A Szív, 1944-1945 (30. évfolyam, 2-32. szám)
1944-09-09 / 2. szám
2. oldal. SZÓRVÁNYSORSBAN Az adatok könyörtelenül beszélnek. Csak az erdélyi egyházmegyében 60.000 katolikus él szórvány sokban. Csupán ennek az egy püspökségnek a területén kb. ezer olyan község vagy település van, ahol lelkigondozás nélkül és másvallásúak tömegétől körülvéve élnek katolikusok, néhol egy-egy család, másutt 20—30 lélek, vagy annál több is. Ebbe a szórványsorsba enged most bepillantást egy rövid «helyszíni közvetítés valahonnan Erdélyből.» Leszállok a vonatról, körülnézek és megindulok lassan, mint aki ismeretlenbe jött és nem tudja, merre forduljon. Most vagyok itt először. Történelmünkből híres hely. Szent Lászlóval kapcsolatban tanultunk róla még a középiskolában, de László kora óta minden megváltozott itt, csupán a név utal vissza és a hegy völgyes, vidék maradt a régi. Az emberek kicserélődtek, beszédjük idegen a magyar fülnek, vallásuk sem Szent László hite már. Vajjon találok-e itt is szórványkatolikusokat? Ezzel a gondolattal lépek be az állomásfőnök kis irodahelyiségébe tudakozódni. És íme az első meglepetés ! Családjával együtt katolikus. Azt mondja, hogy vannak még sokan, mások is. Számolja a kezén: a jegyzőék, a tanítókisasszony, a postamesternő, egy nyugalmazott erdész a családjával, meg két, asszony, akik ide jöttek férjhez, de már a családjuk ... A többit tudom : gyermekeiket odaadták, áldozatul estek a szórványnak. Végiglátogatom a híveket, azt a «sokat». Meglepetést, örömet okozok nekik , hái ránk is gondolnak ebben a nagy idegenségben Az áld ezt mondta, háláját akarta kifejezni, de nekem úgy jött, mintha szenuyhányás volna. Igen, eddig nem gondoltunk rájuk és talán ezért érezték, hogy «nagy idegenségbe» szakadtak. — És mi volt a legnehezebb itt az «idegenségben»? — kérdezem. _— Az fájt a legjobban, hogy kicsikéimnek nem mutathattam meg, milyen szép az a karácsony és a többi ünnep. Nekünk azóta, hogy itt vagyunk, nem volt ünnepünk». És rájöttem, hogy a gyermekek nem is tudják, mi az az ünnep, a felnőttek pedig csak vágyban ismerik. Szerettem volna mindjárt karácsonyt csinálni, de nem tehettem, mert egyszerű hétköznap volt. Mégis!... Megbeszéltük egy napra a szentmisét és az a nap valóban ünnep volt. Az iskola egyik termét gyönyörű díszbe varázsonak gondos kezek. Lakásukból odahordták, ami szépet találtak : szőnyeget, szobrot, szentképet. És eljöttek valamennyien, csak «az a kettő» nem. Miért? Talán fájt volna résztvenniök a szentmisén, elevenebbé tette volna lelkükön a sebet? Vagy elhidegedtek már? Nem tudom .. . Akik ott vannak, gyónni akarnak és áldozni is' Pedig csaknem dél van. — Nem ettek még? — kérdem. — Nem ! Ezt már könnyen kibírtuk, hiszen amióta itt lakunk, éheztünk a szentáldobásra. Szentmise nem volt erre emberemlékezet óta. Számítgatjuk, hogy mikor lehetett az utolsó. Talán a mohácsi vész táján, vagy még messzebb, Szent László idejében. Most végre van . Kezdődik az ének az Úr fölségének, kezdődik a szentáldozat. És körülvesszük a szentáldozatot, mint a tüzel és tizenhat szív fölmelegszik mellette. Miért is csak tizenhat? Miért nem az egész falu, az egész ország? Ez a nagy kérdés válaszolatlanul marad, őseinktől ránkhagyott telihér örökség ez, amelytől sehogyan sem tudunk szabadulni. . . Néhány perc a szentbeszéd : méhek, ha messzi repülnek a