A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-09 / 6. szám
Járásunkban nagy hagyománya van a labdarúgásnak. Különösen a két világháború közötti években értek el nagyszerű eredményeket az Érsekújvári Sport Egyesület labdarúgói. Egy-egy rangadó sokezres tömeget mozgatott meg, különösen a „szomszédvárak“ elleni találkozóknak, a Komáromi AC, a Füleki TC, a Galántai SE elleni rangadóknak volt nagyszámú nézőközönsége. Egykor nagynevű játékosok rúgták a labdát az ÉSE-ben, a közönség érdekes és nagy küzdelmeket láthatott az ottani pályán. Az érsekújvári labdarúgásnak hagyománya, fénye megkopott. Egy-egy mérkőzésnek mostanában csak néhány száz nézője van. És ezen ne is csodálkozzunk: az Elektrosvit Nové Zámky csapata „lecsúszott“ a harmadik osztályba , és ott sem szerepel úgy, mint ahogyan közönsége szeretné. Erről és a járás sportfejlesztéséről beszélgettünk Baca Sándorral, a Szlovákiai Testnevelési Szervezet járási titkárával. — A járásunk területén működő csapatokban kitűnő labdarúgókat nevelünk. Ezt bizonyítja az is, hogy például Szikora Gyurka, a Móder-fivérek, Soltán és még sokan mások a járás csapataitól kerültek fel az elsőligás együttesekbe, sőt a válogatottnak is jelentős erősségei. Ha ezek a játékosok nem ligacsapatokhoz, hanem az Elektrosvithez jöttek volna, biztos vagyok abban, hogy a második ligában előkelő helyen állna a csapat. Az életnek azonban megvannak a maga törvényei. A fiatalok tanulni akarnak, főiskolát végezni, amire nálunk természetesen nincsen lehetőség, Bratislavába kellett költözniök. Sokan mások pedig a jobb munkalehetőségek miatt költöztek el nagyobb városokba, az országipari központjaiba. Ennek ellenére szívügyünk a labdarúgás fejlesztése, mert végeredményben büszkék vagyunk arra, ha valamelyik „földünk“, a mi neveltünk, jól szerepel valamelyik első osztályú ligacsapatban, különösen pedig ha aválogatottban ér el sikert. • Mik azok a feladatok, amelyek révén elő kívánják segíteni a sport fejlesztését a járásban? — A legnagyobb figyelmet a tömegesség fejlesztésére fordítjuk. Szeretnénk minél több fiatalt megnyerni a rendszeres sportolásnak. Mi is útmutató irányelvek-BACA SÁNDOR, az SZTSZ járási titkára SZÍVÜGYÜK a testnevelés, sportfejlesztés nek tekintjük Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának a testnevelés fejlesztésére vonatkozó határozatát. Elmélyítettük a kapcsolatainkat az iskolákkal és az ifjúsági szervezettel. Különösen a pedagógusok és az egyesületek edzői dolgoznak velük jól. A kötelező tornaórák száma kevés, ezért megszerveztük az iskolán kívüli testnevelést. Járásunkban már nem frázis a „Sportolj rendszeresen!“ jelszó. És ha sikerül a szakképzett edzők számát növelnünk és további sportlétesítményeket építenünk, a meglévőket pedig korszerűsítenünk, akkor tovább növelhetjük a rendszeresen sportolók számát. # Hogyan kapcsolják be a felnőtteket a rendszeres sportolásba? — Járásunk területén húsz testnevelési és sportegyesület kapcsolódott be a járás legjobb egyesülete címéért folyó versenybe. Különböző sportágakban egyesületek közötti mérkőzéseket rendeznek, és az üzemek sportkörei között is megkezdődött a „küzdelem“. És amikor erről esik szó, meg kell említenem azt is, hogy ezekben az egyesületekben a nevelőmunka is jól halad. Tervünk: a tömegalapból élsportolókat nevelni. Elsősorban azoknak a sportágaknak a fejlesztésével kívánunk foglalkozni, melyeknek űzéséhez minden alapfeltétel megvan. Ezek: az atlétika, úszás, súlyemelés. Ez a tervünk részben már sikerrel is jár, hiszen Starovói (párkányi) súlyemelőink már eddig is figyelemre méltó eredményeket értek el. A kézilabdázók is még néhány évvel ezelőtt nagy sikerekkel dicsekedhettek. Ez elmaradt. Mi ennek az oka? — Röviden: az edzőhiány. Nyugodtan állíthatom, a kézilabdázás nálunk tömegsport. Sajnos, kevés olyan edző áll rendelkezésünkre, akik a legújabb módszertani ismeretekkel rendelkeznének. De őszintén szólva az anyagiak is hiányoznak. Ha ezt a két kérdést megoldjuk, biztos vagyok benne, kézilabdázóink ismét az élvonalban lesznek! És abban is biztos vagyok — fejezte be nyilatkozatát Baka Sándor, az SZTSZ járási titkára —, hogy az elkövetkező években nemcsak kézilabdában, de több más sportágban is újból a legjobbak között leszünk. FEDERMAYER