A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-06 / 6. szám
f walántai népiskola, mezítlábas pajtásaim, rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködön át, hajigáló, verekedő, fészekkiszedő, semmitől meg nem ijedő talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jó dolgú lányok hová lettetek? Ha minket akkor effélékre s még egyre másra megtanítanak, más életet teremthettünk volna..." (Kodály Zoltán: Bevezető a Bicinia Hungarica c. gyűjteményhez.) Nagyon sok szemrehányás ért már bennünket, galántaiakat azért, hogy kevés figyelmet szentelünk Kodály Zoltán népszerűsítésének, a vele kapcsolatos galántai emlékek felújításának és ismertetésének. Mindez valóban igaz, s ezért szükséges, hogy a galántai járás történetének megírásakor megemlékezzünk Kodály Zoltánról, aki, mint azt a Szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának budapesti fellépése után mondotta: beleavatkozott a földrajz-tanításba és Galánta nevét az egész világgal megismertette. Dehát miért is vagyunk mi galántaiak büszkék Kodály Zoltánra, és miért szereti Kodály Zoltán Galántát? Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Itt azonban csak fél évig élt, mert édesapját, Kodály Frigyest, Szobra helyezték állomásfőnöknek. 1885-ben — újabb áthelyezés folytán — a Kodály család Galántára került. Galántán a vasútállomás épületében laktak hét évig, s erről az időről írta Kodály, hogy ez volt „gyermekkora legszebb hét esztendeje". Mint életrajzírója, Eősze László írja: „Kecskemétről és Szobról semmiféle emléke sem maradt, Galántához viszont erős szálak fűzik szívét, művészetét". Itt kezdett iskolába járni (ma még áll a régi iskola, de mire e sorok napvilágot látnak, már csak a helye lesz látható, mert az új galántai lakótelep óvodája és bölcsődéje érmék helyére épül), s tanítás után ,,kis mezítlábas pajtásainak* dalait és mondókáit hallgatta, s így lett első zenei tápláléka — az otthon hallott kamara muzsika mellett — a magyar falu romlatlan ősi éneke. Ezért vágyott viszsza ide, Galántára Kodály szíve — ezért jött el Galántára 1905 augusztusában, hogy innen kiindulva Taksonyon, Felsőszelin, Pereden, Deákin és Nádszegen át a Csallóközben folytassa első korszakalkotó népdalgyűjtő útját, amelynek a nevezetes első százötven népdal volt az eredménye. Hogy mennyire szerette Kodály Galánta vidékét, arról hadd szóljon egyik levele, melyet 1905 augusztus 13-án Nádszegről, népdalgyűjtő útjáról írt Párizsba: „Ma Nádszegen vagyok. Közben egész napig mentem, úgy hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz ... ezüst víz (Kis-Duna), ezüstös fűz és nyárfák, ezüst rétek (benőtte őket az az árvalányhaj féle bojtos növény) erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüst szín volt. Azt hiszem, ez szebb, mint Párizs .. .* Csak az tud így írni egy tájról, aki azt rendkívüli módon, különösképpen szereti. S mikor Kodálynak erre a szeretetére gondolunk, lelki szemeink előtt megjelenik a hajdani ifjú zeneköltő, amint vállán a felleghajtóval, hóna alatt a kincsként őrzött fonográffal járja Galánta környékének úttalan utait, cselédekkel, kisdunai halászokkal és parasztokkal alszik egy fedél alatt és a mécs lángja mellett veti papírra úti jegyzeteit. A fiatal Kodály Galántán és annak környékén kezdi gyűjteni népünk ősi melódia kincsét. Egyben itt hangzik el Liszt kérdésére, hogy honnét s hogyan buggyant fel a népi melódia — az első tudományosan megalapozott felelet. Ez a gyűjtés is igazolta, hogy a népi dalkincs