A Szív, 1957 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1. szám
A SZÍV — 2 — 1957. január AZ ÜNNEP HIVATALOS NEVE : Epifánia, az Úr megmutatkozása. Az embertest fátyla mögé rejtett messiási és isteni méltóságát megmutatta, kinyilvánította az Úr! Hármas megnyilvánulást ünnepel ma az Egyház. Mindegyik jelentős állomás és új kiindulópont üdvösségünk történetében. Első a Messiás megnyilvánulása a pogány világ előtt: csillag hirdette őt Kelet népeinek. A második megnyilvánulás Jézus keresztelésekor történt: isteni szó hirdette Jézusról: « ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok ». Ez volt Jézus messiási beiktatása. A kánai menyegző volt a harmadik megnyilatkozás színhelye: csodatevő, isteni hatalmát ekkor mutatta meg először az Úr. A szentmise evangéliuma az első megnyilvánulást beszéli el. Kik voltak a mágusok ? Három mágus jelenik meg a szemünk előtt. A legendaszövő képzelet nevüket is tudja. Az evangélium nem említ se nevet, se számot. Mágus: csillagász, természetkutató tudós, bölcs ember. Kelet népei csillagimádó népek voltak. Látták, hogy életük mennyire függ a nap járásától, a tengerek mozgása, az élet továbbadása a hold fogytától-növekvésétől. Más a csillagok állása tavasszal és más ősszel. Nem mindegy, hogy milyen csillagzat alatt vetik el a magot és milyen csillagzat alatt születik a gyermek. A titokzatos égi hatalmak és a számok, az égimértani formák között összefüggéseket láttak. Egy személyben papok, tudósok és bölcsek voltak a mágusok, jelek értelmezői, sorsok tanácsosai és irányítói. Ma tudományunk messze túlhaladta az övékét, egyben azonban nem múlta fölül őket: ők az Isten titkainak, az Isten akaratának a fürkészei voltak. A csillagok csak azért érdekelték őket, mert az Isten jeleit látták bennük. — A csillagok ma sem változtatták meg ezt a természetüket. ..Ma is jelek: az Idő mérői és az Örökkévalóság jelképei. Ma ötméteres lencsékkel vizsgáljuk pályafutásukat, számsorokkal fejezzük ki mozgásukat. És itt megszűnik minden kutatás. Pedig a létkérdés pontosan itt kezdődik: ezek a számok valamit mondanak! De ez a nyelv már nem a tudomány nyelve; ezen a határon túl a vallás birodalma kezdődik. A technika és a tudomány nem ellenségei az Istennek. Isteni gondolatok megvalósítói azok,. De a technikába és a tudományba elmerülő tudósok és embermilliók gyakran fordítanak hátat az Isten világának és lesznek lassan-lassan az Isten ellenségei. Míg szaktudományuk szűk körű fényénél elkáprázódnak (mint az autólámpa fényébe került nyúl éjjel), vakok lesznek a dolgok mélyebb értelme iránt. Fölényes gőggel a babonák világába utalják az ember legmerészebb vállalkozását, hogy elérje az Istent, és az egész világon fordítson egyet, az Isten felé . Tudósnak talán nagy tudósok, de a bölcseségnek a szilánkját is hiába keressük náluk. Annyira tele van a fejük, hogy a leglényegesebb kimarad, — és végzetesen hasonlítanak az üresfejűekhez. Isten nélkül üres az ember. Ma ez a szellem uralkodik el rohanó világunkban, a saját fejünkben. Ma látjuk a csillagokat, de ki meri mondani, hogy látjuk csillagát... Miféle csillag jelent meg a bölcseknek? A Szentírás katolikus magyarázói megoszlanak. Vannak, akik egy csillag csodás megjelenéséről beszélnek: az Isten a csillagok menetrendjét egy időre megváltoztatta és egy ünnepi különjáratot ikatott be. Mások azt mondják, hogy egy üstököscsillag futott át az égen, egyike azoknak, melyek soha többet vissza nem térnek. Egyesek szerint két csillag, — Szaturnusz és Jupiter — rendes pályafutását folytatva, Krisztus Urunk születése után május 20-án, majd még egyszer okt. 17-én egymás közelébe került az égen. Ez a rendkívülien ritka alakzat a csillagjárás értelmezésének keleti szabályai szerint rendkívüli ember születését hirdette. A csillag járása Izrael földje felé mutatott. A bölcsek visszaemlékeztek ősi, szent jövendölésekre: valamikor régesrégen Messiást ígért az Isten... Ki ez az Isten-küldötte