Abauj-Kassai Közlöny, 1888 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1888-12-27 / 52. szám

XVII. évfolyam 1888. Kiadóhivatal Malomutcza 24. sz. Szerkesztőség : Fő-utcza 60-ik szám I. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. IWF“ Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A lap megjelen : minden csütörtökön. 841. —52. szám. Kassa, deczember hó 27-én, ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Politikai, közgazdasági és vegyes tartalmú hetilap. Az „Abauj-Tornamegyei tantestület“ hivatalos közlönye. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva, v. vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt—kr. Félévre ••• 3 „ — „ Negyedévre I „ 50 „ Hirdetési dij 4 hasábos petitsorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. 1 Fekete karácsony. Szürke, komor ég, sárral takart föld, köd fölöttünk, köd körülünk, mindenütt szent, piszok sár. Ez a világ, a karácsony színhelyének, szomorú képe a szent napon, a megváltó születése napján. Hova lettél te költészete a télnek ? Hol vagytok szép hótakart tetőink ? Hova lettél fehér palástba burkolt szép világ, hova ti bűvös-bájos téli képek, ti csillogó jégvirágok ? Köd fölöttünk, köd körülünk. Három nap adatott nekünk, hogy feledjük az élet ezer baját, hogy örüljünk és örömöket osszunk, hogy ünnepeljünk. A minket környező világ képe nem alkalmas arra, hogy ünnepi hangulatot, karácsonyi jó kedvet keltsen sziveinkben. Keserves, küzdelem teljes a mai ember élete és csak a könnyelmű, a jövővel nem törődő képes magát egészen, önfeledten az ünnepi örömnek átengedni. A szegény ember kunyhójában úgy, mint a koronás fő ragyogó palotájában a komor gond ütötte fel állandó tanyáját. A királyok aggódnak, a miniszterek tűnődnek a jövő felett, a gazdagok elálmélkodnak. Ne aggódjék, ne tűnődjék a szegény ? Belügyeink ép oly sivár képet tüntetnek fel mint a külügyi helyzet. A nemzet vállaira újabb és újabb terheket hárít az államkormány kifogyhatlan leleményessége — nem passzióból, — kénytelenségből. Egész Európa egy nagy fegyveres tábor. A nagy és kis államférfiak rajongnak a békéért és hogy ezt biztosithassák, sok millió katona áll fegyverben és sok, igen sok száz millió költetik el évenként. A nemzetek, az államok kulturális tevékenysége majdnem szünetel, mert nem telik produktív kiadásokra. Nálunk, hazánkban, hol minden téren rengeteg sok tennivaló van, még inkább érezzük az európai viszonyok desperátus, életsorvasztó, a haladást, a fejlődést lehetetlenítő hatását. Ködös, homályos, örömtelen a mi jelenünk és a jövő sem ígér javulást. A jelen előkészíti a jövőt. A jelen földjében vetjük el a boldog jövő magját. Milyen aratást várhatunk a sóvár, roszul mivelt, roszul gondozott talajtól ? Adhat-e az Isten áldást olyan gazdának, ki összetett kezekkel, kitátott szájjal várja az égi manna hullását ? De az Isten kegyelme kifogyhatlan, könyörületessége véghetetlen. Hozzá fohászkodunk a fekete karácsony szomorú napjaiban : könyörüljön a népeken, könyörüljön e nemzeten, rajtunk is. Teljesedjék az angyalok szózata: Dicsőség az Urnák a magasban! Béke az embereknek a földön! * Kivonat Abauj-Tornavármegye törvényhatósági bizottsága Kassán 1888. évi deczember hó 17-én és folytatva tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyvéből. 170. :------— szám. k. gyű. Hedry Lőrincz bizottsági tag fölemlítvén, hogy a Budapesten megjelenő „Budapesti Hírlap“ czimü napilap folyó évi deczember 6-án 337. szám alatt megjelent példánya „Nyílt sebek“ és „Kassai levél“ -----------------------------------------------------------------------------1 czimek alatti közleményeiben a vármegye főispánja ellenében indokolatlan s alaptalan támadás van intézve, melyről a vármegye közönségének minden egyes tagja sajnálattal és megütközéssel vett tudomást, — indítványozza, hogy a közgyűlés az említett indokolatlan és alaptalan támadások fölötti méltatlankodásának és a főispán személyes kormányzata iránti föltétlen bizalmának jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. Az indítványt a vármegye közönsége élénk helyesléssel egyhangúlag elfogadván, a „Budapesti Hírlap“ 1888. deczember 6 -i 337-ik számában a vármegye, főispánja ellen intézett indokolatlan és alaptalan támadás fölött méltatlankodását fejezi ki és egyúttal jegyzőkönyvileg ad kifejezést főispánjának személye és kormányzata iránt táplált föltétlen bizalmának. Kelt mint fent. Jegyzette