Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1873-01-01 / 1. szám
fája a kereszt, mely szüleik sírját jelzi. Oh! csak a szenvedők, csak az elhagyottak tudják, mi volt egy év rájok nézve ! A szenvedések szakadatlan lánczolata megtanította őket ; tűrni s jobbat reményleni. Szerencse, hogy sokkal több a szenvedő, mint boldog. Boldog ? tán ilyen nem is létezik ? Attól függ, mily felfogásunk van a boldogságról. — Én saját szemüvegemen szoktam nézni az embereket, kerestem a boldogságot s mit találtam ? — Oh ! a boldogságot sokféleképen magyarázzák az emberek! De az én szemüvegem egészen mást mutatott. Láttam az önhitt, pöffeszkedést, mint mosolyog az elzárkózó szerénység fölött. Láttam a boszantóan hiú üresfejűséget, mint neveti ki a jogos önérzetet! Láttam a kapzsiság elégült vigyorgását összegyűjtött kincsei mellett. Láttam a cynismust és jellemtelenséget orgiákat ünnepelni a jellemszilárdság sirjánál. Láttam a hazafiatlanságot s árulást magasztaltatni, mig a szeplőtelen hazafiság számkivetésben kesereg. Láttam, miként jutalmaztatik a bűn, sárba tiportatik az erény ! Láttam mindezt, láttam, hogy a pöffeszkedés, üresfejűség, kapzsiság, cynismus, hazafiatlanság s bűn előtt hajlong a világ, de nem irigyeltem ezen tiszteletet tőlök. Én a lenézett szerénységet, a mellőzött tehetséget, az elnyomott szegénységet, a jellemszilárd állhatatosságot, a szeplőtelen hazafiságot még szenvedéseiben s üldözésében is oly nagynak, sőt épen akkor legnagyobbnak láttam, midőn a hitványság leginkább diadalmaskodott. S ez az, miben én a lefolyt év hitványságai mellett, a jövő évnek vigasztaló oldalát látom. Lehetetlen, hogy a jövőbe ne nézzünk reményteljes várakozással. Lehetetlen, hogy az erény ne diadalmaskodjék a bűn fölött. Lehetetlen, hogy hazánk sírásói vezessék sokáig hazánk sorsát. Óh! az árvának nincs karácsonyfája ! Fontolják meg ezt jól! Nekünk e haza szeretett anyánk! s mi nem akarhatjuk, hogy azon emlékkő mely hazánk siriratát viselendi homlokán, legyen karácsonyfánk. Ez bátorítson minket a jövő év küzdelmeiben. A hazaszeretet legyen a világító oszlop, mely felé irányozzuk minden lépteinket. Ez legyen azon czél, mely előtt hátrálni kell minden más érdeknek. Vigyázzunk, hogy egy év múlva már elmondhassuk a német nemzet nagy költőjével : All’ meine Freuden hab’ ich dir geschlachtet, Jetzt werf ich mich vor deinen Bichterthron, Nur deine Güter hab ich gross geachtet! Ezen reményben boldog uj évet kívánunk tisztelt olvasóinknak ! Hedry Bódog: Szentimrei Elek országgyűlési beszéde. (Az 54 millió kölcsön ügyében.) T. Képviselőház ! Alkotmányos állapotunkat nem a legkedvezőbb színben tünteti elő azon körülmény, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatra adandó szavazatomat indokolni vagyok kénytelen. Ha kormányunk az alkotmány helyreállítása óta követett politikájával az ország egy nagy részének bizalmát megnyerni képes nem volt, úgy a rendszerességet és szakértelmet nélkülöző, könnyelmű pénzügyi politikája és gazJa ■ -ffdálkodásával a nemzet minden elfogulatlan fiának aggodalmát és megdöbbenését jogosan idézte elő. Ugyan ez aggodalom és megütközés olvasható ki a pénzügyi bizottság jelentéséből, melyet annak — általam nagyra becsült — előadója a kormány iránt viseltető legjobb akaratánál fogva sem kísérte meg eloszlatni. Ha e kormány a bizalom bármi nemét magában foglaló pénzművelet megtehetésére kérne felhatalmazást a