Abauj-Kassai Közlöny, 1905 (34. évfolyam, 1-81. szám)

1905-01-01 / 1. szám

2. oldal. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY Itasia, dec. 31. ==. A politikai helyzet. Tisza gróf legutóbbi bécsi kihallgatása kétségen kívül helyezte, ho­gy az agg királyt sikerült rá­bírnia a képviselőház feloszlatására ex lex­ben. Az eddigi megállapodások szerint a király január 2-án utazik Budapestre s az országgyűlést január 4. én oszlatja fel trón­­beszéddel A következő napon megjelenik az uj országgyűlés egybehívására vonatkozó királyi kézirat, valamint a belügyminiszer­nek az uj választások kiírására vonatkozó rendelete. Az uj országgyűlést február 15-re hívják össze. Az ország választó közönsé­gét a közeli választások foglalkoztatják, melyek mindenütt igen heveseknek ígér­keznek. Zetére ébred s a választó­polgárok nem hagyják magukat sem megvesz­­tegettetni, sem terrorizáltatni. Az egyesek becsületének össze­géből áll a nemzet becsülete. Közös kincs ez, vigyázzon tehát mindenki reá jobban, mint a szeme fényére s ha ez így lesz, akkor nincs mitől félnünk Sokat kell tehát jóvá tennie az uj esztendőnek, hogy a hozzáfűzött ve reményeinkben ne csalatkozzunk. A távol Keleten dörögnek az ágyak, folyik az ártatlanok vére , itt nálunk a zakatoló munka izzó hevé­ben, ezernyi gond között, küzdünk a megélhetésért, az alkotmányért. Mindezek a súlyos bajok, az el­múlt esztendő rovására esnek, eze­ket hagyja örökbe utódjának. Mégis bízunk benne, hogy ez az újév for­dítani fog a sors kerekén. A szép, csillogó remények hiúknak és csal­fáknak bizonyultak a legutóbbi esz­tendőkben, örül­ünk tehát, hogy még remélhetünk. Ha sok megpróbáltatá­son is kell átesnünk, a magyar erős­ségét ez nem csorbítja. A küzdelem erőt adott nemcsak arra, hogy fel­színen tarthattuk magunkat, hanem arra is, hogy nyugodtan várjuk a jövendőt, mert nem lehet, hogy a szerencse folyton kerüljön bennünket, hogy a csapások rendje meg ne sza­kadjon. Elértünk ahhoz a ponthoz, hol az emberi energia óriási hajlan­dóságot mutat a tettre, a­hol a vi­szonyok rosszabbodását tovább tűrni nem lehet. így köszöntünk téged, új esztendő ! Légy kezdete egy újabb korszaknak, a megelégedés, a boldogság korsza­kának ! Légy öröme minden honfiú­nak és honleánynak, hogy oly nehezen váljunk meg tőled, mint a­mily szí­vesen most várunk. A múlt év sok keserve, hazugsága, bűne, múljon el, mint egy rossz álom s ami kö­vetkezik, az a termékeny ébrenlét legyen. Ebben az értelemben kívánunk boldog újévet ennek a szegény nemzetnek. 1. szám. A külföld rólunk. (Válasz a „F­g.-nak ) Kassa, dec. 31. A F . december 28-iki számában ily címmel cikk jelent meg, mely a ,,Berliner Zeitung“ december 16 iki vezető közlemé­nyével foglalkozik. Elmondja, hogy a ber­lini lap a magyart kis hijja zsiványnak, rablónak nevezi Idézi a lapból, hogy a magyarokat az egész világon lovagias nemzetnek gondolják, de — „a lovagok és rablók között a határ ködös, szinte el­mosódik.“ És tovább folytatva szól: „Ha lovagiasoknak nevezzük a magyarokat, ne feledjük rabló jellegüket sem.