s kiadta : ifj. Trammersberg László, tb. főjegyző. Hivatalos kenyérárak. Francziaországban jelenleg napirenden áll a kenyérnek hivatalból megállapított ára és a községi sütödék kérdése. Meg kell jegyeznünk, hogy az 1791 július 22-ki törvény a franczia polgármestereket feljogosítja a kenyér árát hivatalosan és általában kötelezően megállapítani. E joggal annyiban szokás élni, hogy a hivatalos ár megállapíttatik ugyan, de csak mint taxe officiense, azaz mint nem kötelező és pedig olykép, hogy a pékeknek szabadságukban áll a hivatalos áron vagy drágábban is eladni a kenyeret. A hivatalos árakkal elért tapasztalatok ugyanis azt dokumentálták, hogy alkalmazásuk egyedüli eredménye csak az volt, hogy a kenyér minősége rosszabbult anélkül, hogy ára lényegesen olcsóbbult volna. Teljes lehetetlen az egyes sütödék üzemköltségeit és így kenyerük előállítási árát unifikálni. A párisi szocialisták azonban nem nyugodtak, ismételve sürgették a hivatalos árak kötelezővé tételét Párisban, míg végre a községtanács indíttatva látta magát a kérdést újabb vizsgálat alá venni és e czélból bizottságot küldött ki, mely feladatának már megfelelt és tárgyalásairól terjedelmes jelentést készített. E jelentés arra a végeredményre jut, hogy élelmiszerek előállítása és eladására nem alkalmasak sem hivatalos árak, sem községi intézetek. A bizottság abban a nézetben van, hogy a hivatalos kenyérárakra vonatkozó törvényes határozatok megszüntetendők, mert alkalmaztatásuk által csak a kenyér minősége szenved, a kenyéripartól elvonatik a tőke, a kenyérkészítés minden haladása és így a kenyér árának olcsóbbulása akadályoztatik. Ugyan ily következményeket vonnának maguk után hivatalos húsárak. Községi malmok, sütödék és mészárszékeknek sokkal magasabb üzemköltségei lennének, mint a magánvállalatoknak és így csak új terhekkel járnának az adófizetőkre nézve. Ez utóbbi nézet indokolására megemlíti a jelentés a „Scipion“ nagy sütődét, mely a hadsereg-élelmezési igazgatóság tulajdona és 28 kór- és rokkantház részére szállítja a kenyeret. A sütöde nagyszerűen van felszerelve és a legjobb munkások és gépek felett rendelkezik. 1886-ban 4.574,315 kgr. búzát őröltetett, ebből kapott 3.414.000 kgr. lisztet, tehát a búza 75 százalék lisztet szolgáltatott. A kenyérre 3 millió 343,195 kgr. süttetett és az intézet a lisztből 459,490 kgr. kenyeret nyert, tehát 133 százalékot, míg a magánsütődék csak 127 százalékot képesek elérni. A költségek 1.220,207 frankra rúgtak, tehát került egy kenyér 0.27335 frankba, míg a hivatalos kenyérár átlag 0.334 frank, tehát magasabb volt. A jelentés azonban kimutatja, hogy a számításnál mily költségek maradtak tekinteten kívül, továbbá mely előnyöket élvez az állami intézet adók, gáz stb. czímén, melyekre más intézet nem számíthat. Ha mindez tekintetbe vétetik a kenyér kgrjának ára 0.347 frank, tehát magasabb a hivatalosan megállapított árnál. A párisi községtanács azonban erősen radikális és határozottan a szoczialisták pártján áll, miért is ezek óhaját nem veszi le egyszerűen a napirendről daczára, hogy a fentiek szerint ez lenne az észszerű eljárás. A községtanács nem hozza ugyan be a hivatalos kenyérárakat, de kiküldött egy újabb bizottságot, hogy foglalkozzék egy városi sütöde felállításának kérdésével. TÁRCZA. A próba. Midőn I. Napóleon fénykorát élte, s csaknem az egész Európát hatalmában tartva tetszése szerint döntött fel trónokat s emelt helyettök másokat, Spanyolország királyává testvérét, Józsefet tette. A spanyol nép nem nagy lelkesedéséssel fogadta az uj uralkodót, de kénytelen volt meghajolni a franczia csapatok szuronyai előtt s Murat, a főparancsnok, Nápoly későbbi királya, erélylyel és hathatósan támogatta a napóleoni spanyol trónt. Ennek daczára József király nem érezhette magát nyugodtan székvárosában, Madridban. A nemzeti párt fegyvert fogott és a legnagyobb elszántsággal küzdött a franczia hódítók ellen. A szevillai központi junta oszta a parancsokat s az ellentálló csapatok élén oly kitűnő katonák állottak, mint Mina, Moreno, D'Donéi, Empecinado, Ballasteros, kik Murat 300,000 emberének sok munkát adtak, s a franczia hadsereg összeköttetését a külfölddel gyakran sikerült elzárniuk. Egy alkalommal Murat rendkívül fontos sürgönyt akar Lissabonba küldeni, csakhogy az összeköttetés a kikötővel el volt zárva. Mivel pedig a sürgönynek okvetetlenül rendeltetési helyére kellett érkezni, a módon