A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-12 / 15. szám
«■ MAKKOS TERÍTŐ A terítő szélén körülbelül egy centiméteres részt hagyunk, amelyet apró levarró öltésekkel visszaszegünk. A minta rögtön a szálirányban behajtott szélnél kezdődik (1. ábra). A két sor makkos minta között pubrikált azsúr csík húzódik (2. ábra). A makkok a szélhez közelebb eső részen lefelé fordítva, az azsúrcsík belső szélén, álló helyzetben láthatók. A negyedik belső makk csúcsától, merőlegesen a szélekre, érdekes motívumú, keresztszemes öltésekkel kivarrott térosztó vonal (3. ábra) emeli ki az abrosz közepét, amelyet az elszórtan elhelyezett, a makk mellett látható csillagok tesznek vidámmá. A pubrikált azsúr a legrégebben ismert és legelterjedtebb szálhúzásos öltésfajta. Készítésénél az alapanyagból az egyik irányban tetszés szerinti szélességben — esetünkben 10 szál — kihúzzuk a fonalakat. A másik irányban visszamaradottakat pedig hímzőfonallal mintásan átszőjük. Ha szálhúzás előtt kihímezzük a keresztszemeket, könnyebb lesz a fonalak számolása az azsúr készítésekor. A rubrikát aszerint, hogy hány fonalcsoportot dolgozunk át fonalunkkal, két-, három- vagy többsorosnak nevezzük. Kétsoros mintánál (mint a miénk) az egyik fonalcsoportot (két keresztöltés szálait) tönkre emeljük, a másikat alul hagyjuk. (4. ábra) A sor végénél megfordulunk és az a fonalcsoport, amelyik az előző sorban alul volt, most felülre kerül és megfordítva. A beszövést olyan lazán kell végeznünk, hogy a fonalcsoportokat ne húzzuk el nagyon a helyükről. A beszövés sorai oly sűrűek legyenek, hogy az anyag függőleges fonalait teljesen befedjék. Az abroszhoz kis térítőket is készíthetünk. Ezek szélét visszahajtjuk, mint az abroszét, majd a szélszegő mintával díszítjük. Ezután a subrikához szükséges keresztszemeket hímezzük ki — 24 piros és 22 fekete keresztszemet, a saroktól számított egy-egy oldalra. Ez a fonalszám a sarokban elhelyezett csillag, illetve egy-egy makk és csillag kihímzését teszi lehe tővé. — fm — RÓBERT szakács receptjei BETAKART HÚSSZELET Hozzávalók: 40 dkg sertés comb, 2 db tojás, 5 del tej, 5 evőkanál maszéna (keményítő), 2 dkg vaj, 4 dkg olaj, 1 evőkanál kecsap, só, bors, 2 gerezd fokhagyma, 4 szelet zsúrkenyér. Készítése: A húst felszeleteljük, megsózzuk, borsozzuk, fokhagymával megkenjük, húsverővel kiveregetjük, forró olajban gyorsan átsütjük. 4 del tejet felteszünk forrni, 1 del tejben elkeverjük a marzénát, mikor a tej forr, hozzáadjuk és kb. 4—5 percig forraljuk, de vigyázzunk, hogy le ne égjen. Majd kicsit hagyjuk kihűlni, hozzákeverjük az egyik tojást, a vajat, sóval ízesítjük. A másik tojást keményre főzzük, megtisztítjuk és négy karikára vágjuk. A zsúrkenyereket kecsappal megkenjük, rárakjuk kizsírozott tepsire, mindegyikre egy-egy szelet húst és tojást teszünk, majd az elkészített besamelt díszítőtölcsérrel rányomjuk és kb. 30 percig a sütőben sütjük. Hasábburgonyával vagy pürével és zöldségsalátával tálaljuk. CSAK EGY PERCRE... ÁG TIBOR népzenekutató a hazai magyar népdalkincs legavatottabb ismerője. A dél-szlovákiai tájnak talán nincs is olyan faluja, ahol az elmúlt harminc évben ne járt volna gyűjtőútjai során, ahol ne kereste volna őseink dallamba rejtett örökségét. Munkásságának palóc népdalokat tartalmazó kötete (Édesanyám rózsafája) 1974-ben látott napvilágot, tavaly pedig, Vétessék ki szóló szivem címmel, 54 balladatipus 162 változatát tette közzé a Madách Kiadó gondozásában. — Ez a két kötet jelenti eddigi népdalgyűjtői tevékenységed eredményét? — Nyomtatásban igen. A valóságban eddig mintegy 10 000 népdalt, balladát s különböző dallamváltozatot jegyzeteltem le. A palóc népdalokat és a szlovákiai magyar népballadákat tartalmazó kötetek így csupán töredékét tartalmazzák eddig végzett munkámnak. — Megmondhatnád, hogy mi indított el a népzenekutatói pályán? — A hazai magyar népdalkincs széleskörű gyűjtésének szándéka és a szükség. — A szükség? — Igen. Az ötvenes évek legelején ugyanis fölmerült egy szlovákiai magyar állami népi együttes létrehozásának gondolata. 1953-ban meg is alakult a NÉPES, s ahhoz, hogy az itteni magyarság népi hagyományait tükrözze, a dél-szlovákiai dallamkincs és folklóranyag feltárására volt szükség. Engem lényegében már serdülőkorom óta érdekelt az ősi magyar népdal, ezért örömmel bekapcsolódtam a gyűjtőmunkába. ' ‘ — Népdalok és népballadák egyaránt érdekeltek? — Eleinte főként a népdalok, illetve azok dallamváltozatai után kutattam, a balladák rendszeres gyűjtését csak 1960-ban kezdtem. Vargyas Lajos, a neves magyarországi népzenekutató fölhívta figyelmemet néhány Zobor-vidéki népballadára. Elmentem s fölkerestem az általa javasolt énekeseket, bár jómagam is ismertem őket, mert korábban már nekem is énekeltek népdalokat. — Bemutathatnád a tavaly megjelent balladáskönyvet? — A kötet anyagának válogatásakor elsősorban az ép és csiszolt változatok kerültek előtérbe. De nem ez volt a legfőbb célom, inkább az a szempont vezetett, hogy egy-egy balladatípusán belül minden tájegység képviselve legyen. Természetesen, ez csak ott sikerült, ahol elegendő változat állt rendelkezésemre. Kronológiai sorrendben először a régi, középkori balladákat mutatjuk be, utána az egyre újabbakat; a változatok sorrendjében pedig a nyugatról kelet felé haladó irányt követtük. — Többes számban is beszélsz. Kivel dolgoztál együtt? — A balladák szövegeinek fonetikailag helyes lejegyzése érdekében dr. Sima Ferenccel, a Komenský Egyetem Bölcsészkara magyar tanszékének tanárával léptem összeköttetésbe. — Elárulhatnál valamit további terveid közül? — Amióta leadtam a balladakötetet, egy új kiadványon dolgozom: a Zobor-vidék népzenei monográfiáját szeretném elkészíteni. Eddig több mint kétezer dallamot jegyeztem le, de más vonatkozásban is dolgozom már a könyvön. (mtk) Fotó: archiv 21