kasból, elfáradnak, elgyengülnek, mégha virág és nektár is a pihenőjük. Vissza a kasba ! Ott vár a királynő,a család, a méz ! Ott van az igazi élet és munka. A szórvány messzire repült, méheinek valahogyan meg kell találniuk azt a lüktető hitéletet, amely a plébániákon, egyházközségekben az Oltáriszentség körül kialakul. Most a szentmisében nagy örömünk van: Krisztus Urunk, minden élet központja jelen lesz, elkezdődhetik az eleven hitélet. Szinte hallom a gondolatokban a választ: még kevesen vagyunk rá. Igen, de jön a segítség, jönnek katolikus lapjaink, könyveink, bekapcsolják a szórványméheket a nagy kasba. Á szentmise nagy fölmelegedés volt, igazi erőgyűjtés. A Magyarok Nagyasszonyáról vettem a szövegét és míg a végén a Boldogasszony Anyánk-at éneklik, éppen a zárókönyörgéshez értem : „Uram, segítsen meg minket Nagyasszonyunk és Patrónánk közbenjárása, hogy akiket annyi jóval elhalmozott, azokat végre egyetértőkké tegye . . .» Az ének is befejeződik : "Se feledkezzél meg szegény magyarokról. De jó volt együtt, egyetértésben ! Délután is összejöttünk beszélgetni, tervezgetni. Máskor is megcsináljuk ezt. Okvetlenül találkoznunk kell, legalább azoknak, akik ugyanarra a szórványhelyre sodródtak.. . Nehézzé lett az elválás. Azzal a vigasztalással indultam tovább, hogy a szórványsorsban egy kis rajnak talán elviselhetőbb lett «a nagy idegenség». Hivatalosan megindították dr. BalHsyáry-Slalmann László herceg szenttéavatási eljárását Innitzer Tivadar bécsi bíboros-érsek, mint a megboldogult herceg halálozási helyének illetkezőpásztora, 1. év augusztus hó 1-én kelt elhatározásával megindította az eljárást, melynek célja a szent életű herceg, a hírneves szemorvos, a mintaszerű családapa, a szegények nagy barátja, a tündöklő erényi magyar világi férfiú boldoggá- és szenttéavatása. Az ügy postulatorává Csávossy Elemér S. J. atyát nevezte ki és felkérte Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspököt, akinek egyházmegyéjében töltötte a megboldogult életének, ut alsó « veit, hogy írás* ai Gyűjtse össze ««, az életszemsegről vallomást tevő tanukat hallgassa ki. A szombathelyi püspök a megbízást vállalta és a szenttéavatási ügyb5 «íFTteleíSt*'' a*«>••Sz*?iat J ÓZ.SaKrófik adakolta a deleiási Gyila Fervácné 100 P, özv. Erdős Ferencut 100 P. Szekulity István 200 P. Árvai Irén 100 P. özv. Józsi* Károlyné 100 P. Flatty GyörgyintJ0 I*. Krayrr Gyuláné 50 P. Felo József 20 K. M. 20 P. Maysay Marsinkieviczné 20 . zv. Fener Lajosné 31 P. Juhász Imréné 20 P, özv. I folii Peremmé 20 P, Németh Mária 20 P, Zlinlinyi József 20 P, Viz Istvánná 20 P. ár. Cohlegner Józ ?f 20 P, Karakulkin Vitám.,sné 20 P, Jr. Katona Józsefné 20 P, Man. Mária 20 P, Klein Ferencné 20 P. Korda r.-i utján Kecskemétről N. N. 20 P. Hegyi nagymama Kóikne: ((vásárhely 20 P. B. Ignúca. 12 i’. Molnár Dezső 20 P. 10 genfiot .lótok : Kengyel Zita, Kovács Ferencné, Schummer Szilárd, Bárdos Ádám, dr. Szilágyi Lajosné, Sendy Istvánné. Kiss Imre és neje, özv. Veress Árpádné,Ir. Ju.... Viktor, Nódhera Vili, Tóth Anna. Keresztes líoani. Körmendy Kálmánné, Klein Bélái, Mi.., k Paine, Tánczos Viktorné, Horváth Anisine, Fleissig Margit, Polgár Józsefné, Szőke Lajos, Cziegler Mária, br. Urayné, i.. l.-ilc. Farkas Gizella, Keszerics Mária. CM Aurelia, Hanke Richárdné, László Veretlené, Egyed ! a.,-tó és Gróf Erzsébet, özv. Szlávik Jánossal. Kelemen István, B. F. Dunaföldvár. 