“ — Tisztelt laptársunk közleménye e sorokkal végző­dik: „Csak azt kell sajnálnunk, hogy a magyar ellenzék j a december 13 ikihoz hasonló cselekedet4yel alkalmat ad ellen­ségeinknek arra, hogy rólunk, mint rablók­ról és barbárokról nyilatkozzék.“ Hollós Itt álljun­k meg egy kissé ! Tehát a F­g. pártpolitikai célra aknázza ki a Berliner Zeitungnak minket leki­csinylő, rágalmazó, hazug vádaskodását. Ezt a szennyest koránt sem kellene a politika marólúgjában nyilvánosan mo­sogatni Mert mi épen az ellenkezőt fogjuk a cikkből a F­g. fejére olvasni! Kezeink közt van a B. Z.-nak nevezett száma. A közleményt elolvastuk mi is. De szélma­lom elleni harcot kellene folytatnunk, ha a külföldi sajtóban sűrűn napvilágot látó vádaskodó, hazug cikkekkel akarnánk foglalkozni, azokat cáfolni. Tudjuk, hogy ezek forrása a tájékozatlanság, a fogait csattogtató gyűlölködés, a féltékeny irigy­ség, a vádaskodó­­ részhiszeműség. És ezért még soha sem jutott eszünkbe az efajta ferdítéseket politikai célokra fel­használni vagy épenséggel kiaknázni. Ezek az eszközök teljesen méltók a kormánypárt irányához. — A F­g. közli a cikkből azokat a helyeket, a­melyekbe rabulisztikával egyet-mást bele lehet ma­gyarázni, de síri hallgatással­­ mellőzi épen azt, ami ellenük szól. Száll ide, s­ ál oda, csipegeti a neki kedves morzsákat. Arról nem beszél egy betűvel sem, amit a Berliner Zeitung szó szerint így ír: „Tényleg Tisza gróf egymásután teljesítette az ellenzék követeléseit kezdve a legfontosabbikon, hogy u i a jogsértés Kain bélyegével megpecsételt Perczel urat nem engedi többé elnökölni. És ha éépen most a Wolf-féle távirati iroda azt a hírt közli, hogy az országgyűlés feloszlatása és új választások kiírása befejezett dolog és néhány nap múlva bekövetkezik, úgy ez az ellenzék teljes sikerét jelenti. A dolog úgy áll, hogy a kormánypárt lelkiismerete rosszabb, mint az ellenzéké . Jogsértéssel elrabolta a magyar parlamenttől a házsza­bályt. Az ellenzék azzal viszonozta ezt, hogy szétrombolta az üléstermet. Az el­sők rablók az utóbbiak barbárok. Szóval az ellenzék és kormánypárt Magyarorszá­gon méltó egymáshoz, így ir a B. Z és ilyen lapot szólal­tat meg maga mellett a F­g. H. v. G­ur berlinnádáit csak cinikus betyárság sugall­­hatta. Limonádés eszmesejtjei, gaz ferdí­tései megvetést érdmelnek. És a kassai szabadelvüpárti sajtó a legjobb színben mu­tatta be magát, ha ily cikkekből vonja le a tanulságot az ellenzék rovására maga mellett. Tessék érvekkel porondra lépni! De elhallgatással, leplező takargatással, ferdí­téssel kovácsolni fegyvert, nem méltó magyar emberhez. Olyan hangtömegből halászni elő néhány accordot, amely mintha kellemesen csengene, holott furi­­csó átkozódás, nemzetünk ellen irányuló éles szitkozódás az egész macskazene, ilyet nagyító üveggel nézve sem lehet az érvek küzdelmének mondani. Pedig az ellenzékről az a kedves magyarbarát lap így ír: „Bizonyára akad Magyarországon becsületes politikus is, gyermekes érzékenységgel nem törődik. Nagy, önhibából nem eredő szerencsétlen­ség épp úgy, mint nagy meg nem érde­melt szerencse nem szoktak apró érzéseinkbe olvadni; csak tehetetlenségünket vezetik lelki szemeink elé és mi türelemmel visel­jük, a­miben a Mindenható részesített. A köznapi apró gondok, a mindennapi élet kicsinyességei és bajocskái — ezek a mi kínzóink, életünk méregkeverői. De ezeket a bajokat többnyire magunk okozzuk ma­gunknak. Sokat közülök kikerülhetnénk, ha megvolna hozzá szilárd akaratunk. Nincs jogunk az újévtől követelni, hogy tartsa tőlünk a magunk okozta kellemetlen­ségeket s nem szabad panaszkodnunk, ha a múlt ily irányban csalódást okozott.