Abauj-Kassai Közlöny, 1883 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1883-08-02 / 32. szám
XII. évfolyam 1883. Kassa, augusztus hó 2-án, 590—32. szám. szerkesztőség és kiadóhivatal : Kovács utcza 7. sz. a városház háta mögött. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelent minden csütörtökön. ABAUJ-KASSAI . * •• •• Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételeit helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve . Egész évre.. .0 írt — ki. Félévre..........3 „ — „ Negyedévre . .1 „ 50 „ I.Urrtetési díj 5 hasábos petitsorért 5 kr. Itóljogdij hirdetésenként 30 Kr. Nyilttór 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a szerkesztőséghez bérmentre intézendők. "IMI A tiszaeszlári tragoedia. Mily lelki megnyugvással kiálthatott volna most fel zsidó és keresztény : hál’ istennek, a függöny legördült, a tragoedia be van fejezve .Vétkesek voltak a tragoedia hősei ? Bűnhődtek. Ártatlanok voltak ? Menekültek. Az igazságnak elég tétetett. • A zsidók közt aránylag van annyi gazember — ha nem több — mint a keresztények közt. Mégis ki látott zsidó gazembert a színpadon ? Nem hunezut zsidót vívni a színpadra, de csak kimondani is e szót: zsidó, — hosszú éveken át határos volt a fanatizmussal, vallásgyűlölettel, faji harcz szitásával, az egyenlőség lábbal tiprásával, hazaárulással. Még a „Mózes vallású honpolgár“, „izraelita polgártárs“ titulusokat is czukorral kellett vegyíteni. És mi ezt megtettük mind; kedvükben jártunk, édesgettük, hatalommá hagytuk nőni . . . hátha ez a hatalom az ország hatalma lesz ? ! Igen : zsidó országé, de nem Magyarországé. Népünknél türelmesebbet nem hord hátán ez a „vak csillag“. A zsidó uzsorások, csalók és vérszopók nem falvak, de egész megyék, kerületek lakóit tették koldusokká. És annak a mi jó népünknek soha sem jutott eszébe, a zsidó piócza, hanem csak Iczig, Náthán vagy Mózses. Istóczy éveken át irt, szónokolt, hirdette a vészt s Magyarország népe csendes maradt s hagyta Istóczyt kiabálni bolodjában. Jött a tiszaeszlári leány eltűnése, s millió között alig találkozott száz, aki hitelt adott, volna a vérvádnak. S most? Lehullt a fátyol szemeinkről. Nem rituális gyilkosságról * van többé szó. Ki hiszi, ki nem. Igaz, hogy most már fordított ji viszony s millió hivő esik száz nem hívőre. Hanem ez végtére is csak hit és nem tudás. A tudás az, hogy a tisza-eszlári büziperben megismertük a zsidókat. Megtudtuk, hogy rést ütöttek azon a váron is, mely minden nemzetnél bevehetetlen kell hogy legyen, — rést ütöttek az igazságszolgáltatás várán is. Amennyi szenny, amennyi piszok és undokság felmerült annál a nyíregyházi tárgyalásnál , az kétségbeejti a tisztalelkű embert, de nagy kérdést tesz a nemzet elé is, mert ha .. .minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs“, akkor Magyarország alapjában meg van mételyezve. A bírósági ítélet e holnap már tudva lesz. Valószínű, hogy a vádlottak valamennyien, vagy legalább nagyobb részben felmentetnek. Mi még a minden irányban felmentő ítéletet is nyugodtan, tisztelettel fogadjuk. Elfogulatlan bírói mérlegelés, elfogulatlan bírói meggyőződés szaland az Ítéletben, akár marasztaló, akár napirendre téró legyen az. Sajtó az az ítélet, ha bűnöst mond ; sajtó, ha azt mondja, hogy az igazságnak elég nem tétethetett.Igenis, ha a sakterek és hullausztatók felmentetnek : ez annyit jelent, hogy ártatlanságuk ki nem derülhetett, bűnösségük bebizonyítható nem volt, mert a gazok az igazság kiderítését pénzzel, csalárdsággal, erőszakkal s hitvány politikával megakasztották. Ezeknek a gazoknak bűnhődniök kell. S hiában is a fenyegetés, hogy ha a sakterek felmentetnek, akkor a bosszúállás következik. Van ő felettük magasabb hatalom is, amely nem dédelgeti a gonoszt, nem bérel tanút gyűjtött pénzen s nem veszi árendába a szaktudományt. A sakterligának gondja volt arra, hogy az ítélet, akár felmentő, akár marasztaló legyen, ne ezt a szent szót hangoztassa: „Béke.