7 penflil 5<Íalért: adtat. : özv. Kömives Józsiné, N. N. 0 pengőt adtak : Fejér Lujza útján, N. N., K ie«eky Gézáné, két Kovács J. 2 drb kenyeret adott, N. N. málisztet, babot, kenyeret küldött, N. fehér lisztet, N. N. tojást, N. N. lisztet, mákot. Isten fizesse meg ! érdekében az első ülést szeptember hó 5-ére tűzte ki a szombathelyi püspökvárba. Ezzel Bogner Mária Margit és Kaszip István után hivatalosan megkezdődött a harmdik magyar csillagnak is szenttéavatási pere. Mikor Batthyány herceg 1931 január 22-én Bécsben elhunyt, nemcsak a magyar, hanem a külföldi apuk is folyóiratok ismertették életét. Mint egyik legelőkelőbb mágnás család sarja az orvosi pályát választotta, nem úri kedvtelésből, hanem hogy segíthesse testi betegségekben szenvedő és lelki bajokban sínylődő felebarátait. Saját vagyonából Köpcsényben, majd Körmenden kitűnően felszerelt kórházat alapított és bennük a vagyontalanok éreit teljesen ingyen kezelte, felgyógyulásuk után adományaival gyámolította. 1898—1930-ig több mint itt.000 szerencsés szemoperációt végzett . Gyönyörű, legendákba illő vonásokat közöltek róla katolikus folyóiratokban mély vallásosságáról, odaadó szeretetéről családja iránt, jótékonyságáról s egyéb kiváló lelki tulajdonságairól, szent életéről és haláláról. Joggal sorozhatjuk őt az eddig még nem kanonizált magyar szentek közé. Akik a szentéletű herceget ismerték, tudják, hogy ez az állítás nem túlzás. Mikor nagy érdemeiért a Szentatya őt a ritka pápai aranysarkantyús renddel tüntette fel, az akkori budapesti nuncius azt mondta a pápának: «Az emberek szentnek tartják a herceget, de én biztosíthatom a szentségedet, hogy ő valóban az.» P. Bangha Béla rendkívül becsülte őt és két évvel a herceg halála után ezt a nyilatkozatot tette: „Ha a herceg olasz vagy francia lett volna, már rég megkezdték volna az adatok gyűjtését boldoggáavatására.» A per betelésével P. Banghának ez a vágya a teljesült. Batthyány herceg képét, ereklyéjét, imát szenttéavatásáért válaszbélyeggel ellátott boríték ellenében, a «Szent Magyarok Lapja» szerkesztőségénél lehet kapni (Szeged, Szél-utca , 3. Lanin.) Itt kell bejelenteni minden imameghallgatást vagy esetlelges gyógyulást is, úgyszintén a boldoggá avattásra szánt adományokat is erre a címre kell küldeni. (Csekkszám : 20.155. Ununk) A hűséges anyai szív Egy lengyel falucskában a gyermekek között ragályos betegség tört ki. Mivel a baj hadműveleti területen történt, a katonai parancsnokság elrendelte a gyermekek szigorú elkülönítését. A kis falu határában, távol a lakóházaktól állt egy régi, elhagyott kastély. Ezt rendezték be most a betegek számára. A kastélyt sűrű drótsövénnyel vették körül,hogy senki a lábát be ne tehesse. Az drótsövény előtt nap mint nap feltűnt egy asszony törékeny alakja, aki láthatólag várt valamire. Órák hosszat is elálldogált ott, anélkül, hogy ügyet vetett volna a hóviharra, a süvítő szélre és a kemény, metsző hidegre. Ő csak nézett-nézett a kastély egyik ablakára, amíg az ki nem nyílt és a nővér meg nem mutatta azon keresztül fiacskája láztól pirosló arcát. Ilyenkor mindig öröm töltötte el az édesanya szívét, sírt és mosolygott egyszerre. Integetett és csókokat hintett az ablak felé, mindaddig, míg az ismét be nem csukódott. Aztán eltávozott a beteg gyermek hűséges anyja, aggodalmas, vérző szívvel, melynek mélyén mégis ott pislákolt az öröm gyenge mécsese, melyet az a tudat táplált, hogy kisfia él. Ha a földi anya szívében ekkora hűség lakozik, milyen hűséges lehet az anyák örök mintaképének, a Boldogságos Szűznek Istenanyai Szíve. 