király, hogy aranyat ajánljak neki népem nevében— kérdezte az egyik bölcs, és útnak indult. Ki ez az Isten-küldte ember, a siralomvölgy új lakója, a Fájdalmak Férfia, a szenvedés hőse, — kérdezte a másik és keserű mirrhát készített, temetésére. Ki ez az újszülött, — kérdezte a harmadik, csak Isten lehet... Talán sokistenhívő volt ez a mágus, de mindenesetre mélyen vallásos ember. Félő tisztelettel és örömmel gondolt az újszülöttre, és tömjént véve ajándékul, elindult megtalálására. Az Isten hívta őket: ők elhagynak mindent és nekivágnak az útnak. Idegen földön, sivatagon át... Csak azért, hogy hódolatukat bemutassák és ajándékaikat átadják Annak, aki az Úr nevében jön. Az Isten tévedéseiket, kezdetleges tudományukat, egyszerű vallásukat használta föl a maga megismertetésére és kinyilatkoztatására. (Az emberiség vallási gyermekkorában az Isten nem szólhatott hozzánk másképp, mint gyermekkorunk nyelvén.) De sem vallásuk, sem szent életük nem vezette volna őket a Megváltó felismerésére és szeretetére, ha nem az Isten Lelke világosította volna fel őket és ha ők nem adták volna át magukat teljesen az isteni fénynek. A Csillag hívása és a választott nép Heródes lelkében gyötrő emlékeket, kínzó gondokat, vad szenvedélyeket ébreszt a puszta hír. A « zsidók királya » messiási cím. De ő nem vár Messiást! Neki hatalom kell! Gyilkolt, rabolt érte (feleségét, három fiát ölette meg). Retteg még a vetélytárs gondolatára is. Nemcsak hatalmát félti. A büntető bosszútól remeg. Azért olyan kegyetlen, mert annyira retteg. Lelkiismerete marja és babonásan fél attól, hogy valaki is hangosan említse a bűnét; inkább beléje fojtja a szót, örökre. A Messiás holléte csak ezért érdekli; az írástudók tudományától ezért kér tanácsot. A papok és az írástudók jól tudják, hol kell a Megváltót keresni. De tudásuk terméketlen, nem fakad belőle tettes marad minden a régiben... — Az igazság erjesztő, felszabadító, nemesítő erejét unalmas közhellyé laposítják. Az igazság eszük dísze csaknem gerincük és izmuk. Jeruzsálem népe fölfigyel egy pillanatra. Ezernyi szív őszintén vágyta az Urat. De a jóhírből csak az érdekesség, a szenzáció izgatja, nem az igazság. Harmadnapra minden hír megszokottá lesz és unalmassá válik. A tömeg az órának él és hamar felejt... Jaj a népnek, amely csak tömeg! mely csak kenyérosztó királyt, győztes bosszúállót és nem erkölcsi megváltót keres! És mit ér a szervezettség, ez a társadalmi csontváz, ha nem éltetett a közös erkölcsi ideál? Az egyetlen Szabaditól a csillag fénye mutatja a hívő és tiszta szíveknek. ★ A bölcsek a Bölcseket követik. Aranyat, tömjént és mirrhát áldoznak az Úrnak: anyagi javaikat és testük erőit az Úr rendelkezésére bocsátják;—értelmüket és akaratukat nem engedik beleragadni a földbe, és a munkát is imaként emelik az ég felé; — sőt, vállalkoznak a szenvedés- és sorsközösségre is a világ Megváltójával. EVANGÉLIUM - MAGYARÁZAT Január 6. — Vízkereszt A NAPKELETI BÖLCSEK Amikor Jézus a júdeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek : « Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki. » Ennek hallatára Heródes király megriadt, és vele egész Jeruzsálem. Összehívta az összes főpapokat és a nép írástudóit és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. Azok azt válaszolták : « A judeai Betlehemben, mert így jövendölte a próféta : Te Betlehem, Júda földje, éppen nem vagy a legkisebb Júda fejedelmi városai között, mert belőled származik majd a vezér, aki népemet, Izraelt kormányozza. » Erre Heródes titkon hivatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag föltünésének idejét. Majd ezekkel a szavakkal küldte őket Betlehembe : « Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől. Ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki. » Azok, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük haladt, amíg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amint meglátták a csillagot, igen megörültek. A házba lépve megpillantották a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva hódoltak neki. Aztán felnyitották kincsesládájukat és ajándékot adtak neki : aranyat, tömjént és mirrhát. Miután álmukban utasítást kaptak, hogy vissza ne forduljanak Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. Mt. 2,1-12. cA “tudományok tudománya ”: EL-ELNÉZEM a kismacskákat. Még alig pár hetesek. Néhány nappal ezelőtt még alig tudtak lábra állni. De most már ide-oda futkosnak, egymást kergetik s játszanak egymással. A legérdekesebb dolog azonban tegnap történt: játék közben az egyik kismacska hirtelen hegyezni kezdte a fülét. Kis teste megnyúlt, szinte a földig lapult s úgy kúszott előre, mint a tigris, ha prédára bukkan valahol. Egész tegnapig nem láttam a kismacskákat így viselkedni. Csak tegnap kezdték el. Ki tanította őket erre a művészetre ? Az öreg macska ? Aligha, hiszen ez szelídebb volt ezekben a hetekben, mint szokása lenne. Hát akkor honnan tudják a kismacskák, hogyan s mint kell viselkedni, ha egeret látnak ? ! Benne van ez már a vériben, — mondaná erre a magyar nép. Hát igen. Csodálatos is az, hogyan minden a vérükben van az állatoknak. A hangya szorgalmas előrelátását és a méhecske mérnöki képességeit már évezredek óta figyeli és csodálja az ember. Nem is szólva a halak és madarak bámulatos ösztönéről. Ki tanította az állatokat erre a nem mindennapi ügyességre és bölcseségre? És ki tanítja a madarakat énekelni? A növényvilágban hasonló csodákra bukkanunk. A búzából mindig búza lesz és a körtefa még véletlenül se terem cseresznyét. A parányi magban, mit a földbe vetünk, benne van már az egész fa: törzsestül, ágastul, levelestül, virágostul, gyümölcsöstül. Mert még a természet is láthatatlan törvényeknek engedelmeskedik. Ezek a törvények teszik lehetővé a tudományokat és a mi életünket ! Ugyan ki adja a pici magba azt a csodálatos erőt, hogy terebélyes fává legyen, szívgyönyörködtető virágot teremjen és ízes-színes gyümölcsöt érleljen? Vagy ki ne hallott volna már az úgynevezett génekről ? Ezek a gének (Darwinnak még csak sejtelme se volt róluk!) olyan elképzelhetetlenül aprók, hogyha össze tudnók gyűjteni valamennyit, ami az életet a földön lehetővé teszi, az mind elférne egy gyűszűben ! S mégis: a génből és társából, a kromozómából, jut a földön lévő valamennyi élő sejtbe. Ez a gén állapítja meg minden élet jellegét. Elképzelhetetlen ugyan, hogy egy gyüszűnyiből kétmilliárd embernek juthasson, mégis, az, hogy jut, ma már nem kérdés. Mivel lehet ezt megmagyarázni ? Hogy néhány millió atom a legparányibb génbe zárva hogyan uralkodhatik a földön az egész élet fölött; ezt csak az alkotó szellemmel tudjuk megmagyarázni. Ki merné ezek után azt állítani, hogy mindez a « véletlen » műve ? Próbáljuk meg egyszer abbahagyni a munkát vagy egy évre. Vájjon lesz-e magától kenyér, cipő, könyv, ház, vagy akár csak egy gombostű is? Minden alkotás föltételezi az alkotót. Aminthogy nehéz volna egy órát elképzelni az órás nélkül, úgy a világot is nehezen tudnánk megmagyarázni Teremtő nélkül. Minél szebb, minél tökéletesebb valami, annál nehezebb annak még a gondolata is, hogy csak úgy magától lett. Márpedig még az iskolásgyerek is tudja, hogy nincs tökéletesebb a teremtett világ csodájánál. Még mesének is rossz annak puszta föltevése is, hogy az egész világ, a benne uralkodó törvényekkel, renddel, szépséggel, «csak úgy» lett. Tegyük föl, hogy tíz, sorszámmal ellátott pénzdarabot teszünk a zsebünkbe és ott alaposan összerázzuk. Próbáljuk most sorrendben kihúzni a zsebünkből, de úgy, hogy mikor kihúztuk és megnéztük, rögtön vissza is tesszük. A valószínűség, hogy az egyes sorszámot húzzuk ki: egy aránya a tízhez. De ha arról van szó, hogy először kihúzzuk az egyest s rögtön utána a kettest, akkor már a valószínűség : egy a százhoz. Háromnál az arány már: egy az ezerhez. Hogy egymás után húzzuk ki az egyest, kettest, egészen a tízig, a valószínűség