“ Megnyerhette volna ingyen, — vajjon lesz-e annyi pénze, amennyiért megveheti majd? Juris titium. A folyó évi országgyűlési nyári szünidő előtt rohamosan keresztül hajtott szünetelési törvényre hozott igazságügyminiszteri rendelet, illetve maga a törvény oly szűk keretbe szorította a két havi bírósági teendőket, hogy bíróságaink nagy része a maga javára magyarázván a szünidő alatt elintézni kötelezett tárgyakat, jóformán semmit sem csinál. Törvény értelmében a telekkönyvi ügyek szüneti tárgyat nem képeznek , az elintézést azonban csak akkor kívánhatjuk, ha az érdeklettre kiváló fontossággal bir, amit külön kérvény mellett okadatolni kell. ■* Van vidéki járásbiróság, mint tudom, olyan, mely azon elvet követi, hogy ő bizony nem szüneteltet semmiféle ügyet s minden érkezett ügydarabot éppen úgy elintéz, mint máskor, azon kivétellel, hogy kizárólag sommás ügyekben tárgyalást ezen hónap alatt nem tart, míg ellenben más járásbíróság gyűjti halomra a beadványokat, telekkönyvi, hagyatéki ügyeket, polgári pereket. A törvény köpenye alá bújva, véteknek tartja feldolgozói — gondolván, hogy majd letelik a két hónap, —a most fungáló bíró szeptemberben szabadságra megy — bejön a másik, hadd dolgozzék ő, — hiszen két hónapig úgy is eleget pihent. Melyik bíróság cselekszik helyesebben ? ítélje meg az olvasó. Vannak nagyobb ügyforgalmú járásbíróságaink, melyek két bíró mellett telekkönyvi hatósággal is felruházzák. Ha itt a szünidei bíró semmit sem dolgozik, csakis halomra gyűjti a két hó alatt beérkezett különféle természetű ügydarabokat, mennyi idő kell majdan a most két hóig szintén heverő bíró után bejövő bírótársnak, hogy a rendes kurrensbe jöhessen, akkor, midőn már napok is rövidebbek lesznek. Mennyit kell majd esténkint szemeit rontva a munkaasztal mellett görnyednie, de még a most heverő személyzetnek is miként kell iparkodni, hogy az expedíczió miatt panasz ne legyen ? Nem azért szólalok fel, hogy az idegen nemzettől átvett szokáson alapuló szünetelési törvényt egész általánosságában rosszalnám, mert lehet annak jó oldala is. Nincs oly rész törvény, mely helyes alkalmazás, illetve helyes magyarázat mellett jó és üdvös ne lehetne; de hogy egy törvény miképen alkalmaztassák , annak különfélekép való magyarázata egyes bíróságoknak szerintem meg nem engedhető. Igaz, hogy ezen nyári két hónap az, midőn legkevesebb a bíróságoknál az ügyforgalom, amennyiben a nép legszegényebb része s a földmivelők aratással, kaszálással foglalkoznak, s talán akadhat oly jólelkü (?) izraeli vadókíl is, aki korcsmái tartozásért a szegény földrivelőt aratás utánig is elvárja s ezen két hó alatt be nem pereli, kikötvén természetesen a kialkudott kamaton felül bizonyos mennyiségű életneműt. A törvény a fenyitő ügyeket is szüneti tárgynak rendeli. Ha most junius utolsó, vagy julius első napjaiban bejön a bíróság elé egy falusi elöljáró, TÁRCZA, uti karozok, III. (Rozsnyó-Krasznahorkai vár.) A diákot, aki cseresznyét lopott, legfölebb jól elverték, de egyéb baja nem esett; a professzorok is legrosszabb esetben lekaparták a tiz körméről, de ki nem csapták. A cseresznyelopás, ha a diák követte ii, ki volt véve az infamis csinyek sorából. Ha jól emlékszem, még meggyónni sem volt muszáj. Most, az uj büntető törvény életbe léptetése óta, nem tudom, hogy áll a dolog. Az én cseresnyés társam, akivel végigkószáltuk a partmenti cseresznyefákat mind, ott lakik most Rozsnyón. El nem árulom a nevét, mert nagy urnak készül a kérdés: vájjon a iuventutis virtus nem canonica defectus-e. Soha se lehessen azt tudni. Az 1861-iki márczius 15-én illumináltunk Rozsnyón — vélemény külömbség nélkül , kokárdásan mentünk a Templomba, seregesen Krasznahorka-Váraljára, hol a temetőben egy, a muszkáktól összeapritott vértanú