A Nép, 1921. június (3. évfolyam, 24-48. szám)

1921-06-25 / 45. szám

1921 junius 25. szombat POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőségi VIII., Szentkirélyi-utca 28/a. Telefon : J. 63-80, J. 63-81. Kiadóhivatal: Vill., Szentkirályi-utca 30. Telefon: József 103-85. Megjelenik d. n. 4 órakor, Budapest, III. évf. 45. szám Előfizetési árak» Egész évre__440 kor« Félévre ___220 kor. Negyedévre HO kor« Egy hóra_ _ 40 kor.. Fél hóra____20 kor. Egyee számára hely«ben és vidéken % kor.' A nagy nap Budapest, jun. 24. 1919 június 24-én délután négyes sorokba osztva, óriási vörös zászló alatt néhány száz «ifjúmunkás elvtárs» robogott végig a budapesti körúton és lövöldözések között éltette a «proletár diktatúrát». Messziről, a telefon központ épületének irányából fegyverek ropogása hallatszott, a Ludovika felől gépfegyverek kattogtak . . . már alkonyatra járt az idő s már érezni lehetett, hogy reménytelen a küzdelem ... A Dunaparton végig vörös «elvtársak» hasaltak és lesték a monitorokat, amelyek leadták a névjegyet a «szovjetház»-ra. A hatalmas folyam túlsó partja felé nemzetközinek nevezett orosz zsidó csőcselék irányított egy géppuskát. Vigyorogtak, mert már tudták, hogy az «internacionalé» győzött s a magyart újra torkonragadták és megfojtották a saját fővárosában. Budai házakon meg-megrebbent a magyar lobogó, aztán újra eltűnt a háromaszin ... itt-ott a városban bátortalanul jelent meg a trikolor, de a következő pillanatban újra elbújt, mint az üldöző vad, az ablakokba fellövöldözött terroristák tekintete elől... A vörös «hadtestparancsnokságon» sápadtan, zilált hajjal, verítékező arcával és összeverődő térdekkel szorongott a diktatúra söpredék vezérkara : ezek is tudták, hogy győztek, de érezték már, hogy a nagy rablás rendszere elveszett, mert jön, a végzet könyörtelenségével jön és kopogtat az ajtón a bukás, a megtorlás, a halál. Dicsőségesen szomorú, könnyekre fakasztóan vigasztaló nap volt június 24-ike. Egy elenyésző kisebbség az élni nem merészelő gyáva megadás tengerében felemelte fejét és megadta a jelt az új életre támadásnak, mely e naptól kezdve föld alatt, pincékben, rejtekhelyeken, templomok tornyában készült teljessé tenni a gyalázat uralmának végzetét. Könnyekre fakasztó volt látni, hogy a magyar nem merészel magyar lenni a saját hazájában s egy idegen faji impérium hóhérkötele jár annak, aki a maga faját a vörös halálba fojtani nem akarja. De dicsőségesen szomorú volt e nap, amelyen a cserbenhagyott hősök gerincesek és bátrak tudtak lenni a reménytelen harc bizonyosságának közepette. Hősök voltak, elbuktak, elvéreztek, kínokat szenvedtek és végül mégis győzedelmeskedtek, mert június 24-ike volt a forrása augusztus elsejei feltámolásnak. Aztán minden véget ért s a közöny és a gerinctelen gyávaság tengerébe fuladt Budapest, újra megkezdette szégyenletes vörös életét... De belül már őrölt a szó, a bilincset feszegette a gond, a rémület s megkezdődött a felkészülés a végső győzelem felé. Meg kell állnunk rohanó napi eseményeink közepette is, e nagyszerű dátum emlékezeténél. Nincs a magyar históriában nap, mely megalázó, fojtogató emlékekkel telve ugyan, de mégis fölemelőbb volna és tanulságosabb. Fojtogatóan megalázó volt a gerinctelenség és közöny tengere. Vájjon ma erősebbek, bátrabbak vagyunk-e? Vájjon kiszikkadt-e a magyar nap ragyogó melegétől a rothadást terjesztő mocsár? Az ellenforradalom győzött, de még kisért a múltnak pokolra kergetett szelleme. Álljunk meg e nap emlékezeténél... június 24 csak egyszer volt. . . egy újabb mocsár a magyar fajra szégyenletes pusztulást, ezeresztendős históriánk dicsősége után részvételen halált jelentene. A kultuszminiszter az ifjúság jövőjéről Öntudatos, magyar szellemi életet! — Vegyük le az ifjuság válléról a nyomorúságot — A nyári szemeszter és a lakáskérdés — A NÉP tudósítójától* Budapest, jan. 24. A közoktatásügyi minisztériumban most készül a közoktatásügy reformja, mely kódexbe foglalja majd oktatásügyünk szerteszórt törvényeit és rendeleteit és új, friss és magyar szellemmel fogják betölteni. Munkatársunknak alkalma volt erről Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszterrel beszélgetni, majd aktuális témákra terelődött át a szó. A miniszter sok ilyen tervéről beszélt, amikor a magyar ifjúságról szólt, mintha nem is a