ISTVÁN : hét TEÓFILO LAURENCE, a kiváló kubai ökölvívó a müncheni olimpián véget vetett az Egyesült Államok nehézsúlyú ökölvívói hegemóniájának. Nagyszerű küzdelmek után nemcsak az olimpiai aranyérmet szerezte meg, de elnyerte a torna legjobb ökölvívójának járó Barker-kupát is. Teófilo Laurence olimpiai győzelme nagy szenzációt keltett. Különösen az északamerikai lapok ne is csodálkozzunk rajta, hiszen az Egyesült Államokban az ökölvívás, a profi ring a legjobb üzletnek számít — írtak hasábos cikkeket a fiatal kubai ökölvívóról. Elsősorban erőnlétét és kitűnő technikai fejlettségét, no meg hatalmas, kemény ütéseit dicsérték. A kubai ökölvívót olimpiai győzelme után szinte gyűrűbe fogták a sportkofárok. Az északamerikai profi-boxolók egyik ismert kufárja egymillió dollárt ígért Teófilo Laurencenek — és további milliókat a szereplésért —, ha aláírja a profi-szerződést. A fiatal kubai aranyérmes azonnal visszautasította az ajánlatot: — Hazám és a nyolcmillió kubai többet ér nekem, mint a dollár milliók! Nekem többet ér az, amit hazám nyújt! HOGYAN LETT OLIMPIAI BAJNOK? Teófilo, akit barátjai Pirolónak becéznek, már apró gyermekkorú ARANYÉRMES, akinek nem kellenek a milliók... ban nagy érdeklődéssel izgulta végig a delicari központi stadionban megrendezett ökölvívó viadalokat. Annyira megtetszett neki a kemény, férfias küzdelem, hogy elhatározta: ökölvívó lesz. A boxolás ABC-jét a harmincas évek bajnokától, John Herrerától tanulta meg, későbben pedig Angel Cruz de Gibara, az „Óriás“ volt a mestere. John Herrera, egy szép napon — mesélte Teófilo — közölte velem, hogy szorítóba küld. A hírt örömmel újságoltam el otthon. Édesanyám hallani sem akart róla, attól félt, hogy ellenfeleim hülyére vernek, de amikor apám azt mondta, hogy a gyereknek mennie kell, csapatát nem hagyhatja cserben — ő is beleegyezett. Ez 1966 október elején történt. Luis Enrique ellen boxoltam, — pontozásos vereséget szenvedtem. De ez nem kedvtelenített el. MÉG SENKI SEM ÜTÖTT KI Pirolo az elmúlt hat évben pontosan hatvan mérkőzést vívott. Pályafutásáról szívesen beszél, örül eredményeinek. — Eddig csak hatszor szenvedtem pontozásos vereséget. Ez minden ökölvívóval előfordulhat. Sok függ a pillanatnyi erőnléttől, no meg a bíróktól is. De eddig senkinek sem sikerült kiütni, k. o. vereséget még nem szenvedtem. Eddig tíz arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztem, Münchenben pedig megkaptam a Barker-kupát! — Nagyon sokat köszönhetek szovjet edzőmnek, Cservonyenko mesternek, aki elsősorban az erőnlétemről gondoskodott. A FERENCVÁROS BERKEIBEN a hüvelykujjak mostanában lefelé fordulnak, ha Albert Flóriánról esik szó. Nem volt azonban mindig ennyire Albert-ellenes a hangulat. Tíz éven át, 1958-tól 68-ig szinte mindenki éltette, bálványozta, néha érdemein felül is... Mit vétett Albert Flóri, hogy elveszítette a szurkolók kegyét? És mit vétett, hogy a Ferencváros vezetősége Kű Lajossal együtt megbüntette? Mindketten — ahogyan azt hivatalosan közölték — súlyosan vétettek a sportszerűség ellen. A büntetés: megvonták a két játékostól a kalóriapénzt, és a második csapatba sorolták őket. Egyesek drákóinak, mások enyhének tartják az ítéletet. Egy igaz: követtek el játékosok sokkal súlyosabb sportszerűtlensége ALBERT FLÓRIÁN terveiről és a búcsúról... két (mulatóban voltak bajnoki mérkőzés előtt), a bizonyítási lehetőséget mégis megkapták — természetesen az első csapatban. Albert Flórián huszonegy éve tagja a Ferencvárosnak. Tizenhét éves kora óta 332 bajnoki mérkőzést játszott, 252 gólt lőtt, 74-szer volt válogatott (33 gól), két UEFA-tornán szerepelt, kétszer volt tagja a VB-csapatnak, meghívták Brazíliába, kétszer Európa legjobbjai közé. — Tizenkét esztendőn át labdarúgó-pályafutásom minden nehézségtől, gondtól mentes volt. Azután egy éven át feküdtem gipszbe bugyolált lábbal, és nem tudtam, mi lesz velem. Végül felépültem, de azóta sem tudtam igazán formába lendülni. A közönség természetesen a régi Albertet reklamálja. Elfelejtik azonban, hogy rendkívül súlyos sérülésből tértem vissza félsszel a lábamba, no meg azt is, hogy a sérülésem előtti csapatnak csak hírmondói maradtak... Albert 1941-ben született, az idén már harminckettedik évébe lép. Egyszer eljön a búcsú pillanata.