honvéd : Hokky katholikus pap hamvai nyugszanak. Jött az 1862-ik évi muczius. hó 15-ike. Két 8 ik osztályú diák : özecskay és Kiszely bejárták a háztulajdonosokat s felkérték : 1 lamináljanak megest. Már ekkor ki volt hirdetve a nádi törvényszék. És a rozsnyói házi urak illumináltak. De nem illumináltak a kanonokok. Akkoriban a fekete (petrinus) papok esküdt ellenségei voltak Rozsnyón a fehéreknek. (Most nem tudom, úgy van-e.) Ahol és ahogy csak lebegett, szították ellenük a tüzet, sőt egyesek nem riadtak vissza a denueziani szolgálattól sem. A márczius 15-iki illuminácziót is feljelentette valami Markovich nevezetű kanonok. Öt hónapig tartott a vizsgálat közvetlenül a diákok, közvetve mások ellen. Egyre-másra hallgatták ki a háziurakat: igaz-e, hogy a diákok kényszerítették őket a kivilágításra ? Egy jó családban leánynak , Sprenger Lujzának, akihez mellesleg mondva, én szerelmes rigmusaimat irtam, de aki erről nem tudott semmit, a vallomása mentette meg diákjainkat a nagyobb bajtól. Egyik-másik tanárommal ennél keményebb dolgok is megestek ott akkor, de térjünk a jelenre. Rozsnyón létem alatt három látogatásra éreztem magamat kötelezve. Örömmel tettem mind a hármat. Az elsővel, kinél látogatást tettem, együtt jártam iskolába, együtt az önképző körbe, együtt az utczán s együtt — mint már említem — a cseresznyefákra. Azóta nem láttam, s hogy jelenleg Rozsnyón van , azt a rozsnyói kath. főgimnázium értesítője adta tudtomra. Kétszer is voltam nála s egyszer sem találtam otthon. Nála hagyott névjegyem hozzám vezérelte, üli társaimnak is nagyon megtetszett az öregedni indult szép férfi. Kerestük egymásban a multat, megtaláltuk a jelent, találgattuk a jövőt. A második látogatás diákköri gazdámnak, Appel Alajosnak szólott. Jómódú iparos volt hajdan , műhelyében 5—6 segéd varta az izmát. Most, mikor éles párjával a 70-ik éven bizonyára túl van , annyi munkának, fáradtságnak, nyugalom helyett az a jutalma, hogy a többi után, ami már elment, hajlékát is kergetik a feje felöl. Azt a kegyetlen „hess 14"szót megérezte az én lelkem is. Az öröm vezetett hozzájok, a bánat kísért ki az ajtó küszöbén. Dr. Maurer Arthurt, az „ezer mestert“, illő is volt, hasznos is volt hon nem léte miatt névjeggyel megtisztelegnek. „Állott elébe, s az ő indítványa folytán, az ő vezetése mellett jutottunk a krasznahorkai várba. Szent-Péter tisztjét Kraszna-Horkán Ónody gazdatiszt ur teljesíti. De módjával teljesíti. Nem hirtelenkedi el a dolgot. Meg is melegedtünk egy kicsit, a kulcsokat is elő kell keríteni, a vendégfogatok előállításához is idő kell — hát csak tessék beljebb kerülni ! Parancsot nem hallottunk, intést nem láttunk, pár pillanat alatt mégis ott volt a kvaterka. Asszonynak műve lehetett, aki csak ezután tette magát láthatóvá. Láthatóvá szívességének kifogyatlan teljében. Mikor már szokni kezdtük a helyzetet, előkerültek a kulcsok is, a két fogat is ajtó elé állt. Mi bizony feledtük volna a várat az ismerkedésnek miatta. Nyugatról kocsiuton kerültük meg a déli tájt s keleten bukkantunk ki a várhegy közepén. Jókai itt jártának nyomai meglátszottak az uj burkolaton. A gyalogjáró alig vesz öt perczet igénybe. A bejáratnál ágyucsövek bámulnak nyugöt felé. 300—350 év előtt szólott belőlök először az ellenség iránti halálos dördület; megtették a szolgálatot az 1848/49-iki szabadságharcban is ; egyet-mást közülök amolyan főúri fortélynál lehetett csak a bécsi arzenálból visszaszerezni, s most — az öntetőknek megörökitett neveikkel — csendesen, harczképtelenűl pihennek a megőrzött, a megtartott nemzeti becsület szikláján s néma áhítattal tekintenek az ősök csontjain nőtt rengő kalászokra. A várnak körülbelül egyharmad része lakható állapotban van. A szobák falai tele aggatva családi képekkel , régi bútorok, és fegyverek, hagyományok, ereklyék léplen-nyomon megállásra kényszerítik az embert.