miniszter beszélt volna, hanem költő, aki a magyar ifjúság apotheózisét mondja el. Eötvös és Trefort szelleme szólt belőle, látszott rajta, hogy maga előtt látja a magyar ifjúság nevelésének egész tervét annak minden részletében és nem is annyira, mint miniszter, hanem mint jó barát igyekszik segítségére lenni a sokat nyomorgó, sokat küszködőagyar ifjúságnak. Megkérdeztük arra vonatkozólag, hogy mit szól a háborús években és azóta szokásossá vált úgynevezett nyári kurzusokhoz : A nyári szemeszterek — A nyári kurzusnak elvben nem vagyok barátja. A már működő generációkban láthatók a gyors kiképzés káros hatásai. Ha az illetékes egyetemi hatóságok ez ügyben előterjesztést tesznek és ha ismét kérik a nyári Szemeszter felállítását, majd megtárgyalom velük a dolgot. De úgy látom, hogy az egyetemi ifjúság maga sem szereti a nyári szemesztereket. Az egyetemi ifjúság arra törekszik, hogy minél alaposabban végezhesse tanulmányait, amit különösen nagy örömmel tapasztaltam akkor, amikor a januári szünet után a félév esetleges kitolásáról volt szó. Ekkor ugyanis az egyetemi ifjúság maga szólalt fel abban az értelemben, hogy fűtetlen termekben is akar tanulni. Ez olyan szép megnyilatkozás volt, hogy én biztosan remélem, hogy a nyári féléveket nem kell csinálnunk. Megkérdeztük ezután, hogy a diáksegélyező akciók milyen stádiumban vannak. A kultuszminiszter úr a következőket mondotta: — A nemzetközi diáksegélyző akció szép eredményekkel kecsegtet. Pénzt iparkodunk gyűjteni külföldről és a belföldön is. A nyár folyamán terményeket fogunk összegyűjteni és azokkal a menzákat iparkodunk ellátni. A segélyezésre gyűlt pénzzel a különböző, már meglevő intézményeket fogjuk ellátni, vagyis nem egyéni segélyezést nyújtunk, hanem intézményein, a kollégiumokon, az internátusokon és a menzákon keresztül segélyezzük az ifjúságot. Erre a célra különben a pénzügyminiszter beállított az idei költségvetésbe öt és fél millió koronát. A pénzügyminiszter iránt nagy hálával vagyok, ezért mondhatom, hogy a rendkívüli nehéz és nagyfontosságú kultuszköltségvetés összeállításában olyan messzemenő megértést tanúsított, hogy az minden dicséretet megérdemel. A pénzügyminiszter előzékenységét mutatja az is, hogy a kultusztárca költségvetése meghaladja az egy milliárdot. Az ifjúság lakáskérdése Szóvá tettük ezután az egyetemi ifjúságra oly fontos és ma nagy nehézségekkel járó lakáskérdést is. A miniszter úr erre vonatkozólag a következőket mondotta — Én a lakáskérdésben nem tudok most egyelőre semmi újat mondani. A meglévő kollégiumokat a befogadóképesség határáig, sőt azoknak szélső határáig kell igénybe venni és egy pár új intézményt kell létesíteni. Építeni természetesen ma még nem lehet. De különben is nagy vonalakban berendezkedni kár volna, mert bizton számítok arra, hogy egy-két év alatt decentralizálódik az ifjúsági élet Budapestről Mikor meglesz a decentralizáció, akkor a meglevő intézmények bőven elégségesek lesznek az ifjúság higiénikus igényeinek kielégítésére. — A háború előtt a lakáskérdésben inkább a diáklakások uzsorája volt a baj. Egy esztendőben, talán 1916-ban vagy 1915-ben, amikor a Szent Imrekollégium igazgatója voltam, kértem az akkori rektor magnifikust, hogy a beiratkozásnál minden egyes ifjú írja a bejelentőlapjára, hogy hol lakik és mennyi lakbért fizet. Ezzel statisztikai adatokat szerettem volna kapni, de nem csinálták meg. Egyébként remélem, hogy a lakáskérdésben is fogok tudni segíteni. A Medikus Mensa rendbehozatalára költségvetésemben egymillió van felvéve. Most közben rendbehozattam a Ferencz József Tanítók Házát és úgy hiszem, hogy a következő évben teljes mértékben szolgálatára állhat azoknak a céloknak, amelyekért az intézetet fölállították. Ebben az intézetben az ifjúság mellé két tapasztalt tanár-elöljárót is adok, mert eddig nem volt ott más, mint egy igazgató, aki egyben gondnok is volt. Most ez a két tapasztalt vezető fog felügyelni a tanulmányait végző ifjúságra az intézetben. Megkérdeztük itt a minisztert az Egyetemi Kórház Egylet jelenlegi helyzetéről is. — A közoktatásügyi reformmal kapcsolatban — mondotta a miniszter — ez a kérdés is előkerül. Az egész közoktatásügyi reform igen nagy munka. A minisztériumban szinte sistereg a munka, dolgoznak a különböző bizottságok. Kisebb bizottságokat alakítottam, amelyek