a magyar parasztság lelkében fogant. A húszas évek végén ez a szeretet hozta őt el a galántai régi iskolába is, ahol a betűvetés tudománya mellett megtanulta becsülni népünk felmérhetetlen értékű kincsét. Kodály szomorú szívvel utazott haza e látogatásról, mert a régi templomi énekeskönyvet nem kapta meg iskolánk akkori mesterétől, aki nem tudta, ki az ismeretlen látogató. Néhány nap múlva azonban gyorsposta vitte Budapestre a galántai templom öreg énekeskönyvét. .. Galántára, az itt töltött boldog és felejthetetlen gyermek évekre gondolva írta meg 1933-ban. A Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából ma már világhírűvé vált zenekari alkotását, a „Galántai táncokat”. A Galántai táncok révén tudja ma már az egész világ, hogy létezik a Kisalföldön egy városka, amelynek Galánta a neve, így avatkozott bele a földrajz-tanításba Kodály Zoltán. így gondol ránk és így szeret bennünket a nagy nevelő, aki nem csak visszahódította a feledés homályából a legősibb és legszebb népdalokat, hanem az ifjúság ajkára adta, hogy énekelje s megőrizze azokat minden időkre. Egy régi meghívó tanúsága szerint: Galánta nagyközség és a galántai járás népiskolái 1943 május 30-án ünnepelték az egykori galántai róm. katholikus népiskola volt tanítványát, Kodály Zoltánt Érdemes felidézni az ünnepély programját: „Délelőtt fél tizenkettőkor a községi képviselőtestület a községháza tanácstermében díszpolgári oklevelet nyújt át Kodály Zoltánnak." „Délután fél négy órai kezdettel a községi parkban a galántai járás tizenöt népiskolájának Dalos ünnepélyét rendezik meg, amelyen az ünnepi beszédet Kodály Zoltán mondja." (A közreműködő iskolák kórusa ezer tagú volt.) Egy sor Kodály-dal is szerepelt a műsoron: Édesanyám kiállott a kapuba.. Nem hitted, hogy katona leszek én... Hej, tulipán ... Tiszán innen, Dunán túl ... Mit jelentett ez az ünnepély a résztvevőknek, akik elzarándokoltak Galántára Kodályt köszönteni azokban a kegyetlen és embertelen háborús években? Életet — új életet — reményt és bizalmat a jövőben! Hiszen erről az érzésről ezer tiszta és őszinte - az emberi gyűlöletet és kegyetlenséget nem ismerő - gyermekszáj dalolt ezen az emlékezetes májusi délutánon. A galántai ünnepség egyik ékes láncszeme volt annak a nagy nemzeti elégtétel-adásnak, amelyben akkor a nagy Mester országszerte részesült, s talán épp itt Galántán alénta tetőződött be a gondolat: megérte. Egy sír is a galántai röghöz köti Kodályt, egy sír, amelyet sajnos a mai napig nem fedeztünk fel s amelyben édesanyja és testvére nyugszik. Végezetül egy családi kép is emlékezteti Kodályt Galántára, amely a három Kodály-gyereket ábrázolja - valószínűleg az 1888-1890-es évekből Zoltán, Pál és Emília, akik közül a legkisebb Kodály-gyerek, Pál Galántán született. Sajnos a galántai mezítlábas pajtások már mind elköltöztek a csöndes, árnyas galántai temetőbe. De itt maradtunk mi, a mezítlábasok fiai, lányai és unokái, akik egy időben, nem is olyan régen büszkén és szorgalmasan jelentkeztünk a kodályi parancs teljesítésére, összedalolni egyre többen és többen , hogy felcsendüljön az igazi nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk itt is és az egész világon mindenütt! Mindazért amit Kodály a magyar s az egyetemes emberi kultúráért tett - megérdemelne végre tőlünk legalább egy emléktáblát — azon a házon, ahol a „legszebb hét évét” töltötte. Z. Kodályoltán és Kodály Frigyes (1853-1926) a zeneköltő édesapja Jaloveczky Paulina (1857-1935) a zeneköltő édesanyja