A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)
Kún Vilmos: Állóharcok a Gallipoli-félszigeten (1915 május-július havában)
GXCX2XD ÁLLÓHARCOK A GALLIPOLI-FÉLSZIGETEN. (1915 MÁJUS-JÚLIUS HAVÁBAN) OXSQIX- ban háborúban nagy a járványveszedelem, ha az elővigyázati rendszabályokat nem tartjuk be. Az angol levélcenzúra igen szigorúan működött. Legtöbbnyire csak nyomtatott kártyákat engedett keresztül, melyeken egyéb semmi sem volt, mint hogy : »Egészséges vagyok«. Ezzel szemben a foglyoknál sok naplót lehetett találni, melyek élénk fényt vetnek arra, hogy az antant csapatai nemcsak hogy minden lelkesedés nélkül küzdöttek idegen földön idegen érdekekért, hanem sokszor a harcok kilátástalanságát, az áldozatok hiábavalóságát emlegetik, s úgy tisztek, mint legénység gyakran fennálló pesszimizmusát tükrözik vissza. Például egy ausztráliai tiszt a következőket írja naplójában : »Mindig ugyanaz : a törökök mint az oroszlánok harcolnak, fáradhatatlanok a támadásban, úgy hogy dacára legsúlyosabb veszteségeinknek és csapataink összehasonlíthatatlan bátorságának, csak lépésről lépésre tudunk tért 50 nyerni. Április 25-ike óta sok hét telt el, de talán hónapok múlnak még, míg célunkat elérhetjük. Most látom csak, hogy a Dardanellaerődöket a szárazföld felől elfoglalni már akkor meghiúsult, mikor első rajtaütésünk sikertelen maradt. Ha a partraszállás első napjaiban nem tudtuk az ellenséget meglepni, most annál kevésbbé tehetjük azt meg. Vájjon lehetséges lesz-e mostani állásainkat sokáig meg is tartani ? Mily kicsiny az a partterület, melyet elfoglaltunk ! Hátunk mögött a tenger, előttünk egy szívós ellenség meredek magaslatokon és szirteken, megerődített állásban, melyet folyton tökéletesítenek. Ha nem volnánk hadihajóink jelenléte folytán tüzérségi fölényben, alig tarthatnék magunkat.Címe egy tiszt sorai, melyekből a teljes deprimáltság, a kedvetlenség, a fájdalom hangjai beszélnek. Nem akar vádolni,elismeri a saját vitézséget, önfeláldozást, de nézete szerint a lehetetlennel kellene megküzdeniök. S a napló minden szavából kiviláglik, hogy nem egy ember nézete, hanem több tiszté, hogy a harcok sikertelenségéről több ízben beszélgettek. A leírt sorok csak mintegy ezen beszélgetések kivonatai. Egy újzélandi angol, ki a »Triumph« elsülyedését látta, a következő kifejezésekkel ad hangot aggodalmának: »Borzadok, ha arra a lehetőségre gondolok, hogy flottánk hathatós támogatását esetleg nélkülöznünk kellene ; ez egyetlen erkölcsi támaszunk nehéz helyzetünkben . . .« Lassanként az állóharcok teljesen olyan jelleget öltöttek, mint a nyugati harctéren. A nyílt támadás lehetetlenné vált a kölcsönös tűzhatás miatt. Ha azonban nem lehetett a felszínen támadni, megpróbálták a föld alatt. Mindkét féltől hosszú földalatti folyosók vezettek az ellenséges állások felé, majd azokat aláaknázva egy-egy árokrészt a levegőbe röpítettek. Török részről német utászok végezték ezt a munkát a nyugati harctéren szerzett tapasztalatok alapján. Egész július főleg aknaharcokban telt el. Emellett csak úgy az unalom elűzése végett kis »tréfák« jöttek divatba. Kis járőrök hason csúszva közelítették meg az ellenséges állásokat. Mentek az ellenséghez »lopni«, amit lehetett. Hol egy géppuska, hol pár doboz cigaretta vagy dohány, hol egy kis csokoládé vagy konzerv volt a zsákmány. Különösen a törökök űzték ezt a játékot, mely magában véve a harcok kimenetelére nem volt ugyan befolyással, de a harckedvet, a fáradhatatlan harckészséget mindennél jobb i Török repülőgép által elpusztított angol monitor a Mudroszi-öbölben, Lemnosz szigetén.