A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-22 / 21. szám

ÉLŐ MÚLT Barangolás a régi Madách-birtokokon A Madách-ősök az Árpád-házi uralkodók katonái, királyi szerviensei voltak. Az első ismert előd az egyik Kürtösi Nyárád­ fi, Radon volt. A Kürtösiek már a XIII. században a zólyomi királyi erdőispán­­ságba költöztek, ahonnan egy évszázad múlva tértek vissza újra az ősök, Kürtös vidékére. Nógrád legrégibb törzsökös családja a XV. században már Al­­sósztregovát is birtokolta. Alsósztregova határa háromezer hold­nyit tett ki. Ebből 2198 hold volt majorsági föld. A múlt század közepén egyébként Madáchéknak összesen 8000 holdjuk volt. A szétszórt és kevésbé tagosított birtok tehát nemcsak Alsósztregovára terjedt ki. A családnak a múlt században többek közt Tóthartyánban is volt birtoka. Hartyán község a Sztregovai-völgy felső szélén fekszik. Határa, melyet a XV. században említ először oklevél, köves és sovány. Az 1800-as évek közepén a falunak csupán 235 lakosa volt. Ma ennél is kevesebben, mintegy 179-en élnek itt. 1845-ben a Madách-birtok adózó job­bágyai id. Madách Imre özvegye, a drámaköltő édesanyja ellen adtak be egy panaszt. Az volt a "Tót Hartyáni adózók­nak a földes asszonyok" elleni úrbéri panaszuk, hogy az "irtás földeik közt létező mák fáktól a földes uraság részéről a makkért haszonbér követeltetik". A szakértők szerint Madáchné egyre fokozódó fukarságának az volt az oka, hogy férje halála után egyedül kellett gondoskodnia gyermekei neveltetéséről; a szórt birtokrendszeren gazdasági gon­dok jelentkeztek, s a Madách-birtokon belül kevés volt a korszerűsített gazdaság. A Hartyánnal szomszédos Paróca is Madách-birtok volt egykor. Paróca "he­gyek ölelésében fekvő", romantikus han­gulatú szlovák kisközség, alig másfélszáz lakossal. A korabeli Madách-dokumentu­­mok tartalmaznak vele kapcsolatos ada­lékokat is. A szabadságharc leverése után Madách Imre parócai birtokának erdészházában helyezte el mint "cseh vadászt" Kossuth egykori titkárát, Rákóczi Jánost Rákóczi azonban "nem viselkedett megfelelő óva­tossággal", gyanúba keveredett, s felje­lentették őt. Neki azonban sikerült idejé­ben kereket oldania. Sajnos, védőjének, Madáchnak, mint tudjuk, bűnhődnie kellett az üldözött rejtegetése miatt. A bujdosó Rákóczit különben Madách maga vitte Csesztvére, innen pedig sztre­­govai intézőjéhez, Bory Istvánhoz küldte. Ő kísérte aztán Parócára a bujdosót, s Reiter Istvánként mutatta be az új "erdő­kerülőt" az előjáróságnak. A Tiszovnyik-patak mentén, a szennai völgyben települt a XV. században Bo­rosznak. A szlovák falucskának ma alig 140 lakosa van. Figyelemre érdemes a hajdani községházának harangtornya, melyben egy 1773-ban öntött harangot is őriznek. A múlt században özvegy Madách Imréné volt a helység birtokosa. A nemrég feltárt Madách-dokumentumok közt (Ma­dách Imre-dokumentumok, 1984. Össze­állította Leblancné Kelemen Mária) olyan írásokat is találni, melyekből a "nagy­asszony" és a helybeliek viszonyára következtethetünk. Periratokról van szó elsősorban. Ezek egyikét Madách Imre írta édesanyja nevében a Kékkői Járás­­bírósághoz. A borosznoki lakosok törvénytelen ház­helyfoglalása ellen tiltakozik Madáchné, mivel az itteniek a Madách-birtokot sajá­tították ki kártérítés nélkül. Az ügyet a család egészen a pozsonyi Kártalanítási Bizottság elé vitte, amely Borosznokon s a többi birtokon elvesztett telek és házhely fejében harmadszori kártalanítási előleg­ként 864 forintot ítélt meg a Madách-csa­­ládnak. A dokumentumból tudjuk, hogy Madá­­chék pörös ügye ezzel nem fejeződött be, nem zárult le. Hisz a vármegye alispánja 1862. december 9-re rendelte Madách Imrét egy tagosítási tárgyalásra Borosznokra. A határ új "mérnöki felvétele végett" a megye a helyszínre idézte Borosznok bíráját, Hugyec Pált, "oskola­tanítóját", Kapesch Antalt és a szennai lelkészt, Bodiczky Andrást. Borosznok szomszédságában, a Sztre­­govai-völgyben fekszik a háromszáznál kevesebb lélekszámú szlovák község, Felsősztregova. A XV. századig a Szé­chényi család birtoka, később pedig a Balassák és a Madáchok voltak a helység urai. A mai klasszicista-barokk evangélikus templomot 1876-ben emelték. A XIX. században homlokzatát neogótikus for­mára alakították, s ekkor kapott tornyot is a templom. 1636—1646. között a falu evangélikus lelkésze volt Štefan Pilárik, a számkivetettség irodalmának legjele­sebb szlovákiai képviselője. Tótkisfalu ma közigazgatásilag Alsó­sztregovához tartozik. A "Sztregova vize partján laposan fekszik, de hegyes kör­nyéken”. Ahogy Fényes Elek írta, földje veres agyag, néhol vadvizes, kavicsos, árkos. Főleg a rozs, a zab és a burgonya termett meg errefelé, de volt a községnek 62 hold erdeje is, amit már a XVI. században is a Madáchok birtokoltak. A korabeli dokumentumok között olyat is találni, melyben a Madáchok s az itteniek viszonyáról van szó. Érdemes belepillantanunk ezekbe, hisz belőlük sok mindenre fény derül. Például a hajdani jogviszonyokra, a Madách család gazdál­kodási módszereire, birtokszervezésére stb. Egy 1848. június 21-i, megyei törvényszékhez címzett panaszlevélben egyebek közt özv. Madách Imréné Majt­­hényi Anna "Kisfalu helységben 1 1/2 puszta telke utáni rétnek lakosság általi elfoglalását, erdejének pusztítását, pogá­­nyok rongálását panaszolván, elégtételt kér szolgáltatni". A "jogaiban sértettnek a 10 A HÉT

Next