képviselőháztól; honpolgári kötelezettségemből folyó kötelességemnek ismerném hozzájárulásom megtagadását, azonban az előttünk fekvő javaslat, fájdalom — nem az ország anyagi vagy szellemi fejlesztésére fordítandó kölcsön összeg felvételére, de nagy részben még az előbbeni hongyűlés által elrendelt kiadásokból eredő tartozások kielégítésére, és részben az állam - administratio kikerülhetlen s elodázhatlan költségeinek fedezésére kéretik. T. képviselőház! Tagadhatatlan hogy az ellenzék nem részese ezen hazánkra súlyosodó szerencsétlen pénzügyi operációknak, és jogosan remélhet elismerést s bizalmat azon nemzettől, melyet ezen sajnos esély bekövetkezésére előlegesen figyelmeztetni elég belátással bírt. Azonban a nemzet törvényes hongyülésének meghatalmazása folytán a nemzet törvényes kormánya által csinált adósság megfizetése, nézetem szerint éppen olyan elutasíthatlan követelménye az alkotmányos kötelezettségnek, mint a törvényhozás által — bár hozzájárulásunk, sőt ellenzésünk — ellenére alkotott egyéb törvények iránti köteles engedelmesség, és én az alkotmányos érzelemtől indíttatva, a tárgyalás alatt levő javaslat ellen nem szavazhatok, annyival inkább, mert a kormányzás lehetőségét nemzetem bármely leendő törvényes kormányának meg kívánom őrizni, s végre mert hazám hitelének csorbítását eszközlő cselekményre soha szavazni képes nem volnék. Az elmondottak után magamévá téve Tisza Kálmán n. t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot, a szőnyegen levő tvjavaslatot az általános tárgyalás alapjául elfogadom. Újévi lapdacsok. (Melyekért nem örömest fizetjük a hatost.) Kétségbevonhatlan, hogy 1867 óta nagyon kemény arczbőre van a magyar embernek, — a pir meg nem látszik rajta. Itt s ez borzasztó szerencse, mert pirulnunk kellene mindig. Tudjuk, hogy a közös ügyek szentesítésekor miniszterileg kimondatott, hogy a magyar ember tudatlan, neveletlen, szamár, miért is Bach ivadékait meg kelle hagyni hivatalainkban, hogy persze német nyelven kultiválják továbbra is a nyers magyar tehetségeket. Azóta öt év telt el s valóban kétségbe kell esnünk a magyarok keményfejűsége fölött, mert ez idő szerint még mindig német az ügykezelési, a hivatalos nyelv, úti figura docet: TÁRC 2 A. (10 aranynyal jutalmazott beszély.) — írta Posta Sándor. — I. A sors éppen úgy akarta, hogy összekerüljenek Csókabányán; neveik hasonlóságánál fogva egész rokonságot tartottak, jó barátságban éltek egymással; — és ez a paradicsomi állapot igy tartott volna örök időkig, ha — — — Zerghe vastagnyakú kálvinista volt, de azért Zerghe sem volt kevesebb ember hit dolgában, habár orosz vallású volt is. Jó barátok voltak ugyan, de néha mégis találtak ebben is kivetni valót: Zerghe meg nem állhatta, hogy ki ne tréfálja azt a sok füstös szent képet, melyekkel az orosz templom tetőtől talpig be volt aggatva ; viszont Zerghe nem mulasztotta el Zerghét „madárhitűnek“ elkeresztelni, amiért hogy a reformáta szentegyház nagy tornyán egy ékes kakas volt a czimer és a szélmutató. — No de utoljára is, ez csak tréfa volt, mert hát — üsse a kő ! — úgy is egyre megy: akár a tiszteletes urnak, akár az orosz pópának fizesse az ember a stóját. Politikai nézeteikben már sokkal makacsabbak voltak. Zerghe határtalan bámulója volt a fennálló intézményeknek, kész lett volna egy szál botra kihívni vendégeit egyenként vagy összesen, mikor azok valami nem kedve szerinti dologról politizáltak