mindössze : egy a milliárdhoz ! Az életnek annyi lehetősége van, annyi fontos előföltétele, hogy a dolgoknak egymáshoz való viszonyát a véletlen semmiképpen sem határozhatja meg... A TERMÉSZET TELE VAN titokzatosabbnál titokzatosabb törvényekkel. A tudomány mindmáig nem volt képes földeríteni vagy csak lejegyezni valamennyit. A dolgokon elomló szépség s a minduntalan átcsillanó arány és összefüggés minden korokban csodálkozással töltötte el nemcsak a művészeket, költőket és szenteket, hanem még a műveletlen, barbár népeket is. Pedig a modern tudomány egyre meglepőbb fölfedezésekkel áll az ámuló emberiség elé. Soha nem sejtett csillagködök lesznek láthatóvá az óriási csillagászati távcsövek lencséjén; az atomvilág félelmetesen szép titkai előtt meg egyenesen dermedten áll a modern ember is. A tudósok azt állítják, hogy valami rejtélyes mozgás, fejlődés, « evolúció » megy végbe a mindenségben. A kezdetben csak egyszerű, kezdetleges sejtekből lassú, de kimutatható fejlődés észlelhető egyre tökéletesebb formák és életmód felé. Talán úgy van ez, mint a fa esetében : a parányi magból hatalmas fa nő (s ezen senki se csodálkozik!), úgy az egész mindenségben is egyszerű sejtekből fejlődött volna ki hosszú, hosszú évmilliók alatt a ma ismert világ teljes szépsége és pompája. Minden jel arra vall, hogy ez nem csak úgy vaktában, találomra történik, hanem egy előre jól átgondolt terv alapján. Mintha valami nagy, titokzatos és végtelenül bölcs Értelem akaratának engedelmeskedne az egész mindenség. Ez a titokzatos Valaki, már ott a teremtés pillanatában, sőt már azt megelőzően, pontosan előre látta a fejlődés egész vonalát. Mintha ő oltotta volna bele az első sejtekbe a szükséges erőket és törvényeket (mindmegannyi az ő szent akaratának egy-egy megnyilatkozása) és azt a biztos célszerűséget, amely lehetővé tette a fejlődésnek és kibontakozásnak éppen azt a formáját, amelyet ismerünk, és amelybe mi is bele vagyunk foglalva. Éppen ez mutatja a Teremtő végtelen bölcsességét és hatalmát, hogy elég volt neki egyszer elindítani a világmindenséget útjára s azóta is az általa kiszabott cél felé tart a fejlődés egész vonala. A szentírás találóan fejezi ki ezt, mikor azt mondja Istenről, hogy puszta akarat a teremtés. « Akarta és lettek. » De nemcsak lettek; úgy lettek ahogy ő akarta. Az már a tudomány dolga, hogy lassan föltárja előttünk az isteni akarat megnyilvánulásának tökéletes és csodálatos módjait. Minél jobban ismerjük ezért a természetet, annál mélyebb bepillantást nyerünk az Alkotó titkaiba. A MATERIALIZMUS legnagyobb hibája és legtudománytalanabb baklövése az, hogy a szellemet a fejlődés végére teszi, mint a fejlődés termékét. Vele kellene kezdenie ! Mert a jelenlegi tudomány által fölfedezett fejlődés abszurdum, ha nem áll mögötte — azaz előtte — a Teremtő Szellem. A világmindenségben kimutatható összefüggés és egymásrautaltság teremtő Szellem létezésének egy további a bizonyítéka. S még egy figyelemreméltó dolog : egyre több bizonyítékunk van annak föltevésére, hogy az egész világmindenség központjában mi vagyunk. Mintha minden az ember felé tartana. A tudomány előbb-utóbb el fog jutni a fölfedezéshez : az ember nélkül nincs értelme a teremtésnek ! Egyedül az ember képes számot adni magának arról, hogy mi is történik tulajdonképpen a nagy mindenségben... Egy megcáfolhatatlan bizonyosság van a természet rendjében : t. i. hogy semmit sem öncél, semmi sincs önmagáért. Éppen ezért aki megáll a dolgoknál, az erőszakot követ el a valóságon és ellensége a teremtményeknek maguknak. Mert a dolgok végső értelme éppen az, hogy tovább utalnak önmaguknál. Ilyen értelemben a teremtett világ a legjobb tanítómester, mivel könyörtelenül Arra utal, aki bizonyságul rendelte őt a mi számunkra. S ez a dolgok végső rendeltetése : bizonyságot tenni. Arról, Aki nem olyan, mint a véges valóság. S így az egész mindenség egyetem nagy, néma vallomás... Az egész világ csak vallomás