A Szív, 2001 (87. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

2 2001 .január A SZÍV A Veletek és értetek z új évezred első évében ez a szalagcím ol­vasható lapunk címoldalán A Szív felirat alatt. Jézus nevében merjük ezt leírni, mert Isten szeretetének jelképe és forráspontja (A Szív) erre bátorít. Velünk és értünk dobog, velünk és értünk örül és bánkódik, velünk és értünk akarja tenni a jót egész éven, sőt, az évezredeken át. Mint ahogyan a Magyar Katolikus Egyházat áb­rázoló óriásplakát is iparkodik tudtára adni még nem igazán öntudatos gyermekeinek, hogy velünk és értünk munkálkodik immár ezer esztendeje. Az egyik legnépszerűbb és tekintélyes példányszámú katolikus havilapként, a magyar jezsuiták lapjaként évek óta szeretnénk ápolni és táplálni a magyarul beszélő katolikusokban és minden jó akaratú em­berben, hogy Isten velünk és értünk akarja ennek a világnak az üdvösségét, és hogy ez a vágy telje­sülhessen, szívesen veszi, sőt nem is nélkülözheti közreműködésünket. Nincs időnk arra, hogy elé­gedetlenkedjünk, hogy siránkozzunk, és arra sincs, hogy féljünk a jövőtől. Lássunk munkához bátran, közösen, nagy hittel, minden kishitűséget felülmú­ló reménységgel! A hit meg a remény persze alig­ha él meg a szeretet ösztönzése nélkül. Minderre sok szép példát szeretnénk fölvonultat­ni A Szív hasábjain 2001-ben. Közelieket és távo­libbakat. Ezúttal ennek a fönt vázolt törekvésnek egy ragyogó ís/co/a példáját kínáljuk szeretettel. (bé) A nyugat-bengáliai Dardzsiling bádogvárosában milliószámra nőnek föl teljesen kilátástalan sorsú gyermekek. Szüleik is írástudatlanok, a leg­alsó kaszthoz vagy még ahhoz sem tartozók. Ezek a gyermekek nyomorúságos bódéjuk körül tanyáz­nak addig az életkorig, míg elég nagyok nem lesznek, hogy terheket cipelhessenek, betont ke­verjenek, és más efféle munkával járuljanak hozzá ellátásukhoz. Közömbös arc­cal bámulnak a semmibe, éhesen, folyton és egyedül az „itt-és-most-szükség” szorítá­sában. Közülük, a legszegé­nyebbek közül gyűjtöttek össze a jezsuiták húszegyné­hányat. A rendszeres étkezés csábításával csalogatták be őket a Gandhiról elnevezett iskolába, amelynek az épüle­tét 1993-ban vásárolták meg. Hat év körüli gyermekeket hívtak, akiken még nem ural­kodott el teljesen a kilátásta­­lanság és a reménytelenség. Mégis kérdés volt, hogyan fej­lesszék ki az órát, az elektromosságot, vízvezetéket sosem látottakban az önbizalmat és az összponto­sítás képességét. Azt, hogy akarjanak figyelni akár egyszerre több dologra is! Nagyszerű ötletük tá­madt! Zenével, a zenére tanítással és rendszeres gyakorlással ki lehet fejleszteni ezt a képességet! Meghívták ehhez néhány volt diákjukat, vásároltak pár tucat hegedűt és kottatartót, és a Gandhi Ashram iskola ma messze földön is híres arról, hogy kiváló zeneiskola. Az írástudatlan kulik gyer­mekei Mozartot és Vivaldit játszanak kottából. És figyelmüket megosztják a hegedű húrjai, a vonó, a kotta, a karmester között, sőt, alkalmasint a fényképészre is rácsodálkoznak muzsikálás köz­ben. Akárcsak Bishwakarna Kushmeeta, ez a tizenegy éves kislány, aki már szólót is játszott India legnagyobb álla­mi vezetői és politikusai előtt. Isten minden embernek adott valamilyen tehetséget. Nemcsak akarja, hogy mind­nyájan eljussunk a teljes érettségre és a boldogságra, hanem képessé is tett mind­nyájunkat azáltal, hogy saját képére teremtett bennünket. Az indiai páriákat sem kevés­bé, mint azokat a gyermekeit, akik jó dolgukban nem tud­ják, mivel üssék agyon az időt. A Gandhi iskola tanulói sohasem láttak tele­víziót. De hegedülni megtanultak. És Mozart köze­lebbi ismerősük, mint sok általánosan túltáplált kortársuknak. Az ő tanítóik megértettek és meg is valósítottak valamit Isten akaratából. Edward JAcQ aire. SJ nyomán Egy jezsuita iskola a Himalája lábánál

Next