédében, — amikor Trumanék alkudozni akartak a kínai vörösökkel fegyverszünet érdekében — azt a kijelentést tette, hogy Peking nem más, mint egy “Slavic Manchukuo,” egy koronája a Kremlinnek és hogy az igazi kínai kormány Formosában van. Vagyis szerinte a vén fasiszta Chiang Kaishek képviseli a 600 milliós kínai népet. Második helyen lehet említeni a védelmi titkári állásra kinevezett Robert S. McNamara-t, a Ford Motor Co. 44 éves elnökét. A tőkés lapok természetesen agyon dicsérik McNamara tehetségét és géniusznak titulálják őt. Azonban, amint a Newsweek c. magazin megjegyzi dec. 19-iki számában, senki sem juthat el a hatalmas Ford Co. elnöki állásáig anélkül, hogy le ne gázoljon másokat. Nevezett folyóirat egy volt magas állású Ford hivatalnok megjegyzését idézi: “ő az utolsó ember, akit a kabinetben akarnék látni. Persze, ha valamilyen különleges tanulmányt akarnak végeztetni, ő alkalmas rá. Ő észbeli tehetsége folytán elismerést és tiszteletet parancsol, ő valóban egy járó enciklopédia, amikor üzleti számadatokról van szó. De teljesen hiányában van a humánus kvalifikációnak. A Ford gyárat megfélemlítés által vezeti.” Ami McNamara politikai “elvét” illet, arról ő maga állította ki a szegénységi bizonyítványt a következő megjegyzésével: “A demokraták azt hiszik, hogy én republikánus vagyok, a republikánusok pedig azt, hogy demokrata vagyok. Én mindkettőt támogattam ...” Aztán meg van említve, hogy a választás alatt anyagi támogatást adott Philip Hart demokrata szenátornak és Paul Bagwell republikánus jelöltnek a kormyzói állásra. (Mindez ismételten igazolja a Socialist Labor Party által oly gyakran hangoztatott állítást, az az tényt, hogy a két tőkés párt között nincs különbség. McNamara és tőkés társai tudják ezt, és csak az osztálytudatlan munkásokkal igyekeznek elhitetni, hogy van különbség, hogy ezáltal rábírják őket egyik vagy másik tőkés párt jelöltjeire való szavazásra, nehogy saját érdekükben egy forradalmi szocialista párt jelöltjeire szavazzanak.) McNamara-t leginkább az a tény teszi alkalmassá a háborús vagyis védelmi minisztériumi hivatal betöltésére, hogy nincsen tekintettel az emberi értékekre és így teljesen összhangban tud majd működni a Pentagon vaskalaposaival, akiknek hivatása abban merül ki, hogy miként állítsák a tudományt a háborús készülődés szolgálatába és milyen fegyverekkel pusztítsák el az emberi civilizációt — miközben arról fecsegnek, hogy éppen az emberi civilizáció megvédésére fegyverkeznek a “kommunizmus” ellen. Rockkefeller és Ford fenti két emberének a megemlítésével körülbelül nyilvánvalónak lehet tekinteni, hogy az új kormány teljesen a nagytőke képviselőinek a befolyása alatt fogja irányítani az ország sorsát — nem beszélve arról, hogy maga Kennedy is nagytőkés. Ugyancsak nagytőkés kis öcsikéje, Bobby Kennedy, akit az igazságügyi osztály vezetőjévé vagyis szövetségi ügyésszé nevezett ki. Földmivelésügyi miniszternek Gov. Orviile L. Freeman lett kinevezve. A pénzügyminiszteri állást Douglas Dillon republikánus fogja betölteni. Connecticut állam kormányzója, Abraham Ribkoff az Egészségi, Nevelési és Jóléti osztály hivatalát kapta meg, Gov. Luther Hodges North Carolinából kereskedelmi miniszternek, Stewart Udall kongresszusi képviselő Arizonából pedig belügyminiszternek lett kinevezve. A munkaügyi miniszteri állásra Arthur J. Goldberg, az AFLCIO ügyvédi tanácsosa és a munkások és munkáltatók közötti egyetértés és béke előmozdítója, lett kinevezve. Mint a többi kinevezetteket, Goldberget szintén agyondicsőítik a tőkés lapok és a munkásvezérek, mert ő híve egy olyan tanács létrehozásának, amely “határozott és képzelőtehetségű programot” fog kidolgozni az automáció, külföldi verseny, infláció, munkanélküliség és ipari viszálykodás problémájának a megoldására.. Goldberg minisztersége alatt e tanács tagjai az üzlet, unionok és a közönség képviselőiből állana. Nem avatkozna ugyan a munkáltatók és munkások között folyó közös egyezkedésekbe, de a tények felderítésével arra törekedne, hogy a fontosabb iparokban megakadályozza a sztrájkokat. Ami kb. egyenlő a sztrájktilalom elrendelésével.