­ Nem figyelmeztet-e a harang zúgása is,­­ mely az örökkévalóságnak egy új pillana­tát jelzi, hogy levessük magunkról a ha­szontalant, a gyengeséget ? Ne hallassák hiába hangja ! Nemcsak­­ kívánságokat és követeléseket akarunk tá­masztani az új évhez, hanem gondolni aka­runk arra is, hogy ezért megfelelően csele­kednünk is kell, magunkba akarunk szállni és megfordulni, ha helytelen uton járunk. Ha ezzel a szilárd jóravaló akarattal lépünk át az uj évbe, akkor akár jöhetnek azok a nagy bajok is, melyektől nem kímélhet meg a sors, — bátran, megadással fogjuk őket tűrni. Vigyék a szilveszteri harang hangjai ezt a szent fogadalmat a mindenek Urának trónja elé ! B. u. é. k. Az „Abauj-Kassai Közlöny“ eredeti tárcája. Most, hogy az idő kereke ,smét for­dult egyet, hogy a naptárakat kicseréljük a falon, hogy a leveleinken elkezdjük a dátumokat elhibázni, hogy a hölgyek kény­telenek maguknak (de csak maguknak) megvallani, hogy egy évvel ismét időseb­bek, szóval most ujesztendő napján sok keserűséget okoz az embereknek az a négy betű a mit címül felirtunk : B. u. é. k. Ez négy betű valósággal fogalommá vált, még pedig sajnos, ez a fogalom nem azt fejezi ki, hogy az emberek szivében él a feleba­ráti szeretet, a mely a boldogság kívánás­ban talál megyilatkozást, hanem azt fejezi ki ez a négy sokat mondó betű, hogy kedves barátom, az uj évi ajándékra számot tartok ám ! A négy betű ilyetén jelentősége szülte azokat a komikus jeleneteket, fura hely­zeteket, kétségbeesett ötleteket, melyek a gyönge idegzetű embereket annyira meg­­gyötrik. Bemutatunk ezek közül néhányat. I. Egy előkelő úr lakásának bejáratán január elsején a következő felirat volt ol­vasható : Szerető barátaimnak, ismerőseimnek és egyáltalán mindenkinek, a­kik nekem boldog újévet kívánnak, én is viszont kí­vánok minden jót. De legnagyobb sajnála­tomra, nem fogadhatom el személyesen üdvözlésüket, mert nehéz tífuszban fekszem és nem akarnám, hogy a ragályt jóaka­róim magukkal hurcolják. Az emberek nagy tömege sietve hagyta el a lakás bejáratát, sőt még lélegzetüket is visszafojtották, nehogy belélegezzék a bacilusokat. A súlyos tífuszbeteg azalatt kedélyesen szürcsölte reggeli kávéját a közeli kávé­házban. II. Egy hivatalnok, a­ki emlékezett rá, hogy a múlt éven mennyire megviselte őt az újévi ajándékok osztogatása, elhatározta,­­ hogy most nem ad senkinek sem újévi ajándékot. Jött a postás, a házmester, a lámpa­­gyujtogató, a sürgönyhordó, a szemetes, a boltiszolga, a boldog újévet kívánók egész légiója. A hivatalnok mereven megmaradt elhatározásával és mindegyiknek azt felelte: — Köszönöm, magának is . . . Egyikkel-másikkal még kezet is szorí­tott, de ajándékot azt nem adott. Hiába meresztettek rá kérő, könyörgő, lekötelező,

Next