Világ, 1989. június-augusztus (1. évfolyam, 3-15. szám)

1989-06-22 / 5. szám

24 P­aks sok szempontból olyan, mint a vízlépcső. Nemcsak a döntési mechanizmus és a kör­nyezeti ártalmak miatt, hanem azért is, mert amint nagyobb nyilvánosságot kérünk, a szakem­berek arra kényszerítik az átlagembert, hogy szak­mai alternatívák között gyötrődjön. De talán vége már annak a korszaknak, amelyben energiagondja­inkat az illetékesek minden áron új erőművek építésével kívánják megoldani. Emlékeztetőül: a hosszú távú energiaprogram biztos és megdönthetetlen pontjaként említették még néhány hónapja is a „felelős vezetők” a Paksi Atomerőmű újabb két (egyenként 1000 megawatt teljesítményű) b­lokkjának megépítését. S csak az utóbbi hetekben erősödnek fel azok a hangok, amelyek szerint nincs szükség a több milliárdos beruházásra, mert... A konkrét érveket Práger Tamás, az Energetikai Tanácsadó Mérnök­iroda vezetője fejtette ki: — Nem tudjuk, hogy az ipar képes-e megújulni, és ha igen, milyen irányban. Bizonytalan, hogy a lakosság hány százaléka kényszerül anyagi okok miatt kikapcsolni a villanyórát. Ebben a helyzetben nem szabad alaperőművet építeni. Amikor irodánk elkezdte kutatni, hogy kik állnak a hangzatos kijelentések mögött — amelyek szerint 2000-re elfogy a villamos energia, ha nem bővítjük Paksot -, rá kellett jönnünk, hogy Magyarországon létezik egy atomlobbi, amely politikai eszközöket használ fel arra, hogy birodalmát növelje. A paksi bővítés kísértetiesen hasonlít a vízlépcső­re. A bővítés elhalasztása nem nyugtat meg, ugyan­is annak elismerését jelzi, hogy szükségünk van ilyen alaperőműre. Holott az országnak nincs pénze, belerokkanna egy többmilliárdos beruházás­ba. S igen nagy hiba volna az is, ha a villamosener­­gia-szolgáltatásnak több mint a fele Paksra össz­pontosulna. A meglévő erőműveket kellene jobban kihasz­nálni, amelyek összességében közel 3500 megawatt plusz villamosenergia-kapacitást jelentenek, s kor­szerűsítésük negyedannyiba kerülne, mint egy alap­erőmű építése. Ilyenek például a távhőszolgáltató rendszerekre alapozott, úgynevezett „kombinált ciklusú” erőművek, a meglévő ipari erőművek. A technológiai gőzt előállító vállalatoknál a gőz is átalakítható villamos energiává, továbbá a nagy melegigényű technológiával rendelkező vállalatok­nál, mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeknél a gőzmotor és a kipufogógáz is hasznosítható lenne egy kazán alkalmazásával. Nem szabad tehát elköte­lezni magunkat egy évtizedre előre alaperőművek mellett, amikor a jövőben több olyan, helyi energia­­ellátást kielégítő új lehetőség születhet, amiről ma még nem is álmodunk. Nem Práger Tamás irodája az egyetlen, amelyik megfogalmazta ellenérveit a paksi termeléssel kap­csolatban. A környezetvédelmi miniszter a Környe­zeti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Kft-t bízta meg egy „környezetkímélő” energiaprogram kidolgozá­sával. A minisztérium alapelve az, hogy a jelentkező igényeket minél kisebb energiaráfordítással kell kielégíteni, mert az energiafelhasználás és a környe­zeti károsodás között szoros az összefüggés. Az első lépésben tehát az igényeket mérték fel. Dr. Móga József, a kft cégvezetője a korábbi prognózis­sal szemben azt állítja: - Legalább egy évig csökkenni fog az energia­felhasználás. Ezt követően pedig addig, amíg a szerkezetátalakítás tart - tehát 1991-92-re stagná­lást jelzünk az energiaigényekben. Az átalakítás után azonban várhatóan ismét nőni fog, de a mi véleményünk szerint kisebb mértékben, mint azt mások eddig feltételezték. Mindebből világosan kitetszik, hogy legalább nyolc évig nincs szükség villamos energiát előállító új alaperőműre, de lehet, hogy később sem. Így az 1998-99-re halasztott paksi bővítés véleményünk szerint még további néhány évvel eltolható. A kft végül is kevésbé beruházásellenes, mint Práger Tamás, de szerintük is a meglévő lehetősé­geket kellene előbb kihasználni. (Furcsa, hogy ezt miként gondolhatták korábban másként — mások! Vagy lehet, hogy nem tudtak a „meglévő l ehetősé­gekéről?) Biztos, hogy a helyi energiaigények olcsóbban és jól kielégíthetők helyi energiaforrá­sokkal, mint egy hatalmas központból. Minden bizonnyal azért szorultak eddig háttérbe a helyi megoldások, mert energetikai rendszerünk gazda­ságirányítási modellünk tükörképe volt. Nem is annyira az energiaforrások kijelölése a nehéz - állítják a szakemberek -, hanem a lehetőségek gyors kihasználása. Éppen ezért ahhoz, hogy a magyar energiapolitika átállhasson egy nyugati típusú ener­giapolitikára — az igényeket kell csökkenteni... Végül is az, hogy kell-e Paks, Bükkábrány, s milyen mértékben van szükség a már meglévő erőművek bővítésére, attól függ, sikerül-e ténylegesen az ipari szerkezetátalakítás 1999-ig. Ha nem? Akkor akár jöhet az atom is... Nagy Andrea Erőművészet „A paksi bővítés kísértetiesen hasonlít a vízlépcsőre” Éveken át fenyegettek bennünket a szakemberek: ha késik a Paksi Atomerőmű továbbépítése, az ezredfordulón energia nélkül maradunk. S most miért állítja Kapolyi László is az ellenkezőjét? Az ellenkezőjét állítja egyáltalán? Kapolyi László volt ipari miniszter, majd kormánybiztos enyhén szólva meghatározó szerepet játszott energiapolitikánk alakításában Szükség van-e Pakson az újabb többmilliárdos beruházásra vagy sem? Egyelőre elhalasztották az építkezést... 1989. június 22. VILÁ<

Next