törték fejüket, mely szerint a felkelők éber figyelmét kijátszhatnák. Nagy zavarában Murat a madridi orosz követhez, báró Stroganowhoz fordult, miután az orosz czár síSlapoleon között barátságos viszony állt fenn. S Stroganow szívesen nyújtott segédként Muratnak, a sürgöny rendeltetési helyére juttatásában. — A lissaboni kikötőben horgonyoz egyik admirálunk Siniarin, — mondá, — Oroszország barátságos viszonyban van Spanyolországgal s nem kétkedem, hogy ha egy orosz futár megy Madridból Siniarinhoz, a spanyol fölkelők nem fogják azt feltartóztatni. Válasszon ki tehát egy megbízható embert, a kinek a szive helyén van , aki oroszul és németül beszél, közölje vele a sürgönyt szóbelileg, s küldje hozzám, én aztán ellátom orosz egyenruhával s a szükséges iratokkal s Isten nevében útnak bocsátjuk. Murat azonnal utána nézett, s akadt is egy fiatal tiszt, aki késznek nyilatkozott e veszélyes vállalatra. E tisztet Lackinsky-nak hívták, lengyel származású volt s alig tölté be tizennyolczadik évét. Murat csak pár perczig beszélgetett az ifjúval s azonnal tisztában volt vele, hogy emberére talált. Megadta neki a szükséges utasításokat, Stroganov ellátta orosz sürgönyökkel és igazoló iratokkal s a fiatal Lackinsky orosz császári testőri egyenruhában elindult megbízását teljesítendő. Az első két napon minden jól ment. Találkozott itt-ott guerillerosokkal, de ezek könnyű szerrel tovább bocsátották. A Tajo mellett, Talavera de la Reina közelében egyszerre rendezett spanyol csapatokra bukkant, melyeket Castanos tábornok vezényelt. Az első őrcsapat, mellyel találkozott, azonnal elfogta s a tábornok elé vezette. A fiatalember tudta, hogy utolsó órája ütött, ha ezek valamikép megsejtik, hogy ő franczia katona, erősen föltette tehát magában, hogy egyetlen franczia szót sem ejt ki, akármily csellel akarják is azt belőle kicsikarni. — Ki ön ? kérdé tőle Castanos tábornok francziául látható szemekkel figyelte Lackinsky vonásainak legkisebb mozdulatát. A fiatal ember azonnal tudott uralkodni azokon s a legnagyobb nyugodtsággal felelt németül: — Nem értem önt. A tábornok előhivata hadsegédét s általa folytatta a kihallgatást német nyelven. Lackinsky felváltva hol németül, hol oroszul válaszolt. Azalatt több felkelő tiszt gyűlt össze, kik szigorú arczczal méregették a fiatal embert, kiben kémet sejtettek. Végre előhívtak egy parasztot, ki nem rég’ járt Madridban . — Jól nézd meg ezt az embert, aki azt állítja, hogy orosz, s mi francziának tartjuk, — szólt hozzá Castanos. A paraszt Lackinsky arczába tekintett s felkiáltott: — Jól sejtették az urak, mert ez itt csakugyan franczia. Midőn nem rég Madridban jártamkor szénát kellett szállítanom a francziáknak, a szállítmányt éppen ez a fiatal tiszt vette át tőlem. Ezer közt megismerném . . . A fölkelők e tanúságra hangos szóval sürgették a fiatal ember felakasztását, Castanos azonban mérsékletre inté őket. — Ez a paraszt tévedhet, — szólt, — s nem lenne tanácsos egy meggondolatlan elhamarkodás által Oroszországot magunkra haragítanunk. A fiatal ember mindenesetre gyanús, s egyelőre itt marad, a mig igazolására több bizonyíték nem érkezik. Ezzel bezárták egy üres szobába s erős őrizet alatt tartották. A fiatal ember helyzete kétségkívül kritikus volt, amit még súlyosabbá tett az a körülmény, hogy húsz óra óta nem evett, átkozottul éhes volt s a fölkelőknek, a mint látszik, eszökbe sem jutott őt megvendégelni. Éhségtől elbágyadtan feküdt egyszerű pamlagán s a kimerültségtől elszunyadt. Egyszerre csak az ajtó megnyílik, egy gyöngéd női alak közeledik hozzája, kezét vállára teszi s halk hangon kérdi tőle : — Voulez-vous souper, monsieur, — akar-e vacsoráim uram ? Lackinsky fölrezzent e hangra s már nyelve hegyén volt a franczia válasz, midőn szerencséjére eszébe jutott, hogy francziáu il nem szabad értenie, különben ez a vacsora az utolsó lesz. Felült tehát a pamlagon s udvarias hangon németül kérdé : — Mit parancsol asszonyom ? A hölgy ismétlő a kérdést németül s az ifjú most már mohón felelte, hogy csak ide azzal a vacsorával, minél előbb ! — Látjátok, hogy nem franczia, — szólt a tábornok, midőn a nő kísérletéről jelentést tett neki s elrendelte, hogy vacsorát vigyenek a fogolynak. Habár a próbát kiállta, Lackinskyt nem bocsátották szabadon, éjjel is abban a szobában maradt. A fiatalember megadással fogadta sorsát , erősen remélte, hogyha el nem árulja magát, végre is csak szaba-