1944 szeptember 9. Egyesületi tagok viselkedése A vallásos egyesületek főcélja, hogy buzgóbbakká tegye az egyesületi tagokat, kegyelmeket szerezzen lelküknek, a katolikus élet munkáiba belevonja őket. De emellett a többieknek épülésül is kell szolgálniuk minden közös áhítatgyakorlataikkal. Sajnos, ebben az utóbbiban még a jámborok is követnek el hibákat, amelyek által az egyesületet nem vonzóvá, hanem ellenszenvessé teszik a nem egyesületi tagok előtt! Elég gyakori az a hiba, hogy gőgösen, szeretetlenül viselkednek. Úgy, ahogyan az evangéliumi farizeus a vámossal szemben tette. Mintha az egyesületi tagság valamilyen rang volna, ami őket kiemeli a többiek közül! Első helyekre törtetnek a templomban, a gyóntatószéknél, az áldoztatókonátnál. Hátralökik a többit, büszkén mutatva egyesületi jelvényeikre. Ha közösen vonulnak ki szentmisére, szentáldozáshoz, körmenetre és véletlenül egy gyanútlan «nem egyesületi» közéjük keveredik, szinte kidobják maguk közül! Ráordítanak, lökdösik, vasvillaszemekkel néznek rá és hencegve, szeretetlen hangon mondták : «Csak egyívűsének jöhetnek ide». Hát bizony , aki ilyet lát és hall, az nem épül, nem ad vágyat, hogy szintén belépjen az egyesületbe ! Inkább visszataszító lesz előtte ez az egyesületi tömeg és nem lépne be a világért sem abba az egyesületbe, ahol olyan szeretetlenül, modortalanul, ru ha még gorombán is viselkednek. Kedves egyesületi tagok, sohse legyünk ilyenek ! Ha közös ájtatoságjunkba belekeveredik egy «nem egyesület?» és előre áll a templomba, vagy köztünk akar áldozni, hagyjuk ! Nem árt vele senkinek ! Vagy ha éppen nagyon zavarná — pl. körmenetnél — az egységes csoportot — akkor is a legnagyobb szeretettel, udvariassággal kérjük (és ne parancsoljuk!), hogy csatlakozzék a tömeghez, mert ez zárt csoport. Higgyük el: nem baj az, ha valaki jelvény nélkül ottmegy az egyesületi csoportban, —• bár nem tartozo« oda. De az már nagy baj, ha a durva, szeretetlen kilökdösés miatt éppen mi leszünk okai, hogy az illető visszafordul, nem vesz részt az áhítatgyakorlaton azért, mert elvettük a kedvét tőle. Amikor pedig nincs kimondottan közös egyesületi cselekmény, akkor egyáltalában nincs joguk elvárni az egyesületi tagoknak, hogy nekik adják át a helyet vagy az elsőséget a templomban, a gyóntatószéknél, az áldoztatókorlátnál. A hívek tömegét viszont arra kérjük, hogy ha egy vallásos egyesületnek zárt, közös csoportja együtt vonul fel, szerényen és udvariasan engedjék őket kijelölt helyükre, ne álljanak be közéjük és ne sértődjenek meg, ha szeretettel és udvariasan figyelmeztetik őket, hogy ez külön csoport. Főleg a nőket kérjük, hogy amikor férfiak gyóntatása, áldoztatása, vagy pl. búcsújárás van, vagy nekik szóló előadássorozat, akkor ne sündörögjenek közöttük ! Azért írják ezt csak a nőknek, mert a férfi úgyis magától kifut a templomból, ha csupa nőt látott. De a nőknél előfordul — mivel otthonosabban érzik magukat a templomban —, hogy ott szeretnek sündörögni akkor is, amikor kimondottan férfiaknak szóló előadások vagy áhítatgyakorlatok vannak. OtvasjuA, t £ er/e3,tzi!X6 ,G Szio"~ujsá$ot í