először a főirányelveket állapítják meg maguk közt, aztán elreferálják nekem, majd bevonjuk az összes külső szakköröket és ezekkel történik az átdolgozás. Nagy munka a közoktatásügyi reform. Ilyen dolgokban nem szeretek hübelebalázs módjára ugrani. Ezután a visszaemlékezés közvetlen, meleg hangján, szinte átszellemülten beszélt a kultuszminiszter a magyar ifjúságról, melyet alkalma volt megismerni, mert ő maga is ott élt közöttük, mint a Szent Imre-kollégium éveken keresztül volt atyai vezetője, az ifjúság nevelője és barátja. Arról a magyar ifjúságról beszélt, mely nem a kávéházak füstös levegőjében és a mulatók rothasztó légkörében rohant keresztül az élet legszebb évein, az egyetemi éveken, hanem arról, mely a komoly tanulmányokat tartotta szem előtt és szórakozásaiban megtalálta a nemes élvezeteket is : az ifjú évek tehetségeinek minden irányú fejlesztését. — A magyar ifjúságban nincsen semmi baj — mondotta Vass miniszter — biztos, hogy szívesen fogadja mindazokat az intézkedéseket, amelyek javára szolgálnak, még akkor is, ha őket terheli. A kollégiumok kötelezővé tételét elvben?,*— mint magánember — helyeselném, mert ezt ki* próbáltam a Szent Imre kollégiumban* A kollégiumban minden colloquiumvizsga és szigorlat kötelező és a fő* iskolai szabályzat szerinti időben ese*dékes. Aki ezt igazolatlanul elmulasztja, megszűnik a kollégium tagja lenni. Ezzel rendkívül nagy eredményeket értünk el. Az ifjúság szívesen tett eleget ennek a kötelezettségeknek és büszkén jelenthetem ki, hogy nem volt olyan színvonalú tanintézet, mint a Szent Imre kollégium,ahol a háború előtt nyolcvannégy százalékban kitűnő, jeles és jó eredménnyel végezték tanulmávnyaikat az ifjak. Ez a colloquium-elbírálás most sokkal szigorúbb, mint az egyetemen. Az egyetemen elég egy csomó látogatási jegy és szigorlat, de ez nekem nem volt jó. Nálunk minden tárgyból legalább jó jegyű colloquium kellett.e így sikerült is aztán az, hogy 320 ifjú közül 16 százalék volt olyan, aki nem tartozott az előbb említett első kategóriába. Ezek legnagyobb része is beteges vagy gyengébb szervezetű ifjúú volt. Olyan eredmény volt ez, amelylyel egy kicsit hivalkodni is lehet. Néve én csináltam ezt az eredményt, hanem az ifjúság, de büszke vagyok rá, hogy megcsinálta. —• A kötelező kollokválási fegyelem-mel elértünk olyan eredményt, hogy annak idején egy fiatalember — akit kissé felülről protegáltak, de különben mint egyénről jó referenciákat itt kaptam — felvettünk, jóllehet az első évet a műegyetemen , végezvén, megbukott. A kollégiumban az első félév végén még mutatkoztak hiányok, de a második félév végén általános, jelen eredménnyel végzett. Ez csakis ottani szigorú rendszernek az erediménye. A kollégiumban a prefektusi rendszer is olyan volt, hogy a prefektusok mint barátokkal foglalkoztak 44 ifjúsággal. o .] Nem külső formák kellenek . A magyar ifjúságban mindenki tulajdonság megvan. A magyar ifjúságban annyi érték, rejtett érték, van, hogy nincs elég kalapácsunk, hogy azt mi ms kicsiholjuk. Több kalapács kellene. Még nem is faragtuk meg a nyelét annak a sok kalapácsnak, amelyrei szükség volna. Én nagyon szeretném, hogy az ifjúság belső ifjúsági élete fej*, lödnek és egészen a maga magyar életét fejlesztené ki- Át kell venni a némely «Burschenschaft)-szisztémát és belül- ről kell kinőnie a magyar ifjúsági élet új formájának. És mennyi mindenféle művésztehet-ség pattant ott ki belőlük hirtelen. Roppant sok tehetség van a magyar ifjúságban. Éppen azért a belső életét kell kifejleszteni. Nem kell kívülről hozni formákat, hanem belülről szülje meg ez ifjúság saját életének formáit, ebben nagy magyar erények legyenek a vezető gondolatok, úgy mint a németeknél a’árom F. F. F., a Frisch, Frei, Frommt Amint ott harciasan nevelik az ifjuságot, gentlemannek, hogy becsületére adjon öntudatossá, hogy a tör-ténelemmel való kapcsolatait*szak áldatlanul ápolja, így nevelik az ifjuságot Angliában, Németországban. Nálunk is meg kell ezt csinálni, hogy az ifjúság öntudatos magyar, szellemi életet éljen. — Én hiszem, hogy ez sikerülni fog* Saját életét kell, hogy élje a ifjúság a gazdag ifjúsági életet. Ide ehhez elő*ször is le kell venni válláról a nyomom* ságot, megfelelő keretekbe kell helyezni s a megélhetés módját kell neki megadnii Erre törekszünk megtesztktt munkával.