vendéglőjében. — Zerghe? — ő ellenkezője volt Zerghének, valódi ellenzéki hazafi, már hitvallása is magával hozta, hogy ellenzéki legyen, hogy protestáljon. Azon a napon szidta a keserű világot, amelyen német szót hallott ; ilyenkor még az ebéd sem esett jól neki. Mindkettő azonban jó hazafi lévén, nem becstelenitette egyik a másikat azért, mert ellenkező politikai nézettel birt. S így ők békés ismerősök és rendszerető polgárai lettek volna Csókabányának, ha véletlenül mindketten nem lettek volna jó barátjai boldogult Bársony Tamás urnak. Mig az öreg Bársony Tamás élt, ott mindennap találkoztak és az emberek nem győzték édes testvéri szeretetöket dicsérni. "Vala pedig istenben boldogult Bársony Tamás igen gazdag ember; Csókabányán az első úri család feje, ami annyit jelentett, hogy volt két bányája, melyek nagy mennyiségű aranyat és ezüstöt szolgáltattak évenként; továbbá, hogy a város kellő közepén a főpiacon több emeletes háza is volt, melyek mindenekkel el voltak látva, amik csak egy úri háztartáshoz szükségesek. Az öreg ur jól szeretvén élni, nem kímélte kényelmére a költséget, annál kevésbé, mert szép leányára, a gyönyörű Malvinra, hogy még szebb legyen s emlegessék messze földön is, gondos atyai szivének sugallatában rárakta volna a termőföld minden kincseit, sőt magát a csillagos mennyországot is. Nem csoda hát, ha roszul esett neki, mikor bekopogtatott az elmaradhatatlan halál ; szörnyen fájlalta, hogy itt kell hagynia leányát, kit jobban szeretett a jövendő élet sejtelmes örömeinél. Víg jókedvű ember létére is sokat törődött azon, hogy halála után kire marad a szép Malvin, ki fogja gondját viselni, ki fog rá vigyázni ? — — Csinált tehát végrendeletet, melyben Malvint gondos gyámság alá kívánta helyezni. A gyám kezeit nagy furfangosan megkötötte,amennyiben a jövedelmek”kezelését nem rá, hanem a megyei központi árvaszékre ruházta. Azonban, hogy a gyámnak is érdekében legyen Malvinnal jól bánni, kikötött neki azon időre, midőn Malvin saját jó szántából érdemes férfiúhoz meneni nőül, igen szép gyámnaki jutalékot. Ez intézkedései által némileg megnyugtatva, szép csendesen elaludt az urban. A halott aludta örök álmát, de azt élők virasztották. A közgyámhatóság mindjárt rátette felhatalmazott kezeit Bársony Malvin árva ügyeire. Végrendeletet keresett, és meg is találta azt a beteg ágya mellett álló éjjeli szekrényében. De vajha ne írta volna azt a végrendeletet Tamás úr, vagy ha már írta, hát nem reszkető kézzel! A közgyám felbontotta az öt pecsétet és olvasni kezdett. Nehéz volt kitalálni a betűk értelmét, mert azok valóságos hieroglyphek voltak régi századokból, vastag kalamussal írva, nem mostani nemzedék számára. A közgyám jó szerencséjére bízta annak végig betűzését, nagy nehezen, hosszú fejtörés és nem csekély nyelvismeretek után sikerült neki az egészet megolvasni, kivévén a legfőbbet, a gyám nevét, — azt felderithetlen homály födte, mint az ázsiai okiratok kulcsát , csakis találgatni lehetett. — De engem ugy segéljen: — Zerghe ! — Vak, aki nem látja, hogy az Zerghe! — Már hiába, ha perspektíván nézed is, az mindig csak Zerghe marad. As a két jó barát összeszoritott ököllel kívánta volna már egymásnak megmagyarázni az írás értelmét, ha a törvény embereinek jelenléte köteles tiszteletre nem inti őket. Itt kezdődött gyűlölségök, — és csak azért, mert hasonló nevük volt. Ha ezt tudja néhai Bársony Tamás úr, a magyar